A magyar társadalmi és gazdasági válság mélyebb, sokrétűbb annál, semmint hogy egy társadalompolitikai intézkedésre mint megmentőre lehetne tekinteni. Ahogyan nem demagóg az alapjövedelem, úgy nem álbaloldai neoliberális az, aki erkölcsösebb, célszerűbb és gazdaságosabb javaslatot tesz. Nem finanszírozhatósági kritikám van a PM javaslatával szemben. Ha takarékos fiskális politika mellett volna is pénz a feltétel nélküli alapjövedelem folyósítására, akkor sem volna szabad bevezetni. Lehetséges olyan megoldás, amely erkölcsösebb, politikailag sokkal célszerűbb és gazdaságilag is fenntarthatóbb. Aki egy – ekkora méretben még ki sem próbált – eszközre egyszerűsíti le a válság megoldását, valójában csökkenti a hatalomra jutás utáni tényleges kibontakozás esélyét, mert önmaga későbbi legitimációja felszámolásának útját kezdi el kikövezni még ellenzékben.

Szigetvári Viktor írása.

Kép: http://www.ieet.org/

A magyar társadalmi és gazdasági válság mélyebb, sokrétűbb annál, semmint hogy egy társadalompolitikai intézkedésre mint megmentőre lehetne tekinteni. Szemben a Braun Róbert által írtakkal, a lehetséges társadalompolitikai intézkedések tekintetében mindig párhuzamosan létezik több, erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag is egyszerre megalapozott alternatíva.

Az európai jóléti rendszerek az elmúlt évtizedben új kihívásokkal szembesülnek a fenntarthatatlan növekedési kilátások és az elhúzódó válság közepette. E bajokra új megoldásokat kell találni, és bizonyítékokra alapozva próbálkozni kell – ennek a diskurzusnak része az alapjövedelem vita is.

Nem populista, nem ez a baj

Nem tartom demagóg javaslatnak sem a minimumjövedelem, sem pedig az alapjövedelem koncepcióját, még feltétel nélküli formában sem. De ahogyan nem demagóg az alapjövedelem, úgy nem álbaloldai neoliberális az, aki erkölcsösebb, célszerűbb és gazdaságosabb javaslatot tesz.

A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) javaslata inkább a feltétel nélküli alapjövedelem-koncepciókhoz áll közel, bár a dolgozó aktív korúaknál csak erősen szűkített értelemben. A javaslat más, mint a Karácsony Gergely által polgármesterként bevezetett zuglói megoldás (feltételekhez kötött minimumjövedelem), amely a magyar szociális rendszer egészének ostoba, kormányzati átszervezésére ad helyi választ.

Nem finanszírozhatósági kritikám van a PM javaslatával szemben. Stabil növekedés mellett a társadalompolitikai juttatások és az adórendszer átfogó átstrukturálásával teremhető olyan helyzet Magyarországon, amelyben akár meg is valósítható egy alapjövedelem-koncepció. Bár meggyőződésem szerint csak legalább 30 százalékkal alacsonyabb jutattás-szinten, mint azt a PM javaslata tartalmazza.

Tiszteletreméltó a PM igyekezete, hogy költségvetési számokkal is alátámassza javaslatát. Ugyanakkor a tanulmányban prezentált költségvetési kiadás-átrendezések valójában nem kellően alátámasztottak, vannak közöttük bázisba épülőként prezentált egyszeri tételek, bizonytalan, de lehetséges hatékonyságnövelésre épített azonnali kiadások, a tisztázatlan viselkedési hatásokból következő bevételkiesések, és ez rontja a tanulmány meggyőző erejét.

Ha volna rá pénz, akkor sem

Ha takarékos fiskális politika mellett volna is pénz a feltétel nélküli alapjövedelem folyósítására, akkor sem volna szabad bevezetni. Lehetséges olyan megoldás, amely erkölcsösebb, politikailag sokkal célszerűbb és gazdaságilag is fenntarthatóbb.

Nem látható, miért ösztönözné a szegényeket a munkaerőpiaci integrációra a bemutatott, feltétel nélküli javaslat. A magyar munkaerőpiacon keresleti és kínálati feszültségek egyszerre vannak. A hátrányos helyzetű térségekben e bajok átetnicizált feszültségekkel is együtt járnak. További bizonyítást igényelne, hogy miként alakítaná át egy feltétel nélküli, univerzális jóléti juttatás a helyi kibontakozásban való érdekeltségi viszonyokat. Állami szempontból nagy luxusnak tűnik a lemondás bármiféle együttműködési feltétel támasztásáról.

