Flickr-LukasPlewnia.jpgMi van a lengyel baloldallal? A kérdés időszerű lehet a magyar pártpolitikai baloldal vergődését látva is. A helyzet az, hogy Lengyelországban az SLD 2005-ös bukása óta nem tudott megújulni, és ezáltal felemelkedni sem. A 9,44%-os eredmény jelentős visszaesést jelent az előző EP-választásokon elérthez képest, és nem jelent szignifikáns elmozdulást a legutóbbi Szejm-választások eredményéhez viszonyítva. Magyar szemmel vizsgálva az elmúlt 10 év lengyelországi eseményeit, az ottani „baloldal” szenvedését, talán most tényleg elmondható: megérkezett a varsói gyors.

Mitrovits Miklós írása az EP-választás lengyel és lengyel-magyar vonatkozásairól.

Fotó: Flickr/Lukas Plewnia

Lengyelország a 6. legnagyobb és az egyik legdinamikusabban fejlődő EU-tagállam. A 2013-ban elvégzett Eurobarométer-felmérések szerint a lengyel társadalom az összes tagállam közül a harmadik helyen áll az európai ügyek iránti érdeklődést tekintve (Lengyelország 53%, az EU-s átlag 43%). A lengyel társadalom 42%-a pozitívnak értékeli az EP munkáját (az EU-s átlag 30%), ami jelentős növekedés a 2012-es felmérés 34%-ához képest. A lengyel társadalom 84%-a tartja fontosnak az EP szerepét az EU működésében, azt viszont csak a 33%-a vallja, hogy az EP szerepe az elmúlt 10 évben erősödött volna. A lengyel társadalom pontosan 50%-a (az EU-s átlag 49%) válaszolt úgy, hogy szeretné, ha az EP a jelenleginél fontosabb szerepet töltsön be, ez viszont jelentős csökkenést mutat (-13%) a legutóbbi felméréshez képest. Mindebből talán nem meglepő, hogy a lengyel parlamenti pártok is elkötelezettek az európai integráció iránt. Az euroszkepticizmus a parlamenten kívüli radikális jobboldali formációk (jelenleg ilyen a Nemzeti Mozgalom), illetve a Jog és Igazságosság pártjából kivált kisebb pártok körében jelenik meg, de egyelőre nem döntő tényezők. A két legnagyobb parlamenti párt (Polgári Platform, Jog és Igazságosság) eddig európai elkötelezettségükről voltak ismertek, a vita inkább abban ragadható meg, hogy ki képviselné Lengyelország középhatalmi érdekeit jobban az Unión belül.

Éppen ezért érthetetlen, hogy miért szavaznak a lengyelek minden alkalommal ilyen kevesen az EP választásokon (2004-ben 20,9%-os, 2009-ben 24,53%-is, most pedig 23,82%-os volt a részvétel). Erre még nem nagyon adott senki elfogadható választ.

Lengyelország pártpolitikai berendezkedése 2005-től stabilnak mondható. Az egykori Szolidaritás mozgalomból kinőtt két jobboldali párt a Polgári Platform (PO) és a Jog és Igazságosság (PiS) mellett az egyetlen történelmi párt, a Lengyel Néppárt (PSL) és a „baloldali” utódpárt, a Demokratikus Baloldali Szövetség – Munka Unió (SLD–UP) mellett nem nagyon tudott senki tartósan megkapaszkodni. A 2011-es parlamenti választásokon ugyan meglepően jó eredménnyel tűnt fel Janusz Palikot liberális mozgalma, de a jelek szerint egyszeri fellángolásról volt szó. Palikot leginkább a szmolenszki tragédia utáni nemzeti-keresztény offenzíva elleni hangulatot tudta meglovagolni.

