DinamoFejlec_800.jpg"A köztársaság helyreállításának és megszilárdításának feladata tehát megköveteli a baloldal megújulását is. A baloldali útkeresés megspórolhatatlan: fel kell tárnunk az egymásra rakodó adaptációs kudarcok történetét, és képesnek kell lennünk megmutatni, hogy mit is jelent a baloldali világnézet. Mi, progresszív, új baloldali, zöld-baloldali fiatalok szeretnénk ebben a feladatban részt venni, ezért Dinamó néven baloldali véleményközösséget hozunk létre."

A harmadik, az 1989-es rendszerváltással megalapított köztársaság nem pusztán a demokratikus jogállami intézmények formális lebontásának esett áldozatául, hanem a huszonhárom éve tartó közpolitikai hozzá nem értésnek, a politika erkölcsi alapjai figyelmen kívül hagyásának és az újratermelődő szegénységgel szembeni közömbösségnek is. Az alkotmányos demokrácia intézményei nem tudták szavatolni az állampolgárok egyenlő részvételét és méltóságát sem gazdasági, sem társadalmi, sem politikai téren. A társadalom végletesen ketté- majd több részre szakadt, a lecsúszó középosztály a napi megélhetéssel küzd, míg több millió honfitársunk végzetes távolságba került egy huszonegyedik századi európai országban minimálisan elvárható életminőségtől. A politikában az erkölcsi értékek és a demokratikus részvételi folyamatok helyett az egyre zártabb pártelitek informális paktumai váltak irányadóvá, amelyből egyenesen következik a társadalom lényeges kérdéseivel szembeni közömbösség és a közpolitikai folyamatok üressége. A köztársaság építménye azért dőlhetett tehát össze, mert meginogtak társadalmi és erkölcsi alapjai. A piacon nem a méltányos csere és verseny, hanem a száguldó tőkelogika árnyékában az állami pénzcsapokhoz az informális viszonyok közepette való hozzáférés képessége vált az előbbre jutást meghatározó kritériummá.

Ahhoz tehát, hogy egy valóban demokratikus, szabad és igazságos alkotmányos köztársaságot alkothassunk, sokrétű feladatot kell teljesítenünk: olyan társadalmat kell építenünk, amelynek minden tagja biztosítani tudja saját maga és szerettei megélhetését, amelyben igazságos és tisztességes gazdasági folyamatok működnek és a politikai pártokat és a döntéshozatallal megbízottakat nem a rövid távú anyagi illetve hatalmi érdekeik, hanem alapvető erkölcsi normák vezérlik. Ehhez a gyökeres társadalmi megújuláshoz erős baloldalra van szükség. A baloldalnak képessé kell válnia arra, hogy hitelesen küzdjön az elnyomás, az önkény, a világgazdasági helyzetből fakadó diktátumelfogadás, a környezeti és társadalmi igazságtalanságok ellen, a szabadság és az egyenlőség intézményeiért.  A köztársaság helyreállításának és megszilárdításának feladata tehát megköveteli a baloldal megújulását is.

A magyarországi baloldal rendszerváltás utáni történetét a folyamatos újrakezdések és újratervezések, majd pedig azok villámgyors – számos esetben indokolatlan, aktuálpolitikai szempontok miatti – feladásának dinamikája jellemzi. Az 1990 előtti államszocialista rendszer ellentmondásait és kudarcait felerősítő rendszerváltást követően a politikai baloldal ideológiai horizontja a modernizációra szűkült, így a szolidaritás és a fenntarthatóság értékei képviselet nélkül maradtak. Merjünk baloldalinak lenni – hangoztatta a politikai (de leginkább a parlamenti ülésrend szerinti) baloldal, hogy aztán ez a szándék csak retorikában, mintsem cselekvésben öltsön testet.  Politikájának középpontjában kizárólag a jobboldal legyőzése és a modernizáció állt, így történelmi veresége kódolva volt. Ahogyan az várható volt: az igazságosság, a szolidaritás és az állampolgári egyenlőség eszméi hosszú távon nem teljesedhetnek be, ha csak plakáton képviselik őket.

