Nógrádi Noá írása.

Forrás: University of Iceland

Az alábbi cikk válaszként született az új, Üvegplafon c. blog első (hosszabb) bejegyzésére.

Mindenek előtt, fenntartom a jóhiszemű meggyőződést, hogy a poszt szerzője, Réz Anna nem rosszindulatból fogalmazta meg az eredeti cikket, és nem a magyar női áldozatsegítés legrégebbi és leghatékonyabb szervezeteinek lehúzását tűzte ki célul. Mindemellett, a cikk egyes, e szervezeteken kívül eső személyek (Sajátszoba, Gumiszoba) vélemény-nyilvánításának elemzése során episztemikus igazságtalanság elkövetésével vádolja meg azokat, akik ezekre a szervezetekre, mint a nők elleni erőszak témájában felkeresendő, legitim szakértőkre mutatnak; és sajnos, áttételesen, magukat a szervezeteket is. Az általa idézett blogokat, posztokat ebben a cikkben nem kívánom minősíteni, elemezni, vagy védelmükre kelni, csak az Üvegplafonos cikkben foglalt felvetésekre kívánok válaszolni.

Röviden, Réz kifogásolja, hogy feltételezése szerint egyes, a nők elleni erőszakkal foglalkozó szakmai- és áldozatsegítő nonprofit szervezetek szakértelmi- és vélemény-monopóliumot tartanak fent, amely alapján ők mondják meg, mi a „helyes feminizmus” Magyarországon. Réz szerint ezáltal ők, valamint a különböző kampány-kezdeményezőket hozzájuk irányító külső személyek a feminista szellemiséggel összeegyeztethetetlen, ún. episztemikus igazságtalanságot követnek el - nem ismernek el másokat lehetséges „tudóként” (knowerként).

Az alábbi válasz célja, hogy kimutassa a hibákat Réz érvelésében, illetve a Réz által felvetett kérdéskörök ürügyén betekintést nyújtson egy-egy érdekes érvhalmazba, amelyek a társadalmi aktivizmus, kiemelten a feminista aktivizmus és a feminista filozófia és elvrendszer metszetébe esnek.

E hibák és kérdéskörök röviden a következőképp fogalmazhatók meg:

- Az episztemikus igazságtalanság mibenlétének félreértelmezése;

- A szakmai tények és a „diskurzusban részt vevő vélemények” összemosása;

- A feminista áldozatvédelmi diskurzus megfeddése a nem-feminista, magát áldozatvédelmiként elgondoló diskurzus kritizálásáért.

Mielőtt belevágnék, leszögezem, hogy ugyan van kapcsolatom a két, Réz által is említett szervezettel - ennek köszönhetően van rálátásom a szervezetek tevékenységére és működésére, amelyre később hivatkozni is fogok -, ezt a választ magánszemélyként írom, vagy talán méginkább feminista politikafilozófusként. Ekként pedig azt is előrebocsátom, hogy természetesen az itt írtak a különböző eszmefuttatásoknak csak egy - a diszciplinában domináns - olvasatát tükrözik; bár a filozófiának mindig több olvasata van.

Az episztemikus igazságtalanság mibenlétének félreértelmezése

Talán érdemes ott kezdeni, hogy a Fricker és Andersen által (például itt és itt) megfogalmazott episztemikus igazságtalanság elmélete egyáltalán nem illik Réz érvelésébe. Ugyanis a más "tudások" és vélemények elutasítása (akár szakmai kompetenciára hivatkozva, akár nem) önmagában nem episztemikus igazságtalanság; ahhoz, hogy az megvalósuljon, valamiféle csoportelnyomásnak kell jelen lennie, aminek ez egy manifesztációja lenne. Vagyis, létezniük kell a kontextusban a Réz által lábjegyzetben is idézett, valamilyen alapon „domináns csoport(ok)nak” és az ő általuk beazonosíthatóan elnyomott, „alávetett csoport(ok)nak”. Röviden tehát a „tudóként” való nem-elismerésnek valamilyen jellemző alapján, kategorikusan kell megtörténnie. Az episztemikus igazságtalanság kifejezés gyakorlatilag azért jött létre, hogy adjon egy fogalmat, ami képes lefedni egy bizonyos, nem-fizikailag-megfogható megtestesülését adott csoportelnyomásoknak, kategorikus alávetettségeknek, igazságtalanság-elszenvedéseknek. Ebben a kontextusban fizikailag megfoghatónak számít például a gazdasági, avagy elosztási/disztributív igazságtalanság, vagy például a jogi egyenlőtlenség. Korábbi kísérlet volt az efféle, nem-fizikai elnyomások konceptualizálására többek közt Iris Marion Young kulturális imperializmus fogalma, vagy a máig sokat vitatott, jóval tágabb "recognition" fogalom, amit elismerésre, egyenlő félként való felismerésre lehetne fordítani (ld. pl. Nancy Fraser írásait). Ugyan az episztemikus igazságosság/igazságtalanság koncepciójának létjogosultsága, mint önálló igazságosság-dimenzió maga is vitatott, a feminista elmélkedés körében valóban bevett fogalom.

Episztemikus igazságtalanság feminista mozgalmi berkeken belül például az, amikor a fekete, vagy cigány nők élményeit és tapasztalásait kihagyja vagy elutasítja egy fehér nők által formált mozgalom, ahogy ez az interszekcionalitás-elmélet felemelkedése előtt jellemző volt (a rasszista csoportelnyomás megtestesülése); ugyanígy, amikor a nem-középosztálybeli perspektíva kiszorítása valósul meg a mozgalomban (társadalmi osztály alapú csoportelnyomás megtestesülése); valamint ezek kombinációi (interszekcionális, rasszista- és osztály-elnyomás megtestesülése).

Episztemikus igazságtalanság a cikkben említett példa is - a nők kompetenciájának (szakképzettség ellenére történő) elutasítása és tapasztalásaik megkérdőjelezése férfiközpontú, férfiak által dominált professzionális közegekben (szexista csoportelnyomás megtestesülése). Ez természetesen nem csak nőkre vonatkozik, hanem akkor is elmondható, ha a beszélőt és az általa mondottakat a kisebbséghez tartozása vagy akár a kora, vagy ezek kombinációi miatt nem tekintik figyelembe-veendőnek. Episztemikus igazságtalanság tehát az, amikor sztereotípiák és csoportelnyomások diktálják a perspektívák formálását, és azt, hogy kinek a percepciója, tapasztalása, élményei és véleményei engedtetnek be a diskurzust meghatározó perspektívák közé, illetve azt is, hogy kinek van elismerve a szakértelme, és kinek nincs.

Könnyen lehet, hogy az episztemikus igazságtalanság fogalmába esik, amikor egy csoport-reprezentáció (pl. a médiában) elnyomó csoportstruktúrák jelrendszerére apellál, azokat erősíti. Episztemikus igazságtalanságot tehát, ha valami, akkor épp a válasz-videóban ábrázolt nőkép valósít meg, ami az áldozat szerepére koncentrálva apellál a patriarchális nőelnyomás bevett jelrendszerére és üzeneteire, és azokat erősíti, kizárva a valódi áldozatok tapasztalását, tudását (nevesen, hogy mindegy mit csinálsz, ha valaki meg akar erőszakolni, akkor meg fog: a megerőszakolás a megerőszakolón múlik).

A szakmailag kompetens, elsősorban áldozatsegítéssel foglalkozó feminista nőszervezetek (amit a NANE és a Patent képvisel tartósan Magyarországon) már csak azért sem tekinthetők episztemológiailag igazságtalannak, mert nem kirekesztőek, hanem megközelíthetőek; valamint mert durva csoportelnyomást közvetlenül megélő személyek tudását is beleépítik a diskurzusba, illetve kihangosítják azokat.

A NANE képzései például minden nő számára nyitva állnak, és nem egyirányú fentről-le tudás-átadást valósítanak meg, hanem interaktívak, a résztvevők élményeit, tapasztalásait, és percepcióit, ezek előhívását is inkorporálják. Abban az esetben, ha mondjuk osztályelnyomó gazdag-intellektüell feminizmust gyakorolnának ezek a szervezetek, és ezzel meghatároznák a diskurzust, amibe nem engednének be más narratívát, episztemikus igazságtalanságot követnének el, vagy annak elkövetésében vennének részt. Ez akkor lenne igaz, ha nem lenne kapcsolatuk különböző csoportelnyomásokat (szexista, heteroszexista, rasszista, osztály, stb.) nőként elszenvedő személyekkel, illetve ezeknek a nőknek a narratíváit nem tekintenék mérvadónak a diskurzus-formálásban; vagy például ha nagyon drága lenne a képzés, vagy csak gender-diplomával lehetne rá jelentkezni. Ezeknek a szervezeteknek viszont éppen az a fő meghatározó eleme, hogy folyamatos áldozatsegítésben vesznek részt, így folyamatosan kapcsolatban vannak mindenféle áldozatokkal, akiket természetesen „tudóknak” tekintenek az élményeikre nézve; épp így tudják őket hatékonyan segíteni. Akár jelmondatuk is lehetne az “episztemikus igazságosság akcióban”. Amikor például az egyesületek elkezdték azt az információt, tudást kapni az áldozatoktól, hogy a bántalmazó kapcsolatból való kilépés nem elég, mert a bántalmazók a láthatáson keresztül, a gyerekeken keresztül zsarolva fenntartják a bántalmazást és sarokba szorítva tartják ezeket a nőket, a szervezetek kihangosították ezt a problémát, és az orvoslására való törekvést inkorporálták, mint tevékenységet és célt. Nem zárkóznak el az áldozatoktól, és ülnek a dominánsok privilégium-toronyában a női lét nehézségeiről elmélkedve, a sokféle kőkemény elnyomásban részesülő nő tudásának komolyan vétele nélkül.

Az azonban, hogy más, fehér, szintén túlnyomóan tanult és középosztálybeli nők nem látnak át strukturális és reprezentáció-beli hibákat és a károkat, amiket a felhasználásukkal okozhatnak, és ezért valaki rájuk pirít (aki még csak nem is az „elnyomó" szervezetek tagja, hanem egy külső fél) mondván, hogy konzultálhattak volna más, fehér, tanult, középosztálybeli és tapasztalt, képzett, áldozatokkal direkt kapcsolatban álló, őket évtizedek óta segítő nőkkel, nem tekinthető csoportelnyomásnak. Rosszul esni rosszul eshet, de igazságtalanság nem követődik el általa. Az, hogy valaki - bár rendelkezésre állnak szakemberek, akik rengeteg önkéntes-órát fordítanak az ilyen kérdések megválaszolására - szakmailag nem kompetens, és ezért szakmailag inkompetensnek nevezik, pusztán a szakmai inkompetencia alapján, nem valamilyen csoporthoz-tartozása, és az azokhoz fűződő előítéletek alapján, nem tekinthető episztemikus igazságtalanságnak. Esetünkben nem valamiként ítéltetik szakmaiatlannak a videót készítő, hanem szakmaiatlanként ítéltetik szakmaiatlannak. (Megjegyzem, érdemes felidézni, hogy maguk a szakmailag hozzáértő szervezetek ezzel kapcsolatban udvariasan csendben maradtak; a Réz által felvonultatott kritikusok bár rájuk mutatnak, nem tartoznak a szervezetekhez.)

Hozzátenném, hogy persze a nők elleni erőszakot illető szakmai tudás letéteményesei nem csak a nevezett szervezetek; más szervezetek is vannak, és némi kutatómunkával sok információra lehet szert tenni anélkül is, hogy személyesen szakértőhöz forduljon az az ember, aki a témában kampányt tervez készíteni.

Végül, de nem utolsó sorban, alapvetően vitatható az episztemikus igazságtalanság felvetése a videó kapcsán, mivel az nem tapasztalásokról, tudásokról, élményekről számol be, hanem egy kampányvideó, ami bár tartalmaz helyzetolvasatot, alapvetően nem tudás- vagy tapasztalat-lekommunikálás, nem „hanghallatás” céljából készült, hanem oktatás és megelőzés céljából. Oktatni és megelőzni pedig leginkább az (áldozati perspektívát is inkorporáló), szakmai tudás igénybevételével érdemes.

A szakmai tények és a „diskurzusban részt vevő vélemények” összemosása

Mindjárt a fenti ponthoz kapcsolódva előjön a szakmai tények és a vélemények összemosásának kérdése. Nem véletlen, hogy széles e világon minden tekintélyes szakember, témában forgó aktivista és aktív áldozatsegítő, akár elkötelezett feminista, akár nem (erre lentebb visszatérek), problémásnak találja az áldozat viselkedésének központi szerepet tulajdonító kampányokat. Ez azért van, mert ezek téves üzenetet küldenek, és nem megfelelő oktatást és információt nyújtanak ahhoz, hogy a megelőzésre alkalmasak legyenek. Egyszerűen nem működik, nem hatékony, nem azt mondja, amit mondania kéne ahhoz, hogy elérje, amit el akar érni. A megelőzésre alkalmas kampányok (ugyan önmagában egy kampány sem alkalmas megelőzésre, de segíthet) azok, amelyek a leendő elkövetőt szólítják meg, és azt üzenik, hogy egy férfinek sincs joga anélkül szexelni egy nővel, hogy azt a nő ne akarná, és hogyha ezt a nő akarata nélkül megteszi, akkor bűncselekményt követ el. Mivel tudomásom van róla, hogy hamarosan megjelenik két cikk is, ami a kifejezetten a szakmai kérdést bővebben tárgyalja majd, fölöslegesnek tartanám itt tovább részletezni.

Réz összemossa a kérdés tényszerű szakmaiságát valamiféle vélemények diskurzusával, amit nélkülöz, és amelynek rovására megy a szakértőkre mutogatás. Ha rosszindulatot tételeznénk fel, akár úgy is olvashatnánk, hogy ugyan az általa szervezett rendezvény-sorozatokba kimondottan „szakértőket” hív meg, hogy megmondják a tutit, a nőszervezetek esetén ezt a szakértelmet nem ismeri el akként, ami, hanem esetükben azt puszta véleménnyé alacsonyítva ő maga episztemikus igazságtalanságot követ el. De mint fentebb is írtam, nem feltételezek rosszindulatot részéről a nőszervezetek felé, ezért itt csak rámutatnék a problémára, ami a szakmai tények és a diszkurzív vélemények összekeverését illeti. Az, hogy valami alkalmas-e arra, amire szánták, az ténykérdés. Az, hogy valaki mást gondol, mint amit valaki más gondol, az egy vélemény. Értelmezésem szerint a szóban forgó videó a megelőzés segítését tűzte ki célul; erre a rendelkezésre álló szakmai tudás és tapasztalatok szerint nem volt alkalmas. Mindemellett, megint fontos megjegyezni, az ezzel tisztában lévő, „uralkodással” megvádolt szakmai szervezetek udvariasan csendben maradtak.

A feminista áldozatvédelmi diskurzus megfeddése egy nem-feminista, magát áldozatvédelmiként elképzelő vélemény kritizálásáért

Ezen kívül úgy vélem, hogy ugyan baj, (a)hogy Réz összemossa a feminizmusok közötti vita, és az ezáltal generálandó diskurzus kérdését a nők elleni erőszakot és annak megelőzését illető szakmai kompetenciával, nem szabad elhallgatni, hogy nagyon meghatározó a gender- és politika-filozófiai ideológia-választás a valós károk, valós világ interpretálásában, és annak meghatározásában, hogy azt merre szeretnénk formálni. Ez már a vélemények territóriuma.

Először is, nem szabad megtagadnunk, hogy nagyon fontos nem csak az, hogy valamit elítélünk, és szeretnénk, ha emberek nem csinálnák, hanem az is, hogy miért ítéljük el, és miért szeretnénk, ha emberek nem csinálnák. A legegyszerűbb példa, hogy nem elég egyetérteni, hogy nőket férfiak ne üssenek meg, hanem az is fontos, hogy ne azért ne üssék meg, mert a nők gyengék és védtelenek, és gyengébbet nem ütünk meg (ez a jóindulatú szexista érvelés-vonal), hanem azért ne, mert a nők egyenrangú emberek, és nem helyes megütni egy másik embert, akár férfi, akár nő; még kevésbé helyes, ha a megütés aktusa a kontextusban azzal a céllal történik, hogy megerősítse a másik alsóbbrendű szerepét, elnyomását, nem egyenlő emberi félnek tekintését (ez a feminista érvelés-vonal). Ebben egy nő férfi általi megütése tipikusan inkább hasonlít például egy hímnemű, de kisebbségbe tartozó személy megütésére egy elnyomó ideológiával azonosuló, többségbe tartozó személy által, mint mondjuk egy fizikailag a megütőnél gyengébb fizikai felépítésű másik, de ahhoz státuszában hasonló férfi megütésére.

Nyilvánvalóan kívánatos, hogy legalább abban alapvető társadalmi konszenzus legyen, hogy mi a rossz; például abban, hogy a nők elleni erőszak, a nemi erőszak elfogadhatatlan. És bár még az is kérdéses, hogy Magyarországon ez a minimum egyáltalán megvan-e, a kérdés ennél a minimumnál nem áll meg.

A fentiekkel összhangban, attól, hogy a nők elleni erőszakot, nemi erőszakot elítéljük, még nem leszünk feministák. Adott okból és módon kell ahhoz elítélni, hogy az elítélés ne csak elítélés, hanem feminista elítélés legyen, tehát a nők és férfiak közti hatalmi viszonyrendszert ellenző, az ellen küzdő legyen. Például feltétele ennek, hogy az e hatalmi viszonyrendszert megtestesítő erőszakos bűncselekményekben ne az áldozat viselkedését helyezze középpontba, ezáltal ne tegye felelőssé a (leendő) áldozatot az áldozattá válásáért, hanem ismerje fel ennek a felelősség-attribúciónak a kártékonyságát, rendszerszintű beágyazottságát, és hangsúlyozza helyette az elkövető viselkedésének elfogadhatatlanságát, az elkövető elítélését és a rendszer felelősségét abban, hogy az elkövetőt elítélje - tehát a nők és férfiak közti hatalmi viszonyrendszert felismerő, az ellen küzdő, a nők egyenjogúságért, elnyomásuk ellen küzdő (definíció szerint feminista) legyen.

Másodszor, az őszinteség kedvéért érdemes kimondani, hogy az említett nőszervezetek esetében van ideológiai vetülete annak, ahogyan a szakmaiságukat képviselik, még ha a videóval kapcsolatban nem is szólaltak meg. A feminista filozófiában és aktivizmusban pont az az egyik legkülönlegesebb és úttörő elem, hogy a valós tapasztalás és az elmélet között van átjárás; hogy (egyébként talán épp az episztemikus igazságtalanság ellen küzdve) a feminista filozófia és aktivizmus a (mindenféle) nők élményeit legitim forrásnak tekinti. A NANE és a Patent nem azt az aktivista-vonalat képviseli, amit egyes globális szervezetek, akiknek csekély közvetlen kapcsolatuk van azokkal, akikért kampányolnak; a feminizmusuk milyenségét informálja az elnyomás áldozataival való folyamatos kapcsolat, az ő meghallgatásuk és kihangosításuk.

Ezt elismerve, bár a szakszerűség fentebbi kérdését nem feledve, az is belátható, hogy nem csak önmagában a folyomány, az ilyen videók megjósolható hatása (illetve annak hiánya) zavarhatja a feminista nőszervezeteket és az azokat pártoló személyeket, hanem maga az elv is, a fentiek szerint. Nevesen, nem csak az kifogásolható, hogy mivel a nők cselekedeteire koncentrált mindkét videó, ezzel hozzájárultak az áldozatok ön- és mások általi hibáztatásához, ezzel elősegítve, hogy önmagukat okolva még kevesebben forduljanak az igazságszolgáltatáshoz, illetve kevesebben kapjanak jogorvoslatot. És nem is csak az kifogásolható, hogy mindaz a hasznos erőforrás, lelkesedés és jóindulat, amit a videók készítésébe a készítők belefektettek, nem hozott annak a célnak az elősegítésére alkalmas eredményt, amiért létrejöttek, és amiért ezek a szervezetek is küzdenek. Hanem az elv, amit a videók áldozatközpontú narratívája magában foglal, maga is kifogásolható; és aki szerint ez az elv nem kifogásolható, az egyszerűen nem tekinthető feministának, és ha akként tünteti fel magát, vagy a videókat, azzal feminista személyek vagy akár szervezetek logikus módon nem fognak egyetérteni.

Ebből azonban az következik, hogy amiről Réz Anna beszél a videók kapcsán, az egy nem feminizmuson belüli,vagy feminizmusok közötti vita. Aki úgy tekint a nemi erőszakra és úgy reprezentálja azt, hogy az áldozat szerepére fókuszál a viktimizációban, és nem az elkövető felelősségére és cselekvésére, az ezáltal megfosztja magát attól, hogy a véleményét és az általa gyakorolt ábrázolást feministának nevezhesse, illetve másokkal annak neveztethesse. Ez a kifejezésmód és megközelítés valóban lehet egy vélemény, de ne lepődjünk meg, ha feminista személyek vagy szervezetek ezzel a véleménnyel - kimondottan vagy kimondatlanul - nem értenek egyet, és megállapítják róla, hogy nem feminista, sőt, a feminista gondolatrendszerrel ellenkező. A fentebb írt alap-definíció teret ad különböző feminizmusoknak az elvrendszeren belül, de ami az alapvető elvvel nem összeegyeztethető, az nehezen nevezhető feministának.

Mindebből kifolyólag alapvetően fals ezt a vitát feminizmusok közötti vitaként interpretálni, amiben az "uralkodó feministák" feminizmusa episztemikus igazságtalanságot elkövetve leuralja a "nem-uralkodó" vagy egyenesen „elnyomott” másik feministák percepcióját. Ez a vita arról szól, hogy a nemi erőszakot feminista szempontból és módon akarjuk-e elítélni, vagy - bár elismerjük, hogy a nemi erőszak borzasztó, és azt akarjuk, hogy ne legyen - azt nem feminista szempontból és módon akarjuk elítélni. A „feministaság” nem egy identitás, hanem egy elvrendszerrel való egyetértés. Nem olyan, mint a zsidóság, vagy a magyarság, hogy ha annak érzem magam, akkor az is vagyok. Következésképp objektíve meg lehet állapítani, hogy valaki, vagy legalább is a valaki által kifejezett vélemény feminista-e, vagy nem. Az áldozat szerepére fókuszálás, amellett, hogy nem hatékony eszköze a nemi erőszak megelőzésének, nem feminista. A válasz-videó a nemi erőszakot elítélte, de nem feminista szempontból és módon; ezt feministák, akik számára a nemi erőszak minden szempontból tematikus prioritás, jogosan kifogásolhatják. Ezáltal igazságtalanság nem valósul meg, hanem egyértelmű dolgok kimondására kerül sor. Csoda, hogy feministák azt kívánják, bár mindaz a munka, ami a videó elkészítését szolgálta, inkább hatékonysággal kecsegtető, sőt, egyenesen feminista módon került volna megvalósításra? Nem csoda.

Végezetül, szeretném világosan letisztázni, hogy ez a cikk egyáltalán nem az elbátortalanítás céljából született, és nem személyesen Rézről vagy a vitatott válasz-videót készítő Mérőről hivatott szólni. Az volt a célja, a tárgyalt jelenségeket, megközelítéseket, kérdéseket, amik a videó és Réz cikke kapcsán felmerültek, részletesebben megvizsgálja, a felvetődő fogalmakat és problémákat megvitassa. A videó és Réz írása mintegy illusztrációként szerepelnek, mert megfogható módon illusztrálnak önmagukon túlmutató kérdéseket; olyan kérdéseket is, amikről bár lehet, hogy kellemesebb vagy egyszerűbb nem beszélni, szerintem mégiscsak érdemes. Természetesen én, személy szerint, feministaként és aktivistaként mindenkit bátorítanék, hogy gyártson blogposztokat meg videókat, de nem tagadom, nem bánnám, ha aki csak megteheti, ezt a lehető legtudatosabban tenné.