Aki egy – ekkora méretben még ki sem próbált – eszközre egyszerűsíti le a válság megoldását, valójában csökkenti a hatalomra jutás utáni tényleges kibontakozás esélyét, mert önmaga későbbi legitimációja felszámolásának útját kezdi el kikövezni még ellenzékben. Olyan dologhoz köti a hajóját, amely nem mindenkit visz magával; akiket visz, azok nem mind így akarnak utazni; és a lemaradók pedig, még örülni sem tudnak mások utazásának.

Nem csak a nyomor a baj, sajnos

A mai magyar társadalmi és gazdasági válságban minden korábbinál fájóbban szembesülünk az immár legalább 4 millió szegény és lecsúszó alsó-középosztálybeli mindennapos megélhetési konfliktusaival.

A Fidesz nekik érdemi alkut valójában nem ajánlott a politikai elnyomás és manipuláció révén felhergelt indulatokon túl. A bérből élő, aktív korú családok számára a kormány csak az adórendszer felső-középső régióiban biztosított többletjövedelmet, a felső két decilishez tartozókat pedig fenntarthatatlanul nagy kedvezményekhez juttatta. Ez polgárosodást nem teremt, a nyomorban élők számát növeli, közös gyarapodást nem ígér, a szegénységben élőket bünteti és megbélyegzi, valamint az elhibázott közmunkaprogrammal és a jóléti juttatások szűkítésével valójában megváltoztathatatlanul benne tartja az érintetteket a nyomorban.

A PM által javasolt megoldás 2000 milliárd forintnál is nagyobb jóléti átcsoportosítást jelent. A kínált társadalmi alku a bemutatott koncepció szintjén így szól: a szegények helyzetén egycsapásra javítunk, a középosztály nem veszít, a vagyonosak pedig többet adóznak, de az ő személyi jövedelemadójuk amúgy is túl lett csökkentve a Fidesz által. A többi költségvetési forrást pedig különböző, politikailag szükségtelennek ítélhető kezdeményezések megszüntetéséből és új bevételi forrásokból biztosítjuk.

Az elbizonytalanodó magyar középosztály problémájáról fájóan hallgat a tanulmány. A PM javaslata túl drágán tesz kísérletet a gyenge magyar középosztály békéjének megvásárlására annak érdekében, hogy közben a szegények és nyomorban élők helyzetén érdemben javítson. Nincs tisztázva kellően, hogy a családi adókedvezmény megszüntetése és az aktív korú, dolgozók új támogatási megoldása hol okoz veszteségeket (félek tőle, hogy két gyerek esetén a bértábla közepe felett már sokkal hamarabb, mint azt a PM sugallja).

Akik csak néhány tízezer forinttal vannak a szegénységi küszöb felett, és talán tudnak félrerakni egy keveset a hónap végén, nem találják meg magukat az alapjövedelem koncepciójában. Lehet nekik bizonyítani, hogy több pénz lesz a zsebükben, de azt ők jobban szeretnék fenntartható bérben, jobb adórendszeren keresztül megkapni, nem segélyben. Egy felelős állam inkább arra törekedne, hogy őket ne univerzális jóléti juttatásokkal stabilizálja, hanem biztosítson célzott, szükséglet alapú támogatásokat időszaki vagy hosszabb távú problémáikra, miközben stabil és növekvő bért fizet vagy fizettet nekik.

A magyar városi középosztály és felsőközéposztály vagy nem jelenik meg a papírban, vagy csak mint „gazdag”, akitől kérni kell. Holott ez a társadalmi csoport sajnos messze nem polgárság, csak egyszerűen stabilan él. Sokszázezer olyan magyar adófizető van, akiktől több szolidaritást kell kérni az egykulcsos adó után egy kormányváltást követően. De a feltétel nélküli alapjövedelem PM által javasolt koncepciója mind a jövedelmek és juttatások szintjén, mind pedig a lelki dimenziók területén túl sokat kér és valójában keveset ad a dolgozó aktív korúaknak.

További probléma az elmúlt évek egyik legnagyobb eltagadott költségvetési feszültsége: a nyugdíjak 2010 utáni helyzete. A Fidesz 5 év alatt visszaadta a 13. havi nyugdíj négyötödét, és az infláció manipulálása révén a gazdaságunk teljesítőképességéhez képest reálértékben túlemelte a nyugdíjakat. Mindezzel nem azt állítom, hogy a nyugdíjasok gazdagok volnának. Dehogy. Az azonban biztos, hogy a jelenlegi kormány folytatta az elmúlt évtizedek rossz hagyományát, amikor a nyomorban élők helyzetének kortól független stabilizálása helyett a megtermelt többletjövedelmünk jelentős részét a nyugdíjrendszerben költötte el.

