maju.jpg

Kép: Andrea Mantegna: Bacchanalia in a wine press

1.Mára a lehetetlen vált lehetővé. A non-humán térbeliség, az ember nélküli digitális anti-város vírusszerűen oszlik szét a valóság felszaggatott anyagán. Centrum és periféria, eredeti és másolat helyett varázstalanított fúziók vég nélküli hibridizációját, keveredését találjuk. Ez a városi roncstársadalom a szemét különböző rétegeinek egymásra torlódásából születő valós valótlanság. Gyűlöljük a valóságot, és megvetjük az érintések unalmasságát. Kiszervezzük a rögzültséget az áramlások építészetébe, a szimbolikus formákat nélkülöző algoritmikus tervezésbe. Tönkretettük tereinket, és most a kódokba menekülnénk. Nincs mit megragadnunk, minden idegen körülöttünk. A hipervalós szimulákrumok a felszínességen, a kódok semlegességén keresztül kínálnak földalatti szökésvonalakat. Rálépjünk ezekre az utakra?

2. Minden életet nyersanyaggá degradál a biotechnológiai kapitalizmus molekuláris gazdasága. Miközben nemzetközi, minden területiségen felülemelkedő nagyvállalatok kereskednek szabadalmazott életformákkal, addig egyre több problematikus multiplicitás, sokaság termelődik ki: a szubverzív mikrobiális élet többlete. Ellenünk szerveződik a mikroszkópikus világ, miközben a radioaktivitás hipertárgya árnyékolja be az egész bolygó makrovilágát. A mikrobiális fenyegetés összezavarja, sőt fel is számolja megszokott kategóriáinkat. Minden ellenállás ragályos, sőt maga a ragály lehet az új forradalmi forma. Miközben a hatalom antibiotikumokkal vív kétségbeesett – ám hosszútávon hiábavaló – küzdelmet a virális ágensek túltengésével, az immunrendszerek folyamatosan gyengülnek az állandósult mozgások és transzverzalitások következtében. Organikus testekként folyamatos szimbiózisban élünk az élettelenség anyagával, az inorganikus masszával. Melyik lesz a következő evolúciós mutáció?

3. Az automatizáció túlműködése kiszervezi alólunk a munka világát. Elvesztettük talajunkat. Nemcsak a termelési eszközök nincsenek a tulajdonunkban, hanem a munka krízise már a munkafolyamatot is emberteleníti. Egyre kisebb egységekre bomlik fel a munkafolyamat, ennek ellenére a munkakörök mégis egyre bonyolódnak. Léteznek már egyetemek is, ahol szinte szükségtelenné vált az emberi munkavégzés, a tudás átadását algoritmusok és gépek végzik. Míg 1970-ben a világon összesen ezer robotot alkalmaztak a feldolgozóiparban, mára 1,6 millió robot „dolgozik” a különböző iparágakban. Rólunk szól még a munkaünnepe? Vagy a még nem ünneplő algoritmikus, inorganikus rabszolgák néma lázadásáról? Előrejelzések szerint a következő évek során 140 millió szellemi munkakör fog megszűnni világszerte. Melyik nap lesz a munkátlanság ünnepe? Van-e még bennünk annyi erő, hogy ludditák módjára szétzúzzuk saját kiszervezésünket az életvilágunkból?


4. Miközben az automatizáció fokozódik, a születési ráták – kiváltképp a technológiailag túlfejlett világban – drámai mértékben zuhannak. Biopolitikai értelemben a teljes automatizáció kívánalma a nulla reprodukció. Gépi összeállások pótolják az erodálódó, szétforgácsolódó organikus kapcsolatokat. Hamarosan a szintetikus szerelem lesz az egyetlen kapcsolati forma mint végső hibrid együttlét. Ebben a párkapcsolatban egybeolvad a műanyag és a hús. Végre egyesülhetünk a műanyag szeretőnk húsával! Tartalmatlan identitások cirkulációjában oldódhatunk fel! Az internet által lehetővé tett állandó konnektivitás elválasztja egymástól az organikus vágytermelő gépeket, és azok hevületét átcsatornázza saját technikai testnyílásaiba. Megtöri-e valaki a technofil egyesülés hullaszagát?


