Sajnos az állatvédelem egy mostoha, a napi szinten megjelenő embereket érintő egyéb élet- és szabadságellenes hangulatban teljesen eltörpülő, de soha véget nem érő küzdelemnek tűnő eszme és tevékenységi rendszer, és feltételezhetően az is marad, amíg az emberek nem állnak készen a boldogulásra, azaz arra, hogy mind egy szálig boldogságban, egészségben éljenek. Mit értünk gyökeres változtatáson egy radikális állatvédelmi akció kapcsán? Milyen eszközökhöz nyúlhatok (nyúlok) ténylegesen és burkoltan, illegálisan vagy legálisan radikális állatvédőként? Kivel szemben vagyok radikális, az intézkedésem során közvetlenül vagy közvetve érintett szereplőket hogyan érinti a radikalizmusom? Melyek a hosszú távú következményei az általam vagy a sajtó által radikálisnak minősített konkrét tetteknek?

Gábor Niki írása.

animal.jpg

Kép: pinterest.com

A radikális állatvédelem hagyományai nyomában kutakodva úgy három másodperc után egy abszurd drámában találtam magam. Izraeli radikális állatvédők egy csoportjának tagjai egyik tiltakozóakciójuk során megbillogozták magukat . Illetve gondolom, egymást. (Családállító terapeutaként kénytelen voltam egyből arra gondolni a hír olvastán, hogy te jó ég, miféle vezeklési forma ez a holokauszt utáni generációk kollektív lelkében.) Ez inkább bizarr, mint a szó nemes értelmében (ha van ilyen, de mondjuk Bismarck szociálpolitikáját véve kiindulási alapul, miként azt a Wikipédia is teszi a radikalizmus címszava alatt, gondoljuk, hogy van) radikális.

Persze, számos ország radikális állatvédői követték az említett legjobb példát, hol hagyták, hol nem az eseményt nyilvánosan megvalósulni. Magyarországon például nem hagyták, dehát itt köztudomásúlag ab ovo semmit sem hagynak. Nem hiszem, hogy a radikálissággal volt bajuk, bár elég „fenyegetően” hangzik az állatvédelem jelzőjeként ahhoz, hogy politikailag rászálljanak azokra, akik e kifejezést tűzik zászlajukra (ez a kormány amúgy is imád szavakat kisajátítani, betiltani, felvirágoztatni, nagy szómágusok, ugyanakkor egyszersmind ex- és/vagy implicit állatgyűlölők, demagóg diktátorok országában élünk). Itt valószínűleg nem erről volt szó, minthogy a Magyar Radikális Állatvédők Szervezete már régóta létezik, hanem hála istennek nem is lett elgondolva mélyen az akció értelme, hiszen az már első hallásra is fölösleges vérontásnak tűnhetett. Ettől függetlenül Magyarországon szerintem alapból legyakják azt, ami extrém, ami kisebbségben van, szóval félő, hogy a jól megszokott merő gonoszságból és nem a szó és a tett alapos, gondos értelmezéséből tiltották be nálunk a “269” nevű csoport önbillogozó happeningjét. (Természetesen ennek ellenére radikálisaink egy része titkon a youtube-on véghezvitte a tettet.)

Nem vagyok meglepve, sőt örülök, hogy magamtól is eljutottam oda: tök hülyeség ez az egész. Mármint nem az állatvédelem. Csak a radikalizmus. Hülyeség magunkat radikálisnak kikiáltani és a média részéről is meglehetős szemétség, ha provokatív szándékkal ezzel a jelzővel minősítenek egy akciót. Annyi szép és pontos jelző létezik. Én mindenesetre, ha nyelvtan- vagy történelemtanár lennék, vagy nyelvhelyességi kérdésekben mérvadó akadémiai tudós vagy műsorvezető, vagy csak vadakat terelő juhász, biztosan találnék alkalmat életem során arra, hogy ezzel a fogalommal megismertessem híveimet. Természetesen azt követően, hogy megtanítottam őket írni, olvasni, számolni, és a helyesírási szótárt is felújítottam volna, hiszen ezek természetesen előbbre valók holmi interpretációs, együtt gondolkodós műhelymunkánál. Mit is jelentett egykor és mit jelent manapság ez a fogalom, hogy radikális? Ki-ki nézzen utána, ha esetleg bizonytalan lenne jelentésében.