A magyarországi parlamenti baloldal akkor lett csak igazán piacpárti (a 2000-es években), amikor a baloldal főáram, és nem csak a kritikai baloldal, már világszerte az állam szerepének megerősítésében gondolkodott. Akkor ritkította a szociális hálót (lásd „Út a munkához” program), amikor másutt a társadalmi kohézió államközpontú irányzata kezdett dominálni. Akkor vált reflektálatlan Európa-hívővé, elfogadva a demokratikus deficitben fogant, gyakran a társadalmi egyenlőtlenségeket tovább fokozó uniós direktívákat, amikor a globális baloldal egy jelentős része technokrácia- és globalizációkritikába kezdett, nem fogadva el azt a tényt, hogy a (fél)perifériális országok és társadalmaik az egyenlőtlen versenyfeltételek közötti örök felzárkózásra ítéltettek. Ökológiai szemlélete a zöldre festésben és atomenergia-fétisben merül ki, szakpolitikai szintű valódi zöld fordulatról nem beszélhetünk, miközben a nemzetközi baloldal megújuló energiapolitikában, fenntartható, közösségközpontú agráriumban, vegyszerektől megtisztított gazdálkodásban gondolkodik. Egy olyan parlamenti baloldal, mely a munkáskultúrát, a szólás szabadságának védelmét, a régi és új kiszolgáltatottságok elleni fellépést, a nők képviseletét és a nemi egyenlőséget soha meg nem valósuló közpolitikai stratégiák megírásával kívánja letudni, a hegemón szerepre törő jobboldal árnyékában nem lehet képes az aktuális társadalmi konfliktusokra kortárs és valóban baloldali válaszokat adni. 

A magát baloldalnak tekintő politikai oldal ma válságban van, nem tudta feldolgozni saját múltját, és nem talált hangot a kor helyi és globális problémáinak megfogalmazására.

A magát balra helyező politikán túli baloldal megújulásához és társadalmi beágyazódásának erősítéséhez képesnek kell lennünk világnézetileg azonosítható nyelven elmondani a rendszerváltás és a magát szocialistának nevező rendszer történetét. A baloldali útkeresés megspórolhatatlan: fel kell tárnunk az egymásra rakodó adaptációs kudarcok történetét, és képesnek kell lennünk megmutatni, hogy mit is jelent a baloldali világnézet. Mi, progresszív, új baloldali, zöld-baloldali fiatalok szeretnénk ebben a feladatban részt venni, ezért Dinamó néven baloldali véleményközösséget hozunk létre. Kortárs baloldali elméletek bemutatásával és értelmezésével, és a saját programszerű válaszainkkal szeretnénk közös útkeresésre hívni azokat, akik nemcsak választási programokban és szlogenekben, hanem a baloldaliság önigazgató és kultúrateremtő erejében is hisznek, és szeretnének a hasonlóképp gondolkodókkal közösséget vállalni.  

Kezdeményezésünkkel egy baloldaldali véleményközösség bont zászlót. Hiszünk a szolidaritásban, az együttműködésben és a haladásban. Tisztában vagyunk azzal, hogy a közép-kelet-európai régió országaiban, így nálunk is nagyon nehéz értelmes vitát folytatni a baloldali eszmeiségről. Azt is tudjuk, hogy itthon is számos értelmiségi és mozgalom tett már erre kísérletet. Félsikerek, kölcsönös elhatárolódások, teljes kudarcok, illetve lesajnálás volt az osztályrészük. Éppen ezért nem véleményvezéri versenyt akarunk nyerni, hanem a talajt vesztett baloldaliság okainak feltárásával párhuzamosan egy új kultúra és új politika tartalmáról szeretnénk közbeszédet, adott esetben vitát kezdeményezni - az erkölcsi és értékvitákat is felvállalva.

Véleményközösségünk rendszeresen jelentkezik majd cikkekkel, publicisztikákkal, amelyek a baloldali eszmeiség és gyakorlat különböző vetületeit járják körül az aktuális magyarországi helyzetre reflektálva. Célunk, hogy véleményközösségünk minél több különböző hangnak biztosítson fórumot: jussanak szóhoz olyan társadalmi csoportok képviselői, akiknek szinte sohasem kérik ki a véleményét és azok a fiatal gondolkodók és aktivisták is, akik idejük nagy részét a baloldali eszmék kidolgozásának vagy épp gyakorlásának szentelik, de ritkán jelennek meg a nagy nyilvánosság előtt. Nem köteleződünk el pártok mellett, még ha közösségünk tagjai között pártpolitikusok is vannak. Ami összeköt bennünket, az a baloldali eszme kritikai olvasata és a magyarországi baloldali gyakorlat megújításának igénye, egy hitvallás új alapokra helyezése, mely nélkül nem lehet sem megérteni, sem jobbá tenni Magyarország helyzetét.

