Ő az az anya

2014.05.04. 13:26

Flickr-M-G-Kafkas.jpgŐ az anya, aki nincs benne a játékban, akinek nem osztottak lapot, mégis ő esik ki elsőként. Ő az anya, aki évek óta nem volt nyaralni, aki nem is érti a hirdetést, hogy „a Szigetre őt is ki kellene vinni”, akinek a Balaton nem Sound, hanem utolsó boldog éveinek színtere. Ő ugyanaz az anya, aki azért ingázik napi két órát, hogy a gyerekből legyen valami. Nem valaki, elég, ha „valami”. Ő az, aki ha gyerekétől megkérdezi, „mikor hozod haza a barátnődet”, azt kapja válaszul: „Ide?!”.

Böcskei Balázs írása.

Fotó: Flickr/ M.G.Kafkas

Van az anya, akinek 25 éve, mióta textilipari „státuszát” elveszítette, senki nem köszön előre. Ő az, aki ritkán jön elő, ritkán látod, leginkább akkor, ha a gyorsétteremben megtelt a tálcás rakodó. Ő ugyanaz az anya, aki kesztyűvel dolgozik és felmosóval, és nem mer rád szólni, hogy mivel te nem vagy éttermi fogyasztó, neked fizetned kell a WC-használatért. Ugyanaz az anya, aki egyébként sem mer szólni semmiért és senkinek, aki rettegve utazik a BKV-n, bérletre nem elég a kereset, ha felszáll a kontrollcsapat, szinte leesve menekül a buszról. Ő ugyanaz az anya, aki ha kell, pont ezért vár hullafáradtan három járatot is, nem kockáztat, elég, ha bent őt kockáztatják. Ő az anya, aki nincs benne a játékban, akinek nem osztottak lapot, mégis ő esik ki elsőként. Ugyanaz az anya, aki reggel még alszik, este már alszik melletted a trolin, aki két kézzel, több ujjal nyomkodja a mobilt, aki nem kéri el kolléganője telefonját, ha lefogy a sajátjáról a pénz, mert nem tudja, hogyan kell a másik készüléket használni. Ő az anya, aki szégyelli magát mindenért, főleg azért, amit el sem követett. Örül annak, ha hullafáradt, mert amíg állva alszik el a lakótelepi vagy gangos ház összefirkált liftjében, addig az annak a jele, van munka. Ő az anya, aki évek óta nem volt nyaralni, aki nem is érti a hirdetést, hogy „a Szigetre őt is ki kellene vinni”, akinek a Balaton nem Sound, hanem utolsó boldog éveinek színtere. Ő ugyanaz az anya, aki azért ingázik napi két órát, hogy a gyerekből legyen valami. Nem valaki, elég, ha „valami”. Ő az az anya, akinek örömébe szorongás vegyül, ha a gyereket elitgimnáziumba vették fel, mert tudja, nem bírja a versenyt az elittel. Ő az, akinek gyereke minél több különórára jár, annál kevesebbszer engedi meg magának az amúgy is ritka, alig ezer forintnyi apró „luxus-örömöket”. Ő ugyanaz az anya, aki meghal a munkában, mire a gyerek diplomás lesz, aki nem éri meg az örömöt, hogy a gyerek már nem „csak” egy szalagmunkás. Ő az az anya, aki nem szól, ha az apa „tele van”, amikor hazajön, nem szól, ha nincs csend, nem szól, ha a zajt ütés