TD_140130_BerkiErzsebet-RekvenyiLaszlo_22.JPGAz Orbán-rendszerben a dolgozók már érzékelni fogják, hogy gátlástalanul eltapossák őket, ha nem szerveződnek meg. Az a látszat, hogy van szakszervezet, az értelmiség hamis valóságtudatának a nyilvánosságban való leképeződése. A munkások már 1948-tól tudták, hogy ez csak kamu, ami magát szakszervezetnek nevezi. Egy sikeres szakszervezeti mozgalomhoz tényleg meg kellene szervezni a munkáltatókat is.

Rekvényi László és Berki Erzsébet beszélgetése a magyarországi szakszervezeti mozgalom múltjáról és jelenéről.

R.L.: Én úgy látom - sokakkal ellentétben -, hogy az Orbán-rendszer kiépülése nem a szakszervezeti mozgalom végét, hanem annak kezdetét jelenti.

B.E.: Gondolom, ezt arra alapozod, hogy a régit most megsemmisítik és annak a helyén – betöltendő az űrt – majd kialakul egy új, valódi mozgalom.

R.L.: Nem, nem arra alapozom, mert nincs régi, azt már megsemmisítette Rákosi.

B.E.: Azt mondta valaki (tán Bereményi, de erre ne vegyünk mérget), hogy a történelemből nem lehet kispórolni az időt... lehet, hogy így lesz, de nem tudni, mennyi idő kell hozzá. Pillanatnyilag azonban az űr sem elég nyilvánvaló, az eltelt 3 évben a kormány csak annyira szorította háttérbe a mozgalmat, hogy alibinek még jó legyen. Űr van, de ez nem nyilvánvaló, az a látszat van, hogy a szakszervezet az ilyen, erre jó. Pedig persze hogy nem...

R.L.: Hát pontosan ez az amit én prognosztizálok: az Orbán-rendszerben a dolgozók már érzékelni fogják, hogy gátlástalanul eltapossák őket, ha nem szerveződnek meg. Az a látszat, hogy van szakszervezet, az értelmiség hamis valóságtudatának a nyilvánosságban való leképeződése. A munkások már 1948-tól tudták, hogy ez csak kamu, ami magát szakszervezetnek nevezi. Magyarországon, a szakszervezeti mozgalmat 1948-at követően felszámolták, vagyonát államosították, vezetőit kiiktatták a közéletből. Ezzel együtt felszámolták a szakszervezeti érdekek (értsd: a bérből – versenyszféra  és fizetésből  közalkalmazotti szféra – élők érdekei) politikai megjelenítésére képes szociáldemokrata pártot is. Az ezt követő szocialista rendszerben a lenini modell (a „transzmissziós szíj”), azaz a párt politikai érdekeinek közvetítése vált az átalakított szakszervezetek feladatává. Az ennek alapján kiépített „szakszervezeti” rendszert a rendszerváltás után a politikai elit életben tartotta.

B.E.: Szerintem ez túl sommás, a szocialista szakszervezetnek valóságos funkciói is voltak a transzmisszió mellett. Az új politikai elit pedig nem életben tartotta a régit, hanem lassan rájött, hogy hogyan használhatja fel, miközben formálisan is megfosztotta egy sor jogtól és lehetőségtől. A szakszervezetek a gondolatba is belehaltak, hogy ki kellene menniük a munkahelyekről az ágazatokba, és akkor lehetett volna 1992-ben egy jobb Munka törvénykönyvet írni. De ezt a politika se vállalta, mert akkor még túl nagynak látszott a kockázat. Az Antall-kormány egyébként mindent megtett annak érdekében, hogy a szakszervezet ne legyen társadalmi tényező az osztozkodásban, amikor széthordták a „nép vagyonát”. És a kormány széles politikai támogatás mellett sikeres volt ebben – a szakszervezet nem volt tényező. Lehet, hogy az értelmiségnek hamis valóságtudata van a szakszervezetekkel kapcsolatban, de a munkásoknak is volt 25 évük, hogy tényleg megszerveződjenek, de ez nem történt meg, mint látjuk.

