Fotó: Mladina

A szlovén Kezdeményezés a Demokratikus Szocializmusért kiáltványa, amely annak az Egyesült Baloldalnak a tagja, amely a Demokrata Munkapárttal (DSD) és a Szlovén Fenntartható Fejlődésért és Ökoszocializmusért Párttal (IDS) együtt a májusi európai parlamenti választásokon a szavazatok 5,48 százalékát szerezte meg. Korábbi velük foglalkozó Dinamó Műhely tartalmak itt és itt.

Hamarosan végképp véget ér az a korszak, amelyben a kapitalizmus még magától értetődő volt. A XX. század 70-es éveinek második felében, miután a „fejlett” világban vége szakadt a gyors és stabil gazdasági növekedés időszakának, elkezdődött a tőke támadása a munkások jogai ellen, s ez a mai napig tart. A kapitalizmushoz való ragaszkodás mind kevésbé tűnik igazoltnak, így aztán a tőke apologétái arra kényszerülnek, hogy a kapitalizmust a puszta fennállásának tényével igazolják. Arra támaszkodva védik az álláspontjukat, hogy a kapitalizmus – a „megvalósult szocializmussal” ellentétben – nem omlott össze (noha ehhez több alkalommal is fasiszta bandák és katonai junták segítsége kellett). Eszerint nincs alternatíva, s a tőke újratermelődésének nevében továbbra is föl kell készülnünk az áldozathozatal különféle formáira, úgy mint: az egyenlőtlenség növekedése, a világ nagyobbik hányadának elszegényedése, diktátorok terrorja, a természet elpusztítása.

A válság során feltűnő megoldási kísérletek azt mutatják, hogy a kapitalizmusban a gazdaság nem az életminőség javításának elősegítője, hanem éppen fordítva: az emberi élet a tőke bővített felhalmozásának eszköze. A válság nem képez kivételt a tőke működésében, nem a piaci önszabályozás hátráltatója, és nem a léha, korrumpált, vállalkozói szellem és versenyképesség nélküli egyének elszaporodásának a következménye, hanem arra való eszköz, hogy a tőkés gazdaság uralkodjon a társadalom és a természet fölött. Nem gazdasági válsággal van dolgunk, hanem csupán egy olyan időszakkal, amelyet a kapitalizmus normális működése megkíván – hogy a nyereség megőrzése érdekében leszámolhassanak a demokratikus ellenőrzés terhes maradványaival, a munkások jogaival és a közszolgálatok utolsó nyomaival. A politikai elitek nem kívánják megvitatni, miként lehetne a gazdasággal úgy élni, hogy az minden egyén fejlődését szolgálja, s hogy kielégüljenek a társadalmi szükségletek, hanem azt találgatják, mit kell még feláldozni a fölébünk kerekedett erőknek, amelyeket nem felügyelhetünk, és nem érthetünk meg.

Holott azok a misztikus erők, amelyek a pénzügyi és más piacokon működnek, hatalmukat nem másból merítik, mint az adott társadalmi-termelés keretek közt végzett emberi munkából. Ebben a rendszerben, amelyben az egyének elidegenednek egymástól és a munkájuk eredményétől, függetlenné válnak a termékek, s úgy állnak velünk szemben, mint idegen, érthetetlen és uralhatatlan erők. Olykor a származékos ügyletek, máskor az államkötvények kamatlábainak képében rémisztenek meg bennünket. A tudományos és kulturális fejlettség ma már olyan technológiai lehetőségeket nyújt, amelyekkel fölszámolhatnánk a szegénységet, lerövidíthetnénk a munkaidőt és a fenntartható fejlődés útjára léphetnénk, ám mindez puszta lehetőség marad, ha a társadalmi erők az egymással való harcias versengésben merülnek ki, s a profitnövekedés vak gépezetének alárendeltjei maradnak. Eljött hát az idő, hogy felvázoljunk egy másik utat, amelyben a gazdaság demokratikus irányítása az általános társadalmi célok elérésének eszköze lesz, s nem fordítva, s amely a szolidaritáson alapszik majd, nem a versenyen.