követi. Nem szól, mert úgysincs pénz a válásra, a külön életre, nincs pénz az újrakezdésre. Ő ugyanaz az anya, aki nem érti, hogyan kerülhet egy hajfestés 3000 forintba, és ő az, akinek a fodrásza 10 éve a szomszéd hasonló anya, meg a fésű. Ő ugyanaz az anya, aki nem érez semmit a megszorításokból, mert neki minden nap megszorítás. Ő az az anya, aki karácsonykor akciós illatszert ad az apának, és az apa, nem is vár mást, nem is várhat mást. Ő az az anya, akinek órákig kellene gondolkodnia a legszebb évének dátumán, ő az anya, aki ma is az anyja ruháit hordja. Ő ugyanaz az anya, akit a felsős gyerek néha szégyell, ha elé megy az iskola után. Ő az az anya, aki reméli, nem iszik annyit a gyerek, mint az apa, aki reméli, hogy ha ő nem lesz, mert holnap még lesz, de utána már nem biztos, akkor nem történik az a gyerekkel, mint azokkal, akik a Blahán kénytelenek feküdni. Ő az anya, aki este azt mondja a konyhában, „elegem van, felmondok”, aztán bemegy holnap is, de alig várja, hogy jöjjön a villamos, és kivigye a reklámmal és fénnyel telepakolt (kül)belvárosból. Ő az, aki nem tudja, miért nem a bérlet lett olcsóbb ahelyett, hogy wifi van a buszon EU-s pénzből. Ugyanaz az anya, aki a „mi az e-mail címe” kérdésre úgy tesz, mintha nem hallaná, és inkább nem iratkozik fel a munkalehetőség hírlevélre. Ugyanaz, aki néha roma, és büszkeséggel takarít, de tudja, hogy napi 10 óra munka után is lenézik, megvetik, nem védik meg. Ő az, aki ha gyerekétől megkérdezi, „mikor hozod haza a barátnődet”, azt kapja válaszul: „Ide?!”. Ő az anya, aki Metrót olvas, és abban a közmunkaprogram sikerességéről álmélkodik. Ő ugyanaz az anya, aki május elsején kint van a majálison, akinek elsők között szalad fel a Tesco-ban vett olcsó nejlonharisnyája, aki sorban állás közben inkább félrenéz, mintsem a férjét nézze, aki viszont más nőkre nézve, nem néz félre. Ő az, „akinek a legkisebb is számít”, aki nem a kovásztartalmát, hanem az árát nézi a kenyérnek. Aki német importsört visz haza a férjnek, aki nem ezért, de hálás, és tudja, szereti az anya, akit ő is. Ő az az anya, aki az apával három éve gyűjt a gyerek családi érettségi ebédjére. Ő az az anya, aki az apával együtt nem viccből mondja azt a gyereknek, „ha meghalunk, csak szórj szét bennünket valahova”. Ő az anya, akit az apa 1962 óta és csak őt. Ő az anya, aki évek óta csak az apával és otthon szilveszterezik. Ő ugyanaz az anya, akinek az apa, azt mondja, „de legalább élünk.” Ugyanaz az anya, akinek a gyerek, amikor vissza akarja adni, akkor már lehet késő. Ő ugyanaz az anya, aki nem is várja el, hogy visszakapja. Ő az az anya, akinek az apa megszorítja a kezét, mikor esküvőjén elhangzik az „igen”.

