Elmegyek ebédelni.
                                                         Falus Ferenc dr.
                                                          2014. október
 
                                                       Sing of human unsuccess
                                                     In a rapture of distress
                                                        W. H. Auden
                                                       1939. február 

 

Mindenki tudja már, mi történt Magyarországon. A pluralizmusra, az emberi jogokra, a civil társadalom autonómiájára, a gyöngébbek (szegények, tanulatlanok, nők, betegek, öregek, gyerekek, kisebbségi etnikumok, alkalmazásban álló – azaz kizsákmányolt – és munkanélküli vagy nyugdíjas – azaz kizsákmányolt – proletárok és proletárasszonyok) iránti morális tiszteletre, az egyenlőség kultúrájára nincs többé szükség.

Tamás Gáspár Miklós írása. 

pepperfascism.jpg

  

A választásokon versengő pártok jelentősége elhalványult. A szoclib és naclib „demokraták” versengése – amellyel némelyek még mindig összecserélik a jelenlegi trágyadombot – időszerűtlenné vált az utóbbi évtizedben.

  De hát nemcsak itt – ha a budapesti rezsim flamboyant fasizáló-autoritárius excesszusaitól szemhunyásnyira eltekintünk – , így pl. a hierzulande irigylésre méltónak tekintett Németországban és Ausztriában hosszú évek óta kétharmados nagykoalíció van, a kerdem és szocdem pártok közötti különbség eltűnőben, az ellenzék marginális (Németországban a regionális kishatalom, az egyébiránt tehetséges és rokonszenves, ám főhatalomra esélytelen NDK-utódpárt, Ausztriában meg Dollfuß és Seyß-Inquart gazdasági verőfényben barnuló utódai); a valódi „Nyugat” (Nagy-Britannia, Franciaország, Benelux) államaiban néhol a neolib-sovén-xenofób-etnicista, represszív konszenzus uralkodik, az igazi ellenzék pedig a fasisztoid szcéna, a kisemmizettek között meg a dzsihád, amely alternatívát – még rosszat se – kínál, csak radikalizálja (így: ami a tőkés establishmenten kívül van, az egyetlen alternatíva: fehér fasizmus kontra bevándorló dzsihád!) azt, aminek a legpontosabb meghatározása: the same old shit; a skandináv államokban még úgy-ahogy megvan a manipulatív szocdem államdoktrína, amelyet egyre jobban fenyegetnek az etnicisták és rasszisták. Egyre több nyugati állam (Kanada, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Belgium) bomladozik etnikai választóvonalak mentén, akárcsak korábban a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia.

    Az univerzalista citoyen politika, amelyet nálunkfelé még mindig makacsul „demokráciának” becéznek, dögrováson van, és senki se sír utána. Pesten mindenki „undorodik a politikától”, azaz helyesli az autoritárius rezsim viszolygását a pluralizmustól (az ellenzéki közvélemény épp úgy helyteleníti az ún. demokraták közötti „értékvitát”, a – tévesen – baloldalinak, sőt: balosnak [!] nevezett pártocskák különbözőségét, mint Orbán mindenféle „értékvitát”; az ellenzéki közönségnek is csak a győzelem, azaz csak a hatalom számít; a lényeget illetően egyetért az állítólagos ellenféllel, és épp úgy püföli a magányos antirasszista tüntetőt, mint a Jobbik nevű neonáci sikergárda).

   A polgári társadalom és a liberális kapitalizmus brit szülőföldjén tántorgó-dülöngélő államtréfa épp kilépne az európai emberi jogi egyezményből, s ha kell: emiatt akár az Európai Unióból is, mert ez nem engedi, hogy kellőképpen rugdalhassa a bevándorlókat. (A sok százezer kivándorlót kibocsátó „magyar” [?] államképződmény-szerűség pedig máris zéró bevándorlást hirdetett meg, nehogy lemaradjon a „Ki a legreakciósabb?” valóságshow-kvíz eredményhirdetéséről; mintha bárki ide vágynék a temetői szomorúfűzek alá – hiszen egyre többen emigrálnak tőlünk a viszonylag jómódú, demokratikus, szabad Romániába!)

   A Nyugat ifjú lázadói – összhangban a még mindig a ’68 átkos öröksége miatt morgolódó hun-szittya reakcióval – elvetik az ó-de-borzasztó permisszív, drogos, fogyasztói, promiszkuus, feminista-buzilobbista „álkultúrát”, és fölcsapnak a dzsihádista Iszlám Állam önkéntes bakóinak és csiklókimetszőinek.A Kelet-Európából elmenekült, az itthoni bérek többszöröséért nyugati cselédsort vállalt „fiataljaink” ott – érdekes módon – éppen a bevándorlóellenes, tehát velük szemben ellenséges mozgalmakkal rokonszenveznek (ez mindig így volt, tessék megtekinteni az ukrán és a lengyel emigráció történetét az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában), föltéve, hogy befogadják őket a „pakit”, az arabot (towelheads) és a „négert” ütlegelő focihuligánok szubkultúráiba. Efelől még ők is fehér niggerek maradnak.

   Az uralkodó osztály – amelynek többé sehol se kell számolnia a megboldogult munkásmozgalommal – egyrészt megengedheti magának a fényűzést, hogy simán letagadja a saját létezését, másrészt pedig koncentrált támadásba lendülhet (lendül is, ne tessenek félni) a szociális juttatások, segélyek, ingyenes közszolgáltatások és általában a redisztribúció ellen (itt csak a latin-amerikai balpopulista féldiktatúrák jelentenek részleges kivételt egyelőre). Persze csak az egalitárius redisztribúció ellen, mert a középosztály-mentő adójogszabályok és segélycsomagok mindenfelé (a legszemérmetlenebbül persze az ideológiailag megtagadott, de brutálisan alkalmazott neokonzervativizmus mintaállamában, „Magyarországon” [?], naná) pompásan szolgálják az uralkodó osztály szokásos kispolgári segédcsapatainak összecementezését.

   Eljutottunk odáig, hogy ún. demokraták olvasói levelekben és kommentekben tiltakoznak ellene, hogy írásaimban „a nép” kifejezést merem használni, mert pillanatnyilag a demokratákat – különösen Kelet-Európában – a démosz puszta létének merő megemlítése rémülettel és hányingerrel tölti el. Hiszen a démosz nem más – ugye, demokraták – , mint a dologtalan, munkakerülő, potyaleső, irracionális tömeg, amelyet a reakcióssá és elnyomóvá züllött „fölvilágosodás” szellemében meg kell rendszabályozni, és amelynek mosolygós, derült, fönnsőbbséges türelemmel el kell magyarázni, hogy szent kötelessége a nyomor, megalázottság, egyenlőtlenség, faji és nemi megkülönböztetés élénk helyeslése (a beletörődés már nem elég).

   Krémer Balázs kimutatta, hogy mit ér ezt a mi kis rezsimünket „populistának” nevezni – a rezsimet, amelyben csak a legfölső 10% (tíz százalék!) gyarapszik! Ez a populizmusnak az ellenkezője, de ez se zavar senkit.