Ma már tény: a kizárólag a modernizációs sémákban gondolkodó baloldali modell kifulladt. A demokrácia mellett elkötelezett baloldalnak a társadalmi egyenlőség és igazságosság eszméinek talaján állva újra kell definiálnia viszonyát a huszadik századhoz, Európához, a globalizációhoz, a szexizmushoz, az ökológiai válsághoz, a piachoz és az államhoz. Különben könnyen ránk borulhatnak a rendszerváltás felépítményének azon részei is, amelyek még tartják magukat. Legyen átjárható az a fal, ami a baloldaliságot a kereszténységtől Magyarországon elválasztja. A magát újraértelmezni kívánó baloldalnak képessé kell válnia az értékei iránt a baloldali értékek iránt nyitott keresztényekkel is párbeszédet kezdeményezni. A patriotizmus ügyét nem tekinthetjük sokadlagos kérdésnek, egy megújult baloldalnak képesnek kell lennie integránsan gondolkodni a nemzetről is. Egy olyan véleményközösségként kérünk hangot, amely nem enged a demokrácia alapértékeiből, nem enged a törvény előtti egyenlőségből, nem enged a szolidaritásból, nem enged a feminizmusból, nem enged a fenntarthatóságból. Egy olyan új baloldalra van szükség, mely tanul hibáiból, mely nem foglya saját múltja tévképzeteinek. Nekünk a dinamó ma már nem mást jelent, mint egy önfenntartó és barátságos energiaforrást. Egy olyan új baloldalért dolgozunk, amellyel azonosulni lehet, amely korszerű, zöld, feminista és aktív, amely nemcsak rendszert vált, de otthonossá is tudja tenni az új köztársaságot, minden állampolgára számára. Erről szól a Dinamó.

 

Antal Attila

Bolba Márta

Böcskei Balázs

Ferge Zsuzsa

Jámbor András

Kaufer Virág

Kis Miklós

Konok Péter

Mikecz Dániel

Rácz Gábor

Scheiring Gábor

Szalai Júlia

Szombati Kristóf

Tamás Gáspár Miklós

Teczár Szilárd

Vay Márton

Veres Máté

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr875672868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maria Tót 2013.12.03. 17:09:04

Végre vannak,akik már nem tudják tétlenül nézni a balnak nevezett pártok szerencsétlenkedéseit.Talán még nem késő.

Dolgozónép 2013.12.03. 17:37:06

"A magát baloldalnak tekintő politikai oldal ma válságban van, nem tudta feldolgozni saját múltját, és nem talált hangot a kor helyi és globális problémáinak megfogalmazására." Nemcsak a múltját, a jelenét sem tudja feldolgozni, jövője meg nincs. Azért nincs, mert a problémát kizárólag a saját egyéni haszonszerzése szemszögéből fogalmazza meg. A "baloldal" mai képviselői ugyanolyan haramiák mint a jobboldaliak, legfeljebb nem annyira tehetségesek. Ez a kezdeményezés szimpatikus, de nem látom, milyen esély lenne arra, hogy segítsen tisztítani valamit, hogy ne kizárólag köztörvényes bűnözőkre lehessen szavazni az ún. "szabad választásokon".

Zöld_Dani 2013.12.03. 17:54:53

@Dolgozónép: Betettunk par kisebb celt az altalad megjelolt cel fele vezeto utra, igy kicsit jobban erezzuk magunkat.

Bbbruno 2013.12.03. 22:13:12

A közösség létrejötte rendkívül kívánatos
már régóta, mert a magyar baloldal a szo -
cializmus összeomlásával teljesen elvesztette identitását, felszámolta gyö-
kereit, elméleti igényessége nullára re
dukálódott.
A magam részéről e "Kiáltványból" pilla
natnyilag hiányolom a rendszerkritikai
attitüdöt. Ki kellene szakadni radikálisan a "balliberális" öszvérkrea
túrából, mert a liberalizmus csak bizonyos viszonylatokban minősíthető baloldalinak. Maga a "baloldal" is egy viszonyfogalom, szükség lenne egy új társadalomképet felvázolni képes önazonosító, távlatot is kifejező névre.

jag3 2013.12.03. 23:23:43

A közös gondolkodásban az a szép, hogy mindenki csak azt adja bele a közösbe, ami abban még nincs benne.

Azt ugye tudjátok, hogy sikerült semmit sem mondanotok egy tizezer karakteresben?

Csak igy tovább...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.12.04. 09:13:24

Ez sajnos már a sokadik baloldali nekibuzdulás. Ha valóban szembe akartok nézni a baloldal hibáival, akkor először is azt javaslom, hogy vonuljatok ki egy évre a politikából és kezdjetek a versenyszférában dolgozni. Tehát ne baloldali think tank-ekben, az ismerős által szerzett öko-izékben, vagy jól védett egyetemi állásokban, ahol a munkaidő részét képezi a hallgatókkal való kávézás és a sörözés közbeni világmegváltás. Méressétek meg magatokat abban a környezetben, ahol a potenciális szimpatizánsaitok nep, mint nap gürcölnek, már ha egyáltalán van állásuk. Vagy (ami a baloldaliság egyik attribútuma) a legrászorultabbak segítésével foglalkozzatok, de ne úgy, hogy egy erre a célra gründolt alapítványt menedzseltek. Már persze azokra a fiatalokra gondoltam, akik az aláírók közül még nem érték el a nyugdíjkorhatárt. Tudom, ez így kicsit Mao Ce-Tungra hajaz, és ő mostanában kiszorult a baloldali panteonból.
Hogy az ad hominem-en túl érdemit is írjak, szerintem a hitelesség egy létező fogalom, és először azon kellene elgondolkodnotok, eddigi munkásságotok alapján hitelesek vagytok-e, (a már eleve veletek szimpatizálókon túl) meg tudtok-e szólítani valakit? Aztán pedig azon, hogy mit tudtok konkrétan, lózungok nélkül mondani? Mi a garancia arra, hogy amit írtok, annak a megvalósításán adott esetben munkálkodnátok is? És ami a legfontosabb: mit tudtok azért tenni, hogy ne csak egy újabb gittegylet legyetek, a saját ideológiai felsőbbrendűségetek tudatába bezárkózva? Tudtok-e és akartok-e párbeszédet folytatni a másik oldallal, megadva nekik és kikövetelve tőlük a tiszteletet, vagy csak sarat akartok egymásra dobálni? Úgy fogtok-e járni, mint a nevében párbeszédként megjelenő párt, ami a megnyilvánulásai alapján minden, csak párbeszéd nem?
Sok sikert.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.04. 13:47:26

@Dr. Morcz: én hét éve dolgozom a versenyszférában, PM-tag is vagyok, oszt mégis (vagy épp emiatt) egyetértek sok mindennel, ami itt írva van.
Ez így hiteles?

Emilke mesél 2013.12.04. 15:57:13

Elsőként szóltam hozzá a poszthoz.
Amikor bekapcsoltam a weboldalt 7 hsz./komment volt. Mire a végére értem az olvasásnak 6 maradt.
Az én kommentemet, amely eltűnt, nem is számítom.
Tudjátok az volt az első komment, hogy
TGM-et és Vadait .....
Na ennyit.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.12.04. 16:32:18

@peetmaster: Persze, hogy hiteles. Nem is azt mondtam, hogy eleve az hiteltelen, aki ezzel egyetért.
A veszélyt abban látom (ismét csak politikai oldaltól függetlenül), hogy sokak számára az, hogy valamivel egyetértenek-e, vagy nem, egy dologtól függ: hogy ki mondta.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.12.04. 16:48:24

@bbbruno: Köszönöm a választ. Hát ha a gyakorlati, életvitelszerű baloldaliságot egy magát baloldalinak valló csoport tagjaitól elvárni túl sok, az számomra hitelességi kérdéseket vet fel (vö. vizet prédikál, bort iszik). A "napi praxisból kiemelkedő, teoretikus, távlatokat átfogó, KÖZÖSSÉGI elvi síkon mozgó balodaliság" szerintem nem hiányzik, baloldali véleményformálóval Dunát lehetne rekeszteni, olyan is van szép számmal, akire még hallgatni is érdemes. Szóval nem látom be, hogy azért ne lehetne életvitelszerűen baloldalinak lenni, mert nincs meg hozzá az irányt adó elviség.
Amúgy nem követelem, javaslom. A különbség egyértelmű. Üdvözlettel Dr. Morcz

Blogger Géza 2013.12.04. 21:00:55

"Mi, progresszív, új baloldali, zöld-baloldali fiatalok "

aláírás: (többek között) Tamás Gáspár Miklós

Öööö... ezt csak én nem értem?

ephart 2013.12.04. 21:01:11

zöld, feminista és aktív,

oszt Soros Femen kurváit leigazoltátok már?

Moin Moin 2013.12.04. 21:19:57

@Dr. Morcz:

Végigolvastam a Dinamó bejelentkező szövegét és a végén a dinamósok listáját is. Igazad van: nem ártana nekik egy kis valóságismeret.

Minden olyan szervezet, amelynek nincsenek nagyon jól meghatározott - és: kimondott - céljai, nem viszi sokra. Errpől, ahogy most áll, egy régi Moldova-idézet jut eszembe: "Nem tudom, hogy képzelte el a bányát: egy vágat – egy olvasóterem"... Sok és divatos elmélet - semmi életképes gyakorlat.

ephart 2013.12.04. 21:20:37

minuszkák a logótok elég nemzetiszocialistára sikeredett.nem hinném hogy a magyarok vevők lennének rátok

IPetya 2013.12.04. 21:27:52

Ilyen szépeket tanultunk 1985-ben a foxi maxin a Szocialista etika szemináriumon. Tanáraink elismerték, hogy az ügyeletes elit (Papp János, Szekeres Imre)még messze van az ideáltól.
Még ők sem tudták, hogy az elit már kész volt a szocializmus árulására.
Vártam már ezt a hangot és gratulálok kimondás bátorságához, mert az igazság kimondáshoz is bátorság kell. Ám a legnagyobb bátorság az önzetlenséghez és a kitartáshoz kell. Sok sikert!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 21:31:34

Jobboldalra van szükség. A baloldal bukott eszme.

