Söpörnél utcát havi ötven ezerért? Vagy lennél inkább olcsó és megtűrt munkaerő egy intézmény mélyén? Hányadikáig jönne ki ennyiből a kosztpénz? A közfoglalkoztatás tényleg az emberről szól? 

Átadjuk a szót a közmunkásoknak. Akik várják az érintettek csatlakozását önvédelmi szerveződésükhöz. 

Takács Viktória írása. 

Az elmúlt években sokan és sokfélét kérdeztek, állítottak, igazoltak és cáfoltak a közfoglalkoztatással kapcsolatban. Az viszont csak a legritkább esetben fordult elő, hogy valaki a kérdésben igazán érintettek - a közmunkások véleményére és tapasztalataira legyen kíváncsi. Ezen a szerencsétlen hagyományon kíván változtatni a Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) fővárosi közmunkásokból álló önkéntes érdekvédelmi csoportja.

Csoportunk 2012 őszén alakult a Magyar Szegénységellenes Hálózat közreműködésével, a hazánkban még kevéssé ismert közösségszervezés (communitiy organizing) szemlélete és módszertana alapján. Tagjaink túlnyomórészt volt és jelenlegi közmunkások, de elkötelezett aktivisták és önkéntesek is támogatnak bennünket.

A KMJ nyíltan kiáll a közfoglalkoztatottak jogiért és rámutat a közfoglalkoztatásban rejlő hibákra, előmozdítva ezzel a témához kapcsolódó társadalmi párbeszédet, illetve a közmunka rendszerének átalakítását. Jelenleg három - érdekvédelmi, média és forrás - munkacsoportba szerveződve tervezzük és koordináljuk kampányaikat. Céljaink megvalósítására nyomásgyakorló akciókat szervezünk, a hatékony érdekvédelmi munka elsajátítása érdekében pedig folyamatosan képezzük magukat.

Legutóbbi eredményünket a Józsefvárosban értük el, ahol több száz, a téli közfoglalkoztatás keretében képzésbe irányított közmunkás hónapokig késve kapta meg fizetését. Tárgyalásos úton sikerült elértük, hogy a kerületi közfoglalkoztatást szervező Budapest Esély Nonprofit Kft. felülvizsgálja a kialakult helyzetet, és megszüntesse a késedelmes kifizetés okát. Akciónk hatására a VIII. kerületi közmunkások április hónaptól már egységesen, és szerződésüknek megfelelően - minden hónap 5-ig - kapják fizetésüket. Megállapodásunk további eredménye, hogy a gyakorlatot minden új belépőkre is kiterjesztik.

Mi bajunk a közmunkával?

Mi, akik minden egyes nap a saját bőrünkön tapasztaljuk és érezzük a közfoglalkoztatást, öt alapvető problémára fókuszálva szervezzük tevékenységünket.

A szerződési feltételek egyenlőtlenek

A közfoglalkoztatás során kötött munkaszerződések határozott időre szólnak. Ez a közmunka célját tekintve logikusnak tűnhet, de míg az „Út a munkába” program idején a szerződések nem ritkán egy évre szóltak, a jelenlegi rendszerben a közmunkásokat legfeljebb hat hónapig foglalkoztatják. Ezzel a döntéssel az egyik legnagyobb baj az, hogy a munkaerő-piaci szempontból amúgy is rendkívül sérülékeny munkavállalók így az eddiginél is kiszolgáltatottabbá váltak.

További probléma, hogy a közfoglalkoztatással keletkező munkaviszony esetében a Munka törvénykönyvének bizonyos előírásai egyszerűen érvényüket vesztik. Így például, a szabadság számítás során egyáltalán nem veszik figyelembe az életkorhoz, szolgálati időhöz vagy gyerekszámhoz kapcsolódó kedvezményeket, ezzel egyértelműen megsértve az egyébként is kilátástalan helyzetben lévő közmunkások egyenlő bánásmódhoz való jogát. 

A fizetés alacsony és nem mindig kiszámítható

A közfoglalkoztatottakat megillető bérminimum jelenleg bruttó 77 300 Ft, ami jelentősen elmarad az éppen érvényes (bruttó 101 500 Ft) minimálbértől. Ez az eleve nagy különbség még fájdalmasabbá válik akkor, ha a közmunkást csak 6 órában alkalmazzák. 

A legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy szakképesítést igénylő munkakörben foglalkoztatottak - így a diplomával rendelkező, un. kulturális közmunkások is - ennél valamivel magasabb, bruttó 99 100 Ft-os bérezésben részesülnek, de fizetésük még így is a minimálbér alatt van. 

