Nehéz nem észrevenni az analógiát a Sex Pistols, és Magyarország legszarabb punkzenekarnak álcázott üzleti vállalkozása, a Fidesz között. . A Fidesz taktikája – csakúgy mint a punké – ebből a szempontból zseniális: a politikát (és a zenét) le kell vinni az emberek közé, és a „csináld magad!” elve alapján olyan közösségi élményt adni, amelyben anélkül van meg a fennálló rendszer elleni lázadás lehetősége, hogy az a rendszer valódi alapjait fenyegetné.Vagy vegyük az „ideológiát”: a punk lényege a tagadás volt. A monarchia tagadása, a polgári életmód tagadása, a politikai megoldások tagadása. És mit látunk ma? A Fidesz új és új ellenségképek felmutatásával igazolja folyamatosan saját politikájának egyedüli létjogosultságát. Tulajdonképpen egy politika utáni politikáét, amelyben a döntés és a cselekvés látszólag nemzeti konzultációkban, valójában azonban a kevesek által meghatározott központi akarat alapján történik.

Barkóczi Balázs írása

bozsike_custom_587x543_top_story_lead.jpg

Kép: hvg.hu

Tavaly novemberben jött a hír Londonból: Joe Corre, Malcolm McLaren Pistols-menedzser (és – ha úgy vesszük – alapító) fia a Temzén elégette a kislemezekből, kazettákból, eredeti fellépő ruhákból és poszterekből álló, közel kétmilliárd forint értékűre becsült gyűjteményét, így tiltakozva az ellen, hogy a mainstream beállt a punk mögé, és – úgymond – „kiüresítette azt”.

Ha valaki nem csak az elvakult rajongás szintjén érdeklődik a Sex Pistols nevű üzleti vállalkozás felfutása, majd lassú hanyatlása iránt, az pontosan tudja, hogy a banda maga volt a mainstream. Szerződéseik, botrányaik, médiahekkjeik egy jó előre (igaz: mesteri módon) megírt forgatókönyv instrukciói alapján követték egymást, az események szálai pedig a McLaren nevű bábjátékos kezeiben futottak össze, a végtelenségig pörgetve ezzel a hetvenes évek punkőrülete mellett a menedzser cégeinek profitját is. Mesterfogásaival és trükkjeivel nem csak saját döglődő divatáruboltjának forgalmát sokszorozta meg, de sikerült elérnie azt is, amit csak keveseknek a punk-szcénán belül: nem ő kuncsorgott a médiának egy kis figyelemért, hanem az újságírók neki és kegyeltjeinek a minél szaftosabb kiszólásokért és botrányért.

Azokból pedig volt bőven: elég, ha a királynő megkoronázásának 25. évfordulójára rendezett „spontán” koncertre gondolunk egy direkt erre a célra kibérelt bulihajón a Temzén (ahol is a zenekar a Brit Birodalmat nemes egyszerűséggel egy fasiszta rezsimhez hasonlította), vagy a visszanézve már nem is olyan durva, élő Grundy-interjúra, ami ugyan a riporter karrierjét kettétörte, de a zenekarét beindította. A Pistols-sztori vége felé leforgatott Great rock and roll swindle című (ál)dokumentumfilmben maga McLaren magyarázza el pontokba szedve, hogy milyen módon lehet kivívni és fenntartani a sajtó állandó figyelmét a minél hangosabb botrányok, és az ezzel arányosan emelkedő bevételek érdekében. (Ahogy a legjobb magyar könnyűzenei újságíró, Szőnyei Tamás fogalmazott: hiba lenne a menedzser minden egyes szavát szentírásnak venni, de tény, hogy ez a fajta pimasz és gúnyos szembeköpése a média és a piac összefonódása által manipulált fogyasztói társadalomnak nem csak érdekes kordokumentum, hanem lebilincselő filmélmény is.)

Ahogy minden csoda három napig tart, úgy persze a Pistols-őrület is hamar lecsengett. Egy idő után a biztosítótűs, bőrkabátos, szakadt farmeres punkok a londoni utcakép mindennapos elemeivé, turistalátványossággá váltak. A botrányok elültével a profit is csökkenni kezdett. Emelni kellett hát a tétet. A zenekar utolsó kislemezén (amit a két meghatározó tag, Sid Vicious basszusgitáros és Johnny Rotten énekes nélkül, Ronnie Biggs-szel, a londoni vonatrablást elkövető banda egyik Brazíliában bujkáló tagjával vettek fel) már nem csak Martin Bormann náci háborús bűnös szellemét idézik meg (és kérik rá – az angol himnusz első sorát parafrazálva – Isten áldását), de több hírhedt gyermekgyilkosért is elrebegnek egy-egy imát. Az infantilis polgárpukkasztásnak és a mindenáron való botrányhajhászásnak persze nem ez volt a csúcsa. A kábítószer-birtoklásért és saját barátnője meggyilkolásában játszott tisztázatlan szerepe miatt előzetesben ülő Sid Viciousért maga McLaren tette le az óvadékot, hogy az addigra a drogoktól teljesen szétesett és kiszolgáltatott basszerossal felvegyen néhány számot. A sors szomorú fintora, hogy Sid saját szabadulóbuliján adagolta túl magát…

