A második Pásztor-ügyet sors(fordító)eseménynek látom, ami nem mellesleg más megvilágításba helyezi az MSZP korábbi elnökének választások utáni „nyelvbotlását” – a „rendpárti baloldal” megteremtésének szükségességére vonatkozó kijelentésre gondolok. Ez itt az igazság órája. Mi, baloldali értékrendű állampolgárok is beleszólást követelünk abba, hogy a baloldal milyen stratégiát követ az elkövetkező időszakban, magáévá teszi-e a sokak számára elégtételt nyújtó, ugyanakkor másokkal igazságtalan, és a feszültségek orvoslását végső soron hátráltató rasszista beszédet. Beleszólást követelünk, álláspontunk és javaslataink a következők.

 Szombati Kristóf írása.

moh.jpg

Forrás: Flickr (Moholy-Nagy László)

A „második Pásztor-ügy” kapcsán kibontakozó heves közéleti polémia azon ritka esetek egyike, amikor egy valóban húsba vágóan fontos tartalmi kérdés körül alakul ki nyílt vita a baloldalon. Az a tény, hogy az ideiglenes vezetőség alatt álló MSZP-n kívül mindkét önmagát baloldalra soroló párt, illetve pártszövetség vezetője írásbeli véleményt formált Pásztor Albert jelölése kapcsán, már önmagában jelzi az ügy jelentőségét. Ha valakik, akkor ők pontosan látják: nagymértékben most dől el, hogy milyen stratégiával kísérlik meg a baloldali pártok visszanyerni a volt és jelenlegi ipari központok fizikai dolgozóinak bizalmát és támogatását. Noha Miskolc nyilvánvalóan szimbolikus értékű helyszín – ahol nem mellesleg már 1989-ben súlyos konfliktus alakult ki a munkahelyeiket elvesztő szakképzetlen romák kipaterolásán munkálkodó városvezetés és az érintetteket védelmező Gettóellenes Bizottság között – a tét jóval túlmutat azon, hogy a baloldalnak sikerül-e visszahódítania az egykori nehézipari fellegvárat 2014 októberében. A Pásztor Albert jelöltségéről kialakított álláspontok ugyanis erőteljesen befolyásolják, hogy rövidtávon mely pártok bővíthetik szavazótáborukat, ezzel erőteljesen befolyásolva a Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM pártszövetség közötti versenyfutást. Másfelől, és ez a jövőre nézve nagyobb jelentőséggel bír, amennyiben a második Pásztor-ügyben megmutatkozó álláspontok politikai stratégiákká jegecesednek, akkor elkerülhetetlenül rá fogják nyomni a bélyegüket a „cigány-kérdés”-ről folyó mindennapi diskurzusokra, továbbá óhatatlanul orientálni fogják egy későbbi baloldali kormány társadalompolitikai programját.

Az ügyben két egymást kizáró álláspont fogalmazódott meg. Pásztor Albert védelmezői – Gyurcsány Ferenc, Eörsi Mátyás, Debreczeni József, Hegyi Gyula és mások – azt állítják, hogy az öt évvel ezelőtt megfogalmazott „rossz mondatok” miatt nem szabad egy egyébként tetőtől talpig tisztességes embertől megvonni a bizalmat. Hasonló értelmezést alakított ki az MSZP újonnan megválasztott budapesti elnöke, aki szerint „segélykiáltásnak kell tekintenünk Pásztor, a többi rendőr és például a helyi pedagógusok panaszait”. Hogy a háttérben azért más – a nyilvánosság elől elhallgatott – elgondolások is állnak, arra a DK elnökének Pásztort védelmező írásából következtethetünk: „Nem elég a tapasztalat, hogy feltegyük a kérdést: nem rontottunk-e el mi is valamit? Elég-e, ha folytatjuk az elmúlt negyedszázad politikáját, ami legalább részben az anticiganista, rasszista meggyőződés megerősödéséhez vezetett? És tényleg így szeretne fordítani a baloldal drámai hátrányából? Hogy képtelen egyszerre őrizni elvi antirasszista meggyőződést és reagálni a cigány-nem cigány együttélés drámai konfliktusainak növekedésére?” A pártelnök költői kérdéseiből valójában egy állítás olvasható ki: a „cigány-kérdés”-t a baloldalnak újra kell gondolnia, és egy olyan értelmezéssel és programmal kell előállnia, ami lehetővé teszi a megfogyatkozott szavazói bázis bővítését és a politikai többség megszerzését – nem csak Miskolcon. Miközben a célban – baloldali táborbővítés – nem nagyon lehet kifogásolnivalót találni, a választott eszközökben már annál inkább. Egy volt rendőrkapitány jelölésének egyértelmű üzenete van, mégpedig az, hogy a jelölt és a mögötte álló politikai szereplők nagy hangsúlyt fektetnek a bűnözéssel szembeni keménykezű fellépésre. Pásztor Albertről – aki 2009-es, általam már akkor is bírált kijelentését valójában azóta sem tagadta meg – nem mellesleg azt is tudjuk, hogy ő leginkább a „közterületi rablások cigány elkövetőit” tartja elsőleges célpontnak és láthatólag kevésbé aggódik a „pénzintézetet vagy benzinkutat kiraboló magyarok” miatt. A volt rendőrkapitány jelölése tehát azt üzeni, hogy 1. a DK és az MSZP politikusai „fogták” a cigányellenes közhangulatot és 2. az etnoszociális feszültségek kezelésében komoly szerepet szánnak a rendészeti eszközrendszernek. Ennek fényében jogosan merül fel az emberben az a kérdés, hogy egy Pásztor vezette Miskolc és egy MSZP-DK kormánykoalíció vajon mennyiben viselkedne hatalmi pozícióban másként mint Kriza Ákos vagy Orbán Viktor – főleg, hogy a szóban forgó pártok társadalompolitikai elképzeléseiről igencsak keveset, Pásztor miskolci programjáról pedig szinte semmit sem tudunk.

