Flickr-lintmachine.jpgSokan már talán elfelejtették, hogy Orbán Viktor egy kiszivárgott beszédében arról beszélt, hogy 12 évig tervez kormányozni.  S hogy erre jó esélye van, az már 2010-ben látszott: a baloldal neoliberális véleményformálói nem tudtak, nem is akartak baloldali alternatívát megjeleníteni. A baloldali térfél lényegében üresen maradt.  Így foglalhatta el Orbán a „centrális erőteret”, s így jutottunk odáig, hogy a szélsőjobboldal és a baloldal támogatottsága nagyjából egyazon szintre került. Orbán regnálása -  ha a jelen körülményekből indulunk ki  -  annyira ígérkezik hosszúnak, mint Ferenc Józsefé. Tehető-e ellene bármi  is érdemben?

Kis Miklós írása.

Fotó: Flickr/ lintmachine


Orbán Viktor 2008-ban azzal számolt, hogy három választást nyernek zsinórban. S jelen pillanatban úgy tűnik, erre minden esélye van, akár sokkal többre is, az akkori ambíció szinte már szerényen hat.
De hogyan juthatott el a Fidesz vezetője odáig, hogy valóban nem látszik ma esélyes kihívója? Hogyan is jöhetett létre a „centrális erőtér”, amelyet Orbán ural?

Azt írtam három évvel ezelőtt, akkora a vákum a baloldalon, mint az első választásokon nyertes MDF drámai népszerűségvesztése után lett a jobboldalon. Akkor az űrt végül meglepetésre egy magát korábban liberálisnak mondó párt töltötte be, a Fidesz, Orbán Viktor vezetésével („félfordulat”).  Az MDF soha többé nem tudott nagy párt lenni. Legutóbb már parlamenti párt sem.  Hogy járhat-e így az MSZP, abban azért bizonytalan voltam.

Akkor úgy véltem, az LMP nem meri magát újrapozícionálni a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva úgy, mint a Fidesz annak idején, amikor liberálisból nemzeti-konzervatívvá változott.

Ez csak részben igazolódott: az LMP szakadt, s a kivált rész, a Párbeszéd Magyarországért baloldaliként határozta meg magát az alapító nyilatkozatában, s meghirdetett közpolitikai elveiben is radikálisan baloldali elvek mentén köteleződött el. Ám ezzel szinte egy időben az új választási rendszer logikája mentén feloldódott a Bajnai dominálta választási szövetség technokrata, gazdasági értelemben inkább liberális, mint baloldali entitásában. Ezzel eleve elvesztette az esélyét annak, hogy a baloldalon a vákumot betöltse – persze a választásokig erre már amúgy is túl kevés ideje lett volna.

Abban biztos voltam, hogy előbb-utóbb azonban valakik biztosan betöltik a baloldali térfelet. Az meglepett, hogy ez végül a Fidesz lett. Nem, ez nem azt jelenti, hogy Orbán Viktor baloldali lenne. Éppen úgy nem az, hogy Gyurcsány Ferenc sem. De el kell ismerni, Orbán be tudta játszani mindkét térfelet.

Az Orbán-kormány első néhány nagyobb intézkedése után arról írtam, a szavazópolgár úgy érezheti, felcserélődtek a politikai pólusok. A jobboldali miniszterelnök, Orbán Viktor az állam gazdasági szerepének megerősítéséről beszél – tipikus baloldali gondolat. Orbán Viktor a munka helyett inkább a tőkét igyekszik adóval terhelni – jellegzetesen baloldali megközelítés. A magánnyugdíjpénztárak burkolt államosításával döbbenetesen magas károkat okoz a rendszerből milliárdokat profitáló, a nem munkaadói hátterű pénztárak holdudvarához tartozó bankoknak – a tőke, a bankok érdekeire fittyet hányás sem a jobboldali politikák sajátja általában. ( „A magánnyugdíj-pénztárak védelme ezzel szemben ugyan nem találkozik a hagyományos európai baloldali állásponttal, mégis azt gondoljuk, hogy a jó oldalon álltunk”- írta a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban Gyurcsány még MSZP-sként.)

De mint arra megpróbáltam felhívni a figyelmet: a baloldali Orbán Viktor portréján akad egy furcsa, idegen vonás: az elért pluszbevételek nem szociális programokra, nem jóléti juttatásokra kellenek, hanem legfőképpen a magas jövedelműek adójának csökkentésére.  

S ugyanazt gondolom most is, mint 2010-ben: Orbán Viktor szerencséjére az ellenoldalon olyan emberek a hangadók, akik Orbán Viktor azon megmozdulásait is vadul kritizálják, amelyek pedig a baloldali értékrendű szavazóknak nincsenek feltétlenül ellenére. A magyarok elsöprő többsége gazdasági értelemben baloldali értékrendű, ám ezen értékek képviseletét jelenleg nem remélhetik a baloldaltól.  A jobboldaltól sem, ám a jobboldal jelenleg mégis inkább el tudja hitetni magáról, hogy ehhez az értékrendhez a baloldalnál közelebb áll, hogy legalább megpróbálja megvédeni a polgárait a kapitalizmus és a globalizáció néhány kellemetlen hatásától, a gyenge lakossági fogyasztót a nagyvállalatok erőfölényétől.

