Nem az egyetem van az államért, hanem az állam az egyetemért. Az egyetemi autonómia érték, amelynek a kormány most fejszével esik neki. A kancellária rendszer bevezetése olyan mértékű állami kontrollt jelent, mintha Balog Zoltánnak, aki feltehetően egy autonóm személy a munkáltatója mondaná meg, hogy mire költheti a fizetését.

Oláh Noémi írása. 

Kép: Huffington Post

Tegnap nem meglepő módon a parlamenti többség megszavazta a kormány sürgősségi eljárással benyújtott módosító javaslatát, mely többek között a kancellária rendszer bevezetéséről is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a kormány a felsőoktatási intézmények élére – a rektorok „mellé” – az egyetemek gazdálkodásával foglalkozó menedzsereket óhajt kinevezni, akiket kancellároknak nevez majd. A kormány ezen törekvését sok szempontból, sokan kritizálták már és maguk az érintettek (a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Rektori Konferencia elnöksége és az ELTE Hallgatói Önkormányzata) is aggályosnak tartják az intézkedést.

A kancellária rendszer bevezetését Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter azzal indokolta, hogy „meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között.” És mivel az egyetemi autonómia korlátozása önmagában törvénysértő, ezért sebesen átírták hozzá az alaptörvényt is. Azon túl, hogy ez a demokratikus elvek sokadszori megcsúfolása, Balog Zoltán mondata sokat elárul a kormány autonómiával kapcsolatos felfogásáról is. Ez egyrészt az egyetemi vezetők munkájának semmibevételéről és teljes bizalmatlanságról árulkodik, miközben az egyetemi vezetők alapvető kötelessége, hogy a közpénzekről törvényesen rendelkezzenek. Másrészt totális tévút a hatékony gazdálkodás oltárán feláldozni az egyetemi autonómiát, mivel a kormány „hatékonyság” munkacímen végrehajtott reformjai már most is jelentős károkat okoztak mind az oktatásban, mind pedig a magyar társadalomban.

A piaci igényeknek megfelelő felsőoktatás toposza valójában a valóság súlyos félreértelmezésén alapul. Ugyanis egyáltalán nem a felsőoktatás piacra szabása a kizárólagos megoldás arra az észleletre, hogy az „állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni”. Sőt, ez a „megoldás” a magyar társadalomszerkezetben csak még nagyobb károkat okoz, ráadásul maga az „észlelet” sem teljesen igaz (statisztikák igazolják, hogy ma Magyarországon felsőfokú végzettséggel könnyebb elhelyezkedni és 107%-os bérprémiummal is jár a középfokú végzettségűekhez képest.Emellett a diplomások jobb körülmények között, egészségesebben és jobb életminőségben élnek).

A „megoldás” egyik részeként a kormány az autonómia korlátozásán túl már így is jelentősen szűkítette a felsőoktatáshoz való hozzáférést. Ennek következtében azonban nagymértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezettek száma, és habár ez idén minimális javulást mutatott az előző évekhez képest, még így is drasztikus a különbség a 2000-res évek tendenciájához viszonyítva. Emellett pedig az utóbbi években a kormány „költséghatékonyság” címén drasztikusan csökkentette a felsőoktatás költségvetési támogatását is. Ez GDP arányosan mindösszesen 4,31 ezreléket jelent, vagyis a támogatás szinte évtizedes mélyponton van. Holott – ahogyan azt az OECD jelentés is megerősítette –, az oktatásra való ráfordítások gazdasági szempontból is megtérülnek. A hozzáférés szűkítése, az autonómia korlátozása és a kiszámíthatatlan, romló gazdasági környezet miatt pedig nagyon erős és hosszútávon rendkívül veszélyes kivándorlási hullám indult el Magyarországról, melynek következtében jelenleg már hatszázezer magyar dolgozik külföldön.

A költséghatékonyság – hamis – ideája felett pedig mostantól a kancellárok, vagyis közvetlenül az állam fog őrködni, az egyetemi autonómia gyakorlati felszámolása árán. Ezzel pedig nem csupán leendő gazdasági, hanem elvi problémák is vannak. Ugyanis az egyetemi autonómia nem egy kivásárolható piaci áru, hanem önmagában érték, mely hozzájárul a társadalmi fejlődéshez. Hiszen az egyetem akkor tud az egész társadalom számára innovatív megoldásokat keresni és kínálni, ha önállóan, a kormány érdekeitől függetlenül működik.

Az egyetem falai között tehát olyan dolgok is létrejöjjenek, amiről az államnak, a politikusoknak fogalmuk sincs. Az igazság keresése és a felfedezés lényege, hogy a hatalmi érdektől függetlenül művelhető csak. „A felsőoktatásban dolgozó kutatóknak feladatuk az igazság keresése, akkor is, ha az a mindenkori kormány politikai nézeteivel ellentétes lehet." Ez azt is jelenti, hogy a felsőoktatási intézmények a kritikus, független értelmiség menedékei is, vagyis a kancellári rendszer bevezetése előrevetíti, hogy a „hatékony gazdálkodás” elsőszámú áldozatai akár a kritikusan gondolkodó oktatók is lehetnek. Ez pedig az oktatás minőségének totális aláásását jelenti, ugyanis az önálló egyetem és a független oktatók a fiataloknak problémaészlelő és elemző képességeket adnak át, melyek elősegítik, hogy a fiatalok olyan kulturális és társadalmi tőkére tegyenek szert, mely hozzájárul a jobb életminőséghez, a társadalmi felelősségvállaláshoz és a politikai tudatossághoz is. Azon túl, hogy az egyetemi autonómia közvetlenül hozzájárul a felsőoktatás nem piacosítható értékteremtéséhez, az egyetemi diploma piaci értékkel is bír, javítja az elhelyezkedési esélyeket. Az egyetemhez való hozzáférés szűkítése ezért aligha lehet tehát megoldás a munkanélküliség gondjaira. Ha az egyetem piaci hatékonyságát akarjuk javítani, akkor abszurd az államosítással, a kontrollal és leépítéssel kezdeni.

Teljesen más tényezők motiválnak tehát egy felsőoktatási intézményt, vagy egy kutatói centrumot, mint a mindenkori kormányt. Vagyis más az érdeke egy rektornak és szükségszerűen más lesz az érdeke a kancellárnak. Éppen ezért tudnak az autonóm egyetemek hatékonyabban és célzottabban bánni a forrásokkal, mint ahogy azt – az akár számukra ellentétes érdekeket képviselő – kormány tenné. Ezért is teljesen kifordított az a szemlélet, mely szerint mivel az állam a fenntartó, csakis a kormány szabhatja meg, hogy hogyan gazdálkodhatnak az egyetemek. Ez már olyan mértékű kontrollt jelent, mintha Balog Zoltánnak, aki feltehetően egy autonóm személy a munkáltatója mondaná meg, hogy mire költheti a fizetését.

Az autonómia jelenti tehát a hatékonyság és működőképesség garanciáit, nem pedig a totális állami kontroll.

Az állam van az egyetemért és nem az egyetem az államért!