Amúgy az egyenlőtlenség világszerte villámsebesen növekszik, itt-ott XIX. századi méreteket ölt az ún. fejlett világban is (vö. Thomas Piketty nagy sikerű könyvével – baloldali bestseller!). A jóléti állam „leépítése” még mindig folytatódik, a tőke-munka kontinuumból kihullott százmilliók kirekesztése egyre brutálisabb. A pluralizmus (hogy a valódi kritikai kultúráról ne is beszéljünk) elnyomása nem mindenütt olyan goromba, mint Magyarországon (a médiaszabályozástól a reklámadóig és az internetadóig, a kezdeti Rákosi-rezsimre emlékeztető politikai tisztogatásoktól, politikai indítékú masszív elbocsátásoktól a – helytelenül „államosításnak” nevezett – központosításig), ahol már eljutottunk odáig, hogy még a MüPa aligha veszedelmes műsorfüzetét is cenzúrázzák; de azért világszerte látható, hogyan szorul a margón túlra minden, ami más, mint a piac és a nacionalizmus ősrégi elegye.

   A magyarországi ellenzékiség erkölcsi és politikai színvonalát jól mutatja az a rosszul leplezett ujjongás, amellyel a legújabb amerikai rendszabályokat fogadta a ballib sajtó (a hat „kormányközeli” főkolompos kitiltását).

   Holott – ha a rendszerint jól értesült index.hu nem téved – a panaszos a Bunge nevű, igen rossz hírű multinacionális vállalat, amely éppenséggel adócsalásairól híres, meg arról, hogy milyen botrányosan korrumpálja a perifériaállamok hatóságait. (Vö. http://www.theguardian.com/business/2011/jun/01/argentina-accuses-grain-traders-tax-evasion -- és még ezer cikk, vö. Google.) Valószínű, hogy a magyarországi adóhivatal is korrupt, Horváth András és Vancsura István leleplezései meggyőzőnek tetszenek, de hát itt bagoly mondja a verébnek. Evvel szemben a Népszabadság az Európai Parlamentnek az Orbán-rezsimet vádló ülését (ugyancsak rosszul leplezett) megvetéssel kezeli: hisz az csak duma, az csak „politika”, míg az Egyesült Államok kormányzata ugyebár lesújtott. A fat lot of good it will do. Az Egyesült Államok olyan demokratákat is támogatott már, mint Videla, Pinochet, Ceauşescu és Pol Pot, no meg a kitűnő és remek modorú afganisztáni tálibok. Az amerikai hivatalos és sajtóbírálatok indokoltak és jogosak az Orbán-kormánnyal szemben, de az előbbiek hitele némileg kétes.

   Nagyon kiábrándító volt látni, amint a „magyar” kormány által gyalázatos módon támadott Ökotárs vezetője közös sajtóértekezletet tart az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével. Nem a vidéki auroritárius államtorzó és az imperialista globális szuperhatalom között kell döntenünk (amely ez ügyben is: dinoszaurusz a porcelánboltban); egyiküket se kell választanunk, és persze az orosz autokráciát se, hanem mindkettejükkel, mindhármukkal szemben a kelet-európai népeket, mindenekelőtt a miénket. (És mind az oroszokkal, mind az amerikaiakkal szemben fölülkerekedtek a xenofób közhelyek és etnikai sztereotípiák, kiegészítve a honunkban megszokott „orientalista” lenézést a balkáni, ázsiai, közel-keleti, muszlim népekkel szemben, amelyben a „ballib” sajtó is jeleskedik.)

   Az amerikai intézkedések oroszellenes geostratégiai és energetikai célzata világos, de ebből nem következik – à la Magyar Nemzet – az előnyös külsejű és varázslatos stílusú Putyin főparancsnok fölsőbbrendűsége (se). Az, hogy Orbánnak már nem akadnak más partnerei, mint a közmegvetésnek örvendő Berlusconi és Băsescu, az jellegzetes és megérdemelt, de az ország elszigeteltsége tragikus. Mindebből azonban nem következik, hogy bárhol lennének népbarát kormányzatok.

   A nyugati libdem politika nyomorát szépen illusztrálja azoknak a nagy nulláknak a névsora – Merkel, Hollande, Cameron, Obama stb. – , akik jelenleg „a szabad világot” vezetni hivatottak. A hazai ballib közvélekedés fölöttébb szeretné, ha hazánkat is a nyugati represszív-manipulatív konszenzusba simuló unalmas (se hús, se hal, mi-figue, mi-raisin) senkik vezetnék, mint a bőségesen megszolgált közismeretlenségben úszkáló osztrák szövetségi kancellár, Werner Faymann. (Tetszett már hallani róla? No ugye.) Végre kis nyugalomra lenne szükségünk – mondják a Klubrádió betelefonálói. Mintha a kezdeményezésekkel és a változtatásokkal volna baj, nem az irányukkal és természetükkel. Elnyomás helyett manipulációt! Cenzúra helyett kabarét! Nyílt antiszemitizmus helyett burkoltat! Kilakoltatás helyett kilakoltatást! Kínai bérrabszolgák helyett minimálbéren foglalkoztatott magyarokat, minimálbéres magyarok helyett közmunkásokat, közmunkásoknak szociális temetést! Rap és slam helyett operettet!

   A ballib mainstream annyira jobbra tolódott, hogy „antikapitalistának” véli a milliárdos fideszes oligarchákat kormányon belül és kívül. Azt hiszi, hogy bizonyos szolgáltatók átcsoportosítása az oligarchiával összefonódott tőkés államhoz: ez szocializmus. A magyarországi proletariátus régi osztályharcos lapja, a Népszava azt írja, hogy Görögországban a legrosszabb forgatókönyv a Sziriza (baloldali szociáldemokrata párt) hatalomra kerülése lenne, amitől a jó Isten őrizzen meg mindannyiunkat, hiszen ettől csökkenhetne az észt, a portugál és az andorrai részvények értéke.

   Miután egész Európában megszűnőben van (Magyarországon pedig már megszűnt) a politika – tehát a közügyek nyilvános és csoportos vitatása, újjáfogalmazása, értelmezése és a vitelükbe való népi beavatkozás, az állam korlátozása a népakarat által, s annak a nyilvános, tartalmilag korlátlan és folytonos megbeszélése, hogy mi a helyes – , a szélsőjobboldali, radikális jobboldali és jobbközép politikai osztály (más nincs) azon sopánkodik, hogy mindent „beborít” és eltorzít „a politika”, pedig az volna a jó, ha mindenki végezné a maga dolgát, a teendőket pedig meghatározná a „szakmaiság” (azaz az adott területen domináns techno/bürokrácia osztatlan hatalma, megföllebbezhetetlen diktátuma és ízlése).

   Vonzó küllemű fiatal értelmiségiek arról nyilatkoznak trendi-puhán, hogy „a politika” nem érdekli őket, mocskos dolog, amit így kell magyarra lefordítani: „félek kritizálni a tőkés államot és zsarnoki vezetőit, én jól megvagyok, kösz, mindenki más fulladjon meg, ha meg jön a baj, a legtöbb haverom már »kint van« Londonban meg Berlinben, csá, helóka”, stúdión kívül, mikrofontól távol persze belátják, hogy a 180 (más adatok szerint 260) ezer éhező magyar gyerek, hát, nagyon gáz, meg a fűtetlen, vizes, dohos nyomortanyákon „lakó” szerencsétlen milliók látványa, hát, nyomasztó, és hát ebbe a lepukkant oktatási rendszerbe nem szülünk gyereket, de bocsi, nem érünk rá, annyi menő kulturális program van a lüktető, izgi Budapesten. (Plusz gasztroblog.)