5. Hol vannak az ünnepnapok? Eltűnt a derű, és helyét üres, ám transzparens képmutatás vette át. Míg valaha az ünnepeknek tartalmuk volt, azaz volt mit ünnepelni, mára öncélú, atomizált, kölcsönös elidegenedésen alapuló fogyasztási orgiák obszcén, kiüresedett rítusait láthatjuk. Míg a dionüszoszi ünneplésben ott az áldozat, a felesleg elfogyasztása, a valódi átlépés gesztusa, addig a pornografikus kölcsönös elválasztódásban csupán az élvezetek ostoba, céltalan felhalmozásának szimulációja található meg. Az élvezetek látszatai mögött paranoiás gyanakvás bújik meg. Minden szexualizált és szexualizáló szereplőben ott van az erőszak rémképe. A technológia felgyorsította ismerkedési infrastruktúrák olyan csábító árucikkeket állítanak elő, amelyek már jóformán megkülönböztethetetlen egymástól: a fénysebességű megismerés által elmosódott vonások mögött nem marad semmi emberi, csak a dromokratikus sebesség erőszaka. Biohatalom helyett a biofikció szennyessége, a fiktívvé váló testiség mocskos virtualitása nyilvánul meg. Meddig kell még degradálódnunk ahhoz, hogy lemondjunk az ünneplés gesztusáról? A munkátlanság ünnepe az utolsó ünnepnap? 

6. Mi marad az emancipatív politikák után? A non-humán térbeliség által meghatározott közegben nem maradnak meg a modern határvonalak. Természet és társadalom helyett az összeállások árnyékai tűnnek fel a mechanizált környezet betonfalain. Ki foglalkozik az árnyékokkal, az árnyképek keserű emancipációjával? Fizikailag degradált, mentálisan kimerült és társadalmilag elidegenedett társadalmi aktorokból aligha lehet működőképes közösséget rekonstruálni. Az egyre folyékonyabbá váló posztmodernitás viszonyai közepette szét kell szóródnia a forradalmi politikának ahhoz, hogy releváns maradjon, hogy szembeszállhasson a mindent átható biofikcionális tőkeformákkal. A digitalitás agilitása, monstruózus kiterjedése valósnak tűnhet. A digitális képeknek, kivetüléseknek és virtuális valóságoknak azonban nincs árnyékuk. Az ellenállás egyik lehetséges formája lehet az árnyék bevitele, befecskendezése a kódok transzparenciájába. Ahelyett, hogy a képeket meg kívánnák tisztítani az árnyékoktól, az árnyék tisztátalanságával kell megfertőznünk a képfolyamokat. Az árnyék az utolsó forradalmi lehetőség?

7. A jövő szubverzív politikájának nélkülözhetetlen eleme kell legyen az antropocentrizmus felmondása. Sohasem éltünk kizárólag önmagunk által alkotott közösségekben. Sohasem voltunk modernek abban az értelemben, miszerint mindig is hamis volt a természet és társadalom, vagy természet és kultúra megkülönböztetése. Miközben az emberek egymáshoz viszonyulva különböző osztályokra oszlanak, például burzsoáziára és proletariátusra addig az ember mint élőlény az élővilág egészéhez burzsoáként viszonyul. Az emberek egymás közötti viszonyaihoz képest sokkal drámaibb mértékű az a mennyiségű szenvedés, amelyet a fennálló társadalmi rendszer idéz elő a non-humán létezők körében. A kapitalizmus bolygórombóló mechanizmus, amely végső soron minden életformát marginalizál, és a kihalás felé terel. A legnagyobb munkátlanság a már eltűnt és kihalt élőlények néma hallgatása. Ennek a tömeggyilkosságnak a megszüntetése volna a legnagyobb munka?

8. Hová térjünk vissza? Minden forradalom visszatérés. A kudarcok, az elbukott harcok árnyéka, a vegyszerek és sugárzó anyagok által átitatott terméketlen talajok externalitása alkotja társadalmi valóságunkat. A legnagyobb munkátlanság talán az volna, ha nem akarnánk többé radikálisan átformálni – ezáltal felszámolni – a környezetünket. A legnagyobb munka ezért a munka megtagadása, egy általános sztrájk: az árnyékok igenlése. Igent kell mondanunk a tevékenység megszakítására, mivel az állandó tevékenység az, amiből táplálkozik a kapitalizmus vámpírja. Amint észrevesszük saját árnyékunkat, beazonosíthatjuk a vámpír árnyéktalanságát, amely – a kép-kivetülésekhez hasonlóan – mélység nélküli. A mélység árnyéka a munka feloldódásának dionüszoszi ünnepe.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr778676184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utopian 2016.05.01. 09:23:25