Az orbáni narratívával, világképpel szemben valójában nem egy baloldali, hanem egy neoliberális gyökerű alternatív narratíva jelentette a főáramot a jelen kormányzati ciklus alatt. Ennek népszerűsége szükségszerűen korlátozott volt.

Így nyílt meg Orbán Viktor előtt tartósan a baloldali térfél, s így sikerülhetett kialakítania a „centrális erőteret”, amelyet pártjával elfoglalt. Orbán Viktor hatalmát csak az kezdheti ki, aki képes kimozdítani Orbánt az általa konstruált centrumból, és visszahódítani a baloldali térfelet. (Akit a hazai bal- és jobboldal körüli ideológiai zűrzavar mélyebben érdekel, annak ajánlom TGM napokban a Dinamón megjelent írását.)

Lesz-e ilyen erő? Kétséges. Arra számítani, hogy az MSZP szinte automatikusan erősödik, ahogy a kormánnyal szemben nő az elégedetlenség, már aligha lehet.  Ha 2014 és 2018 között az ellenzékből Gyurcsány és Vona birtokolja majd a médiafigyelmet, az aligha növeli a 2018-as kormányváltás esélyét. Ha az LMP továbbra sem lép be határozottan a baloldali térfélre, ha a Párbeszéd Magyarországért a választások után nem tud leválni a technokrata Bajnairól és Együttről, akkor a baloldali térfelet továbbra is a Fidesz játszhatja be – vagy ami még rosszabb, ismét a szélsőjobb lehet a „pótbaloldal”, a szociális követelések hordozója. Ennek a veszélye már most is látszik.  

Nagy a veszélye annak is, hogy ismét elmarad a magukat baloldalinak nevező politikai erők őszinte szembenézése a kudarcuk okaival. Félő, hogy a majd elhangzó magyarázatok, – még ha némelyikben lesz is igazság –, nem a lényegről fognak szólni.

Hibáztatni fogják a Fidesz választási rendszerét, persze teljes joggal, hiszen a körzethatárok átrajzolásával a kormánypártok maguknak kedveztek, s az új rendszer által megkövetelt együttműködésre sem voltak az ellenzéki pártok felkészülve. Hibáztatni fogják a Kormányváltás tagjai egymást is a kudarcért, s ennek kapcsán is elhangzanak majd igaz mondatok. Mindezen okok azonban csak a vereség mértékét magyarázzák, nem magát a vereséget.

Lesznek majd, aki eléggé méltatlanul a népet hibáztatják majd, hogy „bedőlt a rezsicsökkentésnek”.  Ők azok, akik nem is hallottak arról, hogy Bulgáriában a magas villanyszámlák miatt forradalom tört ki, vagy, hogy a briteknél is politikai téma a rezsiszámlák kérdése. Meg persze azt sem tudják, hogy több mint 750 ezer magyar háztartás csúszik a közműszámláival, így a problémát sem szóviccekkel, sem nagyon távoli megoldások fölvillantásával nem ütötte el volna az, akinek csak egy kicsi érzéke is van a politizáláshoz.

Félő, kevesen beszélnek majd a választás igazi tanulságáról, nevezetesen arról, hogy egy megújult, vagy teljesen új, hiteles, és hagyományos értelemben baloldali erő tudná csak Orbánt a centrális erőtérből kibillenteni. Egy ilyen erő nem úgy jön létre, hogy néhány politikus gründol egy újabb szervezetet. Valódi erőre, mozgalomra, a polgárok aktivizálódására lenne szükség.

Magyarországon a demokrácia nem működik jól (ahogy annyi más helyen sem), a pártok nem a választók akaratát és érdekeit képviselik. Amíg nem válnak politikailag aktívabbá a polgárok, amíg nem próbálják megszervezni magukat, addig ez nem fog változni.

Nem az április 6-i szavazás a sorsdöntő, hanem ami utána következik. Megértik-e a választók, hogy nem elég négyévente – vagy még négyévente sem – foglalkozni a politikával? Ezen is múlik, hogy 2018-ban vajon csak Orbán, Vona és Gyurcsány közül választhatunk-e, s hogyan alakul Magyarország jövője, s benne a mi jövőnk.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr145965903

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hány évig marad Orbán miniszterelnök? 2014.04.07. 17:00:01

Nagy a veszélye annak is, hogy ismét elmarad a magukat baloldalinak nevező politikai erők őszinte szembenézése a kudarcuk okaival.

Trackback: A Stockholm-szindrómás ország 2014.04.07. 13:20:01

A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyű...

