Az utolsó órában

2014.11.19. 09:45

A „jó” szakszervezet az, amelyik nem tüntet, nem sztrájkol, csendben marad, és majd a fehér asztalnál oldja meg a dolgokat. Ennek egyik ára, hogy míg 1992-ben még 2,7 millió tagdíjfizető volt, ma ma 4-500 ezer tagról szólnak a becslések. Ilyen helyzetben a szakszervezeti egyesülés örvendetes dolognak számítana. 250 000 taggal nem vitás, hogy a legnagyobb és egyben megkerülhetetlen konföderáció jönne létre. Két szereplő nem érdekelt az egyesülésben: Orbán Viktor és a közszféra dolgozóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). Az alábbi írás áttekinti mindazt, amit a sajtóból nem látni, sőt, az egyes szakszervezeti vezetők (ön)érdekeit is leleplezi, egyúttal forgatókönyveket vázol fel a november 21-i kongresszus elé és mögé. Komoly a tét: megalkuvás és halál, vagy tisztességes vezetők és erős képviselet.

Buchinger Manó írása.

keep-calm-and-join-a-trade-union.png

 

Előzmények, melyből kiderül, miért nem volt ütőképes szakszervezet Magyarországon

Sokféle oka van annak, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom története úgy alakult a rendszerváltás után, ahogyan. Az alapképlet viszonylag egyszerű volt: egyik oldalon a tömeggel bíró SZOT-utódok, a másik oldalon a lelkes, a kommunista párttal való viszonyban nem korrumpálódott függetlenek. Az egyiknek ereje volt – a szakszervezetben az erőt tömegben, azaz tagságban mérik – a többieknek hitelessége. Abban, hogy a kettő soha nem találkozott, persze a mindenkori kormányok kevésbé cizellált, de hatékony szakszervezeti stratégiája keresendő.

Ezt röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy a jó szakszervezet az, amelyik nem tüntet, nem sztrájkol, csendben marad, és majd a fehér asztalnál oldjuk meg a dolgokat. Persze, ha szükséges, a vezetőknek is leesik majd egy-egy it vagy fb-tagság valamelyik közalapítványnál, állami cégnél, ahol lehet. A jól viselkedő szakszervezetek pedig valamilyen (egyébként jogellenes) módon állami támogatásokhoz jutnak (nem is kevéshez). A szépnevű Munkástanácsokat így kötötte magához az MDF, az MSZOSZ-t az MSZP, végül a Fidesz sem maradhatott ki, övé a Liga lett (és persze addigra már a Munkástanácsok is).

A modell lényege, hogy akkor tüntetünk meg sztrájkolunk, ha patrónusaink éppen ellenzékben vannak, amikor meg kormányoznak, akkor csendben egyezkedünk. A Bokros-csomagot például szinte zokszó nélkül megszavazták, az MSZOSZ akkori vezetője a kormányoldalt képviselte az OÉT tárgyalásokon. Vagy emlékszik valaki például arra, hogy hány sztrájk volt a MÁV-nál 2010 óta? Na, ugye.

A folyamat eredménye a szakszervezetek hitelességének és legfőképpen erejének (azaz tagságának) radikális csökkenése volt. 1992-ben még 2,7 millió tagdíjfizető volt. Tíz évvel később kevesebb mint egyharmada. Ma 4-500 ezer tagról szólnak a becslések. Jellemző módon, senki sem tud pontos számot mondani.

Az már régóta világos, hogy az érdekérvényesítő erőt jelentősen növelné, ha az 1992-es SZOT-vagyon megosztás által bebetonozott hat konföderáció egyesíteni tudná erejét. Az is világos, hogy a Fidesz csecsein lógó mozgalmárokkal (Liga és Munkástanácsok, illetve azok vezetői) ez nem célszerű. Ráadásul Orbán Viktor kormánya ezen a területen sem tétlenkedett. Egyrészt Gömböshöz méltó határozottsággal csorbította a munkavállalók és a munkavállalói érdekképviselet jogait, másrészt kellően kistafírozta a Ligát ahhoz, hogy felvásárlóként jelenjen meg a piacon. Hírek szerint csak tavaly 2 milliárd forint állami támogatásban részesültek. Így aztán joggal büszkélkedik Gaskó azzal, hogy ők a legdinamikusabban bővülő konföderáció, több mint 100 ezer taggal (mely szám a valóságban lehet, hogy nem haladja meg a 30 ezret).

Csakhogy. Az egyesülést tavaly május elsején elhatározó 3 alapítónak (MSZOSZ, SZEF, Autonómok) szerény becslések szerint is legalább 250 ezer tagja van. Nem vitás, hogy ha megvalósulna az integráció, a legnagyobb és egyben megkerülhetetlen konföderáció jönne létre.


Slow food, azaz miért nem lesz mégsem ütőképes szakszervezet

Azt láttuk már, hogy Orbán Viktor nem érdekelt ebben. Ám mint kiderült, a közszféra dolgozóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) sem támogatja.

Nézzük mi történt. A tavaly május elsejei bejelentés után nem siettek a felek. Decemberre hívták össze azt a kongresszust, mely létrehozta ugyan Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MaSZSZ) néven az új konföderációt, de a SZEF utolsó pillanatban bejelentett kérésére egy évnyi időt adott arra, hogy az alapító hármak (MSZOSZ, SZEF, Autonómok) felszámolják magukat. Egy évre választottak tisztségviselőket is, paritásos alapon, hiszen nyilvánvalóan átmenetinek szánták ezt az állapotot. A békesség jegyében a szerepeket is leosztották. Az MSZOSZ elnöke lett az új konföderáció elnöke, a SZEF és az Autonómok elnökei pedig az alelnökök.

Bár a 24. órában vagyunk típusú kijelentésekben nem szűkölködött az alapító kongresszus, a nagy lassúság oka ugyanaz, ami ezeket a konföderációkat 20 évvel korábban megerősítette, és amivel a mindenkori kormányok elnéző tekintete mellett gazdálkodtak: a vagyon. No meg az állami támogatás.

A vagyon pedig, főként, ha be kell adni a közösbe, különös megfontolást, konzervatív portfolió-menedzsmentet igényel. Azaz húzni kell az időt, ameddig csak lehet.

Ráadásul vannak saját bevételek is, amin nem szívesen osztozkodunk. A SZEF például évi mintegy 100 milliót kap az államtól az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkájában való részvételért (!).

Kitérő: Jellemző a források felhasználásának komolyságára, hogy a szervezet elnöksége, a honlapon elérhető éves beszámolója szerint, a 2013. évi OKÉT támogatás felhasználásának tervéről 2013. október elsején (!!!) döntött Fehér József alelnök előterjesztése alapján. Azaz előbb szépen elköltötték a nagyját, majd készítettek egy okos tervet, hogy lepapírozzák.

Ez alatt az egy év alatt aztán nem sok történt a „giga-konföderáció” háza táján. A konföderációk és az ágazati szakszervezetek tették a dolgukat, jól-rosszul az eddigi mederben. November 21-ére tűzték ki a tisztújító és egyben tényleges alakuló kongresszust, eddig a napig kellett a három konföderációnak kimondani a megszűnést.

A sorban első MSZOSZ rendben meg is tette, amit vállalt: megszüntette önmagát.

Érdemes itt megállni egy pillanatra. Látszólag, mérete és vagyona alapján az MSZOSZ-nek volt a legtöbb veszteni valója az integrációval. Ha rövidtávon nem is, hosszútávon azonban előállhat az a helyzet, amikor relatíve pozíciót veszít, súlyához képest csökken a befolyása. Ehhez képest az MSZOSZ megfontoltan és felelősségteljesen viselkedett mindvégig. Belement például abba, hogy az elnökséget és a vezetőséget paritásos alapon válasszák meg arra a bizonyos első évre. Zokszó nélkül fogadta el a szakszervezeti vagyonok közösbe való apportálását. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke első perctől világossá tette, hogy egy évre vállalja az Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökséget, utána visszavonul.

