cassidy-jeremy-corbyn-1200.jpgAzt mondják, jobboldali időket élünk. Sorra törnek át a nacionalista pártok Európa szerte, Magyarországról nem is beszélve. És akkor jön egy kopott inges figura, és felforgatja a brit baloldalt. Hogyan hódította meg Jeremy Corbyn Európa egyik legidősebb szocdem pártját? Scheiring Gábor írása.

Az elmúlt évtizedekben az Egyesült Királyságban a két nagy párt közti választás súlya leginkább a Pepsi vagy Coca Cola közti választás súlyához volt mérhető – a különbség "bal" és "jobboldal" között egyre kisebb volt, így az elégedetlenségek egyre nagyobb erővel törtek felszínre a főáramú pártokon kívül. A Labour leköszönő elnökének, Ed Milibandnek a válasza erre a helyzetre a párt mérsékelt balfordulata volt, ám kudarcot vallott, nehezen emészthető örökséget hagyva maga után. A pártelit többsége, csakúgy, mint a liberális véleményvezérek nagy része úgy vélte, hogy a Miliband-féle Labour kudarca annak tudható be, hogy a pártvezető balra fordította az irányzékot. A párt balszárnya ezzel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy Miliband baloldali kísérlete túl felemásra sikeredett, nem volt elég ahhoz, hogy a párt lerázza magáról Tony Blair neoliberális örökségét. A tisztújítás erről a kérdésről szólt.

 

Harcban a pártelittel

Sokáig úgy tűnt, hogy a pártvezetésért három centrista jelölt fog versengeni. A párt régi belső ellenzékijeként számon tartott, ám a párton kívül alig ismert, mozgalmár gyökerű Corbyn bár beszállt a versenybe, ám eleinte egy-a-százhoz volt az esélye annak, hogy nyerjen. Ahogy a különc elnökjelölt népszerűsége növekedni kezdett, úgy esett neki a pártelit, fűt-fát kiabáltak rá, mindent megtettek, hogy hiteltelenítsék. A Kettős Mérce bejegyzésében Pap Szilárd István elég jól összefoglalta a vitát és tétet Corbyn megválasztása előtt. Az utolsó napok kétségbeesésében a csatakiáltás a „bárkire, csak Corbynra ne” felszólításra szűkült. Ehhez képest Corbyn a szavazatok majd 60 százalékát megszervezve nyert (az "Új Labourt" megépítő Blair egyébként elnökké választásakor 1994-ben a szavazatok 57 százalékát tudta „csak” megszerezni).

Hiába szembesült rég nem látott ellenkampánnyal, Corbyn mégis tömegek számára kínált reményt. A magyar nyelven is olvasható fárasztó ostobaságok leperegtek róla. Corbyn rendre cáfolta a vele szemben a jobboldali és liberális sajtóban megfogalmazott vádakat. E vádak vagy az amúgy tényleg félreérthető kijelentéseit forgatták ki a Közel-Kelettel kapcsolatban, vagy épp a Putyinhoz való közeledést varrták volna a nyakába, amiről szintén kiderült, hogy nem több alaptalan pánikkeltésnél. A konfliktusok tárgyalásos rendezésének híveként nem rajongója a NATO-nak, de nem is lépne ki onnan, mint ahogy az ellenfelei vádolják. Összességében ezek a külpolitikai témák csak kritikusai körében kaptak hangot, Corbyn jelölti kampánya a progresszív gazdaság és társadalompolitikáról szólt. Az egyik leggyakoribb vád vele szemben az volt, hogy az általa vezetett Munkáspárt soha nem nyerhet választást. A párttagok ezt az érvet úgy fordították le, hogy Corbyn visszautasítja a megszorításpárti konszenzust, és érdemi vitákat kezdeményez. A liberális kapitalizmus győzelmét, a történelem végét és a nincs alternatíva eszméjét csuklásszerűen ismételgető kritikusok végül méltó választ kaptak a párttagoktól azáltal, hogy a blairista jelölt Liz Cendall a szavazatok kemény 4,5 százalékát szerezte meg.