TD_140130_BerkiErzsebet-RekvenyiLaszlo_01.JPG

R.L.: Tudtam, hogy nem úszom meg a szakszervezet definícióját. Valószínűleg ezzel kellett volna kezdenem. Szakszervezet, rendszerektől függetlenül, az a munkavállalói szervezet, amely egyéni és kollektív védelmet nyújt tagjainak az őket ért jogellenes lépésekkel szemben, azaz egyfajta kollektív ügyvédség. Másrészt kollektív képviseletet biztosít, azaz egyfajta ügynökségi feladatot lát el tagjainak. Egyfajta „termék menedzser” aki a munkaerőárut értékesíti a piacon. Az összes többi kapcsolódó, járulékos funkció, csak kiegészítő szerepet tölt be, például segélyalapokat működtet, kulturális, sport-, stb. tevékenységet szervez. Ha ebben az értelemben nézzük, akkor a „szocialista szakszervezet” jószerivel csak a járulékos tevékenységgel foglalkozott éremben, ellátott rábízott állami feladatokat, mint az üdültetés, a társadalombiztosítás. Ha elfogadod, hogy a szakszervezetet alapfunkcióinak ellátása teszi szakszervezetté és nem a járulékos dolgai, akkor kíváncsi lennék, hogy a szocialista szakszervezet mire volt jó szerinted.

B.E.: A szakszervezetnek nemcsak jogellenes lépésekkel szemben kell megvédenie a tagjait. Majdnem teljes mértékben jogszerűen rontották le az alkotmánytól kezdve az összes kollektív jogot nálunk. Nem jogsértés, hanem jogszerű eljárások során jogfosztás történt. A szakszervezeteknek meg kellett volna akadályozni ezt. De azt is, hogy a fél ország minimálbéren van bejelentve, teljesen jogszerűen. Vagyis azt akarom mondani, hogy a kollektív érdekvédelem a szakszervezet fő funkciója, annál is inkább, hogy a jogvédelemnek vannak még szervezetei, a munkavállalói érdekvédelemnek csak ez az egy. Ezzel nem azt állítom, hogy a jogvédelem nem feladata, de ma a jog maga sem elfogadható. A régi munkaerőpiaci szerep ma már szerintem nem hozható vissza, az általános szakszervezet megjelenésével majdnem teljes egészében eltűnt például a closed shop (csak szakszervezeti tagot szabad alkalmazni) lehetősége, de ez nem olyan nagy baj, mert közben felépült a munkajog. A munkaerőpiac szabályozásában a szakszervezeteknek ma más jellegű szerepet kellene betölteniük. A társadalombiztosítást egyáltalán nem tartom mellékes funkciónak, ha lennének valódi szakszervezetek, akkor most nem adót, hanem járulékot fizetnénk, és azért járna ellenszolgáltatás, az adóért nem jár. Arról nem beszélve, hogy bizonyos munkában való részvétel fejében nyújt a társadalom a biztosítás keretei között átmenetileg a munkától független javakat, de hogy ez a munkavállalók számára milyen feltételek mellett, hogyan jár, mennyi, stb., abba nagyon is bele kellene szólni a szakszervezeteknek – ha meg tudták volna őrizni a pozícióikat – , miután a rendszert a munkavállalók jelentős részben finanszírozzák, annak hasznait élvezik, ha rossz, akkor meg elszenvedik. Ez a munkaerőpiaci ügynök feladat azért sem annyira szimpatikus, mert a szervezetnek olyan nagy hatalmat adna a tag fölött, amit nem viselünk már el és elvileg sem fér össze a szabad egyesülés és a szabad munkavállalás eszméjével. De el tudok képzelni egy munkaerőpiaci hálózatot a szakszervezetek kezében,  ugyan nem „itt és most”, mert alapfeltételnek tekinteném, hogy a munkáltatókat ösztönözze valami - a jog vagy a gazdaság - arra, hogy ezen keresztül jussanak munkaerőhöz  egyébként ez itt egy lepukkant gazdaság, aminek tényleg nem kell munkaerő, de ez egy másik vita tárgya lehetne. Azt hiszem, a segélyezés is nagyon fontos, most különösen, amikor az embereknek átlagosan is csak egy-két hétre elegendő megtakarításuk van, a szegényeknek pedig csak adósságaik vannak. A szocialista szakszervezet abban volt jobb, mint a mostani, hogy például volt pénze segélyre, valamennyire szervezte az emberek szociális létét-életét, amit most a televízió szervez, mert volt iskolája, ahol legalább a kádereit kioktatta egy kicsit a világ dolgaira. Makroszinten a társadalombiztosítás alanyi joggá válásában a sokat pocskondiázott szocializmusban fontos szerepet játszott, még akkor is, ha egyébként a pártnak szolgáltatott alibit.  Már nincs alanyi jog, és azért is lehetett felszámolni, mert nincs rendes érdekvédelem. Valamelyik párt azt mondta, hogy legyen alanyi jogon jövedelmük az embereknek – mert vannak. Legyen, de amíg azt nem tudjuk elérni, hogy ellássa őket az orvos. Szóval a mostani szakszervezet általában még ezt sem csinálja, a maximum a szolgáltató szakszervezeti modell, a kedvezményes mobiltelefon-előfizetéssel, ami egy blődli szerintem. Vannak persze kivételek, de nem sok és a kollektív eredmény az érdekvédelem területén szabadszemmel nem látható nagyságrend. A munkahelyeken a szakszervezeti vezetőknek helye volt a vezetők hirerarchiájában, persze megvalósították a transzmisszós szerepet is, de ha ügyesek voltak, tudtak segíteni is, és sokszor segítettek is. Megjegyzem, a kultúraterjesztés és az üdültetés sem volt elhanyagolható funkció egy épp hogy iparosodó társadalomban, amikor az apák még parasztok és béresek voltak és a fiúk-lányok meg a városba/iparba mentek dolgozni. De nem ez az alapfeladat, nem vitatom. Persze a szakszervezet nem volt soha a forradalmárok gyűjtőhelye, viszont az általad előbb említett szocdem párt sem.

