ZEHRA_foto_Boris_Nemeth_001.jpg

Fotó: Boris Németh

Ha a roma származású állampolgárok bevonódnak a politikai folyamatokba, akkor de facto szavazói csoporttá válhatnak, akikért – most már tényleg! – beindulhat a politikai verseny. A képviseletük többféleképpen is megvalósulhat: az országos, polgári pártok keretein belül, etnikai pártban vagy pártokban, sőt akár interetnikus pártokban is. A szociálisan leginkább kiszolgáltatott személyek és csoportok képviselete úgy egyébként is a baloldal egyik legfontosabb hagyománya és éltető ereje, és nagyon könnyen lehet, hogy a magyarországi romák egymástól eltérő, gyakran vegyes és konfliktusos, de semmiképpen nem egy közösséggé összeálló indentitásképteleit pontosan egy ideologikus és interetnikus párt keretein belül lehetne jól – úgy is mint effektíven és úgy is mint morálisan megfelelően – képviselni. 

Ravasz Ábel írása.

 

Bíró András ezeken a hasábokon megjelent írásában amellett érvel, hogy a romáknak ki kell lépniük a „politikai versengés színpadára“, ezzel pedig nélkülözhetetlen „a roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása“. Részemről viszont azt gondolom, hogy miközben Bíró a jelenlegi közép-európai politikai rendszerek egyik legfontosabb hiányosságának orvosolására tesz javaslatot, az általa ajánlott recept nem a valós társadalmi helyzeten alapul.

Bíró – egyértelműen informált és jó szándékú – írásának fő mondandója úgy foglalható össze, hogy a magyarországi (de véleményem szerint, ahol erre a szerző is tesz utalást, általánosságban a közép-európai) romák a jelenleg is létező politikai intézmények keretein belül képtelenek ellátni saját érdekképviseletüket. Úgy gondolja, hogy az „új gádzsó posztkommunista politikai elit“ által mutatott példát követve a roma politikai elitek megosztottak, a közösség képviseletét képtelenek összhangba hozni a közösség szolgálatával, és hogy ezáltal nem tudnak élni a roma közösségben lévő potenciállal. Ezzel szemben Bíró szövetségalakítások sorozatát ajánlja, melynek végén – a hólabda-hatás „félelmetes erejét“ kihasználva – egy olyan roma etnikai-politikai erő jöhet létre, amely fel tudja tenni a megfelelő kérdéseket a roma közösség jövőjével kapcsolatban, és meg is tudja válaszolni azokat politikailag releváns módokon és környezetben. A párhuzamot számára a közép-európai etnikai pártok jelentik, rámutatva hogy a történelemben „a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük“.

A szerző narratívájának legnagyobb problémája véleményem szerint a „közösség“ mint gondolati kategória használatában rejlik. Úgy ír, mintha a magyarországi romák egy andersoni[i] elképzelt közösség részét alkotnák, és csupán ezen közösség tagjainak összeszervezésére lenne szükség ahhoz, hogy el lehessen jutni egy releváns politikai képviselethez. A problémát ezáltal a kínálati oldalra helyezi (nincs aki képviselne), megfeletkezve a keresleti oldalról, amely véleményem szerint sokkal mélyebb konfliktusokat rejt.

Fontos ugyanis rámutatni, hogy a magyarországi romák, mint társadalmi csoport, ma aligha nevezhetőek elképzelt közösségnek, azaz magukat egy azon nemzet tagjainak érzők kollektívájának. És itt nem csupán az anyanyelvi és származási csoportkülönbségekre érdemes gondolni, de egyrészt az integráltság (a társadalmi közelség a nem-romákhoz) és az asszimiláltság (hagyományőrzés vagy mintaátvétel) különböző fokaira, másrészt pedig számos roma közösség a nemzet elve helyett a nemzetség (család) elsődlegességét diktáló társadalomértelmezésére is. Egyszerűsítve a fentieket, korántsem nyilvánvaló hogy a roma származásu magyar állampolgárok egésze (vagy akár zöme, többsége) romaként szeretné képviseltetni magát a demokratikus politikai intézményrendszerben.

A „roma közösség“ mint olyan véleményem szerint csak két releváns kontextusban létezik ma Magyarországon. Az első ezek közül a nemzetiségi statisztika, és az egyéb hasonló kvantitatív források, ahol a romák számosítva, csoportosítva jelennek meg. Tudható, hogy ezek a számok általában még csak nem is valóságközeliek – a népszámálások során mindig nagyon alacsony a magukat romának vallók aránya a roma származású állampolgárok becsült arányához képest. Az már vitásabb kérdés, hogy ez az eltérés egy létező roma identitás letagadásából adódik, vagy pedig inkább abból, hogy a roma nemzetiség nem releváns sok roma származású állampolgár számára. Nyilván mindkét tényező szerepet játszik a végösszegben, erejük aránya azonban nem világos és nem is könnyen kutatható.  A második kontextus pedig a külső szemlélőé, aki a roma származású (vagy akár csak bizonyos karakterjegyekkel rendelkező, mondjuk sötétebb bőrű) polgártársakat egy kalap alá „cigányozza“, ezzel megkonstruálva a közbeszéd „roma“ kategóriáját. Ez a konstruált roma az állami politika, a cigánybűnözés, a kocsmai okoskodás, a civil aktivizmus és a jóindulatú szakpolitikai tanácsadás makrószintű szereplője, de benne nagyon sok roma származású állampolgár egyáltalán nem látja meg saját tükörképét. Erre a közös romaképre aligha lehet pozitív viszonyulást, önszervezést építeni.

A Bíró által mintegy követendő példaként említett romániai és szlovákiai magyar etnikai pártok társadalmi háttere a fentiekhez képest jócskán eltérő. Mindkét esetben – de akár a litvániai lengyelekében, vagy a finnországi svédekében is – egy erős nemzettudattal rendelkező csoport határon túlra szorult részeinek önképviseleti mozgalmairól van szó, amelyek létrejötte ezen közösségek organikus igénye volt. Azaz, az egyéni politikai szereplők akaratától és cselekvési terétől függetlenül valamely formában szükségszerűen létrejöttek volna, és eltörlésük, betiltásuk esetén ismét létrejönnének. A létező közösség kívánja és táplálja ezt. Ilyen táptalajt a magyarországi roma közösségek nem csak hogy nem tudnak, de a jelek szerint nem is akarnak biztosítani egy politikai szervezetnek. Másfelől – és ezt határon túli magyarként tapasztalati okokból írom – korántsem olyan egyértelmű, hogy az etnikai alapú pártszervezés nem gettósítja-e a nemzetiségi kérdéseket ahelyett, hogy a nemzetiségi választópolgárok kegyeiért a mainstream pártok versengenének jelöltekkel, szakpolitikákkal. Ha magyarországon létezne cigány párt úgy lehet hogy valóban egységfrontba szervezné maga ellen a többi parlamenti pártot.

Az idézett cikk több időt szentel a „mi legyen“ kérdésének, mint a „mi van“ problémájának, ami érthető, de ezáltal kikerüli két fontosabb jelenség megvitatását is. Az első ezek közül a roma származású személyek nagy arányú passzivitása a különféle választásokon, ami a szavazóköri szintű adatok elemzése mellett a helyi beszámolók alapján is nyomon követhető. A romák „úgy maguktól“ viszonylag kis arányban járnak szavazni. Persze Bíró alapján érvelhetnénk úgy, hogy ez is kínálati kérdés (nincs kire szavazni), de a roma jelöltek, pártok, szövetségek eddigi sikertelensége nem arra utal, hogy ez így lenne. Mindig jöhet egy messiás (személy vagy szervezet), aki hirtelen „össze tudja rántani“ maga mögött a szavazóközösséget, de ilyen példáról egyetlen európai roma közösség esetében sem tudunk, és Bíró a hólabda-hatáson kívül más olyan mechanizmust nem tud felmutatni, ami növekvő mobilizációt eredményezhetne.

A második problémás pont a romák „szavaztatásának“, azaz a gazdasági alapú mobilizálásnak kérdése. A romatelepek – elképzelt méretarányában szinte legendás, helyi szinten viszont kifejezetten valós – leszavazása egy adott jelölt mellett két okból lehetséges. Az első ezek közül tisztán gazdasági: az így a közösségekbe pumpált pénz, élelmiszer, fa, vagy akár csak egy klientelisztikus igéret vonzereje ezen közösségek gazdasági kiszolgáltatottságán, krónikus erőforráshiányán alapszik. A második viszont politikai: az előbbi pontra visszautalva, az így szavazó (szavaztatott) polgárok azért is mennek bele a játékba, mert közülük sokan úgy amúgy sem érzik magukénak a választási folyamatot, extra motiválás nélkül nem vagy nem meggyőződésből szavaznának, nincs viszonyuk a demokratikus politikai rendszerhez.

