Lehet, hogy rajongásunk ódivatú, álláspontunk tradicionalista, hovatovább provinciális, de hát nem engedünk belőle. A kocsmában ugyanis nincs mainstream, nincs uralom, nincs dominancia. Vannak viszont csattanó korsók, egymás melletti asztalok, követhetetlenné váló beszélgetések, röhögések, pultnál zajló tolakodások, rendes lerészegedések, alkalmanként kis koncertek, zenegépek. Ám ahová megérkeznek a kvízhősök, s nem vonulnak különterembe, már csak ők vannak.

Pető Péter, a Népszabadság munkatársa.

Fotó: erdely.ma

Melyik országban nem az euró a hivatalos fizetőeszköz?

Ha jól emlékszem, ezt a kérdést harsogta a mikrofonba az úgynevezett kvízmester, amikor – vendéglátóipari egységben tájidegennek aligha nevezhető módon – megpróbáltam néhány korsó sörhöz jutni.

Ez a második olyan kanyar volt, amikor rivalizálnom kellett a vetélkedővel a kocsmában. Fertályórával korábban azért szobroztam, mert a személyzet a technikai segítségnyújtással volt elfoglalva. A laptop csatlakozóját nem sikerült megfelelő helyre illeszteni, így a kivetítőn nem jelentek meg a kérdések. Fertelmes élmény volt átélni, hogy a dugóproblematika felülkerekedik a sörhabon egy kocsmában.

Mintha az operában elnémulna az összes szereplő, hogy az új vendégek zavaró tényezők nélkül rendezhessenek távolbapisáló versenyt. Esetleg falusi disznóvágáson vastapssal köszöntenék a sznobválogatott szusireceptekkel helyszínre érkező, fintorogni vágyó támadó középpályását. Vagy futballmeccsen eldobnák a szotyis zacskót, mert a felvilágosultak a kesudiót preferálják. Persze lehet úgy interpretálni a jelenetet, hogy az Aznaphoz címzett mulatóban a szpíker közlése szerint debütáló kocsmakvíz a kultúra változásának a jele, mintegy a létesítmény közösségi térré alakulása, hovatovább a kultúra demokratizálásának innovatív eszköze.
De az van, hogy ez sokkal inkább előre megfontolt szándékkal elkövetett kocsmakultúra-rongálás.

Mert mi nyitányként felálltunk, hogy átadjuk helyünket a játékosoknak. Aztán vártunk sokat a piánkra, mert nem csatlakozott a laptop, amelynek amúgy annyi keresnivalója van játékszerként a pult közelében, amennyi sörcsapnak az óvodai farsangon. Aztán már alig hallottuk egymást, mert sorjáztak a kérdések, amelyeket az illetékes két nyelven tett közzé. Aztán bekkeltünk, mert toleranciapróbát azért tehetünk. Aztán távoztuk.

És már vissza sem megyünk.

Mert a kocsmák kultúráját másként ismerjük.

Lehet, hogy rajongásunk ódivatú, álláspontunk tradicionalista, hovatovább provinciális, de hát nem engedünk belőle. A kocsmában ugyanis nincs mainstream, nincs uralom, nincs dominancia. Vannak viszont csattanó korsók, egymás melletti asztalok, követhetetlenné váló beszélgetések, röhögések, pultnál zajló tolakodások, rendes lerészegedések, alkalmanként kis koncertek, zenegépek. Ezek tartoznak hozzá a minivilághoz, nem pedig a Franciaország GDP-jéről érdeklődő felvetések.

Ám ahová megérkeznek a kvízhősök, s nem vonulnak különterembe, már csak ők vannak. Alig voltunk az egységben olyanok, akik nem válaszolgatni jöttek, és hirtelen mind kívülállók lettünk.
Így odébb mentünk. Ahogyan odébb megyünk máskor is.

Mindig olyan krimóba, ahol ellenállnak a trendcirkusznak. Mert ott biztosan lesz másnap is.

Akármennyi Franciaország GDP-je.