Anyák napja van. Igazán mindent megtesznek a gondozók, hogy széppé varázsolják ezt a napot az idős embereknek. Ő, szeretné átaludni ezt a huszonnégy órát. Minden kis vers, ének, amit az iskolások most előadnak, egy-egy késszúrás a szívébe! Mindenki könnyezik. Ő nem könnyezik. Neki a szíve vérzik, Ott belül. Könnyei már megkövesedtek. Nem férnek ki a szeméből. Lecsúsztak a szívére és ott nyomják.

Molnár Margit írása.

Majd csak vége lesz ennek a napnak is!

-Virágok, amiket kiosztanak az ápolók. Pár napig még emlékeznie kell. Emlékezni, hogy nem tudott eljönni az egyetlen gyermeke.

Pénzt küldött és pár kedves szót.” Boldog anyák napját kívánok, Józsi.”

Köszönöm fiam.

A pénzhez nem nyúlt. Ott csúfolkodott tárcájában.

Önkéntes gyerekek is jöttek ma hozzájuk mindenhonnan, hogy akiket nem látogatnak, azok is érezzék, valaki törődik velük.

Olyan megalázó ez az egész!

Miért nézik az időseket ennyire koldusnak? Azt hiszik, hogy mindegy ki ül itt az ágy szélén? Pótolni lehet azt a puszit, amit a testéből kiszakadt gyermekétől vár?

A kislány, aki mellette kuporog nincs zavarban. Pedig arra számított, hogy majd kínos csönd veszi körül őket, aztán egy idő múlva elmegy a gyerek. Úgy 15-16 éves lehet. Szép kislány.

Minden fiatal szép.

Ő is szép volt egykor. De még milyen szép!

Miután összeházasodtak szerelmével, jött a gyerek.

Józsika volt a mindenük. Jó gyerek volt. Kitűnővel járta ki az iskoláit, továbbtanult, majd egyetemre ment.

Mérnök lett a csizmadiáné fia!

Milyen boldogság is volt, ott állni a diplomaosztó ünnepségen és nézni, ahogy a kezébe adják azt a gyönyörű diplomát!

Utána ünnepi ebéd várta a fiút. Minden kedvenc étele az asztalon.

Józsika evett, ittak egyet az apjával és már rohant is a bankettre.

Lassan elpakolta az asztalt és férjével nézegették a diplomát.

Hát ezt is megéltük! Sóhajtott fel.

Nem volt könnyű kitaníttatni a gyereket. Minden kis pénzük a könyvekre és a kollégiumra ment.

Aztán Józsika munkát kapott a Ganznál, és elköltözött Pestre.

Ritkán járt haza, de azok ünnepnapok voltak a családnak. Azt sem tudta, hogy mit tegyen elé.

Egyszer egy leányt is hozott. Szép, kedves leány volt. Össze is házasodtak rövidesen. A lakodalom már nem náluk, falun volt, pedig olcsóbb lett volna, hanem Pesten egy előkelő étteremben.

Egy falat nem sok, annyi sem ment le a torkán, annyira izgult, hogy ki tudják-e majd fizetni. Minden spórolt pénzük elment a lagzival. De nem is voltak nagy igényeik.

Örültek Józsika szép életének. Néha jött levél tőlük, de azt az új asszonyka írta. Leírta, hogy lakást kaptak, 2 szobásat és mindenük meg van. Kocsit is szeretnének, mert akkor gyakrabban mehetnének anyukáékhoz. Gyereken is gondolkodnak, de Józsinak most a munka a legfontosabb, mert lehet, hogy kiküldik NDK-ba és ott jobban keres majd.

Hát, így jöttek a levelek. Mindegyiket végigolvasta ezerszer. A végén Józsika is aláírta.

Ezt a részt szerette nézegetni legjobban. Felnőtt, kemény kézírás volt. Hol voltak már a botladozó kis ákom- bákomok? Mennyit vesződött vele, amíg sikerült szépírásra tanítania.

Aztán meghalt a férje. Józsika és az asszonyka autón érkeztek. Eltemették apust.

Őt felvitték Pestre és azt mondták, hogy a házat majd eladják, addig is jó lesz néha kiruccanni ide. Berendezték Pesten az egyik szobát neki és mindene meg volt.

Napközben főzött, mosott, takarított. Alig várta, hogy megjöjjenek a fiatalok. Leült az asztalhoz és hallgatta, hogy mit beszélnek egymással. Nem sokat értett belőle, csak annyit, hogy sok a munka és, hogy nagy ember lett a fiából. Nézte, nézte, és olyan távolinak tűnt számára, elérhetetlennek. Nem volt mit beszélniük. Minden nap megpuszilta a finom ebédért és mondta, hogy pihenjen sokat. Aztán esténként bevonultak TV-t nézni.

Ő is kapott egy külön TV-t. Nem örült neki. Most már azt a kis időt sem tölthette velük, amit eddig.

Napközben lement a boltba. Sokáig válogatott a sok élelmiszer között. Közben elbeszélgetett a kiszolgálónővel, ha kevesen voltak.

Neki is volt egy fia. Ács. Nyár lévén, éppen üdülni készültek.

Irigyelte ezt a nőt! Annyi mindent tudott a fiáról, pedig nem is laktak együtt.

Ő is mesélt Józsikáról. Először, csak az igazat. Sokat dolgozik, mérnök és jól keres.

Aztán elkapta a fantáziája és mindenfélét kitalált, hogy minden nap meglepi virággal, meg édességgel, és sokat beszélgetnek, alig tud este elszabadulni tőle, mert mindenben kikéri a véleményét, és ehhez hasonlókat.

Azt is mondta, hogy másnap indulnak üdülni Balatonra. Ezért aztán egy sokkal távolabbi boltba kellett járnia egy hétig, hogy ki ne derüljön a füllentés.

Utána ódákat mesélt, hogy milyen jól érezte magát a fiával.

Ahogy hazafelé tartott a boltból, hirtelen elszomorodott. Magányosnak és idegennek érezte magát. Szégyellte, hogy törődést kell hatudnia.

Este aztán azt mondta a fiának vacsoránál, hogy ő jobban szeretne haza menni a régi házba. Ott ismer mindenkit és jobban szeretne a sajátjában élni. Józsika dühös volt. Kiabált, hogy ők minden áldozatot meghoznak, csak hogy anyuka jól érezze magát és akkor ez a hála!

Minden áldozatot! Ezt mondta. Majdnem elsüllyedt szégyenében, amikor visszagondolt a szavakra. Hajthatatlan lett. Indulni akart, ahogy csak lehetett.

Vissza cuccolták. Józsika búcsúzáskor leszámolt az asztalra 10 ezer forintot. Életében nem látott még ennyi pénzt egyben! Mondta, hogy neki ez nem kell. A nyugdíjából is meg tud élni, de a pénzt ott hagyták, mondván, ha valami nagyobb kiadás jön.

Ettől kezdve minden hónapban 2 ezret küldtek. Nem nyúlt a pénzekhez, betette egy dobozba. Már több, mint 100 ezer volt benne.

Évente kétszer jöttek látogatóba. Húsvétkor és karácsonykor. Nem maradtak sokáig, csak pár órát.

Már napokkal előtte sütött főzött, vásárolt, takarított. A lelke is ünneplőbe öltözött. A szomszédoknak is csak a látogatásról tudott beszélni.

Aztán megjöttek. Agyon puszilta Józsikát, aki zavartan húzódzkodott.

Ettek, megnézték a kertet, felpakolta őket és már rohantak is. Csak a mosatlan edények tanúskodtak arról, hogy járt ott valaki.

Napokig a látogatás öröméből élt. Aztán várta a karácsonyt.

Megérkezés, ajándékozás, ebéd, pakolás, és már ott sem voltak. Este egyedül állt a feldíszített fa előtt. Gondolatban visszakalandozott azokba az időkbe, amikor Józsika még kicsi volt és nem tudott tőle semmit csinálni, mert annyira nyúzta, hogy mondja el, mit kap ajándékba. Látta édes kicsi arcát, fogta kis kezecskéjét és érezte a cuppanós puszikat arcán.

Elmúltak már azok az idők. Így van ez jól. Nyugtatta magát.

A gyerekek felnőnek, meg van a saját életük. Örül, hogy jól vannak és ő is egészséges.

Aztán, egy nap, megcsúszott a konyha kövén és eltört a combcsontja. Bekerült a kórházba. Józsika csak napok múlva jött, mert nem érték el telefonon. Végül, táviratoztak neki.

Azt mondta, hogy többé nem maradhat egyedül. Mivel náluk nem érzi jól magát, ezért szereztek neki protekcióval, egy helyet az idősek otthonában. Nagyon szép hely, lesz külön szobája és éjjel nappal felügyelnek rá.

Nem ellenkezett. Érezte, hogy segítségre szorul. Miután kiengedték a kórházból, fia kocsival vitte az otthonba. Magával vihette személyes tárgyai egy részét is.

Józsika fizette az ellátásáért járó összeget. A nyugdíja megmaradt. Annyi pénze volt már a takarékban, hogy évekig sem tudná elkölteni.

És most itt van egy újabb összeg!

Azt írja, vegyen magának valami szépet.

Nincs szüksége semmire.

Azt a kisfiút akarja, aki énekelt neki az óvodában anyák napján!

Azt a kisfiút akarja, akinek vezetgette a kezét a papíron, amikor írni tanította! Azt a kisfiút, aki esti puszi nélkül sosem feküdt le és búcsúzóul a puszihoz oda mondta, hogy szeretlek anya!

Nem kéri az „egyen-virágot”. Ő egy csokor mezei virágot akar, amit a fia szed az út szélén.

Nem akar iskolás köszöntést.

Nem akarja ezt a kislányt sem az ágya szélén!

Menj haza édesanyádhoz! -Mordul rá. -Majd szelídebben: Biztosan vár már.

Na, menj.

A kislány ránéz. Nem mosolyog, nem is szomorú. Magányos nézése van. -------- Nekem nincs anyukám. Meghalt.- Mondja.

Nem szól. Megfogja a lány kezét.

Így ülnek egymás mellett, szótlanul.

Mindkettőjüknek hiányzik valaki.

Leszáll az est, a lány elmegy.

Holnap jövök. - mondja.

Nem tiltakozik.

Jöjjön csak.

Olyan jó volt együtt.

Értették egymást!