Ő az anya, aki nem olvas magáról, aki nem olvasta ezt a bejegyzést, aki nem hiszi el, hogy övé ez a nap. Aki tudja, hogy onnan „fentről” nincs vele senki. Aki a mi anyánk.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr356111832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1 2014.05.04. 16:14:40

Férfi vagyok , kifejezetten jól élek
( hála Istennek Szüleim is) és rengeteg nem materiális dolgot kaptam Tőlük, de majdnem megkönnyeztem.. ( még akkor is leírom, ha tudom, hogy lesznek agyatlanok, akik fel sem fogják, hogy miről[ és kikről ] szól ez, miért íródott, de osztanak majd...

babraba 2014.05.04. 16:35:52

a kis lelkemnek tetszett

röhögő 2014.05.04. 16:48:37

Ez nagyon ütős. Gratuláció az íráshoz!

Jolka40 2014.05.04. 16:54:16

Köszönet a blog írójának.

NemNick 2014.05.04. 17:23:58

Korrekt, jól eltalált poszt.
Bárcsak azok is olvasnák, akinek szól.

Nem, nem csak a politikusok. Hanem akik tényleg elhiszik, hogy "akinek nincs semmije, az annyit is ér"...

gumirocker 2014.05.04. 17:47:45

Ilyenkor kanyarítja el az ember: hejdeakurvauristenitazilyenvilágnak!

Jó írás és igaz.

esernyősEvezős 2014.05.04. 18:19:46

Én nem csak majdnem, én tényleg megkönnyeztem...
És köszönöm szépen, nagyon lelkig érő írás.

Hun_Fighter 2014.05.04. 19:34:03

Jó az írás, de sajnos a valóság sokkal borzasztóbb... :(

moareka 2014.05.04. 19:45:29

Csodálatos igaz írás!!!!

Mindfield 2014.05.04. 19:48:38

Tudom, hogy nem szép dolog ezt megkérdezni, de azért mégis: az ilyen miért anya? Miért nem csak nő?

Ambiorix 2014.05.04. 19:59:34

Jó erős poszt ez: szociális demagógia kategória: nagydíj.
Azt már írta valaki, hogy: lélegeztetőgép?

Zsoofka 2014.05.04. 20:20:53

@Mindfield:
Talán mert az ÉLET a legkegyetlenebb forgatókönyvíró.....

Mindfield 2014.05.04. 20:33:25

@mokamini: Vagy csak a nők hülyék.

lélekkel 2014.05.04. 20:36:23

Nagyon köszönöm! Lélegzetelállítóan megható!

Capybara 2014.05.04. 20:51:22

@Mindfield: Úgy olvasom, semmi közelebbit nem tudsz mások életéről, ennek ellenére bírálsz, számon kérsz, kritizálsz. Tudod, hogy nem szép dolog, te írtad. Akkor miért csinálod?

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2014.05.04. 21:00:46

Most rettegve utazik a BKV-n vagy alszik a trolin?

Bobemara 2014.05.04. 21:03:29

@Mindfield: Az ő nőisége az anyaság. Nagyon sok nőnek nem jut semmi más.

santameva 2014.05.04. 21:38:47

Ő az az anya, aki akár az én anyám is lehetne, de ő se olvassa, mert nem tud "klampirozni" a számítógépen... Köszönöm.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2014.05.04. 22:28:24

@santamarcsa: és miért nem tanul meg? A saját érdekedben remélem, hogy nem az ő hozzáállását örökölted, mert akkor igen sanyarú sors vár rád az életben.

Naki vagyok kerdojel 2014.05.04. 23:25:03

@sokasebi: szerintem nem fogod fel, de vannak olyan helyzetek, ahol a hozzáállás nem elég. De igen, vannak.

Masni 2014.05.04. 23:33:10

@sokasebi: kérdezd meg József Attilától is, hogy most alszik az a kurva villamos, vagy csönget egy picit. Edönthetné már végre.

esprit 2014.05.05. 08:38:33

Megkönnyeztem.....

Hansági 2014.05.05. 09:57:15

Jó annak, aki nem ért egy ilyen írást, mert az azt mutatja, hogy még csak a közelében se jár az ilyen élethelyzetnek.

nemparamami 2014.05.05. 12:38:48

ő az az anya, akinek nincs önbecsülése

régi villamos 2014.05.05. 21:51:15

@sokasebi: Tudod 12 óra munka + utazás + vacsorakészítés + mosogatás után, örül, ha ágyba kerülhet, olyan fáradt. És nem biztos, hogy van számítógépe.

