Megérteni Ukrajnát – a posztgyarmati állapot
2014.01.31. 00:05
A keleti országrész oroszbarát elnöke, Viktor Janukovics soha nem uralta Ukrajna nyugati felét, az „igazi ukránok” soha nem fogadták el. Világos, hogy ma is két Ukrajna létezik egy államon belül, és e kettő között nagyon kevés az olyan összekötő kapocs. Európa természetesen a stabilizációban érdekelt, de nem tud megoldani évszázados problémákat, mert nem is érti. Ukrajna keleti része Oroszország ölébe hullhat. A folyamat ma ebbe az irányba halad, ha tetszik, ha nem. Ennek megértéséhez lózungok helyett célszerűnek tűnik felvázolni Ukrajna válságának történelmi, geopolitikai és kulturális-vallási vetületeit.
Mitrovits Miklós írása.
Ha meg akarjuk érteni a mai ukrán belpolitikai helyzetet, akkor el kell vonatkoztatnunk azoktól az általános lózungoktól, hogy itt a demokrácia és a diktatúra, az Európa-pártiak és az oroszbarátok párharca folyik, ahol nekünk – természetesen – az előbbiek mellé kell állnunk. Az ukrán válság okai ennél jóval összetettebbek és mélyebben gyökereznek a történelemben. Éppen ezért célszerűnek tűnik felvázolni Ukrajna válságának történelmi, geopolitikai és kulturális-vallási vetületeit.
A bizánci kereszténység felvételével ukránok az oroszokkal együtt kívül maradtak a római kereszténység civilizációs-kulturális területén. Ez elősegítette az orosz-ukrán közeledést és a nyugati kultúrától való elszakadást. Ennél is fontosabb azonban, hogy a mongol-tatár hódítás (XIII. század) következményeként Kijev, mint Rusz fővárosa, elbukott. A XVIII. századra Kijev jelentéktelen várossá vált, kisebb volt, mint Krakkó vagy Lemberg (ma Lviv). E geopolitikai katasztrófa következménye, hogy e hatalmas terület felett állandó geopolitikai harcokat vívhattak egymással a szomszéd hatalmak: Litvánia, Lengyelország és Oroszország. Mindenki e terület felett akarta megszerezni az ellenőrzést. Kijev Oroszország kulcsa – ezzel mind érdekelt fél tisztában volt. E harcok egészen a második világháború végéig rendkívüli emberi áldozatokkal és anyagi pusztulással jártak, ami megakadályozta a nemzeti önazonosság kialakulását.
Elsőként Litvánia szerezte meg a területet (1363), majd a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség Lublinban megkötött uniója (1569) után Lengyelország részévé vált. A területen élő pravoszláv lakosság rákényszerült a katolicizmussal folytatandó együttműködésre. A lengyel lett a kultúra és az egyház nyelve. 1596-ban a jezsuiták nyomására létrejött a breszti unió és kialakult az ukrán unitus egyház (pravoszláv rítus, de Rómát elismerik). Ugyanakkor megoldatlan maradt egy óriási politikai probléma: míg Lengyelország és Litvánia egyenrangú partnerek voltak a duális államban, addig Ukrajnának nem voltak önálló jogai. Ennek következtében az ukrán nemesség ellengyelesedett. Az 1648 és 1654 között lezajlott Bogdan Hmelnyickij-féle felkelés gyakorlatilag egy kozák-lengyel polgárháborút jelentett, ahol – leegyszerűsítve – az ukrán parasztság harcolt a lengyel (és az ellengyelesedett ukrán) nemesség ellen. A harc elvesztése után Hmelnyickij az orosz cárral állapodott meg, mégpedig úgy, hogy a perejaszlavi szerződés (1654) értelmében Ukrajna Oroszország részévé vált volna. Mindez felborította a kelet-európai geopolitikai egyensúlyt, ezért egy újabb háború után az oroszok immár a lengyelekkel állapodtak meg Ukrajna felosztásáról (1667). Ekkor került sor a terület Dnyeper-folyó mentén történő felosztására, amely határvonal több-kevésbé még ma is nyelvi, kulturális és a politikai törésvonalat jelent. A Dnyepertől nyugatra eső terület pedig Lengyelország felosztása (1772, 1793, 1795) után került részben orosz, részben osztrák (Galícia) fennhatóság alá. Az ukrán végeredményben ugyanúgy kolonizált nép maradt, csupán a kolonizátor változott: a lengyel nemesség helyére az orosz került. Ezzel együtt az ukrán lakosság is egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki az orosz állammal és a pravoszláv vallással, hamarosan a lengyel lett a fő ellenség.