Véleményem szerint itt található a két beavatkozási pont: a gazdasági és a politikai integráció terén. Ezen a két ponton kellene (vagyis: lenne szükséges) előremozdulást produkálni ahhoz hogy a roma származású állampolgárok így vagy úgy, de megfelelő súllyal vehessenek részt a demokratikus politikai rendszer működtetésébe. A gazdasági felzárkóztatás szükségessége minden egyéb mellett abból adódik, hogy csak ezen keresztül lehet kivenni a rendszerből a kiszolgáltatottságot, amely a láncszavazás, a politikai prostitúció útjára tereli a mélyszegénységben élőket (romákat és nem-romákat). A politikai integráció pedig az állammal, vagy akár a politikai rendszerrel való pozitív kapcsolatrendszerek kiépítését jelenti. Ennek egyik leghatékonyabb módja a politikai pártok, vagy a kormányzat által végrehajtott helyi projektek. A projekt szó negatív konnotációi miatt átfogalmazva: helyben kell csinálni valamit, amitől javul a helyiek életminősége, és amiről egyben ott helyben azt is tudni lehet, hogy politikai folyamatokon keresztül valósult meg. Ha ezt egy párt csinálja, az klientelisztikus építkezés, ami önmagában nem baj, hiszen ez a pozitív viszonyulás mellett versenyt is generálhat az új szavazókért. Érdemes kihangsúlyozni a különbséget az között, hogy lisztet osztok szavazatért, meg az között hogy pártaktivistám jelen van, ismeri és megtapasztalja, és erre építve javít valamin, valahogy, de rendszeresen. Ha pedig az állam csinálja, az az „úgyis mindegy ki van ott fent“ toposzát bontja. Ezen az egy fronton egyébként még az amúgy gyalázatos közmunkaprogram is tudott hozni valami pozitívat.

Mi a végső kifutása egy ilyen kettős integrációnak? Ez az a pont, ahol – Bíróval szemben – azt mondom: mindegy. Ha a roma származású állampolgárok bevonódnak a politikai folyamatokba, akkor de facto szavazói csoporttá válhatnak, akikért – most már tényleg! – beindulhat a politikai verseny. A képviseletük többféleképpen is megvalósulhat: az országos, polgári pártok keretein belül, etnikai pártban vagy pártokban, sőt akár interetnikus pártokban is. Utóbbira a követendő minta nem is elsősorban a szlovákiai Híd-Most, hanem a lett Saskaņas Centrs (Egyetértés Központ) lehet, amely egyszerre az orosz érdekképviseleti párt és „a“ baloldali párt az országban. A szociálisan leginkább kiszolgáltatott személyek és csoportok képviselete úgy egyébként is a baloldal egyik legfontosabb hagyománya és éltető ereje, és nagyon könnyen lehet, hogy a magyarországi romák egymástól eltérő, gyakran vegyes és konfliktusos, de semmiképpen nem egy közösséggé összeálló indentitásképteleit pontosan egy ideologikus és interetnikus párt keretein belül lehetne jól – úgy is mint effektíven és úgy is mint morálisan megfelelően – képviselni.

[i] Benedict Anderson, Elképzelt közösségek. Budapest, L’Harmattan, 2006.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr626484483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látens liberális 2014.08.21. 13:37:44

" Ha a roma származású állampolgárok bevonódnak a politikai folyamatokba, akkor de facto szavazói csoporttá válhatnak, akikért – most már tényleg! – beindulhat a politikai verseny. "
Eddig is be volt indulva a verseny.Ki tud több konzervet, száraztésztát szétosztani közöttük( Ilyen a csoprtképzés).
" A szociálisan leginkább kiszolgáltatott személyek és csoportok képviselete úgy egyébként is a baloldal egyik legfontosabb hagyománya és éltető ereje "
Erről beszélek.

DFK 2014.08.21. 13:50:51

A megoldás az, hogy a cigányoknak is (éppenúgy, mint a magyaroknak, sváboknak, szlovákoknak, bolgároknak, románoknak, ruszinoknak, szerbeknek, horvátoknak) tanulni és dolgozni kell.

látens liberális 2014.08.21. 14:00:32

@DFK:
A helyzet koránt sem ilyen egyszerű.100%-ban igazad van, de már ezen szerintem túljutottunk.Ma már a tanult és tisztességes cigányokat sem alkalmazzák, pontosan a pozitív diszkrimináció miatt.Ugyanis, ha felveszel egy cigányt, de valami ok miatt a termelésedet korlátozni kell, akkor a cigót nem tudod kirúgni, mert azonnal feljelentenek negatív megkülönböztetés miatt.Ha nem akarsz magadnak ( később) problémát, nem alkalmazol cigányt. Ez a helyzet a való világban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.21. 14:20:06

A cigányokat már megszervezte a Fidesz. Mára a cigányság zöme fideszes.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2014.08.21. 14:42:29

A mai újabb gumicsont....
Amíg az alapvető dolgokat nem akarják elsajátítani, amíg vidáman fürdőznek a kiváltságok tengerében cserébe a kötelesség legkisebb jele sem csillan fel bennük addig itt politikai erőről ne beszéljünk. Az eddigi általuk megválasztott figurák 70 %-a börtönben van. Kolompár "martinluherking" Orbán és társai pontosan megmutatták mit akarnak a politikától. LÓVÉT... SOKAT.... A sajátjaik le vannak szarva.
Szóval itt ma magyarországon szavazni csak minimum a 8 osztályt végzetteknek legyen szabad. (Bár az érettségi sokkal többet érne...)
Jaj, még mielőtt megkapnám a náci jelzőt, valóban sok roma dolgozik és becsületesen él, valamint a szavazásbeli "diszkriminációm" nem csak a romákra értem, mindenkire ki nem végzett elemit.
süti beállítások módosítása