Ne tévesszen meg senkit az USA-ból kilóra exportált pitiáner identitáspolitika, a konyha interszekcionalitás á la tumblr! Női testben élni a patriarchátusban nem privilégium, nőnek lenni nem egy szabadon lebegő jelző, amibe önkifejezésként, játékként bele lehet érezni. Amint kiteszem a lábam az Aurórából, a Népszínház utcán, ha esetleg meg akarnának támadni, nem fogom tudni leállítani őket azzal, hogy én így meg úgy identifikálódom, és affirmálják már esetleg. A feminizmussal kapcsolatban szerintem a legnagyobb félreértés, hogy nem életstílus és nem kinyilatkoztatás, hanem például egy módszertani eszközkészlet, amivel félre tudjuk tenni a józan észnek nevezett berögződéseket, és egy új perspektívából tudunk társadalmi jelenségeket értékelni. A feminizmus a társadalom átformálásáról szól – a hatalmi asszimetria felszámolásáról, a nők kizsákmányolásának, a nők elleni erőszaknak a felszámolásáról, egy igazságosabb társadalmi berendezkedés megteremésének lehetőségéről. Ehhez az első lépés felismerni, hogy ezek a problémák rendszerszintűek, és ha úgy teszünk, mintha a gyereket tényleg a gólya hozná, mintha nem is éreznék rengetegen feljogosítva magukat arra, hogy ne takarodjanak ki a pinánkból, akkor nőtársainktól vesszük el a lehetőségét annak, hogy meglássák a saját egyéni helyzetük rendszerszintű összefüggéseit, a történetitől az osztályig.

Bajusz Orsolya megnyitószövege.

Kép: hentaisimon.tumblr.com

Gondolom, most elméletről kellene beszélnem, de inkább maradjunk a gyakorlatnál. Úgy érzem, az előbb elhangzott dal egy nagyon méltó feldolgozása volt a Takarodjatok ki a pinámbólnak. Nagyon zenei volt, reméljük most már nem fognak reklamálni a Magyar Időkben, hogy miért nem rajzolnak inkább ezek a képzőművészek. Szerencsére a kortárs művészet sokkal többre képes a rajzolásnál, például hangot tud adni az emberek dühének és felháborodásának. Az is eljutott hozzám, hogy az emberek a Takarodjatok ki a pinámbólt közönségesnek infantilisnek, ellenszenvesnek találják. Ennek kapcsán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy például a magyar állam, melynek még hatalma is van, sokkal ocsmányabb dolgokat mond és tesz - s túl hosszú lenne most a sor, és ne is hervasszuk itt a hangulatot.

Inkább a jó dolgokra fókuszáljunk – legalább kedves közönség, álmotokból felébredve is fogjátok tudni, hogy mit kell mondani! MINDENKINEK, akik le akarja a nőket állítani, mikor ők a saját testükről beszélnek, a saját életükről, a saját tapasztalataikról.

A mindenki természetesen azt jelenti, hogy mindenki.

Ne tévesszenek meg senkit a patriarchátus női szekértolói, Dúró Dóra és társai a hatalomhoz való dörgölődzésben! Az önerőszakra, a szar lenyelésére és mosolygásra buzdító individualista liberális feminizmus „az én választásom” (benne a vákumban), és mindazok, akik azon kovácsolják a szaros kis média karrierjüket, hogy meglovagolják a nők elleni felháborodás hullámát!

Ne tévesszen meg senkit az USA-ból kilóra exportált pitiáner identitáspolitika, a konyha interszekcionalitás á la tumblr! Női testben élni a patriarchátusban nem privilégium, nőnek lenni nem egy szabadon lebegő jelző, amibe önkifejezésként, játékként bele lehet érezni. Én tudom milyen éhesnek lenni, dühösnek, boldognak, de nincs genderfeelem, nincs ilyen nő-érzésem, ennek ellenére a női testem miatt korlátoznak és kizsákmányolnak – legalábbis próbálkoznak. Amint kiteszem a lábam az Aurórából, a Népszínház utcán, ha esetleg meg akarnának támadni, nem fogom tudni leállítani őket azzal, hogy én így meg úgy identifikálódom, és affirmálják már esetleg. Senki nem tudott még elidentifikálni magától egy nem kívánt terhességet. Ha ilyen egyszerű lenne, most nem lennénk itt.

A gyereket a gólya hozza? Nem. Akit ez triggelel, annak itt egy kifestőkönyv.

A gólya helyett egy terhes nő, egy anya van, aki évekig másoknak lesz kiszolgáltatva, akinek az állam alaphangon havonta 28.500 forint gyest csöpögtet, és aki felé elvárás, hogy magától értetődőnek, mi több természetesnek állítsa be, hogy ő ingyen termeli újra a társadalmat, a társadalmi relációkat, hogy amikor ő pelenkát mos az a női princípium beteljesülése, nem pedig munka. Pedig senki nem születik ócska kis rózsaszín női aggyal, hogy másokat akarjon kiszolgálni egész életében, hogy mindig meg akarjon felelni, hogy a saját érdekeiből akarjon feladni, a sarkak alatti botokon billegésről, vagy a műanyag lapokról a körmön ne is beszéljünk.

Egyszerű gondolatmenet: ki hordja ki a terhességet, ki marad otthon a gyerekkel, ki gondozza az időseket, ki mossa a pelenkát, ki takarít, ki végzi a házimunkát? Mindannyian tudjuk, hogy az emberiségnek az a fele, akinek van ez a szerv, amiből mindenki kitakarodhat.

A feminizmussal kapcsolatban szerintem a legnagyobb félreértés, hogy nem életstílus és nem kinyilatkoztatás, hanem például egy módszertani eszközkészlet, amivel félre tudjuk tenni a józan észnek nevezett berögződéseket, és egy új perspektívából tudunk társadalmi jelenségeket értékelni. S hogyan cselekszünk ezután? Hiszen a feminizmus a társadalom átformálásáról szól – a hatalmi asszimetria felszámolásáról, a nők kizsákmányolásának, a nők elleni erőszaknak a felszámolásáról, egy igazságosabb társadalmi berendezkedés megteremésének lehetőségéről. Ehhez az első lépés felismerni, hogy ezek a problémák rendszerszintűek, és ha úgy teszünk, mintha a gyereket tényleg a gólya hozná, mintha nem is éreznék rengetegen feljogosítva magukat arra, hogy ne takarodjanak ki a pinánkból, akkor nőtársainktól vesszük el a lehetőségét annak, hogy meglássák a saját egyéni helyzetük rendszerszintű összefüggéseit, a történetitől az osztályig.

Annyit tennék még hozzá, hogy a szex nem jog és nem kötelesség.

A KontÚrNő kiállítás és a „Takarodjatok a pinánkból" fesztivál megnyitószövege.