„Csökkentjük a gyermekszegénységet!”; „Megszüntetjük!”; „Felszámoljuk” – halljuk politikusoktól mindennap és több évtizede. A Dinamó Műhely három részes sorozatot indított, hogy bemutassa meddig jutottak az elszánt politikusok (első rész: szavak, szándékok és a valóság). Második részben arról „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiáról, 2007–2032” hogyan került kilúgozásra, hogyan tekintenek úgy rá politikusok, mintha nem is lenne.

Kovács Ádám írás

fotó: Flickr / csereháti roma gyerekek fotózták közösségüket egy ENSZ program keretében

Itt hagytuk abba: A szakmai szervezetek üdvözölték a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiáról, 2007–2032 megszületését, azonban a kezdeti nekilendülést folyamatos megtorpanások, 2010 után pedig lényegében a teljes ellehetetlenülés jellemezte. Már a program első évében nyilvánvalóvá vált, hogy az elkülönített hazai és uniós források nem elegendők, hiszen a szükséges összegnek a töredéke állt csak rendelkezésre. Ezért a Programiroda úgy döntött, hogy a programot kicsiben, kistérségi szinten, helyi modellprogramként próbálják ki, és ennek eredményeit látva érvelnek majd a rendszerszintű elterjesztés mielőbbi megvalósítása mellett. E komplex programoknak a részét képezték korai képességgondozási szolgáltatások, a Biztos Kezdet program, közoktatási integrációs programok, ifjúságfejlesztés. Később kibővült informatikai infrastruktúrafejlesztéssel, sőt szociális gazdaságok létrehozásával is.  Azonban az évről évre fokozódó fenntarthatósági-finanszírozási problémák igencsak megnehezítették a szakemberek dolgát. 2010-re aztán a program ebben a formájában teljesen ellehetetlenült. A kormány 1177/2011. (V. 31.) határozata értelmében újjáalakította az értékelő Bizottságot, növelve a tagok számát, ám csökkentve a civil résztvevők súlyát, a Bizottság civil jellegét. A Bizottság elnöke a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár lett, tagjai 11 szaktárca, illetve közigazgatási szerv képviselői, 9 szakmai és civil szervezet, továbbá az egyházak három delegáltja. Emellett annyira ellehetetlenültek az MTA GYEP-Iroda működési feltételei, hogy az 2011-ben meg is szűnt. Később új szerepelőkkel, kevesebb munkatárssal létrehoztak az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában egy kutatócsoportot. A magas szintű, a kormányzattal közös szakmai egyeztetések azóta sorra elmaradnak, szakmai párbeszéd alig-alig fordul elő.

Maga a stratégia sem úszta meg az „átszervezéseket”, hiszen a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia (továbbiakban: NTFS) részévé vált. Ez azonban meglehetősen súlyos szakmai következetlenségre vall, hiszen egyszerre próbál kezelni három (romák, mélyszegénységben élők, gyermekszegénység), egymást részben átfedő problémakört, melyek azonban sok mindenben különböznek is. Az NTFS ráadásul sok szempontból is ellentmondásos dokumentum. Az azt megalapozó helyzetelemzés megbízható ugyan, azonban gyakorlatilag teljes egészében hiányzik az emberi jogi megközelítés. Továbbá egyes részterületeken nem tartalmaz elegendő mennyiségű indikátort, sok esetben pedig csak kifogásolható minőségűeket. A kimeneti indikátorok korlátozottan érhetők el, nagy részük nem teljesíthető (gondoljunk csak a Kormány és az ORÖ keretmegállapodásában vállalt irreális számszerű vállalásokra, mint amilyen például az, hogy 2015-ig 50 000 főnek biztosítanak piacképes szakképzést). Hiába létezik a stratégiának monitoring bizottsága (ráadásul annak működéséről keveset tud a nyilvánosság), ha megfelelő eredmény- és hatásindikátorok híján a beavatkozások eredménye csak korlátozottan mérhető. Arról nem is beszélve, hogy a kormányzat a szöges ellentétét valósítja meg annak, amit a stratégiájában leírt (gondoljunk csak az oktatásra).

Az egyes, a gyermekszegénység felszámolását elérni hivatott programelemek jövője is bizonytalan. Habár van kormányzati szándék a kormányzati kommunikációval szemben már évekkel ezelőtt modellprogrammá vált Biztos Kezdet hosszú távú fenntarthatóságára, annak szélesebb körű kiterjesztése rendkívül lassan halad. Korábban ráadásul gondot okozott, hogy a pályázati kiírásokat megalapozó kormányrendelet későn jelent meg, így finanszírozási gondok is előfordultak. Ezt tetézi, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is csak 293 millió forintot szán a kormány a programra – így aligha lehet szolgáltatást bővíteni, újabb Biztos Kezdet házakat nyitni, az ott dolgozók számára szupervízióra lehetőséget teremteni, a programot összekapcsolni más képesség-kibontakoztató programokkal és szolgáltatásokkal, vagyis továbbfejleszteni és kiterjeszteni a projektet.

