Flickr-AsterisMasouras.jpgA görög választásoknak Európa egésze számára jelentősége van. Amennyiben a Syrizának sikerül áttörnie, harminc éve először indul meg a Thatcher, Giddens, Mitterand, Blair és Schröder nevéhez köthető neoliberalizációs folyamat revíziója az európai baloldalon, és jelentős szimbolikus mérföldkőhöz érkezik az európai baloldal újjáépítése ezen romokból.

Pogátsa Zoltán írása.

Fotó: Flickr/Asteris Masouras

1974-ben, a görög rendszerváltás évében az egykori miniszterelnök, George Papandreou felajánlotta fiának, Andreasnak a liberális párt vezetését. Ő azonban kijelentette, hogy mindig is baloldalinak tekintette magát. Létrehozta inkább a nem szocialista Európa legradikálisabb baloldali pártját, a Paszokot, amellyel 1981-ben választást nyert, és két évtizedre meghatározta Görögország sorsát. Ma a Paszok athéni irodájára rendszeresen Molotov-koktélt dobálnak olyan tüntetők, akik annak idején a párt magját alkották volna. Törpepárttá zsugorodott, mert jobboldali váltópártjával, az Új Demokráciával kartell pártokat alkotva részt vettek Görögország neoliberalizálásában, és ezen keresztül a válság előidézésében.

Napjainkra a Paszokot felváltotta a Syriza nevű radikális baloldali párt, amelynek népszerű, jóképű vezetője, a múlt ügyeiben érintetlen Alexis Tsipras könnyen lehet a hétvégi görög választások győztese, és talán nem is olyan sokára Görögország következő miniszterelnöke. Tsipras egyben az európai radikális baloldal Európai Bizottsági elnöki jelöltje is.

Szélsőbaloldalinak nem érdemes nevezni a Syrizát, egyrészt mert van tőle még balrább egy tényleges kommunista párt, másrészt mert alapvetően semmi radikálisabbat nem hirdet, mint a Paszok által elárult szociáldemokrata értékeket. Nem akar kilépni az unióból, nem akar államosítani, nem akar tervgazdaságot.

Mi a vasárnapi görög választások tétje? Mit képvisel a Syriza?

Megszüntetné a Merkel és a Trojka által diktált memorandumot, amelynek előírásai szerint a görög társadalomra terhelték annak a válságnak a költségeit, amelyet a gazdasági és politikai elit idézett elő. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a memorandumban egyetlen szó sincs az offshore pénzek adóelkerüléséről, miközben a görög gazdasági elit nagy része Cipruson és a brit korona offshore szigetein tartja pénzeit. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a megszorítások kétharmados ifjúsági munkanélküliséget és negyven százalékos szegénységet állítottak elő, 25 százalékos GDP csökkenéssel a válság kezdete óta, miközben a Trojka intézkedései semmilyen javulást nem hoztak az ország gazdaságszerkezetében, export és versenyképességében. Szembeszállnak azzal a hamis német olvasattal, hogy az eurózóna válságát a déli államok túlköltekezése és nem pedig az eurózóna gyermekbetegségei. Ezek egyike a szuboptimális valutaövezeti jelleg, azaz hogy az Európai Központi Bank alacsony kamatlábakkal eszközár buborékokat hozott létre délen, amelyet egy autonóm monetáris politika képes lett volna megakadályozni. A másik pedig az, hogy senki sem monitorozta, hogy egyes tagállamok (jelesül a németek) nem a bérek csökkentésével akarják-e más tagállamok piacát learatni. Ezen szerkezeti nehézségeket máig nem orvosolták.

A görög választásoknak Európa egésze számára jelentősége van. Amennyiben a Syrizának sikerül áttörnie, harminc éve először indul meg a Thatcher, Giddens, Mitterand, Blair és Schröder nevéhez köthető neoliberalizációs folyamat revíziója az európai baloldalon, és jelentős szimbolikus mérföldkőhöz érkezik az európai baloldal újjáépítése ezen romokból.

