Sokan drukkoltak neki, de a történelem nem véget ért, hanem visszatért. Kelet felé haladva ma is számos, a demokráciát csak szimuláló, eljátszó autoriter országot találunk. A posztmodern ösztöndíjak meghirdették a személyessé lett történelem és politika varázsosságát, a kockázatokkal élés kedélyességét, a cseppfolyós modernitás játékosságát, a nézőpontok labirintusának jófejségét. Aztán a posztmodern utáni állapot alkonypírja a depolitizáltság lett, ennyi maradt, illetve hagytak hátra az új generációknak a rendszerváltó filozófiai magabiztosságok. Mi már döntöttünk. A következő lapok mindegyike visszatérés a szöveg általi képalkotás hagyományához. Ez a könyv több mint szöveg, kevesebb mint tett. A klikkhumanizmus álságossága és biznisz-alapúsága helyett a szükséges állandóság védelmét hirdeti.

Békés Márton-Böcskei Balázs írása, a szerzők Ki! címmel, a L’Harmattan Kiadónál megjelenő, április 15-én bemutatandó könyvéből.

Sokan drukkoltak neki, de a történelem nem véget ért, hanem visszatért. Kelet felé haladva ma is számos, a demokráciát csak szimuláló, eljátszó autoriter országot találunk. A hidegháborúból a hideg maradt, melegedő kábelekkel érkezett meg az emberi szemmel nem látható és érzékelhető kiberháború, a kölcsönös lehallgatás a világ vezető országai és cégei által, a technológiai–fegyverkezési verseny fokozódása, az Európai Unió unalmas válsága. Az angolszász politikatudományi kódexekben megálmodott struktúrák inognak, összedőlésüknél csak védelmük a fenyegetőbb. Szárazföldön, vízen, levegőben és az áramlások technológiai terében kérdőjeleződik meg minden és mindenki, aki szerint nincsen barát és nincsen ellenség.

A posztmodern ösztöndíjak meghirdették a személyessé lett történelem és politika varázsosságát, a kockázatokkal élés kedélyességét, a cseppfolyós modernitás játékosságát, a nézőpontok labirintusának jófejségét. A diskurzusok rendje végül a rendet adta fel. A posztmodern utáni állapot alkonypírja a depolitizáltság lett, ennyi maradt, illetve hagytak hátra az új generációknak a rendszerváltó filozófiai magabiztosságok. Szégyenné és egyben divattá lett az elfojtás, megvetendővé a rend utáni vágy. Az „egyfelől-másfelől” nemzedék megfosztja magát és megfosztódik az igazságtól, a nézőpontok nézőpontjának nézőpontjai miatt. A digitális templomban, ahol mindenki adatot generál, tartalmat gyárt, nincs igazságfelmutatás, csak bálványimádás és búcsúcédula-vásárlás.

A „modern idők” efféle időoltó kedvenceskedéseivel szemben a mi tevékenységünk és értékünk az ima, a szenvedély, a csoda, a bűn, az irgalom, az ész, mely tiszteletben tartja a felette álló igazságokat, a puritanizmus, az alázat, a gyermekkor visszavétele az infantilizmustól, a természet lázadásának megfigyelése, az állatok előtti út megtisztítása, a női illat utáni visszafordulás, a kialakított helyett az adott és kapott férfiasság, a digitális géprombolók testedzése. Várni, hogy beérjenek a fák mögé a fények, a belső és a városon belüli határok visszaállítása, az utolsó, poszt-internet koron túli ítélet várása.

Kétségtelen ugyanis, hogy a helyzet tarthatatlan, a magyarázatok védhetetlenek. Nem segít az sem, ha új ökokávézó nyílik a belvárosi betonsétányon, ha nyersanyagait etikusan szerzi be valamelyik nagyvállalat és ha drónokkal elviszik az internetet Afrikába. Ezen már pont ezekért semmi sem segít. De nem is kell. Látszólag mindenünk megvan, sokkal inkább, mint bármikor máskor: többet kommunikálunk, többet utalunk át, többet fogyasztunk és többször mondjuk: „kártyával”. Tovább élünk, bár kevesebbet. Ugyanakkor nem csak tudat alatt sejtjük, hogy pontosan ezzel van a gond. Rég kimondtuk már, és meg is untuk ismételgetését. A „fejlődésnek” nevezett folyamatot nem lehet visszazárni a palackba, annak ellenére, hogy azt is mindannyian tudjuk: ez lenne a legjobb és egyúttal a leginkább humánus megoldás. A digitális fogyókúra lehetősége persze adott, de ez már kevés. Bele sem gondolunk, hogy mindez milyen sérülékeny.