Corbyn programja egy szociáldemokrata program volt erős öko-áthallásokkal, mely kombó ma sokak számára forradalmiként hat, ám valójában a rendszer fennmaradását célzó reformokról – és nem rendszerellenességről – van szó. Ahogy a melletti kiálló közgazdászok is érveltek, Corbyn végre újra érdemi témákat állított a közéleti viták fókuszába. Nem a költségvetés fenntarthatóságát tagadta, hanem azt, hogy a stabilizáció árát a társadalom alsó rétegeivel fizettesse meg a politika. Központi befektetési alapot javasolt állami fejlesztések finanszírozására, a vasút és energiaprivatizáció visszafordítását, közösségi lakásszektort, a nukleáris fegyverkezés visszaszorítását, a cégek és az offshore pénzek megadóztatását, az éghajlatváltozás elleni harcot, az erősebb munkavállalói jogokat és a minőségi közszolgáltatásokat helyezte a jövőképe fókuszába.

 

Tettekkel hitelesített személyiség

A vegetáriánus, biciklivel közlekedő, a hivalkodó fényűzést visszautasító, aktivista családból származó és több évtizedes mozgalmár múlttal rendelkező Corbyn újra hitet adott az aktivistáknak. A vs.hu a magyar közegből kiemelkedően színvonalas írásban foglalja össze stílusát, melynek lényege a hétköznapi puritánság. A brit politikai életet sorra tépázó költségtérítési botrányok után Corbyn visszafogottsága szimbólummá vált. Öltözködése miatt már 1984-ben magára hívta a Toryk hargját, emberközeli stílusa azóta védjegye.

A személyes életvitelével hitelesített üzenetek azért is találtak célba, mert Corbyn nem csak arról beszélt kampánya során, hogy mit tenne az országgal és hogyan, hanem arról is, hogy miért. A szolidaritás erkölcséről, az elnyomottak melletti kiállásról, egyenjogúságról, erőszakmentességről beszélő jelölt tettekkel támasztotta alá szavait. S mindez a profi marketingtől megcsömörlött, a medián-szavazóra gondosan célzott politikából kiábrándult fiatalok számára volt a legvonzóbb. A hatvanas évei második felében járó mozgalmár, aki a fiatalok hősévé válik, meglepő, ám a fentiek fényében érthető fordulat.

És hogy volt kereslet erre a személyes kiállásra és érték-vezérelt politikára nem csak az mutatja, hogy milyen elsöprő támogatást kapott, hanem az is, hogy Corbyn győzelmét megelőzően és azt követően hatalmas tömegek kérték felvételüket a Munkáspártba, évtizedek óta nem látott szinten revitalizálva a csikorgó pártgépezetet. Corbyn elsősorban nem politikai termékként építette magát, hanem egy mozgalmat épített, évtizedek óta. A békéért, a munkavállalók jogaiért, a nukleáris energia visszaszorításáért, a zöld fordulatért, a megszorítások ellen szervezett tüntetések, megmozdulások állandó résztvevője volt. Sokkal otthonosabban mozog az utcán, mint a parlament falai között, és stílusa csak erősíti ezt a képet.

 

Politikai űr és az új baloldali mozgalom

A neoliberális kapitalizmus hegemóniája véget ért a 2008-as válsággal, ám az elit nagy része ezt a mai napig nem hajlandó elfogadni. Európa kínosan alkalmatlannak bizonyult a válság kezelésére, a nemzetállami politika pedig az „arany kényszerzubbony” fogságában nem tudott érdemi alternatívát kínálni a társadalmi feszültségeket növelő, egyenlőtlenségekhez és válságokhoz vezető modellel szemben. A tőke szabad áramlásának korában a keynesi-szociáldemokrata út úgy tűnt, nem járható többé, ahogy azt Mitterrandtól kezdve Schröderig bezárólag vallották a liberális centrum felé eltolódó szociáldemokrata pártvezetők. A választható politikai döntések korlátozottsága méretes politikai űrt hagy maga után. A nyugati demokráciák kiürülését számos szerző elemezte már, a folyamat lényege, hogy a választók a piaci logika által korlátozott mainstream politikai kínálatban többé nem találnak valódi válaszokat az általuk fontosnak tartott kérdésekre.

