Az utolsó ítélet napján valamennyien a mennyország kapujában ültünk és bebocsátásra várakoztunk, én és a Banán Klub régi tagjai. Tegnap, amikor még csak úgy általában dumáltunk a dologról, persze mindenki azt mondta, hogy az egész hülye felvételivel kinyalhatják és mi csakazértis inkább lemegyünk a pokolba, de ez csak a megtévesztés volt, hátha a többiek még komolyan veszik, és tényleg elmennek a pokolba. Különben a mennyország kapuja tele volt, „jellemző”, - mondta Pierre, - „mekkora felhajtást csinálnak”, egy csomó angyal Porschével érkezett és közben fújta a trombitát, és olyan zaj volt, hogy azt sem lehetett hallani, amikor az Úr a vizsgaszabályokat ismertette.

Bartha Eszter írása. Részlet az Apokalipszis folytatásban című verses regényből.

***

A napokban jelent meg Bartha Eszter Apokalipszis folytatásban című verses regénye, ami egyben a fiatal társadalomtudós szépírói debütásála is. A regény egy utazás története, Kelet-Európában, a világban és egy felnőni nem tudó fiatalember életében. A szereplők a fantázia teremtményei, de akkor se keseredjünk el, ha magunkra ismerünk.

A főszereplő olyan társadalommal/helyzetekkel kerül szembe, ahol a régi normák már nem érvényesek, az identitások szétcsúszottak, töröttek, a férfi-női kapcsolatok átalakulása pedig nemcsak a hagyományos szerepeket érinti, hanem a férfi identitás legmélyét. A regény a rendszerváltás utáni kelet-európai életérzést és történelmi/társadalmi szituációt szeretné ábrázolni, nem realista eszközökkel. A helyszínek általában bulik, különböző városokban, de ahogyan a címek is mutatják (Néró császár diadala, Az utolsó ítélet) a fantasztikum világában is játszódik ez az utazás.

Az Apokalipszis folytatásban formájában és tartalmában lázadó regény. Egyszerre lázad a lebomlott államszocializmus és a létrejött, korántsem annyira szép új világ ellen. Kérdés, persze, hogy a lázadásnak van-e értelme és egyáltalán van-e bármilyen lehetősége a félperiférián. Az emberi egyenlőségen alapuló, humanista világkép egyre inkább utópia – de kérdés, hogyha lemondunk az utópiákról, lehet-e az irodalomnak releváns társadalmi üzenete, vagy a költők tényleg csak arra várnak, hogy „pénzre váltsák” a költeményt. A regény visszatérően boncolgatja azt a kérdést, hogy mit jelent az erkölcs, és milyen etikai kódok érvényesek ebben a megváltozott, „posztmodern” világban. Visszatérő üzenete, hogy a humanista világkép tagadása egy „barbár” kor kezdetét jelzi, akármilyen ideológia társul hozzá.

***

Az utolsó ítélet

És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd. És látám, és ímé, egy fehér színű ló, és a rajta ülőnél ijj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve és hogy győzzön.

„Engem annyira nem is érdekel az egész”, - mondta Pierre csöndesen – „ha nem sikerül, legfeljebb megyek Hollywoodba, figyelj, Mike, ha akarod, jöhetsz velem. Különben nézd meg, az irgalmas szamaritánust megint elgáncsolták, pedig nem is a mennybe megy, hanem Jerikóba.”

Erre muszáj volt nekem is röhögni, azt bírtam Pierreben, hogy vele legalább röhögni lehetett. De akkor a Banán Klun régi tagjai kórusban felálltak, „Fogd már be, Pierre”, - mondták. – „Mindenki tudja, hogy neked semmi esélyed, de azért nem kell a miénket is elrontanod.”

A mennyország kapujában tetőfokára hágott az izgalom (a mennyország kapujában) az angyalok végre abbahagyták a trombitálást, és Szent Péter felolvasta az első tíz jelölt nevét. Állítólag a véletlen döntött, bár Lázár szerint a véletlent az Úr keze irányítja, és különben is könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba, de mi tudtuk, hogy ezt csak azért mondja, mert eddig már kétszer kirúgták.