Tyreo 2013.12.04. 21:32:26

Scheiring Gábor aláírta már a NAV-os ívet?
Mert ha nem, akkor felesleges ilyen "újat" alapítani.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 21:33:09

"korszerű, zöld, feminista"

Na már csak ez hiányzott. Lenin és Hitler nem kellene még pluszban?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.04. 21:48:26

"olyan új baloldalért dolgozunk, amellyel azonosulni lehet, amely korszerű, zöld, feminista "

Mókás, amikor egy 13 férfiból és 4 nőből álló testület emel szót a feminizmusért

Elvtársak, hol itt a női kvóta?

A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2013.12.04. 21:50:32

sok sikert! (szükség lesz rá)

üdvözölném a megfelelő ellenpontot (?) a bal-(jobb-?)oldalon, elvégre a mostani jobboldal nagyobbik fele meglehetősen baloldaliként viselkedik. kellene pár év diktatúra, egy igazi forradalom, ami megszünteti és akkor talán minden a helyére kerülne.

Girhes Joe 2013.12.04. 21:51:50

"korszerű, zöld, feminista és aktív"

A korszerű és aktív rendben van.

A zöld divatos és kicsit túlhype-olt, de ésszel és mértékkel azért támogatgató.

De mi a sz*rt keres a felsorolásban a feminista? Abból már bőven elég volt. Így is túl sok a férfias nő és a nőies férfi. Épp elég baj, hogy tönkreverték mind a férfias, mind a nőies értékeket. www.ferfihang.hu

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.04. 21:53:42

"baloldalnak ... újra kell definiálnia viszonyát a huszadik századhoz, Európához, a globalizációhoz, a szexizmushoz, az ökológiai válsághoz, a piachoz és az államhoz."

És a rasszizmus elleni küzdelem, az kutyafüle? Bástya elvtársat már senki sem akarja megölni?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.12.04. 21:55:31

látom a cenzúra a régi reflex működik...
először ezeket kellene levetkőzni..aztán a baloldal megújításáról hablatyolni

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 21:56:56

@peetmaster:

Ebben az értelemben: bal - első helyen a társadalmi igazságosság, jobb - első helyen a szabadság.

Jámbor András 2013.12.04. 21:57:56

@Tyreo: 2 hete. Mivel a pártja a PM volt a második a kezdeményező LMP után amelynek minden parlamenti képviselő tagja aláírta.

Kim Jong Un 2013.12.04. 22:01:46

Nincs benne a szovegben, hogy a boszmetol teljes egeszeben elhataroldtok, es bortonbe kulditek a hazaarulasert a libassal egyutt! Hogy akartok igy barmit is? Balfasz liberalisok...

Blogger Géza 2013.12.04. 22:04:09

"Nekünk a dinamó ma már nem mást jelent, mint egy önfenntartó és barátságos energiaforrást. " Szerintem ez valójában a Széles-féle energiacella burkolt reklámja lesz.

De jó az utolsó facsés bejegyzés is, remélem, hamarosan bejelentkezik egy dinamógyártó cég is, és ők is elhatárolódnak. :)

Blogger Géza 2013.12.04. 22:08:02

@zengjen a dalunk fajtárs: Mondjuk engem már az is lenyűgöz, hogy hogyan fogja újraértelmezni magát ez a dinamó a szexizmushoz... Rájönnek, hogy az a normális? Mert ha arra jönnek rá, hogy pfujj, levele, akkor abban szerintem nem sok "újraértelmezés" van...

Valóraváltógép 2013.12.04. 22:16:07

@Blogger Géza: Ő biztos az 'aktív'. Akármilyen értelemben használja is ezt.

különvélemény 2013.12.04. 22:20:01

Az első mondattal buktatok.
Az annyira demagóg, a szegénységről, meg a "demokratikus jogállam" faxságról, (ami a világon sehol sem létezik), hogy az értelmesebb körökben manapság már kellemetlen.

holmsz (törölt) 2013.12.04. 22:21:07

Taps. Most már a 20-hoz közelít a ballib szervezetecskék száma.

