Tamás Gáspár Miklós írása.

Kedden, március 8-án azt írtam, hogy úgy látszik, némelyek a Jobbik, az MSZP és az LMP koalícióját fontolgatják. Többen emlékeztetnek rá, hogy ez az ötlet (más formában) már fölmerült öt évvel ezelőtt, amikor Karácsony Gergely „technikai koalíciót” javasolt az alkotmányos rend megváltoztatására, nem közös kormányzásra. Senki nem állt kötélnek.

   Mindenestre korrekt és egyértelmű válasz érkezett Mesterházy Attilától, aki tömören közölte a Facebookon, hogy SOHA. Örülök, hogy aggodalmaim fölöslegesnek bizonyultak. Ebben szívesen tévedek.

   Kösz, Mesterházy Attila.

   De persze evvel a megnyugtató válasszal – amelyet sajnos nem követett tudtommal az LMP hasonló cáfolata – nincs minden elintézve, mert a weimari korszak bizonyos tendenciáira emlékeztető bal-jobb konvergenciának vannak a puszta „pártpolitikánál” mélyebb aspektusai. Ezek tárgyi, szociológiai és kulturális alapjait az ilyesmire érzékeny Böcskei Balázs írta le eddig a legjobban a Jobbikról szóló kitűnő és veszedelmes cikkében. Az objektív konvergencia akkor is létezik, ha a hivatalos (szociáldemokrata, zöld) balközép a parlamenti politika szintjén ezt – szerintem helyesen – elutasítja. (Bár a legtöbb európai országban a menekültkérdést illetően, amely pillanatnyilag a legfontosabb probléma, létrejött már a de facto nagykoalíció mind a konvencionális „nagypártok”, mind a „cutting edge” gerillamédiák között. Vö. http://souciant.com/2016/02/21st-century-anti-semitism/.) Épp úgy van jobboldali, mint baloldali „euroszkepticizmus” és „antiglobalizmus” (nálunk az LMP-re és környezetére egyszerre jellemző mindkettő). Mellesleg az EU mindeközben csakugyan a veszett fejsze nyele.

   De az se változott az 1920-as évek óta, hogy a „ni droite, ni gauche” a fasizmus jelszava.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr968460274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.03.10. 15:11:50

Csak úgy józan paraszti ésszel belegondolva (+ a politikai tájékozottság): a mostani politikai légkörben mennyi esély látszik arra, hogy az MSZP koalázzon a rosszabbikkal? Vagy akár az LMP? Hát nem sok.
Az persze elképzelhető, hogy konkrét ügyekben egyformán szavaznak a fideszmaffia ellen. De hogy tartósabb koalíciót kössenek, az eléggé valószínűtlen. Még a maffia leváltásának az ügye sem igazolhatja ezt, hiszen a nácik legalább olyan rosszak (lennének).

Egyébként meg, van egy ennél alapvetőbb dolog most már itt, inkább azzal kellene foglalkozni. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az ellenzék, és főleg így, ahogy most van, már nem lesz hiteles (a buta birka, tudom, de ez van) nép szemében. A millió Ft-os kérdés: Miért van még mindig bent a balliberális ellenzék a Parlamentben? Mit keresnek ott? Miért legitimálják még mindig a fasiszta fideszmaffia NER rendszerét?
Természetesen tudom rá a választ, és nem is annyira a miért az érdekes. Hanem az a kívánalom, hogy most azonnal ott kellene hagyniuk a Parlamentet. Önmagában csak ettől hitelesebbé válnának. Én ugyan jobb híján mindenképpen a ballibre fogok szavazni, de csak azért, mert nincs más, és a maffiát meg kell buktatni, a nácikat meg nem szabad odaengedni. De befogom közben az orrom. Én nagyon szomorú leszek, hogy nincs más.

TamasGM 2016.03.10. 16:09:40

Időközben befutott az örvendetes hír: az LMP se fog össze a Jobbikkal: mandiner.hu/cikk/20160309_schiffer_andras_baromsagokat_mindannyian_tudunk_irni. Tekintet nélkül Schiffer András írásművészetére & modorára - mindkettőre fütyülök - , ez rendben van. A nyúlnak a bokorból történő kiugrasztása megvalósult. Tehát jegyezzük meg: A SZOCIALISTÁK ÉS A ZÖLDEK NEM, NEM, SOHA NEM FOGNAK POLITIKAILAG EGYÜTTMŰKÖDNI A JOBBIKKAL, ezt ígérték most. Ez a pozitívum persze csak negatívum - de ezeknek a spekulációknak véget kellett vetni. Köszönet a képviselő uraknak. TGM

ingyenebed 2016.03.11. 11:13:52

@TamasGM:

Kedves TGM,

Ha nem vakult volna el teljesen a kapitalizmus gyűlöletétől, akkor pontosan látná, hogy a választások kétlépcsőssé tétele és ennek érdekében az összefogás az összes szükséges erővel (igen, a Jobbikkal is) az egyetlen értelmes ötlet, ami az utóbbi években az ellenzéki oldalról elhangzott.

gondolja csak végig mire jó Orbán választási rendszere. arra jó, hogy összefogásra kényszerítse azokat a politikai erőket, melyek nem tudnak összefogni, mert teljesen eltérő világokat képviselnek. Ezzel el tudja érni, hogy a Fidesz mint a néppárti pártszerkezet utolsó mammutja szükségszerűen hatalomban maradjon.

ezt úgy lehet kijátszani, ha kétlépcsőssé tesszük a hatalomátvételt.

Az első körben KÖTÖTT mandátummal indulnának a közös jelöltek csupán azzal a céllal hogy egy ideiglenes Parlamentben új választási törvényt fogadjanak el és az alapján rögtön új választásokat írjanak ki.

Közös programban lehetetlen megegyezni, de a választás kereteiben meg lehet.
Egyfelől.
Másfelől a szavazóktól is csak annyi várható el biztonsággal, hogy egy kötött mandátumú közös jelöltre akár befogott orral is leszavazzanak, hogy aztán majd szavazhassanak arra, akire a szívük diktálja.

Ez egy game changer ötlet, kedves TGM,
elég nagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki ne értse, már bocs.

Ha Bokrosra gondolt, akkor neki az 500 napos szakértői kormánnyal nincs igaza, fentiek miatt (ehhez közös program kéne), de ő meg pont kizárja a Jobbikkal való összefogást, tehát akkor megint csak nem tudom maga miről beszél.

Maga az utóbbi időben már a bogár-bayeri magasságokat súrolja, kedves TGM, ehhez kár volt ennyit olvasnia.

ha valóban használni akar magyar népnek, ezekben az egyre zavarosabb időkben, akkor próbáljon először rendet rakni a saját fejében és utána értelmes javaslatokat tenni.

TamasGM 2016.03.11. 11:46:22

@ingyenebed: Ha most nem veszem figyelembe az ön fölösleges & öncélú gorombáskodásait (miért van erre szükség?... - de hát csak rajta, ha mindenki ezt csinálja; ez is a konformizmus egyik formája), akkor világos: ez az, amit Karácsony Gergely javasolt már régen, & senki nem volt rá hajlandó. Attól tartok, h. az ö gyakorlati megfontolásai utópikusabbak, mint az én szkepszisem.
Ez a 2 lépcsős választás aligha jön létre. Mindenesetre köszönöm hozzászólását, & elnézését kérem azért, mert otrombaságait nem viszonzom. Őszinte tisztelettel TGM

TamasGM 2016.03.11. 11:47:46

@ingyenebed: Bocs, úgy értem: az ÖN gyakorlatias megfontolásai... stb. Elgépeltem.

2016.03.11. 16:04:02

@TamasGM:

a jobbik viszont koalícióra léphet a fidesszel.
fideszjobbik, ezt aztán egy mszp-dk-lmp összefogás is csak nagyon kis valószínűséggel győzné le.
marad a széljobb, jó eséllyel tartósan.

n.n.n. 2016.03.13. 15:22:36

Őszintén remélem, hogy Mesterházy Attila&tsai népszerűsége ettől most az egekbe szökik.

n.n.n. 2016.03.14. 13:18:46

Az aktuálisan "létező" magyar baloldal, a régimódi és tradicionális igazából antijudaista. A liberalizmusellenessége csak felerészben a kapitalizmus stb. elutasítása. (Az meg a klasszikus antiszemitizmusra hasonlít.) Másik fele Törvénnyel: nagyjából konkrétan a mózesi tízparancsolattal és a zsidókkal ("libsikkel") mint ennek a törvénynek a népével szembeni ellenségesség.

2016.03.14. 13:52:12

@n.n.n.:

ez nyilvánvalóban csak provokáció, mert komolyan aligha gondolhatod, ha tényleg úgy gondolnád beteg vagy.

amúgy két dolog:

1. szerinted mindenki mindig a zsidókkal foglalkozik, akkor is ha teorizál, akkor is ha pragmatikusan politizál, akkor is ha éppen akciófilmet néz? neked valami ilyen fixációd van?

2. ha valaki genetikai-származási alapon kritizálja a zsidókat téved és kártékony. de szerinted kulturális alapon nem lehetséges bizonyos fokú bírálat, persze bármiféle szélsőséges általánosítás nélkül? kizárólag pozitívumokat látsz? a zsidót jobbat látod más nemzetnél, az kivétel?

amúgy amit írsz, ostoba demagógia, pár agybeteg zsidótól lehet látni aki már a "pina" szó olvastán is zsidózást lát.

honnan szalajtják az ilyen embereket? honnan jöttök?

n.n.n. 2016.03.14. 16:26:40

+18!

@WiteNoir: nem én vagyok beteg és demagóg, hanem te. Amiket ide írsz, főleg ha méltóztatsz engem észrevenni és ettől fölbaszni az agyad, na, hát az a demagógia. A hozzád hasonló primitív és erőszakos barmok szerint persze az a demagógia, ha valaki tiltakozik az erőszak és a gyűlölet-bűncselemények ellen és nem akarja azt megengedni. (És nem merted leírni: én biztosan valami feminista vagyok - és a feminizmus "zsidó demagógia"!)

És még műveletlen is vagy és egy ostoba erőszakos bunkó. Fogalmad sincs semmiről, a zsidóság "kulturális alapú" bírálatáról a legkevésbé. Max. annyi, hogy a feminizmust is biztosan a zsidók találták ki... Te hogyan gondolod például Emmanuel Lévinas filozófiájának vagy a Bauhaus építészetének és a modernnek mint "zsidó építészetnek" a bírálatát? Én többek között ezeknek a dolgoknak, sőt Bartók zenéjének az elutasításával találkoztam, mint a "zsidóság" "bizonyos fokú bírálatával", kulturális alapon. Mer ez mind a rossz és ez mind a zsidó kultúra és a zsidókat azért kell kulturális alapon bírálni. "Bizonyos fokig" - ezt szokták ugye, Endlösungnak is becézni.

Láthatóan nem tudod azt se elviselni, ha egy nő vagy pláne valami "mocskos buzi" nem kussol és pláne ha olyat mond, ami neked nem tetszik - és még "libsi" is biztosan, mert nem akarja megengedni a nemi erőszakot és a verést és bántalmazást. Amihez pedig a felsőbbrendű árja proletár hímneműnek igenis joga van - hiszitek hittel azt ti, akik a taplóságot definiáljátok "baloldaliságnak". És nyilván nem tudod elviselni, hogy én a te fogalmaid szerint női testbe születtem, de nem akarok olyan nőiesen viselkedni, ahogyan "kell" (ezért szoktak pl. zsidózni + transzszexualizmussal vádolni) és veréssel és nemi erőszakkal fenyegettek és meg akartak erőszakolni és én nem engedtem meg azt se. (És az is mind "libsibolsi" biztosan, aki a gyűlölet-bűncselekményeket nem akarja megengedni.)

Engem nem azért zsidóztak le, mert én genetikailag zsidó vagyok, hanem "kulturális alapon", azért, mert transznemű vagyok és azért, mert a műszaki felsőoktatásban tanultam, és azzal vádoltak, hogy biztosan a zsidók és keresztények istenében hiszek - biztosan azért tanultam a műszaki felsőoktatásban és azért akartam mérnöki diplomát stb. És azért voltam én az "ellenség", akit verni, bántalmazni kell és Auschwitzba vonatozni. Ennyit azokról, akik "kulturális alapon" kritizálják a zsidókat. Mért nem az érdekel: őket vajon honnan szalajtják. Megmondhatom egyébként. Akivel személyesen találkoztam, agykontrollhívő ezotérikus volt, őt onnan szalajtották.

A kérdéseidben megnyilvánuló inverzióiddal és projekcióiddal, már megbocsáss, nem lehet, mit kezdeni. Azért kösz, hogy lezsidóztál, megtiszteltetésnek tekintem.

***

... ki nézett akciófilmeket - vagy én hol és mikor beszéltem arról? (Soha életemben.)

Ha az apámra gondolsz, nos, ő egyrészt meg akart erőszakolni gyerekkoromban és rögeszméje volt, hogy ahhoz neki joga van, mert ő olyat könyvekben is olvasott, másrészt szokása kedvelni történetesen az akciófilmeket és a náci erőszakszervezeteket - és ezek a dolgok mind a "férfiasság" megnyilvánulása őszerinte. A pedofília és a nemi erőszak éppúgy, mint a rajongás az akciófilmekért és a Harmadik Birodalom erőszakszervezeteiért. (És gondolom, akkor más "férfias férfiak" is lehetnek ezzel így. És akinek az ilyen hajlamok nem tetszenek, annak biztosan azért, mert akinek ilyen hajlamai és kedvtelései vannak, az biztosan a zsidókra gondol közben...)

Vagy esetleg zsidós-nácis-fetisiszta feminista pornóra gondoltál? hogy amikor a zember olyat néz, akkor nem a zsidókra gondol? Ésjajistenem honnan jön már az, aki nem arra izgul és honnan szalajtották?

Ne válaszolj nekem! (És kérem, más se reagáljon erre a csetepatéra.)

2016.03.14. 17:23:32

@n.n.n.:

a baj az, hogy a hozzád hasonló zakkantak kerülnek a szélsőbaloldalra, aki nem elmebeteg pedig menekül onnan.
nem kellene így lennie, de hát így van.

n.n.n. 2016.03.15. 10:35:37

WiteNoir terminológiájában a "zakkant" és "elmebeteg" a feminista szinonimája. Ő meg valami ("szélsőbal") férfijogi aktivista. És ehhez keres valami olyan politikai csoportosulást, ahol nincs feminizmus és nem akarják korlátozni a nők elleni erőszakot.

És persze azok a nők, akik nem hajlandóak b*szni azzal, akivel kell és az összes férfirokonaikkal és nem engedik meg a nemi erőszakot és tiltakoznak az erőszak és bántalmazás ellen mind "zakkantak" és hülyék és elmebetegek - mert az meg is van mondva, hogy erőszak igenis normális és a szexuális erőszak és a nők bántalmazása normális és azt meg kell engedni! És aki nem akarja azt megengedni az abnormális és hülye - és még biztosan liberális és feminista is. (És zsidó!) És még szélsőbaloldali is biztosan - főleg akkor, ha magukat szélsőbaloldaliként azonosító és "marxista" barmok fenyegetik. És főleg ha a dicsőséges munkásosztály férfi családtagjai akarják megerőszakolni, erőszakkal szexre kényszeríteni és nem akarja azt megengedni.

És az olyan zakkant erőszakellenző feministák tehetnek arról biztosan, hogy a "szélsőbal" nem vonzó a fehér felsőbbrendű férfiak szemében, akik pedig igenis erőszakoskodni akarnak és nőket bántalmazni és zsidózni és buzikat verni stb. És mindennek a zsidók/libsik/feministák az oka - még annak is, hogy a szélsőbal nem olyan népszerű, amilyennek lennie kéne...

Néhány hónappal ezelőtt leírtam már ide, hogy nem képviselek semmiféle szélsőbalt.

Nem vagyok egyébként feminista sem.

n.n.n. 2016.03.15. 19:03:23

Létezik baloldali antiszemitizmus, rá is lehet guglizni. (Rögtön az első cikkben TGM is meg van említve, Hegyi Gyulával együtt, mint az Attac támogatója - elnézést.)

Legújabban meg, úgy láttam, a "radikális" magyar baloldalon az lett a divat, hogy a feminizmust azonosítják előszeretettel az antiszemita sztereotípiákkal. "Kulturális alapon". A "genderőrült feminista", pláne a nők elleni erőszak ellen tiltakozó feminista = gonosz hülye zsidó. Mer olyan tisztességes magyar embernek eszébe se jutna. És egyébként is, aki rendszeresen olvassa a hurucinfót és az őrültebb konteókat, az tudhassa, hogy a feminizmus is zsidó találmány - és ahogy azt Black&White "kolléga" föntebb kifejtette, csak agybeteg zsidók háborodnak föl a nők elleni erőszakon és a szexizmuson.

Szóval a radikális oldalakon a feministák lettek a "zsidók". Akkor is, ha a feminizmusnak tényleg van antiszemita beütése, van direkt antiszemita feminizmus is.

sshbb (törölt) 2016.07.01. 12:55:50

@TamasGM: Mesterházy Attila az egyik legkönyörtelenebb és legridegebb vezérpolitikusa volt az MSZP-nek. Láttam vele néhány TV-interjút: egyszer helyre tette Kálmán Olgát, egyszer pedig Mészáros Antóniát - vérfagyasztó volt. Egy Rónai Egon-interjúban őszintén bevallotta, hogy neki fontossági sorrendben első helyen áll a Párt a családdal szemben - vagyis az MSZP a lányával és a feleségével szemben. Az hírlik róla, hogy szociálisan érzéketlen és kőkeményen neoliberális. Hogy az összefogásos buli során tett dolgairól ne is beszéljek, ahol mindent megtett, hogy ő álljon az egész "baloldali" tömb élén. Igazából van olyan kemény és kegyetlen figura, mint Vona Gábor - kb. ugyanúgy nem látnám szívesen az ország élén, mint Vonát.

És akkor Ön köszönetet mond egy ilyen figurának! Mint baloldali és humanista. Gratulálok! :(