„Nem igaz,” – mondta Pierre. – „Lázár igenis bejutott a mennyországba, arról nem ő tehet, hogy negyednapra feltámasztották, és most az aluljárókban hirdeti az új evangéliumot.”

„Fogd már be,” - súgtam Pierre-nek. - Az a trombitás angyal egyfolytában minket figyel.”

„Na és kit érdekel,” - vont vállat Pierre. - Biztos régen látott már ilyen jó pasikat,” – pedig nem nevettünk (akár már) nagyon régen nem nevettünk (a mennyország kapujában) mindenki az első tíz jelöltre várt – a mennyország hallgatott.

És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd. És előjöve egy másik, veres ló és ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.

„Figyelj, Pierre, tulajdonképpen miért jelentkeztél te ide,” - kérdeztem, nem kellett volna volna (talán) nem kellett volna, de az utolsó ítélet napján őszinték az emberek.

„Unatkoztam,” - mondta Pierre, - „hiszen tudod” - és megint nevetett – „UNTUK A BANÁNT,” - és akkor már én is nevettem, mert a Banánt tényleg mindenki unta, az összes régi tag, azért jelentkeztünk együtt a mennyországba, és rontottuk egymás esélyeit.

Az első tíz kijött, (a mennyország kapujában) megint nagy volt a felfordulás a mennyország kapujában, Pierre nem kérdezett semmit, és amikor a nevekre vártunk, elmondtam neki, mert nem számított (már) semmi nem számított, - „Figyelj, Pierre, nekem semmi kedvem visszamenni a földre, és Hollywood sem érdekel,” - és nem nevettünk (akkor már) nagyon régen nem nevettünk, a Banán Klub régi tagjai valamennyien azon imádkoztak, hogy dögöljenek meg a többiek. Állítólag mindenkitől ugyanazt kérdezik, de ez hülyeség, mert akkor semmi értelme nincs az egésznek, MÉRT, ÍGY VAN, kérdezte valaki, a kérdést mondd, gyorsan, és mi volt, tetszettél nekik? Állítólag a vallásszabadság csak duma, az esélyesektől a prófétákat kérdezik, az esélytelenektől az apostolokat. A farizeusok persze rögtön leültek, hogy bevágják a helyes válaszokat, mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai fölényesen néztünk össze, mert Pierre kivételével fejből tudtuk az egész testamentumot.

És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében.  

A mennyország kapujában egyre nagyobb lett a tömeg, az angyalokon látszott, hogy már nagyon unják az utolsó ítéletet, páran kijöttek cigarettázni, és nézték a csillagokat, ahogy hullanak lefelé, Pierre odament az egyikhez, és mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai, drukkoltunk neki, hátha megtud valamit. (Mindenféle) hírek keltek szárnyra, az egyik jelölt lepedőben távozott, a farizeusok azt mondták, nem a vallás számít, hanem a koponyaméret, az angyalok mindenkit lemérnek vonalzóval, és akinek öt centinél lejjebb van a füle az orránál, az csal, és ki van zárva a versenyből, lehet, hogy Pierre ezt mesélte éppen a cigarettázó angyaloknak, mert nagyon röhögtek, és Pierrenek is adtak egy mennyországi cigit. „Figyeljetek,” - mondták a farizeusoknak a Banán Klub régi tagjai, - „most hallottuk, hogy benn már megunták az apostolokat és áttértek a templomra, tudjátok, hány singre voltak kiterjesztve a kerubok szárnyai?”

Legalább addig jól szórakoztunk, amíg a farizeusok Salamon templomát keresték és vonalzóval lemérték a kerubokat. Pierret közben az angyalok bemutatták Szent Péternek, a mennyország kapujából vigyorgott és integetett nekünk, a következő jelöltek persze mi voltunk, valamennyien, a Banán Klub régi tagjai.

„Nem olyan vészes, Mike,” - súgta Pierre, - „azt mondták, csak pár eretnek nevét kérdezik, aztán jön a kötelező ima, Ja, és van még egy vers, arról lehetőleg jókat írjatok, mert az Úr választotta személyesen.”

„Kösz, Pierre, és mondtak még valamit?”

„Szent Péter nem szereti a hosszú szavakat, az Úr meg csak az imádságra figyel oda.”

„Te és mi van az ateistákkal, ők is imádkoznak?

„Hülye vagy Mike, mit keres egy ateista a mennyországban?”

„Tudom én, talán unja a banánt,” - és megint nevettünk (mint régen) valamennyien megint nevettünk amikor becsukódott mögöttünk a mennyország kapuja.

És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát a mely azt mondja vala: Jőjj és lásd. És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

„Hajoljon le,” - mondta az egyik angyal, ez már a teszt után volt, Pierre igazat mondott, tényleg nem volt nehéz, mi valamennyien tudtuk, a Banán Klub régi tagjai, Pierrenek meg lesúgták az egészet a cigarettázó angyalok, akik bejöttek a rendre felügyelni. – „Álljon föl, Vegye le az ingét, gatyáját, Nézzen szembe, Öltözzön föl. Kapnak húsz percet, írják le, ami erről a versről az eszükbe jut,” - mondta az angyal, aztán kiment. Körbenéztem, a Banán Klub régi tagjai valamennyien írták, ami az eszükbe jutott, húsz perc egy örökkévalóság, mondták a cigarettázó angyalok, és én egy örökkévalóságig nem gondoltam semmire. Nem számított (már) semmi nem számított, talán a pokol sem, a mennyország kapujában állva eszembe jutott, milyen édes a kárhozat. „Nyugi Mike,” - súgta Pierre (ő volt az egyetlen, aki még nevetett) írd le gyorsan, és elnémultak a csillagok, Isten szeme mindent lát, kérdeztem az Urat – hallgatott. Az örökkévalóság még nem ért véget, ők valamennyien, a Banán Klub régi tagjai, írták, ami az eszükbe jutott. Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban, írtam, amit Pierre suttogott, a trombitás angyal, aki egyfolytában minket nézett, elfordította a tekintetét és kiment. (Az örökkévalóság) talán így telt el az örökkévalóság, amíg Szent Péter összeszedte a papírokat, mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai, sátoros ünnepet ültünk a mennyországban, „szép volt fiúk,” - mondták a többiek, - „nem tudod, Pierre, melyik imát kérdezik?” - és megint nevettünk (mint régen) mert Pierre kivételével fejből tudtuk az egész testamentumot, A bálványimádókkal barátkozni, s őket kímélni nem kell, kérdeztem az Urat – hallgatott.  

És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért, és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.

Az angyalok a kapuban cigarettáztak, „Kérdezd meg őket, most mi lesz.”

„Ha nagyon akarjátok,” - Pierre vállat vont és kiment, mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai csöndben ültünk és vártuk a híreket.

„Viszlát, fiúk, én megyek Hollywoodba,” - mondta Pierre, amikor visszajött.

„Ne hülyéskedj, Pierre, mi van veled?”

„Az Úr megunta az imákat, zsoltárokat akar hallani.”

„És akkor mi van?”

Pierre nem válaszolt, a cigarettázó angyalok kimentek, az egyik még visszaszólt, „Te leszel az első, sok sikert.”

Pierre elfordította a tekintetét, és mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai nem nevettünk (akkor már) nagyon régen nem nevettünk.

„Figyelj, Pierre, együtt jártunk hittanra,” - (a Banán Klub régi tagjai együtt jártak mindenhova) – „azt a zsoltárt biztos ismered.”

„Nem érted,” - mondta Pierre, - „nem énekelek.”

„És mi van, ha Hollywoodban is a zsoltárokat kérdezik, ott énekelsz?”

„Nem,” - mondta Pierre, - „sehol nem énekelek.”