Trackback: Túlélőkészlet választások utánra 2014.04.07. 10:14:22

Most hogy indul a Második Négyéves Terv, a Vincentblog fontosnak tartja, hogy hasznos életvezetési tanácsokkal lássa el a tegnapi eredmények iránt azért nem annyira lelkes olvasóit. Lássuk be, nem lehettek olyan vérmes reményeid, de ha mégis elmulas...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2014.04.07. 08:27:39

A Fidesz attól néppárt, hogy a szélsőbal és szélsőjobb közt mindent lefed! Kivéve a neoliberáls és zöldliberális sávokat. Márpedig a mostani ellenzéke pont ezeket képviselte: szélsőbal (mszp), szélsőjobb (jobbik), neoliberális (Együtt-PM és DK), zöldliberális (LMP). Ergo, a lakosság szavazni hajlandó része ezt összesen 1/3-ra taksálta. Amig a Fidesz megmarad ebben a sávbaN ÉS A TÖBBIBEN NEM TUD ERŐS ELLENFÉL MEGJELENNI ÉS FELNŐNI A FELADATHOZ, ADDIG EZ ÍGY IS MARAD.

buddha 2014.04.07. 08:35:39

nem élik meg a 2016-t,fog még ő többet is lenyúlni az emberektől,nem csak a MANYUP-ot

egysmás 2014.04.07. 08:47:04

Nincs megújulás, mert nincs médiafelület.
A fidesz érdeke, hogy a karaktergyilkolt baloldalt megtartsa annak, ami, a baloldal potentátjainak pedig az, hogy ők lehyenek a potentátok. Az új formációk nem rendelkeznek annyi erőforrással, hogy megismertessék magukat a néppel, ahhoz pedig pláne nem, hogy el is hitethessék magukról, hogy legalább az 5%-os küszöböt meg tudják ugrani.

Itt csak kihalás útján lesz változás.

ggiza 2014.04.07. 08:49:18

" buddha 2014.04.07. 08:35:39
nem élik meg a 2016-t,"

Ja, pont úgy, ahogy most Orbán a történelem szemétdombjára került... :)))))
Ejjjj, de ostobák vagytok, ezért veszítitek el 2018-at is! :)))))

Kivlov 2014.04.07. 09:07:03

hehehehe, a nagy összefogás mehet a levesbe. ezzel a bagázzsal még '18ban is 2/3 lesz... :D

Brix 2014.04.07. 09:19:33

Nem úgy tűnik, hogy Orbán Viktor baloldali szavazókat is meg tudott nyerni a politikájával, hiszen közel 700 ezer szavazót vesztettek 2010-hez képest. Csak a torz választási rendszer és a gyenge baloldal miatt vannak a 2/3 küszöbén.
Nagy probléma az , hogy nem jött létre egy másik centrális erőtér, amely Orbán kihívója lett volna.
DE, még ennél is nagyobb probléma, hogy a liberális demokrácia válságba jutott Magyarországon és az Orbán-féle hatalomfilozófiának jelentős társadalmi támogatottsága van.

nyikk 2014.04.07. 09:26:53

A rezsiharchoz csak annyit, hogy talán célszerűbb lenne a számlák adótartamát csökkenteni....

vitalis06 2014.04.07. 09:43:36

@nyikk: az adótartalom csökkentéssel pont az járna jól aki az úszómedencéjét fűti. Teljesen rendben van az az elgondolás, hogy a fogyasztást adóztatják nem a munkát.

Jock Ewing 2014.04.07. 09:46:02

@Brix:

"DE, még ennél is nagyobb probléma, hogy a liberális demokrácia válságba jutott Magyarországon..."

Nézd meg kik is képviselik ma a liberalizmust itthon. Az a legnagyobb probléma.

Vahakomb 2014.04.07. 10:33:51

Nagyon féltettem Orbánékat attól a siserahadtól, amit a baloldali összefogás rémei és kriptaszökevényei fújtak fel! Most, hogy győztünk, várhatjuk a támadásokat külföldről. A baloldaliak ugyanis ezt már 100 éve így csinálják. Vagy a szovjetekkel fognak össze, vagy a karvalykörmű burzsoáziával, globalista kaptalistákkal. De a cél mindig ugyanaz: a magyarságot hülyének titulálni, és kiűzni minket a Pannon medencéből.

Narancskommunista (törölt) 2014.04.07. 10:34:12

@Brix:
És honnan tudod, hogy az a 700 ezer nem pont a jobboldali szavazó réteg volt? Ami egyébként az elmúlt 4 év szélsőbalos kormányzása alapján sokkal valószínűbb is.

Narancskommunista (törölt) 2014.04.07. 10:36:34

@Vahakomb:
Nem, amit ti kommunisták csináltok, ugyanezt csináltátok abban a bizonyos 40 évben is, állandóan imperialista ellenséggel riogattatok. Csak most mást színt vettetek fel, ennyi a különbség.

Gérard Duchemin 2014.04.07. 10:42:53

@bölcsbagoly: Butaság ez. Nem néppárt ez, és semmiféle politikai spektrumot nem fed le (tehát politikailag nem értelmezhető) Egyszerűen egy populista szar, amely a tartalom nélküli lózungjaival szédít.