Valaki, kávét? :Dp

jogalany 2013.12.04. 22:22:58

Ez a koros AHA ?
Lózungok, konkrét program nélkül?
TGM -en csodálkozom, neki ennél több esze van.
"Egy olyan véleményközösségként kérünk hangot, amely nem enged a demokrácia alapértékeiből, nem enged a törvény előtti egyenlőségből, nem enged a szolidaritásból, nem enged a feminizmusból, nem enged a fenntarthatóságból"
A demokrácia meghatározása a lényeg és az a régi semmit sem ér.
A tv előtti egyenlőség már nem létezik, vagy húsz éve, ebből nem engedni annyi, mint a rosszat bebetonozni.
Feminizmus, nem politikai kategória.
Szolidarítás? de kível? a bevándorlókkal?, a dolgozni nem akarókkal? az élösködőkkel? a hajléktalannal? a tanárokkal? a birókkal? a politikusokkal? ugyan már.........
Fenntarthatóság, relatív, már a fogalom is, mert ami van már nem fenntartható, legalábbis a globális világunkbana kocka el van vetve, ezt már 95-ben az akadémia dísztermében tartott előadásomban állítottam, hogy a Római Klub tanulmánya tíz év múlva érvényét veszti, és lám.....
TGM menekülj innen.
Ferge Zsuzsán nem csodálkozom, aki min.elnöki tanácsadó tudott lenni....

Allesmor Obranna 2013.12.04. 22:51:14

Abban van a nagy igazság, hogy a sok balos filozófus,akinek életében nem volt soha köze a versenyszférához, bizony képes újra saját magát lejáratni, mivel jóformán egy "szatyorban él" nem pedig az emberekkel.
És ez nem demagógia. Ez tény.

A másik ilyen vaskos alapigazság, hogy aki ma hazánkban rendszerváltást akar, valódi rendszerváltást, annak nem a fent emlegetett zöld-öko-femeni-liberál lila ködben kéne keresnie a világmegváltást, hanem a teljes transzparenciában.

Egy olyan erő, egy olyan politikai alakulat kell ennek az országnak, amelyik felveszi a harcot a beteges titkosítgatás, az átláthatatlan bürokrácia, a mutyizás, az ügynökmúlt és a korrupció ellen. Hozzanak nyilvánosságra minden titkosított aktát, olajügyet, III/III-as névsort. Tegyék lehetővé, hogy innentől kezdve közbeszerzés minden eleme nyilvános lehessen. És vessenek véget ennek a feudális, uram-bátyám összefonódásnak, összeborulásnak. Ennyi.

2013.12.04. 23:01:13

Közhelygyűjtemény

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.04. 23:20:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
jó, akkor egyértelműbben: akinek nincs semmije, az annyit is ér?

Sírköves Slomó 2013.12.04. 23:24:22

Dolgozzatok tovább! A feminista meg a ződ nekem nem kell.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.04. 23:32:19

@Sírköves Slomó: a nő is ember, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy a társadalom felének iq-ját elpazaroljuk házimunkára. Nekem ez a feminizmus.
A ződ meg fontos, különben meghalunk a f*ba, b*ki.

MACISAJT 2013.12.04. 23:43:18

A sokadik sejtecske az szdsz árváitól.
Kb. ugyanannyi eséllyel mint horváth áládár cigánypártja...

Csucsundra 2013.12.04. 23:46:31

A feminista rész az,ahol a nők is fizetik a belépőt? Sőt, nyugodtan lökjük félre őket,mert egyenjoguság van,aki bírja, marja :) A zöld rész meg majd a folt lesz szegény nőkön az egyenjoguság kitörése után? jézusmária :) Azért nem ártana revideálni pár nevet ebből a listából. Egyrészt. Másrészt meg...ja nincs másrészt....

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.04. 23:47:44

@Csucsundra: ha a nő is ember, márpedig az, akkor fizessen belépőt.

Csucsundra 2013.12.04. 23:49:34

A feminista oldal majd hozza a kötelezőt, és itt is ülve kell majd pisilni a férfiaknak? Vagy az egyenjogúság kapcsán a nők fognak állva pisilni? esetleg a férfiak, ha gyereket akarnak,ki kell hordják maguknak? :D

Csucsundra 2013.12.04. 23:51:36

@peetmaster: aha...meg ha ember, utazzon állva a rohadék, terhesen is,mit akar ez leülni az én fizetett helyemre a buszon há' nem? Meg amúgy is.... Nehézsúlyú boxba is be kéne szálljanak, ott nincs súlyhatár....aztán lássuk az egyenjogúságot :) Meg álljon félre az ajtóban,mit képzel ez, ha már ember...nehogy már előreengedjem... :) gratulálok.

Csucsundra 2013.12.04. 23:54:12

@peetmaster: Pozitív diszkrimináció megvan? CSak egy recent példa: Roma rendvédelmi szervek felvételije, 200 hely, kitétel a roma származás? Hásze ha ember, akkor mi van? Me' ember,nem?? Mi ez a diszkrimináció. ...? Csak picit nem vagytok tisztában a saját liberális elveitekkel, de annyi baj legyn :)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.05. 10:28:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

én azért mondom magam baloldalinak, mert életszerűnek tartom azt a leírást, miszerint nem mindenkinek a saját hibája, hogy nem lesz Rockefeller.