A punk-forradalom (részben) felfalta saját gyermekeit. És bár a Sex Pistols egy időre eltűnt a palettáról (hogy aztán a kétezres években, a pénz fogytával, és az újjáalakulási láztól megrészegülve ismét színpadra álljon), jelentősége jóval túlmutatott önmagán: az általa ütött résen ugyanis kicsi, szegény, de annál kreatívabb bandák egész sora tudta elözönleni a szórakoztatóipart, hosszú évtizedekre meghatározva a rock and roll fejlődését és a könnyűzene jövőjét. (És persze ne legyünk képmutatók: a részben spórolt, részben a szüleitől kikönyörgött pénzből annak idején, még gimisként beszerzett, addigra már foszladozó acélbetétesében, ronggyá szakadt bélésű ciánkális műbőrkabátjában, valamint bizonytalan eredetű és minőségű „God save the Queen” feliratú kínaipiacos pólójában maga a szerző is végigpogózta a Pistols 2008-as budapesti koncertjét.)

Nehéz nem észrevenni az analógiát a Sex Pistols, és Magyarország legszarabb punkzenekarnak álcázott üzleti vállalkozása, a Fidesz között. A „fiatal demokraták” (Esterházy szavaival élve: lefordíthatatlan szójáték) annak idején, a nyolcvanas évek végén szintén a fennálló rendszer megváltoztatásának igényével robbantak be a köztudatba. És a nyert csapaton, valamint hívószón ne változtass elve alapján ezzel haknizták körbe az országot 1998-ban (Kevesebb, mint rendszerváltás, több, mint kormányváltás) és 2010-ben is (Nemzeti Együttműködés Rendszere). Mindeközben pedig, csakúgy, mint a Pistols, remek érzékkel használták ki a rendszer adta lehetőségeket saját maguk népszerűsítésére és holdudvaruk vállalkozásainak felpörgetésére. Mert ha a fennálló rendszert nem tartom érvényesnek, vagy legitimnek – gondolhatták –, akkor annak normáit sem kell magamra nézve kötelezőnek tartanom. Így volt ez a székházügynél, a tokaji szőlőbirtokok szétosztásánál, és most, az uniós fejlesztési pénzek lenyúlásánál is.

A gépezet persze nem működne a rajongótábor nélkül, az ő megszervezésük pedig mclareni profizmust kíván. A Fidesz taktikája – csakúgy mint a punké – ebből a szempontból zseniális: a politikát (és a zenét) le kell vinni az emberek közé, és a „csináld magad!” elve alapján olyan közösségi élményt adni, amelyben anélkül van meg a fennálló rendszer elleni lázadás lehetősége, hogy az a rendszer valódi alapjait fenyegetné. A látszólag alulról szerveződő, valójában azonban a központból koordinált helyi sejtek, vagyis a polgári körök feladata (a fideszes szeánszok biodíszlete, vagyis az erődemonstráció mellett) a lokális érdekek becsatornázása lett volna a politikai döntéshozók felé, valójában azonban a társadalom minél teljesebb lefedését, és az üzenetek azonnali célba juttatását szolgálták egy tűpontosan felrajzolható, központokkal, elágazásokkal és kölcsönös kapcsolatokkal is rendelkező hálózat tagjaiként (három évvel a Facebook alapítása előtt!). Nem ismerős ez valahonnan? McLaren annak idején barátnője, Vivien Westwood által tervezett ruhákba bújtatta zenekara tagjait. Az idővel a londoni utcagyerekeken is megjelenő szakadt, biztosítótűvel összekapcsolt pólók, színes leggingsek vagy ronggyá koptatott farmerek és szegecses kiegészítők – amik a konvenciók elleni lázadást hivatottak megjeleníteni az öltözködésben is – valójában egy, a londoni felső tízezerből érkezett, és a puccos divatszalonok kedvencének számító divattervező kreálmányai voltak. Vagy vegyük az „ideológiát”: a punk lényege a tagadás volt. A monarchia tagadása, a polgári életmód tagadása, a politikai megoldások tagadása. És mit látunk ma? A Fidesz új és új ellenségképek felmutatásával igazolja folyamatosan saját politikájának egyedüli létjogosultságát. Tulajdonképpen egy politika utáni politikáét, amelyben a döntés és a cselekvés látszólag nemzeti konzultációkban, valójában azonban a kevesek által meghatározott központi akarat alapján történik. Erzsébet királynőnek a zsarolólevelek mintájára újságkivágásokkal eltakart arcképe annak idején fontmilliókat hozott az ötletgazda McLarennek. Sorosnak, Brüsszelnek és a Nyugatnak (még hosszan sorolhatnánk) a látvány felszínén meglévő tagadása ma ugyanolyan jól jövedelmez Kelet-Európa rendszerkompatibilis punkjainak. Csak közben a valóságban, ahogy egy másik nagy klasszikus énekelte volt, „a mi osztályunk vívja az ő háborúikat.” A botrányok nem botrányok többé, a látványpolitika ellenségei csupán virtuális rémhírterjesztők, hasonlóan a ’84 Goldsteinéhez. Fenntartják az izgalmat, és, abszurd módon, a rajongást; képletesen szólva: a lemezek fogynak, a koncerttermek zsúfolásig tömve, a szekér halad.