A SZEF kongresszusán azonban váratlan dolog történt. Sajátos módon, nem is lehet pontosan tudni, hogy mi. Reggel még fotókat posztoltak a Facebookra, hogy megkezdődött a kongresszus, aztán néma csönd. Napokkal később derült csak ki egy Népszabadság cikkből, hogy a SZEF kongresszusa valójában megfúrta az integrációt. Illetve volt egy furcsa intermezzo. A SZEF honlapján rövid ideig egy hozzászóló kommentje hírt adott a döntésről, de azt néhány óra múlva törölték. Hétvége lévén az admin is szendergett egy keveset. Ami a kongresszusi döntést illeti, úgy tűnik, azóta sem ébredt fel, mert azt a SZEF hivatalosan mindmáig nem közölte.

Kitérő: A nyilvánosság sosem volt a szakszervezeti belső élet barátja. Elegendő egy pillantást vetni a késő-kilencvenes évek stílusát idéző ágazati és konföderációs honlapokra. Van köztük olyan, ahol az utolsó hír idén márciusban (!!), az azt megelőző pedig 2012. decemberében (!!!) jelent meg.

Pár nappal később az Autonómok már abban a tudatban tartották meg a saját kongresszusukat, hogy a SZEF megfúrta az integrációt. Így hoztak egy elvi döntést arról, hogy továbbra is támogatják, de saját megszűnésüket ők sem mondták ki. A versenyszféra ágazatait tömörítő Autonómok egyébként az integráció régi bajnokai, elnökük, Székely Tamás pedig a leginkább politizáló alakja a három konföderációnak – talán nem véletlen, hogy állami pénzekből nem csurran-cseppen a konföderáció asztalára.

Jelenleg a következő a helyzet: az MSZOSZ megszüntette magát, vezetőinek mandátuma decemberben lejár. A SZEF nem szüntette meg magát, ezzel megőrzi vagyonát, vezetői pedig jövő év közepéig a helyükön maradhatnak. Nekik tehát nem sürgős. Az Autonómok szintén nem szüntették meg magukat, de legalább deklarálták, hogy az integráció elkötelezettjei.

Ezzel fordulnak rá a november 21-ei kongresszusra, ahol egyelőre senki nem tudja, hogy mi fog történni, azon túl, hogy nem történik meg az, amit egy évvel ezelőtt közösen elhatároztak

 

Keresd a nőt, avagy a személyi szál

Mindannak, ami a SZEF-nél történik, van egy másik lehetséges értelmezése is. Eszerint a konföderáció szürke eminenciása, Fehér alelnök a biztos választási vereség elől menekül, amikor hirtelen kihúzza szervezetét az egyesülés folyamatából. A széles körben terjedő folyosói pletykák szerint ugyanis ő áll a mögött a terv mögött, hogy egy hármas jelölti csomag állt össze a tisztújításra készülődve.

Az történt ugyanis, hogy az elnök-két alelnök felsővezetői posztokra bejelentkezett egy Dream Team, melynek tagjai Kordás László, egykori munkaügyi államtitkár, a mozgalmi berkekben Patyomkin-szervezetnek tekintett Közmunkás Szakszervezet elnöke, mint elnökjelölt (MSZOSZ), Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára (SZEF) és Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője (Autonómok) mint alelnökjelöltek.

Kérem, a kedves Olvasót, hogy ne jöjjön zavarba, ha egyik név sem ismerős. Majd segítek. Kordás másfél évig volt államtitkár az első Gyurcsány-kormányban, és talán Csizmár Gábor akkori munkaügyi miniszteren kívül nincs is más újságíró vagy vezető kormányzati tisztségviselő, aki emlékezne bármire, amit e tisztségében tett.

Minden bizonnyal ő sem emlékezik már kormányzati tevékenységére, mert annak a Tóbiás Józsefnek a támogatásával házal ágazat-szerte, aki épp a minap szakított egykori elnökének, Gyurcsány Ferenc pártjával, a DK-val.

Első ránézésre kiváló választás. A legnagyobb konföderáció, az MSZOSZ tagja, kormányzati tapasztalata reménykeltőnek látszik, ha majd a kormánnyal kell tárgyalni és az MSZP is őt támogatja, ami azért fontos, mert bár a felek között Horn Gyula után elhidegült a viszony, a special relationship azért fennmaradt.

Közelebbről nézve Kordás mégsem olyan pompás opció. Szakszervezeti múltja csekély.A mozgalomban pedig egyre többen vannak, akik óvakodnak elképzelni azt a jelenetet, amikor az egykori Gyurcsány-boy bekopogtat Balogh vagy Lázár miniszterek ajtaján. És egyes hírek szerint a magyar baloldal megújítását célzó Tóbiás elnök is ajánlása mögött is csak az áll, hogy végre levehetné őt az MSZP fizetési listájáról…

Nemes Gábor neve ismerősebben csenghet azon kevesek számára, akik a filatelista alázatával követték nyomon a BKV érdekvédelmi harcok szövevényes történetét a Demszky-éra alatt. (Hallott valaki BKV sztrájkról az elmúlt négy évben? Na, ugye.) Mindenesetre, ahhoz képest, hogy Nemes nevéhez fűződik például az a remek innováció is, hogy minden garázs alakítson saját szakszervezetet, különösnek mondható, hogy most éppen a nagyobb integráció bajnokaként száll a ringbe.

Boros Péterné ismertsége a mozgalmon belül leginkább azzal kapcsolatos, hogy ő Fehér alelnök bizalmasa. A folyosói pletykák szerint ő maga lenne a Lenin által megálmodott transzmissziós szíj, ha nem is a párt, de a fáradhatatlan Fehér alelnök és a MaSZSZ között.

A csapat kommunikációs munkát is végzett. Elérték például, hogy a Népszabadság október végén egy egész cikket szenteljen annak, hogy ők a „mozgalmárok”az ellenjelölt „technokratákkal” szemben. Azt már csak a nagyon rosszmájú kommentárok teszik hozzá, hogy a mozgalmárság leginkább a felsőfokú képzettség és az idegennyelv-tudás hiányát jelenti a hármak CV-jében. Még háttérbeszélgetést is tartottak vezető újságíróknak, de az Olvasó ne verje a fejét a falba, ha figyelmét elkerülték az erről szóló híradások. Ilyenek ugyanis nem voltak. Mert hírértékű mondanivaló sem akadt.

És, ahogyan már Lenin is megmondta, minden akciót azonos erejű reakció követ. A hírek szerint az addig megosztott ellenfelek is csapatba szerveződtek. A talán legismertebb elnök-jelölt, az elkötelezett integráció-párti Székely Tamás (Autonómok) visszalépett. Jelenleg alelnökségre pályázik és ebben a minőségében támogatja az MSZOSZ fiatalabb titánját, Pallagi Gyulát, az Építők Szakszervezeti Szövetségének (ÉFÉDOSZSZ) elnökét. A másik alelnök-jelölt pedig Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, fiatal, harcos mozgalmár, épp a minap szervezett szakszervezeti mércével jelentősnek mondható tüntetést a szociális ágazat elképesztő bérviszonyai ellen. (A 700 forintos netadó ellen tüntető középosztálybeli olvasóim most kapaszkodjanak meg: az ágazatban dolgozók csaknem 70 (!!!)  százaléka a létminimum alatt keres, és az ágazati átlag sem éri el a nettó 100 ezer (!!!) forintot.)

Pallagi mellett szól, hogy nem romlott bele a konföderációs belháborúkba, szapora beszédű szuggesztív előadó. Éppenséggel mozgalmi beágyazottsága és politikai függetlensége az, ami vonzóvá tehetné, ha végül mégis volna tisztújítás. Ellenfelével szemben Pallagi ugyanis nem „ejtőernyősként” érkezett és nem egzisztenciális problémáira keres megoldást. A mainál politikusabb szakszervezetben gondolkodik, de nem kötődik egyetlen politikai párthoz sem. Programjában okos, cselekvő és szolidáris szakszervezetet hirdet, amivel egyszerre vállalja fel a magyar szakszervezeti mozgalom legszebb hagyományait és keres megoldást a jelen társadalmi és technológiai kihívásaira.

Csakhogy jelen állapot szerint tisztújítás nem lesz.

 

Epilógus, melyből megtudjuk, hogy nem tudunk semmit

November 21-én tehát lesz egy kongresszus. Annyi bizonyosan tudható, hogy az egyesülés feltételei nem állnak fenn, hiszen miután a SZEF botot nyomott a küllők közé, az Autonómok sem szavazták meg a megszűnésüket. A MaSZSZ elnökség dodonai hangvételű közleménye leginkább a kifejlett Kádár-korszak PB határozatainak stílusjegyeit hordozza magán. Annyi mindenesetre kiderül belőle, hogy az eredeti egyesülési ügyrend nem tartható, de hogy ebből mi következik, azt nem lehet megfejteni.

Márpedig nagyjából három dolog történhet:

1. A SZEF akaratának meghajolva újabb határidőt tűznek ki az egyesülés elé, talán abban a reményben, hogy a szándék megfogalmazásnak centenáriumi ünnepségére talán lesz valami belőle.

2. A kialakult helyzetet figyelembe véve, de az egyesülést akadályozókat színvallásra kényszerítve rövid határidővel újabb kongresszust írnak ki, azzal a szándékkal, hogy addig mindenki rendezze sorait.

3. Elgurul az MSZOSZ és az Autonómok gyógyszere, megalakítják az új konföderációt, aztán a SZEF majd jön, ha jönni akar, de addig is nyitva hagyják a kaput azon tagszervezetei számára, akik integrációt akarnak. 

Az elmúlt napokban három ágazati szakszervezet is olyan állásfoglalást tett közzé, melyben a szarakodás abbahagyását és az integráció gyorsítását követelik. Kérdés, hogy az alulról jövő nyomás ebben kimerül vagy épp ellenkezőleg, ettől erősödik.

Az mindenesetre megnyugtató, hogy a már idézett elnökségi állásfoglalás szerint aktuális ügyekkel is foglalkoznia kell a kongresszusnak, mert nincs bérmegállapodás és a jövő évi adóváltozások is a munkavállalók érdekei ellen valók, a közszférában tervezett leépítésekről és a veszélyes munkakörben dolgozók korkedvezményes nyugdíjáról már nem is beszélve.

Persze, ha az elnökség komolyan gondolná azt, hogy „ebben a helyzetben elengedhetetlen, hogy ne ezek az ügyek kerüljenek a cselekvés központjába”, akkor nagyon gyorsan lezárná az egyesülés kérdését és tényleg ezekkel az ügyekkel foglalkozna.

Azaz nem beszélne róla, hanem cselekedne. Egységesen és szolidárisan. Nem, ahogy az apparatcsikok, hanem ahogy az igazi szakszervezeti vezetők szoktak.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr776912049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TamasGM 2014.11.19. 13:07:13

No ezt is kezdhetik elölről.
Micsoda bagázs!
Valaki alapíthatna már szakszervezetet.
Weltner Jakab

ingyenebed 2014.11.19. 15:01:02

hát igen, ennek így nincs értelme.
Orbánnak is mennyivel nehezebb dolga lenne, ha lennének erős szakszervezetek, melyek mondjuk ágaskodhatnának, mikor neves cégek stratégiai meg támogatási megállapodásokat kötnek a diktatúrát építő kormánnyal...

de nem állom meg a megjegyzést, hogy én még egy vasutast se láttam azért sztrájkolni, mert mondjuk kidolgoztak egy modernizációs programot a máv számára, találtak elkötelezett vezetőket ennek megvalósítására, és követelik ezek kinevezését a máv élére, és a program végrehajtását.
csak, hogy a honfitársaik ne azt érezzék, hogy az átlag máv dolgozó beleszrik a munkájába. mert most ezt érzik.
ha sztrájkoltak, azt kizárólag a fizetésemelésért tették.
így meg nehéz velük szolidárisnak lenni.

Norris74 2014.11.19. 17:16:07

Kordás László szerintem elég normális pali. Legalább is amennyire megismertem. Nemes Gábor pedig szakszervezeti vezetőként, egy opportunista, gyáva végtermék kupac. Legalább is az alapján amennyit megismertem belőle ebben a minőségében. Az illető hölgyet nem ismerem.

Geo_ 2014.11.19. 20:42:29

@TamasGM: Valószínűleg minden szakszervezeti vezető elvégezte a munkaügyi közvetítői tanfolyamot.
Most elfelejtették, hogy ha maguk nem képesek megegyezni - segítséget/közvetítőt hívhatnának.

casillas25 2014.11.24. 14:14:54

A cikkíró sok jó felvetést hoz az írása elején, többségük meg is állja a helyét, a SZEF-kongresszusról -ha már ír róla- pedig igazán megkérdezhette volna a jelenlévőket. Vagy csak néhányat közülük, hogy miért dönthettek úgy, hogy nem vesznek részt egy előkészítetlen, rossz alapokon nyugvó egyesülésben.

Csak három rövid indokot szeretnék említeni, ami kis gondolkodással és kevesebb elvakultsággal áztatott mozgalmi lendülettel igazából érthető is lenne.
1. Az MSZSZ-nek 1 éve nem sikerült egy világos és érthető programot, alapvetést, illetve egy SZMSZ-t elkészítenie. Persze lehet kifogás, hogy ez majd az új vezetés dolga lesz, de sajnos nem az.
2. Nem rendezték egymás közt azt sem, hogy a három konföderáció-központok dolgozói milyen jövőképpel rendelkeznek. A „terv” az volt, hogy jogutódként átveszik a dolgozókat, majd az új szervezet dönt, kit és hogyan bocsájt el, sok-sok végkielégítés kifizetése mellett természetesen. Nem titok az sem, hogy, az MSZSZ-nek bizony kevesebb pénzből kell gazdálkodnia. Mennyivel jobb és egyenesebb megoldás lenne, ha a megszűnő konföderációk szüntetnék meg dolgozóik munkaviszonyát, és akit megtartanának, azzal már az MSZSZ szerződik újra. Mindenki tudná, hogy mire számítson.
3. Vagyon bevitele. Itt vissza lehet kapcsolni az első ponthoz: felelősségteljesen gondolkodva ugyan ki adná oda a vagyonát egy olyan tisztázatlan háttérrel rendelkező szervezetnek, ami 1 év alatt nem tudott egy SZMSZ-t, egy programot letenni az asztalra. Ebben nem a SZEF kongresszusán résztvevő tagszervezetek, hanem az MSZSZ vezetése a felelős.
4. Negyedik pont a hatalmi harc, amely minden szervezetben jelen van. Nem csak a SZEF-nél. Minden jelenlegi vezető harcol a jövőbeni kis fizetéséért.
5. Idős-fiatal ellentét. Az idősek nem engedik oda a fiatalokat a „tűz közelébe”, mondván nem tapasztaltak, nem elég jók. De, jók, csupán a mostani idős vezetők képtelen haladni a korral és elfogadni, hogy át kellene adniuk a helyüket. Vannak rátermett fiatalok, csak bízni kéne bennük.
Lehet tehát a SZEF-et és a közszféra szakszervezeteit okolni, szidni és ördögöt kiáltani rá, ugyanakkor nézzünk körbe a többi szervezet háza táján is, illetve a színfalak mögé. Sokszor nem ildomos a felszínt kapirgálva bűnbakot kreálni.
Magam is, mint munkavállaló egy erős szakszervezeti szövetség létrejöttében lennék érdekelt, de sajnos itt nagyobb problémák is vannak, amikért nem a SZEF a felelős, és sajnos a jelenlegi vezetői réteg sem alkalmas egy ilyen nagy szövetség felvirágoztatására.