A „cigány” és „magyar” bűnö(ző)k közötti megkülönböztetés, amint arra Tamás Gáspár Miklós is rámutatott, nem egyeztethető össze a baloldal megkülönböztető jegyével, az egyenlőség eszméjével. Erre az álláspontra helyezkedett a Pásztor jelöltsége mögül kifaroló Együtt-PM szövetség is, amelynek ügyvezető társelnöke ekképp fogalmazott: „Mindaddig, amíg a kollektív megbélyegzést nem utasítja el a többség vélhető elvárásaival szemben is a jelölt, addig nem látjuk feloldhatónak a helyzetet. Mert lehet nagyon keményen beszélni rendről, fegyelemről, megtisztított utcákról. De csak akkor, ha ez minden bűnelkövetőre kiterjed, és folyamatosan jelzi a többségi társadalomnak, hogy ’cigányok nélküli Miskolc márpedig nem tud lenni, itt élünk, és együtt kell megtalálnunk az együttélés nyugodtabb formáit’”. (Noha az LMP kiiratkozott a baloldali térfélen zajló küzdelemből, azért érdemes megjegyezni, hogy a párt társelnöke hasonló érveken nyugvó, de még ennél is markánsabban megfogalmazott véleményt tett közzé a Facebook-on.)

Ha a mostani – egyértelmű fordulópontot jelentő, a korábbi álláspontokat és politikai stratégiákat véleményem szerint felülíró – eseményből indulunk ki, olybá tűnik, hogy a közeljövőben két „cigány-ügy”-i politikai stratégia versenyezhet majd egymással és a jobboldali „alternatívákkal” a politikai paletta „baloldalán”.

Az egyik abból az alapvetésből indul ki, hogy az olaszliszkai tragédiát követő három évben – döntően a Jobbikhoz (és kisebb részben a Fideszhez) köthető szereplők sikeres intervenciói révén – létrejövő domináns cigányképpel nem lehet vagy (a politikai következményeket mérlegelve) nem érdemes szembeszállni. Azt még nem tudhatjuk, hogy az erre az alapvetésre épülő társadalompolitikai program milyen mértékben fog az állam büntetőpolitikai eszközrendszerére hagyatkozni az etnoszociális feszültségek mederben tartása érdekében. Azt az utóbbi évek politikai gyakorlata elég egyértelműen megmutatta, hogy a kormányzati politika megtervezésében viszonylag tág mozgástere van a mindenkori parlamenti többségnek. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a társadalom alsó szegmensében koncentrálódó konfliktusok kulturális-etnicista intepretációjának megkérdőjelezése nélkül miképp tudna ez az (egyelőre csak az elmélet síkján létező) baloldali többség egy olyan átfogó integrációs csomagot elfogadtatni, ami érezhető változásokat hozna a társadalmi közlekedésben.

