A PC szerintem annak az alapelvnek a tagadása, amit a Szellemirtók 2-ben így fogalmaz meg a polgármester: „mindenkinek istenadta joga szemétnek lenni a másikkal”. Ez az, ami a PC szerint nem igaz: valójában kötelességünk, hogy ne legyünk seggfejek egymással. A seggfejség ugyanis, különösen, amikor szisztematikusan marginalizált és elnyomott csoportokat, a politikai ellenfeleinket, és más hasonlókat érint, egyáltalán nem magánügy, hanem – és ez nagyon fontos – politikai cselekvés.

Kapelner Zsolt írása.

Mióta csak felkerült a politikai napirendre a politikai korrektség a radikális politikai gondolkodók egy kedvelt célpontja – állandóan kapja az ütéseket jobbról is, balról is. Néhány napja például Pető Péter jelentetett meg egy írást arról, hogy – így a cím – „Végleges bukásra van ítélve a politikai korrektség” (printben a cím: Radikálisan inkorrekt). A magam részéről úgy gondolom, hogy ha ez így van, az egy meglehetősen rossz hír. Hál’ Istennek azonban nincs így: Pető – egyébként szerfelett szofisztikált – érvelése, úgy vélem, nem állja meg a helyét.

Az érv egy klasszikus anti-liberális toposzt elevenít fel, amely a liberális „világnézet” – ha van ilyen – szinte minden alapköve ellen felhasználható: a politikai korrektség (tolerancia, demokrácia, emberi jogok, ami tetszik) elsőre jó ötletnek tűnik és talán volt is időszak, amikor fontos volt (a demokrácia és a jogok az abszolutizmusban, a PC a kilencvenes években), de a valóságban csak látszatmegoldást tud nyújtani – elterelnek minket a valódi problémától. Ezen kívül a PC (demokrácia, stb.) könnyen a visszájára fordul, a szabadság diktatúrájának, a totalitárius liberalizmusnak a szolgálatába áll.

Ezt az érvet a felvilágosodás összes eszméjével, sőt magával a felvilágosodással szemben is felhozták már (az a bizonyos Horkheimer meg az a másik). Pető sem tesz másként: bírálja a PC-t, mint ami „nyelvi uralkodás abszolutizálása és hiszterizálása”, amely „nyelvi dominanciára” törekszik, de amely valójában harcképtelenné tesz minket: „nyelvi disputák posztpolitikai akciók, amelyek a politikai cselekvést helyettesítik.”

Itt először is látni kell, hogy minden ilyen érv abból indul ki, hogy a papíron tetszetős elképzelést egyesek – sokan – helytelen módon vagy helytelen célokra használják. Ha a PC-vel megaláznak, nem pedig segítenek másoknak, persze, hogy baj van vele. Épp úgy, mint mikor a demokrácia alapelveit nem a közakarat érvényre juttatására, hanem a többség rémuralmának fenntartására használják. De ez nem azt jelenti, hogy el kell vetni az egész elképzelést – jóllehet fájdalmasan sokan jutnak erre a következtetésre manapság –, hanem hogy helyesen kell használni. Visszaélni ugyanis mindennel lehet.

Persze a kritikus ragaszkodni fog hozzá, hogy ő nem a PC abúzusáról beszél, hanem olyan problémás tendenciákról, amelyek mintegy bele vannak építve magába az elképzelésbe. PC-nek lenni még akkor sem jó ötlet manapság, ha az ember helyesen és tiszta jó szándékkal műveli azt. Ez azonban nincs így: a helyesen értett és használt politikai korrektség a baloldal és az emancipáció egyik legfontosabb eszköze lehet. A PC-t nem elhagyni kell, hanem újra fel kell találni.

Amint Pető írja, „a PC-nek még csak definícióját sem ismerjük”. Ez az apróság nem fog megakadályozni abban, hogy mégis definiáljam. A PC szerintem annak az alapelvnek a tagadása, amit a Szellemirtók 2-ben így fogalmaz meg a polgármester: „mindenkinek istenadta joga szemétnek lenni a másikkal”. Ez az, ami a PC szerint nem igaz: valójában kötelességünk, hogy ne legyünk seggfejek egymással.