   És a ballib (értsd: mélyreakciós neokon) műsorvezető eltöprengve, bölcsen bólogatva hozzáfűzi: az ennek az országnak a baja, hogy mindenki állambácsitól lesi a sültgalambot. (Magyarul: még kevesebb ingyenes közszolgáltatást, még kevesebb ingyenes óvodát, iskolát, rendelőt, kórházat, még kisebb létszámú egyetemeket, még szűkebb előrejutási pályákat, még kevesebb szociális-kulturális-területi integrációt, redisztribúció helyett még több protekciót, nepotizmust; legyenek még zártabbak az elitnek csúfolt érdekcsoportok és klikkek.) Az osztálylogika háborítatlanul működik: a hiperlojális, olykor denunciáns valasz.hu meg a konzervatív mandiner.hu  vadul támadja a jobboldali állampártot a középosztályt (kispolgárságot + értelmiséget) hátrányosan érintő internetadó miatt, az állampárti közlöny, a Magyar Nemzet a kormány ellen fordul, ha kedvenc oligarcháinak érdeke sérül. (A pest-budai elitgimnáziumok zárt belvilágából származó, nekem fölöttébb rokonszenves fiatal „új új” baloldal – hála Istennek – már gyürkőzik az osztályárulásra, s készül elhagyni a fönsőbbséges karitatív, pártfogó attitűdöt, de ha nem találja meg a mélyszegénységben élő szubproletár védenceken túl a plebejus szövetségeseket, akkor minden jó szándék mellett se lesz képes elhagyni a liberális kereteket. Az értelmiségi osztálypolitika csak pár mikronnyival jobb a többi középosztályi – polgári és hivatalnoki – osztálypolitikáknál.)

   A szegénység etnicizálása – ez egész Európában az egalitárius szociálpolitika kurrens alternatívája – fölmentést ad mindenfajta szolidaritás alól, és még a liberálisok is belátják, hogy „az emberi jogok” sajna, sajna, „nem jó szöveg”. Lejárt. Nem kattannak rá az emberek, hiába. A korrupció gyökere pedig, mit tegyünk, az emberi természet.

   Politikai pártállástól – majdnem – függetlenül alakul a konszenzus, amelynek a konzervatív karaktere félreismerhetetlen. Mivel az egyenlőtlenség, hierarchia, elnyomás, depriváció „spontánul” alakul, a spontaneitásba való beleszólás: zsarnokság. (Antidemokratikus, etatista, kommunista, fasiszta, populista – mikor melyik.) Hogy ez a beavatkozás súlyosbítja-e vagy enyhíti a társadalmi igazságtalanságot, nem érdekes.

   A fő politikai táborok egész Európában természetesnek tekintik a hierarchiát (azaz a gazdasági, szociális, politikai és kulturális egyenlőtlenséget, kirekesztést és elnyomást); a hierarchia megkérdőjelezése – amelyet mindig a szabadságtörekvésekkel tekintettek egylényegűnek – egyszerűen totalitárius. A komprádor-félgyarmati „elitek” a Nyugatot (akár a saját kárukra is) fölsőbbrendűnek tekintik, hiszen „nem lehet véletlen, hogy itt nálunk a periférián mindig rosszabb volt”. Mintha a rasszizmust nem a brit és francia gyarmatosítók találták volna ki, mintha a fasizmusok nem tőlünk nyugatra fekvő országokban (Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában) szökkentek volna szárba, mintha az Egyesült Államok történetében nem játszott volna szerepet a faji szegregáció (a huszadik század utolsó harmadáig; és informálisan tovább). (Ami persze nem azt jelenti, hogy a kelet-európai „fölsőbbségi államok”, Obrigkeitsstaaten, nem érték volna meg a pénzüket. De ebben történetesen nincs vitám a jobbra hanyatló liberálisokkal.)

   Az egyenlőtlenség természeti jellegének elismerése mindig egyetlen kurta lépésre van a fasizmustól (s mivel a fasizmus modern, ezért nem meglepő, hogy a piaci spontaneitás biologizálásának korai szakaszából származik, azaz a modernizmus modern eltorzulása). Ebben a represszív konszenzusban – amelynek a legszelídebb formája: nincs mit tenni, várjuk meg a gazdasági föllendülést – még a társadalmi jelenségek önálló, vagyis társadalmi jellegének elismerése is (és itt nem a szociális konstruktivizmusra gondolok, érdemei ellenére se) nagy haladó vívmány. (Pedig a XVII-XVIII. században se volt már olyan óriási vasziszdasz.)

   A ballib ellenzék (amely már annyira se szocdem, mint Bruno Kreisky és Helmut Schmidt volt hajdanán) nálunk és másutt Európában még őrzi vékonyka relatív előnyét mint afféle „kisebbik rossz”, de a konzervatív, egyben represszív konszenzus nyomása egyre erősebb. A fokozódó kizsákmányolás és társadalmi-politikai elnyomás (valódi ellenerő híján) egyre akadálytalanabbul, egyre simábban érvényesül. A vezető politikai csoportok közötti ellentétek – a csörömpölő harci zaj ellenére – egyre lényegtelenebbek, amit pontosan jelez a növekvő összhang az etnikai kérdésekben (Nyugat-Európában a bevándorlók, Kelet-Európában a romák vonatkozásában). Még a nők egyenlősítése is megtorpant.

   Ennek láttán az uralkodó osztály egyre őszintébb. A hierarchiát egyre erősebben etnicizálja, biologizálja (a verseny, a siker, a „rátermettség”, az intelligencia, a „humántőke” hazug, ideologikus fetisizálásával, „a gének” folytonos, behízelgően engedékeny-ironikus emlegetésével), hangja „lefelé” egyre inkább (és megint) a megvetésé, egyre nyíltabban használja a nem is annyira titkos titkosszolgálatokat (mindenütt mindenkit lehallgatnak, magánlevelek röpködnek a sajtóban és a tárgyalótermekben), a konformizmus egyre erősebb. Föltűnő, hogy egyre konzervatívabb a humor, amely minden humanista társadalmi reformot, az egyenlőség és az autonómia minden, mégoly szelíd javaslatát is gyökértelen álmodozásként és elavult balfácánságként röhögi ki. Az elnyomó konszenzus rettentően mosolygós.

   De az alternatíva kizárásának a fele sem tréfa.

  

  

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr136836853

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sajnos csak az erőszakból értetek 2014.10.27. 19:44:52

Ha valamit megtanultunk az elmúlt évek kormányzásából, akkor az a tegnap esti masszívan cinikus Fidesz közlemény pontos ellentéte: kurvára nem vagytok nyitottak az érvekre, békés párbeszédre, és hallgatjátok meg barátsággal és türelemmel azokat, akikne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.27. 12:00:36

Jó cikk. Erősen antiliberális cikk.

"amerikai intézkedések oroszellenes geostratégiai és energetikai célzata világos"

Gratulálok ehhez a beismeréshez.

Amivel nem értek egyet, hogy az új baloldalt (pl. Sziriza) dicsőíti a szerző, míg az új jobboldalt fasisztoid véli.

Ez tévedés. Itt a rotható statusquo támogatói és ellenzői között van az igazi választóvonal. Azaz a Sziriza és pl. a francia Nemzet Front UGYANAZON az oldalon áll, akkor is, ha egyes kérdésekben ellentétes az álláspontjuk.

Orbán évekig a statusquo híve volt, s mostanában kezd elindulni a másik oldal felé. Ezt tagadni személyes ellenszenv miatt abszurdum.

Laszlo Nemety 2014.10.27. 16:13:43

Nincs mas, mint Fellini imaginant. Mire vaste, Gazsi?

32FNewYork 2014.10.27. 18:08:22

Erőteljes cikk, sok igazsággal. Az én bajom az, hogy az uralkodó osztály már ott tart, hogy lassan az itt meg nem említett középosztályra sincs szüksége.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.27. 18:40:57

Szerintem ez nem valami jó írás kedves TGM. Mi a célja ennek az írásnak? Nekem úgy tűnik, hogy minden irányban lövöldözöl, de nem is nagyon találsz el semmit.
A világ összes problémáját egyszerre nem lehet lándzsahegyre tűzni, az nem fog menni. Baj van a kapitalizmusal? Igen. Rossz, igazságtalan gazdasági-elosztási rendszer a kapitalizmus? Igen. Egy modern, felvilágosult, haladó társadalomban tartható-e a kapitalizmus? Természetesen nem. A kapitalizmus dögrováson van, és csak idő kérdése... Azonban szívós egy döggel van dolgunk, ráadásul olyan nagy, hogy ha eldől minket is maga alá temet. A kapitalizmust el kell törölni, de nem eszetlenül...
De ez egy kurva nagy project, távlati, átfogó. Közben, meg nekünk itt vannak a kis helyi problémáink is, amelyek ráadásul még húsbavágóbban érintenek bennünket, mint a kapitalizmus általános válsága. Először ezeket kellene megoldani.
Pl. Egy fasiszta maffia vezeti az országot, betonozta be magát annyira, hogy demokratikus választással már ki sem lehet onnan robbantani. Ez ellen a maffia ellen most a náci Jobbik kivételével minden demokratikus erőnek össze kellene fognia, még akkor is, ha - és ezt nyilván jól látod - ezek a magyar demokratikus erők éppenséggel kapitalizmuspártiak. Kézenfekvő a II vh-s párhuzam, amikor Hitler ellen még Szálinnal is összefogtak. Realistának, pragmatikusnak kell lenni, nem pedig vágyvezérelten, elérhetetlen ideákat kergetni.

Minden írásnak megvan az "ideje". A jó ideje, meg a rossz ideje. Ha ma arról beszélünk, hogy elnyomó osztály van, rossz kapitalizmus van, akkor bár igazunk van, de a többség hóbortos bolondoknak fog bennünket tartani. Vagyis nem időszerű a téma. Ami ma időszerű téma, az egy normálisabb, demokratikus, valamennyire prosperáló Magyarország megteremtése lenne, és ennek az útjában álló fideszmaffia elzavarása. Erre kell most lőni, a tüzet koncentrálni.

BigPi 2014.10.27. 18:52:43

@32FNewYork: Ezt már a gazdasági kutatóintézetek is kimutatták. A mai dollár milliárdosoknak ma már nincs szükségük a közép osztályra, mint fogyasztókra.

BigPi 2014.10.27. 18:58:07

@ipartelep: "Minden írásnak megvan az "ideje". A jó ideje, meg a rossz ideje"

Szerintem ennek az írásnak itt van, volt az ideje!
Ha, csak valaki annyit lát maga körül, hogy fideszmaffiát el kel takarítani, akkor az jövőre nézve nem tud helyes válaszokat adni.

2014.10.27. 19:40:59

az a baj, hogy gazsi úr már a harmadik kötetet írja, mi meg még az elsőt is alig kezdtük el

sutyerák 2014.10.27. 20:05:49

Gazsi anarchista,egy pörgő dervis.

Brix 2014.10.27. 20:53:20

@ipartelep: "a magyar demokratikus erők éppenséggel kapitalizmuspártiak" Nem minden demokratikus párt kapitalizmus párti. Az LMP-nek pl. kifejezetten erős kritikát fogalmaz meg a jelenlegi globális kapitalista rendszerrel szemben, és van programja a szegénység-társadalmi kirekesztettség felszámolására. Más kérdés, hogy a jelenlegi autoriter rendszert, semmilyen módon nem lehet választással leváltani...

üres jelölő 2014.10.27. 21:31:17

@Brix: "Nem minden demokratikus párt kapitalizmus párti. Az LMP-nek pl. kifejezetten erős kritikát fogalmaz meg a jelenlegi globális kapitalista rendszerrel szemben..."

Deleuze mondta egyszer, hogy a kapitalizmus és az imperializmus annyira nyilvánvalóan rosszak, hogy kritizálni is embertelenség őket. Beülni a burzsoá véleménypluralitás köreibe, és Starbucks-kávét kortyolgatva motyogni, hogy izéke, túl sok ember hal éhen, túl sok embert pusztítanak el a nagyhatalmak háborúi, aztán sima arccal meghallgatni azok "érveit", akik szerint meg nem? Kösz, nem. Az LMP ennek a szarnak az iskolapéldája.

A kritikának nem a kapitalizmus ellen kell irányulnia (arra ott vannak a fegyverek), hanem (ahogy Marxtól a frankfurti iskolán át a dekonstruktivizmusig ez megvalósult) azokat a _diskurzusokat_ (a közgazdaságtanét, a művészetét, a pszichiátriáét, a munkaetikáét, a mindennapi beszédmódét) kell célba vennie, amelyek a kapitalizmust összetartják, és a proletariátus szellemi autonómiáját hátráltatják. Ez az LMP-ből teljesen hiányzik, ahogy a kapitalizmus felszámolásának igénye is. Ami marad, az a "megmentendő kisvállalkozások", a "tiszta kezek", meg a többi hazug moralizálás.

üres jelölő 2014.10.27. 21:55:45

@üres jelölő: jó, linkelek egy komolyabb cikket is, csak hogy nehogy valaki azt higgye, hogy ezt lehet, csak mert az "egyszemélyes magyar ultrabaloldal" (sok *sigh* és lol) megcsinálta: changefromwithin.org/2012/06/19/4-reasons-white-people-cant-use-the-n-word/ (ugyanez a pakisztániakra és az arabokra használt kifejezésekre is vonatkozik természetesen)

Orbán a mi fénylő csillagunk ballibsik 2014.10.27. 23:02:34

Hmmm.. az átlagember az ilyen eszmefuttatások miatt hány a bölcsészektől.