A Donald Tusk vezette jobbközép PO és a PSL 2007 óta stabilan és viszonylag sikeresen kormányoz, lehetett bármilyen korrupciós vagy egyéb botrány, a Jarosław Kaczyński vezette PiS nem tudta egyszer sem megszorítani. Ebben a tekintetben következett be a legjelentősebb változás a mostani EP-választásokon. A végső eredmények szerint a PO 32,13%-os, a PiS pedig 31,78%-os eredményt ért el, így mindkét párt 19 mandátumhoz jutott. Az eredmény Tuskék szempontjából csúfos vereségként is felfogható, hiszen öt évvel ezelőtt kereken 50%-os eredményt produkáltak, de még a 2011-es Szejm-választásokon is majdnem elérték a 40%-ot. A PiS ugyan nem nagyon növelte bázisát, de PO népszerűségvesztésének, és egy új jobboldali konglomeráció megjelenésének köszönhetően egy hajszálra meg tudta közelíteni.

Új Jobboldal Kongresszusa néven az a Janusz Korwin-Mikke ért el meglepően jó, 7,15%-os (4 mandátum) eredményt, akit eddig csak kevesen vettek komolyan, aki eddig minden elnökválasztáson elindult, de soha nem szerzett 2,5%-nál többet; aki Friedrich Hayek, Milton Friedman vagy Ludwig von Mises munkássága alapján éppen azt a neoliberális gazdaságfilozófiát hirdeti, amely Lengyelországban katasztrofális munkanélküliséget okozott a kilencvenes években; aki minden állami beavatkozást elutasít a szabadpiac jó működése érdekében. Persze világos, hogy három évvel ezelőtti Szejm-választásokon Palikot is hasonlóan liberális gazdaságpolitikát hirdetett, Korwin-Mikke így tőlük éppúgy vihetett el támogatókat, mint a PO-tól.

Lengyelországban tehát egyértelműen látszik, hogy létezik egy fragmentált, de a társadalom többségének támogatását élvező jobboldal (ide sorolható még a Néppárt is), ami teljes mértékben megfelel a kapitalizmus gazdasági és társadalmi rendszerének. Igaz, mind a kormánypártban, mind a legnagyobb ellenzékében időről időre felbukkannak olyan hangok, hogy a magyar példát kellene követniük: vagyis Orbán Viktor állami protekcionizmusának is vannak hívei a lengyel jobboldalon, de egyelőre nincs elég politikai erejük a liberális gazdaságpolitika képviselőivel szemben (ez persze megváltozhat, ha 2015-ben a PiS nyerné a Szejm-választásokat).

Végül adódik a kérdés: mi van a lengyel baloldallal? A kérdés időszerű lehet a magyar pártpolitikai baloldal vergődését látva is. A helyzet az, hogy Lengyelországban az SLD 2005-ös bukása óta nem tudott megújulni, és ezáltal felemelkedni sem. A 9,44%-os (5 mandátum) eredmény jelentős visszaesést jelent az előző EP-választásokon elérthez képest (14%, 7 mandátum), és nem jelent szignifikáns elmozdulást a legutóbbi Szejm-választások eredményéhez viszonyítva sem (8,24%). Pedig „mindent” megpróbáltak: visszahozták az utolsó sikeres baloldali politikust, Leszek Millert és próbálkoztak celebek elindításával is, de mindhiába. Egy dologgal nem próbálkoztak: a párt ideológiai megújításával, egy a valódi problémákra koncentráló baloldali program megalkotásával. Pedig Lengyelországban olyan komoly baloldali szellemi körök működnek, mint a Krytyka Polityczna, amely az egész országra kiterjedő hálózattal rendelkezik és nagyon komoly elméleti munkásságot végez. A magát baloldalnak nevező pártra azonban ennek láthatóan rendkívül csekély hatás van. Magyar szemmel vizsgálva az elmúlt 10 év lengyelországi eseményeit, az ottani „baloldal” szenvedését, talán most tényleg elmondható: megérkezett a varsói gyors.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr96223824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.