R.L.: Ez a rendszer szervezetében, vezetésében, tökéletesen megfelelt annak a célnak, hogy a rendszerváltó elitek a dolgozói rétegeket az ország gazdasági társadalmi átalakításának folyamatában a partvonalon kívülre szorítsák.

BE: Kétségtelen, ebben egyetértünk, benne volt az is, hogy a szakszervezeti vezetést mindig is le lehetett választani a mozgalomról és ez folyamatosan így van mind a mai napig, ennek mellékhatásaként a mozgalom meghatározás persze már erős jóindulatú túlzás.

R.L.: Ebben  a minden elemében nem feltétlen tudatos megoldásban – csak röpke és múló zavart jelentettek az újonnan alakult független szakszervezetek. Ezeket gyorsan integrálták a rendszerbe. Aki ebben nem volt partner az elszigetelődött, vagy visszavonult.

B.E.: Ami egyébként magában hordozza az írástudók árulásának mozzanatát is – az a rendszerváltó értelmiség, amelyik először a szakszervezeti formát tudta magára venni, mint legális politikai formát, abban a pillanatban otthagyta a szakszervezetet, amikor legálisan létrejöhettek a pártok, és elment pártpolitikusnak. Ettől kezdve békésen végignézte a szakszervezetek visszaszorításának, erodálásának folyamatát, sőt, itt-ott maga is hozzájárult a dologhoz. Néhányan még élnek és függetlenek maradtak, de valóban, a többség eltűnt.

R.L.: Az államosított, majd az államszakszervezeteknek juttatott vagyont a rendszerváltást követően újra megosztották. Ezzel jelentősen korlátozódott az önálló érdekérvényesítés lehetősége, hiszen csaknem az összes szakszervezetnek, ha nem akart kimaradni a szakszervezeti vagyon újraosztásából, valamelyik konföderációhoz kellett csatlakoznia, ezáltal a vagyonvesztés mellett a függetlenségét is elveszítette.

B.E.: Ez némileg ellentmondásos állítás, szerinted a vagyon miatt kellett konföderációhoz csatlakozni, miközben a vagyon mégis elveszett? Azt hiszem, csak az új szakszervezetek egy részére igaz, hogy aki nem csatlakozott konföderációhoz, nem számíthatott arra, hogy a régi vagyonból részesedik, a SZOT-ból kiválók több esetben sikeresen hasítottak ki ebből a vagyonból darabokat, amit aztán maguk toltak el a háztól. A VIKSZ-en keresztül az újak is tekintélyes vagyonrészekhez jutottak. Konföderációhoz szerintem nem annyira a vagyon miatt, mint amiatt kellett csatlakozni, mert másképp senki nem állt szóba a szervezettel.

R.L.: A kezdetben párt alapokon szerveződött konföderációk kapták meg a vagyont (osztatlan közös tulajdonba, tovább nem osztható!), amelyek az érdemi szakszervezeti tevékenység helyett, mára jószerivel vagyonkezelő szervezetekké váltak. Természetesen voltak kivételek személyi és szervezeti szinteken is, de ezek a társadalmi, gazdasági folyamatokra semmilyen érdemi hatással nem voltak. Ami a vagyonvesztést illeti: ez a törvénnyel megosztott vagyon a konföderációkhoz került, onnét nem vihető ki, vagyonkezelő szervezetek működtetik. Tehát ha egy konföderációs tagszervezet nem ért egyet a szövetség működésével, a vagyonkezelés módjával, stb, akkor mehet, de a vagyon az marad! Ez nem a polgári jogi vagyonközösség szerint működik. Ezért mondtam azt, hogy a függetlenség mellett vagyonvesztés is bekövetkezett. A vagyon egyébként nem veszik / veszett el, csak tulajdonost, vagy funkciót cserélt.

B.E.: Azt hiszem, ez is túl általános megállapítás, hogy a konföderációk párt alapokon szerveződtek. A pártoknak biztos megvolt az a dilemmájuk, hogy kivel hogyan lehetne támogatókat nyerni, az is biztos, hogy a szakszervezetnek valahol baloldalon van a helye, ott meg egy „ismeretlen” ideológiájú MSZP lett, az is biztos, hogy az SZDSZ és a Liga között volt kapcsolat, de ők elvileg sem férhettek össze... szóval a párt alapokon történő szerveződés nem valódi szerveződési elv. Azt hiszem, hogy a valódi elv az volt, hogy a szakszervezetek egymás ellenében szerveződtek, nem utolsó sorban tényleg a vagyon miatt, de azokra az időkre te biztos jobban emlékszel. Az osztatlan közös tulajdonhoz képest azt látni, hogy a régi ingatlanok eltűnnek, újakat vásárolnak, költözködnek, vagyis mozgatják azt a vagyont, amit tovább nem oszthatónak írsz.

R.L.: Elfogadom a politikai alapon történő szervezésre vonatkozó kritikát. Erre vonatkozóan csak részleges információim vannak, mert ezt nagyon diszkréten csinálták. De például az ÉSZT megalapításában Baka Andrásnak (MDF) nagy szerepe volt, Palkovics Imre (MDF) a Munkástanácsokat alapította meg. Az, hogy a szakszervezeti vagyont meg fogják osztani és azt a konföderációk között osztják, sokakat inspirált szakszervezet-alapításra, szélhámoskodtak ott a Kisgazdákhoz kötődő személyek is. De a lényeg azt hiszem a következő: az eredetileg dolgozói tulajdonokban lévő és államosított vagyont szétszedték, kontrollálhatatlan és leválthatatlan apparátusokra bízták. Amit aztán rendesen elkezelgettek…

BE: Hát ez így van.

TD_140130_BerkiErzsebet-RekvenyiLaszlo_02.JPG

R.L.: Az Orbán előtti helyzet a következő: a szervezetlenség és a szervezeti impotencia egyaránt jelen van a szakszervezetek között. Most a korrupt szakszervezeti vezetőkről nem kívánok beszélni, de ilyen is van. A szervezetlenség abból adódik, hogy a dolgozók nagy tömegei ismerték fel a „szakszervezetek” által nyújtott hamis biztonság értelmetlenségét. Ők a lábukkal szavaztak. A versenyszféra jelentős részében minimális a szervezettség, a munkanélküliek túlnyomó többségükben szervezetlenek.

