Vádolom az egész magyar elitet, értelmiséget, vezető réteget, kiemelten ezek magukat liberálisnak, szabadelvűnek, emberi-jogi alapokon állónak, humanistának és egyenlőség-pártinak valló tagjait, csoportjait, legyenek akár politikusok, elemzők, újságírók, vállalkozók, jogvédők, netán épp művészek vagy akármik. Vádolom őket, mivel szinte egy emberként helyeslik, támogatják, segítik, törvényesnek, és normálisnak állítják be – sokszor használják, sőt haszonnal működtetik – a prostitúciót, illetve a szexipart, a nők és gyermekek iparszerű elnyomását és kizsákmányolását.

Betlen Anna írása

Forrás: Pinterest

"Vicc: honnan tudja az ember, hogy jobboldali vagy liberális férfival beszél-e? Hát onnan, hogy a jobboldaliak magántulajdonnak tekintik a nőket, a liberálisok meg köztulajdonnak."

Vádolom persze a döntéshozók és döntés-előkésztők mellett legelsősorban a magyar médiát, printet és online-t, rádió- és tévécsatornákat egyaránt. Vádolom, mert (egyébként jobbára csak vélt) mocskos kis előnyökért beáldozza hazája fiatalságát, húspiacon árverezi el legjobbjait: a kicsi kis cigány lányoktól az egyetemre készülő, vagy akár már egyetemre járó tiniken és ifjú nőkön át: határ a csillagos ég.

Utalva Zola hírneves nyílt levelére ezúton kijelentem, hogy tisztában vagyok a rágalmazás tilalmát megfogalmazó hatályos törvényekkel, ezek ismeretében, a következményeket is vállalva vádolom a teljes magyar sajtót, de most elsősorban a hvg.hu internetes oldalt és annak újságíróit, amiért lelkes bűnsegédként elvégzik ennek a jogtipró iparnak a promócióját. Szintén Zola nyomán nyilatkozom, hogy a mondott médiummal, az interjúban megszólaltatott személlyel és az újságíróval nem állok semmilyen kapcsolatban, sem harag, sem gyűlölet nem él bennem irántuk.

A hvg.hu augusztus 23-án Vállalkozás rovatában interjút közöl a puncs.hu internetes társkereső ügyvezetőjével, Weiler Péterrel. Manapság divatos fordulattal mondhatnánk: nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbhaladni, ez is csak egy a liberálisnak csúfolt média a nők szexuális cikként történő társadalmi hasznosításával kapcsolatos szokásos megnyilatkozásai között.

Hercsel Adél és Németh Róbert interjúja nem is lógna ki a sorból, hiszen a magukat progresszívnek, liberálisnak nevező médiumok előszeretettel adnak teret az ilyen és hasonló, a prostitúciót normális, könnyen elvégezhető, egyben tisztes megélhetést biztosító munkatevékenységként beállító közleményeknek. Az index.hu pl. nem régiben folytatásokban közölte Munk Veronika utóbb kötetben is megjelentetett riportjait a Németországban prostituáltként működő magyar nőkről, akik valamiért önként és szabadon választják maguknak, hogy verjék, megerőszakolják, kényszerítsék őket, és érthetetlen okból ugyancsak önként „osztják meg” (ez volna Munk szakkifejezése a kitartottság bűncselekmény áldozati oldalára) „keresetüket” „egy férfival”. Ilyen és hasonló publikációk tucatszám állnak rendelkezésünkre, ha beütjük internetes keresőnkbe a prostitúció, a szexmunka szavakat.

A puncs.hu-t bemutató promóciós interjú (amelynek felső sarkáról valahogy lemaradt a fizetett hirdetéseket jelző (X)) tehát puhán landolt a már előkészített talajon, és különösebb feltűnés nélkül nyomta le a társadalom „mélytorkán” az újdonságot: immár nem csak a szegény, iskolázatlan, deprivált környezetből jövő, másra-se-jó lányok és nők számára kínálkozik az éhenhalásból egyetlen – természetesen szabadon választható – kiútként a prostitúció, hanem a középosztály tanult, tanulni vágyó, csak épp nem túl jól eleresztett lányai is dobra veretnek. Tessék regisztrálni.