Mi a demokratikus szocializmus?

Az a célunk, hogy létrehozzunk egy olyan társadalmi-gazdasági rendszert, amely a politikai és gazdasági közvetlen demokrácián, a demokratikusan tervezett termelésen alapszik majd. A termelés és az elosztás olyan rendszeréről van szó, amely összhangban lesz minden egyén szükségletével, tehát a társadalom egészével, s amely figyelembe veszi a környezet teherbíró képességét és regenerálódásának feltételeit.

A demokratikus szocializmus számunkra nem a meghatározatlan jövőben megvalósuló utópisztikus társadalom, hanem a kapitalizmus tényleges meghaladásának folyamata demokratikus eszközök révén, amelyek a munkások, parasztok, nők és őslakosok több évszázados emancipációs hagyományát követik.

A kapitalizmus meghaladása a következő szinteken történik:

Politikai szinten új együttműködési formák kialakítása és bevezetése a közügyek eldöntésében – részvételi költségvetés, közvetlen demokrácia helyi szinten (a polgárok gyűlésein és a közgyűléseken) és a képviseleti rendszer felváltása a részvételi döntéshozatallal illetve a megbízott küldöttek rendszerével;

Mikrogazdasági szinten a gazdasági demokrácia bevezetése által, úgy mint a foglalkoztatottak közös tulajdona, társ- és önigazgatás, szövetkezetek;

Makrogazdasági szinten a kapitalizmusban állandóan válságokat előidéző piac és a verseny megszüntetésével, valamint a termelési koordináció és a javak elosztása alternatív változatainak bevezetésével –a termelési egységek együttműködése azok versenye helyett, valamint demokratikus tervezés a „vak” piaci termelés helyett;

A környezetet illetően a környezet kiterjedésének felelős átgondolása révén, összhangban annak teherbíró és regenerálódó képességével, mindezt a fenntartható és stabil gazdasági növekedés mellett, amelynek a már meglévő gazdagság elosztása és a környezetbarát technológiák szolgálnak alapjául; globális szinten kell mindenki számára biztosítani az egyenlő hozzáférést az ivóvízhez, a művelhető termőföldhöz és egyéb természeti kincsekhez, amelyek lehetővé teszik az emberhez méltó életet;

Az osztályokat és az identitásokat illetően a munka és a tőke közti osztálykülönbség, illetve a többi társadalmi egyenlőtlenség és alárendeltség fölszámolásával, különös tekintettel a faji, nemi, szexuális orientációbeli, nemzeti és erkölcsi hovatartozásra és hátrányokra.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a politika nem állhat fenn csak egyetlen országban – az internacionalizmus elkötelezettjei vagyunk. A globális kapitalizmus megszüntetésén fáradozunk, és szerte a világban vannak emancipációs mozgalmak és pártok, amelyekhez kapcsolódunk. A mi küzdelmünk része a világszintű antikapitalista mozgalomnak, s így rokona az európai Indignados, a Valódi Demokráciát Most! (¡Democracia Real YA!) platform, a görög Syriza, a német Bal (Die Linke), a francia Baloldali Front (Front de Gauche), a spanyol Egyesült Baloldal (Izquierda Unida), a dél-amerikai zapatista és bolivarista forradalmárok, s végül, de nem kevésbé az egyiptomi szakszervezetek és a kínai munkásmozgalom harcainak.

A rendszerváltoztató emancipációs mozgalmak két módon szerveződnek. Egyrészt mint politikai pártok, amelyek politikai hatalmat kívánnak, s rendszerellenes erőkként kívánnak működni, másrészt mint mozgalmak, amelyek a politikai hatalom birtokba vételének kívánalma nélkül harcolnak a rendszer ellen. Az ideális helyzet az elérendő cél érdekében a két egyenértékű rendszerellenes stratégia összevonása: alulról azoké, akik a fennálló társadalmi viszonyokat kívánják megszüntetni és fölülről azoké, akik a formális politikai színtéren változtatják meg a politikát.

