Amikor 2002-ben aktivistáskodni kezdtem, egyben frissen végzett történelemtanárként igyekeztem elhelyezkedni, már tudtam: muszáj azzal foglalkoznom, hogy milyen is volt az LMBTQ közösség múltja. Ezért is örültem annak, amikor Banach Nagy Milán és Takács Mária 2011-ben megkeresett engem is, készítsük el az Eltitkolt évek férfi párját. Azt a filmet, amely elmeséli a meleg férfiak „eltitkolt történeteit”. A válogatásnál alapvetően két szempontot vettünk figyelembe. Az egyik, hogy interjúalanyaink vállalják a névvel és arccal való szereplést. Mi sem gondoltuk volna, hogy 2013-14-ben ez nem is lesz annyira egyszerű, hiszen az idősebb generációk tagjai közül sokan ma sem merik vállalni a szélesebb nyilvánosság előtt melegségüket. Ezen kívül törekedtünk a sokszínűségre: ötvenöt és hetven év között voltak interjúalanyaink a forgatások időszakában, volt köztük budapesti, szegedi, miskolci és pécsi, értelmiségi és nem értelmiségi, párkapcsolatban élő és inkább kalandokat kereső, aktivista és nem aktivista meleg egyaránt.

Hanzli Péter írása.

1_1.jpg

Tizenhat éves koromban, amikor nagyjából tisztába jöttem saját melegségemmel, kis túlzással azt hittem, egyedül vagyok ezzel a földön. Magam körül nem láttam melegeket, és akkor, a kilencvenes évek közepe táján úgy érzékeltem, hogy erről a témáról hallani, olvasni sem lehet. Aztán szép lassan tágulni kezdett a világ, én meg szisztematikusan törekedtem arra, hogy apró információmorzsákat kapargassak össze a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberekről.

A kilencvenes évek második felében egyre több filmet mutattak be, egyre több könyvet adtak ki Magyarországon is, amelyek az LMBTQ emberekről szóltak. És természetesen volt egy olyan közeg, amelyben egyre több LMBTQ embert lehetett megismerni. Ennek ellenére azt sokáig nem tudtam elképzelni, hogy vajon régen, egyes történelmi korszakokban hogyan is élhettek az LMBTQ emberek.

Aztán láttam a Maurice című filmet, később az a regény is a kezembe került, amely alapján a film készült. E. M. Forster műve mutatta meg nekem elsőként, milyen lehetett – mai fogalmainkkal élve – meleg férfinak lenni Angliában az 1910-es években, akkor, amikor az még jócskán bűncselekménynek számított. Aztán persze jöttek újabb és újabb olvasmányélmények, mint Dominique Fernandez: Ganümédész elrablása című alapműve, és filmrajongóként újabb és újabb megnézett alkotások, amelyek megidézték az LMBTQ emberek történetét, az ókortól napjainkig.

Amikor 2002-ben aktivistáskodni kezdtem, egyben frissen végzett történelemtanárként igyekeztem elhelyezkedni, már tudtam: muszáj azzal foglalkoznom, hogy milyen is volt az LMBTQ közösség múltja. Úgy gondoltam ugyanis, és úgy gondolom ma is, hogy – főleg egy kisebbség esetén – rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk ezzel. Úgy is, mint meleg férfi, úgy is, mint LMBTQ aktivista és úgy is, mint történész fontosnak tartom az LMBTQ emberek történetének megismerését és megismertetését a közösséggel és a szélesebb nyilvánossággal egyaránt.

Ezért is örültem annak, amikor Banach Nagy Milán és Takács Mária 2011-ben megkeresett engem is. 2009-ben Takács Mária rendezte az Eltitkolt éveket. Egy dokumentumfilmet, amelyben tizenegy, 45 és 70 év közötti leszbikus nő mesél az életéről. A filmből olyan történeteket ismertem meg, amiről korábban nem is hallottam. Nekem, meleg férfinak is rendkívül izgalmas volt a téma: hogyan szembesülhetett valaki azzal az ötvenes, hatvanas években, hogy nőként a nőkhöz vonzódik, hogyan és hol lehetett akkor ismerkedni, miként változott a helyzet a nyolcvanas években és azt követően, valamint miként kezdődött az LMBQ – és azon belül a leszbikus – mozgalom Magyarországon. Természetes volt, hogy a felkérésre szinte gondolkodás nélkül mondtam igent.

Az ötlet lényege az volt, hogy készítsük el az Eltitkolt évek férfi párját. Azt a filmet, amely elmeséli a meleg férfiak „eltitkolt történeteit”. Azokat a történeteket, amelyeket ha nem örökítünk meg, már senki, vagy csak nagyon kevesen fognak ismerni, írás források híján. Akkoriban halt meg dr. Romsauer Lajos is. Ő volt az első „homoszexuális” egyesület, a Homérosz elnöke, aki a rendszerváltás előtt elsőként vállalta fel nyilvánosan a melegségét. És aki a sírba vitt magával számos olyan történetet, amelyet sajnos már senki nem tud elmesélni.