 

A szerző közgazdász, a The Political Economy of the Greek Crisis című könyv szerzője. 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr656194761

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hétvégi görög választások tétje 2014.05.26. 14:13:01

A Syriza megszüntetné a Merkel és a Trojka által diktált memorandumot, amellyel a görög társadalomra terhelték annak a válságnak a költségeit, amelyet a gazdasági és politikai elit idézett elő.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma chi è questo Joker? 2014.05.24. 21:42:23

Jaj, könyörgöm, most tényleg szólni kell?
mek.oszk.hu/01500/01547/01547.pdf
218. szabály

Ma chi è questo Joker? 2014.05.24. 21:49:46

Az utolsó mondat nem azt jelenti, amit a szerző mondani akart ("indul meg"?), és a "neveihez" itt értelmetlen magyarul.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.05.25. 17:32:49

nem egészen világos, hogy az utolsó pár mondatból mennyi a syrizáé, és mennyi a szerzőé.
ugyanakkor halkan felvetném a kérdést, hogy a bundesbank hazudta be a görögöket az euro-zónába, vagy a görögök saját magukat? mi köze a németeknek ahhoz, hogy a görög állam totál inkompetens, és nem szedi be az adókat? talán tetszenének egy picit a saját portán söprögetni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.25. 17:57:06

A Sziriza a görög Jobbik, ha kivonjuk belőle a rasszizmust. Ezt most nem feltétlenül negatívumként mondtam.

bolá 2014.05.26. 16:02:25

A görög bankokban, amelyeket – ahogy PZ több helyen is elmondta már – kétszer mentettek ki, e két alkalomkor ugrott meg a görög költségvetési hiány, nyomában a görög külső államadósság, német tőke volt – nem mellesleg az ír (ott pl. 100 MM€-t vertek el bankmentésre), a portugál, a spanyol bankokban is zömében német tőke volt –, tehát a nemzetközi hisztériakeltéssel bankmentésre kényszerített perifériaállamok a saját adófizetőik terhére mentették ki a felelőtlen német és centrum országbeli tőket. Hagyni kellett volna ezeket a bankokat tönkremenni, a rájuk költött pénz töredékéből új, a saját gazdaságot valóban finanszírozó pénzintézeteket lehetett volna alapítani, és menthették volna ki németek a saját tőkéjüket.@milliliteratura:

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.05.26. 17:21:52

@bolá: tehát azt állítod, hogy minden bajok forrása németország? mert én meg azt, hogy a tengernyi milliárd euró támogatás forrása németország, amit a görögök különösen látványosan szórtak el az évtizedek alatt (olimpia???), olyan bérszínvonalat felépítve, ami önmagában csak jó lapjárás mellett volt fenntartható. a németek olcsón hiteleztek, ez tény, de a görögök vették fel ezeket a hiteleket. szabad ám kevesebbet is fogyasztani, viszont ha már fogyaszt az ember, azt illik előbb-utóbb kifizetni. plusz a kutya nem erőltette be őket az euro-övezetbe, ahol semmi keresnivalójuk sincsen. mellesleg a drachmával más pálya mentén szívták volna meg. vannak államok, amik képtelenek felelősen működni, ilyenek a görögök is, meg mi is, ez van.

bolá 2014.05.26. 18:58:35

@milliliteratura:
Ismerni kéne egy gazdasági fogalmat: balance of payment = fizetési mérleg. Az OECD honlapján utána lehet nézni. Aszerint 2000. (akkor vezették be az eurót) és 2013. között Németország +2110 MM$ (kétezer-száztíz-milliárd), ennyi ömlött be Németországba folyó áron (mai áron ez még több), Görögország -294MM$ (kétszázkilencvennégy-milliárd), ennyi folyt ki onnét. Hazugság, hogy Németország (vagy úgy általában a centrum) fizet a perifériának, a periféria fizet Németországnak!

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.05.26. 19:46:22

@bolá: megmutassam a közgáz diplomámat, vagy anélkül is elhiszed, hogy hallottam a fiz mérlegről? németországnak időtlen idők óta masszívan pozitív az egyenlege, mert hát nem a görögök szerelik össze a merdzsókat, bmw-t, ipari beruházási javakat, és viszik a németekhez, hanem fordítva. és ez ezzel jár. és képzeld, a tengernyi németországnak fizetett pénz minden centjéért kapott árut görögország, meg a többiek is. tudod, ezt hívják kereskedelemnek. a valóság úgy néz ki, hogy a németek eladnak egy bmw-t a görögöknek, majd a vételár egy részét visszapasszolják transzfernek ("uniós forrás").
az is hazugság, hogy a munkádért fizetést kapsz, mert éppenhogy még te fizetsz adót. vagy valami ilyesmi a logikád.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.01. 22:19:18

Az EU az a játék, amit 28 ország játszik és mindig a németek nyernek.