Márpedig utóbbi nélkül maradunk ott, ahol vagyunk: az újratermelődő anyagi és szimbolikus kirekesztettség, az ezen való (részleges) felülemelkedés perspektíváját kínáló informális gazdaság és az ennek működése során generálódó feszültségek és indulatok – végső soron a félelem és reszketés – világában. Gondolom, már senkinek sem újdonság, de azért leírom: az ország perifériáján elhelyezkedő településeken – ahol a folyamatosan romló színvonalú iskolai oktatás már minimális mobilitási lehetőséggel sem kecsegtet és a szakképzetlenekek munkát nyújtó összeszerelő üzemek sincsenek – kialakult egy olyan társadalmi csapda, amiből sok helyen egyedül a – cigány és nem cigány „vállalkozói hálózatok” által jellemzően közösen működtetett (lásd miskolci Fészekrakó program) – feketegazdasági tevékenység kínál felemás kiutat. A fehér- és szürkegazdaság hálózatain belül élő többség tagjaiból (ideértve sok cigány származású embert) érthető okokból dühöt, félelmet vagy (a legjobb esetben) értetlenséget vált ki az a felismerés, hogy a társadalom perifériájára sodródó közösségek életmódja és értékvilága egyre jobban távolodik a normaként beállított „többségi” világtól. Pedig ez a „papírforma”: sok csodálkoznivaló nincs azon, hogy azokban a „közösségek”-ben, ahol a „keresztapa” szava jelenti a megkérdőjelezhetetlen igazodási pontot, ott a „kliensek” hezitálás nélkül gázolnak át az interetnikus és az etnikus szolidaritás omladozó erkölcsi gátjain. (Igen, a „nehézfiúk” nem csak a „gádzsók”-kal tagadják meg a szolidaritást, hanem saját „közösségük” tagjaival is, mert profitot a közelállókból még könnyebb kisajtolni.) Pásztor Albert, amikor a vajdarendszer előnyeit méltatja, valójában e kizsákmányoláson alapuló – a romák emancipációját és (legalább is a szavak szintjén) hőn áhított „modernizációját” aláásó – viszonyrendszer fenntartása mellett teszi le a voksát. Durva belegondolni: ezt az embert tartja programja leghitelesebb megtestesítőjének az önmagát Jászi, Ady, Bibó és társaik követőjének beállítani merészelő „progresszív baloldal”.

No de lássuk a másik utat! Az erre lépők abból a (szerintem helyes) elvi alapvetésből indulnak ki, hogy a rasszista indítékú (vagy annak látszó) megkülönböztetés olyan tabu, amit nem szabad átlépni – sem a politikai jobboldal, sem az ezzel 2006 óta erőteljesen konvergáló közvélemény nyomására. Emellett a megközelítés mellett azt a politikatudományból kölcsönzött pragmatikus érvet szokás felsorakoztatni, miszerint az adaptáció stratégiája rendszerint visszaüt, ti. a választók jobban szeretik az eredetit mint az utánzatot. Jelen esetben: a Jobbikot utánzó „baloldal”-nál hitelesebb lesz a cigányok ellen meggyőződésből és kezdettől fogva fellépő Jobbik. Noha ezt az összefüggést számos nemzetközi példa is alátámasztja, általános érvényű szabályként mégsem lehet kezelni („akkor miért is csinálnák?” – merül fel az emberben a kérdés). Továbbá nem nehéz belátni, hogy a „szabály” ismerete önmagában nem igazán segíti azoknak a politikacsinálóknak a munkáját, akiknek a „józan ésszel” (vö. Gramsci) és a „mindennapi tapasztalattal” (így, egyes számban) kell vitába bocsátkozniuk. (Mindenki ismeri az erre való hivatkozás klasszikus – mindkét Pásztor-ügyek kapcsán bevetett – formáját: „Kíváncsi vagyok, mit mondana, ha itt élne köztü(n)k Miskolcon?”.)

Hogyan reagáljon a meggyőződéses antirasszista politikus, akit a fórumon azzal szembesítenek, hogy az állampolgárok a mindennapokban bizony csak cigányokkal találkoznak bűnözői szerepben? Ez az a kényelmetlen kérdés, amit véleményem szerint nem lehet a „majd a kommunikációs szakértők kitalálják” válasszal elintézni. Személyes tapasztalatból tudom (2010-ig a „roma ügy” képviseletével megbízott választmányi tagként dolgoztam az LMP-ben), hogy a „megélhetési bűnözés” fogalma köré épített jóhiszemű magyarázatok milyen indulatokat képesek a cigányok terhére rótt bűnözéssel találkozó polgárokból kiváltani. Ma már egyszerűen nem lehet az elkövetőket mentegető, a kisebb lopásokat bagatellizáló narratívával előállni. (Ennek okait ezen írás keretében nincs módon cizelláltan felvázolni, ezért, kedves olvasó, nézd el nekem, ha itt most csak utalok arra, hogy a „kis lopások” iránti zéró tolerancia elterjedésében igen fontos szerepet játszik a „nagy lopások” által gerjesztett feszültség – ezért is működik olyan szépen tandemben a „cigánybűnözők” és a „politikusbűnözők” megbélyegzése.)