Fontosnak tartottuk azonban, hogy az új film ne legyen pusztán az Eltitkolt évek meleg verziója. Ekkor jött az ötlet, hogy kvázi „film a filmben” alkotás szülessen. Hogy rajtam kívül Banach Nagy Milán és Halmai B. Gábor interjúvolja meg az idősebb beszélgetőpartnereket, és közös ismerősünk, a Szimpozion Egyesület Meleg szemmel című videoblogjának rendezője, operatőre (nevezzük csak Michelnek) rögzítse a felvételeket. Fontos szempont volt, hogy a fiatalabb, harmincas korosztály tagjaiként tükröt is tudjunk tartani. Hogy mi is elmondhassuk véleményünket, benyomásainkat mindarról, amit a beszélgetőpartnerek mesélnek nekünk, akár vitákat is folytathassunk egyes kérdésekről. És lett egy külső stáb, amely ezen eszmecseréket is rögzítette, valamint azon kreatív jeleneteket, amelyekben igyekeztünk megidézni a kort vagy egyes helyszíneket, helyzeteket.

A válogatásnál alapvetően két szempontot vettünk figyelembe. Az egyik, hogy interjúalanyaink vállalják a névvel és arccal való szereplést. Mi sem gondoltuk volna, hogy 2013-14-ben ez nem is lesz annyira egyszerű, hiszen az idősebb generációk tagjai közül sokan ma sem merik vállalni a szélesebb nyilvánosság előtt melegségüket. Ezen kívül törekedtünk a sokszínűségre: ötvenöt és hetven év között voltak interjúalanyaink a forgatások időszakában, volt köztük budapesti, szegedi, miskolci és pécsi, értelmiségi és nem értelmiségi, párkapcsolatban élő és inkább kalandokat kereső, aktivista és nem aktivista meleg egyaránt.

És az idősebb meleg férfiak rengeteget meséltek. Hogy milyen lehetett egy fiatalembernek a hatvanas, hetvenes években szembesülnie azzal, hogy a férfiakhoz vonzódik. Hogy a mainál elutasítóbb társadalmi közeg ellenére miként lehetett ismerkedni a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években? Hogyan történt – a számomra szinte elképzelhetetlen – nyilvános vécékbeli ismerkedés? Hogy hogyan ismerkedtek a köztereken és parkokban, a fürdőkben vagy a legendás Egyetem presszóban? Milyenek voltak ezen évtizedek zártkörű meleg házibulijai, ahol a hazai transzvesztita műfaj is megszületett? És arról, hogyan kezdődött az LMBT-mozgalom Magyarországon?

Takács Bencze Gábortól és Láner Lászlótól megtudtuk egyebek mellett, hogyan is jött létre a Homérosz Egyesület, és hogy miért döntöttek amellett, hogy egy, az LMBT közösségnek szóló újságot indítanak, Mások címmel. Pálos Attila elmesélte, milyen volt a pécsi főtéren ismerkedni, ahol a melegeken kívül az erkölcsrendészet is képviseltette magát. Nádasdy Ádám mesélt arról, milyen volt melegként házaséletet élni, és később milyen felszabadító hatással volt rá az, hogy Angliában mennyire másképpen élték meg a melegek melegségüket. Rakiás Ferenc elmondta, hogy személyesen találkozott Tavasz őrnaggyal vagy századossal: azzal a férfival, aki a rendőrségen belül annak a külön osztálynak a vezetője volt, aki a melegekkel foglalkozott. Tölgyesy Zoltán arról mesélt, hogy miként is kezdte, ügyvédi munkája mellett a transzvesztita fellépéseket, és hogyan született meg a Csodálatos mandarinok nevű fellépő csapat. Vagy Pálfi Balázs, aki a kilencvenes évek elején kapcsolódott be a mozgalomba, hogy „Buzi vagyok, na és?” feliratú pólóval jelenleg meg a Szigeten, tiltakozva Tarlós István akkori óbudai polgármester azon lépése ellen, hogy betiltsa a fesztivál meleg sátrát.

A beszélgetéseken túl a forgatásoknak fontos részét képezték az ún. kreatív jelenetek. Például, amikor berendeztük az egykori Felszabadulás téri Egyetem presszót, és elhívtuk beszélgetőpartnereinket, hogy a díszletek között együtt emlékezzenek, sőt nosztalgiázzanak. Kimentünk a Duna-korzóra, ahol megpróbálták nekünk bemutatni, hogyan is ment annak idején ott az ismerkedés. És elutaztunk a horvátországi Rab szigetére, hogy megtudjuk, hol ismerkedett össze két interjúalanyunk azon a helyen, amely akkoriban, a határ ezen oldaláról legalábbis valóságos paradicsomnak tűnt a melegek számára.

A film elkészítése, a közel száz lefogatott óra nekem és mindannyiónknak hatalmas élményt jelentett. Remélem, hogy a közönség is legalább olyan érdeklődéssel fogja megnézni, mint amekkorával mi készítettük a filmet.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr467588710

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hanzli Péter: Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák 2015.07.02. 09:52:01

Amikor 2002-ben aktivistáskodni kezdtem, egyben frissen végzett történelemtanárként igyekeztem elhelyezkedni, már tudtam: muszáj azzal foglalkoznom, hogy milyen is volt az LMBTQ közösség múltja.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása