Az 1910-es évek elejétől aktív Férfiliga a Nők Választójoga Érdekében, ahogy neve is mutatja, az akkorra már meglehetősen kiterjedt magyar szüfrazsettmozgalom férfi támogatóit tömörítette. Tevékenységük és nyilatkozataik példaértékűek a mai napig, leginkább azért, mert stratégiaként a saját előjogaikat valóban előjogokként ismerték el, és ebből következően belátták, hogy ezek birtoklása igazságtalan, és le kell róluk mondaniuk. A párbeszédet a kevesebb hatalommal rendelkezők meghallgatásaként, érveik elfogadásaként képzelték el. 

Lóránd Zsófia írása. 

kep.jpg

 

Fotó: Frauenmuseum Hittisau

Az 1910-es évek elejétől aktív Férfiliga a Nők Választójoga Érdekében, ahogy neve is mutatja, az akkorra már meglehetősen kiterjedt magyar szüfrazsettmozgalom férfi támogatóit tömörítette. Tevékenységük és nyilatkozataik példaértékűek a mai napig, leginkább azért, mert stratégiaként a saját előjogaikat valóban előjogokkánt ismerték el, és ebből következően belátták, hogy ezek birtoklása igazságtalan, és le kell róluk mondaniuk. A párbeszédet a kevesebb hatalommal rendelkezők meghallgatásaként, érveik elfogadásaként képzelték el. A női választójogi küzdelemből, ahogy A nők választójogáról című kiáltványukban írták, valami még hiányzik:

“Az utolsó stádium még hátra van; az, hogy a férfiak is dolgozzanak a nők választójogáért, amint azt más országokban már teszik. Megnyerni a férfiakat, ugyebár, azért a legfontosabb, mert hiszen most náluk van a hatalom, most csak ők a szavazó polgárok, ők azok, akiknek meg kell adniok és akik – ez hitem és meggyőződésem, – meg is fogják adni a nőknek az állampolgárság teljességét.”

A Férfiliga szerint a férfiak megnyerése a nőmozgalom számára a férfiak dolga, azaz nem a nőktől hagyományosan elvárt szerepekre alapoznak – a hagyományos sztereotípiák elutasítása amúgy is egyik alapvetése működésüknek. De nézzük, mihez is csatlakoztak: a magyar női választójogi mozgalom zászlóshajója, a Feministák Egyesülete (FE), és ezt fontos hangsúlyozni. Minden más politikai párttól függetlenül állt ki az összes magyar nő jogaiért. Különösen fontos ezt kiemelni március nyolcadika táján, hiszen a nemzetközi nőnapot Clara Zetkin javaslatára jelölte ki a szocialista nőmozgalom, azzal a céllal, hogy azt a női választójog melletti utcai demonstrációknak szentelik. Ugyanakkor a nap olyan korábbi tüntetésekről emlékezik meg, amelyeken a munkásnők szociális jogokat és a gazdasági egyenlőségeket követeltek. Azaz, a nemzetközi nőnap egyszerre testesíti meg a szüfrazsettmozgalmak és a szocialista nőmozgalmak legfontosabb elveit. Dósa Mariann bővebben számol be a nap történetéről a Kettős Mércén, annyit azonban érdemes elmondani, hogy a napot Európában 1911 óta nevezik nemzetközi nőnapnak, és Bécsben már ebben az évben a Ring körüli zászlós felvonulással ünnepelték a napot - a főváros nem maradt egyedül az ünnepléssel, az Osztrák-Magyar Monarchiában 300 további demonstráció kísérte. Magyarországon először 1913-ban tartottak nőnapi megmozdulást, amelyre ezután minden évben sor került.

Az, hogy a Férfiliga által is támogatott, és az FE által képviselt magyar szüfrazsettmozgalom nem volt kirekesztő vagy rasszista, olyan történése a magyar történelemnek, amelyre valóban és méltán lehetünk büszkék. Erről tanúskodik például folyóiratuk, A Nő és a Társadalom több cikke, például 1907-ből, amely egy dán választójogi javaslatot kritizál éles hangon: „A háztartási munka megvetettségének tagadhatatlan jelét látjuk a dán Volksting ama határozatában, amellyel a Landsting községi választójogi törvényjavaslatát visszautasítja. A Volksting ugyanis elfogadja a női községi választójogot, de csak a cselédek és háziasszonyok kizárásával. És emellett azt akarják Kmety, Bánffy és társaik [a női választójogot ellenző politikusok], hogy a háziasszonykodás szóbeli dicsőítésével elégedjék meg az asszony. Ha indítványoznák, hogy csak a háztartással foglalkozók, elsősorban tehát a cselédek és háziasszonyok részesüljenek a jog igazságában, akkor legalább logikájukat ismerhetnők el.”

Mi több, maga a szavazati jog volt az egyik legfontosabb összekötő kapocs a FE és a szociáldemokrata nőmozgalom között. Maga Schwimmer Rózsa a baloldali nőmozgalom egyik legjelentősebb alakjával, Gárdos Mariskával a Magyarországi Munkásnő Egyesület egyik alapítója 1903-ban, mely így az első női munkásszervezet hazánkban. A tagok közti átfedés, szolidaritás és egyetértés jellemzi a két csoport viszonyát, ám el kell ismerni, hogy alkalmanként támadt feszültség a szociáldemokraták és a feministák között. Ennek oka elsősorban a választójog kiterjesztésének eltérő megközelítése volt. Az általános szociáldemokrata mozgalom és párt az „általános választójog”címke alatt kiegyezett volna a férfi választójoggal, míg az FE a meglévő cenzusos férfi választójog nőkre történő kiterjesztését el tudta volna fogadni az általános női és férfi választójog felé tett első lépésként.

Ezen kitérő után lássuk, milyen érvekkel és gondolatokkal járult hozzá a Férfiliga a nőmozgalomhoz. Legfontosabb eleme a már fent idézett részletben látható felismerés, hogy a hatalommal, vagy akár csak több hatalommal rendelkezőket a privilegizált helyzet felelősséggel ruházza fel.

Egyenesen úgy látták, hogy hasonlóan a jobbágyfelszabadításhoz, a választójog esetében is a hatalommal bíró férfiaknak kellene önszántukból lemondani előjogaikról: „olyanok vitték keresztül azt a felszabadítást, akik avval közvetlenül anyagilag tetemesen megkárosodtak, akik avval politikai hatalmukat önként csökkentették, akik azonban át voltak hatva annak a szükségességétől, hogy az emberi méltósággal össze nem férhető állapot végre-valahára megszüntessék. […] Már pedig az alkotmányosság, még kevésbé pedig a népképviselet fogalmával nem fér össze, hogy az állampolgárok nagyobbik felének semmi szava se legyen az ország ügyeinek intézésében és hogy róla mindig nélküle döntsenek.”

Az egyenlőség és igazságosság elérésének legbékésebb és éppen emiatt, legforradalmibb és leghumanistább módját választják: meghallgatják, elfogadják és sajátjukként képviselik a jogfosztott csoportot képviselők érveit, eszméit, megoldási javaslatait. Élesen kritizálják a női jogokat támadó politikusokat, és pontosan mutatnak rá azon érvelés hazug mivoltára, amelyet ma esszencializmusként vagy jóindulatú szexizmusként azonosítanánk be. Harkányi Ede, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója írja „A feminizmusról” című cikkében 1907-ben: „A feminizmus a két nem teljes egyenjogúsítása mellett küzd; egyaránt szembeszáll azokkal, kik a nőt alsóbb, avagy felsőbbrangú lénynek bélyegzik. A ’bélyegzik’ szó ez utóbbiakra is teljesen ráillik, mivel a nő égbe való emelése csak arra szolgál, hogy őt itt a földön — eltegyük láb alól.”

Harkányi nyomdokaiban a Férfiliga egy olyan fogalmat és szokást kérdőjelez meg, amely a mai napig visszatér, gyakran egyértelműen azért, hogy a nők jogfosztottságáról és elnyomásáról szóló lényegi beszélgetést lehetetlenné tegye. Amit ma legjobban az „előreengedés kérdés”-ként tudnék azonosítani, azt a Férfiliga a lovagisság kapcsán fogalmazta meg: „Azt az ellenvetést is halljuk, hogy ha a nő a választójog révén ilyen teljes egyenlőségre jutna majd a férfival, akkor nagyon sokat fogna elvesziteni abból a tiszteletből és megbecsülésből, amelyet a férfi önként nyújt neki az ő lovagiasságával és a mely minden körülmények között minden időtől kezdve a nő oltalmazója és legfőbb erőssége volt. – Ez egyike azoknak az érveknek, amelyet a férfiaknak nem lenne szabad hirdetniök. Nemcsak azért nem, mert ők maguk nagyon is leszállitják a lovagiasságuk értékét ezzel az érvvel, hanem azért sem, mert ők evvel bevallják azt is, hogy ezt a lovagiasságot csak azoknak a nőknek szánják, akik gyöngék, akik rászorulnak az örökös oltalomra, akiket ők évezredek óta szándékosan és tudatosan kiskoruságba juttattak és a kiket ő maguk törvényhozási intézkedésekkel és társadalmi berendezkedésekkel állandóan a maguk gyámkodása alatt tartanak.”

Ennek a résznek az egyik legsúlyosabb felismerése a felnőtt nők tudatos kiskorúságban és gyengeségben tartása, amelyből érthető módon következik, hogy ha a nők felismerik, mi a lovagiasság következménye, már nem kérnek belőle:

„Mi azt hisszük, hogy minden öntudatos nő tiltakozik a lovagiasság ilyen fajtája ellen, mert ha valakivel szemben az ember csak azért lovagias, mert az a maga lábán nem tud megállani, ez minden esetre olyan szegénységi bizonyitvány, amelyre öntudatos nő soha nem akar rászorulva lenni. Ha pedig valaki azért lovagias, hogy a maga önző férfiérdekeit szolgálja, akkor ismét nem követelhet köszönetet azért a lovagiasságért.”

Itt visszatér a szexizmus érve is: „Abból a lovagiasságból, amely a nőt tehetetlennek, kiskorunak látja, és mely bizonyos külső apró előnyök nyújtásában nyilatkozik meg; abból a lovagiasságból, amely isteninek és angyalinak mondja a nőt, akinek lehozza a napot és minden ragyogását az égnek; abból a lovagiasságból, amely túlnyomó részben a férfi sexuális érdekét szolgálja, amely azonban a nőtől elvitatja a képességet minden komoly megfontolásra, közügyekben való részvételre, a közhivatalok betöltésére; ebből a lovagiasságból az öntudatos, emberi értékét felismerni képes nő bizonyára nem kér.”

Javaslatuk, hogy minden embert illessen meg egyenlő tisztelet és megbecsülés, és még az ajtónyitogatásra is megadják a választ: „Amit a férfi és nő egyaránt megkövetelhet, az a kölcsönös megbecsülés, az érintkezés természetessége, udvariassága és feltétlen korrektsége, az igazi emberi értékesség elismerése, menten minden sallangtól és cicomától, menten minden becéző lekicsinyléstől.” (A lovagiasság beszüntetése. Maradi fogalmak)

A Férfiliga stratégiája és ideológiai álláspontja meglepően aktuális és sajnálatosan hiányzó itt és ma. Ugyan a párbeszéd szükségessége népszerű és gyakran hangoztatott szólam, amely mintha reneszánszát élné ma Magyarországon, helyenként elvetve a sulykot. Párbeszéd a jobboldallal, párbeszéd a szélsőjobbal, párbeszéd a kormánnyal, párbeszéd, amelyben végre teret biztosítunk a férfiaknak. Akkor szeretnénk párbeszédet folytatni, amikor a jobboldali-konzervatív, így a férfiuralmat és a nők alárendeltségét fenntartó, esszencializáló, heteroszexista eszmék a csapból is folynak. Miért biztosítson teret egy változásért küzdő, az elnyomottakért kiálló, progresszív mozgalom, csoport, szervezet a hatalmi helyzetben lévő, onnan beszélő, a hatalmi viszonyok fenntartását célként megfogalmazó ideológiának? Van ennek elég tere: benne él ez minden félrecsúszott (és flottul passzentos) nyakkendőben, elvétett (és épp a legjobb helyen és időben kimondott) szóban, eltévesztett (és a helyzethez illő) köszönésben, minden összetépett (és elküldött, akár közintézmények falára kiszögezett) levélben, egész elhibázott (és kiteljesedett) életünkben, él és uralkodik (remélhetőleg nem) örökkön.

Amit a Férfiligától érdemes volna eltanulni (itt van ennek egy maibb verziója), az az elnyomott csoportok érveire történő valódi odafigyelés, valódi tisztelet, amelynek következménye, hogy a párbeszédre hívó gesztus ezen érvek érvényességének maradéktalan elismerése és belsővé tétele.

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr547251747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lépcsőházy 2015.03.14. 10:34:54

Nagyszerű visszatekintés, egyben mint aktuálisan követendő minták előképeinek felmutatása.

A történeti tárgyalásban azért akadt két igen zavaró megfogalmazás:
Ad1) „A Férfiliga szerint a férfiak megnyerése a nőmozgalom számára a FÉRFIAK DOLGA, azaz nem a nőktől hagyományosan elvárt szerepekre alapoznak – a hagyományos sztereotípiák elutasítása amúgy is egyik alapvetése működésüknek.” – Ez azt sugallja, hogy ahogy a nőelnyomásról is férfiak döntöttek, úgy a nőfelszabadítás agitációjában is nekik kell élen járniuk (netán épp a tisztázottan célelvű és hamis „lovagiasságból”??) Ez éppen nem utasítaná el a „hagyományos sztereotípiákat”, így csak remélni lehet, hogy csak a narráció akadt bele a gondolatba.
Ad2) „magyar szüfrazsettmozgalom nem volt kirekesztő vagy rasszista, olyan történése a magyar történelemnek, amelyre valóban és méltán lehetünk büszkék.” – egy ’akkor és ott’-világhoz hogy kapcsolhatók ilyen mai-divatú fogalmak? Találgatom, mire gondolt a szerző: talán, hogy nem voltak etnocentristák és nacionalisták, másik oldalról meg osztályszelektívek és burzsoá elitisták. Talán. (Ha igaz. Pláne utóbbiak kétségesek.) De ehhez ne hurcoljunk már a múltba olyan ma inkább többségében már lebunkózásra szolgáló kifejezéspárt, hogy „kirekesztő és rasszista”!