Az orosz dominancia következményeként az ukrán lakosság tudatosan és aktívan részt vett az orosz állam felépítésében és megerősítésében. Végbement az ukránok politikai asszimilációja. Az ukrán pravoszláv elit is szoros kapcsolatot épített ki az orosz pravoszláv egyházzal. 1839 után pedig az unitusok is egyre inkább a pravoszláv egyház befolyása alá kerültek. Fontos hangsúlyozni, hogy amíg a lengyel-litván (és belorusz) nemesség folyamatos függetlenségi harcot vívott az oroszokkal szemben, az ukrán földbirtokosok együttműködtek velük.
Ugyanakkor az osztrák fennhatóság alá került Galíciában másképpen alakult az ukránok sorsa. Egyfelől Mária Terézia az ukrán unitus egyházat a római katolikussal azonos jogállásúvá tette, majd átkeresztelte görög-katolikus egyházra. Az volt a célja, hogy az ukrán különállást erősítse az oroszokkal és lengyelekkel szemben. Ez olyannyira sikeres volt, hogy a császár 1848-ban már az unitus parasztság segítségével verhette le a nemesi felkelést. E folyamat következménye, hogy a XIX. század második felében a görög katolikusok elhagyták a lengyel nyelvet, egyre inkább ukránul kezdtek beszélni. Folyamatosan erősödött a kapcsolatuk az orosz területen fekvő Kijevvel is. A galíciai ukránok részt vehettek a parlamenti választásokon, a férfi lakosság széles választójoggal rendelkezett, legális politikai szervezeteket működtethettek és saját nyelven publikálhattak. Mindez az ukrán nemzeti identitás formálója volt és élesen szemben állt a cár uralma alatt élők mindennapi tapasztalatával.
Mély nyomot hagyott a két világháború is az ukránok nemzeti identitásában. Az első háború alatt sem az antant hatalmak – akik az orosz polgárháborúban a fehéreket támogatták – sem Lengyelország nem támogatta Ukrajna függetlenségét. Ugyanis mind a fehérek, mind a lengyelek igényt tartottak egész Ukrajnára. Az 1921-es lengyel-szovjet (rigai) béke katasztrófát jelentett az ukránok számára: Lengyelország megszerezte Galíciát, ahol a lengyel hatalom kemény asszimilációs politikát folytatott, s ezzel együtt megerősödött az ukrán ellenállás, amelyet hamarosan a náci Németország kezdett el támogatni. Ezzel szemben a Szovjetunióhoz került területen pedig a húszas években kulturális fellendülés következett be. Még a nagy éhínség (1932-33) és az azt követő sztálini terror sem váltott ki jelenetős oroszellenséget. A második világháború alatt pedig a galíciai ukránok erősen együttműködtek a nácikkal, s nem csak a zsidósággal, hanem a lengyelekkel is kegyetlenül leszámolnak. Sztyepan Bandera ukrán felszabadító csapatai közel 100 ezer lengyelt gyilkoltak meg. Harcuk azonban sikertelen volt: teljes Ukrajna a Szovjetunió részévé vált.
Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajnában az itt vázolt megosztottság máig erősen jelen van: a keleti rész lakosság orosz nyelvet használ és szorosabban kötődik Oroszországhoz mind vallásilag, mind kulturálisan és mentálisan. A galíciai területek lakossága ukrán nyelvű, a nacionalizmus erősebb (megvannak a függetlenségi hagyományok) és kulturálisan távolabb áll az orosz világtól. A probléma, hogy ez az ukrán nacionalizmus, ez a függetlenségi hagyomány nyíltan a banderista múltban gyökerezik. Mégpedig azért, mert a Bandera vezetésével folytatott harc volt az egyetlen valódi függetlenségi háború, amelyet mind a két korábbi kolonizátor ellen folytattak.
A Szovjetunió szétesésével egy sosem volt posztgyarmati állapotba került Ukrajna, de a több évszázados gyarmati tudat minden mentális, kulturális és politikai következményével együtt tovább él. A keleti országrész oroszbarát elnöke, Viktor Janukovics soha nem uralta Ukrajna nyugati felét, az „igazi ukránok” soha nem fogadták el. Világos, hogy ma is két Ukrajna létezik egy államon belül, és e kettő között nagyon kevés az olyan összekötő kapocs, amely egy nemzetté kovácsolná a lakosságot. Az ukrán nemzetépítés a gyarmati állapotban nem történhetett meg, ma pedig úgy tűnik, hogy nincs rá sem terv, sem akarat. Az egykori gyarmatosítottak ma gyarmatosítóként lépnek fel, felvállalva olyan múltbéli hagyományokat is, amelyek ma Európában elfogadhatatlanok. Európa természetesen a stabilizációban érdekelt, de nem tud megoldani évszázados problémákat, mert nem is érti. Oroszország számára pedig rendkívül kényelmes ez a helyzet. Ukrajnát ugyanis nem Moszkva akarja felbomlasztani, hanem minden jel arra mutat, hogy megteszik ezt a ruszofób nemzeti ukránok, így Ukrajna keleti része Oroszország ölébe hullhat. A folyamat ma ebbe az irányba halad, ha tetszik, ha nem. Kérdés persze, hogy ma érdeke-e valakinek Ukrajna kettéválása? Ukrajna ebben a posztkoloniális állapotában dönthet-e már önállóan, vagy újra kísért a gyarmati múlt?
