Városi Konfliktusok Múzeuma

2015.09.16. 05:30

Budapest az a város, ahol majd’ minden utca volt már frontvonal és szinte minden tér döntött el csatát. „A város színház” (Lewis Mumford), ahol a kisszerű személyes drámák mellett történelmi tragédiák is lejátszódnak. A beruházások amnéziája révén a rehabilitációk felejtésre, a tőke áramlása pedig elporladásra ítéli az emlékjeleket. A város kontroll alatt tartása főként folyamatos megfigyeléssel, önmagunk digitális fegyelmezésével, a lecsendesítés reklámokba csomagolt parancsszavával, a nyelv lefegyverzésével és a városi környezet semlegesítésével történik. De a város még mindig test. Minden város antropológiai közeg, biológiai állomány és a testek összetalálkozása, a bőr súrlódása. Az áramlássá anyagtalanított metropoliszra adandó válasz nem más, mint a nagyváros megtestesítése, a test visszatérése a térbe és időbe.

 

Békés Márton írása.

fortepan_39989.jpg

Kép: Fortepan

„Letépték a plakátokat, leverték a zászlót.”

88-as csoport: Betondzsungel

A város háborúból és kereskedelemből születik. Az egymást metsző utak konfliktusok kereszteződései, ahol az árucsere mozgása gyakran megkülönböztethetetlen a hadmozdulatok irányától. A város helye katonai stratégia eredménye nyomán rögzül, belső vonalait lezárt konfliktusok forrásnyomai és a hatósági ellenőrzés iránya strukturálja. A város először mindig telep, tábor, castrum, colonia, vár, körbekerített lakhely, majd a védelem falainak és a megfigyelés tornyainak leomlása után kinyíló kereskedelmi központ.

Európa utolsó, fallal körbekerített városa Derry volt, amelynek fala 1613–1619 között épült. Nem a véletlen – hanem a demográfiai változások és a szociális-felekezeti konfliktusok – műve, hogy a falon kívül épült katolikus – munkásosztálybeli Bogside volt a XX. század második felében az észak-ír zavargások (Troubles) központja. A negyed évekig élt ellen-fal, vagyis barikádok mögött, az IRA és a lakosság ellenállását az 1972-es Véres vasárnap sem tudta megtörni. A városok az ellenállások helyszínei: megannyi Derry, Varsó, Budapest és Szarajevó küzdött Európában.

A városhatár a konfliktus horizontja. A városfal pedig a „barát–ellenség megkülönböztetés” (Carl Schmitt) legegyértelműbb jele. A város védi magát a külső támadástól, belül pedig megannyi elhatárolás, elválasztás és különbségtétel jellemzi: önálló lakónegyedek, funkciók szerint elkülönülő kerületek, osztályok és kultúrák szervrendszere határozza meg. A körutak a hajdani városfal nyomán, majd egyre kijjebb, koncentrikus körben húzódnak, s ezeket törik át a sugarasan kinyíló nagyobb utak. Budapesten is. A rácsszerkezetű közlekedési hálózat a város szociális koordinátarendszereként is olvasható.

Budapest az a város, ahol majd’ minden utca volt már frontvonal és szinte minden tér döntött el csatát. A mai napig golyónyomtól szeplős homlokzatok, súlyos történelmi emlékek láthatatlan árnyéka és óvóhelyek hűvösének utcára áradása figyelmeztet rá, hogy a nagyváros az ellentétek átjáróháza. „A város színház” (Lewis Mumford), ahol a kisszerű személyes drámák mellett történelmi tragédiák is lejátszódnak. A beruházások amnéziája révén a rehabilitációk felejtésre, a tőke áramlása pedig elporladásra ítéli az emlékjeleket. A forradalmak, sztrájkok, összecsapások, tüntetések és csaták mementói ménhírként állnak a digitális áramlás, a pénzügyi tranzakciók és a fogyasztóbarát utcakép közös sterilizációs hadműveletének hétköznapi csataterén.

A „félelem adminisztrációját” (Paul Virilio) szorosan követi az ellenőrzés bürokráciája. A város kontroll alatt tartása főként folyamatos megfigyeléssel, önmagunk digitális fegyelmezésével, a lecsendesítés reklámokba csomagolt parancsszavával, a nyelv lefegyverzésével és a városi környezet semlegesítésével történik. „Fütyülős, epres rozé – A város, ahogy te szereted” – hirdeti egy kommersz-prémium likőr plakátja. A városfalat biometrikus nyilvántartás, az őrtornyot CCTV váltja fel. Az „okos város” pedig nemcsak a nyomunkba szegődik, hanem bennünk van. A smart city mindenre kiterjedő automatikus adatgenerálása, adattárolása és információ-elemzése miatt a „felismerhetetlenségig nyilvántartják arcodat” (QSS). A kibernetikai város használat közben költözik a benne lakóba.

A tömegközlekedési szituációk összezártsága, a félelemmel vegyes fenyegető szempárok, a névtelen vandalizmus, a késődélutáni metrószerelvényeken szállított kollektív neurózis és a forgalmi dugó, mint a város tipikus pszichoszomatikus bántalma egy közös autoimmun-betegségre enged következtetni, amely a posztindusztriális nagyváros metropolisszá alakulását kíséri. A konfliktus vásárlási lázba, digitális nárcizmusba és az elidegenedés legkülönfélébb fajtáiba szublimál, ahol már nemcsak a tértől és időtől, meg egymástól, hanem önmagunk megtapasztalásától is elszigetelődünk.

De a város még mindig test. Minden város antropológiai közeg, biológiai állomány és a testek összetalálkozása, a bőr súrlódása. Az áramlássá anyagtalanított metropoliszra adandó válasz nem más, mint a nagyváros megtestesítése, a test visszatérése a térbe és időbe.

 

A szöveg az Öngyújtó című kiállítás (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, Budapest, 2015. szeptember 14.) egyik installációjának falszövege.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr567791966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.