Az esős nyarakat enyhe telek váltják. A zavaros aggodalom terjedése éppen annyira érthetetlen, mint a burjánzó idegeskedés. Bár alaptalannak tűnik a feszélyezettség, és a bujkáló hisztéria, a nyugtatók, a kütyük és a vállalati pszichológusok fokozott igénybe vétele nem éppen arról árulkodik, hogy a dolgok rendben mennének. Civilizációnk folytonos sóvárgása szorongássá fajul, a mélyen depresszív tünetek lassacskán normálisnak hatnak az időnként kitörő, megmagyarázhatatlan téboly mellett.

Önmagában groteszk, hogy az abszurd és hihetetlen hírek árulják el a legtöbbet korunkról. Nemcsak olyanok, minthogy tudtuk nélkül 700 ezer felhasználó üzenőfalát manipulálta egy kísérlet részeként a Facebook, vagy amely szerint egy brit turista zsebében reggelre emberi ujjakat találtak a Blaha Lujza téren. Hanem olyanok is, amelyek arról tudósítanak, hogy egymástól kilométeres távolságra lévő elefántok üzentek egymásnak rejtélyes módon egy orvvadász-csoport közeledtéről, másutt pedig ismeretlenek kiosztották a szegénynegyedben egy kirabolt áruház termékeit. Lehetetlen mindent az időjárásra és az összezártságra fogni, vagy fantomokat és megmagyarázhatatlan erőket gyanítani a háttérben. Vagy mégis? Vannak, akik nevetségesnek tartják az íjakkal rendfenntartókra lövő, kitelepítésre ítélt amazóniai őslakosokat, de többnyire csak addig, amíg célba nem érnek a nyilaik. Nem az a kérdés többé, hogy kezdődik-e, hanem az, hogy amikor eltagadhatatlanul nyilvánvaló lesz, hol leszünk éppen? Mert, hogy melyik oldalon, azt már tudjuk.

Távolságában és mélységében is bővül az a kontroll-zóna, amelybe mindannyian nap, mint nap belépünk. Egyre kevésbé van olyan, hogy belül és kívül. A cél az, hogy legyen. Hogy félreértés ne essék: mi vagyunk és leszünk a kívül. Az ellenőrzés apparátusainak zsarnoksága azonban nem terjed ki mindenre és mindenkire. Még akkor sem, ha látszólag így van. Bizonyos zónák annyira idegenek számára, hogy nem is akar rajtuk uralkodni. Meg kell keresnünk a parlagon hagyott helyeket és övezetté egyesíteni őket. Hol itt, hol ott kell felbukkannunk.

Mindenek előtt, fel kell ismernünk egymást.
Meg kell különböztetni magunkat.
Határokat kell vonnunk magunk köré.
A felismerést készülődés, azt pedig készenlét váltja majd fel.
Aztán.

Mi már döntöttünk. A következő lapok mindegyike visszatérés a szöveg általi képalkotás hagyományához. Ez a könyv több mint szöveg, kevesebb mint tett. Tettlegesség. Nemet mond az esetlegességre, a cinizmusra, az agresszív azonnaliság kultúrájára, az idő kigúnyolására. A papírban és a zavarba hozásban hisz. A klikkhumanizmus álságossága és biznisz-alapúsága helyett a szükséges állandóság védelmét hirdeti. Az antimaterialista front a kaliforniai ideológia elleni támadás. Célja az élet.com motorjának lecsapása, a test visszaszerzése a számadattá válástól, az Igének.

Nincs mit tenni, ezt az életet le kell élni. Ez az egy van és ez megismételhetetlen. A méltó élethez pedig most akkor támadás, Ki!

A szöveg részleteket közöl a szerzők Ki! című, a L’Harmattan Kiadónál április elején megjelenő könyvéből.

A kötet bemutatójára 2015. április 15-én kerül sor a Kossuth Klubban 17 órakor (Bp. 1088, Múzeum utca 7.).