Hogyan tovább?

2014.08.14. 10:15

A fő probléma továbbra is az, hogy a roma mozgalomnak nincs politikai súlya. A közép- és kelet-európai régió országaiban a potenciális roma szavazók száma akkora, hogyha együtt szavaznának, befolyásolni tudnák a nemzeti kormányok összetételét. A roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ezek a testületek alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodnak, politikájuk átlátható és konszenzuson alapul, a választókerületek elszámoltathatják vezetőiket, és a bizalom – a pakiv – lesz a siker útja. A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük. Miért lenne ez másképp a romák esetében? Nincs rövidebb út.

Bíró András írása.Flickr-UNDP-RomaChildrenInCserehat2.jpg

 

Az 1960-as és ’70-es évekkel ellentétben, amikor az USA-ban és nyugaton példátlan szinteket ért el a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét, és multikulturalizmus és tolerancia jellemezte a közhangulatot, a jelenlegi globális válság nacionalista, befelé forduló protekcionizmust szül, melynek során teret nyernek a félelmek és az idegengyűlölet. Nem valószínű, hogy az elenyésző figyelem, melyet a közép- és kelet-európai országok kormányai a romák sajnálatos helyzetére mostanáig fordítottak, a jövőben növekedni fog. Akkor hát kinek kellene jövőképet és stratégiát kidolgoznia? Van-e a romák előtt járható globális út – legalább ennek a régiónak az országaiban?

Kevés kivétellel a rendszerváltás után színre lépett roma elit nem mutatott észrevehető hajlandóságot, hogy szembenézzen ezzel a kihívással. Nyilvánosan legalábbis semmi jele annak, hogy képviselőik között nyílt vita folyna erről a témáról. Sokkal hangosabbak, és a médiában nagy súlyt kapnak a személyes támadások és kölcsönös gyanúsítgatások, melyek gyakran az egyes vezetők politikai hovatartozásán alapulnak[1]. Ebből a szempontból az új gádzsó posztkommunista politikai elit a lehető legrosszabb példát mutatta, amit a civil vezetők követhettek. Így alapvetőnek tűnik, hogy elsajátítsák az együttműködő módszerek szellemét és gyakorlati fogásait, és ennek talaján frakciók, koalíciók és platformok alapuljanak. Ennek a szövetségalakításnak meg kell történnie a roma szervezetek között éppúgy, mint a hasonlóan gondolkozó gádzsó szövetségesekkel, amiből közös politikáknak és tetteknek kell kinőniük. Mindez meg- teremtheti a szükséges hólabda-hatást a hétköznapi emberek részéről – ez félelmetes erőt jelent, ha megindul –, mely biztosíthatja a megfelelő meggyőzőerőt ahhoz, hogy jelentős közös akciók és demonstrációk révén hallassák a közösség hangját. Emlékezzünk vissza ezen a ponton Obama nyers megállapítására, melyet e cikk elején idéztem az áldozati szerepről.

Lenin kijelentette: a nyomor nem forradalmasít; én pedig hozzáteszem, hogy nem is demokratizál. Akik marginalizált közösségekkel éltek és dolgoztak, mint például sok katolikus pap Dél-Amerikában, tanúsíthatják ezt. Az új keletű, tragikus kirekesztés, melyet a közép- és kelet-európai országokban lezajlott rendszerváltás idézett elő, a roma népesség nagy szegmenseit érintette. Ennek a folyamatnak az intenzívebbé válása azzal a demoralizáló hatással járt, hogy tovább mélyült a romákban a passzív áldozatiság érzése, ami a nyomornegyedek kultúrájának érzékelhető növekedéséhez vezetett. Ennek főbb megjelenési formái az önbecsülés hiánya, bűnbakkeresés, kilátástalan életérzés – egyéni és kollektív szinten egyaránt –, valamint a többiek meg- vetése és gyűlölete. Ez a hatalommal nem rendelkező egyénekre és csoportokra jellemző kulcselemekből álló halmaz úgy tűnik, jelenleg mozgósításuk fő akadályát jelenti[2].

Ezt a gátat jól illusztrálja az az ambivalens attitűd, mellyel a falusi és városi roma munkanélküliek körében fellépő kisstílű bűnözéshez viszonyulnak a roma tisztségviselők. Azzal magyarázzák, sőt mentegetik ezt a nagy nyilvánosságot kapó viselkedést, hogy az a nagymérvű helyi szegénység következménye. Részükről az ilyen bűncselekmények elfogadása a nehéz gazdasági körülményekre adott normális válaszként végsősoron megerősíti azt, hogy a közösség áldozatként látja magát. Ami ennél is rosszabb: ha elfogadjuk azt, hogy a bűnözés etnikai jellegzetesség (a romák szegények, ezért lop- nak), azzal igazoljuk a nyilvánosságban egyre jobban terjedő rasszizmust[3].

Meg kell említeni még egy kényes ügyet, ez pedig a mélyen gyökerező, hagyományos társadalmi gyakorlat és az Emberi Jogok Nyilatkozata követelményei és értékei között húzódó nyilvánvaló ellentmondás. Más szavakkal: szakadék tátong a szélesebb társadalomban mindenkit megillető egyenlő jogok feltételezése és a roma népesség kevésbé integrált részei körében megtalálható premodern társadalmi mintákkal szembeni fellépés kudarca között. Egészen pontosan a gyerekekkel való bánásmódról van szó. Azt még a többségi társadalom is elismeri, hogy a gyerekek nagyon fontosak a romák számára. A roma vezetők számára viszont tabu a gyerekmunka vagy az, hogy a szülőket egyáltalán nem érdekli, jár-e iskolába a gyerekük, így visszariadnak attól, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzanak. Mindez muníciót biztosít azokhoz a jobboldali érvekhez, melyek szerint ezt a közösséget hiábavaló lenne támogatni.

A roma nők emancipációja egyre erősödik, bár még mindig embrionális stádiumban van. Mindazonáltal a legjellemzőbb viselkedésforma továbbra is az, hogy a nők behódolnak, mivel ezt sok nő tartja a hagyományos, és ezért helyes viselkedésformának[4]. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a női közösségszervezők a változások motorjává váltak, és sokan közülük nyitottabbak és energikusabbak, mint sok férfi vezető. Ezenkívül általában érzékenyebbek a demokratikus, horizontális aktivizmusra, mint a legtöbb férfi, és ezért sajátos erőforrást képviselnek, melyet sok vezető nem vesz eléggé figyelembe.

További fontos akadályozó tényező a roma vezetők versengése és az együttműködésre való képtelensége. Ezek az attitűdök megmagyarázhatják, miért nem tudnak olyan szövetségeket létrehozni, melyekben minden fél egyenlő, nemcsak más roma szervezetekkel – ami alapvető hiba –, de hasonlóan gondolkozó nem roma szervezetekkel sem. Ezen a ponton felmerül a kölcsönös felelősség kérdése. Jó szándékú gádzsó part- nerek gyakran ajánlanak fel az adományozók szerepében bőkezű segítséget, amit az a vágy mozgathat, hogy szeretnék a fehér bűntudatot (white guilt) feloldani, ezen a módon próbálnak kárpótlást nyújtani a kiközösítettek ellen elkövetett történelmi sérelme- kért. Azonban az ilyen indítékok gyakran atyáskodó hozzáálláshoz, jótevői, hierarchikus kapcsolatokhoz vezetnek, egyenlő felek kölcsönös, demokratikus kapcsolata helyett. Ez az atyáskodó tendencia, amely a romákat passzív elfogadó szerepbe kényszeríti, csak tovább erősíti függőségérzetüket.

Van még egy olyan aspektus, amit érdemes megemlíteni: a roma vezetők gyakori arroganciája más romákkal való érintkezés során, ami segíthet megmagyarázni alacsony legitimációjukat. A közösség képviseletének szerepe gyakran összeütközésbe kerül a közösség szolgálatával. A gyenge, nem demokratikus választási gyakorlat és a megmaradt hagyományos családi kötelékekre való támaszkodás segíti az ilyen minták fennmaradását. Ilyen körülmények között az alulról jövő ellenőrzés gyakorlatilag nem létezik.

Azt már talán nem is érdemes megjegyezni, hogy a többségi társadalom részéről mutatott megfelelő példák szintén hiányoznak.

Jelentős számú jól képzett, diplomás és angolul jól beszélő fiatal roma kezdett ki- kerülni a felsőoktatásból, akiknek országos és nemzetközi karrierlehetőségeket ajánlanak kormányzati szerveknél és magánintézményekben. Miután kikerültek közösségük ellenőrzése alól, és vonzó fizetéssel kecsegtetik őket, ezek a diplomás fiatalok érthető módon saját karrierjüket a közösség szolgálata elé helyezik. A dilemmájukat csak tovább nehezíti, hogy kinevezésük gyakran szimbolikus jellegű, és periférikus pozíciójuk kevés lehetőséget kínál nekik arra, hogy érdemben befolyásolhassák a döntéseket. Remélhetőleg ezeknek a friss diplomásoknak a puszta létszáma elér előbb-utóbb egy kritikus tömeget.

A fő probléma továbbra is az, hogy a roma mozgalomnak nincs politikai súlya. A közép- és kelet-európai régió országaiban a potenciális roma szavazók száma akkora, hogyha együtt szavaznának, befolyásolni tudnák a nemzeti kormányok összetételét. A demográfiai tendenciák egyre inkább erősítik majd ezt a lehetőséget. A demokratikus rendszerekben a periférián levők egyetlen módon tudják a hangjukat hallatni: a szavazófülkében. A választásokra összpontosított mozgósítási stratégiával így két dolgot lehetne elérni: a megfelelő szintű képviseletet a parlamentben és – ami véleményem szerint legalább ennyire fontos – hogy az egyszerű romák is ráébredjenek, milyen állampolgári jogaik és kötelezettségeik vannak.

Eltekintve attól, milyen széttöredezett állapotban van a roma mozgalom az egyes országokban, továbbra is az adja a legtöbb okot az aggodalomra, hogy nincs átfogó jövőkép, valamint hogy hiányzik a közösség mint egész jövőjével kapcsolatos stratégiai célok számbavétele és rangsorolása.

A kilátások felmérése közben számos általános és specifikus kérdést figyelembe kell venni, meg kell vizsgálni és meg kell vitatni. Ezek közül néhány azonnali választ igényel, mint például a következők: Hogyan lehet megelőzni a roma személyek és szomszédságok elleni, egyre gyakoribb erőszakos támadásokat? Nincs-e itt az ideje, hogy szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki a közösségek és a szervezetek között? Kell-e önvédelmi csoportokat szervezni, és ha igen, ezek csak romákból álljanak, vagy a helyi hatóságokat is be kell vonni? Mi a teendő abban az esetben, ha nagyon megnő a fiatal romák erőszakos válaszlépéseinek gyakorisága?

További hosszabb távú, ám nem kevésbé fontos kérdésekre is nagy figyelmet kell fordítani. Van-e válasz a helyi munkanélküliségre? Milyen – akár egészen kis léptékű – helyi jövedelemteremtő projektekkel lehetne enyhíteni a szegénységen? Milyen fajta szövetségeket lehetne létrehozni a kulcsszereplők (helyi hatóságok, nem roma civil szervezetek, regionális fejlesztési alapok) között? Nem kellene-e a roma szülőknek látogatni az iskolák testületi üléseit? Nincs-e itt az ideje annak, hogy az önkormányzatoknál a helyi közösségekkel és hasonlóan gondolkozó személyekkel együttműködve hatékony gondoskodórendszert alakítsanak ki a betegek és idősek segítésére?