Hogy mi lesz a saga vége? Láttuk a Pistolsnál. Ahogy csökken a profit, a kormány úgy növeli a tétet. Orbán Bözsi nénis videója nem csak azért volt szürreális és abszurd, mert nyíltan beismerte az egyszemélyi politika gyakorlatát („Ha a számok engedik, év végén megint emelek.”), hanem mert világosan megmutatta, hogy a Fidesz mit gondol a magyar vidékről és lakóiról. A kormánykommunikáció álomvilágában a végeken élők jól megérdemelt nyugdíjukból omlatag házaikba zuhanykabinokat emelnek, és a puszta közepére telepített sokszázmilliós márványemlékművekről, álnépies fafaragásokkal giccsé faszonírozott kilátókról álmodoznak. Még véletlenül sem szembesülnek azzal a mindennapos gyakorlattal, hogy terményeiket idő előtt leszüretelik idegenek, hogy a méregdrága és semmitmondó emlékművekhez járhatatlan, saras utak vezetnek, hogy a közszolgáltatásokért és az egészségügyi ellátásért kilométereket kell utazniuk, hogy a buszjáratokat és vasúti szárnyvonalakat megszűntetik, elvágva ezzel őket az ország vérkeringésétől, hogy nincs orvos, nincs tanár, nincs szakmunkás, mert nincs jövő. És ami a legszomorúbb: esély sincs rá, hogy a rendszer szövedékét a legalább a látvány szintjén felfeslető Fidesz után keletkezett lyukakon új és friss, valóban rendszerellenes politikai formációk lepjék el a hazai közéletet. Hiszen ezek már megnyilatkozásaikban is a legnagyobb kormánypárthoz mérik magukat, elfogadva az általa teremtett játékszabályokat, és saját területén, saját fegyverével és saját szavazótáborát elhódítva próbálni meg legyőzni a Fideszt. Csakhogy Billy Idol lehet, hogy a legjobb Johnny Rotten-klón volt félig felhúzott ajkával és szegecses bőrdzsekijében, de zenéjével és kisiskolás kiszólásaival már negyedannyi veszélyt sem jelentett a fennálló struktúrára, mint a McLaren által kreált csapat valaha is.

Pistols csak egy volt. Fidesz is, és fideszben ők a legjobbak. No future! Isten óvja Bözsi nénit a mindenkori orbánviktoroktól!

A szerző politológus, tanár

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr3712532443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.05.22. 21:05:03

