Részlet Eörsi László legújabb, az 1956-os pesterzsébeti fegyveres ellenállásról írott könyvéből. 

[...]

A XX. kerületi nemzetőr-parancsnokságra november 3-án délután a HM-ből befutott egy hír, miszerint a fővárosból kivonult szovjetek újra gyűrűbe fejlődnek, és körülveszik Budapestet.

Oltványi László – Sántha János hadnagy, a „honi” légvédelmi tüzérezred tisztjének bevonásával – aznap este parancsnoki értekezletet hívott össze, a teendők megbeszélésére.

Sántha hadnagy kijelentette, hogy nyolc ágyúját a Juta-dombnál és Pestlőrincen, a meteorológiai állomásnál helyezi el: a juta-dombiak a Soroksár felőli főutat biztosítják, a pestlőrinciek pedig a vecsési elágazást. Be is rajzolta az ágyúk állását, és kiszámította, milyen szögben tudják lőni a szovjeteket.

A kerületi nemzetőrparancsnok a szovjetek mielőbbi megtámadását tartotta legcélszerűbbnek, ezt akarta megbeszélni a többiekkel.

Simon István százados így emlékezett vissza: „Oltványinak a szovjetek megtámadására vonatkozó ötlete abból indult ki, hogy a soroksári rendőrőrs parancsnoka jelentette, hogy oda, civil házakhoz szovjet katonák járnak be, és kenyeret, valamint élelmet kéregetnek. Emiatt mondta Oltványi, hogy meg kellene semmisítenünk az ilyen kisebb szovjet erőket, nagyobb egységek megtámadásáról nem volt szó.” A parancsnokságból csak Bakáról tudjuk, hogy a fegyveres ellenállás mellett emelt szót.

Vita közben Oltványi fel is hívta Kopácsi Sándor rendőr ezredest, a nemzetőrség parancsnokhelyettesét, aki a tűzszünetre hivatkozva nem adott engedélyt fegyverhasználatra. Ezután Király Béla vezérőrnaggyal, a nemzetőrség parancsnokával beszéltek, aki szintén elutasította az offenzívát, ugyanazzal az indokkal. (Állítólag ekkor Bartók motorkerékpárral bevitte Oltványit a HM-be, ahol az egy magas rendfokozatú tiszt előtt is verte az asztalt, követelve az engedélyt – hiábavalóan.)

Egy másik változat szerint Oltványi azon szovjet egységek megsemmisítésére tett javaslatot, amelyeket Soroksár és Pestlőrinc között ástak be október 29–30-án. Ezt az offenzívát elsősorban a „honi” ütegekre alapozta. Sántha János túl veszélyesnek ítélte az akciót. „Majd kérek erősítést” – válaszolta Oltványi. Ekkor javasolta Simon, kérdezzék meg a HM-től, mit tegyenek.

A november 4-i szovjet támadással számolva a helyi parancsnokság úgy döntött, hogy a Juta-dombon tüzelőállást foglaló katonákat a polgári nemzetőrök kezelőszemélyzettel és gyalogsági osztagokkal támogatják. „Oltványi utasítására berajzoltam a Juta-dombon elhelyezett tüzérségi állást, továbbá azt, hogy hol lehetne elhelyezni a nemzetőrségünket, ha mi támadnánk.” Ezután a főparancsnok felosztotta a Juta-domb előterét, kijelölte az egységek helyét és parancsnokaikat. Kötelezte az egységparancsnokokat, hogy reggel 6-ra helyezzék el a harcosokat, és megfelelő mennyiségű lőszerről is gondoskodjanak. (Természetesen Pesterzsébet főbb útvonalain, elsősorban a Határ úton és a Nagykőrösi úton szintén elrendelték az ellenállás előkészítését – erről majd később lesz szó.) A fő célt abban jelölték meg, hogy a szovjet csapatokat feltartóztassák, ne engedjék be a fővárosba. A parancsnokság egyes vezetőiről tudjuk, hogy még ekkor is bíztak a győzelemben. „Széchenyi és Viza nevű vezetők azt mondták, hogy az oroszok támadása egy olyan hullám, amit vissza fognak verni, miként napokkal ezelőtt is visszaverték az oroszokat…”

Harc a Juta-dombnál november 4-én

November 4-én kora reggel megindult a szovjetek Forgószél fedőnevű hadművelete. Ez Pesterzsébeten a főparancsnokságon így derült ki: „November 4-én a pesterzsébeti rendőrség telefonközpontjában kártyáztam, amikor a soroksári rendőrőrs parancsnoka jelentette, hogy [...] tíz szovjet harckocsi jön Budapest felé. Ezt én nem hittem el” – rekonstruálta a történteket Simon István százados.

[...]

Az ágyúlövések hallatán Oltványi László ismét összehívta a parancsnokságot (Baka Lajos, Bartók János, Gyergyói Ferenc, Kálmán Béla hadnagy, Ravasz Mihály, Simon István százados, Széchenyi Pál, Vajda Németh József, Viza Ferenc) és ismertette az új helyzetet: Kádár János vezetésével megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely segítségül hívta a szovjeteket, akik hitszegően agressziót kezdeményeznek, tehát véget ért a tűzszünet. Oltványi ismét azt hangsúlyozta, hogy az intervenciós csapatok elsősorban Budapest megtámadását tűzték ki célul, meg kell akadályozni, hogy bejussanak a fővárosba. Arról is tájékoztatta hallgatóságát, hogy központi utasítást nem kapott, sőt az éjszaka folyamán hiába próbálta megteremteni az összeköttetést a nemzetőr-parancsnoksággal.

Mint ismert, előző éjszaka a Tökölön tárgyaló magyar delegációt – amelyet Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetett – a KGB példátlan módon letartóztatta, akárcsak Mecséri János ezredest, aki a parlamenti őrség, korábban az esztergomi gépesített hadosztály parancsnoka volt. Bár Nagy Imre miniszterelnök jól ismert hajnali rádióbeszédében harciasnak tűnt, a nemzetőrség parancsnokát, Király Bélát nem utasította ellenállásra. A Honvédelmi Minisztérium tábornokai pedig – szovjet fogságba került elöljárójuk távollétében – kifejezetten megtiltották a szembeszegülést az intervenciós csapatokkal. Tőlük függetlenül – egy parlamenti telefonhívással – a foglyul ejtett Mecséri is megtiltotta a fegyverhasználatot, de parancsa nem jutott el a Juta-dombon lévő alegységekhez, ott tehát az utolsó ellenállási parancs volt érvényben.

[...]

Aligha cáfolható, hogy ekkor kezdődött el a forradalom és szabadságharc egyik legjelentősebb harci eseménye, amely számos emberéletet is követelt a helyszínen (16 fő), majd később a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában (nyolc fő) is.

[...]

A juta-dombi harcokban 11 szovjet katona esett el, az ÁVH-sok közül öten haltak meg. A szovjetek és az ÁVH-sok közül összesen ötvenen-hatvanan sebesültek meg. Két-két harckocsit, sorozatvetőt és tehergépkocsit, valamint egy személyautót vesztettek. A szabadságharcosok közül csak Oroszi Sándor és Szekeres Géza tizedes sérüléséről van biztos tudomásunk. A környező házak közül több megrongálódott. A festékgyárat tüzérségi találat érte, az üzem elektromos berendezése el is égett.