Merre van akkor hát az előre „cigány-ügy”-ben? Terjedelmi korlátok miatt itt csak röviden, pár pontba sűrítve foglalhatom össze személyes véleményem:

1. A Jobbik  retorikájának másolása  közép- és hosszútávon visszaüt, ezzel ugyanis a baloldal feladja az alternatíva-gyártás lehetőségét. Lehet, hogy az etnicista rendpárti kártya kijátszásával rövidtávon előnyt lehet kovácsolni a vetélytársakkal szemben. Az is lehet, hogy Miskolcon 2014 októberében vissza lehet szerezni a polgármesteri széket (megjegyzem,  kétharmados jobboldali többség mellett), de  a „romabűnözés” (copyright Eörsi „valahaminthaliberálislettemvolna” Mátyás) elismerésével a baloldal kapitulál azon értelmezés előtt, miszerint az alapvető bibi a cigányok „vérével” van – amire az egyetlen lehetséges közpolitikai válasz ugyebár az, hogy „nyughatatlan vérmérsékletű” polgártársainkat még szűkebb korlátok közé kell szorítani. 

2. A hegemón cigánykép érintetlenül hagyásával nem lehet legitimálni egy olyan átfogó integrációs programcsomagot, amelynek elindítása érezhető változást hozhat a kirekesztettek életvilágaiban, és egy-két kormányzati ciklus alatt a választók számára is érzékelhető eredményeket produkálhat. Mivel – ha nem tévedek – ez jelenti ma a legnagyobb kihívást a baloldal számára, erre kéne a közeljövőben a legnagyobb energiát szánni. De mit tehetnek (a túl gyakran hallgatásba burkolózó) baloldali értékrendű értelmiségiek – kutatók, oktatók, újságírók, közírók, művészek, stb. – ez ügyben?

a)  Az elején kezdve, nincs más lehetőség mint a cigányság és a bűnözés közötti asszociációs láncolat megtörése az ezt a képet megkérdőjelező történetek bemutatása révén. Jómagam közép-dunántúli terepmunkám során számos olyan élettörténettel találkozom, amelynek mottóját éppenhogy a meglévő bűnözői hálózatok által kínált érvényesülési stratégiákról való tudatos lemondás, a sokszor elképesztő erőfeszítések árán való érvényesülés adja. (N.B.: Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy tartós munkanélküliség által sújtott honfitársainknak egy része pozitívan értékeli a közmunkaprogramot – jómagam számos olyan közmunkással találkoztam, akik arról számoltak be, hogy a programban való részvétel adta meg számukra azt a tiszteletet és megbecsülést, amit korábban nem kaptak meg környezetüktől. Ebből természetesen nem következik, hogy a munkakényszert az érintettek közjogi alárendeltségével ötvöző közmunkaprogramot a baloldalon szeretni kell; az azonban véleményem szerint igen, hogy könyörtelen bírálata mellett is érdemes rámutatni e perverz pozitív hatás meglétére.) Ezek a történetek – akárcsak azok, amelyek cigány és nem cigány magyarok sikeres együttműködéséről szólnak – a legritkábban kerülnek a közvélemény látóterébe, pedig ha valamiről, hát ezekről igazán érdemes volna beszélni. A domináns cigányképnek ellentmondó életstratégiák bemutatása önmagában azonban nem elégséges. A másik – még nagyobb kihívást jelentő – feladat a (baloldali gondolkodás egyik sarokpontjának tekinthető) strukturális érvelés visszavezetése a cigányokról (és általában a társadalmi viszonyokról) szóló mindennapi beszédbe. E tézis kibontása megint csak nagyobb terjedelmet igényelne, ezért itt egyetlen megjegyzésre szorítkozom. A mai napig várat magára a rendszerváltás történetének baloldali rekonstrukciója, amely arra mutathatna rá, hogy a kispolgárság (a történeti szociológiai kategóriát a múlt jelenben való továbbélésének érzékeltetése végett használom) és a szakképzett munkásság elszegényedésének és a szakképzetlen munkásság kirekesztődésének hasonló – bár nem egészen azonos – gazdasági és társadalompolitikai okai vannak, vagyis történetileg kimutatható egyfajta sorsközösség a mára eltérő társadalmi pozíciókba sodródott csoportok között. Emellett elemzésre vár, hogy a Fidesz-kormány gazdaság- és társadalompolitikája miként növeli a margóra szorultak és a társadalmi mobilitásukban megrekedt csoportok közötti feszültségeket. (A gazdasági és politikai kényszerek struktúráinak feltárása elsősorban intellektuális munka, de ennek „gyümölcseit” el kell juttatni a nyilvánossághoz.)  