Nézzük először filozofikusabban: ha csak egy kicsit is megerőltetjük a fantázia-izmunkat, akkor valamilyen analógiát szinte a világ minden két különböző jelensége,tárgya között felfedezhetünk. Ez pediglen azért van, mert a dolgoknak rendkívül sok tulajdonságuk van, és ezért ezen rengeteg tulajdonságok között könnyen találhatóak egyezőek, vagy hasonlóak. Szóval, az nem nagy vaszisztdasz, hogy a fidesz-bűnszervezet valamilyen szempontból analóg (hasonló, párhuzamba hozható) valamilyen másik társasággal.
Ugyanígy, természetesen az is igaz, hogy számtalan más szempontból meg nem hasonulnak egymáshoz.
Akkor egyáltalán mi értelme van az ilyen analógiák megtalálásának? Persze, sokféle értelme lehet neki, de most csak maradjunk a politikai szempontból relevánsabbaknál. Sajnos viszont, abból a szempontból meg azt mondhatom, hogy a legfontosabb jellemző a kettő között, az nem "analóg". Nevezetesen: a Sex Pistols egy (amúgy jó szar) együttes volt, a fidesz-bűnszervezet pedig, mint ahogy az a nevéből is látszik, egy, magát politikai pártnak álcázó bűnszervezet, maffia. Ez nem hogy elég fontos különbség, hanem maga a különbség, ami mindent meghatároz, maga a nagy differentia specifica.
Ha persze ettől a lényegi körülménytől eltekintünk, akkor - lásd fent - sok tényleges hasonlóságot is említhetünk köztük. Pl. egy ilyen a meggazdagodás vágya. Mind a kettő társaság egyik fő célja a meggazdagodás (volt, van). Egy másik közös elem az ideológiamentesség. Ugyan a punk mozgalmat utólag jól megideologizálják, hogy ezt, meg azt akarta, ilyen, meg olyan elveik voltak, de én azt gondolom, hogy azok a fiúk egyszerűen csak a klasszikus három P-re (pénzt, pinát, pálinkát) törtek, és kb. semmi más nem érdekelte őket, főleg, és legkevésbé bármiféle zene-esztétikai szempont. És szerintem a társadalom gondjaira is magasról szartak. Ugyanígy a fidesz bűnszervezet is, persze náluk a hatalom szempontja - a Szex Pisztolsszal ellentétben, akiknek ilyen célja nem volt - is nagyon fontos.
Úgyhogy, ez az analogizálgatás, két egymástól éppen a lényegben eltérő társaság között ugyan érdekes lehet, amennyiben eltér a bevett politikai elemzés megoldásaitól, de nem sok értelme van.
És hogy minek van értelme? Azt hogy a fidesz micsoda, már régóta tudjuk. Ehhez már semmilyen elemzés nem fog sok, és lényegi újat hozzátenni. Azon kell dolgozni, hogy ezeket a bűnözőket hogyan tudjuk eltávolítani a hatalomból (bármi áron), és hogyan tudjuk megbüntetni őket. Azon a téren várom az okosságokat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.23. 08:28:36

@ipartelep:

Bármi áron?

A ballibek ezt a meccset elvesztették. Ki akarná visszaszavazni a hatalomba a globálkulákság helyi, magyar csicskásait?

telkoe 2017.05.23. 08:34:27

A szerző politológus, tanár

Mar csak arra lennek kivancsi hogy milyen intezmenyben es tantargyat tanit a bacsi.

igazi hős 2017.05.23. 08:50:50

Oké, a Fidesz Johnny Rottenjét könnyű azonosítani, de ki lenne Sid Vicious?
Egyébként is hibás az analógia: a punk az elüzletesedés ellenére mindig is ellenkultúra volt (lesz), a Fidesz abszolút mainstream politika, "csak" a hívószavak lettek mások: mivel a pozitív üzenetek nem jöttek be (talán mert rossz volt a pozícionálás, talán eleve nem volt rá tömegigény) ezért dobták őket és maradtak a negatív üzenetek, amik láthatóan remekül működnek. (Nem csak a Fidesznél, emlékezzünk a 23 millió románozásra, ami ugyanolyan alávaló dolog volt, mint most az egymilliárd arabozás.)

Netuddki. 2017.05.23. 08:52:59

A punkokat nem ismerem, így én inkább az olasz maffiával vonnék párhuzamot.

Egyvalami viszont biztos. Miközben (nem is annyira apró) pénzre váltják a nem erre a célra kapott befolyásukat, felbecsülhetetlen károkat okoznak a magyar társadalomnak.

Netuddki. 2017.05.23. 08:56:40

@telkoe: Mire teccel célozgatni?
Amúgy, a Google a barátod, ha annyira kíváncsi vagy rá...

Netuddki. 2017.05.23. 09:05:16

@igazi hős: A szerző szerintem arra próbált célozni, hogy a punkzenekar esetében is, a követőket gyakorlatilag félrevezették a minél nagyobb profit érdekében. A vizet prédikál és bort iszik esete.
Nem először fordul elő az emberiség történetében, és csalóknak nevezik ezeket a manipulátorokat. Sokszor elég nehéz felismerni, és az érintettek is inkább körmük szakadtáig harcolnak a hülyeségért, minthogy beismernék csalás áldozatai lettek.

dr. mesterséges színezék 2017.05.23. 10:21:07

@telkoe: "Mar csak arra lennek kivancsi hogy milyen intezmenyben es tantargyat tanit a bacsi."