Ezenkívül szélesebb stratégiai kérdések is felmerülnek. Vajon az integráció jelenti-e a királyi utat az egyenlő státusz elérésére, és ha igen, mivel jár ez? Meg lehet-e határozni egy alapvető roma kultúrát és identitást, mely időtől és helytől független, és amelyet módosítani kellene és hozzáigazítani a világméretű globalizációs trendekhez, vagy ez csak fantazmagória és ábrándozás? A jövőbeli változások mindig külső érdekekhez, mások által megalkotott forgatókönyvekhez illeszkednek majd, vagy van-e arra esély, hogy a romák megtervezzék saját alternatív jövőjüket?

Összefoglalva: még ha nem is egy kívülálló dolga az, hogy a demokratikus roma mozgalomnak megmondja, milyen stratégiai döntéseket kellene meghoznia, legalábbis annyi megengedhető, hogy ezt a véleményt jelen esszé olvasóinak kifejtsük. Hasznosnak tűnik megemlíteni az ókori görögök krédóját: „A hatalom előtted van, nyúlj érte és ragadd meg.” Ez a protodemokratikus szabály ma is ugyanúgy érvényes a romákra, mint bármely ország bármely más polgárára. Semmi ok nincs arra, hogy választások alkal- mával ne próbáljanak meg befolyásos pozíciókat szerezni, mint amilyen például a polgármesteri poszt, különösen olyan helyeken, ahol sok potenciális roma szavazó van. Bár a Balkán északi részén elterülő országokban erre kevés példa van, ez a vélemény ettől függetlenül érvényes. Számomra a roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ezek a testületek alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodnak, politikájuk átlátható és konszenzuson alapul, a választókerületek elszámoltathatják vezetőiket, és a bizalom – a pakiv – lesz a siker útja.

Talán komikusan hangzik egy ilyen gondolatot korszakalkotó ötletként beállítani, hiszen nincs benne semmi forradalmi; de Magyarországon egy ilyen álláspont eretnekségnek számít, még a liberális romák között is. Senki sem kérdőjelezi meg a szomszédos Romániában és Szlovákiában a nemzetiségi pártok politikai szerepének fontosságát, de ha arról van szó, hogy Magyarországon szükség lenne egy roma pártra, különböző félelmek fogalmazódnak meg. Ezen félelmek közül a legfontosabb, hogy ezzel felszínre kerülne a többség mélyen eltemetett cigányellenessége. Ugyanakkor a kormányok magától értetődő természetességgel valósítanak meg roma programokat, stratégiákat és politikákat, és napirendre került az Európai Roma Stratégia. Ám nehezen érthető okokból illegitimnek számít és elutasításba ütközik az a gondolat, hogy szükség van roma etnikai pártokra.

A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük. Miért lenne ez másképp a romák esetében? Nincs rövidebb út. Csak elkötelezett vezetők és aktivisták hosszas, gyakran generációkon át tartó erőfeszítése tudja apró lépésenként megszilárdítani a testvéri szolidaritást. Miért lenne ez másképp a romák esetében?

Bár a történelem folyását nem tervezetek irányítják, ez nem akadályozta meg az emberiséget abban, hogy megpróbálja definiálni a jó társadalom szükséges jellemzőit. A romák, akik már súlyos árat fizettek a túlélésért, történelmük során először vannak olyan helyzetben, hogy végiggondolják, milyen előnyei és hátrányai vannak az előttük álló lehetőségeknek. Rajtuk, mozgalmaikon és vezetőiken áll, hogy meghatározzák, mekkora árat hajlandók fizetni a teljes integrációért.

(A fent részlet Az áldozati szereptől a polgári tudatig - A roma integráció útja c. könyv egy fejezete.)

[1]A kommunista rezsim egyik hagyatéka a politikai pártok „gyarmatosító törekvései”, különösen, amikor kormányon vannak.

[2]Történetesen ezek a jellemvonások a magyar nemzetiségű emberekre is jellemzőek, amit évszázadok során sok kritika ért, főleg a nemzet jelentősebb költői részéről.

[3]Nemrégiben Magyarországon egy közvélemény-kutatásban a következő kérdés jelent meg: „Egyetért-e azzal, hogy a romáknak a vérében van a bűnözés?” A 2010-es parlamenti választások során a Jobbik, a cigányellenesség nemhivatalos bajnoka a parlamenti helyek 17%-át nyerte el, azzal a felkiáltással kam- pányolva, hogy „Küzdjünk a cigánybűnözés ellen!”. 

[4]Bódis Krisztina, egy oláh cigány nőkkel dolgozó aktivista filmes „Báriséj” című filmjében például egy sze- replő kijelenti: „A nők mások, mint a férfiak. Egy férfi megengedhet magának olyan dolgokat, amiket egy nő nem!”. 

          

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr66465099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

$pi$ 2014.08.14. 15:50:54

Lenin? Tényleg?!

clemens 2014.08.14. 16:13:01

Hál' Istennek attól nem kell tartani, hogy a cigányok egy zászló alá szerveződjenek.
Néhány tíz főnél nagyobb (= szélesebb család) egy irányba állítására képtelenek.
Ha véletlenül mégis képesek lennének, akkor néhány hangadó személy relatív csekély összegű lefizetésével pillanatok alatt szétrombolható az együttműködés.

azallamenvagyok 2014.08.14. 16:35:13

mondjuk az önvédelmi csoportokkal nincsen gond...

látens liberális 2014.08.14. 16:41:08

Etnikai alapon pártot alapítani, kicsit necces ebben a óriási demokráciában, hiszen azt sem tudjuk, ki a cigány, mert ugye nyilván nem lehet nyilvántartani..
Aztán a pártnak kellenek vezetők is, akik éppen lehetnek bűnözők, mert ugye ez a demokratikus pártoknál is így van, de a háttérbe kell néhány értelmiségi, mondjuk egyetemi tanár, politológus, közgazdász, netán atomfizikus....Ja, ezek nincsenek.
Maradnak a bűnözők.Ehhez nem kell etnikai alapon szerveződni.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.14. 16:55:11

A legtöbb cigány fideszes. A cigánypárt olyan lenne, mint a KDNP.

nick papagiorgo 2014.08.14. 17:12:23

Ez az egész egy vágyálom. Van ma is cigánypárt. Kb harminc is. Le lehet vonni a következtetéseket, hogy miért nem egy van, ill ez a harminc törpepárt mit befolyásol, vagy miért jó és kinek, miért alakult így történelmileg stb.És mielőtt bleemegyünk a napi politikába, jelzem, hogy a balos meg jobbos cigányszervezetek már évek (évtizedek?) óta vannak, és amióta vannak, kb azóta fikázzák egymást.

lavór 2014.08.14. 17:17:06

És mégis, miben tudna újat nyújtani egy cigánypárt a romáknak? Ennek hiánya miatt nem emelkedtek/integrálódtak be mintegy 400 éve az befogadóországba? Van már érdekképviseletük, ombucmanuk, önkormányzati képviseletük, számolatlanul önti az integrációjukba a pénzt az EU és az ország, még a norvégok is... Nem inkább arról lenne szó, hogy néhányan ismét zsírosra keresnék magukat a dolgon?

Matrioshka Brain 2014.08.14. 17:24:47

Tegyél te is a rasszizmus ellen! :)

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.14. 17:32:08

"de ha arról van szó, hogy Magyarországon szükség lenne egy roma pártra, különböző félelmek fogalmazódnak meg"

A szerző egy pöttyet tájékozatlan.

A 2014-es országgyűlési választások előtt a Nemzeti Választási Bizottság mint jelölőszervezeteket, ÖT DARAB, a nevében is roma pártot vett nyilvántartásba:

hu.wikipedia.org/wiki/2014-es_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1s#Indulni_k.C3.ADv.C3.A1n.C3.B3_p.C3.A1rtok

Ennél az öt pártnál bizonyára több, pártként működő roma szervezet is működik az országban.

jet set 2014.08.14. 17:34:28

Az USA-ban van néger párt vagy spanyolok pártja? Ha van is, akkor jelentős?
A cigányok fejében kellene rendet tenni. Ha be tudnának illeszkedni, nem is lenne értelme a megkülönböztetésnek.

röf 2014.08.14. 17:41:52

a.)Ez a blog arra jó, hogy a kommentekből leszűrjék, imádják-e már a cigányokat Magyarországon.
b.)Ez a blog arra jó, hogy megszondázzák a közvéleményt: miként reagálna, ha Horváth Aladár tokmánykulcs helyett pártiroda kulcsot kapna az államtól.
c.)Ez a blog arra jó, hogy valamivel teljen az Index megfelelő rovata.

Gino_a_raj 2014.08.14. 17:43:59

Dolgozni kellene, nem lopni, rabolni, gyilkolni! Ennyi kéne a cigányok felemelkedéséhez, nem ez a szájtépés!

padlogaz 2014.08.14. 17:45:10

"...A fő probléma továbbra is az, hogy a roma mozgalomnak nincs politikai súlya..." - ez egy elég naiv álláspont.

a fő probléma, hogy a cigányság nem akar integrálódni a többségi társadalomba (nemcsak nálunk, hanem minden országban, ahol a cigányság nagy létszámban és tömbben él), valamint a többségi társadalomnak nincs semmilyen következetesen végrehajtott stratégiája a cigányság felzárkóztatására.

kezdve ott, hogy a cigányság hogyan definiálja önmagát, továbbra is elkülönülő életformát élő, a saját szubkultúrájukat prioritásként kezelő kisebbségként avagy eltérő kulturális hátterű magyarként. előbbi esetben jogos lehet egy erős roma politikai párt, amelynek jelentős az érdekérvényesítő képessége, viszont ez nem erősíti az igazi integrációt. második esetben viszont nem önálló érdekképviselet kellene, hanem az aktív betagolódásuk a meglévő társadalmi keretekbe.

obama soha az életben nem lett volna elnök egy kisebbségi alapon szerveződött fekete párt éléről. így viszont mégis némileg nagyobb hatást gyakorol a feketék társadalmi integrációjára - nemcsak az usában, hanem az egész világon.

Brix 2014.08.14. 17:48:11

Vannak roma pártok, de ezeknek nulla az esélyük, hogy a parlamentbe kerüljenek. Ha ott lennének , akkor sem érnének el semmit, mivel már nem konszenzuális demokráciában élünk...Nem véletlenül szavaztak a romák Fideszre, mivel opportunista módon mindig a hatalmat támogatják, ahonnan alamizsnát remélhetnek. Az átlag roma alkalmatlan a részételi demokráciára, elég ha megmondják neki , hogy kit kell támogatni. Az ország politikai vezetőivel is könnyen tudnak azonosulni...

dr Smittpálelnökúr 2014.08.14. 18:24:09

"Mi a teendő abban az esetben, ha nagyon megnő a fiatal romák erőszakos válaszlépéseinek gyakorisága?"

A kérdés inkább az, hogy mi lesz akkor, ha a többségi társadalom erőszakos válaszlépéseinek száma fog megnőni?
Pl. egy cigányok által elkövetett lincselés után nem vár senki a rendőrségre, hanem helyreteszi a csürhét?
Ha egy kocsmai késelés közben rommá verik a bicskásokat?
Ha a buszról lehajítja valaki a jegy nélkül utazó, üvöltő lényeket?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.08.14. 18:34:30

Egyes haladó (LOL!) baloldali "értelmiségiek" (LOL!) szerint, Orbán is cigány. Akkor? Ha már úgy is cigány a miniszterelnök (aki még diktátor is), akkor minek cigánypárt? Hehe.

inebhedj - szerintem 2014.08.14. 18:34:35

Nem egyszerű kérdés, ha a posztot, mint jó szándékú felvetést mérlegeljük, akkor is látszik, hogy prekoncepcióktól és előítéletektől mentesen nem lehet (nem is szabad) a kérdést megközelíteni (ilyen előítélet a posztban például a "Mi a teendő abban az esetben, ha nagyon megnő a fiatal romák erőszakos válaszlépéseinek gyakorisága?" kérdés, amely feltételezi, hogy a fiatal romák erőszakossága válaszlépés, miközben a másik oldal épp fordítva gondolja).

A probléma ott kezdődik, hogy mi is lenne az a gazdaság és társadalompolitikai program, amelyet a létező X, illetve a létrejövő X+1. cigánypárt hitelesen tudna képviselni úgy, hogy az annyira pragmatikus is egyben, amennyire a (z egyre kevésbé) többségi társadalom számára is kompromisszumos lehetőségként való értékeléshez elengedhetetlen? (Egyébként az előítéletek elítélése is nagy probléma, az előítélet egy rendkívül hasznos és fontos dolog egy-egy társadalmi csoport túlélése és fejlődése érdekében.)

Ilyen program egyelőre sehol sem látszik.

Ha pedig megszületne, akkor is ott a következő probléma: egy kifejezetten nemzetiségi alapon szerveződő (szubnacionalista) párt mihez kezd a finoman szólva is rendkívül széles szellemi és kulturális szinten elaprózódott potenciális támogatóbázissal (ráadásul sok esetben a szellemi és kulturális kifejezéseket legfeljebb idézőjelben érthetjük).

A legkönnyebb (igazából egyetlen létező felvetett) megoldás ez utóbbi két problémára a saját bázison, célcsoporton belüli vaskéz politikája, ami viszont a regnáló PC felfogással teljességgel összeegyeztethetetlen.

És akkor még fel sem tettük a kérdést, hogy voltaképpen (kényszer)integrációra (azaz a cigányság beolvasztására, vélt, vagy valós kultúrájának de facto eliminálására - ez a hivatalosan uralkodó [és egyelőre nem igazán működő] liberális ill. baloldali politika pl. az EU-ban) vagy szegregációra (azaz rezervatív önkormányzatiságra - ez lenne egy kb. egy amerikai jellegű jobboldali nézet, ha mondjuk lenne Magyarországon jobboldal), esetleg a kettő valamiféle önkéntes, egyéni felelősségvállaláson alapuló kombinációjára (ez meg nagyjából az ún. szélsőjobboldalnak lehetne az álláspontja) volna inkább szükség?

♔batyu♔ 2014.08.14. 18:43:19

Én rasszista vagyok, eleve kerülöm a cigányokat, kivéve a "saját" társadalmi-kulturális állapotomnak megfelelőeket (vagy a felettieket), tehát nem mentegetni akarom magamat. Azzal sem mentem magamat, hogy a cigányok meglehetősen rasszisták, mert ha nem azok lennének, akkor is kerülném őket.

De azért nyilván elképzelhető, hogy egy cigánypárt kb. annyira nem szolgálná a cigányok érdekeit, mint egy rasszista alapon cigányok elleni magyar párt.

(A Jobbik nem ilyen, mert nem kiszorítani, hanem integrálni akarja a cigányokat).

átlátó 2014.08.14. 21:05:52

Öcsém, te egy elég nagy marha vagy. De azért szépen levezetted ezt itt. A vajda rendszerről még ha lehetne, - kicsit bővebben.

Krisz11 2014.08.16. 10:01:36

"Mi a teendő abban az esetben, ha nagyon megnő a fiatal romák erőszakos válaszlépéseinek gyakorisága?"

Én már sok ilyennel találkoztam. Mint például amikor az embertől a romák cigit kérnek. De történetesen nem dohányzik 15 évesen. És ezért a roma fiatalok válaszlépésként orrba vágják, meg elveszik a pénzét.
Vagy amikor az ember nagyszülei gyümölcsöt termesztenek vidéken. És ezért a roma fiatalok válaszlépésként rendszeresen meglopják őket.