B.E.: Ezzel komolyan összefügg az a kérdés, hogy a munkáltatók is szervezetlenek, mivel hogy a szakszervezetek nem tudták rákényszeríteni őket arra, hogy szerveződjenek meg. A mindenkori kormányok nyakán lógott mindkét oldal, ahelyett, hogy egymással kezdtek volna valamit. A kormány ebben a helyzetben persze mondhatta, hogy „gyertek gyerekeim, na, mi a baj” – majd csinálta, amit akart. Szóval szerintem úgy 1993-ra kiderült, hogy a szakszervezet nem véd meg, addigra lejátszódott a nagy privatizáció és 11-12% lett a munkanélküliség. Aki tag maradt, nem azért, mert komolyan hitte, hogy a szakszervezet majd megakadályozza a tőkét bármiben is, lassan aztán elfogytak.

R.L.: A szervezeti impotencia tünete, hogy a megmaradt „szakszervezetek”, főként a közszolgáltatások, nagyobb állami vállalatok és a közszolgálat területén, részint a „transzmissziós szíj” elvén működnek, részint, kihasználva stratégiai jelentőségüket (pl. közlekedés), összejátszva a menedzsmenttel, zsarolják a teljes társadalmat saját részérdekeik érvényesítésére. Időnként direkt politikai érdekek mentén, politikai támogatással.

B.E.: Nem tudom, mit értesz azalatt, hogy zsarolják a teljes társadalmat, a vasutas- vagy BKV-sztrájk nem zsarolás, ha tisztességesen játszák a dolgot, joguk van mindent megtenni a saját részérdekeik érvényesítésére és nem várhatjuk tőlük, hogy ne csináljanak semmit csak azért, mert mindenki érdekeit nem tudják érvényesíteni. Csakhogy a 2004-2006-os időszakban már semmi más nem történt, mint a zavargások egy elemévé vált a szakszervezeti formájú, de politikai funkciójú tevékenység.

R.L.: Hát, hát. Ezek állami vállalatok a MÁV pl. rendszeresen nem fizette be a TB-t, ebből adtak prémiumokat pályafelújítást stb., aztán amikor fizetni kellett volna, sztrájkoltak egy jót, egyeztetve a menedzsmenttel. Úgy tudom, hogy Borsik Schamschulával is egyeztetett akkoriban erről, aki államtitkár volt. A nyilvánosság előtt meg eljátszották a nagy pankrátorok összecsapását. Valójában a társadalommal fizettették meg a pocsék működést és a szervezetlenséget. Gaskó gördülő sztrájkjáról, amikor a privatizációs bevételből akart pénzt, ne is beszéljünk.

B.E.: Ami a sztrájkokat illeti, azért írtam, hogy ha tisztességesen játszanak, akkor nem zsarolás. De vedd észre, hogy ahhoz, hogy egy szakszervezeti vezető lepaktáljon a munkavállalókkal szembenálló erőkkel, kell egy társadalmi közeg, egy menedzsment, egy államtitkár, vagy kettő :), egy gyenge és tudatlan tagság  stb. Azért tiltakozom bármely sztrájk zsarolásként való aposztrofálása ellen, mert a sajtó ezzel alapozta meg azt a közhangulatot, amelyben a mostani kormány nulla kockázattal, sőt, a társadalom egy részének megelégedésére léphette meg a törvénymódosítást. A sztrájk alapjog, tessék tűrni, hogy egyes emberek nem tisztességesek, ehhez képest esetleges.  Persze, nem ez volt az egyetlen jól megrendezett színdarab a 25 év alatt, és mindet nagyon utáltam, akárki volt kormányon. Egyébiránt a MÁV állami vállalat volt akkoriban, ha rosszul működött, az állam vessen magára.Minden ilyen veszteséget mindig a lakosság fizet, mindegy, mi a formája, legyen a BKV bérlet ára, vagy füstadó. Adott esetben a szakszervezet lehetett bűnbak, de semmi esetre sem okozója a veszteségnek.

R.L.: Az orbáni rendszer a sztrájktörvénnyel, a kötelező kamarai tagsággal, a tagdíjfizetés munkáltatói levonási kötelezettségének eltörlésével lehetetlenné teszi, hogy a szakszervezetek stratégiai területeken vele szemben is felléphessenek.

B.E.: De nem ezek miatt lehetetlen a szakszervezeti fellépés – még mindig vannak jogok, amiket azonban az ilyen módon szétzilált mozgalom már nem tud, illetve nem akar kihasználni.