Mennyiben is számít ez?
Anélkül nincs véleményed a véleményéről?

dr. mesterséges színezék 2017.05.23. 10:23:12

@igazi hős: "ki lenne Sid Vicious"

Ejnye! Deutsch Tomi már egy szart ér? Vagy a buliba nullás liszttel járó Habony Árpi?

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 10:28:51

Sajnálom a szerzőt, mert sokat törhette a fejét a poénokon, amíg összekínlódta ezt a posztot, aztán pechjére pont akkor jelenik meg, amikor az igazi durranás Manchesterből jön

Tényleg mennyire vicces, amikor felrobbantanak egy koncertet (punk vagy egyéb) tinédzserekkel akik vagy meghalnak vagy egy életre nyomorékká válnak, lehet rajta poénkodni. Nyilván nem így értette a szerző, de ilyenre sikerült, az élet rendszerint felülírja a spekulatív ideológiákat

sírjatok 2017.05.23. 10:32:26

@Volocsájev nem eshet el: "Sajnálom a szerzőt, mert sokat törhette a fejét a poénokon, amíg összekínlódta ezt a posztot, aztán pechjére pont akkor jelenik meg, amikor az igazi durranás Manchesterből jön"

+1

dr. mesterséges színezék 2017.05.23. 10:40:36

@Volocsájev nem eshet el: Miért is annulálja a habonyi politikai termék tényét és modelljét egy manchesteri terrortámadás?

2017.05.23. 10:58:12

@Volocsájev nem eshet el: mi köze a fidesznek a manchesteri robbantáshoz?
Akkora hülyeséget mondtál, hogy nehéz űberelni.
Mondjuk: A fidesz nagy megmentője, Trump az arabokkal kokettál. Biztos Soros vette meg, újabb menekülthullám várható. Szegény hazánk és Viktor magára maradt!

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 14:23:05

@dr. mesterséges színezék: @Könnyen elkaptuk, uram!:

Lehet hogy a Fidesz nem a legjobb zenekar a világon - bár kétlem hogy punkot játszanának - de legalább nem engedik be a robbantókat a koncertjükre. Ez egy elég jó ok arra, hogy a többség oda menjen el a legközelebbi alkalommal is

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 14:31:13

"Az infantilis polgárpukkasztásnak és a mindenáron való botrányhajhászásnak persze nem ez volt a csúcsa. "

Ezeknek a csúcsa amit most mutat be a Soros Pistols össznépi együttes. Miután a papírmasé Orbán szétrugdosása már kifutott játék, itt a festékdobálós forradalom. Soros Gyuri bácsi úgyis a színeseket szereti

dr. mesterséges színezék 2017.05.23. 14:39:03

@Volocsájev nem eshet el: Aham. Tehát nem annak kell örülni, hogy Mo. annyira jelentéktelen, hogy nem számít célpontnak.

Egyébként szóltál már Putyinnak, hogy szarul vezet szar országot? Gyerekek a tornateremben, metró... Tanulhatna Viktortól.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 15:27:18

@dr. mesterséges színezék:
A birodalmi nagyságnak is megvan az átka. A gyarmattartók el kellett hogy tűrjék mindenféle színesbőrű beszivárgását az anyaországba, ez akkoriban nem tűnt nagy árnak a gyarmatok kiszipolyozásából teremtett jólétért. Az orosz birodalom is hasonló cipőben járt

De nekünk magyaroknak, miután soha nem voltak gyarmataink, mia faxért kéne eltűrnünk a más kontinensekről szalajtott hordát? Miért annyira nehéz kimondani, hogy takaradjatok a phi-tsába?

dr. mesterséges színezék 2017.05.23. 16:16:46

@Volocsájev nem eshet el: Egyetlen kérdésre válaszolj, ami kettő lesz.

Te személyesen ellenőrizted, hogy az orosz vízum és magyar KÁP-bizniszben ki és honnan indult el Mária országa felé?
Amikor Daszajevvel megtetted, mire jutottál? Ui. a hatóságok momentán semmire, de ez nem okoz riadalmat. Itt van oszt kész.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 19:45:45

@dr. mesterséges színezék:
Ja értlek, ha valamelyik migrincs rálép egy libsi tyúkszemére, akkor már nem kell szeretni. Pláne ha nem soros migrincse
süti beállítások módosítása