Gérard Duchemin 2014.04.07. 10:44:31

@Vahakomb:

"Most, hogy győztünk, várhatjuk a támadásokat külföldről."

Egyrészt nem támadásokat, hanem kritikákat. És nem azért, mert Orbánnak igaza van, és igaz szabadságharcot védelmez, hanem azért, mert dilettáns.

Gérard Duchemin 2014.04.07. 10:46:16

@Kivlov:

"hehehehe, a nagy összefogás mehet a levesbe. ezzel a bagázzsal még '18ban is 2/3 lesz... :D"

Ez így igaz. De ennek nemsokára nem fogsz heherészve, ostobán örülni, amikor egy masszív, leválthatatlan szar rezsimben találod magad.

Vahakomb 2014.04.07. 11:04:38

"És nem azért, mert Orbánnak igaza van, és igaz szabadságharcot védelmez, hanem azért, mert dilettáns. "

Jaj, köszi! Ez a hét vicce! Bruhahaha! Nagyon jó! :)))

Várj, én tudok még egy jobb viccet: Mesterházy egy bölcs politikus, aki a kecskeba..@..ást mesteri fokon űzi és tanítja!

Gérard Duchemin 2014.04.07. 11:12:08

@Vahakomb:

"Várj, én tudok még egy jobb viccet: Mesterházy egy bölcs politikus, aki a kecskeba..@..ást mesteri fokon űzi és tanítja!"

Én azt nem állítottam, hogy Mesterházy egy bölcs politikus, csak azt, hogy Orbán dilettáns. De ezt mondjuk te is tudod.

bölcsbagoly 2014.04.07. 11:14:36

@Gérard Duchemin: ugyan már! pont attól néppárt, hogy a minden nemzeti érzelmű, konzervativ eszmerendszerű, nem radikális szemléletű embert magábafoglaló halmaz. Csak ezt a demokrata jelzőt kisajátitók soha sem fogják elismerni.

bölcsbagoly 2014.04.07. 11:15:53

@Gérard Duchemin: a dilettáns másodjára ver rá 2/3-ot a bunkó szarházidra!

Netuddki. 2014.04.07. 11:21:46

Balfasz fideszesek! Az orbánotok eleve hendikeppel indult. Aki mást mond az egész egyszerűen hazudik.

Az meg, hogy van-e itt demokrácia vagy nem-e van, majd eldönti, hogy lesz e tisztességes rogán vagyonvizsgálat. A mészároslőrincről nem is beszélve...

egysmás 2014.04.07. 11:25:34

@bölcsbagoly: egy olyan rendszerben, amiben külföldiek szavazataival támogatva a szavazók hatvan százalékának negyvenöt százaléka jelenti a kétharmadot.

Hú, de rávert...

konrada 2014.04.07. 11:30:39

@Gérard Duchemin:
...s mekkora sz.pás lehet, hogy egy dilettáns rongyá veri a profikat...

...avagy esetleg a dilettánsok között ő legprofibb...

Netuddki. 2014.04.07. 11:31:49

Mellesleg hogy a picsába tudott a rogán 45%-ot, a lázár 43%-ot összeszedni? Ennyire ostobák lennének a magyarok? Vagy bunda volt?

Netuddki. 2014.04.07. 11:33:08

@konrada: Ó, balfasz mindegyik. Csakhát balfasz és balfasz között is van különbség...

bölcsbagoly 2014.04.07. 11:33:09

@egysmás: persze, a több mint két millió mellett de sok az a 60.000! Amúgy, azok kűlhoni magyarok, te meg a társaid meg belhoni senkiháziak.

konrada 2014.04.07. 11:36:46

...pontosan. Van aki érti a szakmáját - ez esetben a politikusit - meg van aki nem ért hozzá...

...mert egy demokráciában csak az képes nyerni, aki többséget (a relatívat) meg tudja győzni...

...attól még a többi is érthet hozzá, de legfeljebb a köldöknézegető szinten..

egysmás 2014.04.07. 11:37:10

@konrada: Egelinek is jobban hisz a nép, mint egy fizikusnak, de ettől nem lesz kevésbé dilettáns.

Kivlov 2014.04.07. 11:39:41

@Gérard Duchemin:
ha annyira sz*r lenne, nem szavazott volna rá majd 50%...

egysmás 2014.04.07. 11:43:23

@bölcsbagoly: a magyar kormány tudja-e külhoni magyarokat nemzeti dohánybolttal, kerettantervvel, 27%-os áfával, kötelező tornaórával közmunkaprogrammal, megújult munka törvénykönyvvel sanyargatni, vagy azt csak azzal tudja megtenni, aki a területén él?
Aztán az-e a senkiházi a nemzeti oldalon, aki a szomszéd ügyeibe belebeszél, vagy az, aki tud hallgatni?

bölcsbagoly 2014.04.07. 12:04:30

@egysmás: az a senkiházi aki megtagadja másodrendű állampolgárként immár 90 éve se sínylődő nemzettársit!

konrada 2014.04.07. 12:28:24

@egysmás:
...nézd, a fizikus hozzáértését a szakmabeliek elismeréséből mérik, a politikusét a támogatóiból...