b) A másik archimédeszi pontot, amelyből a hegemón cigányképet ki lehet billenteni a gyerekek képezik. Messzemenően egyetértek Lakner Zoltánnal, aki a baloldali politika megújításának lehetőségeit elemezve többek között arra a következtetésre jut, hogy a „szolidaritás hiányától is szenvedő társadalom gondolkodásába a gyerekek iránti megértésen keresztül lehet a legkönnyebben beemelni az egymás felé fordulás szükségességét”. Jómagam hasonló gondolatot fogalmaztam meg az LMP 2010-es roma integrációs programjának bevezetőjében: „A kirekesztettség csapdájában vergődők kitörése mindannyiunk közös érdeke. Ők és gyermekeik jelentik azt a szunnyadó tartalékerőt, amely az öregedő országot talpra állíthatja. Ám ahhoz, hogy ez valóra váljon, valós esélyhez kell jutniuk az életben”. Tereptapasztalataim egyértelműen azt mutatják, hogy az önmagukat a „többség”-hez sorolók jóval megértőbben és nagyobb jóindulattal közelednek a kisebbséghez sorolt gyermekekhez, mint a felnőttekhez. Ez egy olyan window of opportunity (bocsánat az angol kifejezésért), kitörési pont, amit nem szabad elszalasztani.

3.  A cigánykép pluralizálása mellett természetesen a fennálló társadalompolitikát is bírálat alá kell vonni. Itt véleményem szerint – elnézést, nem mondok nagyon újat – a baloldal legfontosabb üzenetének annak kéne lennie, hogy a Jobbik radikális rendpárti-szegregációs törekvéseinek felvizezett formában történő bevezetése a Fidesz-kormány alatt legfeljebb a társadalom alján jelentkező feszültségek kordában tartására alkalmas, de arra nem, hogy magukat a feszültségeket oldják (és ennek árát a gyerekeink fogják megfizetni). A gyerekeknél maradva külön kiemelném a korábbi integrációs erőfeszítések eredményeinek szétverését az oktatás területén. Abban a közép-dunántúli városban, ahol terepmunkám végzem, a 2000 és 2010 közötti évtizedben a pedagógusi karban az integrált oktatásnak kialakult egy olyan tudás- és eszköztára, ami a gyakorlatban komoly eredményeket hozott és amelyet a szegregációt támogató jelenlegi iskolavezetésnek négy év alatt „sikerült” kilúgoznia. (Ennek eredményeképp a „többségi” szülök az idén már nem ide, hanem a közeli város iskoláiba íratták gyerekeiket; a helyi iskola, amelynek az integrációs periódusban még sikerült a „többségi” gyerekek nagy részét megtartania, az „elcigányosodás” és az oktatás romlásának nehezen visszafordítható útjára lépett.)

4. Az előzőekből következik, hogy egy a szó eredeti értelmében „radikális” baloldali társadalompolitika középpontjába azokat az intézkedéseket kéne emelni, amelyek a problémák gyökerét kezelik, és egyúttal számot tarthatnak a társadalom alsó feléhez tartozó családok támogatására – származásra való tekintet nélkül. Ezeket a korábban színvak politikáknak titulált intézkedéseket egy új állampolgárság-koncepcióba lehetne ágyazni, amely a választópolgároknak azt üzeni: a baloldal átfogó elképzeléssel rendelkezik az autoriter populizmus és a tőkés kizsákmányolás vadhajtásainak felszámolásáról és ennek egyik sarkalatos pontja a társadalomból kirekesztett, akaratuk ellenére „rasszizált” csoportok integrálása, amelyet a „bérből és fizetésből (rosszul) élők” pozícióinak megtámogatásával párhuzamosan kíván véghez vinni. Hadd utaljak itt a brit kritikai értelmiség (mindenek előt Stuart Hall) 80-as években elvégzett intellektuális munkájára, amelyet Margaret Thatcher radikális neokonzervatív társadalompolitikája „ihletett”. E posztmarxista kör egyik alapvető, véleményem szerint az orbáni ideológia sikerességének elemzésében is használható felismerése az volt, hogy az organikus konzervativizmus (nemzet, család, tekintély, kötelesség, patriarchátus) és a individualizmus (önérdek, verseny, öngondoskodás) ideológiai ötvözete a „néplélek” rezdüléseit és a „nép” érdekeit követő kormányzás hazug leple alatt sikeresen üresítette ki az állampolgárság fogalmát és az ehhez kapcsolódó jogokat. Megérzésem szerint az állampolgárság fogalmának – szociális állampolgárság formájában történő – revitalizációja egyszerre volna alkalmas a Nemzeti Együttműködés Rendszerének terhére írható szabadságvesztés bírálatára és tehetné képessé a baloldalt az egymás ellen forduló (fordított) dolgozók és a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló mélyszegények érdekeinek képviseletére.

5. Emellett – és ebben azt hiszem valóban különbözik a mostani hazai „helyzet” (mind az objektív társadalmi viszonyokat, mind azok szimbolikus-nyelvi lenyomatát tekintve) a 80-as évek Nagy-Britanniájától – azt is be kell látni, hogy a társadalmi kapcsolatrendszert valóban súlyosan terhelő – muszáj megint leírom: cigány és nem cigány szereplők által közösen működtetett – bűnözői hálózatokkal szembeni fellépés is elengedhetetlen. Ezzel kapcsolatban két megjegyzést kell tennem. Egyfelől szeretném hangsúlyozni a különbséget a kivilágítatlan biciklisták (a felderítési statisztika javítása érdekében foganatosított) büntetése és a (Pintér Sándor és Polt Péter által vezérelt rendteremtő politika által eddig békén hagyott) „nagykutyák” lefülelése között. (Kevesen emlékeznek, de a Fidesz a ciklus elején tett egy bátortalan, hamar hamvába holt kísérletet az uzsorásokkal szembeni fellépésre.) Másfelől rá kell mutatni arra, hogy miközben a társadalom biztonságérzetének helyreállítása fontos cél, valódi biztonságot nem lehet a Fidesz és a Jobbik által szorgalmazott rendpárti fellépéstől remélni. Az elűzésnek az a gyakorlata, amit eddig nem csak jobbikos, hanem fideszes irányítás alatt álló településeken (most éppen Miskolcon) látunk kibontakozni, durván roncsolja a szolidaritás még működő hálózatait, és még inkább kiszolgáltatottá teszi az érintett közösségeket a rájuk csimpaszkodó bűnözői csoportoknak. A baloldalnak hezitálás nélkül kellene rávilágítania (Pásztor Alberttől sajnos hiába várjuk)  a félelem szülte rend árnyoldalaira.

Félreértés ne essék, az itt rendkívül vázlatosan és hézagosan felskiccelt politikai stratégiai javaslat nem kecsegtet rövidtávú sikerrel. A morális pánikok – egynek még mindig a kellős közepén vagyunk – időszaka finoman szólva nem kedvez egy effajta hosszútávon ható stratégia társadalmi elfogadtatásának. Egy darabig még bizonyára széleskörű támogatást fognak élvezni a cigányok azonnali megregulázását célul tűző, a bűn tűzzel-vassal való irtására felesküdő politikusok és politikák. Az is felettébb valószínű, hogy a magyar baloldal nem roma integrációs programmal fog választást nyerni (és ezzel bizony nincs egyedül Európában). Mindezek tudatában szükséges a jobboldallal szemben „cigány-ügy”-ben mihamarabb alternatívát kínálni, még akkor is, ha az állampolgárok jelentős része fogadja majd szkepszissel a „túlzottan jóhiszemű” és a „realitásoktól elrugaszkodott” javaslatokat. (Megjegyzem, hogy hallgatása ellenére létezik egy számszerűleg nem is olyan jelentéktelen kisebbség – például a pedagógusi karban – amelynek tagjai türelmetlenül várják az alternatíva megfogalmazását.) Óriási hibának vélném, ha a baloldal a mostani kríziséből és zavarodottságából oly módon próbálna kitörni, hogy a társadalom leginkább kirekesztett tagjainak megtagadja a képviseletét, sőt mi több: a kárukon kísérli meg a velük szembefordított és szembeforduló kispolgárság és munkásság támogatását visszanyerni.

 A fentiekben megpróbáltam néhány érvet felsorakoztatni amellett, hogy ez miért volna nem csak elvileg helytelen (ezzel a Pásztor Albertet jelöltségét támogató, korábban az egyenlők köztársaságának megteremtését zászlajukra tűző kulcsszereplők is pontosan tisztában vannak), hanem nehezen jóvátehető stratégiai hiba. A második Pásztor-ügyet sors(fordító)eseménynek látom, ami nem mellesleg más megvilágításba helyezi az MSZP korábbi elnökének választások utáni „nyelvbotlását” – a „rendpárti baloldal” megteremtésének szükségességére vonatkozó kijelentésre gondolok. Ez itt az igazság órája. Fajsúlyos kérdések dőlnek el a szemünk előtt. Fontos volna, hogy ezek a döntések a hosszútávú következmények figyelembevételével és nem csupán a pártok – eddig rendre minden más megfontolást felülíró – rövidtávú érdekei alapján dőljenek el. Mi, baloldali értékrendű állampolgárok is beleszólást követelünk abba, hogy a baloldal milyen stratégiát követ az elkövetkező időszakban, magáévá teszi-e a sokak számára elégtételt nyújtó, ugyanakkor másokkal igazságtalan, és a feszültségek orvoslását végső soron hátráltató rasszista beszédet.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr36527143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.21. 10:19:13

Nem a rasszista beszéd vagy a rendpártiság körül van a probléma. Ezek csak tünetek, a társadalom vészreakciói. A probléma valódi oka az, hogy a baloldal által oly lelkesen képviselt öngyarmatosításra épülő gazdasági modell megbukott. A társadalom totálisan kiábrándult belőle, a jövőben már lehetetlen lesz hozzá választókat találni. A baloldal problémája abban van, hogy ezen a modellen kívül nincs ötlete, hogy mit kéne kezdeni az országgal.

