Fotó: Műút

Szenvtelenül, pontosan írni. Leírni a helyzetet. Az adottat. A még oly szégyenletest is. Kíméletlen pontossággal. A szavakon túlra nyúlni és nem túlozni vagy hallgatni el semmit. Kitartani a szavakat az igazságig. Hogy már ne is a szavak beszéljenek, de inkább a tárgyak mutassák fel önön magukat, és ezáltal az események önkéntelenül táruljanak fel előttünk, olvasók előtt. Ez szinte lehetetlen vállalkozás egy magyar írótól. A magyar irodalom ugyanis nagyon sokáig nem volt képes nem hazudni, pláne magának. Móricz volt tán az első, aki kitört az anekdotikus mesélő hagyomány évezredes fojtó szorításából. De Borbély szavai döngöltek bennünket utoljára mondhatni, naturalista pontossággal a sárga földbe. Ahonnan még most is szédülten nézzük a történéseket. A körülöttünk lévő világot. Ezt a sivár hazugsághalmazt. Ahonnan ő persze már meglépett. Jól tette. 

Másik Farkas Zsolt