Orbán a mi fénylő csillagunk ballibsik 2014.10.27. 23:03:41

Ja meg TGM is persze már kilóra használja a ballib szót. Ami persze ő sem tud definiálni.

pfúj 2014.10.27. 23:28:26

@ipartelep: "Minden írásnak megvan az "ideje". A jó ideje, meg a rossz ideje. Ha ma arról beszélünk, hogy elnyomó osztály van, rossz kapitalizmus van, akkor bár igazunk van, de a többség hóbortos bolondoknak fog bennünket tartani. Vagyis nem időszerű a téma."

„A teljes őszinteség követelése anarchiát jelent (...) Lehetnek kérdések, amelyeknek az ideje nem érkezett el. (...) Nem bizalmatlanságot jelent, ha még a párt valamiről nem akar nyilatkozni. (...) Ha azt mondjuk, hogy mindent alá kell rendelni a munkásosztály hatalma kérdésének, akkor megérthetjük, hogy bizonyos kérdésekről nem lehet akkor rögtön írni. Mert ártanánk vele a párt politikájának. Minden attól függ: szolgálja-e az írás a munkásosztály hatalmát.”

Gonbolkozó 2014.10.27. 23:56:56

TGM-nek erre a cikkre egyetlen mentsége van: stílusparódiát olvashatunk az ismert gondolkodótól. A "fórumozó"-t magát láthatjuk görbe tükörben. Egy flekkennyi odamondogatást, zaftos címkézést olvashatunk. Miközben a szerző igencsak adós marad azzal, hogy akárcsak főbb vonalakban is például meghatarozza, hogy kiket is ert "uralkodó osztályon". Hacsak nem "azokat" (ahogy a harmadik sör után határozza meg tárgyát az egyszerű hőzőngő). Vagy mitől is olyan "senkik" a nyugati világ mai vezetői. Vagy honnnan veszi, hogy a fő táborok Európában "termeszetesnek veszik a hierarchiát"? Vagy mi a csudát ért azon, hogy "piaci spontaneitás biologizálasa"? Es tényleg tanár bácsi, mivel kapcsolatban "mélyreakcios neokon" a "ballib"??? (Persze, ha klasszikus ertelemben vesszük a reakciost, mint a forradalommal szemben allot, es a szerzo most azt erti ez alatt, hogy a "ballib" szemben áll az etetista és szabadság ellenes "fülke forradalommal", akkor rendben is van.) Közben röpkodnek a marxista fogalmak támasz nélkül, mint a rossz emlékű 80-as években egy gyengébb brossúrában. Szornyű... De bizton hiszem, hogy ez paródia, nem lehet más...

Gonbolkozó 2014.10.28. 00:26:51

Ha komolyan probaljuk venni az írást: Marx-nál az "osztály" még jelentett valamit gazdasag-szociologiailag, de mit ért ma "osztályon" TGM? és melyik a mai termelesi viszonyokba adott modon be-ágyazott rétegek közül az uralkodó? Persze itt Mao-n van egy kialakulóban lévő réteg, amelyik az allami ujraelosztasból akar hosszutavn is meggazdagodni, de ez egyrészt nem kapitalizmus (hanem inkabb egy modern feudalizmus), masreszt így Europaban nem jellemző... Akkor ott ki az uralkodó osztály? A "gazdagok" altalaban? (Ez azért elég gyenge gondolat), vagy akinek termelo tulajdona van (ez elég szeles réteg)?, vagy aki hozzáfér az információhoz (azaz az iskolazott réteg)?

Ez ez egész "osztály szemlélet" ma már szerintem a 21.szazadi kapitalizmus leirasahoz egyszeruen nem elégséges. Ennél jobbat kellene kitalálni...

Persze, hogy lehet kritizálni a modern kapitalizmust is. (Gyorsan leépulő szocialis rendszerek, sok "feleslegesnek" ítélt ember, altalanos vízió hiány, stb.) De talan nem felmelegitett es legfeljebb harmadlagos frissessegű marxista fogalmakkal valo dobalozassal...

integrans 2014.10.28. 01:02:58

"Immár alkotmányellenes Országgyűlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról.
- Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet." https://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/alkotmanyos_jog unk_torvenyt_szegni_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval _jogaszprofesszorral

Alkotmány (3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

- Úgyhogy, akik részt vettek háromszor is az áljogállam választásán, és 26 éven keresztül hagyták a következmény nélküliségeket, a törvénytelenségeket elburjánzani, azok szórhatják a hamut fejükre. -Vagyis mindannyian.

A helyzet egyértelműen az, hogy 26 éve megint utat tévesztünk kedves embertársak!

Így hát nem maradt más értelmesen előremutató lehetőségünk, mint együtt közösen megalkotnunk az új helytálló Közmegegyezést! Mi mást!

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.28. 08:53:34

@pfúj: Tehát akkor barátom, ha jól veszem ki (ezzel persze mindig bajok vannak, mert kimerítő tapasztalataim szerint, az ilyen beszólogatók maguk sem tudják, hogy mit szeretnének), szerinted időszerű most teljes mellszélességgel nekimenni a kapitalizmusnak.

Jó, csak viccelek. "Tisztábban vagyok veled", mint tenmagad. Tudom, hogy te nem vagy kapitalizmusellenes, és azt is tudom, hogy a hozzánk hasonló (TGM, és mondjuk én) balosokat (én közben _nagyon_ liberális is vagyok, de te azzal ne foglalkozz) te egyszerűen bolsevikoknak tartod, és Sztálin, meg Rákosi jut rólunk az eszedbe.
Lüke vagy, és ezen nem segít semmi.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.28. 09:14:55

@üres jelölő: Amit az LMP-ről írsz, azzal egyetértek. Az LMP nyilvánvalóan nem kapitalizmusellenes párt. Talán vonalas zöldekhez illően a globalizációt valóban kritizálják, de az meg pont hülyeség, hiszen ha van egy jó mellékhatása a kapitalizmusnak, akkor az éppen a globalizáció.

Amúgy érdekes amit írsz, csak kissé zavaros - gondolok itt főleg az utolsó bekezdésedre. Eléggé nyilvánvaló, hogy hülyeség lekorlátozni a kapitalizmus támadásában használt eszközök "fajtáit". Magyarán szólva, azt úgy kell támadni, ahogy csak lehet: fegyverekkel is, amikor annak van ideje, és eszmékkel is - annak meg mindig ideje van. Csak közben súlyozni is kell a problémák között - erről írtam fentebb -, hogy ne menjünk fejjel a falnak.

Az is teljesen szép romantikus, és tényleg nekem is tetsző szöveg, amit Deleuze-vel kapcsolatban mondasz. Csak haszontalan, használhatatlan, semmire nem jó. Nem mindenki dzsungelharcos. vannak "kávéházi Konrádok" is, akik a puskát nem, csak a tollat bírják el. Az ő dolguk igenis az, hogy Starbucks (vagy mi a lófütyi) kávét kortyolgatva, és közben akár a kisujjukat kényeskedően eltartva írjanak vitriolos cikkeket a kapitalizmus válságáról. Ha jót írnak, és igazuk van, akkor ki nem szarja le, hogy milyen körülmények között tették ezt?