Az a baj vele, hogy a fogalom mai használata félreértéseken alapul. Ugyanúgy, mint a terrorista kifejezésé. Rosszul és veszélyesen vagy fölöslegesen használjuk. Milyen konnotációk, jelentésárnyalatok, asszociációk merülnek fel a szó hallatán vagy az értelmező szótárban olvasott definíció megértése után? (Például, ha elolvassuk ezt?)

Ugye, hogy a meghatározások az állatvédelemre vonatkoztatva a fogalom értelmezésében megannyi kérdést vetnek fel?! Csak párat az én kérdéseimből: mit értünk gyökeres változtatáson egy radikális állatvédelmi akció kapcsán? Milyen eszközökhöz nyúlhatok (nyúlok) ténylegesen és burkoltan, illegálisan vagy legálisan radikális állatvédőként? Kivel szemben vagyok radikális, az intézkedésem során közvetlenül vagy közvetve érintett szereplőket hogyan érinti a radikalizmusom? Melyek a hosszú távú következményei az általam vagy a sajtó által radikálisnak minősített konkrét tetteknek? Na, hát akkor most képzeljük el, mi van az erkölcstannal, vallással, a nyitvatermőkkel és az internetadóval meg a bevándorlók gyűlöletével focilabdává duzzasztott magyar fejekben, ha még a magamfajta libsi-bipsi, felsőoktatási végzettséget felmutatni tudó, és gimnáziumi töriórás értelemben radikalizmusra hajlamos, de azért nem teljesen „őrült” egyéneknek is igencsak fölösleges fejfájást okoz, amikor például a radikális állatvédelem helyességén, értelmén kell gondolkodnom. Mert az egész csupa ellentmondás.

Lássuk a Magyar Radikális Állatvédők Szervezetét, amelynek tagjai a maguk RADIKÁLIS értelemében küzdenek az állatokért. Egyik képviselőjük írásban arra a kérdésemre, h mi a jelmondatuk, azt válaszolta, hogy "nincs egy mondat. Elv van, kimondás nélkül is, ahhoz tartjuk magunkat". Hát én is erről beszélek. Hogy legyen inkább kimondás nélküli mindaz, ami radikális.

Ott vannak továbbá a tetteiket, akcióikat önmaguk vagy a sajtó által radikálisnak minősített egyéb csoportosulások, az állati szőrméből készült bundalehúzogatók, és a többiek.  Nyilvánvaló, hogy például az állatokkal való rossz bánásmódra kiépült besúgóhálózat által továbbított információkra alapuló helyszínelések és kutyaelkobzások, és főleg a téves riasztások nyomán alkalmazott intézkedések és fellépések megalázóak az állatok gazdáinak. Egy liberális gondolkodó fejébe sehogy sem fér, hogy miért nem fordulnak több pedagógiai tudatossággal az ilyen esetek szereplőihez. Ez a kiemelésre épülő rendszer (egyébként épp úgy, mint a gyermekvédelem terén) nem biztos, hogy szerencsés, hosszú távú szociális kimenetelét tekintve.