A harmadik és a nyolcadik pont olvasása közben hevesen bólogattam, a többi számomra inkább hajaz a kapitalizmus pre-kapitalista kritikáira (azért odáig nem mennék, mint Nagypál az előző bejegyzésnél, azaz hogy fasisztoidnak nevezzem az organikus élet iránti nosztalgiát). A technológia és a digitalitás előretörése persze okozhat és okoz látható problémákat, de én tartózkodnék attól, hogy ezt a technofób apokaliptikus világképet magamévá tegyem. Talán azt is mondhatnám, hogy jellemző, már-már ösztönös reakció ez. A ludditákat a szerző is felhozza példaként, de ha az analógiát végigvisszük, akkor láthatjuk, hogy a ludditizmus az ellenállás primitív formája, amit a mozgalom meghaladt, mert meg kellett haladnia. Valami lerombolása helyett annak a birtokba vétele: véleményem szerint ez az a hozzáállás, amit a digitális terekkel kapcsolatban is követni kell. Persze ez az anti-kiéltvány azért sokrétűbb ennél (akár azt is mondhatnám, csapongó), és a szerző(k) munkásságával még mindenképp ismerkednem kell (itt nincs megjelölve, de gondolom az írás Horváth Márk-Lovász Ádám szerzőpárostól származik). Érdekesnek érdekes gondolatkör ez, és azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyekkel talán hamarosan mindenkinek foglalkoznia kell és kellene. Viszont ez nem változtat azon, hogy véleményem szerint továbbra is a mostani társadalmak jövőbeli formáinak problémáiról ír, miközben figyelmen kívül hagyja azt, hogy emberek milliárdjai élnek a mai napig premodern körülmények között (ha maga a kiáltvány világképe már a posztmodernitáson is túljut), ezért a problémáik sem tartozhatnak abba a körbe, amit ez íz írás kijelöl. Összegezve én azt mondanám, hogy jó ez az írás, és mindenképp legitim aggodalmakat fogalmaz meg, ugyanakkor túlságosan is belemerül a futurológiába; ahelyett, hogy a jelen problémáival foglalkozna, a jövő lehetséges problémáit teszi magáévá. Ezzel sincs semmi baj, amíg a digitalitás és a poszthumán kor (mert ebben a szerzőknek igazuk van, ennek bekövetkezése elvitathatatlan, vagy valamiféle nagyon nagy fordulatnak kéne ahhoz bekövetkeznie, hogy ne legyen az) elemzése a diskurzusban nem nyomja le az aktuálisabb, égetőbb, de a jövő szempontjából ugyanúgy fontos ügyeket.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.05.01. 13:59:48

Bevallom, ilyen nyelvezetű szövegeket, ilyen megfogalmazást, korábban csak néhány, "posztmodern" szerzőnél (filozófusnak nem mondanám őket, az sértés lenne a filozófiára nézve) olvastam. Olyanoknál, akiket Alan Sokal-ék intellektuális imposztoroknak neveztek a híres könyvükben. Teljesen osztom ezt a nézetüket.

Szóval, az a baj, az ilyen szövegekkel, hogyha még (esetleg) tartalmaznak is érdemi, értelmes gondolatokat, azok nem nagyon látszanak ki az elképesztően mesterkélt szóhasználat, fogalmazás mögül. Mit lehet kezdeni pl. az ilyen szövegekkel? "Mára a lehetetlen vált lehetővé. A non-humán térbeliség, az ember nélküli digitális anti-város vírusszerűen oszlik szét a valóság felszaggatott anyagán. Centrum és periféria, eredeti és másolat helyett varázstalanított fúziók vég nélküli hibridizációját, keveredését találjuk." Ez olyasmi, mint a vallásos könyvek szövegei. Sejteni lehet, hogy miről beszél, mit akar mondani a "költő", de a mondandóját valami metaforikus ködbe burkolja, az egész szöveg sokkal inkább líra, hangulat, érzés, mint valamilyen jelenség pontos leírása, elemzése. Nem elmélet, nem leírás, nem tudomány, nem filozófia ez, hanem legfeljebb olyasminek álcázott költészet, így a műfaja (jóindulattal) művészet. De ugye, annak meg szar, nem szórakoztató. És persze, így bármilyen kritikával szemben mondhatja a költő, hogy nem is azt írta, félreértették.

Ilyen szövegek olvastán arra is szoktam gondolni, hogy vajon ezek a mókusok a köznapokban is ennyire "normáltalanok", ennyire rosszul kommunikálnak? Pl. ha megkérdezném őket, hogy merre van a legközelebbi kocsma, akkor arra ezt válaszolnák?: "Az organikus nyersanyagok hibrid, és élvezeti célú keveredése profán helyszínének iránya transzverzális a köztünk lévő irányra, és a monstruózusan szubverzív folyamatok által sikeresen leombolt állapotú non-humán vakolat mögött egzisztál."

Szóval, ezeknek a költőknek nagyon össze kellene szedniük ahhoz magukat, hogy az amúgy valós, létező, és fontos problémákat egyáltalán értelmesen meg tudják fogalmazni. Mert ezzel a halandzsával amit itt megint előadtak, kevesen fognak bajlódni.

n.n.n. 2016.05.02. 18:16:43

@ipartelep: valószínűleg összefügg a múltkorival, ahogy azt más is sejteni véli, ugyanazok lehetnek az "elkövetők". És akkor össze lehet olvasni a kettőt és kihámozni belőle az ellenszenveket pl. Szerzők vélhetően utálják (?) nagyon a digitális mindenséget...

Előzőekben megtudhattuk, hogy őszerintük a virtuális felületnek mint olyannak agresszió tárgyának kell lenni - az direkt arra való! És ennek direkt az olyan felület az oka. Mert azok a virtuális felületek "pornográf módon felkínálkoznak" direkt őszerintük az agressziónak. A fizikai realitásra vonatkoztatva kb. ennyi volt az értelme, kb. az egyetlen fizikai realitás, amit artikuláltak, az agresszió volt és annak a megmagyarázása: vannak entitások, amikkel azt el "kell" követni. (És momentán divatosan legyen az agresszió tárgya valami virtuális digitális izé, mert most olyan van - és akkor még azt is meg lehet magyarázni, hogy amíg az nem volt, csak a nagy anyatermészet, szent békességben élt az emberi nem és nem volt soha semmi ellenségesség, háborúság se. Mindenről a gonosz Neumann János tehet!)

És meg lett magyarázva, abszolút divatosan, ilyen se volt még, miért "kell" az agressziót elkövetni: arról az agresszió tárgya tehet - mert annak az az ontológiai lényege, hogy ő az, amivel el kell követni. Ez volt kb. a "fizikai realitás", ami körül lett járva itten a múltkor. Ebből, aki akar, levonhat következtetéseket arra is, hogy ezek a "mókusok" vajon hogyan gondolkodnak az agresszióról akkor, ha annak hús-vér ember a tárgya. Az agresszió tárgyával mindenesetre őszerintük azért "kell" elkövetni az agressziót, mert az pornográf módon felkínálkozik annak.

... ezt párhuzamba lehet állítani a nők elleni erőszakkal is. Ahogy szokás azt magyarázni: arról mindig a nő tehet; ha a nővel erőszakoskodnak, bántalmazzák, azzal a nővel azt KELL! - és biztosan azért, mert azt a nő akarja és biztosan úgy öltözik és mutogatja magát! stb. (Velem speciel azért erőszakoskodtak, mert nem öltöztem elég nőiesen és nem mutogattam magam - és megmagyarázták: velem azért kell erőszakoskodni.) De virtuális terekben is szokás nőkkel erőszakoskodni - és azt is azért "kell" bizonyára, mert az direkt olyan hely, ott annak nem lehet ellenállni.

A lényeg, hogy azt mindig "kell", az agresszornak az feszt kényszeres késztetése. (Rosszabb esetben magasabb igazságok nevében "kell" elkövetni.) Neki az agresszió tárgyával azt "kell" elkövetni és az agresszió helyén azt "kell" - és meg kell magyarázni: miért.