Pl. két, egyformán tehetséges és szorgalmas gyerek közül, amelyik Bivalybasznádra születik, kevesebbet fog elérni, mint amelyik a XII. kerületbe.

bankvezér 2013.12.08. 12:36:49

bankar.blog.hirszerzo.hu/2011/11/02/gorbacsov-zsenialis-felismerese/

Gorbacsov zseniális felismerése
2011. november 02., 12:20
Szerző: bankár

Állítólag főtitkár korában, (a volt Szovjetunió leghatalmasabb embereként) maga Mihail Gorbacsov mesélte ezt a viccet egy nyugat-európai politikusnak.
- A moszkvai Vörös téren téli hidegben már két napja állnak sorban az emberek, hogy kenyeret vehessenek.
Ahogy ott állnak, egy feldühödött férfi azt kiáltja : – Ez így nem mehet tovább! Megyek, és megölöm Gorbacsovot! – azzal elrohan. Fél nap múlva a férfi visszatér, közben a sor alig haladt előre.
- Na, megölted ? – kérdezik az emberek .
- Áááá… az nem olyan egyszerű. Ott még ennél is nagyobb sor van.

A világ azt gondolta, hogy a Szovjetunió, és ezzel együtt a világszocializmus véglegesen összeomlott. De ez tévedés.
Gorbacsov rájött arra, hogy Lenin, történelmileg túl korán hozta létre a szocializmust. Állítólag Marx valami olyasmit írt annak idején, hogy a szocializmus a gazdaságilag legerősebb, legfejlettebb országban fog először kialakulni. Lenin zsenialitása és egyben tévedése is abban állt, hogy ő létre tudta hozni a gazdaságilag nem legfejlettebb és nem legerősebb országban is .
Ha megvizsgáljuk, a világtörténelem nagy társadalmi változásait, azt látjuk, hogy tartós változás akkor állt be, amikor a létrejövő, új rendszer hatékonyabban termelt, nagyobb volt a társadalmi bázisa, vagyis, amikor tartósan nagyobb erőknek állt érdekében az új rendszer létrejötte, és fennmaradása, mint annak elutasítása. A Lenin által létrehozott szocializmus – úgy tűnik- megelőzte történelmi szükségszerűségének korát.
Ez egyáltalán nem egyedi eset a történelem folyamán . Egy példa erre a Spartacus féle rabszolgalázadás, mely a rabszolgaság eltörléséért harcolt . Egy ideig sikeres volt ez a harc, aztán elbukott. Jó pár évszázaddal később azonban mégis megszűnt a rabszolgatartás, hogy helyét a hatékonyabb feudalizmus vegye át . A rabszolgaság megszűnéséhez szükség volt arra a pár évszázadra. Ez idő alatt jött létre az a változást támogató új, nagyobb erő, mely a rabszolgaság megszűnését visszafordíthatatlanná tette. ( Az USA késői rabszolgatartása ne tévesszen meg senkit.)
Hasonló példa lehet a magyar történelemből a Dózsa György féle jobbágyfelkelés is, mely a jobbágyság eltörlését akarta elérni.
De térjünk vissza az eredeti témához. Gorbacsov úgy okoskodott annak idején, hogy vissza kell térni a kapitalizmushoz, mert egyelőre az lényegesen hatékonyabban termelt, mint a szocializmus. A fejlett kapitalista országokban az emberek sokkal magasabb életszínvonalon éltek, mint akár a legfejlettebb szocialista országban. A trend abba az irányba mutatott, hogy az életszinvonalbeli különbségek tovább fognak nőni. Amiben az is szerepet játszott, hogy a szocialista táborban már nem nőtt, hanem inkább csökkent az életminőség. Egyértelmű volt, hogy a szocializmus teljes térnyeréséhez még nem érettek meg a társadalmi, gazdasági viszonyok. Gorbacsov tehát a lehető legkisebb áldozattal át akarta vezetni a szocialista tábort a kapitalizmusba. (Talán ezt nevezte ő ” peresztrojkának”.) Az egyelőre jóval hatékonyabb és eredményesebb kapitalizmus segítségével akarta fejleszteni a volt szocialista tábor országait.
Így akart eljutni arra fejlettségi szintre, ahol a kapitalizmus már saját maga gátjává válik, - ahogy Marx írta, – a saját sírásójává .
Mi fogja jellemezni ezt a fejlettségi szintet? A teljesség igénye nélkül néhány alapvető jellemzőt mondok.
A termelés a gépesítésnek, automatizálásnak, stb. köszönhetően annyira hatékony lesz, hogy az emberiség kisebb része fogja megtermelni az egész emberiség számára szükséges javakat.
Akinek lesz munkája, az jó fizetést kap, de a nagyon hatékony termelés miatt így is nagyon ki lesz zsákmányolva.
Az emberek nagyobb tömege munka nélkül, segélyen fog tengődni, és esélye sem lesz, hogy munkához és magasabb jövedelemhez jusson. A segélyt az állam fogja adni, a munkával rendelkező “szerencsések” adójából. Ez az a helyzet, amikor sem, a munkás, sem a munkanélküli nem lesz elégedett a sorsával. Talán ez lesz a kapitalizmus számára a végső pillanat…

camilló 2013.12.10. 05:27:02

Mi köze ezeknek a baloldalisághoz? Gazsi ha olvasod, hol egy proli közületek?