A gazdasági és a politikai elit összefonódása tovább bénította az intézményileg beszűkített nemzetállami politikai mozgásteret. Ahogy csökkent a tagdíj jelentősége a pártfinanszírozásban, úgy nőtt az állami pozíciók és vagyonos támogatók szerepe. A pártvezetők így egyre inkább a technokrata gépezet logikájával és a sajtó nagy részét is tulajdonló vagyonos támogatók elvárásaival azonosultak – míg az egyszerű állampolgárok egyre távolabb kerültek a politikától. A tökélyre fejlesztett marketing, a szórakoztató show-műsorok egy ideig még lekötötték a választókat, de a demokrácia kiüresedése, a részvétel csökkenése, a párttagság apadása idővel egyre akutabbá vált.

corbyn-arrest-rob-scott.jpgMindezek hatására mára egész Európában kialakult egy kiábrándultság mely a politikai elittel szemben fellépő erőket emel a magasba. A kérdés az, hogy az embereket érintő társadalmi feszültségekre milyen pártok adnak választ. A liberális elit persze tehet úgy, mintha ezek a feszültségek nem léteznének, bélyegezhetik e feszültségek megfogalmazóit populistának, ám ezzel csak az illiberális erők malmára hajtják a vizet. A lengyel vagy a magyar baloldal összeomlása pontosan mutatja, hova vezet ez az antipopulista elitizmus. Az új baloldali politikai mozgalmak ezzel szemben a globalizált kapitalizmus bizonytalanságaira kínálnak a piacgazdaság, a felvilágosodás és az egyenlő méltóság talaján álló válaszokat. A politikát kívülről újítják meg, tömegek bevonásával, nagy cégek támogatása helyett kisadományozókra és a jó öreg tagdíjra építve. Ezt mutatják változó formában az Egyesült Államokban Bernie Sanders, Spanyolországban a Podemos, Görögországban a Syriza vagy az Egyesült Királyságban Jeremy Corbyn, aki évtizedek óta szövögeti az ellenkultúrák közötti szolidaritási hálót.

Az alterglobalizációs mozgalom mögött is egy széleskörű, évtizedes múltra visszatekintő koalíció állt majd épült tovább az Occupy mozgalommal majd a megszorítás ellenes mozgalommal az Egyesült Királyságban is. Így válhatott lehetségessé, hogy az angol progresszív mozgalmak, zöldek, feministák, szakszervezetek, jogvédők és globális szolidaritás aktivisták új baloldali koalíciója Corbyn mögé álljon. Egy olyan új baloldali politikai szubkultúra született és erősödött meg az Egyesült Királyságban az elmúlt években, mely most Corbynban vezetőre talált. Magyarországról nézve egyelőre különösen szimpatikusan indul pártelnöki története, hisz megválasztását követően nemsokkal megköszönte a menekülteket segítő magyar aktivisták munkáját egy londoni tüntetésen. Hogy mire lesz képes Corbyn a párt vezetőjeként, az még nyitott kérdés. Ha nem tud a középosztály és az elnyomottak között szolidaritást és politikai koalíciót építeni, akkor el fog bukni. A mozgalmár erkölcs és világnézet döntő jelentőségű Corbyn pártelnöki sikerében: reményt és hitet adott. Ám a továbblépéshez most az egész társadalmat kell tudnia megszólítani, amiben túlzott dogmatizmus nem segít.  Az már viszont biztos, hogy a blairizmus története egy hete hivatalosan véget ért, és az új baloldali mozgalom a politikai főáramba bekerülve lehetőséget kapott arra, hogy egy új jövőképpel állítsa maga mellé a társadalom többségét.

Az új politikai szubkultúra nem a semmiből hullott alá az Egyesült Királyságban. Küzdelmek, szervezkedés és építkezés hosszú története áll mögötte. Nincs siker egyik napról a másik napra. Nincsenek csodatevők és nincsenek szuperhősök, akik egymaguk felforgatják a politikát. Corbynnak ez azért sikerült, mert volt mögötte egy új baloldali mozgalom. A magyar baloldal megújítását és az ország újrademokratizálását nehezen tartom elképzelhetőnek, pláne fenntarthatónak egy hasonló új baloldali mozgalmi építkezés nélkül.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr277804810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vincenzo6 2015.09.21. 23:44:17

"vegetáriánus, biciklivel közlekedő, a hivalkodó fényűzést visszautasító, aktivista családból származó és több évtizedes mozgalmár"

Szimpatikus kéne legyen ezektől? Küldjünk mormonokat, agyatlan hippiket, csöveseket és iráni forradalmi gárdistákat a törvényhozásba! :D

mrwhite 2015.09.22. 10:17:49

egy baj van vele: nem tud valasztast nyerni. de amugy minden szép és jó.

Pol13 2015.09.22. 14:44:01

@mrwhite: ez mondták a munkáspárti elnökválasztásról is vele kapcsolatban, aztán...
süti beállítások módosítása