Miért fontos ez a PM javaslata kapcsán? Mert ha igazán bátor társadalompolitikai javaslattal állnánk szemben, akkor egyszerre beszélnénk a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának gondjairól, benne részben az elmúlt években túlemelt nyugdíjak beépülő költségvetési fenntarthatósági hatásairól, ezek időben elnyújtott visszavonásáról, a későbbi emelések összekötéséről a gazdasági teljesítményünk növekedésével, és a megspórolt pénzből az aktív korúak célszerűbb segélyezéséről. Ezzel szemben a PM javaslata maximum a nyugdíjasokat érintő pozitív elemekről beszél.

Nem köti újra a szolidaritási alkut

A szolidaritás további roncsolódásához vezet, ha a magyar társadalomnak a kormányváltás után ajánlott jóléti- és béralkut csak rózsaszínre festve mutatjuk be. A feltétel nélküli alapjövedelem nem újraköti a társadalmi szolidaritás szétvert vagy talán sosem volt kötelékeit, hanem szétszakítva konzerválja őket.

A korszülött jóléti állam bűnös alulfinanszírozottságát úgy oldja meg rengeteg pénzzel, hogy új alkut valójában nem kínál. A gyenge magyar középosztály és alsó-középosztály adóbefizetései után nem láthatja a javaslatban, hogy mi célból, milyen elvárásokkal ad az állam pénzt a szegényebbeknek. Erre lehet mondani, hogy nem fontos, de valójában nagyon fontos ez.

A Fidesz demagógiája által manipulált, a szegénységet csak megbélyegezni látó polgárokat újra meg kell nyerni egy erősebb, jobban és célzottabban finanszírozott magyar jóléti modellnek. A feltételnélküliség nem hozza ezt el.

Más bajok is vannak, pénz viszont nem marad

A pénzügyi mozgástér egészének felhasználása egy társadalompolitikai eszközre hiba. Az univerzális juttatások ugyan jobban eljutnak a kedvezményezettekhez, de a világban számos olyan, átmeneti modellt ismerünk, amelyek nem a helyi kisbíróként viselkedő hatalmasságok kénye-kedvének szolgáltatják ki a rászorulók nyomorát.

A közmunkaprogram a mai formájában hibás ugyan, de kizárt, hogy ne lenne szükség Magyarországon még jópár évtizedig jobban működő közfoglalkoztatási, átképzési, állami, félpiaci és piaci megoldásokra a munkaerőpiacon. Egy nem megbélyegző közfoglalkoztatási megoldás segíthet azok helyzetén, akiknek a munkájára a jelenlegi munkaerőpiacon nincs kereslet. Sokkal több helyi, civil és vállalkozói együttműködésre van szükség, ezek célzott támogatására, minderre a PM javaslata alapján már nem maradna pénz.

Jobban finanszírozott aktív munkaerőpiaci eszközök kellenek, sokkal jobban támogatott állami munkaügyi ellátórendszer, amelyben a benne dolgozók nem azért értik a nyomor különböző rétegeit a mindennapokban, mert maguk is a létminimum alatt keresnek, hanem azért, mert esetgazdaként végig tudják kísérni a leendő munkaválllalót a saját, személyes útján a nyomorból és munkanélküliségből a stabilabb foglalkoztatotti viszony felé.

Új jóléti alku, nem csak a szegényekkel

Nem lehet megúszni, hogy egy új jóléti alkut kössön önmagával az ország. De ehhez több és jobb eszköz, valamint helyenként több pénz kell. A rendszerváltás utáni évtized konszenzusához képest erősebb jóléti intézkedésekre, baloldalibb újraelosztás-politikára van szükség, amely nem csak az amúgy is gyenge lábakon álló középosztálybeliek stabilizálásra törekszik, hanem valóban segít a nyomor enyhítésében.

Ehhez érdemes és szükséges is konfliktust vállalni sokak jóléti önzésével, amely nem rossz szándékból fakad, hanem az elmúlt évek bajaiból és kiszolgáltatottságából. De akkor tekintettel kell lenni ezen érzésekre az új jóléti rendszer tervezése során is, különben sem legitim nem lesz, sem elfogadott. Ami egyenes út a sikertelenséghez.

A Haza és Haladás Alapítvány korábbi kutatási programja, amely egy erős együttműködési feltételhez kötött juttatás bevezetését javasolta érdemben vizsgálta a magyar középosztály és alsóközép-osztály attitűdjeit egy átalakított segélyezési rendszerhez. Az emberek elvárják, hogy a támogatottak feltételekkel szembesüljenek bizonyos juttatások esetén. Ha ezek a feltételek a következő generációk gyarapodásához, előre lépéséhez kapcsolódtak, el is fogadták a megközelítést. Egy jó szociálpolitikai kezdeményezés akkor jó, ha nem csak a baj enyhítésére használ célszerű eszközöket, hanem ha erősíti a rendszer egészének legitimitását is. Félek, a PM javaslatának kidolgozását nem kísérték ilyen vizsgálatok.