Sajnos az állatvédelem egy mostoha, a napi szinten megjelenő embereket érintő egyéb élet- és szabadságellenes hangulatban teljesen eltörpülő, de soha véget nem érő küzdelemnek tűnő eszme és tevékenységi rendszer, és feltételezhetően az is marad, amíg az emberek nem állnak készen a boldogulásra, azaz arra, hogy mind egy szálig boldogságban, egészségben éljenek. Viszont mielőtt egy ámennel befejeznénk itt, hadd jegyezzem meg, hogy kétségtelenül, mi mindannyian, akik kényszerűségből foglalkozunk politikai kérdésekkel, kényszerűségből illeszkedünk egy teljesen beteg állam társadalmába és szociális rendszerébe, továbbra is szívvel-lélekkel kiállunk minden félreértett, radikális vagy mezei állatvédelmi ügyben, és ha mi nem is sütünk szó szerint bélyeget magunkra, tiszteljük és elismerjük azon figyelemfelhívások létjogosultságát, ahol emberek csoportjai fellépnek az állatok kínzása, bántalmazása ellen.

Végezetül most azt szeretném kérni, hogy szólaljanak meg minél többen, és mondják el, mit gondolnak azok, akik magukat radikálisnak vallják, különös kíváncsisággal fordulva azon szervezetek, mozgalmak, csoportosulások felé, akik nevükben vagy tetteikben felvállaltan radikálisak. Ha semmit, akkor itt a pont. A kérdés kivesézve, a megoldás véleményem szerint az, ha civil ügyekben, olyan szociális területen, amelyben az általunk védelmezettek teljesen kiszolgáltatottak és védtelenek (gyermekjóléti, állatvédelmi és egyes egészségügyi területeken, például a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban) inkább egyáltalán ne, vagy mindig indoklással használjunk olyan jelzőket, amelyek félreérthető politikai beágyazottságára gyanakodhatunk, hiszen jó ügyünk szolgálatát kisebbíti, ha az általunk támogatni kívánt rétegről elvonjuk a figyelmet egy szerencsétlenül megválasztott jelzővel, és egy apróság miatt teljesen értelmetlenül kiherélve missziónkat elveszítünk egy fontos csatát. Engedjük, hogy beszéljenek maguk a tettek, a média pedig lesz szíves önkényes minősítések nélkül tényszerűen beszámolni ezekről a tettekről.

Még egy utóhang a radikális szó helyes használatáról. Itt, metafizikai, spirituális értelemben fura mód teljesen érthető. :)

„Ameddig arra törekszel, hogy a boldogságot megtaláld »valahol«, addig átsiklasz afölött, ahol a boldogság van. Ameddig arra törekszel, hogy megtaláld Istent valamilyen más helyen, addig átsiklasz Isten lényegi igazsága fölött, amely a mindenütt jelenvalóság. Amikor azt gondolod, hogy a boldogságot valahol máshol kell keresned, átsiklasz valódi természeted fölött, amely maga a boldogság. Átsiklasz önmagad fölött. Szeretném felajánlani neked a meghívást és a kihívást, hogy befejezd az önmagad fölötti átsiklást, hogy egyszerűen, radikálisan és tökéletesen csendben legyél – hogy félretedd, egy pillanatra legalább, minden ideádat arról, hol van Isten vagy hol az igazság, vagy hol vagy te. Hagyd abba, hogy akárhová is nézz. Hagyd abba a keresést. Egyszerűen legyél. Nem kábulatba vagy transzba esésről beszélek, hanem szíved csendjébe való mélyebbre merülésről, ahol a mindenütt jelenvalóság kinyilatkoztatása valódi természetedként jelenti ki magát. Arra kérlek, légy csendes a tiszta jelenlétben. Nem teremteni kell azt, még csak nem is meghívni, hanem egyszerűen felismerni, ami mindig itt van, ami mindig vagy, ahol Isten mindig van. Ez a meghívás saját léted lényegi központjába szól. Nem a vallásról vagy a vallás hiányáról szól. Még csak nem is megvilágosodásról vagy tudatlanságról szól. Annak igazságáról szól, hogy ki vagy te?, amely közelebbi és mélyebb bárminél, amit meg tudsz nevezni.”

- Gangaji -

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr17662624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása