Gulyás, Puskás, aranycsapat, Rubik-kocka – ezek a legvulgárisabb, legbutább, legkocsmaibb magyar sovinizmus szólamai („na meg például…” – „vagy éppen Bartók…”, édes Istenem…). Ezt a pasast, ezekkel az ótvaros hülyeségekkel és reakciós előítéletekkel, ezt tartják a hogyishívják, a „demokratikus oldal” hogyismondjam, „legkarakteresebb” képviselőjének, „mindennek ellenére”. Gyurcsány teljesen kifogyott a munícióból, hiszen ugyanazt akarja, csak másképp – és ráadásul az erős vezetésről, à la Orbán, zeng dicshimnuszokat – , de ez már legyen a 2. sz. jobboldal baja. Boldogítsák egymást a csaknem 100%-ig jobboldali országgyűlésben.

Tamás Gáspár Miklós írása.

gyurcsany-szavak-ereje.jpg

Kép: 444.hu

„Ezt a témát magára adó ember már nem tárgyalja nyilvánosan. Egyszerűen azért, mert elavult.” Ezt gondoltuk volna. De nem. Megjelent Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök röpirata, a Sokak Magyarországa, és láthatjuk, hogy komolyan veszik, „mindennek ellenére” komoly intellektuális teljesítménynek tartják. Sőt: azt mondják, hogy más politikai erők ilyen szellemi tour de force-ra nem képesek. Mindjárt meglátjuk.

   Gyurcsány Ferenc eddigi politikai pályájáról már mindent elmondtak. (Saját kontribúciómat 2011-ből –

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/a_gyurcsany-eset-76201 -- már csak részben tartom érvényesnek, bár nagyon szép írás, messze a legjobb a mezőnyben, nem azért mondom.) A leglényegesebb mindebben az őszödi  beszéd legendája. Ami nevetséges. Ha valaki azt mondja, hogy eddig hazudott: az azt jelenti, hogy ezentúl nem akar hazudni. Hiszen ha ezután is hazudni óhajtana, akkor azt mondaná, hogy mindig igazat mondott. Implicite elnézést kér, és javulást fogad. Ezt az egyszerű összefüggést hétéves gyerek is átlátja (kipróbáltam), és nem hinném, hogy a 2006. őszi dühkitörések elmúltával – amikor a tiltakozóknak nem volt türelmük ennek az elemi műveletnek az elvégzésére – a magyarországi honpolgárok olyan idióták lennének, hogy ezt ne értsék.

   Nem.

   Gyurcsány Ferenc nem azért népszerűtlen, mert kozmetikázta a statisztikai adatokat és sumákolt (ami kétségtelen, bár a későbbi fejleményekhez képest semmiség), majd evvel fölhagyott, hanem azért, mert a megszorító intézkedéseket – joggal – gyűlölte és gyűlöli a nép, amelynek ebben (a közgazdasági és társadalomtudományi konszenzus szerint is) igaza van.

   Ennyi az egész.

   És most lássuk a medvét.

   „A társadalomfilozófiánk egy meritokratikus – tehát nem liberális, de nem is illiberális – demokráciát tekint mintának, ahol az érvényesülést nem a korrupció vagy a politikai lojalitás, hanem a tehetség, a szorgalom és a tisztesség hármas talapzata jelenti. A gazdaságpolitikánk pedig az ökoszociális nemzetgazdaságot tartja felelős válasznak a XXI. század kihívásaira, ahol a piaci működés folyamatait ökológiai, szociális és nemzetgazdasági szűrökön engednék keresztül.”

   Ki írta ezt?

   Nem más, mint Vona Gábor (itt: http://alfahir.hu/vona_gabor_oktoberi_gondolatok). Ki NEM ért evvel nagyjából egyet a mai magyarországi hivatalos politikában? Nagyjából senki. Vona Gábor „tanulmánya” semmivel se alacsonyabb színvonalú, mint Orbán Viktor előadása a három etnokonzervatív és etnokeresztyén egyesület ülésén – vagy mint Gyurcsány Ferenc röpirata.

   És lássuk, hogyan definiálja a volt miniszterelnök a baloldalt:

   „Számtalanszor tettem kísérletet arra, hogy tisztességesen és közérthetően leírjam és elmondjam, mit gondolok a baloldaliság lényegéről. Korábbi meghatározásaimat most nem ismétlem meg. Egyszerű megközelítést ajánlok. Tekintsük baloldalinak azt a mentalitást, amikor valaki a szabad emberek közösségét úgy kívánja megszervezni, hogy származásától, családi hátterétől függetlenül bárki az lehessen, amivé tehetsége, szorgalma, teljesítménye alapján válhat úgy, hogy mindeközben elfogadjuk és támogatjuk: önmagunkon kívül másokért is felelősek vagyunk. Legyen szabad a pálya nekem is meg neked is, ha meg nem az, akkor segítsünk szabaddá tenni – talán így is mondhatjuk.”  

   (Lásd itt: http://sm.dkp.hu/.)

   Baloldali az a mentalitás, amikor…

   Ez ugye meritokratikus fölfogás (vö. Vona, följebb; és vö. Orbán Viktor beszédével, amely szerint „a közjónak… a gazdaság működésében is valahogy teret kell kapni, és a kettő összefésülése a legnehezebb programalkotói feladat […], hogy talán a németeknek még a Helmut Kohl idején folytatott gazdaságpolitikáját érdemes elővennünk, ahol a közjó, a felelősség, az érdek meg a haszon szerves egységben tudott kifejeződni…”, lásd itt: http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_beszede_az_idok_jelei_vitairat_bemutatasakor), és a puszta haszonlesésnek tekintett kapitalizmust kívánja „összeegyeztetni” az egyébiránt nem meghatározott (vetélytársainál is pusztán vérszegény altruizmusnak sejdített) „erkölccsel” mint olyannal.

   Tehát Gyurcsány, többé-kevésbé összhangban a mai magyarországi politika más „nagyjaival”, visszatér (anélkül, hogy tudná) a korai reformkor már akkor elkésett vitáihoz, tehát lényegében a XVIII. századba, 1789 elé. Fölszámolná a származási különbségeket. Szép. La carrière ouverte aux talents – igen, ezt Napóleon is helyeselte. Mindenkinek legyen hozzá joga, hogy a szabad piacon tőkét szerezzen, illetve vagyont, illetve magas jövedelmet alkalmazottként, s akinek ez nem megy mégse, kapjon segélyt vagy effélét.

   Hát ez korszakalkotó.

   Kétségkívül jelent némi haladást a középkorhoz képest, hiszen mondjuk a földtulajdont és a hivatalviselést nem köti nemesi származáshoz. Óriási.

   Orbán még ezt is csak némi szűkítéssel fogadja el, fennkölt mondatokban: „Én azt mondanám, hogy alakuljon ki minden baj ellenére is az a közgondolkodás, hogy nem lehet semmiért valamit kapni. Ez kicsit ilyen angolszászos mondat, Camerontól emeltem el, elnézést kérek. Akik azt mondják, hogy persze az állam segít neked, készen áll, de valamit valamiért, de olyan nincs, hogy adok neked valamit a semmiért. Legyen valami kölcsönösség. Valami, ami kifejezi a kölcsönös felelősséget, nemcsak annak van felelőssége, akinek van valamije, hogy adjon, annak is van egyfajta felelőssége, akinek nincsen, és arra szorul, hogy neki adjanak, és valahogy ebből jöjjön létre valamifajta együttműködés, a »valamit valamiért« szociálpolitika, ha szabad így fogalmaznom. Vagy »valamit valamiért« közmunkaprogram, vagy »valamiért valamit« foglalkoztatáspolitika.” Így beszélnek ezek. Bizony, híveim: ezek föltűnően egyformák.

   Még a dologházi program tekintetében is végül. Elvégre Gyurcsány kijelenti, hogy valamilyen javított formában – mert ő nem dogmatikus – fönntartaná a közmunkát.

   De aztán jön a mai magyarországi politika problémája a kanti politikai filozófiával.

   Itt közvetve Jürgen Habermas munkájára utal Orbán Viktor (de legalább így tudomása van róla, nem mint Gyurcsánynak), amely a „transznacionális demokráciától” haladna a „kozmopolitikus közösség” felé az EU-ból kiindulva (vö. Jürgen Habermas: Zur Verfassung Europas, Frankfurt/M.: Suhrkamp, 2011, kül. 48-96;  de mivel láthatólag négyszáz év együttélés Ausztriával nem volt elegendő hozzá, hogy németül megtanuljunk, megadom angolul is, üsse kő: Jürgen Habermas: The Crisis of the European Union [figyeljük a cím, hm, szabad fordítását], ford. Ciaran Cronin, London: Polity, 2013, kül. 12-70).

„…Ez a kozmopolita igény azt jelenti, hogy az emberi jogok szerepe nem merülhet ki a sokrétű világtársadalom egyenlőtlen viszonyainak morális bírálatában, az emberi jogoknak intézményesen is testet kell ölteniük a politikailag konstituált világtársadalomban” – idézi a jelenlegi miniszterelnök régi barátjától, Kőszeg Ferenctől (az ÉS-ből).

   Mindez Kant Örök béké-jéből származik természetesen – , és Orbán a tanácsadójának, Tellér Gyulának a Frankfurti Iskolával kapcsolatos gyűlölködő, kényszeres idioszinkráziáiból tud róla. (Tellér elfelejti, hogy a Kantot fölélesztő Habermas eltér már a kritikai elmélet korábbi fázisaitól olyannyira, hogy már nem is tartozik oda; meg az se rémlik neki, hogy Horkheimer és Adorno mintha bírálta volna a fölvilágosodást, ha nem csalódunk.)

   Gyurcsány mindezt a „bezárkózás” és a „nyitottság” hírlapi kliséivel fejti ki, valahogy így:

   „Bezárkózni vagy kaput nyitni? – ez itt a kérdés. Az európai polgárok jelentős része félelmeitől vezetve a bezárkózásra hajlik. Sokan beszélnek keresztény gyökerekről, sőt, azt az európai alapszerződésbe kívánják iktatni, mégis szenvtelenül és ellenségesen nézik a nincstelenek és reményvesztettek emberáradatát. Mit tegyenek a baloldaliak, a humanista gyökereinkre büszke európai demokraták? Menjenek a tömeghangulattal? Vegyék tudomásuk, hogy a szavazók többsége nem nyitni, hanem bezárkózni akar? Nem javaslom. Nem javaslom, hogy harminc ezüstért eladjuk hitünk egyik legfontosabb darabját.”  

   Az etnicizmust, rasszizmust, idegengyűlöletet lehet „bezárkózás”-nak becézni. Lehet föltételezni, hogy ez az „európai polgárok” mintegy természetes attitűdje – ez Orbán és Vona hipotézise – , amellyel nem szegezhetünk szembe mást, mint a „hitet”, tehát (itt) valami mesterkéltet és „akart”-at, hősiesen, szemben „a szavazók többségével”, mintha ez valami genetikai adottság lenne.

   „Ha Európa nem érti, hogy az USA-val vagy az ázsiai országokkal felvenni a gazdasági, kulturális versenyt közösen, közös programokkal nagyobb eséllyel kecsegtet, mintha külön-külön küzdenénk, akkor szűklátókörűek vagyunk, a pillanat emberei, és megérdemeljük a sorsunkat. Ha Európa nem érti, hogy ehhez hatékonyabb, több joggal felruházott európai kormányzás kell, hogy egyesíteni szükséges mind több nemzeti jogkört a közös energiapolitikához, külpolitikához, védelemhez, kutatás-fejlesztéshez, szociális ügyekhez és így tovább, akkor beszélhetünk európai jövőről, de kultúránk, életmódunk el fog enyészni az amerikai és ázsiai nyomás alatt. Arisztotelész, Goethe, Puccini [Puccini???!!!] vagy éppen Bartók egy érdekes, letűnt világ skanzenjébe fog jutni. Mi meg velük együtt.”

      Tehát „Európa” a versengés relatív értéke, azért kell „Európa” mellett „hittel” állást foglalnunk, hogy jól „pozicionáljuk” magunkat a konkurenciaharcban.

   „Kultúránk, életmódunk el fog enyészni az amerikai és ázsiai nyomás alatt”: ez színtiszta Orbán.

   És színtiszta Vona Gábor.

   A sippenfremd Amerika és Ázsia elleni küzdelemben Orbán a „bezárkózást” preferálja (hol „nemzetállami”, voltaképpen persze faji-etnikai értelemben, hol pedig a fehér, finomabban szólva „keresztyén” Európa védelmében), Gyurcsány pedig a „nyitást” (azaz a világi-kapitalista, többszínű Európa védelmét a külvilággal szemben: a különbség elenyészően csekély, bár ezt Gyurcsány szemlátomást nem tudja). Gyurcsány „kozmopolitizmusa” valójában európai nacionalizmus, Orbáné csak olykor (mert ő par excellence etnicista). De olykor igen.

   „Mi, európaiak büszkék vagyunk az antikvitásra, a zsidó-keresztény kultúrára, a felvilágosodásra, a modern jóléti államra, a demokráciánkra. Mi, magyarok, ezeréves államunkra, visszaszerzett függetlenségünkre, sajátos nyelvünkre, 1956-ra. Na meg például a magyar gulyásra, Puskásra és az aranycsapatra, vagy éppen az évtizedekkel ezelőtt feltalált Rubik-kockára” – írja Gyurcsány Ferenc, aki a magyarországi baloldal (értsd: jobbközép) vezérletére jelenti be újólag igényét. Ez Orbán-utánzat szintén, méghozzá balkörmű.

   Gulyás, Puskás, aranycsapat, Rubik-kocka – ezek a legvulgárisabb, legbutább, legkocsmaibb magyar sovinizmus szólamai („na meg például…” – „vagy éppen Bartók…”, édes Istenem…). Ezt a pasast, ezekkel az ótvaros hülyeségekkel és reakciós előítéletekkel, ezt tartják a hogyishívják, a „demokratikus oldal” hogyismondjam, „legkarakteresebb” képviselőjének, „mindennek ellenére”.

   Hát ehhez képest azok, akikre semmiképp nem szavaznék, ha még szavaznék egyáltalán, ami nem valószínű: Tóbiás, Mesterházy, Szigetvári, Schiffer, Tüttő Kata és a többiek igazi szellemóriások. Az egyedül (mégiscsak, úgy-ahogy, hébe-hóba, többé-kevésbé) komolyan vehető PM embereiről nem is szólva.

   A magyar politikai irodalom valaha – Kölcseytől Bibóig – nem volt alábbvaló a magyar költészetnél, sőt.

   Szégyenszemre még a múltkori diktatúrának is voltak politikusai – Révai, Molnár Erik, Erdei pl. – , akiknek voltak szellemi képességeik. A rendszerváltás környékén is fölpislákolt a szellem. Olvassuk Kossuth, Deák, Nyáry Pál, Wesselényi, Kemény, Szemere, Szalay, Klauzál beszédeit és leveleit; elfog bennünket a keserű szégyen a hanyatlás láttán.

   Hagyjuk.

   Mi a fészkes fenének köszönhető a Gyurcsány-mítosz? Miért hívek hozzá jobb sorsra érdemes értelmiségiek?

   Megmagyarázom.

1. Mivel a KISZ KB volt titkára – aki energiájával és beszélőkéjével meghódította a Magyar Szocialista Pártot, s akinek az akkori fiatalsága „modern” küllemet kölcsönzött – szövetségre lépett a kései (NEM az eredeti) SZDSZ-szel, és hallgatott a piaci fundamentalista, neoliberális, technokrata tanácsadókra (akik nem a demokratikus ellenzékből, hanem az átmeneti korszak befolyásos kutatóintézeteiből jöttek, javarészt párttagok voltak, de szenvedélyes antikommunisták), bizonyos értelmiségiek ebből azt a téves következtetést vonták le, hogy Gyurcsány liberális. Ráadásul olyan liberális, aki múltjából kifolyólag nem fogja firtatni a monetarista közgazdász „elit” ún. pártállami foltjait. Így hát abban a helyzetben van, hogy a pártállam rendszerellenzékének és „belső” reformista apparátusi, technokrata, elitista „ellenzékének” a frigyét megpecsételje, miután a másként gondolkodók „régi gárdája” nagyrészt távozott a hivatalos hatalmi politikából.

2. Ebben alábecsülték a neoliberális technokrata „elit”-nek és közigazgatási, valamint akadémiai (társadalomtudományi) és művészértelmiségi szövetségeseinek konzervatív karakterét, amelynek az „antitotalitárius” ideológiája – tévesen – „demokratikusnak” tetszett, s amely „államtalanításon” az állam szociális funkcióinak szétmángorlását, ám represszív funkcióinak megerősítését értette (a thatcheri-reagani recept szerint), s amelynek a szemszögéből az egyenlőség valaminő regresszív-archaikus „kollektivizmusnak” (ez teljesen tartalmatlan kifejezés) látszott.

3. A gyurcsányi MSZP elutasította az antiszemitizmust és az Amerika-ellenességet (mint ahogy a régi Fidesz is egyébként), s mivel ez, habár teljesen kompatibilis volt valamely nyugati faktúrájú konzervativizmussal (is), önmagában haladónak tetszett az olyan közéletben, amelyben a Fidesz asszimilálta a csurkizmus és torgyánizmus legrosszabb vonásait. Itt az atlantista és enyhén euroföderalista, IMF-hívő jobboldal csapott össze a sovén jobboldallal, miközben kettejük gazdaság- és szociálpolitikája közötti különbség (a hamis látszatok ellenére) elenyésző volt. A szélsőjobboldal felé hanyatló Fidesz-KDNP – a várakozások ellenére – a pénzügyi egyensúly politikáját folytatta, csökkentette a deficitet és az államadósságot (vö. http://kettosmerce.blog.hu/2015/10/27/kornai_janos_es_a_portugaliai_allamcsiny), mégis, a neoliberális kritika fönntartotta azt a fikciót, hogy az etnicista-rasszista, kormányzó szélsőjobboldal „államosít” és a plebejusok kedvében jár (amiből egyetlen szó sem igaz).

4. Az egyre inkább jobbra csúszó magyarországi neoliberalizmus fönntartotta a „polgárosodás” és a „polgárság” mítoszát, amelyet azonosnak tekintett a pluralizmussal és a toleranciával, miközben a valóságos középosztály érdekeit a maga igazságtalan adópolitikájával és szociálpolitikájával a Fidesz-KDNP, illetve (hiszen a párt megszűnt) Orbán és bürokratikus apparátusa szolgálta igazán. A gyurcsányi „ballib” – különösen a sajtóban – a polgárság nevében és szolgálatában lármázott, pedig a polgárságnak soha nem volt olyan jó dolga, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amelyben az európai pénzeket Orbán nagylelkűen osztogatta a nemzeti burzsoáziának, amelyet a profitmaximalizálásban nem zavartak a neokon doktrínákkal olykor ellenkező húzások. A naiv neoliberális publicisztikának nem tűnt föl, hogy az orbáni szociális demagógia címzettje nem a plebs (amely ebből csak a rasszizmust érzékelte, amellyel sikerült szembeállítani az alsóbb néposztályok csoportjait egymással), hanem a középosztály, azaz a nemzeti burzsoázia, korábban az MSZP-SZDSZ koalíció hálás kliense. A megszorítási politika ikonja, Gyurcsány Ferenc, senkinek nem tett kedvére, csak az értelmiség egy kisebbségének, amely – mivel Gyurcsány és a „ballib” már nem volt hatalmon – , figyelmen kívül hagyhatta, hogy a tudomány és a kultúra (meg a minőségi médiaháló) erős, szelektív állami támogatás (tehát állami beavatkozás) nélkül halott.

5. Az, hogy Gyurcsány Ferenc „antinacionalizmusa” és „antirasszizmusa” mit ér – és itt most tekintsünk el mind a Pásztor Albert-epizódtól, mind a menekültek vacsorameghívásától – , azt láthattuk, és láthatjuk ebből a röpiratból is. De ezt az értelmiség nem láthatta, mert Gyurcsány (csakugyan) nem antiszemita – ez azonban nem elég – , s mert a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazás körül játszott kétértelmű szerepe (sovén demagógia kontra jóléti demagógia) miatt az etnokonzervatív szélsőjobboldal (Fidesz-KDNP, MIÉP, Jobbik) hazaárulóként támadta. Ugyanez az értelmiség nem kifogásolta az összes „baloldali” (?) pártok által támogatott veszprémi képviselőnek, Kész Zoltánnak a nem másutt, hanem a Népszabadságban publikált javaslatát, amely nemcsak passzív választójogot adna a szomszédos országok magyar (és magyar állampolgárságú) lakosainak, hanem ott magyar választókerületeket alakítana ki, ahonnan egyéni képviselőket lehetne beküldeni a budapesti parlamentbe – ez az ötlet világos casus belli; ilyesmivel még a Jobbik se mert soha előállni. Ugyanez a Kész Zoltán, az amerikai Tea Party nagy híve, cenzusos választójogot javasol à la Tisza István és à la Darányi Ignác, s azt hallom valamennyiünk kedves Klubrádiójában, hogy róla kell példát vennünk, ha a „baloldal” – a baloldal, um Gottes willen! – sikerét akarjuk.

6. A liberális, neoliberális és posztliberális értelmiség annyira jobbra tolódott, hogy az ortodox neoliberális gazdaság- és szociálpolitikát folytató (bár olykor – ritkán – a globális tőkével szemben az államon élősködő nemzeti burzsoáziát, azaz saját magát a saját érdekei szempontjából ésszerűen preferáló) tekintélyelvű, antidemokratikus rezsimet mint afféle „új szocializmust” bírálja, amelyhez hasonló marhaságot még nem láttunk-hallottunk a magyar eszmetörténetben. Ugyanekkora ökörség az, amellyel Orbán etnokonzervatív rendszerét „populistának” (!!!) titulálják, mintha a populizmus nem volna annak az etatizmusnak és bürokratikus elitizmusnak, központosításnak a szöges ellentéte, amely az Orbán-rezsimet jellemzi. Az Orbán-rezsim, a kezdeti ellenforradalmi mozgósítás lázbetegsége után leépítette a saját aktív bázisát (pl. az ún. polgári köröket, de a párttagságot is), teljes egészében a helyi apparátusokra, a helyi oligarchákra, harámbasákra és az erőszakszervezetekre támaszkodik, az elitellenes populista mozgósításnak nyoma sincs. (És itt nem pusztán történeti műveletlenségről és helytelen szóhasználatról van szó, bár Magyarországon a legbrutálisabb tudatlanság jelentőségét nem szabad lebecsülni.) Rossz tréfa, hogy a fajgyűlölő, etnokonzervatív jobboldal és az álglobalista, eurofil, neoliberális jobboldal kölcsönösen „kommunistának” szidalmazza egymást, ámde

7.a menekültválság tisztázta a frontokat. Fontos, „liberálisnak” tartott értelmiségiek – mindenekelőtt zsidók és minősített filoszemiták – jöttek elő a szokásos, a rasszizmust „kulturalista” klisékre cserélő előítéletekkel és a „kultúrkörök” ősreakciós, penészes, ún. kultúrmorfológiai „elméleteivel”. Gyurcsány se mondta – meg senki se a „ballib” establishment tagjai közül – , hogy fogadjunk be menekülteket, csak azt, hogy bánjunk velük emberségesen, ameddig el nem húznak innen a búsba: számos liberális nagyság egyenesen támogatja Orbán világméretű (indokolt) fölháborodást kiváltó, ám utóbb nagy sikerű, sokaktól követett kerítésstratégiáját. Most pedig Gyurcsány a mi ázsiai nyomás alatt enyésző kultúránkról (Puskás, Rubik-kocka, gulyás) szónokol. Nem mondom, hogy összenő, ami összetartozik, mert a helyzet ennél sokkal rosszabb.

Egy szó, mint száz: a magyarországi baloldalnak (amely kizárólag az Országgyűlésen és az Európai Parlamenten kívül fungál – főleg néhány portálon, folyóiratban, pár klubban-kocsmában) semmi köze nincs Gyurcsány Ferenchez és pártjához. (Függetlenül attól, hogy részletkérdésekben lehet igazuk, de részletkérdésekben bárkinek lehet igaza, még a fasisztáknak is természetesen; az viszont tűrhetetlen, hogy a Gyurcsány-kormányok embereit koncepciós pörök keretében dugják tömlöcbe; ezt nem lenne szabad tudomásul venni csöndben; de nem országgyűlési képviselőknek kell bírálniuk a bíróságot).

   De nemcsak az országházi tétova és jelentéktelen, „bal”-nak nevezett jobbközéptől kell a valódi, antikapitalista és antirasszista baloldalnak elkülönülnie, hanem ugyancsak e hamis lobogó alatt hajózó értelmiségi csoportosulásoktól is.

   Végképp elég volt, teszem azt, az olyan steril kísérletekből is, mint a rossz formában lévő Magyar Bálint újabb és újabb maffiaállam-definíciói, amelyek szitoknak jók, de elemzésnek semmit sem érnek. Hiszen a törvényesített, államilag működtetett maffia contradictio in adiecto, márpedig itt az folyik, hogy közbeszerzési eljárások stb. közvetítésével az állami elit kisajátítja az állam javait; ez mellesleg ellentétben áll az orbáni „államosítás” tézisével, hiszen itt privatizálás megy végbe, mindenfajta „megváltás” vagy ellenszolgáltatás nélkül, teljesen törvényesen – már ha alkotmányosság nélküli rezsimben beszélhetünk egyáltalán „törvényességről”. A maffia meg szokta volt vesztegetni az államot, de itt az állam maga a maffia, tehát nincs maffia. Ez csak világos? Minden premodern monarchia szokott vagyont juttatni a híveknek, birtokot, címet, kiváltságot, stallumot, szolgalmi jogot. Itt ennek valaminő posztmodern analogonja látható (és az „udvari szállító” funkciójának föléledése), amire a „maffiaállam” jól hangzó metaforája egyáltalán nem alkalmazható, felejtsük el.

   A neoliberális köröknek egyre kevesebb okuk és ürügyük maradt rá, hogy bírálják az Orbán-rezsimet. Föltűnően nevetséges az ún. ballib, valójában jobbközép, mérsékelten konzervatív sajtótermékek fölháborodása amiatt, hogy Orbán és az emberei arrogánsan elutasítják az egyébként zömmel indokolt, ha nem is hiteles amerikai bírálatokat – miközben az amerikai páncélosok vígan dübörögnek a magyar országutakon. (Szép kis függetlenségi politika. – Meg az is szép kis anti-neoliberális politika, ahogyan a Fidesz-KDNP támogatja az Európai Parlamentben az európai-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt, a TTIP-t: ez aztán csakugyan megtermti a multik világuralmát, Orbán úr áldásával és közreműködésével. Orbán a Nyugat-ellenes, Amerika-gyűlölő magyarhoni jobboldalt is elárulja, mint mindig  mindent és mindenkit.)

   A szemérmetlen orosz szimpátiákkal vádolt – méghozzá sovén szlávellenes, ruszofób szlogenek segítségével vádolt – Orbán csöndben elárulta időleges szövetségesét, Putyint is, de ebből nem lesz baja, ha Irán, Oroszország és az Egyesült Államok összefog Szíriában, ami pillanatnyilag nem lehetetlen. Ne mondja senki, hogy a páncélosok kevesebbet számítanak, mint az Ökotárs Alapítvány. Gyurcsány teljesen kifogyott a munícióból, hiszen ugyanazt akarja, csak másképp – és ráadásul az erős vezetésről, à la Orbán, zeng dicshimnuszokat – , de ez már legyen a 2. sz. jobboldal baja. Boldogítsák egymást a csaknem 100%-ig jobboldali országgyűlésben.

   De ha még egyszer valaki baloldalinak nevezi ezt a fickót, csakugyan dühbe jövünk.*

  

   *Meg kell vallanom az olvasónak, hogy nem szoktam ilyen terjedelemben politikusi beszédeket és elaborátumokat olvasni a maguk Wortlautjában, most is csak a nyájas olvasó kedvéért. Uramisten! Ahogy Orbán miniszterelnök úr ezen a találkozón a katolikus főpapokkal flörtöl, bratyizik, incselkedik, ahogy hízeleg és hódol nekik, tréfálkozik velük, hátba veregeti őket – mindezt igen rosszul leplezett megvetéssel – , a kedélyes kényúr és kegyúr. Gyomorkavaró. Abban a stílusban, ahogy egykor a brigádvezető meghívta munka után a fiatal dolgozókat egy féldecire, s akiknek aztán tisztelettudóan hallgatniuk kellett a góré leereszkedően trágár történetkéit. S aztán ugyanebben a gemütlich modorban terjeszti elő szokványos, félburkoltan antiszemita összeesküvés-elméletét, „ezek” hozzák a nyakunkra a megélhetési bevándorlókat, az illegális határátlépőket, népvándorlás, armageddon, höhöhö. Már csak mi, magyarok, höhöhö, már csak mi már, höhöhö, ilyen emberek vagyunk, höhöhö. Goebbels a Mikroszkóp Színpadon. – Aztán meg Vona képviselő úr a „tanulmányában” és az őt újra providenciális államférfiúként lanszírozó Magyar Nemzetnek adott interjújában (http://mno.hu/politika/van-eselyem-orbannal-szemben-1311660): tartalmatlan, üres fecsegés az ismert „mérsékelt” és „komoly” manírban, a fecsegés itt nem a gondolatok népszerűsítésre, hanem elrejtésére szolgál. (Figyelmeztetés fasiszta barátainknak: az eszmék elrejtése és elhallgatása gyakran az eszmék elfelejtéséhez vezet.) De hát micsoda unalom! Mekkora gondolattalanság! Mily hatalmas űr! De hát ha Vona nem is tud írni, nem tudja megkérni mondjuk Pokol Béla alkotmánybíró urat, hogy írjon valami tüzeset, intelligenset és gonoszat? (Persze név nélkül, vagy Vona képviselő neve alatt.) Szegény Gyurcsány is – Ministerpräsident a. D. – maga írja ezeket a ressentiment-tól bugyogó és pöfögő közhelytiráda-sorozatokat, sok-sok magyartalansággal és nyelvtani hibával: akár egy magyar újságíró. (Nem a magyar médiák orbánisták vagy gyurcsányisták, hanem Orbán és Gyurcsány újságista.) Az egész olyan, mintha Fletó emlékezetből próbálná fölmondani a 168 Óra vagy a Népszava aktuális vezércikkét, és mivel a memóriája blokkol, blöffölni próbál, mint a rossz tanuló. Gyurcsányt ragyogó értelmiségiek rajongó koszorúja veszi körül: nem lehetett volna megkérni valakit, hogy nézze át ezt a zöldséget? Iszonyú szenvedés volt olvasni ezt a rahedli vacakságot. Érted tettem, szeretett magyar olvasóm.

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr478043140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingyenebed 2015.11.02. 09:46:45

merthogy?

hogy képzeli kedves TGM egy társadalom működését, ha nem valamit valamiért alapon?

adam hyl 2015.11.02. 11:38:19

Ez a harc arról szól, hogy az USA pénzek a PM-nél vagy a DK-nál landolnak.

TamasGM 2015.11.02. 12:03:31

A hétfői, november 2-ai NÉPSZABADSÁGban (nol.hu/belfold/gyurcsany-szabad-hasznalni-az-erot-1572645) ahol a nagy szellemesi eseménynek kijáró ünnepi interjút ad gyurcsány, ezt mondja:
"Baloldaliként progresszívadó-párti vagyok. De érzékelem, hogy az egykulcsos adó mennyire belemászott az emberek fejébe, azokéba is, akiknek nem kedvez. Az a dilemma, hogy lehet-e szembemenni a többséggel az igazságosságra hivatkozva. Ma óvatosabb lennék ebben, mint a tavalyi választási kampányban. Azért, mert úgy látom: a választók többségének a fejében a többkulcsos adó adóemelést jelent.
[...]
- A programunkban azt fogják látni februárban, hogy érzékeljük a közhangulat változását. Ezért vitát javaslunk arról, hogy a mai egykulcsos és a progresszív adórendszer között van-e olyan megoldás, amely igazságosabb helyzetet teremt, és a többség is el tudja fogadni."
Tehát:
Gyurcsány Ferenc kimondja, h. meggyőződése ellenére azt az adórendszert támogatja, amelyről tudja, h. igazságtalan. Azt is beismeri, h. "a nép" fejében az a TÉVEDÉS él, amely szerint a progresszív adó adóemelést (!) jelent. (Amúgy szerintem nem sok ilyen buta ember lehet.) Így hát Gy. F. TÉVEDÉSre, általa is hamisnak tartott gondolatra tervezi alapozni a politikáját.
Nem tudom, milyen szó használható erre, de bizonyosan nem az "őszinte", a "tisztességes", az "elvszerű", a "következetes", a "világos".
Utána pedig tervbe veszi, h. létrehoz valaminő közbülső megoldást a progresszív adó & az egykulcsos adó (flat tax) között. Milyen közbülső van a kettő között? Semmilyen. Az adó v. egykulcsos, v. többkulcsos (progr.). A kettő között nincs semmi. Gy. F. éppen a nagy semmit javasolja.
Az őszödi beszédben Gy. F. azt mondta kb.: eddig hazudott, ezentúl nem fog hazudni.
Most bejelenti, ünnepélyesen & nyilvánosan: "EZENTÚL - a közvélemény (föltételezett) óhajaihoz igazodva
- HAZUDNI FOGOK". Ez a pasas ön- & közveszélyes.
És még evvel együtt is "színvonalat" jelent a mai kínálatban sok (bullshit-hoz szoktatott) honfitársunk számára.

TamasGM 2015.11.02. 12:04:26

@TamasGM: Bocs: természetesen "szellemi" eseménynek.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.02. 12:14:01

Gyurcsány fő baja Orbánnal egy dolog: Orbán kisebb mértékben szolgálja ki a nemzetkőzi nagytőkét és a háttérhatalmat, mint ahogy ezt Gyurcsány szerint kellene.

TamasGM 2015.11.02. 13:10:39

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Hát ezt nehéz kvantifikálni. Mindketten "kiszolgálták" (melyik polgári kormány nem? hisz ez a lényegük...). Melyikük inkább? A nagy multikkal kötött különszerződések, a TTIP... Nehéz megmondani. Különben se kiszolgálásról, inkább engedelmességről van szó - & ami még fontosabb: a burzsoá politikusok őszinte meggyőződéséről. (NEM nemzetközi nagytőke pedig nincs.) TGM

ricardo 2015.11.02. 13:27:05

Monetarista, antikommunista, neoliberális technokrata, ortodox neoliberális, euroföderalista, kozmopolita, etnicista, piaci fundamentalista, antiszemita, konzervatív, atlantista, neokon, posztliberális, reakciós, anti-neoliberális, populista, etnokonzervatív, globalista, eurofil stb.

Lenyűgöző szellemi teljesítmény.

ingyenebed 2015.11.02. 14:25:19

@TamasGM:

az egykulcsos szja a fidesz kevés jó intézkedéseinek egyike.
aki tízszer annyit keres, az tízszer annyit adózik. holott nem kap az államtól tízszer annyi szolgáltatást.
a progresszív szja közönséges lopás.

abban igaza van, hogy Gyurcsány lapos.
Gyurcsány nem a helyén van, nem szocinak, hanem liberálisnak kellett volna lennie, bár annak is fals, mert a kapcsolatok révén a privatizáció során meggazdagodni nem egy nagy kapitalista teljesítmény...

abban is igaza van, hogy csak a hülyék komcsizzák a fidesz kormányt. a fidesz kormány fasiszta (jellegű - minimum) politikát folytat.
amit maga nem vesz észre, hogy azért komcsizzák, mert a kettő rokon logika - mindkettő államhívő kollektivista. csak a kiindulás más, az eredmény ugyanaz. összetévesztik.
nekem tökmindegy, hogy a "nép", a "társadalom" vagy a "nemzet, a "faj" a "vér" nevében lopja meg, teszi szolgává az állam a polgárait.
a manyup államosítás a 90 fokos fordulatban is benne volt, elnézést...
nem láttam, hogy maga TGM, vagy a komcsi barátai egyszer is tiltakoztak volna a fidesz kormány tulajdon vagy piac ellenes intézkedési miatt. ebből a szempontból egy követ fújnak vele, üvölt ez messziről.

maga kedves TGM az agymenéseiben kb ugyanoda jut, ahova Bogár László, csak más úton. az " elvont nemzetközi nagytőke" és a "zsidó gyíkember világösszeesküvés" a nép fejében tökugyanaz kedves TGM, egymásra hajaznak, egymást erősítik, egymásnak ágyaznak meg. az úgynevezett "rendszerkritikai baloldal" Artnerestül, Krauszostul, TGM-estül a fasisztáknak ágyaz meg folyamatosan.
ezért nem rúgnak labdába a fidesz és vona mellett.

más kérdés, hogy a "demokratikus ellenzék" értelmisége annyira idióta, hogy ezt észre se veszi. a klubrádióban se hallani semmi mást, csak a folyamatos rinyálást, miért nincs több pénz erre meg arra, miért nem segít az állam. ki a fene sz kiváncsi erre, már elnézést? azok a józan, életrevaló polgárok, akik kicsinálhatják orbánékat magukban hisznek, nem az államban. az csak kolonc a nyakukban (más kérdés hány százalék ilyen van ebben a selejtes országban). eszünk ágában sincs a fasiszta tolvaj állam helyett a szocialista tolvaj államot a nyakunkba ültetni. cseberből vederbe?

a magyar ellenzék azárt ilyen béna, mert nem jönnek rá, hogy az orbáni rendszernek nem egy másik fajta államhívő kollektivizmus hanem egy állam (és hatalom) ellenes individualizmus a valós alternatívája. a polgárok védelme a MINDENKORI állam ellen, ami MINDIG ellensége volt és lesz a polgárainak, csak mikor a világgazdasági helyzet engedi, akkor könnyebb elviselni.

maga sem jön rá, mert értelmes liberálisból 25 év alatt agymosott komcsi lett. a maga utóbbi évei a kognitív disszonancia minősített esete (lsd még Havas Henrik Tanár Urat meg a mélyen T. Magyar Nép kb felét).

miféle baromság az már, hogy a szoci kormányok (is) neoliberálisak voltak? van évi 250 md lakossági gázártámogatás, 13. havi nyugdíj, 50%-os közalk béremelés puszira, ajándék lakástámogatás milliók, lakásárverezésu moratóriuum évekig egy neoliberális államban? megfúrja a kormány a magánbiztosítós eü rendszer bevezetését egy neoliberális államban?

gondolkodjon már egy kicsit mielőtt hülyíti a plebszet. elég hülye az ma nélkül is.

Magyar Bálint maffiaállama valóban baromság, pontosan azért, amit maga írt, ebben egyetértünk. A maffia nem alkot törvényeket, hanem kijátsza azokat, nem része az államnak, hanem élősködik rajta, aki nem veszi ezt észre, az nem való politikusnak. a Magyar félék miatt bukott ki a liberalizmus a magyar Parlamentből.

Geo_ 2015.11.02. 16:58:38

@TamasGM: Most akartam belinkelni :-)

Magam is sok definíciót ismerek, de ide most ez való: "a politika - a lehetőségek művészete"

Most hanyagoljuk, hogy GYF művész-e vagy sem, de a lehetőségeket mindenképp figyelembe kell vennie - különben nem politikus, hanem civil. (A kettő közt ezt tartom a legnagyobb különbségnek.)

A dolgozat - aktuálpolitikai lépés, az MSZP kihívása a vezető szerepért.

Az viszont a többi erő (szervezet, párt, műhely, stb.) felelőssége, hogy ez a vezető szerep ne az egész (Jobbik nélküli) ellenzék vezetésére, hanem csak a két párt KÖZÖTTI erőviszonyra vonatkozzon.

S azután álljon elő egy helyzet, amiben össze lehet adni ezeket az erőket - ahol az a politikai kérdés, hogy maradjon-e a NER vagy sem.

Potyka Kálmán 2015.11.02. 17:25:54

Felesleges ennyire túlbonyolítani. Ahogy eddíg is, Gy.F. gombot keres a kabátra: ideológiát ahhoz, amit csinálni szeretne.

Ma, Mo-on a DK az eurőpéer föderalista politika letéteményese. Node Mo. (szegényebb fele) a közös piac terheit nyögi és nélkülük a baloldalon (sem) lehet választást nyerni. Tehát naghy a szükség valamelyes spin-re (narratívára)

A Gyurcsány beszédben akad elég tehetséges spin is. Éppencsak ugye aki mondja...

Ennél többet egyik megemlített politikusról sem érdemes mondani.

Legfeljebb azt, hogy hármójuk közül a legnagyobb, már már 1870 fokos spin-re Gy.F.-nek van szüksége.

Nem a legjobb pozíció.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.11.02. 17:53:13

Gyurcsány elkúrta!
Nem kicsit, nagyon!
Személye garancia a Fidesz hatalmon maradásának!

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.11.02. 17:56:24

@TamasGM: Mitől baloldali Gyurcsány?
Korábban gátlástalanul kiszolgálta a neoliberális gazdaságpolitikát, azaz a nagytőkét és közben mosolyogva gyilkolta a középosztályt.
Nem hallottam azóta, hogy megtagadta volna a korábbi elveit!
Nem világos, hogy mit is akar Gyurcsány a Fideszhez képest.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.11.02. 18:00:51

@TamasGM: A progresszív adó egy idealista illúzió csupán! A tőke szabadon mozog a világban!
Ha megpróbálod megadóztatni, elmegy máshová!
A jelenlegi világrendben nem lehet adóztatni a nagytőkét!
Globálisan lehetne csak, de erre jelenleg semmi esély.

Sinistroll 2015.11.02. 18:30:59

Igen újszerű megközelítés. Azt, hogy pont lenne a Gyurcsány-fejezet végén még tényleg sose hallottuk.

Igaza van, Tanár Úr, nyilván jobban tenné Gyurcsány, ha Habermas-szal jönne.

Vagy még inkább, ha átadná a terepet az olyan szellemóriásoknak, mint Tóbiás József.

Meggyőzött, tényleg.

Kuntakintekitekinte 2015.11.02. 19:02:18

Ez az igazi életpálya modell.
Kádár ellenzéke és a szadesz után végre révbe érkezett TGM elvtárs és kikötött Kádár jelenkori örököse, orbán hátsó fertályánál.

miszlik 2015.11.02. 19:09:02

Hagyja kedves TGM, mert bele fog őrülni előbb-utóbb,hiszen Orbán még sokáig lesz Mo. miniszterelnöke. Jöjjön haza inkább Erdélybe igyunk meg egy kis oroszhegyi szilvapálinkát :-)

Mail Undelivered 2015.11.02. 19:40:28

A kedves posztoló mit tól, nekem is kell!

marosy 2015.11.02. 21:09:47

Lófaszt a seggedbe. Maradtál volna Romániában, az való neked.

Netuddki. 2015.11.02. 21:19:38

a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros a Gyurcsány a Soros meg a balfasz fidesz, magyar népmese...

kintornas 2015.11.03. 00:11:34

Nem erről szól a Gyurcsány-beszéd és nem e miatt...

Elgondolkodott-e azon a T. szerző, hogy 2006-ra ez az ország meg30x-ozta(!) a GDP-jét (természetesen dollárban) - a Kádárhoz képest - és nem csak a vízdíj bevezetéséből, meg a dotációk megszüntetéséből. Aztán azon elgondolkodott-e, hogy ebből a MEGHARMINCSZOROZOTT teljesítményből annyi SEM jut az emberek többségének, mint a Kádár nyomorult, észak-koreai GDP-jéből? Tovább megyek: még annyi SEM, mint a Rákosi-korszak hajnalán, amikor MÁR teljes foglalkoztatás volt - az üszkös romokon...
Hogy Romániában és Albániában még negyedszázad demokrácia meg szabaccság után is humánusabbak a lakhatási viszonyok, mint az extraGDP-termelő DÉL-Koreában -, ahol a Földgolyó legmagasabb IQ-ját teljesítik a diákok? És ahol a lakosság negyede viskóban él. Amíg szét nem veri őket a Yongyeok - az ottani Betyársereg.

Mindezek után: azon is elgondolkodott-e, hogy ez PONTOSAN IGY TÖRVÉNYES, HELYES, FENNTARTHATÓ ÉS IGAZSÁGOS egy SZABAD polgári társadalomban? Egy színtiszta demokráciában. Mert ha nem így lenne, akkor itt egy büdös kommunista diktatúra lenne, meg Sztálin-Rákosi?

Nos hát, miért "kellett hazudnia éjjel és nappal" a Gyurcsánynak?

Azért, mert 2006-ra - 28 évvel a korona átadása, 24 évvel az IMF és 21 évvel Monor után - már illett volna kisemmizni teljesen a magyar népet és rákényszeríteni a napszámra és feketemunkára. Az alázatra. De úgy, hogy aki a multinál kulizik - még kifejezetten kegyencnek érezze magát. Más szóval: megvalósítani a Polgári Paradicsomot. Levetni végre azt a kommunista igát. Ugye? Ezzel szemben: 2006-ban még mindig léteztek bizonyos foszlányai a civilizációnak és a szociális ellátórendszernek. Pedig a PÓÓÓÓÓ-Ó-Ó-LGÁÁÁ-Á-Á-Á-R (a tehetséges üzletember és a még tőle is tehetségesebb mórahalmi és battonyai kulák --- a mögöttük tolakodó kurucos kispolgárok és dinamóműhelyes nyárspolgárok ---, no meg az olyan aljas és sötét bunkók, mint ingyenebéd) MÁR KÖVETELTE az ősi JUSSÁT. Ami jár az jár. Hisz megdöntöttük A DIKTATÚRÁT!

Pólgár, pólgár! Tetves proli dógozzá! Húzz barom, húzz! Ne tátsd azt a potyaleső, büdös pofádat!

De a Gyurcsány mindezt (még) nem lépte meg. Azért nem, mert meg akarta nyerni a 2006-os választást. Mert egy karrierista állat. Ezért Kádár-nosztalgiázott még egy kicsit. Mert az az igásbarom még mindig jó eséllyel elmegy szavazni.

Aztán - 2006 után - majd meglépi - de ehhez előbb meg kellett mutatni(a) a náci (valamivel később a cionista - Slomó, az atlantista-euromajdanista - zöld polgárőrök) mozgalom erejét.

Csupán ebben áll a Gyurcsány hazugsága. Semmivel sem nagyobb hazugság ez, mint azoké, akik előtte és utána uralkodtak. Szimpla időhúzás. A Németh sokkal nagyobbakat hazudott és jobban át is B. a népet - de ő nem csak korszakot váltott, hanem egy teljes rendszert. HATALMAT. Az a címeres ökör aztán széjjeltaposta rendesen a mocskos prolit - ahogyan azt kell - és mélyen benyalt a burzsujnak. Bele a korpásba! Hozzá képest a Gyurcsány egy dilettáns kezdő.

Nem hiszem el, hogy a nagy TGM annyira ostoba lenne, hogy erre kilenc év alatt se jött volna rá! Magától. Szerintem minket néz hülyének. Nem első eset.

Hát csak keresse tovább a civilizált, kelet-európai nagypolgárt! "Várja a többet" a Felcsúti Pétertől, Gyurcsány Ferenctől, Kész Zoltántól, meg a Schifferbanditól - és csak ne húzza a száját a Vona Gábortól! Semmivel sem erőszakosabb annál, mint amit Ön művelt a Németh- és MDF kormányok rémuralma alatt. Annak idején a tömeges elbocsátás és a fagyhalál is forradalmi előrelépés volt - ma már a cigányvadászat is kevés. Merjünk nagyot álmodni! Anno még Önök: a Csurkával, meg reforkommunista cimboráikkal képviselték a POLGÁRI HALADÁST. Ma már az atlantista-cionisták és nácik: Schiffer, Vona és Tyirityán Zsolt. A Fekete János, Sárközy Tamás, Németh Miklós meg a Pozsgay "reformjait" ma már a Betyársereg óvja meg. Így van ez Kedves Gazsi! Változnak az idők. Nem figyelt a világnézet órán - abban a vértől tocsogóban. Most meg össze-vissza fecseg. Bocs!

nu pagagyí 2015.11.03. 06:26:46

TGM szokás szerint ágyúval lőtt verébre. Gyurcsány nem filozófiai alapvetéseket tett, hanem definiálta, hogy erővel szemben erőt kellene mutatni, ami elég logikusnak hangzik a saját magát totális eszmei zűrzavar közepette felszalámizó ellenzék körülményei között. Erőt pedig egyetlen személy mögött felsorakozó ellenzék mutathatna szerinte, lecserélve a terméketlen szófosásba és megemésztetlen ideológiai gondolatkísérletekbe fulladó jelenlegi ellenzéki ténykedést. Cselekedni kell, ez a mondanivaló, és erre csak akkor lenne esély, ha vezetőt választanának, akit aztán támogatnának, de nem folytonos kritikával, hanem munkával. Nem feltétlenül magát ajánlja, de Gyurcsányt ismerve, nem lenne ellenére a dolog.

Igaza van? Persze! A jelenlegi rendszert, mindegy hogyan definiáljuk (TGM-től sem halottam még értelmeset ez ügyben) mindenképpen káros, mert nem előre, hanem visszafelé fejleszti az országot. Versenytársainktól gyorsuló ütemben szakadunk le, a nemzeti vagyon körül igenis maffiák sürögnek-forognak, a mindenkit megillető lehetőségeket privatizálják, az egyén pedig légszomjban vergődik, mert az agyoncentralizált pártállam rohamtempóban számolja fel a szabadságjogokat, helyette a félelem és a minden szinten jelenlevő helytartók iránti feltétel nélküli igazodás légkörét teremtve meg.

TGM bban is téved, hogy az Orbán-rendszer a középosztályt favorizálja. A tévedés abban van, hogy
ő egy polgári értelemben vett középosztályra céloz. Orbánék viszont polgári rendszert, hanem egy fasiszta rendszert építenek, amelyben a viszonylagos jólét nem párosul függetlenséggel. A "középosztály" ebben a rendszerben egy szimpla csavar a gépezetben, csereszabatos alkatrész, jóléte pusztán a lojalitás függvénye.

Kuntakintekitekinte 2015.11.03. 07:30:27

@kintornas:

Ezt egyedül, vagy összeült a teljes pöcskör? Keress orvost, szükséges.

ymel 2015.11.03. 07:33:40

@ricardo: TGM úgy tesz, mintha az "etnokonzervatív" létező terminus lenne. Valszeg ő találta ki és most igyekszik legitimációt szerezni neki. Azért kell neki lépten-nyomon leírni. Nem baj, de magyarázza el többször is, mit ért rajta

marosy 2015.11.03. 07:41:02

Véleményem szerint gyurcsány egy patkányytetű.

sas70 2015.11.03. 11:21:44

@ingyenebed:
"az egykulcsos szja a fidesz kevés jó intézkedéseinek egyike.
aki tízszer annyit keres, az tízszer annyit adózik. holott nem kap az államtól tízszer annyi szolgáltatást.
a progresszív szja közönséges lopás."

Az egykulcsos szja egy bullshit nimbusz! Tök mindegy milyen adóval, adókkal szedik be a pénzt a kérdés az az, hogy mennyit szednek be. Az átlagos szja terhelés bizonyos jövedelmi szegmensekben tényleg csökkent, ezért aztán kivetettek harmincvalahány egyéb adót.
Jelenleg az állam a GDP kb 51%-át vonja el adók, illetékek és járulékok formájában és ez a szám 2010-előtt még "csak" kb. 49% volt. Ettől kezdve Orbán nagyobb megszorító, népnyúzó, mint bárki más. A píár meg jól eladta, hogy jobb az embereknek és azok jórészt be is vették.

sas70 2015.11.03. 11:29:44

@TamasGM: Azért ugye nem kell nagyon magyarázni, hogy a jövedelem adómértéke nem csak az adókulcstól függ, hanem a kedvezmények, jóváírások rendszerétől is, főleg ha még a járulékokat is belevesszük a képletbe. Nem az a kérdés tehát, hogy éppen milyen adórendszerben, hanem az, hogy végső soron mennyi pénzt vonunk el a jövedelem tulajdonosoktól? És ebből adódik egy másik kérdés is, hogy az elvont jövedelmet mire fordítjuk és mire fordítjuk, az esetleges gazdasági növekedésből (változatlan adó mellett) keletkező többletforrásokat?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.11.03. 11:47:50

@sas70: Az adóval kapcsolatban nem csak az a kérdés, hogy az állam összességében mennyit szed be belőle. Ez is fontos kérdés, de csak az egyik. A másik pedig az, hogy az emberek mennyit adóznak, mekkora része az a fizetésüknek, és a korábbiakhoz képest ez az arány hogyan változott - és persze, hogy végső soron hogyan él a maradékból.

Az első téma az állam "boldogulásával" kapcsolatos, vagyis, hogy annyi adóból milyen államot lehet fenntartani. Ez a kérdés nálunk szinte indifferens is, hiszen a mostani, az egy maffiaállam, vagyis tolvaj gazemberek zsebelik ki az államot (és persze azon keresztül az országlakosokat), és az állam fenntartása csak annyiban érdekük, hogy ne döglesszék meg idő előtt a fejőstehenüket.

A második téma az egyének szempontjából "közgazdasági" (ha túl sok az adója, annyival is kevesebb lesz a maradék pénze, éhezni fog, és fázni, és rossz életet élni, és korán halni), nagyobb léptékből nézve pedig "igazságossági" kérdés. Egyszerűen szólva: igazságos-e a világ javainak azon mostani fel- és elosztása, hogy nem elég, hogy a szegények- és a gazdagok között ennyire nagy a szakadék, hanem ezt még fenn is tartják, táplálják tovább, sőt meg is ideologizálják, indokolják, azzal, hogy "persze, azért igazságos, mert ugyanolyan arányban fizetnek adót". Az ugye már nem érdekes az ilyen igazságbajnokoknak, hogy az alja közben majdnem éhen hal a maga maradékából.

Tehát ez az a téma, ahol a _gazdasági értelemben_ vett liberalizmus (a társadalmi liberalizmus nagyszerű dolog) az immorális gazemberek (vagy ostobák) ideológiai menedéke lesz, amennyiben is igazságosnak nevezik, és annak tartják, a szemet kiverően, gyalázatosan igazságtalant.

És még egyszer mondom, mert ez fontos, és új gondolat, nem árt explicit módon kimondani, hangsúlyozni, hogy a funkcionális analfabéták is megjegyezzék: A liberális ideológia társadalmi vonatkozásai jók, és helyesek. A hozzá tradicionálisan kapcsolódó _gazdasági elvek_ megoldások (ezek összefoglaló neve: kapitalizmus), nagy része pedig enyhén szólva is problémás, azok nagy része rossz, igazságtalan, sőt célszerűtlen, és nem hatékony. Így a liberalizmus, mint eszme és mint ideológia, egy felemás dolog. Asszem, megszüntetve kéne megőrizni. ;-)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.11.03. 14:22:35

A blogposzthoz: Szép hosszú fejtegetés, nem mondom (de). Megpróbálom a lényegét két mondatba sűríteni: Gyurcsány, a maga (amúgy) liberalizmusával ugyanazt akarja, mint a (z így nem néven nevezett fasiszta) Orbán, meg a (náci) Vona. Így (de különben is) Gyurcsány nem baloldali.

Először is egy módszertani hiba: Trollokra nem illik hivatkozni, még akkor sem, ha azok a trollok mindenféle magas, és felelőtlen posztokban vannak pártokat vezetnek, stb. Orbán egy demagóg-populista fasiszta troll, nem mellesleg maffiavezér (erről később), akinek nagyjából egy vezérelve van: minél többet lopni. És ezt természetesen úgy tudja megvalósítani, ha minél nagyobb hatalomra tör. Ráadásul pávatáncos is, és az ilyenekről már a falusi kispadon letyepetyéző Mari néne is megmondta, hogy az se igaz, amit kérdeznek.
Vona meg egy náci troll. A mai nácik buták mint a föld, nem buta ember nem megy el nácinak ma már (nem mondom, Goebbels még... csak vicc.), szóval Vona is egyszerű mint egy faék, bármit, és bárhonnan is sikerült neki összemásolnia valamilyen szövegébe.
Vagyis nem hivatkozási alapok, és alanyok, nem számít semmit, hogy mit hadoválnak össze-meg vissza.

Ettől még Gyurcsány vígan lehet nem baloldali, hanem liberális. És valóban, mint azt egy kicsit fentebb már pedzegettem, bizony a két fogalom a gazdaságpolitika területén ütközik egymással, vagyis ott a liberális felfogás gyakorlatilag kapitalizmus-pártiságot jelent, és azt ugye egy rendes baloldali vagy nem- vagy csak komoly fenntartásokkal fogadja el.

De akkor is, Gyurcsányt, és az említett két trollt egy napon említeni olyan... szóval olyan... nem illendő, na, tessék ezt abbahagyni, mert hülyeség.

Gyurcsány persze már valószínűleg nem alkalmas az ország vezetésére. De nem a képességei miatt nem alkalmas, és nem is a kapitalizmuspártisága miatt, hanem azért, mert az egyik troll sikeresen lekaraktergyilkolta, olyannyira sikeresen, hogy ezt még a baloldaliak nagy része is beszlopálta (a nem túl értelmesek). A kapitalizmuspártisága, és a képességei miatt viszont vígan alkalmas lenne az ország vezetésére, egyrészt mert bár a kapitalizmus az egy dögrováson lévő, igazságtalan, rossz rendszer, amit meg kell javítani, esetleg szüntetni, de az még odébb lesz, nem most, tehát most és itt egy pragmatikus, viszonylag értelmes vezető jót tehet. Másrészt meg egyszerűen ezért (lenne alkalmas), mert nem nagyon jelentkezett nála jobb. Ugye, ez egy szakma, itt színre kell lépni, stb, és az amúgy zseni filozófusok, és hasonlók nem sűrűn akarnak országot vezetni. De majd ha akarnak, és kisebb hülyeségeket beszélnek mint Gyurcsány, akkor én biztosan rájuk szavazok.

A maffiadolog... hát ugye, az meghatározás kérdése. A Fideszmaffia nyilván nem pont olyan, mint a Cosa Nostra, vagy a ‛Ndrangheta, meg a többi klasszikus bűnszervezet. Hanem ez egy olyan újfajta (legalábbis Európában, vagy itt a házunk táján) bűnszervezet, amely egyenesen az államhatalmat orozta el, ragadta meg. Ez minden bűnszervezet leghőbb vágya, álmainak netovábbja. Hánynak sikerül? Na, ezeknek itt most sikerült. És akkor innentől azon rugózni, hogy ez azért nem "maffia", mert nem olyan, mint a klasszikus maffiák, az ugye eléggé nagyfokú rövidlátásra vall.

ymel 2015.11.03. 15:47:06

@ingyenebed: jó bírálat, de szerintem van abban valami, hogy neolibsik voltak a szocialista kormányok. Az, hogy pl 50%osz béremelést csináltak, az simán belefér a polikába.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.11.03. 17:59:31

@ymel: "Jó bírálat"... Na te is szegény...
Az ilyen versenyzőkről mindig az a - valószínűleg hamis, költött - történet jut eszembe, amelyben a McCarthy-korszak alatt, valamelyik USA politikus, vagy katona kiugrott az ablakon, ajkán a "jönnek a kommunisták!" kiáltással.
Fixa ideáitok vannak, és nem gyógyultok, ez a baj itt.

ricardo 2015.11.03. 19:50:00

@ymel: Csak az osztálytudat beszél magából. Vagy a sör.

ingyenebed 2015.11.03. 23:48:31

@ipartelep:

elbeszélünk egymás mellet két szempontból is.

1.
egy dolog, hogy mennyi az össz adóterhelés, és más dolog, hogy milyen elvek szerint veti ki az állam az adókat.

2.
az "igazságos" világ mindenkinek más.

miért nem tud őszintén beszélni? maga is olyan eufemizmusok mögé bújik, mint az adórendszer "hatékonysága" - bullshit. ugyan milyen az a hatékony adórendszer? attól függ mit akarunk vele elérni. savanyú a szőlő polgártárs, az a maga baja, hogy másoknak több pénze van. az lenne a "hatékony", ha ezektől elvenné a pénzt a Valaki - ja nem, az Állam. mert az Jó és Igazságos. na nem ez "a mostani", hanem a magáé, a Baloldali.

ugyammá királylány.
mindenki a saját világát védi. nem azért mert "igaza" van, senkinek nincs "igaza". hanem azért, mert az tetszik neki. ennyi az egész. ez nem fizika, hogy csak egy valóság létezik, és minden állításról eldönthető, helyesen írja azt le, vagy sem (és akkor még nem is beszéltünk a kvantumfizikáról).

nem az csinálja a történelmet, akinek "igaza van", hanem aki erősebb - erről beszél Gyurcsány is egyébként. csak az a probléma, hogy rossz helyen kereskedik, mert az erő nem a baloldalon van. azt nem lehet a zászlóra írni, hogy "harcolj velünk a rablóállam ellen, hogy eljöjjön a mi baloldali államunk, hidd el, az majd nem lesz rablóállam, mert csak" - az emberek csak röhögnek ezen. azt lehet a zászlóra írni, hogy "vedd vissza a szabadságod az államtól, hogy soha többé ne lehessenek orbánok".
erre rezonálna a 40% nincspártja.
na ezt nem érti Gyurcsány (meg az egész ellenzék). azért nem értik, mert egyik sem a saját erejéből érte el amit elért, piacon megküzdve érte, megharcolva a körülményekkel, hanem benyalták magukat a tutiba.
lélekben egyik sem szabad, csak megjátsszák. (Orbán sokkal szabadabb náluk, a maga gazember módján...)

maga is csak egy államhívő, azzal áltatja magát hogy lehet jó államot csinálni, nem olyat mint "ez a mostani" - nem veszi észre, hogy itt soha nem volt "jó" állam, csak egyik rablóállam követi a másikat 150 éve. ugyan mitől jó az nekem, ha orbán állama helyett a magáét ültetem a saját nyakamba?

ymel 2015.11.04. 02:12:31

@ipartelep: ezt ilyen kevesbol hogy allapitottad meg? Ingyenebed szovege szerintem osszefuggobb es ertelmesebb a tegeemnel. De nem latom be, hogy egy neoliberalis politikaba miert ne ferhetne be politikailag olyan huzas, mint pl gazartamogatas vagy 13. havi nyugdij stb

ymel 2015.11.04. 03:12:00

@ipartelep: miközben a posztod elemzések helyett merev kijelentéseket tartalmaz, ami igencsak megnehezítheti a gazdája szabad gondolkodását. Mitől nem troll Gyurcsány, ha neked Orbán és Vona az?
Te az én "fixa ideáimról" beszélsz (közben nagyjából kérdeztem egyvalamit, abból hogy szűrted ezt le?), miközben fixa ideák sorjáznak a soraidból, pl írod:
- orbán troll, vona troll, gyurcsány nem troll
- ez fasiszta, az meg náci

a maffiaállam keletkezéstörténete is elég rögzítettnek tűnik nálad, pedig fordítva ülsz a lovon.
Amit a kapitalizmusról írsz (hogy javítani kell, nem most lesz jó stb), az meg gyanúsan hasonlít arra, amikor a szocializmusról mondták, hogy ez még csak átmenet a kommunizmus felé.. Hát.. ez elég olcsó így hallod..

ymel 2015.11.04. 03:25:50

@ingyenebed: engem is izgat évek óta, hogy hogyan lehet egyszerűen bebizonyítani, hogy baj van a "társadalmi szerződéssel", hogy az államhatalom immár nem legális, a posztmodern és a neoliberális piaci viszonyok között a 'rábízott' feladatokat egyre kevésbé látja el, még a béke, a közbiztnonság kérdése sem rajta múlik. - ok ez túlzás és anarchista kissé - de amit írsz, hogy a 'rábízott szabadságunkat adja vissza', az talán nagyon hasonló gondolat. Ha nem, akkor bocs.
Másrészt ezt a 'rábízott szabadságot' már többen visszavették. Bazi nagy cégóriásoknak hívják őket.
Egyáltalán, mi szükség (ennyi) politikusra, ha nem képviselnek minket.

Toportyán Zsóti 2015.11.04. 07:26:01

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Tájékozódj mielőtt idebüfizel kérődző,multik gyakorlatice zéró adót fizetnek ma is magyarhonban,az áfázásról pedig jobb ha nem is tudunk akkora pénzeket talicskáznak ki a csuti orálmuzsikkal szimbiózisban.

Toportyán Zsóti 2015.11.04. 07:28:20

@marosy: Nemzeti keresztény úriember,hoztad a fajtád szintjét.

Toportyán Zsóti 2015.11.04. 07:31:28

@ingyenebed: 1 kulcsos szja semmit nem hozott a konyhára az 1 millió mélyszegényen kívül,analfabéta narancstákmatyik 20 000 milliárdot húztak már ki az ország zsebéből a szokásos adóterhelésen felül és csak ők látják a sikereiket.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.11.04. 21:08:49

@Toportyán Zsóti: Sőt ugye... Nem hogy nem hozott semmit az államháztartás konyhájára, hanem éppenséggel vitt, vagy 500 milliárdot. Ezeknek a kapitalizmuspárti (mert végső soron azok) hülyéknek persze nyilván ez is pozitívum. De egyébként is, mennyire beszámíthatatlan az, aki a progresszívvel szemben, az egykulcsos adót tartja "igazságos"-nak? Milyen fogalmaik vannak ezeknek az igazságosságról? Mert ha még azt mondja, hogy az egykulcsos "hatékonyabb", akkor arra lehet mondani, hogy hülye, de jó szándékú, nem szándékosan hazudik, csak marhaságokat beszél. De hogy igazságosabb is... Az ilyen helyekre már befészkelte magát az agyrágó bogár, nem érdemes megzavarni az étrendjét.

Toportyán Zsóti 2015.11.05. 06:02:02

@ipartelep: Agymosók kiskátéjában az egyik szó az igazságos...Szines szélesvásznú agymosás ami hatalmon tartja ezeket a választási csaló analfabéta tolvaj tákmatyikat.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.11.05. 08:18:51

@Toportyán Zsóti: A szavakat, mint ahogyan pl. az atomenergiát is, lehet jó- és rossz célokra is használni. A gazemberek ált. rossz célokra szokták őket felhasználni. De erről nem a szavak tehetnek, azok szerencsétlenek csak tehetetlenül tűrik, hogy gátlástalan rongy alakok mit művelnek velük. Lásd ez ügyben a fidesz-propaganda elmúlt tizen- valahány évét.

Szóval ezzel egy kicsit védeném szegény "igazságos" szavunkat, meg hát a többit is. Lehetne ezeket a jó ügy érdekében használni (bármennyire is homályos némelyik), csak hát ugye, oda ember is kéne.

Toportyán Zsóti 2015.11.05. 18:53:25

@ipartelep: Látom nem egészen érted,tanulmányozd goebbels munkásságát.