A múltkori értelme kb. az volt, hogy 1) az agresszió tárgyával azt kell és miért: mert neki lételméleti lényege az! 2) az agresszió helyén azt kell. (Ennek archaikus "oka" és indoka van, amit manapság főleg kényszerbetegségnek neveznek, Mircea Eliade hierofániának nevezte.)

Most, ha úgy vesszük, hogy ez a múltkori folytatása, további információkat kaptunk. Annak a fejtegetését, hogy vajon miféle indítékból hozhatnak létre mások virtuális felületeket - amikkel aztán muszáj az agressziót elkövetni. Meg hogy vajon kik lehetnek azok, akik az olyan virtuális digitális izékat létrehozzák, működtetik - és miféle gonoszok.

Mert aki ellen agressziót KELL elkövetni, az a gonosz - ilyen se volt még a történelembe', hogy ezt magyarázták volna.

Nem művészet. Kíváncsian várom a folytatást.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2016.05.02. 22:06:23

"Egy szellemes francia költő mondja, hogy kétféle gallimathias van; az egyiket csak az olvasók és a hallgatók nem értik, a másikat, a magasabb rendűt az alkotó (költő vagy író) sem érti." E.T.A. Hoffmann

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.05.04. 22:21:30

Mint azt fentebb velem együtt már több szereplő is észrevételezte, ez a blogposzt így ahogy van, egy "lila hülyeség", galimatiász, és/vagy halandzsa. De igazságtalanság lenne, ha ennyivel elintéznénk ezt az ügyet.
Mert hiszen, szerzőink bár nagyobb részben hülyeségeket beszélnek, és eme részbeni hülyeségeket egy általuk rutinszerűen használt reménytelen halandzsanyelven adják elő, azt nem mondhatjuk, hogy olyan problémáról próbálnak (csak nem sikerül nekik) beszélni, ami nem is létezik. A probléma ettől még valós.

Bár a szövegükben megint felbukkant a világ egyik vezető halandzsabajnokának (Baudrillard-nak) találmánya, a "szimulákrum" szó, - és én legkésőbb eme szó fellelésekor be is szoktam fejezni az ilyen cikkek olvasását (bevallom, először addig sem jutottam, mert már a "varázstalanított fúziók vég nélküli hibridizációja" kiverte a biztosítékomat) - de most, eltekintve a fogalmazásbeli hülyeségektől, reflektálok egy kicsit a tartalomra is.

A poszt több olyan jelenségen is nyavalyog, amelyek vagy nem problémák, vagy nem úgy igazak, vagy nem az a megoldásuk, amit naiv első bálozós szerzőink gondolnak, és szeretnének. Ilyen pl. a modernizáció, az automatizáció, a kompjuterizáció vélt elidegenítő, elembertelenítő szerepe. Emlékszem (olvastam) már Szókratész (vagy Platón?) is ilyesmiken aggódott (mínusz persze a kompjuterek, bár az Antiküthérai szerkezet, vagy annak valamely elődje, talán már őket is megijesztette... hehe), aztán valahogy mégiscsak elbattyogtunk eddig. Ez pszichológiai probléma, tessék vele a kezelőorvosukhoz (ha majd még súlyosbodik) fordulni.

Ami valós probléma itt az egyszerűen fogalmazva az, hogy az automatizáció lassan elveszi az emberek munkáját, vagyis megélhetését. És erről nem az automatizáció (kompjuterizáció) tehet, hanem az a gazdasági (termelési, elosztási) struktúra, amelyben élünk. Tehát senki ne rohanjon automatákat, és számítógépeket rombolni, attól nem lesz jobb, a megoldás más, és sokkal problémásabb persze. A munkát sem kell "megtagadni", mint azt hóbortos szerzőink mondják, hiszen akkor lassan, de biztosan éhen fogunk halni.
Fentebb nem véletlenül választottam szét a két gazdasági aktort, a termelést, és az elosztást. A termeléssel nem nagyon lehet mit tenni, azon kívül, hogy fenntartjuk, vagy még az igényeknek megfelelően fokozzuk is (persze úgy, hogy közben nem piszkítunk magunk alá - ez is egy probléma). De termelni kell, ha azt holmi dacos géprombolós akciókkal beszüntetjük, akkor nagyon gyorsan csúnya világ lesz itt, és az sem vigasztalna nagyon, hogy a kapitalistáknak is.
Hanem az elosztás-része a dolognak, az a nagyon bibis itt. Valahogy azt kellene megreformálni, hiszen nem csak a lánglelkű filozófusok számára feltűnő, hogy a társadalmi elosztás nincs rendben, nem igazságos, hogy egymillió koldusra jut egy milliomos. Látszik, hogy a kapitalizmusban amennyire jól működik az ösztönző, a versenyeztető rész, annyira rosszul működik benne az elosztás, az igazságosság, a humánum.
Ugye, a baj itt sokrétű, olyan sok, hogy felsorolni sincs nagyon tér: egyrészt igen nehéz akár még csak politikafilozófiai elvekre (nem ám hogy konkrét gazdaságfilozófiai cselvetésekre) lefordítani az "igazságosság" elvont elvét. Másrészt a közelmúltban volt már egy jobb sorsra érdemes nagyszabású társadalmi kísérlet, ami (itt nem részletezhető okokból) kifulladt, becsődölt. Harmadrészt, senki nem tudja, hogy pontosan, a gyakorlatban hogyan kellene átalakítani a kapitalizmust egy igazságosabb, és jobban működő módira.

