Skócia, és a poszt-neoliberális baloldal
2014.09.19. 10:32
A 307 éves brit unió most életben maradt. A legnehezebb feladattal a brit baloldalnak kell szembenéznie: a skót baloldaltól tanulva új szakaszt kell nyitni a progresszív politizálásban.
Londoni idő szerint 8-kor lezárult a skót függetlenségi népszavazás az Egyesült Királyság fennmaradása melletti nem szavazatok meggyőző 55,3 százalékos többségével. Alex Salmond érett demokrataként elismerte a vereséget és erre kérte a függetlenségpárti szavazókat is. A történetnek azonban itt nincs vége. Sőt, csak most kezdődik igazán.
Ami Skóciában történt az elmúlt hónapokban, az a radikális demokrácia szellemiségének ünnepe volt. Nem csak a skót nacionalisták, hanem a progresszív mozgalmak és új életre keltek. Nem kellett a helyszínen lenni ahhoz, hogy átüssön a tettvágy és idealizmus ragyogása. Most, hogy az intézményi kötöttségek kerekedtek felül, egy következő nagy feladat, hogy a skót progresszív mozgalom ugyanezt forradalmi lendületet megőrizze a létező Nagy-Britannia valósága közepette. Az ideák világából mindent nem lehet, de minél többet át kell ültetni a politika gyakorlatába.
A forradalmi hév persze vonzó, fényében körültekintően mérlegelni fájóan unalmas és szürke. De az igazán tartós változások mindig abból jöttek ki, amikor az intézményi realitások között érvényesült a progresszív lendület. Úgy tűnhet, mintha lehetetlen lenne az Egyesült Királyságot decentralizálni, a brit baloldalt radikalizálni, az Európai uniót zöldebbé és szolidárisabbá tenni. Kétségtelenül nehéz és fájdalmas meló, de mégiscsak tartósabb és biztosabb eredménnyel jár. Ahogy Lukács György mondta még a Tanácsköztársaság hajnalán: „a demokrácia emberfeletti lemondást és önfeláldozást követel azoktól, akik tudatosan és becsületesen végig akarják csinálni. De ez, ha talán emberfeletti erőt igényel is, nem lényegében megoldhatatlan kérdés.”
Fájdalmas lesz most a függetlenségbe önmagukat beleélő aktivistáknak és politikusoknak. Alighanem még fájdalmasabb lett volna szembetalálkozni azzal, amikor kiderül, hogy a független Skóciát vezető nacionalista párt nem új skandináv szociális demokráciát épít, hanem társasági adót csökkent és megszorít – ahogy a kampány baloldali retorikai álcái mögött eddig is tette. Fájdalmas lett volna szembetalálkozni azzal, hogy a monetáris politikai mozgástér nélkül a költségvetési politika féllábú kacsa. Fájdalmas lett volna szembesülni azzal, ahogy Európa-szerte a nem annyira progresszív szeparatizmusok és nacionalizmusok tűzik zászlóra az elszakadás ügyét.
A skót progressziónak most meg kell hódítania az Egyesült Királyságot. Első feladat értelemszerűen egy alkotmányos reform. Több jogkört kell biztosítani a skót parlamentnek. Ez a megoldás alkalmas lehet arra, hogy a függetlenséggel járó önrendelkezés előnyeit biztosítsa, úgy, hogy közben fennmarad a skótok lehetőse, hogy beleszóljanak a londoni politika alakításába. Lehet saját adórendszerük, saját költségvetésük, saját egészségügyük – úgy, hogy közben nem kell tétlenül nézni a londoni pénzügypolitika húzásait. Gordon Brown személyesen ígérte meg, hogy az alkotmányos reformmal a lehető leghamarabb előáll. Nem lesz egyszerű az angol, walesi és ír területi szempontokat és alighanem megerősödő önrendelkezési vágyat egy keretben tartani.
A még hivatalban lévő tory kormány megúszta a politikai válságot, de nem tehet úgy, mintha nem hallaná a skótok üzenetét. Ami pár hónappal ezelőtt még egyértelmű és lefutott meccsnek tűnt, szeptember elejére kiszámíthatatlan döntetlennek nézett ki, és alighanem az utolsó napok ijedsége/kijózanodása tartotta egyben a királyságot. A konzervatívok mindig is ellenezték a skót függetlenséget, Cameron komoly párton belüli kritikákat kapott azért, amiért több jogkört ígért a skótoknak a kampányhajrában. Ezt a devolúciós ígéretet és vágyat most már nem lehet visszaszuszakolni a palackba. Mint ahogy az EU-ból való kilépéssel kapcsolatos népszavazást sem gondolhatja komolyan ezután a masszívan Európa-párti skót függetlenségi kampány után Cameron.
A legnehezebb kérdésekkel azonban a baloldal néz szembe. A skót függetlenségi szavazás osztályszavazás volt. Skócia gazdagabb része kiállt az unió mellett, míg Skócia szegényebb, munkás része a függetlenség mellett szavazott: a függetlenségi tábort Glasgow és Dundee vezette. A radikális függetlenségi kampány keretében ifjú aktivisták tízezrei, egy életre szóló demokratikus élményt megtapasztaló fiatal politikusok sora nőtt fel a Labour keretein kívül.
A neoliberális korszaknak vége. Helyén egyelőre Európa-szerte szeparatizmus, nacionalizmus és helyét kereső progresszív zöld-baloldal. A skót progresszió nagyot lépett előre a poszt-neoliberális baloldal nagykorúsításában. A skótok kellenek az Egyesült Királyságnak. Adjunk egy esélyt az Egyesült Királyságnak, hogy átéljék ugyanazt, amit Skócia. Adjunk egy esélyt a brit baloldalnak, hogy megtanulja azt, amit a skót radikálisok. És adjunk egy esélyt a progresszív baloldali mozgalmároknak, hogy a forradalmi lendületet a demokratikus intézményrendszer keretei között sok kompromisszummal és önfeladással járó tartós és kitartó küzdelemmé alakítsák. Ha sikerül nekik, akkor a szolidaritás és igazságosság ügye nagyot nyert. Nem csak Skóciában, és nem csak Egyesült Királyságban, hanem egész Európában.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2014.09.19. 16:39:02
Trackback: Skócia, és a poszt-neoliberális baloldal 2014.09.19. 11:52:04
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sanz 2014.09.19. 12:19:50
Ezért is lesz nehéz rendezni a devolúció ügyét.
Utolsó kommentek