FERGE ZSUZSA: Mit jelent a „vér és rög” keleti képzeteinek, illetve a karitász nyugati etikájának szembeállítása?

John Lukács egy 2013. évi tanulmánya (Magyar sorsfordulók) Szent István Nyugatot választó döntését nem egyszerűen sorsfordulónak, hanem Magyarország sorsát azóta is meghatározónak tartja. A döntés akkor nem volt eleve adott. Több szólt a görög egyház, a közeli, hosszú múltra visszatekintő, az új európai népeket lendületesen térítő bizánci birodalom, mint a római kereszténység és az éppen alakuló nyugat-európai birodalom és királyságok mellett.

Szent István mégis a nyugati egyház, a nyugati térítők, a nyugati feleség mellett határozott. A Kelet vonzása persze mindig megmaradt. Ám már Ady alig bírta elviselni a „szent Ázsia” nevében törtetőket. A mérvadó politikai erők, a kultúra nagyjai és a közérzület pedig a kettős kötésből szinte mindig a Nyugathoz tartozásra voksoltak, „a Kelethez nem, sohasem” – írja Lukács. Hozzátehetjük: a Magyarországot elhagyó tíz-és százezrek – ha menekültek, ha tanulni vágytak, ha szerencsét próbáltak – Nyugat felé indultak.

A Nyugat és a Kelet persze egyaránt sokszínűek. Metaforaként alkalmazásukat itt nem tudom részletesen értelmezni. De valahogy „ösztönösen” a vágyott Nyugatban mindenki a görög-római- zsidó-keresztény etikát, a karitász morálját, a jog erejét, a tudomány és a szellem köztársaságát látja meg. Az álmodott Kelet tartalmát sokkal ősibb rétegekben kell keresni. Az őstörténetben feltűnnek a nomadizáló, hol vadászó, hol hódító törzsi szövetségek. Az írástudást még nem ismerik, nagyszerű lovasok és íjászok, életüket a legendák, totemek, sámánok varázslatai szövik át. A hódító nomádok legnagyobbja, Attila hol hun, hol magyar király az ősi és örök magyar dicsőséget testesíti meg. A vágyott Nyugat és a megálmodott Kelet közti ellentmondást a pattanásig feszíti, hogy az első egy (kétségkívül megszépített) jelent és jövőt tekint célnak, a második pedig a mai világ körülményei közé visszahozhatatlan múltat. Az első törekvés legföljebb kudarcot vallhat, a második katasztrófasorozatot indíthat el.

Az ország a nyugat iránti vágy és a mély nyugatellenesség közötti ütközések miatt sodródott útvesztőkbe századokon át. Utoljára akkor, amikor Horthy a Nyugatot gyűlölő, azt elpusztítani akaró Hitlerrel lépett szövetségre. Azt hittük, a rendszerváltással Kompország sodródása megállt, végre végleg kikötött a nyugati parton. Magyarország, még Martonyi János (2008) szerint is „a nyugati világ része, az egységesülő Európa, az erősödő Közép-Európa magabiztos szereplője” lett - bár mindig voltak az elbizonytalanodásra utaló jelek.

2010 óta az illúziók eltűnőben vannak. Az Orbán-kormány egyik sajátja a Szent István iránti hangzatos rajongás és a keresztény kurzus felélesztése. Ennek ellenére számos lényeges elemében szembefordul Szent István döntésével és azzal a Nyugattal, ahová korábban tartozni akartunk. Ezek az Istvánt felülíró törvények, elvek és gyakorlatok nyitják meg az utat azon lépések előtt, amelyeket e helyütt is folyamatosan sérelmezünk. Nem kell ezeket itt felsorolnom, sokat beszéltünk (és még fogunk beszélni) a jogállamiság és a demokrácia rombolásáról. Csupán egy, nem csak értékeimmel, hanem szakmaiságommal is ellentétes, központilag tudatosan irányított folyamatot emelek ki, nevezetesen az ország és polgárai legalább kétféle szétszakítását.

Az egyik az állampolgárok felosztása igaz és nem-igaz magyarokra, a „Turulban születettekre” és a többiekre. Olyan tragédia ez, amelyet még csak nem is írott törvényekkel, hanem politikai sugalmazással és mediatizált manipulációval sikerült elérni. „A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.” - mondotta Orbán Viktor Ópusztaszeren. Ha szétnézünk hazánkban, sokan vannak ma azok, akiket a „vér és rög” alapján álló „egység” egyenes úton a rasszizmushoz, az erősödő cigánygyűlölethez vezet.

A másik szakadék a szegények és gazdagok között húzódik. Kormányzati akarattal és törvényekkel mélyül egyre tovább, a stigmatizáló és megalázó kirekesztésekig. Ez már szűkebb szakmámhoz tartozó kérdés, hiszen szorosan kapcsolódik az európai szociális modellhez. További bejegyzéseim leginkább erről fognak szólni. A történelmi visszapillantás célja csak annyi volt, hogy segítsen elrendezni egy sor irracionálisnak tűnő történést. A demokrácia szétrombolása, az ország és állampolgárainak szétszakítása, a szegények és gazdagok egymás ellen fordítása mögött a felélesztett „vér és rög” keleti eszmerendszere, illetve a gyakran megtagadott karitász nyugati etikája közötti konfliktust teszi láthatóvá.

Ferge Zsuzsa

fotók: Domaniczky Tivadar