A Kezdeményezés a Demokratikus Szocializmusért programja

A Kezdeményezés a Demokratikus Szocializmusért egy politikai célkitűzést testesít meg, a fent megnevezett célok kívánja megvalósítani. A demokratikus szocializmus elvei nem érhetőek el egyik napról a másikra, hanem fokozatos bevezetést és fejlődést kívánnak. A közvetlen irányelveink tehát reform jellegűek, de közben nem feledjük, hogy szeretnénk meghaladni a kapitalizmust, és egy szolidáris, toleráns és fenntartható rendszert létrehozni. Ez nem utópikus társadalmi berendezés lenne, hanem az egész munkásosztály tényleges követelése, követelése mindnyájunknak, akiknek a túlélés kedvéért kell eladnunk tulajdon munkaerőnket.

A rövid távú javaslataink a következők:

1, A minőséges közszolgáltatás további fejlesztése a lakosság számára. Az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, a tömegközlekedést, a kulturális javakat, a jogi tanácsadást, az öregségi és rokkantsági nyugdíjakat nyilvános és nonprofit intézményeknek kell biztosítaniuk, s ezzel együtt mindezekért a szolgáltatásokért az állami költségvetésnek kell jótállnia.

2, A közvetlen politikai demokrácia tanácsadói formáinak bevezetése és fejlesztése, amely lehetővé teszi a közös szükségletekről való türelmes döntéshozást, az emberi jogokról és a társadalmi igazságosságról, és mindeközben szembeszáll a politikai képviselet és a szociális állam bürokrazitálódásával. A döntéshozatal során a közösségek, a dolgozók és a „felhasználók” számára biztosítani kell a részvételt, mert csupán azok az intézmények tudják kielégíteni a tényleges szükségleteket, amelyekről mindenki határozott.

3, A gazdasági demokrácia megteremtése. A vállalatok közigazgatási és köztulajdonba vételi joga a foglalkoztatottak alapvető demokratikus joga, hiszen a dolgozóknak a döntéshozatal minden szintjén döntési lehetőséggel kell bírniuk, mind a magán-, mind az állami szektorban.

4, Olyan gazdaságpolitika, amely a teljes foglalkoztatottságra törekszik, valamint szociális és környezeti szempontból olyan fenntartható fejlődés, amely a termelés társadalmi és környezeti feltételein alapszik. A gazdasági prioritások megváltoztatása és ágazati fejlesztés a megújuló energiaforrások, továbbá az energiahatékonyság, a meghatározó természeti források (mint az erdők, a víz, a gabonafélék, a szántóföldek) és az élelmezési önellátás lehetőségének figyelembevételével; mindezzel párhuzamosan progresszív környezetvédelmi adók bevezetése.

5, Teljes foglalkoztatottság és a munkaidő csökkentése. A negyvenórás munkahét a mai termelékenység és automatizáció mellett már indokolatlan a termelésben, ez az egyik fő oka a munkanélküliségnek. A munkaidő olyan mértékű csökkentése mellett foglalunk állást, amely lehetővé teszi a teljes foglalkoztatottságot.

6, A minimálbér összegének növelése, hogy az elérje az átlagkereset minimum 70 százalékát. A társadalmi egyenlőtlenség növekedési irányvonalát az ellenére kell fordítanunk, s meg kell szabnunk a fizetések közti különbségek maximumát.

7, A rendszer szempontjából jelentős bankok átalakítása állami bankokká, a közoktatási rendszer és a közegészségügy mintájára. A bankoknak a köz-, s nem a magánérdeket kell szolgálniuk.

8, Az adópolitika megváltoztatása a progresszív adózás irányában oly mértékben, amely lehetővé teszi a közszolgáltatások minőségének már említett javulását. A jogi személyek jövedelme után és a pénzügyi tranzakciókra adót kell kivetni, csakúgy mint a földtulajdonra és egyéb ingatlanokra, s ennek minden tulajdonosra vonatkoznia kell (beleértve a vallási közösségeket is), akik átlépik a meghatározott jövedelemküszöböt.

Magyarra átültette: Kocsis Árpád