Ez az írás már régóta bennem van. Most, hogy én is felkerültem a kormány feketelistájára , vagyis Lázár János megvádolt azzal, hogy a Norvég Alap támogatására pályázókat pártpolitikai alapon értékelem, úgy éreztem eljött a pillanat: elmondom végre, hogy a magyar politikai elitnek fogalma sincs arról, mi a civil társadalom lényege.

Kaufer Virág írása.

Tévedés azt gondolni, hogy Lázár önhatalmúlag cselekszik, amikor a Norvég Civil Alapot, vagyis a civil társadalom talán utolsó kormánybefolyástól független hazai forrását támadja: a 2011-ben elfogadott új civil törvény szellemisége ezt már megalapozta. Sokan írtak az elmúlt hetekben arról a jelenségről, amit Szabó Tímea képviselő annak idején a vitában a törvénytervezetről elmondott: “A törvényjavaslatból világosan kirajzolódik a kormány azon szándéka, hogy kiválogassa vagy felülről irányítsa a számára valamely okból kedves civil szervezeteket.”

Az egészséges és erős demokráciákban működő civil szektor szinte teljes mértékben független az állami és üzleti szférától, így kitűnő ellensúlyát adja mindkettőnek. Jelentős foglalkoztató a munkaerőpiacon, hozzáad a GDP-hez, vagyis gazdasági tényező. Motorja a mindenkori hatalommal szembeni állampolgári kontrollnak, a társadalmi változásnak és olyan ügyekért áll ki, amelynek van társadalmi támogatottsága, még ha szűk körben is. Nem csodálkozom, ha ez az információ sokaknak új: Magyarországon az elmúlt 25 évben a politika sokat beszélt a civilekről, de igen keveset tett azért, hogy ezt a folyamatot végre pályára állítsa. Nem arról kell vitatkozni, hogy az MSZP vagy pedig a Fidesz adott több pénzt a civileknek: az a kérdés, hogy ki értette meg, ki vette eddig komolyan a civil társadalom megerősödésének feladatát anélkül, hogy gyarmatosítani próbálta volna azt?

Böcskei Balázs most megjelent rövid de kitűnő elemzése a politikai baloldal és a civil baloldal viszonyáról remekül összefoglalja a problémát: az elmúlt négy évben az egyetlen pozitívum volt a baloldalon, hogy a Fidesz kormány áldatlan ténykedésének köszönhetően a civil ellenállás felduzzadt, új szereplők jelentek meg, akik tízezreket voltak képesek az utcára vinni. Mi volt erre a politikai pártok válasza? Minél előbb megkíséreltek a kibontakozó mozgalomra rátelepedni, ha pedig nem hagyták, akkor kikiáltották őket a kormányváltás kerékkötőinek. Meg is lett az eredménye. Ki tudja ma már, hogy mi van a Hallgatói Hálózattal vagy a Millával?

Az Origo ügy kapcsán kibontakozó tiltakozások miatt most újra feltámadt bennem a remény. Bízom benne, hogy a baloldali pártok tanulnak hibáikból és hagyják a mozgalmat lábra állni. Politikai önmérsékletre és a civilek önállóságával szembeni tiszteletre van most nagy szükség, többek között azért, hogy a harmadik szektor kiérdemelt helyét a társadalmi párbeszédben megteremtsük. Meg azért is, mert ha valahonnan, akkor innen várhatjuk a demokrácia megújulásához szükséges energiát.

Ezért aggódik értünk most világszerte számos jelentős civil szervezet és maga a norvég felelős miniszter is, aki – ha Lázár még sokat szórakozik – legfeljebb keres egy másik szegény országot, ahol a rábízott pénzt elköltheti. Lázár pedig kezet foghat Mesterházyval, ha ez megtörténik. A civilekkel egy darabig megint nem lesz gond.