Amikor azt mondja, hogy „az egyenlőség, a szolidaritás és az igazságosság világát”, kívülről hirtelen fény árasztja el a templomot. Az egész hétvége meglehetősen borús időt hozott, időnként jó nagy esővel, de pont ebben a minutumban elmennek a felhők, és a templom jókora ablakain akadálytalanul tűz be a nap. Hasonló hideg futkos a hátamon, mint gimnazista koromban, amikor először éreztem magam otthon templomban. Áldozáskor Bill adja az ostyát, Steve kezében a kehely a borral. Bill és Steve kinn, az ajtó előtt paroláznak mindenkivel a napsütésben, mindenkinek a kezébe nyomnak egy climate justice szórólapot, és Steve lelkesen magyarázza, hogy a párizsi klímakonferencia előtt még pont van idő arra, hogy minden lehetséges módon zaklassuk a politikai vezetőket, hogy kapjanak a fejükhöz klímaügyben.

Rauschenberger Péter írása.

A szerző fotói

A zenekar a tó felől érkezik, kyrkbåt-on. Az olyan, mint egy kisebb vikinghajó, árboc nélkül, csak evezőkkel. Régen, amikor még annál is kevesebb volt itt az ember, mint most, a templomokat a hajózható vizek közelébe építették, és ilyenekkel jöttek az emberek vasárnap mindenhonnan a templomba. Kilenc népi hegedűs és egy klarinétos a zenekar. Az átlagéletkoruk szemre mondjuk 113 év, pedig van köztük egy láthatóan még csak hatvanas suhanc is. A gyülekezet, illetve legalább két, különböző felekezetekhez tartozó gyülekezet együtt, a parton várja őket, velük a két pap. Az egyik pont úgy néz ki, mint Bill Murray, a másik megszólalásig Steve Howe, a Yes gitárosa. Hegedűszóra vonulnak föl a dombtetőre a templomhoz. Elöl a zenekar, a klarinétos tamburmajorként vezényel a klarinéttal, mögöttük (nem tudjuk az igazi nevüket, de az egyszerűség kedvéért) Bill és Steve, utánuk a nép, sokan a zenekarhoz hasonlóan dalarnai népviseletben, főkötős nők, nénik, színes ruhás férfiak, bácsik, virágkoszorús gyerekek. Mások civilben.

Beállunk mi is a sor végére, aztán helyet foglalunk az egyik padban. Sok az ember, szorosan vagyunk, egy komplett család ül be mellénk. A Midsommar alkalmából bemutatott högmessa, azaz nagymise felekezeti identitását nehéz meghatározni. Tudjuk, hogy az eseményt a Svenska Kyrkan, azaz a svéd lutheránus egyház és a svärdsjöi hagyományőrző egyesület szervezi, Bill, ruházata alapján, protestáns papnak néz ki, tehát logikusnak tűnik, hogy ő van a Svenska Kyrkan-tól. Steve ránézésre katolikus pap is lehetne, de róla tudjuk, hogy az Equmeniakyrkan helyi lelkipásztora. Az Equmeniakyrkan a svéd metodista egyház, a svéd baptista egyház és a Svenska Missionskyrkan egyesülésével jött létre néhány évvel ezelőtt. Viszont a liturgia, aminek a bemutatásához Bill katolikusnak tűnő miseruhát ölt, Steve marad a fekete reverendájában, szabad szemmel megkülönböztethetetlen egy katolikus liturgiától, amiből az következne, hogy legalább az egyik pap katolikus. A régi, háttalmisézős oltárt használják, de ez sem lenne rendkívüli, így volt például a bakonybéli bencés monostorban is még néhány éve, Domonkos atya idejében, igaz, ott meg egy gyönyörű szerb ortodox miseruha került elő időnként, mindenkinek gyanúsan hosszú szakálla volt, és feltűnően sokat idézték a görög egyházatyákat.

A Midsommar a nyári napforduló ünnepe. Az olvasmányok a fénnyel és a világossággal kapcsolatosak. Az ószövetségi olvasmány a Genezis eleje (legyen világosság, a világosság és a sötétség elválasztása, világító testek az égbolton, látta Isten, hogy jó), az evangélium a János eleje (benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága, a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be). Ahogy ünnepeken dukál, volt szentlecke is, de az átcsúszott a kezdetleges svédtudásom szűrőjén.