Narancskommunista (törölt) 2014.04.07. 12:34:50

@bölcsbagoly:
Egyetértek, pontosan ezt tette Orbán Viktor az első kormányzása idején.

egysmás 2014.04.07. 12:51:55

@bölcsbagoly: nem tagadtam meg őket, csak azt a jogukat vitatom, hogy beleszóljanak abba, ami itt folyik, mivel az ő beleszólásuk következményével ők nem szembesülnek.
Ennyi.
Ez pont olyan, mintha én is választanék neked polgármestert, meg képviselőket anélkül, hogy ott laknék.

egysmás 2014.04.07. 12:55:51

@konrada: ha neked egy politikusnak jó országló az üdvös, nem egy olyan, aki ért az országláshoz...
Lelked rajta.

bölcsbagoly 2014.04.07. 13:03:53

@egysmás: casak egyféle állampolgárság van: teljes jogú! a külföldön élők közt csak annyi akülönbség, hogy van -e állandó lakicmük Mo-on vagy sem. Akinek van az egyéni is szavazhat , akinek meg nincs az csak listára. Nem értem, hogy ez miért zavar bárkit is, ugyanis a váltig emlegetett adózás nem indok, hiszen Mo-on 4 millió aktyv, adózó ember van és 8 millió szavazó! Tehát 4 milliótól s akarnátok megvonni a szavazati jogát?

konrada 2014.04.07. 13:16:53

@egysmás:
...látom, egyszerűen elképzelésed sincs, mihez kell alapvetően egypolitikusnak értenie.

...lehet persze szép lelkűzni, de tudomásul kell venni: ez az a szakma, amit a támogatás alapján mérnek.

...nem véletlen, hogy Teréz Anya nem politikusnak állt...

sas70 2014.04.07. 13:18:24

@bölcsbagoly: Mert a másik 4 millióból jó eséllyel 3 millió nyugdíjas akik már korábban megfizették az adót és járulékokat. A további egymillió pedig vagy valami járadékos, vagy munkanélküli vagy tanuló.

bölcsbagoly 2014.04.07. 13:23:52

@sas70: marhaság! a nyugdijasok a legaktivabb szavazók közé tartoznak, nemcsak nálunk! Anál kevésbé azok a segélyen élő lumpenek, számos nihilista fitala, számtalan magát észkombájnak tartó álértelmiségi 8főleg bölcsészek és más ruhatáros szakosok), a munkanélküliek, lézengők, és sok magát áldozatnak, sértettnek tartó figura, stb.

bölcsbagoly 2014.04.07. 13:25:06

bocsi, annál ... mielőtt valakiknek furcsa eszmetársulásaik támadnának..

egysmás 2014.04.07. 13:30:05

@bölcsbagoly: mert felettük nem bír hatalommal az általuk megválasztott kormány.
Ez az oka.
Egy szót nem szóltam az adózásról, vagy az adózás-szavazás kapcsolatáról, így kérlek ne adj szavakat a számba.
Azt próbáld megérteni, amit írtam.
Szóval, az fölött nem tud hatalmat gyakorolni a kormány, aki nemél itt.
Aki felett nem tud hatalmat gyakorolni a kormány, annak nincs felelőssége a választás során, mivel a döntése nem hat vissza rá.
Ellenben rám hatással van az, amit ő kitalál nekem.
Neked kb. az tetszik, hogy a szomszéd néni megmondja, milyen színű legyen a függönyöd...

bölcsbagoly 2014.04.07. 13:41:01

@egysmás: nem éppen úgy áll ahelyzet, hiszen pont azokat akik ellen háborogtok (külhoniak, lakcim nélkül), rengeteg segitséget ad a magyar, fideszes kormány! Egyetem létesités/téámogatás, iskolalátogatási támogatás, műemlékek restaurálása, kulturális támogatások, ösztöndijak, stb. révén. S mi is rengeteget profitálunk az ott képzett szakemberekből, akiik már itt dolgoznak.
Ez trianon békés rendezése. nektek fogalmatoks incs mekkora lelki öröm volt a külhoniaknak a kettős állampolgárság megkapása, és mekkora pofon a 2004 dec.5-ikei megtagadásuk!

egysmás 2014.04.07. 14:03:11

@bölcsbagoly: pontnerről beszéltem!
A külmagyar csak kapni tud a kormánytól, de a kormány politikájának nem tud szenvedője lenni.
Ő kizárólag haszonélvezője pl. A 27%-os áfának (nagyobb elvonásból többet tud neki osztani a kormány) ő a haszonélvezője az oktatás elsorvasztásának, hiszen itt nem képeznek szakemert, csak ott, őt nem érdekli, ha itt szarok az utak, vagy drága a tömegközlekedés, hiszen Magyarigazolvánnyal úgyis ingyen utazik, meg nála fel lett újítva az ezazamaz.
Nálunk, a mi gyerekeinket érintik az oktatáspolitikai döntések, neki viszont nem kötelező magyar iskolába íratni a gyerekét.
Örá tehát nem tud negatívan hazni a kormány, ellentétben velem, aki itt is élek, és napi szinten szebesülök tevékenységükkel.
Nem tudok mit tenni a kormány ellen, nem tudompassziválni az intézkedéseiket.