calealenta 2014.05.05. 23:49:02

@Mindfield: nem is hogy nem szép, csak elég buta kérdés. Azt hitte, hogy melóból is lehet valamire vinni/az ő anyja is szegény volt/nem is volt mindig szegény. Rosszabb esetben komolyan elhitte, hogy amíg gyereke nincs, addig nem kész felnőtt. Hopp, ez már három (négy) lehetséges pont, ahol meg lehet kapaszkodni, és mindjárt nem arról szól a mese, hogy "mindenki hülye, felelőtlen, házinyúl, csak Én vagyok az Ész" (sose lesz gyerekem, amíg nem tudok minnnnedent megadni neki, amit pénzért lehet, iggényess vagyok, nekem nem jó akármi - már ami a tárgyakat illeti, agyalni meg agyaljanak a csoró filozófusok a romkocsmában).
@nemparamami: hát nincs. Ha volt is, akkor sincs, mert kitaposódott belőle. És tudod ebben az a fos, hogy dolgozó emberről beszélünk, aki nem tartja magát semmire. Mennyi ilyen rossz tartású, szürke arcú, rossz fogú melóst látok (ne legyünk féloldalasak, férfiakat is), pláne láttam, mikor raktárban dolgoztam és/vagy jártam a munkaügyibe, édesistenem. Mint akikkel feltörölték a betont - miközben dolgozó emberek, akiknek akár lehetne is élete, csak hát szarul van megszervezve a szisztéma. És nem kommerkedni akarok, csak azt, hogy az ember ebben a remek országban ne a műelitkedés meg a rongyos-sokfogú-lenézett lét között bírjon csak választani (túlzás, de csak hangyafasznyi - most pl örülök, hogy van egy olyan munkám, amiért tanultam szakmát).

rizy 2014.05.06. 18:23:20

@nemparamami:
mond már mitől lenne? naponta mindent megtesznek, hogy a maradék is eltűnjön.

-JzK- 2015.09.21. 21:45:16

@calealenta:
Úgy szeretném meghálálni, vagy legalább megpróbálni….. Búg Kovács Kati hangja, és mindenkinek könnybe lábad a szeme. Se szeri se száma az édesanyák önfeláldozó munkáját dicsérő történeteknek. Az anyai szeretet közmondásos, senki se kételkedik benne, hiszen mindenkinek van vagy volt édesanyja. Ha meggondoljuk, hogy nagyjából az emberiség fele, tehát minden második személy anya, akkor nem férhet hozzá kétség, hogy elég sok embernek érdeke, hogy ez a mítosz fennmaradjon, sőt viruljon, nagyon-nagyon sok negatív tapasztalat ellenére. Elnézést, van negatív tapasztalat? Természetesen, dögivel, de mivel az nem esik egybe az általános vélekedéssel, jobban mondva a belénk nevelt „tényekkel”, ezért a kognitív disszonancia elkerülése végett, átnézünk felette. Amikor azt halljuk, hogy egy anya a bakfis lányát a mostohaapa alá parancsolja, hogy el ne veszítse a „kenyérkeresőt”, akkor csak egy bűntényt regisztrálunk, és nem vesszük észre a főszereplő édesanyaságát. Amikor az esti hír arról szól, hogy egy nő az újszülött csecsemőjét bedobja a kukába, akkor osztozunk a vádlott védőügyvédjének véleményével (aki rendszerint maga is nő), miszerint az elkövető „gyermekágyi pszichózisban, egy rendkívül súlyos tudatzavarban” szenvedett. Ez a gyermekágyi pszichózis egy rendkívül konveniáló betegség. Tegnap még volt, ma már nincs, elmúlt. Nem az édesanya követte el, hanem a pillanatnyi gyermekágyi pszichózis. És még az édesanyát kell sajnálni, mert ez a fránya pszichózis a szülés velejárója. Mily hősiesen vállalja fel még ezt is, hogy életet adhasson gyermekének.