„És különben kinek kellesz te Hollywoodban, ítéletnapig várhatod Lázárral a feltámadást.” „Nem érted, - mondta Pierre, - „akkor sem énekelek.”

„Egész életedben a földön akarsz megrohadni?!” - mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai (akkor már) üvöltöttünk (mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai), - „NEM VOLT MÉG ELÉG?”

„De igen, elég volt, - mondta Pierre, - „énekeljetek ti, ha akartok, én megyek haza.”

„Mész a pokolba, oda mész,” – üvöltöttük. – „Hallottad, hogy te vagy az első, ha megdöglesz, akkor is bemész, Nem fogod elrontani a mi esélyeinket, ÉRTED TE SZEMÉT?”

Nem tudom, ki ütött először, (a mennyországban) kitört a tömegverekedés a mennyországban, zuhogtak az ütések, (az angyaloknak) tetszett a móka az angyaloknak, hogy végre történik valami az utolsó ítélet helyett, a Porschék ablakából tapsoltak és fújták a trombitát, NEM VOLT MÉG ELÉG, kérdeztem az Urat – hallgatott.

Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta és ímé nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn, mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér.

„Hagyjátok abba, jön Szent Péter”, - és a mennyországban helyreállt a rend, „Bocs, Pierre, ezt senki nem akarta, különben itt egy zsebkendő, mosd le az arcodat.” A kapu nyitva volt, és mi valamennyien, a Banán Klub régi tagjai elfordították a tekintetüket, „oké, Pierre, ha haza akarsz menni, akkor menj haza.” Bizonytalanul felállt, és fél lábon lebicegett, tudtuk, hogy sírni szeretne – a mennyország hallgatott. (A mennyország kapujában) megint elgáncsolták az irgalmas szamaritánust a mennyország kapujában a farizeusok azon veszekedtek, hány sing Salamon temploma, nem nevetett senki (akkor már) senki nem nevetett, „Elmegy,” - suttogták a Banán Klub régi tagjai, - „Mike, beszélj vele, te vagy a következő.”

„Várjál, Pierre,” - mondtam neki, - „ha akarod, elmegyek veled.”

Átkaroltam a vállát, egyedül járni sem tudott, mint akkor, amikor elmondta nekem a történetet. Emlékszem, új csaj jött az osztályba, egész hittanon szemeztem vele, amikor Pierre rosszul lett, azt hittük, csak a hittant akarja megúszni, jelentkeztem, hogy kimegyek vele, jellemző, gondoltam, végig hagyta cipeltetni magát, kinn elengedtem a vállát, „Nagy voltál, Pierre, nincs nálad egy cigi?” Az arcára néztem, falfehér volt, ha nem kapom el, elesik, „Pierre, ne viccelj, mi van veled?” „Mike,” – kérdezte, - „még mindig énekelnek?” (aznap tanultunk valami zsoltárokat) a fülére szorította a kezét, láttam hogy egész testében remeg, Akkor már komolyan megijedtem, „Várjál, Pierre, rögtön visszajövök,” „Ne, Mike” – suttogta – „ne szólj senkinek.”