ParaZita2 2014.10.28. 09:40:04

@Gonbolkozó: (hozzászólását - ismeretlenül is - szabadjon igényesnek, tárgyszerűnek, egyszerűen jónak éreznem)

Van egy gondolat: aki nem tudja megfogalmazni 5 szóban, mivel foglalkozik, az versenyképtelen.

TGM narcisztikusan szó- és kifejezés phoschó. Saját maga számára sem fogalmazta meg azt az 'üzenetet', amit (kiknek is?) át akar adni. Olybá tűnik, csak gyönyöködni szerett volna a szavai halmazában.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.28. 10:46:43

@ParaZita2: "Van egy gondolat: aki nem tudja megfogalmazni 5 szóban, mivel foglalkozik, az versenyképtelen."

Ez butaság. Üres, hamis közhely. Nem tudtad ezt?
És különben sem az a téma, hogy "mivel foglalkozik", hanem az, hogy egy elvi témában kifejtse az álláspontját. Na majd 5 szóban elmondja igaz...?

TGM szerintem is kuszán ír kissé (és néha nagyon), de nem az a baj vele, hogy sokat ír. Kant is sokat írt, és mégsem mondjuk rá, hogy "versenyképtelen". Egyáltalán, hogy jön ide a versenyképtelenség? Nem a célszalagot akarjuk mielőbb átszakítani, hanem az "igazságot", vagy a helyességet megtalálni.

ParaZita2 2014.10.28. 11:00:29

@ipartelep: "...Nem a célszalagot akarjuk mielőbb átszakítani, hanem az "igazságot", vagy a helyességet megtalálni. ..."
Igazad van. Arra akartam célozni, TGM vagy nem árulja el mit akar mondani/üzenni, vagy maga sincs azzal tisztában (még/már).
Számomra kulcskérdés, minden gondolatközlésnek legyen egy üzenete. (ami vszont akár 5 szóban is megfogalmazható legyen, a többi csak érdemi fogalomrendszer-tisztázás lehet - s TGM remek elme, megtehetné ezt)
"versenyképesség" alatt ennyit értettem.
((elsimerem, nem a legalkalmasabb szót találtam meg - bocsi))

ingyenebed 2014.10.28. 11:06:34

@ipartelep:

egy blog nem tudományos fórum.

aki blogba ír, az nem tudományos vitát akar folytatni, hanem közvéleményt akar befolyásolni (nyilván van kivétel, biztos vannak szaktudományos blogok is).

ezt akkor éri el, ha közérthető.

TGM nem mindig az.

ez az írása spec tényleg inadekvát.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.28. 11:16:32

@ParaZita2: Akkor így már egyetértünk. Tegnap nekem is a "tollam hegyén" volt, hogy megkérem TGM-et, hogy ugyan írja már le, ha nem is 5, de mittudomén, pár rövidebb bekezdésben, világosan, érthetően, hogy mit is akar ebből kihozni. Mert így ebből ki fog érteni bármit is, mikor ugye, sok példáját látjuk annak, hogy még a legvilágosabb szövegeket is állandóan félreértik.;-)

pfúj 2014.10.28. 16:35:05

@ipartelep: mitagadás, elég hátborzongató ezeket a szövegeket olvasni - írnám, ha nem tudnám, hogy egy biztonságosan elkerített rezervátumban járok

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.28. 17:13:02

@pfúj: Ez a rezervátumos szöveg marhaság megint. Magam sosem jártam itt, az Index címlapjáról vetődtem ide. Ahogy, gondolom, a többség is. Másfelől meg, a balliberális, vagy akár még balosabb eszmék nincsenek rezervátumba zárva. Még ebben a nyomorult Orbánisztánban sem.

Mesélj, miért borzong a hátad?

Fekete Pestis 2014.10.28. 18:04:32

@ipartelep:

jó, az a kérdés, mit akartok ti, balosok.

úgy általában "megdönteni" valamit, vagy van valami koncepció is, hogy
a. pontosan ki ellen
b. pontosan kivel
c. és egészen pontosan miért
akartok "fegyverrel vagy tollal" akciózni?

Ugye, ha a középrétegeknek nem tesztek a szája íze szerint, akkor nem sok jövöt jósolok nektek.
És mit is akartok? Proletárdiktatúrát? Osztálynélküli társadalmat?

én szeretem az elméletet ( a term. tudományokban és a közgazdaságtanban) de amikor ilyen egészen konkrét kérdésekre a frankfurti iskolát meg a dekonstruktivizmust hallom válaszként, akkor egészséges gyanakvás fog el. [h. ti. valami sztalinizmust akartok ti valójában, de ez most nem trendi kinyögni]

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.28. 20:00:52

@Fekete Pestis: Mit akarunk mi balosok?
Mit lehet erre válaszolni? Értelmes ez a kérdés? Korlátozottan talán az. Egyrészt ugye, túl általános. Nyilvánvaló, hogy egy csomó dolgot akarunk. Az is nyilvánvaló, hogy sokféle balos van, én pl. egy csomó dologban nem értek egyet TGM-el, más dolgokban meg igen. De mind a ketten balosok vagyunk. Akkor most hogyan lehet egy kalap alá venni azt, amit akarunk? Nehezen, és bajosan. Ez nem a fideszmaffia, ahol az atyaúristen (Orbán) mondja meg, hogy mit szabadjon akarni. A mai modern baloldal már évtizedek óra nem bolsevik, nem sztálinista, vagyis éppenséggel azok vannak néhány fényévvel lemaradva az új információkról, akik (mint te is) a baloldal nevének hallatán ezt feltételezik róla.
Na most mit lehet ilyen hülyéknek (már bocsika, de aki azt feltételezi, hogy ma egy modern baloldali proletárdiktatúrát, vagy sztálinizmust akar, az egyszerűen hülye) mondani erről. Hát nagyjából ezt:
Én egy modern, felvilágosult, humanista, haladó, igazságos társadalmat akarok, és szeretnék. Olyat, amely jól működik, a lehető legtöbb szabadságot adja az egyénnek, ugyanakkor az egyenlőség (igen, nem csak a jogi, az anyagi is), és a társadalmi szolidaritás is fontos szerepet játszik benne.
Vagyis én a klasszikus szabadság, egyenlőség, szolidaritás értékeket tartom a legfontosabb polfil. értéknek, és a baloldaliság feladatának azt, hogy ezeket megvalósítsa, átültesse a gyakorlatba.
Mivel ez a "program" ugyanolyan- ha nem nehezebb, és nagyobb szabású feledat (a társadalmomban), mint technika területén a kőkorszakból eljutni az atomkorba, ezért nem csoda, hogy igen lassan halad a project. A technikai megvalósítás sem világos még, de az nyilvánvaló, hogy a társadalmi kísérletek természettudományostól eltérő jellege miatt, erre igen nehéz lenne holmi algoritmust (mint pl. ott: tudományos módszertan) írni. Hanem ehelyett általános elveket lehet megfogalmazni, egyrészt a cél tekintetében (egyfajta modern kommunizmus), másrészt pedig eme cél morális megalapozása tekintetében (mik az emberiség legfontosabb értékei).