A feltétel néküli alapjövedelem az ismertetett formában nem csak az elvárt tekintetben alakítja, hanem torzítja is a háztartások gazdasági helyzetét. A medián jövedelem alatti sávban a minimálbéremeléssel együtt túlzóan összenyomja a bérskálát a javasolt rendszer, tisztázatlan ellenérdekeltségeket teremt a foglalkoztatás területén, miközben tovább erősíti az amúgy éppen csillapítandó, a megbélyegző szegényellenességtől megszabadítandó jóléti önzést. Ezzel táptalajt biztosítva a szélsőjobboldal demagógiájának, amely leegyszerűsítően hazudik érdemesekről és érdemtelenekről. Ennek ellent kell tudni tartani, de ehhez az kell, hogy érthető és elfogadható is legyen az új jóléti alku, amit egy kormányváltás utánra kínál a mai ellenzék.

Tudatosabb állami bér- és jövedelempolitikára van szükség, segíteni kell a kollektív alkukban kialakított piaci bérmegállapodásokat. Figyelni kell az elmúlt évek nemzetközi kutatásainak eredményeire, amelyek egyértelműen arra hívják fel figyelmünket, hogy a fenntartható üzleti környezet biztosítása mellett az államnak segítenie kell a bérek fokozatos, fenntartható emelését a piaci szektorban, különben a gyenge érdekérvényesítő képességű munkavállalókat mindig le fogják nyomni a munkaadók a béralkukban.

Rendezni kell tudni továbbá az állami szféra bérviszonyait, különösen az oktatásban és az egészségügyben. Érdemi kísérletet kell tenni a vagyonadó szolidaritási célú bevezetésére, amely kizárólag nagy értékű vagyonelemeket érintheti, nem az átlagember átlagvagyonát. A jóléti állam megerősítése során át kell gondolni a családi pótlék mai rendszerét, mert bár leginkább még mindig ez jut célba, de mindig lehet jobb megoldást találni. Meg kell erősíteni, mind a rendelkezésre álló források, mind pedig a benne dolgozók megbecsültsége szintjén a munkaügyi- és szociális ellátórendszert. Ezekre mind többletforrás szükséges, amire már nincs semmi tartalék a PM javaslatában.

Bonyolult válság, sokrétű megoldás

Egy új magyar köztársaság kibontakozása során a gazdaság- és alkotmánypolitika területe mellett akkor jár el helyesen az ellenzék a társadalompolitikában is, ha nem hazudja egyszerűnek a világot célszerűségi érvekkel, tetszetős politikai termékekre vágyva, hanem a bonyolult magyar válság megoldására sokrétű eszközöket javasol, és ezek használatára kér választói felhatalmazást.

Egy, a jelenleginél szabadabb magyar kapitalizmusban nem bízhatjuk majd társadalmi konfliktusaink megoldását a piacra önmagában. Egy takarékos, fegyelmezett költségvetési politikát, csökkenő államadósság mellett megvalósító Magyarország, amely továbbra is a centrum országok termelési rendszereihez akar csatlakozni – ez az alapja bármilyen kibontakozásnak. Az elmúlt 25 év megoldásaival abban kell tudni szakítani a haladás érdekében, ami rossz rendszereket finanszírozott, társadalmi csoportokat fordított szembe egymással. A megtermelt többletjövedelmet és a felszabadítható forrásokat célszerűbben kell elosztani, sok eszközt használó, a jóléti rendszer működtetésébe is beruházó állami politikára van szükség.

Nincs új szegénységpolitikára esély a középosztály megerősítésére tett ajánlat nélkül. Utóbbiak pedig csak tisztességesebb, legálisabb bért, tervezhető jövőt, finanszírozható családi adósságot és polgári gyarapodást szeretnének. Ha ennek reményét látják a kihívó ellenzékben, fel lehet vállalni a konfliktust az elmúlt évtizedek rossz beidegződéseinek szétverése érdekében.

Az alapjövedelem úgy old meg egy fájó és kezeletlen társadalmi problémát, hogy közben sokaknak mást ad, mint amit várnak, a rászorulókat pedig elmulasztja ösztönözni. A jelenlegi, rossz szerkezetű újraelosztás helyett teremt egy leegyszerűsítőt. Nem akar mindenkit inspirálni, márpedig az új jóléti konszenzushoz mindenkinek ajánlani kell valamit, ami miatt hinni tud egy jobb, stabilabb jövőben. Egységes egészként kell kezelni teljes politikai közösségünket. Kinek támogatást, kinek piaci kiszámíthatóságot, kinek békés gyarapodást. A feltétel nélküli alapjövedelem ezt nem hozza el mindenkinek. Nem teremt egységes Magyarországot, pedig e nélkül nem érdemes kormányt váltani.

(A szerző az Együtt elnöke.)