Ha ez valamiért nem elegendő ahhoz, hogy a közmunkás anyagilag ellehetetlenedjen, számos munkáltató rátesz még egy lapáttal, és az amúgy is alacsony jövedelmet nem fizeti ki időben. Sajnos a közmunkások bérének kifizetése sok helyen napokat, akár heteket csúszhat, miközben jelentős részük szegénységben és folyamatos létbizonytalanságban él. Ugyanígy, sok munkáltató az előleget és a fizetés készpénzben való felvételét sem biztosítja számukra, annak ellenére, hogy ez törvényi előírás. Lásd erről az egyik közmunkás panaszát

A munkavégzés körülményei nem biztosítottak

Kevéssé látható, a közmunkásokat viszont mélyen érintő probléma, hogy sok helyen nem biztosítottak a munkavégzéshez szükséges alapvető körülmények. Ez elsősorban a közterületen dolgozókat érinti, akik nem mindig jutnak hozzá a megfelelő munkaruhához, munkaeszközökhöz és alapvető higiénés lehetőségekhez, annak ellenére, hogy az önkormányzatok támogatást kapnak ezek biztosítására.

Az indoklás igen változatos, az eredmény viszont mindig ugyanaz - a közmunkás kénytelen saját ruháját és cipőjét koptatni, a veszélyes hulladékot puszta kézzel begyűjteni, vagy épp törött lapáttal és kopott seprűvel járdát takarítani.

Érzékletes példa erre Belső-Ferencváros, ahol a téli közmunkaprogram idején egy hónapra mindössze 400 darab műanyag zsákot adtak ki az elviekben naponta cserélendő 100 darab szemetes kosárhoz. 

A bánásmód megalázó

A közmunkások kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ha nem az elvárt módon teljesítenek, a szerződésük felbontható. Ha ez megtörténik, három évre kiesnek a rendszerből. Ha kiesnek a rendszerből, elvesztik a segélyre való jogosultságukat, és elvesztik a jogot arra is, hogy közmunkásként dolgozhassanak. 

Ilyen feltételek mellett szinte lehetetlen fellépni a munkahelyi visszaélésekkel szemben, melyek közül az egyik legtipikusabb a „lehúzás”. Ez annyit jelent, hogy közmunkás fél, vagy akár egész napi munkáját semmisnek nyilvánítják, azaz lehúzzák, és így ki sem fizetik. 

Van, ahol azért kerül sor ilyesmire, mert egész délelőtt esett és így az utcákat sem lehetett takarítani, függetlenül attól, hogy eközben a dolgozók készenlétben álltak. Máshol az is elég, hogy a közmunkás nem volt mozgásban, mert épp pihenőt tartott, megivott egy kávét, elszívott egy cigit, vagy épp csak már befejezte a rábízott munkát.  

A reintegráció nem létezik

A kormány részéről gyakran elhangzik a tézis, miszerint a közfoglalkoztatás kapu a piaci munka világába. És hogy mi történik valójában? 

A közmunkás, mivel munkaviszonya legfeljebb fél évig tart, munkanélküli segélyre egyáltalán nem jogosult, és lássuk be, piaci munkahely sem nagyon várja őt. Így a közmunka megszűnése után többnyire marad a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT), melynek összege jelenleg 25 650 Ft.

Ha akarja, összevetheti ezt a napi 8 órás munkával kézhez kapott 50 630 Ft-tal, és megállapíthatja, hogy havonta, nagyjából 25 000 Ft-ért dolgozott, és vállalta a munkavégzéssel járó olyan plusz kiadásokat, mint az utazási költség, étkezés és ruházkodás. Tette persze mindezt azért, mert a lényegében egyoldalú együttműködési kötelezettség be nem tartása esetén még attól a szociális minimumtól is elesik, amit az FHT jelent.

Így tehát, ha mégsem sikerül belépni azon a bizonyos kapun, munka hiányában marad a segély. De hogy mégse vesszen kárba a megelőző hónapokban gondosan felépített munkakedv, az újabb, jól megérdemelt közmunka zálogaként a jogszabály 30 napi munkavégzés igazolását rendeli el. Összefoglalva, a munkát önerőből nem találó embereknek kötelező munkavégzést írnak elő az újabb közmunkáért, amivel a kör be is zárult.

Mit akar a KMJ?

A fenti problémák tükrében mi, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért tagjai a normál munkavállalókkal azonos jogokat és valódi lehetőségeket követelünk a közfoglalkoztatásban dolgozóknak.

A legfeljebb hat hónapos szerződések helyett kiszámítható, legalább egy évre szóló munkaviszonyt, és választható készpénzes kifizetést! 

Legalább a mindenkor érvényes minimálbér összegét elérő fizetést, mert elfogadhatatlan, hogy a közmunkásként dolgozók ugyanazért a munkáért kevesebb jövedelemhez jutnak! 

Elégtelen munkakörülmények helyett használható munkaeszközt és munkaruhát, továbbá védőitalt és mosdóval ellátott öltözőt a megfelelő munkavégzés érdekében!

A sértő és ellenséges kormányzati kommunikáció helyett tiszta közbeszédet és szolidaritást!

Valódi szükségleteken alapuló képzéseket és munkalehetőséget, valamint rendszerszintű kiutat a munkanélküliségből!