De tudom, hogy itt minden szó felesleges. Aki ennyire nincs képben a baloldaliság tekintetében (sztálinizmusnak hiszi azt), annak egy szóval nem magyarázok többet, ez is sok. Úgyse használ neki semmi...

Fekete Pestis 2014.10.28. 21:13:22

@ipartelep:

mondjuk ez nekem elég ijesztönek hat:

"Magyarán szólva, azt úgy kell támadni, ahogy csak lehet: fegyverekkel is, amikor annak van ideje, és eszmékkel is - annak meg mindig ideje van. "

Mondjuk nekem semmi kedvem nincs az olyanokhoz, akik jó 5letnek gondolják a "fegyverrel való támadást".

"Vagyis én a klasszikus szabadság, egyenlőség, szolidaritás értékeket tartom a legfontosabb polfil. értéknek"

Ez hogy (nem) kapcsolódik a "mindenki képességei szerint és mindenkinek a szükségletei szerint" lózunghoz?

"Aki ennyire nincs képben a baloldaliság tekintetében (sztálinizmusnak hiszi azt)"

Hát nem tudom: szoktam olvasgatni a holland (Partij van der Arbeid) és a dán (Socialdemokraterne) szocdem pártok programjait, de a fegyveres harc egyikben sem szerepel alternatívaként. Utoljára jól tudjuk, hogy kik beszéltek erröl.

"már bocsika, de aki azt feltételezi, hogy ma egy modern baloldali proletárdiktatúrát, vagy sztálinizmust akar, az egyszerűen hülye"

Hát nem tudom: a fegyveres harc nem a "demokraták" specialitása, igaz? Szociális piacgazdaságot nem fegyverekkel szokás épiteni.

Egyébként pedig kiváncsi vagyok, hogy az általad leírt "szociáldemokrácia" hogy motiválja az embereket nagyobb teljesítményre. Kifejtenéd, hogy az eszmerendszeredben a meritokrácia és a szolidratitás hogy kerül közös nevezöre?

Fekete Pestis 2014.10.28. 21:19:07

" Értelmes ez a kérdés? Korlátozottan talán az."

Nézd, az élet több területe olyan, hogy az ember nem tudja elöre mit akar/fog elérni. Ilyen p.l. az elméleti/alapkutatás (ami ugye pont azért kutatás, mert nem tudjuk, mi jön ki).

De azért egy olyan kérdésben (p.l. 6alomgyakorlás), amelynek több ember életére van hatása (hogy finoman szóljak) nem lehet így eljárni. Ott tudni kell h. mit akarok elérni, és ezt nagyjából hogy akarom elérni.

Elnézést, hogy a JV Sztalinhoz hasonlítok megint, de ö folytatott 70 millió emberen társadalmi kisérletet.

üres jelölő 2014.10.29. 09:37:54

@ipartelep: félreértetted azt hiszem, amit írtam. A kapitalizmus kritikája (ld. még: rendszerkritika) alatt nem a kapitalizmus megtagadását értem, hanem egyfajta reformista irányú hatérsértést, ami annyira jellemző az összes ilyen moralizáló antiglob/alterglob izére. A kritika mint intézmény jól bejáratott része a rendszernek. A kapitalizmussal nem lehet vitatkozni, a kapitalizmus elvetése egy morális döntés, ami után nincs alkudozás annak ágenseivel. Azt kell kitalálni, hogyan számolható fel, ehhez kell a kritikai elmélet, amellyel a saját gondolkodásunkat frissítjük fel, nem pedig az uralkodó osztályt próbáljuk meggyőzni.

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.29. 13:01:45

@Fekete Pestis:

létezik ide vonatkozó szakirodalom, ha valaki konkrétan teoretikusan képzett balos(nak érzi magát) az ajánlhat vonatkozó könyveket és cikkeket.
viszont minden blogbejegyzést nem rakhat tele bibliográfiával, pláne, ha nem egy rivális állásponttal való vitatkozás vagy éppen ellenkező nézeteket vallók meggyőzése a cél.

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.29. 13:09:33

undorodás a politikától, bevándorlóellenesség, redisztribúcióellenesség miközben a felső tíz százalék gyarapszik, népmegvetés felülről, korrupció, kemény prokapitalista konszenzus és annak erőszakos kétes értékű propagálása, stb. stb. ez van ma, mi nem igaz ebből?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.29. 21:00:38

@Fekete Pestis: Ugye hallottál már olyanról, hogy fegyveres forradalom? Néha elő-előfordul, még akkor is, ha az neked nem tetszik. Nyilván nem arról van szó, hogy valakinek az a hobbija (hogy fegyveresen forradalmárkodjon), de arról igen, hogyha máshogy nem megy, és olyan tűrhetetlen már a helyzet, és megérett rá, akkor bele kell vágni. Sajnos ez van, ez ügyben nem tudok jobb hírt mondani. Ha a kapitalista rendszer el fog érni a "csúcsára", és az emberiség néhány százaléka fogja kizsákmányolni, éheztetni, nyomorban tartani a többséget, és szép szóra, meggyőzésre nem változtatnak ezen (van egy tippem, hogy nem fognak), akkor jön a dádá.

A "szabadság, egyenlőség, szolidaritás" egy általános politikafilozófiai elv. A gyakorlatról nem mond semmit, vagyis arról, hogy ezt hogyan kell megvalósítani. A másik, - amit te ide a hajánál fogva előrángattál -, a "mindenki képességei szerint és mindenkinek a szükségletei szerint", az már egy konkrétabb szinten álló jelszó. A kettőnek annyi köze lehet egymáshoz, hogy a baloldal az ilyen megoldást tartja igazságosnak, jónak, és helyesnek, szemben pl. a mostani, "nagyon kevesen képességeik szerint, a legtöbben csak parlagon, és még kevesebben szükségleteik szerint" megoldással. Ha valaki nem látja be, hogy az előbbi jobb mint az utóbbi, azon semmilyen magyarázat nem fog segíteni.

Szóval nehéz na... Olyasvalakinek kellene elmagyaráznom 100 sorban a baloldaliság lényegét, helyességét, aki arról azt hiszi, hogy az a sztálinizmussal, és a bolsevizmussal egyenlő. Ráadásul az egészet nem is a politikafilozófiánál, hanem a filozófiai etikánál kellene kezdenem. Hiszen az, hogy társadalmi szinten mi a jó, célszerű, helyes, vagy igazságos, az mind-mind abból eredeztethető, ill. vezetendő le. Reménytelen, na. Annyit tudok ajánlani, hogy tanulj, olvass, okosodj sokat, járj nyitott szemmel, lásd meg a világ való állapotát (pl. láttál te már igazi "modern" szegénységet, amiben ma Magyarországon egy-két millió embernek most is része van, hogy napi pénzgondjaik vannak, 21. százai szinten nyomorognak, esetenként éheznek, nem tudnak számlákat fizetni, fűteni, stb? Te másik csillagrendszerben élsz barátom, és a valóság csak nagy késéssel, akkor is torzan jut a szemedbe. Nem tudlak én téged felvilágosítani, meg nem is akarlak, ahhoz igaziból te kellenél. Magadat a saját hajadnál fogva kirántani abból a hamis hitek alkotta mocsárból, amiben most leledzel. Reménytelen...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.29. 21:18:18

@üres jelölő: Lehet, hogy most sem értem pontosan, hogy mit mondasz. De ha azt, hogy az ellenzéki pártok LPM, MSZP, DK, stb. közül egyik sem antikapitalista, akkor az igaz.