TamasGM 2013.12.10. 14:39:29

@camilló: Bocsánat a közhelyért, de a "baloldal" kifejezés többértelmű. A DINAMÓ portál legtöbb szerzője és szerkesztője szociáldemokrata és/vagy zöld értelmiségi, meg van, aki balra áll tőlük, mint pl. Konok Péter vagy szerénységem. A radikális baloldalnak is vannak internetes fórumai, mint a rednews.hu vagy a muon.hu (ezek egymástól is különböznek). A rednews.hu megtisztel vele, hogy az én írásaimat is közli. A mérsékelt baloldal épp oly kevéssé van reprezentálva a hivatalos politikában, mint a forradalmi marxizmus. Hogy ez milyen nehezen megy - erre példa, hogy a régebbi LMP balszárnya csatlakozni vélt egy egyetemes ellenzéki összefogáshoz, amely aztán (az ismeretes taktikai kudarcok után) neoliberális párttá egyszerűsödött, pedig a komponensei (Milla, Szoli, PM) egyenként egyáltalán nem azok, kizárólag csak a vezetője, aki meghatározza a tömörülés jellegét. Ez érthetetlen, és a PM - itt is megjelenő - vezető figurái szemszögéből szerintem tragikus.
Ami a prolikat illeti: igazad van. A munkások, munkanélküliek - nem is szólva az underclass-ról - nincsenek jelen a nyilvánosságban, még az ilyen viszonylag marginális jellegűben se. "Az olvasó munkás" figurája utoljára masszívan a régi szociáldemokráciában, 1949-ig a kommunista pártban és az ultrabaloldali csoportokban volt fontos. A mai szociáldemokrácia nem a de facto megszűnt munkásmozgalom része, hanem egy politikai VÉLEMÉNY a sok közül. Nyugat-Európában utoljára az 1970-es olaszországi ultrabalnak voltak proletár vezetői (is), ma egy-két dél-európai, latin-amerikai, dél-ázsiai országban vannak nyomai proletár militanciának. A közelünkben a KSČM (Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja) az utolsó proletár osztálypárt. (Vannak vele problémák, de kivel nincsenek?) Ezeket a társadalmi és civilizációs problémákat nem tudom blogbejegyzésekkel és kommentekkel orvosolni, egyelőre mást nem tehetek, csak írok, élvezve többek toleráns és pluralista vendégszeretetét. Mindenesetre figyelemre méltónk tartom, hogy a DINAMO ambíciózus nemzedéke fogékony a kurrens antikapitalista gondolatok egy részére: legfőbb ideje volt, hogy ezek az eszmék kilépjenek a Magyarországon mikroszkopikus, de másutt is elszigetelt baloldali radikális gettóból. Barátsággal üdvözöl TGM

Laptop7712 2013.12.27. 22:51:07

Nagyon előremutató a blog.
Pár kérdést azért érdemes lenne felvetni, ilyen kérdés lehet a lusztrációs törvény. Hol volt ez a fajta nyílt útkeresés az elmúlt 4 évben?

Henry Chinaski · http://kiabrandito-valosag.blogspot.hu/ 2014.01.12. 10:30:18

– És mi a véleményed a női egyenjogúságról?
– Nézd, ha szeretnének autómosóban dolgozni, az eke szarvát fogni, két bűnöző után rohangálni, akik épp kiraboltak egy italboltot, vagy kanálist pucolni, netán szeretnék mellbimbón lövetni magukat a hadseregben, én szíves-örömest maradok otthon, és mosogatok, vagy szedegetem a szöszt a szőnyegről.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2014.07.15. 12:40:22

Elkezdtem szervezni egy kört, hogy a szamizdat-magyarország mellett létrejöjjön egy olyan hálózat, ami a szabadegyetemek és önképzőkörök formájában az információátadásra szerveződik. Fontos az írás, de legalább ennyire fontos és sürgető, hogy mindaz, amit az értelmiség munícióban hordoz, eljuthasson az emberekhez tudás formájában is. Ha gondoljátok, beszéljünk erről (is).
süti beállítások módosítása