Közben hátrányos helyzetű kistérségek tucatjai továbbra is szolgáltatáshiányosak, és ez hatványozottan igaz a gyermekvédelemi, a koragyermekkori szakszolgáltatások vagy a családtámogató és családmegtartó szolgáltatások esetében, miközben általában ezekben a térségekben magasabb az ellátási szükséglet. Ifjúságvédelemről, ifjúsági szociális munkáról mára gyakorlatilag alig beszélhetünk, amelynek egyik fő oka, hogy nincsenek ifjúsági intézmények, sem pedig az ifjúságot célzó szolgáltatások. Vagyis nincsenek olyan közösségi terek, melyek a fiatalok problémáit tudnák kezelni. Sőt, nemrég nagyszámú, főleg városokban működő alapítványi és egyházi fenntartású ifjúsági iroda zárt be, amely „aktus” lényegében az ifjúsági szociális munka ellehetetlenülését jelentette. Ezek az intézmények információszolgáltatást, mentálhigiénés tanácsadást, egyéni segítségnyújtást, továbbá prevenciós foglalkozásokat, illetve kortárs segítő szolgáltatásokat kínáltak a rászoruló fiataloknak. Ezek az intézmények jól kiegészítették az amúgy egyre rosszabb minőségű alapellátást is.

Az alternatív gazdasági programok, mint a szociális gazdaság, a közösségi gazdaság vagy a társadalmi vállalkozások helyett sok helyen a szülők egyetlen legális bevételi forrása az emberi méltóságot sértő és kizsákmányoló közmunka lett. A jól működő, civil kezdeményezésű helyi modellprogramok elterjesztésének pedig nincs sem intézményi, sem pedig forrásháttere. Márpedig jó gyakorlatokat bőven találhatunk: ott van az Igazgyöngy Alapítvány, amit ma már talán senkinek sem kell bemutatni, de vannak más kisebb, mégis eredményes programok, mint amilyen a Roma Oktatási Alap GOOD START – Egy jó kezdet nevű projektje, amelynek célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minőségi óvodai nevelésben való részvételének elősegítése. Miközben a mediáció az egyik leghatékonyabb módszer nemcsak az igazságszolgáltatás és a büntetés-végrehajtás területén, hanem a különböző társadalmi csoportok közötti közvetítés, az alternatív vitarendezés vagy épp az „empowerment” világában, addig annak és más, közösségfejlesztést célzó programoknak a rendszerszintű elterjesztésére nincsen semmiféle kormányzati szándék. Igaz, az utóbbi időben létrejött egy, első pillantásra a szegény gyermekek hasznos és minőségi szabadidő-eltöltését szolgáló program, az Erzsébet-program, csakhogy ez alig szól a legrosszabb helyzetű gyermekeknek. Számos olyan feltétele van ugyanis, mint például az önerő, vagy a 2500 forintos Erzsébet Üdülési Kártya kiváltása, melyet a mélyszegénységben élők nem tudnak teljesíteni.

Ma már pedig nemcsak a társadalmi befogadási célú programok megvalósításával rendkívül sok a probléma, hanem az utóbbi egy-két évben az alapelvekkel kapcsolatban is negatív tendencia rajzolódik ki. Ilyen az, hogy a kormány támogatja, hogy a fogyatékos gyermekek esetében ötvenfős, vagy annál is nagyobb létszámú intézményeket is létre lehessen hozni, de jó példa erre a gyermekek kötelességeinek a túlhangsúlyozása (elég, ha megnézzük a családvédelmi törvény gyermekek kötelességeire vonatkozó passzusait), de ilyen az oktatási integráció helyett a felzárkóztatás törvénybe iktatása (ami gyakorlatilag a „szeretetteljes szegregációt” jelenti) is.

A „Legyen Jobb a Gyerekeknek” új Értékelő Bizottságának 2012-es jelentése is igen sok problémára felhívta a figyelmet, a következtetésekben mégis meglepően optimisták. A tendenciák azonban mást mutatnak. A romló közhangulatnak és életminőségnek, a gyermekszegénység növekedésének azonban nem csak az esélyegyenlőséget célzó programok ellehetetlenülése az oka. Mivel a gyermekszegénység komplex probléma, ezért más ágazati fejlesztések és átalakítások is komolyan hatással vannak erre az egyre válságosabb helyzetre.

Folyt. köv.