Bevezetésképp mulassunk egy kicsit.

A hvg.hu interjúnak azért csak nagy erőfeszítéssel minősíthető párbeszédes formátumú közleményéből megtudjuk, hogy Weiler és az általa vezetett számos szex- és párkereső portál mind-mind nemzetközi mintára jött létre (tehát jó), egy új befektetőjük „a legnagyobb presztízsű családi vállalkozás” Németországban, amely igazán „nagyon elit társaság”, „fantasztikus intellektuális értékekkel”, s amelynek így aztán, mi sem természetesebb, „fontos lett a társkeresés mint befektetés”. Nem, válaszolja a riporteri ál-kérdésre Weiler, nem probléma, hogy a családbarát kormányhoz közeli Hernádi MOL-vezér is a befektetői körben található.

Nagyon fontos piaci érték az őszinteség, tudjuk meg, s ez vezetett oda, hogy a Randivonalról, ahol sajnos nem mindenki mondott mindig igazat a családi állapotáról (azta!), ki kellett szűrni a hamiskodókat, s e célból létre kellett hozni, szintén nemzetközi (tehát, mint tudjuk: jó) mintákra, a viszony.hu-t. Ahol – per definitionem – nem kell igazat mondani.

De mivel az őszinteség, mint említettük, fontos érték, létrejött, létre kellett, hogy jöjjön, persze nemzetközi, sőt, egyenesen amerikai mintára (tehát, ismétlés a tudás anyja: jó) a puncs.hu.

A puncs.hu azon őszinték fóruma, akik speciel anyagiakban nem hazudoznak egymásnak. Én, ugyancsak őszintén, remeknek találom ezt a fragmentálást: az egyik fórumon szexileg lehet őszintének lenni a szigorúan intimkapcsolatban (nem prostitúció, nem!), a másikon meg anyagilag lehet megmondani a teljes igazságot. Tényleg! Hogy mekkora a mi kapitalizmusunk szabadsága és egyben őszintesége!

És ezen a ponton a riporter-páros, hogy áradó lelkesedésünket némileg hűtse, fölteszi a kérdést: de hát ha egyszer szex és pénz cserél gazdát, vajon miért is nem prostitúció? Majd előzékenyen tálcán kínálja alanyának a helyes választ: ezt csak „a legtöbb feminista” gondolja így.

Hm. Most akkor ideológiai vagy kriminológiai problémával állunk szemben?

Mert félre a tréfát.

Az igazmondás tekintetében nem nyújt százszázalékos teljesítményt a cikk, amikor úgy kavarja a dolgot, hogy prostitúcióról kizárólag promiszkuitás, alkalmi ismeretség, nem tartós kapcsolat keretében lehetne beszélni. A prostitúció definíciója a hatályos magyar Btk. szerint (és egyben tekintélyes nemzetközi normák szerint is):

459. § 25. „prostitúció a rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése.”

A Btk., mint látjuk, nem vonja ki a fogalom köréből azokat, akiknek állandó vásárlójuk van, hiszen mindenki tudja, hogy kitartott prostituáltakat is tartanak, hogy hosszabb-rövidebb időre is bérbe lehet venni prostituáltat – szóval ez mondvacsinált kifogás. A prostitúció sine qua non-ja a szexuális cselekmény és vele szemben az anyagi ellenszolgáltatás. (Még csak konkrétan készpénz se kell.)

A sugarbabyk tehát prostitúciót folytatnak, a sugardaddyk pedig a prostituáltak kliensei, vásárlói, vendégei, ők a „John”-ok (nemzetköziül mondva).

Természetesen ebben még semmi probléma nincs, hiszen Magyarországon legális a prostitúció.

Nem legális viszont az, amit a puncs.hu csinál.