Mintha olyasmit is mondanál, hogy kétféle szembenállás lehetséges. Egyrészt a rendszeren belüli kritika ezen talán a rendszerpártoló, reformer kritikát érted - és a rendszertagadó kritika. Ha ezek közül lehet választani, akkor egy következetes baloldalinak nyilván az utóbbit kell követnie, hiszen hosszú távon nem akarunk kapitalizmust -az nem vált be.

A Deleuze-féle radikális-romantikus, totálisan elutasító szembenállás nekem kissé (nagyon) illuzórikusnak, és utópikusnak tűnik. Persze attól függ, hogy mit is jelent valójában. Elvi szinten keményem el kell utasítani a kapitalizmust, nyilván. De a gyakorlatban, mivel benne élünk, nem tudunk kivonulni belőle, kénytelenek vagyunk valamiféle párbeszédet folytatni vele (is). Hiszen nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne. Én egyébként azt gondolom, hogy csak lassú (belső) reformokkal lehet majd megváltoztatni, jobbá tenni, úgy hogy fokozatosan egyre élhetőbb, szabadabb, igazságosabb társadalom "alakul". Nem nagyon van más megoldásnak esélye.

Nagyon nehéz ilyen kis terjedelemben bármit is érthetően kifejteni, hiszen ahhoz sokszor szinte minden egyes mondatot, vagy szót, külön kellene magyarázni.

üres jelölő 2014.10.30. 11:23:36

@ipartelep: "Én egyébként azt gondolom, hogy csak lassú (belső) reformokkal lehet majd megváltoztatni, jobbá tenni, úgy hogy fokozatosan egyre élhetőbb, szabadabb, igazságosabb társadalom 'alakul'. Nem nagyon van más megoldásnak esélye."

Az égvilágon semmi nem utal arra, hogy ez lehetséges lenne.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.30. 15:33:02

@üres jelölő: Akkor itt kérdezhetném, hogy mi utal bármire is. Én azt gondolom, hogy a forradalmak ideje lejárt, már olyan értelemben, hogy jön egy elit, akik levezényelnek egy forradalmat, annak az élére állnak, és megvalósítják a jobb világot. Ez már nem nagyon várható. Ugyanakkor persze a kapitalizmus igazságtalanságai elleni fegyveres felkelés még bőven lehet, annál is inkább, mert úgy néz ki, hogy jó sokáig elhúzza még a kapitalizmus. Csak abban nem nagyon hiszek, hogy egy ilyen erőszakos megoldás tényleg meg tudja oldani a problémát.
Azért nem hiszek ebben, mert a probléma tényleg nagy. nem elég annyit tudni, hogy a kapitalizmus rossz, igazságtalan, és egy jobb világot kell építeni, amely bizonyára valamiféle szocializmus, vagy kommunizmus lesz. Hanem erről a jobb világról kellene minél több részletet összehozni. Ez nem lehetetlen, de nagyon macerás. Most nincs időm taglalni, de pl. az innováció, az ösztönzés, és a anyagi egyenlőség elve között tényleg van egy szakadék, amit eléggé problémás betölteni. Szóval, sok mindent ki kell még itt találni, nincs készen az új társadalom terve.
De abban valószínűleg egyetértünk -minden konzervativizmussal szemben - hogy a civilizáció ezen fokán már "illik" tervezni a társadalmat is. nem csak úgy magára hagyni, hogy lesz ami lesz...

üres jelölő 2014.10.30. 17:36:59

@ipartelep: az "elitek" által vezetett (vagy inkább eltérített) forradalmak sosem voltak kívánatosak. Ezt a reformizmus ellentettjeként megjelölni egy nyilvánvalóan hamis dilemma. Az erőszak pedig a jelen valóságának nyilvánvaló ténye, ott lüktet a rendőrség, a hadsereg összes fegyverében. Nem az elnyomottak kezdik az erőszakot, ők csupán meghozzák a döntést, hogy nem mennek a vágóhídra.

Társadalmakat nem lehet előre tervezni. Ahogy Bakunyin mondta: akinek tervei vannak a forradalom utánra, az reakciós. Pedig ő nem volt konzervatív. A világ kiszámíthatatlan, a testekben mindenféle hirtelen vágyak ébrednek, az emberek mindig kiesnek a szerepből, amelyet az utópia szánt nekik. Amit mondasz az innovációról, az ösztönzésről, meg az ezeket az anyagi egyenlőségtől elválasztó szakadékról, az egy merőben burzsoá érvelés, meg felmerül a kérdés, hogy egy baloldali diskurzusban mit jelenthet egyáltalán az, hogy innováció.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.30. 18:41:14

@üres jelölő: Akkor összeszedem az eddigieket: Forradalom kell, de "vezetett" nem. (Majd nyilván olyan lesz, ahogy esik, úgy puffan. Az is jobb a semminél, ugye?) Nem lehet előre tervezni, hogy milyen legyen a kívánatos társadalom. Akkor majd ez is úgy puffan, ahogy esik, és ezt már Bakunyin megmondta, és ha ő mondta, akkor úgy is van. A világ annyira kiszámíthatatlan, hogy, semmit nem lehet kiszámítani. Egy merő káosz az egész. (Kész csoda, hogy még nem estünk szét.) Mivel felismerem, hogy a klasszikus szocialista-kommunista utópiában van némi ellentmondás, vagy legalábbis megoldandó probléma, emiatt burzsoá módon érvelek. (Tiszta szerencse, hogy legalább a kommunizmust kívánatosnak tartom. El sem akarom képzelni, hogy milyen lenne az érvelésem, ha ez nem így lenne.)
És továbbá ugye, megtudtuk, hogy a baloldali diskurzusban az "innováció" jelentése bizonytalan, és nem ugyanaz, mint bármilyen másik diskurzusban.

Ezek után bennem meg az a kérdés merült fel, hogy te egyáltalán tudod-e mit akarsz, vagy mit beszélsz?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.10.31. 18:32:12

@üres jelölő: Akkor mondd el röviden! Ha kb. harmadannyit írsz, mint én, az is elég lesz.

TamasGM 2014.11.02. 04:56:14

@Gonbolkozó: A definícióhoz szívesen fölajánlom 1 korábbi írásomat, amelynek a kalózkiadása itt látható: www.gerlo.hu/kommunizmus-vita/tgm/telling_the_truth_about_class.pdf.
Szívélyes üdvözlet mindenkinek. TGM

Toportyán Zsóti 2015.06.03. 20:35:13

@TamasGM: Gratulálok,mindig lenyűgöz amit írsz vagy mondasz.

kintornas 2020.01.09. 13:26:19

Ti vagytok az uralkodó osztály Gazsi!

Ti, szellemi foglalkozásúak, akik szétb. a szocialista rendszert és kiépítettétek ezt a tudásalapú sz..t.
süti beállítások módosítása