R.L.: Ebben tökéletesen egyetértünk! A kormány nem fogja felszámolni ezt a rendszert, mert ILO és egyéb egyezmények alapján ezt nem vennék jó néven. De azért sem, mert ez a korrupt- (politikai és gazdasági értelemben) konföderációs vagyonkezelő bagázs készséges kiszolgálója a rendszernek.

B.E.: Hát a nemzetközi egyezményeket kényelmetlen megszegni, meg persze a nemzetközi jogszabályoknak is van szövege, meg szelleme, lehet kísérleteket tenni a szöveg betartása mellett a szellem negligálására... Egyébként úgy látom, eléggé összeszoktak a szereplők, nincsenek komoly, nyílt kritikák vagy támadások, nem szerveznek nagy akciókat, de készséges kiszolgálóknak nem nevezném őket.

R.L.: A lehetséges jövőben nagy tömegek fogják felismerni az előzőekben általam leírt helyzetet. Nagy tömegek fogják a saját bőrükön megtapasztalni a hazai nemzeti kapitalizmus rendszerét, a kiszolgáltatottságot a munkahelyeken és a hivatalokban. Ezzel együtt igen sok magasan képzett fiatal és nyugdíjas értelmiségi lesz abban a helyzetben, hogy megoldást keressen erre a helyzetre. Szóval a robbanóanyag minden eleme az asztalon van. Kicsit még távol egymástól, de ez a távolság rohamosan csökken. A folyamat katalizátor szerepére jelenleg (2 évvel ezelőtt – a szerk.) a Szolidaritást látom alkalmasnak.

B.E.: Ez nagyon optimista kimenet – ami hiányzik ahhoz, hogy valaki az alkatrészekből szakszervezetet szereljen össze, az a tudás, hogy az mégis mire jó, és a hit, hogy tényleg. A tudás már jórészt kiveszett, sőt, azt hiszem, azért nem tanítunk „munkavállalási ismereteket” sehol, mert nem akarjuk, hogy kiderüljön, hogy nem kellene ennyire eltévedt, magányos páriának lennie a munkavállalónak. A nagy tömegek csak akkor ismerik fel a helyzetben a lehetőséget, ha valaki megmutatja nekik. És jó lett volna a Szolidaritás, ha megmarad szakszervezetnek, de nem lesz jó a nagy egyesült szakszervezet sem, ha nem lesz nagyon korrekt és nem tud kommunikálni. Ráadásul egy sikeres szakszervezeti mozgalomhoz tényleg meg kellene szervezni a munkáltatókat is.

 

 

TD_140130_BerkiErzsebet-RekvenyiLaszlo_03.JPG 

Utószó helyett:

Két kérdést érdemes feltenni az írással kapcsolatban: Miért most? Mit várunk ettől?

Évek óta zajlik a vita a bal /ál-bal tartalmáról, a pártok meghatározásáról a politikai térben. Ez a vita a szakszervezeti kérdést nem érintette. Úgy gondoljuk, hogy ezek a kérdések szorosan összefüggenek. Amíg nem teszünk fel világos kérdéseket és nem kísérelünk meg válaszokat adni arra, minként juthattunk el a jelen helyzetbe, addig illúzió a baloldal megújulásáról beszélni. Ezekkel a kérdésfeltevésekkel, válaszainkkal, és a reményeink szerint kibontakozó vitával szeretnénk ezt a folyamatot elősegíteni.

Rekvényi László Érettségi után gyári munkás, bel- és külföldön (NDK) ezzel együtt szakszervezeti tag (SZOT- Vasas Szakszervezet és FDGB  Szabad Német Szakszervezetet Szövetsége) volt a 70-es években.  Ezt követően hivatásos rendőr, bűnügyi területen. Iskolák: Rendőrtiszti Főiskola, ELTE Állam és Jogtudományi Kar. 1989 ben megalapította a Független Rendőrszakszervezetet, majd a Fegyveres és Rendészeti Dolgozók Érdekvédelmi Szövetégét. Tanúja volt a SZOT vagyon megosztásának, majd aktív részese az ágazati vagyon megosztásoknak és a vagyonkezelő szervezetetek felállításának.

 

Berki Erzsébet kutató, munkaügyi kapcsolatok szakértője, főiskolai tanár

fotók: Domaniczky Tivadar

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr155783483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.