Kafka 90

2014.06.03. 12:42

zdroj-foto-k-kafka-in-komiks-literaturhaus-stuttgar-chantal-montellier1_1.jpg

Illusztráció: Chantal Montellier

Clashfarkas Zsolt Kafka emlékezete.

Kafka egy helyütt, egy aforisztikus, mondhatni tőle megszokott, kellően kétértelmű gondolatmenetében ezt írja: sose tudtam meg, mi a szabály. Meglepő állítás, mivel szerencsére megmentett műveiben kétséget sem hagy nekünk afelől, hogy az egyén és a folyton kiismerhetetlenségbe burkolózó hatalom viszonyában hogyan lehetnénk mi, a kiszolgáltatott individuumok végre egyenrangú felek. Át kell ugyanis változnunk. Egyszerűen ellent kell végre mondanunk. Vagyis a hatalom számára (ki)használhatatlanokká kell válnunk.

Mondhatjuk ezt Kafka metaforikus nyelvén is: a hatalom ellenében haszontalan férgekké kell változnunk. Csak így ismerhetjük ki, és ejthetjük csapdába a magát őreivel megközelíthetetlenné tevő, de valójában kongóan üres, semmit sem garantáló, érdeke szerint változó törvényt. És az azt éltető hatalom tehetetlenségét, mivel erejét és szükségszerűségét csak abból nyeri, ha van kit irányítania. Ha van kinek félnie, sőt egzisztenciálisan tartania tőle. És meg is szűnik a hatalom ereje, ha már nincs kit irányítania. Csak tőlünk, egyénektől függ tehát ennek a megnyomorító relációnak a felrúgása. A mi szorongásunk növeli ugyanis a hatalom erejét. Szüntessük hát meg ezt a szorongást. Változzunk át! Mert Kafka szavaival: szabadság és kötöttség lényegileg ugyanaz. Legyünk a hatalom számára végre kellemetlen szabad férgek.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr1006260312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.03. 13:49:11

Tegyétek jobbá a világot!
Ne elmélkedjetek, hanem csináljátok már végre!

Obskurus 2014.06.03. 14:51:13

Ezt legkényelmesebben pedig külföldön tudjuk megtenni.

Novecento · http://novecento.blog.hu/ 2014.06.03. 15:09:14

Minél rosszabb a helyzet, annál erősebb lesz a bűnbakkeresés!
A bankok megmentése helyett válaszokat kéne találni az emberek tömeges lecsúszásának megakadályozására.
süti beállítások módosítása