Gutema Dávid a Magyar Képzőművészeti Egyetem negyedéves Intermédia szakos hallgatójának a Szatyor Galériában, Slideshow címmel megrendezett kiállítása a napjainkban mindennapossá vált társadalmi problémákat boncolgatja. „A vetített képek vonalainak összességéből egy kritikus világszemlélet rajzolódik ki, amelyekből Gutema a társadalmi rendszer összegabalyodott hálóját bogozza ki minimális vonalvezetésével. A papírlapok a pergő híradó képeiként sorakoznak előttünk. Frappáns probléma (meg) oldások, kifordított valótlanság és kikockázott jelen.”

Az alábbiakban Böcskei Balázs kiállításmegnyitó szövegét olvashatják.

 kép: Gutema Dávid

Háború van.

A háború nem tegnap, nem ma, hanem holnap kezdődött. Holnap, amikor az információs robbanás elnyel minden tényt, minden adatot, amikor a hírnek álcázott pszeudo-események szétesnek az információs sztrádán történő átszaladásuk azonnaliságában. Akkor háború van. Amikor az igazat és hamist felváltja a valós és a virtuális. Az igazságfogalom eltörlése utáni kor háborúja „tiszta háború”, amelyben nincs halott, sem vér, amelyben nincsen már tér és idő, amely így egy üres háború.

Üressége folytán érzékelhetetlensége és láthatatlansága még izgalmasabb, még rejtélyesebb, még azonnalibb, és még inkább technológia által vezérelt. Egy üres háborúban nem lehet megmondani, honnan kezdődik a hadsereg és a város, hol van a vége a Facebook-hálózatának és fonalának, honnantól kezdődik a Nemzetbiztonsági Ügynökség. Az üres háború metavárosaiban nincs köztér, csak közkép (Paul Virilio), nincsenek benne egzisztenciák, csak identitászónák, nem polgármester vezeti, hanem információ-szolgáltatók, nincsenek lakói, hanem Virilioval élve, világ körüli úton lévő tranzitutasai vannak.

Ahogyan a Láthatatlan Bizottság fogalmaz: „A nagyvárosi gazdaság semmi más, mint bizonyos előre meghatározott hangulatok tetszőleges elegyének végtelen kombinációja.” Csak annyit tudhatunk meg erről az új gazdaságról, hogy „egy már csak magával szóba álló pénz” (Joseph Vogl) mozgatja, ránk csak annyira tesz, hogy „a kézzel fogható pénzen túli időn” (Joseph Vogl) merenghetünk profitba és a profilokba tömködve. Holnapunk már nem ideje semminek, eszközeinknek, az immáron a gépek által vezényelt, emberek által asszisztált technológiai forradalmainknak nincsen üzenetük, csak gyorsaságuk. Digitális új Leviatánok születnek, árulnak és árulnak el bennünket, törvényük a gyorsaság, az azonnaliság és a digitalizálhatóság.

Ennek a Pentagon-fogyasztói kapitalizmusnak az első nomádjai, az üres háború első igazi katonái azok, akik leülve egy kávézóban nem   kérik a wifi-kódot; azok a sétáló emberek, akik eldobják mobiltelefonjukat, megállnak, belépnek egy telefonfülkébe, és azt használják. Katonák azok a munkások, akik hajnalban még alszanak a buszon, este már alszanak rajta. Akiknek nincs semmijük, csak hogy beledöglenek a munkába. Katonák azok, akik karórájukon nézik meg az időt okostelefon helyett, akik lemondanak arról, hogy ingyenes honlapkészítési tanfolyamra járva vessék vissza a civilizációt. Katonák azok, akik egy állásinterjún arcon nevetik az igazi pszeudo-munkát megtestesítőt, a HR-est. Az üres háborút leleplezők azok, akiknek a természetről nem a természetesség előállítására szakosodott kozmetikaipar kedveskedő agresszivitása jut eszükbe, hanem az erdő. A lehetetlen kor katonái gyermeki naivitással fákat simogatnak, hazaérve instagram helyett kérdéssel fordulnak nagyszülőhöz: „Mesélj, milyen az, amikor az ember él!” Katonák azok, akik egy este a projektmunkából hazaérve, kidobják a router-t, és reggelig szeretkeznek. Az igazi katonák nem digitális és nem akciósajánlat-újság logisztikájában szerveződnek, az igazi harcosok kibújnak a wififelhő alól. S leendő katonák azok, akik a mai kiállítás vetített képeinek megtekintése után elkezdenek kételkedni magabiztosságukban, flegmaságukban és jófejségükben.

Az üres háborúval szemben az igazi ellenállás a történés. Az ellenállásban – ha eredményes, ha nem – minden nap más nap. Az ellenállás során minden nap elmesélhető, nem történik meg ugyanaz kétszer. Ennek az ellenállásnak a puha vég otthonában, a nagyvárosban kell kezdődnie, amelynek házgyára a Szílicium-völgy. Ahol a digitalizált és fogyasztói jelen van, ahol az azonnaliság van, ahol így nincs idő. Az igazi háború az idő visszaszerzése érdekében zajlik. 

Az otthon ugyanis ott van, ahol nem áll az idő. Ha nem áll az idő, akkor van honnan elindulni és van hova menni. A kettő között pedig történések zajlanak. Az idő cselekvés, az időhöz való viszonyunk pedig a politikához való viszonyunkat tükrözi. Aki időben és térben, nem pedig a fogyaszthatóban akar élni, annak cselekedni kell. A hálóba szervezettek ugyanis nem mennek sehova, és nem is érkeznek haza. Az időért folytatott harc feltétele, hogy elkülöníthető legyen a hús-vér ember és a technológia, a szerethető és a lájkolható, a gyűlölhető és az elrejthető, az érinthető és a megbökhető (poke), az élő és az online. Az ember nem lehet otthon bájtokban, digitalizált helyeken nem lehet ágyat vetni.

Az üres háborút fel kell tehát emberivel tölteni! Szervezkedni kell, konfrontálódni, szabotálni, megbénítani, betörni, visszahúzódni, majd újra támadni! Le kell számolni a moralizáló gyengeséggel, meg kell vetni a döntésképtelenséget, a sterilitás embertelenségét, katonának kell lenni, a jogos erő kultuszát kell elhozni! Egyet tehetsz, ha az elvesztett éveid után térben és időben akarsz élni: fegyverbe!