Moin Moin 2014.07.21. 12:22:26

Hát, ezt is megértük: a Dinamó balosabban tartja Szigetvári Viktort, mint Gyurcsányt, vagy Kunhalmit!:-)

Más: mi lenne az a "szociális állapolgárság"?

lavór 2014.07.21. 12:41:19

Nagyjából mindegy, melyik politikai oldalról vizsgáljuk a "cigánykérdést".
gyakorlatilag egyik irányvonal se tud számottevő eredményt felmutatni. Egy helyben toporognak, a pénz meg ömlik a különböző módszerekbe. Eredmény: 0. Nincs mit egymás szemére hányni.

bloghal 2014.07.21. 13:14:51

Megnéztem a címet, az első sort, és az utolsót, hogy milyen messze van az elsőtől, a tartalom ezek után már nem is érdekelt.

Már a középiskolában megtanulják a diákok, de a tanárok is, hogy ha egy példával, problémával 10 perc után nem boldogulunk, akkor bele kell törődni, hogy kifogott rajtunk

---> és akkor valami másra van szükség

kedves baloldalizé, akármi:

további kellemes, önelégült szófosást

2014.07.21. 13:20:47

Gratulálok liberális seggfejek, ti tényleg képtelen vagytok megváltozni. A biztonságos pesti gettóból ugatjátok - persze kizárólag a cigányterrort évtizedek óta tűrő magyarságnak címezve - hogy "együtt kell megoldani a problémákat", de ha cigányok között kellene laknotok, egy hét után sírva menekülnétek.

bloggerman77 2014.07.21. 13:25:18

Ez a cikk a baloldali értelmiség valóságtól való elrugaszkodottságának ékes példája.

A miskolci Mari néni, akinek a kis Kolompár Ronaldó minden nap ellopja a kertjéből a paradicsomot, az nem tudja, hogy mi az Archimédészi-fordulat. Sőt azt sem, ki volt Arkhimédész.

De azt tudja, hogy a kis Kolompár Ronaldó ellopja a paradicsomját a kertből, és nem lehet tenni ellen semmit, mert a kis Ronaldó gyerek, meg különben is megélhetési bűnöző.

Tehát a miskolci Mari néni magasról leszarja a blog eszmefuttatását.

MEDVE1978 2014.07.21. 14:09:56

Nagyon szép eszmefuttatás. Szép hosszú is. Pár éve dolgoztam együtt cigányokkal, ráadásul egy olyan ügyben, amelyben roma integrációval foglalkoztak. Sajnos nem jutottak semmire, pedig az EU pénzelte a kutatást + mindent próbáltak megmozgatni. A roma probléma elsősorban munkaprobléma, illetve munkahiány probléma a véleményem szerint. Emellett egy olyan népcsoport integrációs problémája, amely nem volt igazából rákényszerítve az integrációra évszázadokon át, mivel úgy is eléldegélt, volt munkája és kenyere, hogy nem illeszkedett be a hagyományos népszerkezetbe. Sajnos éppen ez a különállás volt az, ami megpecsételte a cigányság sorsát.

Conchobar 2014.07.21. 14:29:49

"de a 'romabűnözés'...elismerésével a baloldal kapitulál azon értelmezés előtt, miszerint az alapvető bibi a cigányok 'vérével' van – amire az egyetlen lehetséges közpolitikai válasz ugyebár az, hogy 'nyughatatlan vérmérsékletű' polgártársainkat még szűkebb korlátok közé kell szorítani" - Ott kezdődik a baj, hogy akik önmagukban akkora intellektust vélnek felfedezni, hogy annak segítségével eszmeileg szeretnék felfegyverezni a baloldalt, azok továbbra sem tudnak szabadulni a rögeszméiktől és a beidegződéseiktől. Pedig már ideje lenne. Ha már eljutunk odáig, hogy felismerjük: a cigánysággal bizony problémák vannak (nemcsak Magyarországon), és ennek a problémáknak az eredője nem a többségi nemzet csekély tűrőképessége, de nem is a rasszizmusa, meg nem is a cigányság vére, akkor odáig is el kéne jutni, hogy feltárjuk a problémák gyökerét (amely részben a múltban keresendő). Túl ezen, posztírónak is be kellene látnia legalább annyit, hogy reménytelen dolog a többségi nemzet agymosásával kísérletezni ("...a hegemón cigányképet ki lehet billenteni a gyerekek képezik"), amelyik gyerek a cigányság közelében él, azon a gyereken nem fog az agymosás. Meg azon se, aki olvasta és értette Arany Jánosnak a 'A nagyidai cigányok' című művét