1. A puncs.hu tevékenysége, minthogy nem ingyen dolgozik, kimeríti a kerítés büntetőtörvényi tényállását (Btk. 200. § (1)) „Aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
2. A puncs.hu tevékenysége kapcsán, mivel ennek lényege a prostitúciós célra végzett üzletszerű toborzás, legalábbis felmerül az emberkereskedelem gyanúja is:
3. § (2) „Aki mást kizsákmányolás céljából elad, megvásárol, elcserél, átad, átvesz, toboroz, szállít, elszállásol, elrejt vagy másnak megszerez, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” És (3) „A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az emberkereskedelmet …. i) üzletszerűen követik el.” Belátom, a „kizsákmányolás céljából”-t nehéz lesz bizonyítani. Pedig a vak is látja.
4. Végül a puncs.hu hirdető és hirdetésszervező tevékenységével A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény (közkeletű nevén „Maffiatörvény”) szerint szabálysértést követ el: 11. § „Tilos írásban, kép- vagy hangrögzítő, illetve más berendezés útján más személy szexuális szolgáltatását felajánlani, azt reklámozni vagy ilyen cselekményekben közreműködni.” 12. § (1) „Ha a sajtótevékenységet folytató, illetve egyéb tájékoztatást, hír- vagy médiaszolgáltatást nyújtó a 11. §-ban, illetve más jogszabályban foglaltakat megszegve közreműködik szexuális szolgáltatás reklámozásában, a szervezet üzemeltetője – ennek hiányában a szervezet – a szolgáltatás egyszeri hirdetését alapul véve reklámonként ötszázezer forinttól egymillió forintig terjedő közrendvédelmi bírsággal sújtható. (2) Az eljáró szerv a 11. §-ban foglalt rendelkezések ismételt megsértése esetén az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmény alkalmazása mellett elrendelheti a jogsértő reklámot közzétevő sajtótermék vagy szabadtéri reklámhordozó jogsértő jellegétől való megfosztását, vagy – ha ez nem lehetséges – megsemmisítését.”

Határátlépés

A prostitúcióban egyetlen teljes körben legális dolog van: az, amit a prostituált csinál. Legális még elvben a vásárló (kliens) cselekménye is, amennyiben a prostituált, akit igénybe vesz, nagykorú. Mindenki más illegálisan cselekszik: a bárpultostól, aki súgva kiajánlja a nőt, a striciig, aki futtatja, aki a helypénzt szedi, a szülő, a férj vagy a „barát”, aki lehúzza, az uzsorás, aki kényszeríti, a tulaj, aki a lakást kiadja, a madám vagy főnök, aki a bordélyt működteti, szervezi, aki az ismeretségeket összehozza, aki a hirdetőfelületeket fenntartja, működteti, aki külföldre szállítja őt, aki ottani életét szervezi, aki visszahozza: mindenki, mindenki. Így van ez időtlen idők, de egész pontosan elvben a New York-i Egyezmény hatálybalépése (1955) óta, gyakorlatban pediglen egyrészt 1993 (ekkor vették ki végül a Btk-ból az „üzletszerű tiltott kéjelgés” elkövetőjének a prostituáltnak a büntethetőségét), és 1999 óta (azóta vonatkozik szabálysértési tilalom pl. a hirdetésekre), és a gyermekprostitúció vonatkozásában 2007 óta (az új Btk (2012. C. tv.) tovább finomította a felsorolt rendelkezéseket).

Magyarországon azonban ezen a téren nem tartják be a törvényeket (vajon más területeken betartják?): a felsorolt bűncselekmények és szabálysértések közül egyiket sem üldözik rendszeresen, ellenben szorgosan üldözik gyakorlatilag kizárólag az utcai prostituált által elkövethető szabálysértéseket: a ki nem jelölt területeken kívül vagy belül állást, szemetelést, feltűnően viselkedést, illetve azt, ha a prostituált nem tudja felmutatni az egyébként a New York-i Egyezmény által tilalmazott bárcát (prostituáltak számára kiállítandó orvosi igazolást). Tehát: csak az utcán látható prostituáltak esetén. A lakás-, bordély-, elit- stb. prostituáltak orvosi ellenőrzése a jelek szerint – ahogy „munkásságuk” is –, legalábbis gyakorlatilag, önkéntes alapon áll.