A seggfejség ugyanis, különösen, amikor szisztematikusan marginalizált és elnyomott csoportokat, a politikai ellenfeleinket, és más hasonlókat érint, egyáltalán nem magánügy, hanem – és ez nagyon fontos – politikai cselekvés. A minket körülvevő társadalmi valóságot legalább annyira szavak és gondolatok hozzák létre és tartják fenn, mint a vasbeton és a vízvezeték hálózat. Szavaink, beszédmódjaink aktívan kiveszik a részüket a társadalom strukturálásában és a sokszor kirekesztő és elnyomó társadalmi struktúrák fenntartásában.

A beszéd teremti meg azt a szimbolikus teret, struktúrát, amelyen belül az emberi lények elnyerik társadalmi státuszukat. Ennek megváltozatása nélkül valódi társadalmi változás nem érhető el. Pető helyesen jegyzi meg, hogy „a nyelv uralásáért folytatott harcok előtti időben” is képesek voltak az emberek változást elérni, például fel tudták számolni a rabszolgaságot. Igen ám, de majdnem 100 évvel az Egyesült Államok-beli rabszolgaság eltörlése után Malcolm Little úgy érezte, fel kell vennie a Malcolm X nevet, mintegy rabszolganevét hátrahagyja, nyelvileg is le kell, hogy rázza magáról a rabigát, hogy így újrarendezze azt a szimbolikus rendet, amelyben az ő társadalmi státusza megítéltetik.

Akit ugyanis rabszolgának, aberráltnak, alsóbbrendűnek hívnak, arra úgy is gondolnak, és hiába iktatják törvénybe a jogikat, amíg a társadalom ezeket nem veszi komolyan, amíg nem beszél úgy a kirekesztett és alávetett csoportokról, mint akik egyenlő tagjai a társadalomnak, addig a változás nem ért célt.

A beszéd tett. Ezért értelmetlen azt kérni, foglalkozzunk a tettekkel a beszéd helyett. Persze nem a beszéd a társadalmi cselekvés egyetlen formája, de épp olyan butaság lenne alábecsülni a jelentőségét, mint túlértékelni azt. Petőnek igaza van abban, hogy téved, aki azt gondolja, „a nyelv a politika”. De a nyelv igenis politika, és a nyelvbe való beavatkozás radikális politikai tett: egy olyan ponton kelt zavart a társadalmi struktúrák rendjében, amelynek alapvető jelentősége van azok fenntartásában, de amelyre általában a legkisebb figyelmet fordítjuk.

Persze, a mai világban nem lehet – btw. soha nem is lehetett – totálisan uralni a nyelvet, nem lehet megakadályozni, hogy az emberek válogatott undorítóságokat vágjanak egymás fejéhez, amikor olyanjuk van. De nem is ez a PC célja. A politikai korrektséget az ember nem azáltal segíti elő, hogy mindenkit lecsesz a sárga földig, aki valami „inkorrektet” mer mondani – aki így használja, nem érti, miről van szó. A lényeg, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ember szavainak olyan következményei is lehetnek, amelyek elsőre egyáltalán nem szembetűnőek, de amelyekkel nagyon is számolnia kell.

A politikai korrektség nem akadályozza meg a szabad gondolkodást, nem kényszerít öncenzúrára, és nem gátolja meg, hogy kimondjuk, amit akarunk. Épp ellenkezőleg: a helyesen használt politikai korrektség gondolkodásra kényszerít. Azáltal, hogy felhívja a figyelmedet arra, hogy olyan egyszerű dolgok is, mint egy szófordulat, egy vicc hozzájárulhatnak átfogó társadalmi struktúrák fenntartásához, arra késztet, hogy újragondold a saját helyed ebben a struktúrában és változtatni próbálj rajta.

Igen, a PC-t nem szabad megbélyegzésre, gyűlöletkeltésre használni, nem szabad visszaélni vele. De semmi mással sem. Sok minden van a világon, ami épp úgy lehet a felszabadítás és emancipáció eszköze, mint az elnyomásé és kirekesztésé. A gyávaság éppen abban áll, ha pusztán ezért elszalasztjuk, hogy éljünk egy eszközzel.

Ami engem illet, én azt mondom, vállaljuk fel a politikai korrektséget, szerezzük vissza ezt a rendkívül fontos politikai eszközt, ne hagyjuk lejáratni. Mert hidd el, te is píszí akarsz lenni – információs forradalom ide, élményalapú társadalom oda. Píszí akarsz lenni, mert meg akarod bontani a fennálló doiminanciastruktúrákat, mert tudod, hogy a változáshoz egyaránt szükség van arra, hogy másként cselekedjünk, másként beszéljünk, és másként gondolkodjunk. Mert tudod, hogy nem szép dolog seggfejnek lenni egymással.