Steve prédikál. A Midsommar a Karácsony ellenpontja az év ciklusában, az az ünnep, ami a Karácsony ígéretének a beteljesülését jelképezi. Karácsonykor kezd a fény apránként teret nyerni a sötétséggel szemben, Midsommarra teljes a fény győzelme, és valóban, itt északon egybeér az esti szürkület a hajnallal, nincsen köztük éjszaka. A természet teljes pompájában hirdeti, hogy a teremtés jó, és a beteljesülés felé tart. Kb. ezeket értem. Steve ezután azt mondja, hogy Isten nemcsak látta, hogy a világosság és úgy általában a teremtés jó, hanem tett róla, hogy jó legyen. Ez magyarul nem hangzik olyan frappánsan, mint svédül: „se” és „se till” a két ige, ugyanaz, mint angolul a „see” és a „see to it”, az angol analógia miatt fogom, hogy miről van szó. Az ember szerepe sem a passzív szemlélőé. A szabadság azt jelenti, hogy a teremtés műve a mi kontribúciónkkal lesz kész, egy nem jelentéktelen rész a mi szabad döntéseinken múlik, az általunk választott cselekvés által lesz azzá, ami. Nem csupán annyi a dolgunk a teremtéssel, hogy lássuk (se), hogy jó, hanem, hogy tegyünk róla (se till), hogy jó legyen.

A teremtés nincs kész, mondja Steve. Többek között onnan tudjuk, hogy nincs kész, hogy a világ tele van nyomorúsággal és igazságtalansággal. Ha azt látjuk, hogy valakinek nincs mit ennie és nincs hol aludnia, az azért van, mert a világ nincs kész. Ha valakinek el kell menekülnie a hazájából, mert életveszélyben van otthon, az is azért van. Ha azt halljuk, hogy menekültek kockáztatják az életüket a tengeren, és nem akarják befogadni őket ott, ahova igyekeznek: nincs még teljesen kész a teremtés, nekünk kell befejeznünk. A mi dolgunk, mert a mi szabad, erkölcsi választásainkon múlik, hogy kész lesz-e. Majd akkor lesz kész a teremtés, ha létrehoztuk az egyenlőség, a szolidaritás és az igazságosság világát mindenkinek. „För alla” – nyomatékosítja Steve még egyszer.

Amikor azt mondja, hogy „az egyenlőség, a szolidaritás és az igazságosság világát”, kívülről hirtelen fény árasztja el a templomot. Az egész hétvége meglehetősen borús időt hozott, időnként jó nagy esővel, de pont ebben a minutumban elmennek a felhők, és a templom jókora ablakain akadálytalanul tűz be a nap. Hasonló hideg futkos a hátamon, mint gimnazista koromban, amikor először éreztem magam otthon templomban.

Áldozáskor Bill adja az ostyát, Steve kezében a kehely a borral. A záró áldás után Bill lehívja a karzatról a kántornőt, hogy a gyülekezet nevében elbúcsúzzon tőle: befejezte a teológiai tanulmányait, most elmegy valahová felkészülni az ordinációra, utána papként fog szolgálni valamelyik közeli faluban. A kántornő is elköszön, megölelik egymást, taps. Kivonuláskor a zenekar félrehúzódik a bejáratnál a torony alatti kis előtér egyik oldalára, ott zenélnek, amíg mindenki kimegy. Kifele menet Linda gyorsan elmagyarázza a homíliának azokat a részeit, amiket nem értettem, de úgy tűnik, a lényeget értettem magamtól is. Bill és Steve kinn, az ajtó előtt paroláznak mindenkivel a napsütésben, mindenkinek a kezébe nyomnak egy climate justice szórólapot, és Steve lelkesen magyarázza, hogy a párizsi klímakonferencia előtt még pont van idő arra, hogy minden lehetséges módon zaklassuk a politikai vezetőket, hogy kapjanak a fejükhöz klímaügyben. Mindketten megismernek minket, emlékeznek rá, hogy két éve is itt jártunk Midsommarkor. Steve arra is emlékszik, hogy elkértük az akkori beszédét, de csak egy kézzel hevenyészett vázlatot tudott adni. Mondjuk, hogy annak most is örülnénk, de azt mondja, hogy idén vázlatot se írt, mert pontosan tudta fejből is, hogy mit akar mondani. Mindehhez lehet vagy nyolcvan, de az itteniek korát mindig alábecsüljük.

Aztán meghívnak minket sütire és kávéra.

Így megy ez.