És mivel a törvény betartása, úgy látszik, nem kötelező, a szexipar fokozatosan tágíthatja a legalitás határait. Újabban, íme, progresszív médiumok, állami cégek nyílt támogatását élvezve direkt prostitúciós (szex vs pénz) hirdetésekkel is mer nyomulni, nem is kell holmi „csak-szex-és-más-semmi” paravánok mögül kukucskálnia.

Segít a telefónia és az internet bővülése is: mind nagyobb arányban húzódik le a prostitúció az utcákról és vonul fedél alá: lakásba, szállodába, szórakozóhelyre. Egy kattintás, és már csilingel is a chat vagy a telefon. Nem kell összeütközni a törvény és a rend őreivel, őket úgyis csak az érdekli, ami látszik. Ha nincs ott az utcán szem előtt, akkor hadd menjen.

Hiszen célzott és rendszeres képzés hiányában a rendőr, a bíró is a sajtóból tájékozódik, s ott nap mint nap azt olvassuk, hogy a prostitúció – legalábbis a nem-utcai – lényegében nem is különbözik a házasságtól: az sem más, mint megvásárolt szex. És ha pl. az anyagiakat meg a szexet egy tartós kapcsolat keretében cserélik ki a felek, hát akkor tulajdonképp az már nem is prostitúció, hanem kvázi-házasság, csak ugye könnyebben felbontható. (Miért is könnyebben? Tán csak nem azért, mert szemben a házassággal, itt az elkötelezettség kizárólag az anyagi ellenszolgáltatás fejében nyújtott szexre vonatkozik? Ismétlés: Btk. 429.§ 25.)

Egy ugyancsak a puncs.hu-val foglalkozó index.hu-cikk, Hercsel-Németh ún. interjújánál azért kicsit kétkedőbb hangon, de szintén magabiztosan zagyvál össze mindenféle random féligazságot és kétharmad-hazugságot (hogy t.i. a történelem során a házasság jobbára nem a szerelemről, hanem a család megélhetéséről szólt, hogy a szerelem mint a házasság alapja huszadik századi és nyugati fejlemény (de azt már nem tudom, mire föl sugalmazza, hogy ezért aztán nem is szól az anyagiakról meg a megélhetésről), és hogy tehát ilyenképpen a sugar-kapcsolatok révén – ez meg már megint micsoda kifejezés, kérem? – a párkapcsolat anyagi meghatározottsága jut ismét megérdemelten szerephez).

Lényeg tehát, hogy a mi értelmiségi elitünk, élükön az újságírókkal – de rögtön ott lihegnek a nyakukba rendőreink és igazságszolgáltatásunk hő harcosai (ügyészek, bírák, ügyvédek) –, a törvények által szabott határokat rendre áthágva, természetesnek, helyesnek, rendben levőnek, humánusnak, mi több a nemek egyenlőségének az eszméjével is konformnak – hiszen férfiprostituáltak is vannak, na ne merészeld azt mondani, hogy nincsenek! – állítják be a prostitúciót.

Pedig a prostitúció a nők elnyomásán alapul és azt tartja fenn. Addig van prostitúció, amíg a nemek között egyenlőtlenség van. Amíg a társadalmi összjövedelem számottevően nagyobb része jut férfiaknak, annyival több, hogy abból akár nőkre is futja, még a legszegényebbeknek is! Amíg a férfiak azt gondolják és gondolhatják is, hogy nekik feltétlenül és egyoldalúan is joguk van a nőkhöz. Amíg a lányok-nők biztosak lehetnek benne, hogy annyival kevesebbet fognak egész életükben keresni (egyszersmind érni), mint a férfiak, annyival rosszabb munkaerőpiaci pozíciók várnak csak rájuk, és nem kapván szerepet a döntéshozatal megfelelő szintjein, az ő érdekeiket annyira nem képviseli majd senki, hogy életük végéig sem fogják tudni visszafizetni, ha most, pályájuk kezdetén, egyetemi tanulmányaik alatt eladósodnak. Addig van prostitúció, amíg a nők és lányok számára végső megoldásként ott a két láb széttárása, mert EZÉRT még mindig akad valaki, aki hajlandó és tud valamit fizetni. Többet, mint amennyit ő munkával tud megkeresni. Addig van prostitúció, míg a férfiak a nőkben (feleségben, sokszor saját gyerekben vagy a máséban) szexuális kiszolgálót keresnek, s ha azonnal meg nem találják, akkor jogosnak és helyénvalónak érzik, hogy követelő ingereiket egy prostituálton csillapítsák.