Bár az új parlamenti ciklus elindult, a közmunka rendszere egyelőre változatlan – vagyis továbbra is kirekesztő, és teljesen alkalmatlan a munkanélküliség problémájának kezelésére. Követeléseinket éppen ezért továbbra is fenntartjuk, és ahogyan eddig, úgy a jövőben is harcolunk megvalósulásukért!

Amennyiben egyetértesz céljainkkal, és Téged is felháborít, ami a közmunkásokkal történik, kérjük, támogasd munkánkat tárgyi- vagy pénzadománnyal, esetleg önkéntes munkáddal. Támogatási szándékodat a  kozmunkasmozgalom@gmail.com címen tudod jelezni, de ha ezt nem is teszed, legalább jegyezd meg a nevünk.

Közmunkás Mozgalom a Jövőért

http://kozmunkasmozgalom.blog.hu

https://www.facebook.com/kozmunkasmozgalomajovoert?

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr666293828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2014.06.12. 08:40:32

"Tárgyalásos úton sikerült elértük, hogy a kerületi közfoglalkoztatást szervező Budapest Esély Nonprofit Kft. felülvizsgálja a kialakult helyzetet, és megszüntesse a késedelmes kifizetés okát."

Onnantól kezdve, hogy nem állami cégnek (van ilyen?) dolgozik a közmunkás a minimum bért ki kellene fizetni neki. Különben az adott cég a számára engedélyezett(???) alacsonyabb bérkifizetésekkel óriási előnyre tesz szert a többiekkel szemben.

Magyarországon amúgy is a béka alatt van a munkavállalók érdekérvényesítő képessége. Az orbán rezsim a közfoglalkoztatottak alacsonyabb munkabérével ezt még lejjebb nyomja. Ez gyakorlatilag a XXI. századi rabszolgatartás. Amelyik cég nem képes még a minimálbért se kigazdálkodni az nem életképes. Az orbán rezsim ezeket támogatja. Miért? A kapcsolati háló felderítése szerintem túlzott meglepetést nem okozna. Főleg, hogy az ilyen "közhasznú", "népnemzeti" káeftékben szerintem vastagon benne vannak a helyi fideszes funkcionáriusok is. A támogatásokon keresztül így szivattyúzzák ki a közpénzt saját célra. Nem ártana azt se megvizsgálni valójában mennyibe kerül az adófizetőknek a közfoglalkoztatás. Szerintem nem a közfoglalkoztatottak bére a legnagyobb arányú.

Visszatérve a "nonprofit", "közhasznú" cégecskékre. Ilyet csak akkor engednék ha a ezen cégek vezetői, tulajdonosai IS maximum a közmunkások bérét vihetnék haza havonta. De jobban örülnék neki ha inkább társadalmi munkában végeznék ezt a feladatot.

nincs semmi baj! 2014.06.12. 09:12:14

@kovi1970: Lehet, hogy rosszul, de én úgy tudom, hogy a közfoglalkoztatásban az a legszebb, hogy nem állmi cégek is "kérhetnek ki" közmunkásokat, akiknek így nem kell kifizetni a minimum bért.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.06.12. 09:16:12

@kovi1970: láttam belülről ilyen "nonprofit" kájeftét...a hányás és a fos keveréke ami ott megy, tisztelet a kivételnek

az egész közmunkaprogram két dologra jó:statisztikát javítani meg a kiskirályokat etetni

Jolka40 2014.06.12. 10:40:38

Szívből drukkolok a mozgalom sikerének! Minden munka tiszteletet és megfelelő anyagi megbecsülést érdemel!

élhetetlen 2014.06.12. 13:08:12

@nincs semmi baj!: Ehhez még hozzájön, hogy, ha napi 6-8 órát dolgozik közmunkában, plusz utazás, mikor kereshet „rendes” munkát? Este nyolckor? Nagyon beteg ez az egész koncepció.

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.12. 18:02:06

TGM írt erről az ÉS-ben (is) nemrég, valóban egy páriakaszt létrehozása, semmi egyéb.
mert az rendben, hogy a munkák egy részét határozott, akár elég rövid időre adják ki, és ezekhez (is) legegyszerűbben a munkaügyi központ révén lehet hozzájutni. de ehhez semmilyen speciális státusz nem kell, normális állások, megfelelő szervezéssel.
az, hogy ezen állásokat közmunkává minősítik, melyben _kötelező_ részt venni a regisztrált munkanélkülieknek (különben max. 36-90 napig kaphatnak segélyt korábbi munkaviszonyuk függvényében) és melyre speciális szabályok vonatkoznak, nos az kvázi bűncselekmény...
és ezzel lehet szavazatokat nyerni, ezt dícsérik...pfujj.

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.12. 18:02:56

@élhetetlen:

és tervezik a határozatlan idejű közmunkát is, jön majd a közmunkás életpálya...

Attila Szegedi Szigony 2014.09.25. 18:48:14

Rohadt rabszolgatartók ! Basszátok meg az anyátokat !
És ne legyetek nyugodtak ... a fekete autó titeket is elvisz nemsokára.
És soha nem hoz vissza !
süti beállítások módosítása