Ha holnap pl. kitalálják, hogy a kertemben termelt három sor krumpli és két sor hagyma után fizessek be 2000 forint áfát, vagy a napelem után gizessek kilovattonként 14000 forint jövedéki adót, maximum kikapálni tudom az egészet a faszba, ellentétben velük, akik megvonják a vállukat.
Ez a különbség a kettőnk döntésének a következménye között.

bölcsbagoly 2014.04.07. 14:14:51

@egysmás: rablómese!
1. szakembereket nevel az anyaországnak;
2. terjeszkedési lehetőségeket biztosit a magygar vállalkozóknak;
3. az áttelepülők áthozzák a vagonkájukat;
4. fenntartják a magyar kultúrát a
Ti meg szajkózzátok az egoista lumpenproli irigykedéseteket, amit Kádárék belétek neveltek és amit Fletódék felerősitettek! határokon túl;

egysmás 2014.04.07. 14:50:51

@bölcsbagoly: sajnos nem rablómese.

Azon elgondolkoztál már, hogy hogyan őrzi a kultúrát, ha az érv, hogy áttelepül és hozza a vagyonkáját?

És nem érzem magam irígynek, nem sajnálom azokat az anyagi juttatásokat, amit a külmagyarok kapnak.
Az, ami miatt bosszankodok, az az, hogy a szavazazi joghoz nem kell magyarországi lakcím, így olyanok is döntenek az ország vezetőségéről, akiknek nincs félnivalója attól, amit azok művelni fognak.
Ennyi.

bölcsbagoly 2014.04.07. 15:01:33

@egysmás: családegyesitésről hallottál már? vagyonkája rendszerint nem az áttelepülő ifjaknak van, hanem a szüleiknek/nagyszüleiknek.
Mi a francot akarsz a lakcimmel? bármelyik tartózkodási/letelepedési engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgárnak is lehet/van. Mit e változtat ez az állampolgársági státuszon?

efhábé 2014.04.07. 19:56:34

1. szakembereket nevel az anyaországnak;
3. az áttelepülők áthozzák a vagonkájukat;

Ergo trianont épp egyre gyorsulva óhajtod beteljesíteni, amikor arról beszélsz, hogy a magyarokat importáljuk az anyaországba, ahelyett, hogy ott helyben támogatnánk a megmaradásukat, autonómiájukat.
Már csak az a kérdés, hogy az anyaországi magyar állampolgároknak lesz-e beleszólása az autonóm vezetés megválasztásába, vagy más faszával verni a csalánt szigorúan egy irányban lehet?

egysmás 2014.04.07. 20:01:44

@bölcsbagoly: szóval szerinted rendben van, hogy egy erdélyi megszavazza azt, hogy a gyerekem nerkompatibilis oktatásban részesüljön-e, vagy magyarbálintiban.
Az is rendben van szerinted, hogy egy vajdasági eldönti nekünk, hogy itt ingyenes lesz-e a fogászat, vagy sem, és a partiumi eldönti, hogy lesz-e paksi bővítés meg orosz függőség.

Ilyen erővel miért kell egyáltalán az államplgárság a szavazáshoz?

bölcsbagoly 2014.04.07. 20:15:40

@egysmás: mi a bajod az oktatási rendszerel? buktatják a csemetéd? netán figyelmeztetik, hogy az iskolába tanulni szokás s nem játszani az órákon? netán okos dolgokkal tömik a fejét és az erkölcstan órán megtanitják neki azt amit tőletek hiába vár? hogy nem tanitanak neki marhaságot az ország és a világ történelemről? hogy magyar irodalom órán olyan irókról is hall,a kikről az utóbbi 70 évben soha? Nos?
A parciumnak miért ne lenne jó a paksi bővités, honnan tudod hogy 2026-ban milyen lesz a helyzet? stb. stb. de csak kinlódj tovább és böfögd a hülye balliba szlogeneket.

bölcsbagoly 2014.04.07. 20:19:19

@efhábé: segithetjük is őket amiben lehet. Az meg,, hogy miben tudunk beleszólni innen marhaság, mert aki felveszi a román állampolgárságot az tud! Vedd fel s te is szavazhatsz ott, akár csak a Moldova köztársaságbeleik!
Annyira sötét agyúak vagytok, hogy ha fájna egész nap orditanátok!

egysmás 2014.04.07. 20:31:17

@bölcsbagoly: nem az a kérdés, hogy mi a baj az oktatási redszerrel, hanem az, hogy az ország népe akarta-e ezt a gyerekeiek, vagy mindenféle outsiderek, akik az egyik politikai oldaltól kegyként megkapták a dolgunkba való belebeszélés jogát.
A patiumi nem fogja azt hitelt nyögni, amit megszavazott nekünk.
Mert ő nem itt él.
Hanem ott.

bölcsbagoly 2014.04.07. 21:54:11

@egysmás: miért aki Izraelben él az itt él? vagy akli külföldön dolgozik és él? Bezzeg a Németországban élő Konrád, vagy az USA-ban élő Gati,s társaik belepofázhatnak mindenbe nemde, s szavazhatnak is ha akarnak.
A hitelt 2026-tól kell törleszteni, addig lazulj. Amúgy, nem tudnák róla, hogy lennének képviselőik a parlamentben,a kik bármit is megszavaztak volna. Hülyébbek vagytok mint tegnap.

egysmás 2014.04.09. 08:03:53

@bölcsbagoly: aki izraelben él, az itt él?
Szerinted?
Mi erre a nerkompotibilis válasz?

bölcsbagoly 2014.04.09. 08:12:17

@egysmás: azok a szülők akiknek csak az a fontos, hogy a gyerekük el legyen valahol amig ők nem érnek rá velük foglalkozni, azoknak persze tökéletesen megfelelt a régi rendszer. Azok viszont akik tanulni küldik az iskolába a gyerekeiket, meg a mostani!Hozzáállás kérdése, m de miért kellene a gyerekmegőrzést favorizálni?

bölcsbagoly 2014.04.09. 08:13:17

@egysmás: az pont úgy nem él és nem adózik itt mint a külhoni magyarok, de miattuk sohasem fájt a ballibák feje!

egysmás 2014.04.09. 09:12:44

@bölcsbagoly: neked lehet, hogy megfelel egy olyan rendszer, amit akkora bunkók állítottak össze, akik Úz Bence (sic) műveit olvastatnák.
Nekem ellenben _van_ némi ismeretanyag a fejemben, így van némi sejtésem arról, hogy ki is volt _valójában_ a fenti úriember, és mit köszönhet neki és műveinek a magyarság és a magyar irodalom!
És mégegyszer: ha az ország népe megszavazza, hogy ezentúl olyanok legyenek kormányonl akik tananyaggá teszik Úz Bence műveit, az egy dolog.
Az meg egy másik, ha ezt olyanok döntik el, akiknek a gyetekeinek nem kell ezzel szembesülnie.

egysmás 2014.04.09. 09:20:14

@bölcsbagoly: Az adózásról igazán leszálhatnál!
A teszkó egyedül többet adózik, mint a kkv szektor, oszt mégsincs szavazati joga.
A magyar jogrend nem adózol-nemadózol alapján osztotta eddig sem a szavazati jogot, mellesleg nagyon helyesen.

Én arról beszélek, hogy senki ne szavazhasson, akinek nincs magyarországi lakcíme.
Akinek meg van, az pedig csak és kizárólag otthon, a saját szavazókörében szavazhasson.
Ha valakinek megéri csak ezért hazajönni, lelke rajta.

bölcsbagoly 2014.04.09. 14:57:02

@egysmás: nyilván te Illés Béla, Berkesi és a hasonszőrűek műveit tartod fontosnak! De gustibus....
Arról nem szeretnék véleményt mondani , hogy mi van a fejedben, de nem nehéz kikövetkeztetni: egy csomó szemét, kádárista, libsi tévhit, téveszme..
Tui mindig kialáűltok vaalmilyen kriteriumot, hogy n szavazhassanak akülhoniak (hol az adót, csak hát 4 millión nem adóznak a szavazók közül, most meg a lakcimet! Bezzeg Kolompár Orbánéknak és a rabló/gyilkos lumpenbandának van lakcime, ergo ők fontosabbak mint a külhoniak! ). Hogy nem szakad rátok a plafon!

egysmás 2014.04.09. 15:09:36

@bölcsbagoly: Úz Bence művei tényleg nem képviselnek irodalmi értéket.
Ez nem a befejezetlen letin közmondásod tárgyának kérdése, hanem egy tény.
Egy vitathatatlan és teljesen egyértelmü tény.
Aztán mégis úgy volt hogy tanították volna az iskolában.
Mert az oktatásügyi jószágok műveletlen marhák.
Ahogy a szavazóik is, hiszen nem kényszetítették ki a felvegő távozását.

Egy ember fontossága nem függ attól, hogy van-e szavazati joga.
Ez nem az a kérdés, hogy kit szeretek, kit nem, hanem az, hogy kinek mihez van köze.

bölcsbagoly 2014.04.09. 15:17:59

@egysmás: okosmadár, a művészetben és az irodalomban nincsenek tények! Művek vannak, amelyeket a korszak uralkodó izlésének megfelelően méltatnak/utasítanak el.
Minden állampolgár alapvető joga, hogy szavazhat! Hogy kinek mihez van köze, az megint megitélés dolga. Igazság szerint minden szavazónak előbb vizsgát kellene tennie politikai érettsége és tájékozottsága tárgyában, nemde? S még számos más kritériumot is felállithatnánk. Többek közt a szavazás kötelezővé tételét is (Belgium, Svájc, stb)..

egysmás 2014.04.09. 15:23:29

@bölcsbagoly: mivel Uz Bence egy Wass Albert mű címadó szereplője, tényszerűen kijelenthető, hogy az irodalmi munkássága nulla. Okosmadár.
A műveltségi cenzus asszem téged is szarul érintene...

bölcsbagoly 2014.04.09. 16:13:14

@egysmás: ácsi....én meg ásitok....álmosítanak a marhaságaid...

egysmás 2014.04.09. 16:25:30

@bölcsbagoly: hiába, amihez agy kell, az fáraszt...

bölcsbagoly 2014.04.09. 16:32:27

@egysmás: csodálom, hogy írni tudsz a fáradságtól....meg ne erőltetsd már magad.....kellenek az ilyen figurák, hogy tudjuk, hogy kikre nem szabad kicsit sem hasonlítani!

egysmás 2014.04.09. 16:57:22

@bölcsbagoly: figyu, a nertársaid nem a fenzi művet elemeztették volna, hanem mint szerzőt szerepeltették a tanterbben.
Amíg nem jött valaki, aki szólt nekik, hogy az antag szereplő, nem szerző.

És az, aki szólt,nem neres volt, mert a netesek műveltsége a tiedhez konvergál.

bölcsbagoly 2014.04.09. 19:11:50

@egysmás: kiakadt az állkapcám....PPPP

egysmás 2014.04.09. 19:52:37

@bölcsbagoly: elhiszem, hogy unalmas sokszor végighallgatni, hogy milyen műveletlen is valójában a nemzeti oldal.
Főleg, hogy igaz és ha valaki tenni szándékozik ellene, az kiíratkozik a nerből, mert vállalhatatlanná válik számára a sok bunkó, aki benne marad.

bölcsbagoly 2014.04.09. 20:00:21

@egysmás: persze, persze, örök szlogen, hogy okosok, műveltek csak a balibák lehetnek! gá,gá. gá....

egysmás 2014.04.09. 20:13:27

@bölcsbagoly: nem a ballibák írták Nyírőnek Nyirőt és nem a ballibák akarták Úz Bence munkásságát tanítani.
Akinek a neve nem is Úz Bence, hanem Uz Bence...
Nem a ballibák csináltak egy írástudatlanból államelnököt.

A kulturfölény ebből látszik, nem abból, hogy ki mit mond.
A tettek beszélnek és az alapján a maguk képére akarják formálni a többieket.
Hátha akkor nem tűnik fel a hiátus.

bölcsbagoly 2014.04.09. 20:19:47

@egysmás: hű de unalmas tudsz lenni te kullancs....

egysmás 2014.04.09. 20:32:28

@bölcsbagoly: te sem tudtad, hogy Uz Bence nem író volt, hanem szereplő.
Ha lenne önkritikád, tanulnál...

bölcsbagoly 2014.04.09. 20:42:30

@egysmás: kopj le, tudtam, mert megvan a könyv a könyvtáramban!

egysmás 2014.04.09. 21:08:12

@bölcsbagoly: és kifestetted az összes oldalt?

sírjatok 2014.04.10. 08:52:50

@egysmás: "A kulturfölény ebből látszik, nem abból, hogy ki mit mond."

Egy bokszmeccsen ha kikapsz, akkor is azzal nyugtatod magad, hogy de te biztos műveltebb vagy? :)

sírjatok 2014.04.10. 09:02:48

@kovi1970: "Balfasz fideszesek! Az orbánotok eleve hendikeppel indult. Aki mást mond az egész egyszerűen hazudik."

A hendikep az akadályozottat, gyengítettet jelent, nem pedig előnyben lévőt, ahogy a szöveged többi részéből gondolhatnánk.

Ez már a baloldali "kulturfölény"? (kultúrfölény lesz az mellesleg, de hát kicsire nem adunk, egy-két ékezet ide vagy oda...)

egysmás 2014.04.11. 08:23:44

@sírjatok: mivel ippeg az oktatásügyi rezsidémon kapcsán egy jobboldali jegyezte meg, hogy Úz Bence irodalmi munkássága nem ítélhető meg racionálisan, miközben a fenzi szerző műveit a fidesz be akarta tenni a a nemzeti alaptantervbe, a kultúrfölény (tableten gyakoribbak az elütések) pusztán jelzője a baloldalnak. Mint a fidesznek az, hogy nemzeti.

Lehet boxmeccsnek titulálni a választásokat, de attól a tény, tény marad.
A fidesz nyert, a jobbosok pedig műveletlenek ésvagy igénytelenek, hiszen a fenti terv után nem következett be egy olyan nyomás aminek hatására az oktatáspolitiával foglalkozókat kibasszák a picsába, mint bunkókat, hanem azóta is szövögetik fondorlatos terveiket, gondolom, Tallérossy Zebulon árulását, mint történelmi tény tananyagba emelését készítik elő.
Vagy a fasz tudja mit csinálnak, de az, amit csinálnak nem csak az ő bajuk, hanem az enyém is, tiéd is, mindannyiunké.