De a prostitúció nem csak elvileg, hanem gyakorlatilag is a nők és gyermekek elnyomásának az eredménye, egyben fenntartója, életben tartója, egyenesen intézményrendszere.

Minden nemzetközi (tehát, ugyebár: jó) kutatás azt igazolja, hogy a prostitúcióban élő nők elsöprő többsége gyermek- és fiatalkorában szexuális, fizikai abúzus, incesztus áldozata volt, hajléktalanként, állami gondozásban élt, mentális vagy fizikai hátránnyal küszködik, szegény, alulképzett vagy képzetlen, menekült vagy elnyomott népcsoport, vallási, kulturális közösség tagja stb. Ugyanezek a kutatások újra és újra alátámasztják, hogy a prostitúcióba való belépés átlagos életkora 14 év. Magyar szociális munkások megerősítik ezeket a becsléseket.

Azok a nők, akik gyerekként ilyen tragédiákon mentek keresztül, akik éretlen kislányként kezdték a  prostitúciót, akiket nem talált meg sem a szociális ellátás, sem a gyermekvédelem (szakszerű segítséget nem nyújtott), azok akkor se tudnak kiszállni, ha akarnak. Az ő gyerekeik hogy fognak felnőni?

De hagyjuk most a nevelést, szocializációt! Tessék mondani, ezek a nők milyen adót fizetnek? És azok a stricik, akik belőlük élnek? (Nem akarom hallani, hogy legális, jelentse be magát, adózzon! Németországban, Hollandiában se jelentkeznek be, ott sem adóznak!) Tessék mondani, ezek a nők milyen nyugdíjat fognak kapni? Az ő kifejezetten a prostitúcióval összefüggő mentális, pszichés, testi betegségeiket ki, milyen orvosi ellátás keretében fogja gyógyítani? Miből?

Hát a sugarbabyk? Ha célzott kutatás híján nem is rendelkezünk adatokkal az ő hátterükről, ha nem is merjük állítani (bár feltételezhetjük azért), hogy ők is gyermekkori visszaélések áldozataként választják – természetesen „átmenetileg” – nagyon önként a prostitúciónak ezt a formáját, azért még föltehetjük a kérdést: ha néhány évig, csak azért, hogy meglegyen a tandíj és az albérlet, egy vagy több vén szatírt kellett szexuálisan szolgálni: ez így rendben van? Megfelelő indulás egy fiatal doktornőnek? Mérnöknőnek? Politológusnőnek? Színésznőnek? Pszichológusnőnek? Újságírónőnek? Ügyvédnőnek? Bírónőnek? Hegedűművésznőnek? Közjegyzőnőnek? – A kedves Olvasó belegondolt ebbe? Önök szerint van innen visszaút? Hová?

J'accuse!

Vádolom a teljes magyar elitet, közülük kiemelten a magukat baloldalinak és liberálisnak vallókat (hazudókat), különösen a liberálisnak mondott sajtó hasábjain kápói magasságokba emelkedő női újságírókat, akik merő jókislánykodásból a nők számára is jól jövedelmező üzletnek és munkának állítják be a nők tömegeinek iparszerű kifosztását, kirekesztését, sárba-alázását.

Örültök, mi, hogy más végzi el helyettetek az általatok is elkerülhetetlennek tekintett piszkosmunkát?

Most aktuálisan pedig vádolom a hvg.hu-t, amely bűnsegédi bűnrészesként részt vesz a puncs.hu prostitúció-szervezői tevékenységében, s ezzel nem csak elvileg, hanem konkrétan, a gyakorlatban is törvénysértést követ el.