Conchobar 2014.07.21. 14:38:41

@MEDVE1978: "A roma probléma elsősorban munkaprobléma, illetve munkahiány probléma a véleményem szerint. Emellett egy olyan népcsoport integrációs problémája, amely nem volt igazából rákényszerítve az integrációra évszázadokon át" - Ha egy nép úgy tud fennmaradni évszázadokon át, hogy nem végez komoly gazdasági tevékenységet, csak vándorol egyik helyről a másikra, akkor annak a népnek a siker és a fennmaradás kulcsa nem a munkavégzéshez, nem a munkához és nem a verítékhez fog kapcsolódni. Magyarán a 'romaprobléma' éppen hogy nem munkaprobléma, illetve munkahiány probléma, hanem annak a problémája, hogy a többségi társadalom tud-e, tudhat-e olyan opciót felmutatni a cigányság számára, amely opcióért a cigányság hajlandó lesz eldobni évszázados (vagy tán évezredes) hagyományait és beidegződéseit

budai fellegvár 2014.07.21. 15:04:58

A baloldal nem képes megoldást kínálni a cigánykérdésre, nincs meg hozzá a szükséges több generációs történelmi vezetői tapasztalata
így csak a Harvardról - korábban Moszkvából- jöttem megmondom a tutit okoskodásra támaszkodik. Már a kiindulás is sántít, mert csak cigányságról beszél, holott a cigányság magát pontosan meghatározza, hogy oláh, magyar, beás, német, muzsikus-zenész.stb, és bizony nem keverednek, mások a szokásaik nyelvük. Bizony az arisztokrácia lerombolása láthatóan hiányzik, főleg a felhalmozott tapasztalat, az apáról fiúra átadott tudás.

wallenberg8805 2014.07.21. 17:09:56

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Az mitől ellentétes az egyenlőség eszméjével, ha cigány bűnözők utcán tettleges erőszakkal rabolnak ki járókelőket, magyar bűnözők meg bankokat, benzinkutakat, multikat rabolnak ki tettleges erőszak nélkül? Arra mégsem kényszeríthetjük a cigány bűnözőket, hogy ők is raboljanak ki bankokat, benzinkutakat, multikat tettleges erőszak nélkül, és a magyar bűnözőket sem kényszeríthetjük arra hogy ők is raboljanak ki utcán tettleges erőszakkal járókelőket. A különféle etnikumú bűnözők szabad akaratukból döntik el, hogy melyikük milyen típusú cselekményt követ el, az egyenlőséget éppen az sértené, ha ebbe valakik kívülről akarnának beavatkozni.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

lavór 2014.07.21. 17:13:13

@budai fellegvár:

A jobboldal sem tündököl az eredményekben, ugye?

budai fellegvár 2014.07.21. 18:11:37

@lavór: Persze hogy nem, a jelenlegi vályú elit egy közös vályútól ered, vezetési tapasztalat, hagyomány nélkül, lopott vagyonnal a zsebében, melyről ma már azt hiszi tehetségével szerezte. Az eredmény közismert. A cigánykérdés meg nem jobb meg bal, hanem össznemzeti probléma. Ha vigasztal valakit nem csak nálunk. Ha sokáig totyorognak az ún. demokráciák, félő, hogy weimari elődjük sorsára jutnak, mert jelenleg rendszerük egyetlen vívmánya, hogy 10 analfabéta leszavazhat 9 Nobel díjast.

Göntér László 2014.07.21. 18:21:32

Azt hiszem, hogy a magyar bűnözők elsíbolt pénzeiből taníthatnánk a cigányokat. Szerintem is van cigány bűnözés. Addig amíg valaki jobban érzi magét a börtönben, mint othon szabadlábon, addig ne csodálkozzunk azon, hogy több a cigány a börtönökben, mint a magyar elkövető.
ktkj.blog.hu/2011/10/16/kisebbsegi_let_3

Krisz11 2014.07.21. 23:15:44

Roma probléma most nincs, csak bűnöző probléma. Több rendőr, nagyobb hatáskör, szigorúbb büntetések, kényelmetlenebb börtönök megoldanák a kérdést. Az ártatlanok védelmét.

Roma probléma akkor lenne, ha mindezekkel már nem lehetne fenntartani a rendet, mert nem lenne elég pénz.
Akkor tényleg más megoldást kellene keresni.

A baloldalnak is annyit kellene tennie, hogy a bűnöző kérdésre koncentráljon (nem cigányozna), és az ártatlan áldozatokat védeni meg.

Akkor minden rendben lenne.