Végigcipeltem a folyosón, vaksötét volt, a villany nem működött, kinn, a gázlámpák fényében hógolyóztak a negyedikesek. Kinyitottam az ablakot, a hóesés elnyomta a zsoltárokat, leültünk a földre, Pierre a falnak támaszkodott, és akkor elmondta, vaksötét volt, nem láttam az arcát, csak egy névtelen hang suttogott – (a gázlámpák fényében) hullott a hó a gázlámpák fényében, mint akkor, a pokolban, amikor hozsannát énekeltek a bukott angyalok, Néró, a véres költő rendezte a nagy színjátékot, üzembe helyezték a legnagyobb krematóriumot, a (gettóból) mindenkit kirángattak a gettóból, Néró megmondta, a nagy színjátékhoz statiszták kellenek, (a rendre) a bukott angyalok vigyáztak a rendre, a Pierre nagyapját a utolsó menetbe lökték, az elsők még látták Nérót (a pokol hetedik bugyrából) nézte a nagy színjátékot a pokol hetedik bugyrából, amikor a füst eltakarta a napot – a véres költő ráncba vonta a homlokát, azt mondta, a hatást még fokozni lehet, (a bukott angyalok) idegesen rohangáltak a bukott angyalok amíg Néró átrendezte az előadást, (az elején) volt némi fennakadás (az elején) amíg a bukott angyalok átvették az utasításokat (a gázkamrákban) majdnem felborult a rend a gázkamrákban de aztán készenlétbe helyezték a géppisztolyos gladiátorokat, (a színjáték kedvéért) Néró megparancsolta, hogy lassabban hajtsák a menetet, Énekeljetek, mondta a csöndben amikor a bukott angyalok hozsannája elhallgatott. A géppisztolyos gladiátorok gyorsan helyreállították a rendet (a bukott angyalokkal) rendezték a sorokat, és akkor felzúgott a zsoltár (a jajkiáltásokat) elég hamar elnyomta a jajkiáltásokat, a Pierre nagyapja a fülére szorította a kezét (a pokol hetedik bugyrában) a bukott angyalok idegesen álltak a pokol hetedik bugyrában Néró a véres költő felállt és megtapsolta az előadást.

„Gyere Pierre,” - mondtam neki, és becsuktam az ablakot, hullott a hó (a gázlámpák fényében) hógolyóztak a negyedikesek, Pierre felállt, „Minden rendben, Mike, menjünk haza,” mondta, átkaroltam a vállát, és mentünk lefele (a lépcsőkön) mentünk lefele, „Mi van fiúk, vége a hittanórának,” - mondta a portás, rendes volt az öreg, adott cigit, és sétáltunk hazafelé (a hóesésben) sétáltunk hazafelé, Beesteledett.

És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csöndesség a mennyben, mintegy fél óráig.

„Készüljön a következő,” - mondták a cigarettázó angyalok, (a mennyország kapujában) a farizeusok már megint elgáncsolták az irgalmas szamaritánust a mennyország kapujában senki nem nevetett, a Banán Klub régi tagjai úgy tettek mintha nem figyelnének – a mennyország hallgatott.

„Mike eljössz velem Hollywoodba?” - kérdezte Pierre (a mennyország kapujában) nem számított (már) semmi nem számított a mennyország kapujában Pierre elfordította a tekintetét és lerázta a kezemet.

„Te vagy a következő?” – kérdezte Pierretől a trombitás angyal. – „Akkor menjél,” - és amikor Pierre bement, a Banán Klub összes régi tagja odajött és gratulált nekem. „Nagy voltál, Mike, Tudtuk, hogy megdumálod,” - mondták a Banán Klub régi tagjai és megint nevettünk (mint régen) valamennyien megint nevettünk, amikor becsukódott Pierre mögött a mennyország kapuja.

Az örökkévalóság (talán) így telt el az örökkévalóság, amikor minden zsoltár lement, (a mennyország kapujában) megvártuk egymást (a mennyország kapujában).

„Örülhettek, mind rajta vagytok a listán,” - mondták a cigarettázó angyalok.

„Nagy voltál Pierre,” - mondtuk mi, valamennyien, a Banán Klub régi tagjai. – „Tudtuk hogy megcsinálod, Figyelj, nem jössz inni velünk?”

„Nem,” - mondta Pierre, - „megyek haza.”

A többiek tanácstalanul néztek rám (a többiek), látszott, hogy senki nem akar veszekedést, (a mennyország kapujában) odamentem hozzá és a vállára tettem a kezem.

„Figyelj, Pierre, ne hülyéskedj, gyere el velünk.”

Pierre lerázta a kezemet (a mennyország kapujából) senki nem mert utána menni amikor (egyedül) elbicegett, a mennyország kapujából még egyszer visszanézett,

„Viszlát, Mike,” - mondta, és (fél óráig) a mennyország fél óráig hallgatott.