Természetesen tudnám még sorolni azokat a rémtetteket, amiket édesanyák követnek el, mert van bőven. Például, amikor ezért vagy azért úgy dönt, hogy öngyilkos lesz, viszi magával a gyermekét vagy akár gyermekeiket is. A kisebbik gyereket kidobja a nyolcadik emeleti ablakon, a nagyobbra pedig – aki végignézi öccse zuhanását - ráparancsol, hogy ugorjon. Tudom, kóros elmeállapot, nem beszámítható. Megadom magam, de a kóros elmeállapot mellett is implikál valamit, az anyák a gyermekeiket birtoklott tárgynak tekintik igen-igen gyakran. Ez a szög akkor bújik ki a zsákból, amikor a 35 éves nő második házasságának az első hónapjában teherbe esik a 12 éves kisfia mellett, mert az új apukának igen jelentős vagyona van, amit az anyuka nagyon sokáig szeretne élvezni. És ez nem egy ritka jelenség, mert a legtöbb édesanya egyben felesége is valakinek, és az összekapcsolt két funkció hatalmas lehetőséget biztosít olyasmikre, amik az anyamítoszba nem illenek bele. És hogyan kell értékelni azt az egyáltalán nem ritka jelenséget, amikor az édesanya nem engedi el gyermeke kezét, magához láncolja, nem hagyja élni saját felnőtt életét, elüldöz mellőle minden potenciális férjet vagy feleséget, lelkileg terrorizálja, az utolsó cseppig kihasználja gyermekének anyai kötődését mímelt rosszullétekkel, mélységes bánkódásokkal, örökös sajnáltatással, amiből az egyre öregebb gyermek csak az édesanya halálával tud szabadulni hatvanas éveiben.

Egészen más terület, amikor az édesanya gyermekét a bosszú eszközeként használja válás után. Ez a leggyakoribb, olyannyira, hogy nincs ember az országban, aki ne tudna megnevezni néhány esetet. Mit számít, hogy az apa láthatásnak a megakadályozása legtöbbször a gyermekét jobban sújtja, mint a megutált volt férjet. Sújtja érzelmileg, hiszen születésétől fogva kötődik az édesapjához (is), de sújtja azért is mert az egészséges fejlődéséhez szükség lenne egy stabil férfimodellre, ami persze nincs. Szomorú ellenpéldája az anyamítoszhoz fűződő képzelődésnek. Talán még ennél is szomorúbb, hogy a szakhatósági apparátusban dolgozók – sokszor lefizetés fejében – ehhez megadnak minden segítséget. A szakpszichológusok a teszt tárgyát képező gyermekrajzokból azt hozzák ki, amit az érdekelt fél megfizetett. A gyermekjólétért felelősök elsősorban a zsebeiket tömik meg és nagy ívben tesznek a gyermekek jólétére, illetve ezen keresztül a jövőbéli magyar társadalom mentális higiéniájára.

Mindezek után felmerül a kérdés, mi tartja fenn ily töretlenül az anyamítoszt, amivel a anyák hatalmas tömege él vissza? Emlősállatoknál az ivadék hormonális parancsra ragaszkodik az anyához, hiszen az anyához ragaszkodás javítja az ivadék túlélését, tehát egy evolúciós jelenséggel állunk szemben. A korai ragaszkodáshoz később egy igen erős kötődés is társul. A gyermekben tehát, függetlenül az életkorától, egy hormonálisan megerősített kötődés van, ami annyira dominál, hogy vagy megfosztja az egyént a józan ítélőképességétől, vagy ha nem, a belső konfliktus elkerülése végett átlép a sérelmeken. Amire a legjobb bizonyíték, hogy ezt a posztot 98 százalékos valószínűséggel felháborítónak fogod tartani.

Adonyi Eniko 2018.05.07. 00:34:19

@-JzK-: Dehogy tartjuk. Valóban vissza tud élni az ember bármivel, és meg is teszi. Ettől még vannak az anyaságnak örömei és pozitív példái, ahogyan vannak nagyszerű apák és semmirekellő apák is, és Anyák napján a pozitívakat ünnepeljük. Az évnek van 364 napja, melyen nyugodtan lehet beszélni ezekről az általad említett jelenségekről, anélkül hogy egy modortalan taplónak tartanának, aki beleszarik az ünnepi asztal közepébe. Neked nem sikerült eltalálni ezt a 364 napot, de ettől még lehetsz nagyon jó ember:)