Szerző: Dinamó Szerk Címkék: történelem ukrajna lengyelország máshol gyarmatok
· 1 trackback komment
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.31. 15:26:02
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
attilaj 2014.01.31. 17:08:51
az, hogy két ukrajna létezne ma egy államon belül viszont gyengének érzem. oké, hogy van különbség a keleti és nyugati identitás között, viszont legalább ekkora van a kelet-ukrajnai (oroszos) és az oroszországi orosz között. persze az is kérdés, a xxi. században mennyire létszükséglet egy állam számára, hogy egynemzetiségű legyen.
Larry Silverstein 2014.01.31. 17:27:26
Engem pont annyira érdekel most mint 2 hónappal ezelőtt.
J.László 2014.01.31. 17:31:40
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.31. 17:37:15
Pravoszláv rítus? Mi az? Ilyennincs, mint ahogy katolikus rítus nincs. Az ukrán unitusok (görögkatolikusok) bizánci rítusú katolikusok. Azt meg kiemelni, hogy egy katolikus elismeri Rómát elég vicces...
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.31. 17:39:47
Qfajka 2014.01.31. 18:41:32
maria.blog.hu · http://maria.blog.hu 2014.01.31. 19:05:39
Miféle "posztgyarmati" sorról beszél a kedves posztoló?
Posztgyarmati sorba ugye azok az országok kerülhetnek, amelyek megelőzően egy másik ország gyarmatai voltak.
Tisztában van a kedves posztoló a gyarmatosítás mibenlétével?
A Szovjetunió tagköztársaságai egyáltalán nem voltak gyarmatai a Szovjetunión belül az Orosz Tagköztársaságnak.
Istenem, és ezeket a nettó ostobaságokat rakja az Index ki a címlapra... :(
BigPi 2014.01.31. 19:13:38
Mi lesz Ukrajna harmadik részével, amiről mindenki olyan könnyen megfeledkezik. Magyarán Kárpátaljával.
Kaphat-e egy különleges autonóm státuszt a felbomló Ukrajnán belül, vagy esetleg teljesen ön álló állammá alakulhat-e?
Ja és nem a Magyar országhoz való csatolásra gondolok. Már, csak azért sem, mert hozzánk is, csak mint szövetséges állam van értelme csatlakozni.
béla a görög (törölt) 2014.01.31. 19:16:49
De ahogy Jugoszlávia szétesett, szétszedhető Ukrajna is... és létrehozható egy Ukrajna2 ahogy az összes szláv állam is létrehozható volt. Aztán hogy megéri-e...?
Mi 'távolabb' lennénk Moszkától...
Qfajka 2014.01.31. 19:36:37
Qfajka 2014.01.31. 20:56:53
Qfajka 2014.01.31. 20:59:51
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.31. 21:07:57
Az uniátusok nem önállóak, hanem katolikus részegyházak. Autonómiájuk változó, pl. a magyar uniátusok autonómiája sokkal kisebb, mint az ukránoké.
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.31. 21:11:34
A legtöbb uniátus nem tért vissza Rómához, hiszen nem lehet oda visszatérni, ahol Sosem voltál. PL. Az ukrán uniátusok Sosem voltak Róma alatt.
S uniátus nem csak ex-ortodox lehet.
maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.31. 21:14:14
Ez ismét téves, először keleti katolikus volt az ukrán uniátus egyház, majd görögkatolikus lett? Ez abszurdum.
Qfajka 2014.01.31. 22:58:46
Elvitatkozunk valami tök lényegtelen dolgon :)
Gyingizik 2014.02.03. 10:51:27
Gyingizik 2014.02.03. 10:52:36
Gyingizik 2014.02.03. 10:55:54
Az igazi Török Szultán 2014.02.03. 21:03:23
Deryan 2014.02.19. 20:25:22
Ebben én nem lennék olyan biztos.
A kaukázusi barátaim a 80-as években éppen arról panaszkodtak, hogy az orosz gyarmatként kezelik hazájukat. Magam is tapasztaltam ezt egy néhányszor ott jártamkor.
Utolsó kommentek