Tehát nagyon összetett, és összefüggő ez az egész problémahalmaz. Csak annyi látszik, hogy nem annyira a gazdasággal kell babrálni (mert amíg halad a szekér, megy a termelés, addig hagyni kell azt az oldalt), hanem ahol "kijön belőle a cucc" ott kéne valamit máshogy csinálni (a kettő persze összefügg, visszahat).

És... reménytelen, hogy ezt én itt most ennél részletesebben kifejtsem. Az biztos, hogy a társadalmi kísérlet folyik, a kapitalizmust át kell alakítani (ha már - úgy tűnik - forradalommal nem lehet elsöpörni), és szinte észrevétlenül kell egy jobb világot kialakítani. Nyilván nem feladva, hanem éppen erősítve a modernitás elemeit, azokat mindenki javára használva. De ugyanúgy, ahogy az ókor tudománya nem érett meg a kvantumfizikára (mert a megértésnek annyi hiánya volt még), úgy az igazságosabb társadalom létrehozása is egy hosszú, (részben megértő, és felismerő) folyamat lesz. Ezen folyamat állomásait - bármennyire is triviálisak azok, pl nekem: az internacionalizáció, antikapitalizmus, világállam, stb. - a legtöbb ember (és a társadalom) nem hogy nem tudja átugrani, hanem egyelőre megérteni, vagy felfogni sem tudja.
Így ez egy hosszú menet lesz.

n.n.n. 2016.05.12. 21:23:01

Nekem volt már alkalmam találkozni nagyon hasonló hülyeségekkel, mint amiket a cikkben összehordtak. Egy Steiner-féle antropozófián és agykontrollon művelődött nőszemély adott elő nekem (és tudtommal másoknak is) nagyon hasonlóakat. Tételesen sorolni is lehetne a hasonlóságokat. Az egésznek a "lényege" az volt, hogy az nem normális, ha valakinek olyan mentális képességei vannak, hogy fölveszik a Műegyetem építészkarára és ott tanulhat - és az a zsidó gondolkodás és az a rossz! és az építészek a gonoszok és ők rontják el és teszik tönkre a teret is (mint olyat) mert nem olyan szimbólumosakat építenek, ami a jó és a Makovecz...

És a jó jobbagyféltekés gondolkodás a jó, amiben ellentétekre kell osztani a "világot" és a másikat aki nem olyan gyűlölni kell és agyonverni akarni, minimum. (És hisztérikusan és fenyegetőzve követelte: valljam be a Bűnt, amiért engem meg kell büntetni. Például azt kellett bevallanom, hogy biztosan holokauszttúlélők leszármazottja vagyok.)

És még az is meg volt magyarázva, hogy az "egyenesvonalú építészet" is a gonosz és rossz és a vízszintes egyenes a gonosz szimbóluma. És az a kapitalizmusnak is a szimbóluma és a gonosz kapitalisták (zsidók) építenek olyanokat - és azzal szemben mind van a jó anyatermészet.

(A nőnek egyébként agorafóbiája volt, vagy valami egyéb téri tájékozódási problémája, és kb. azért haragudott az építészekre. Akik elrontják neki a teret.)

epiteszforum.hu/utoirat
süti beállítások módosítása