Mi a közös Pelczné dr Gáll Ildikó fideszes és Sarah Palin republikánus politikusokban? Mi a különbség Szaud-Arábia és az Egyesült Arab Emirségek között? Jobb-e a magyar nőknek mint az "araboknak"? Széljegyzet a politikai reprezentáció és a valódi esélyegyenlőség kérdéséről a poszt-kolonialista feminizmus szemszögebol. Csánó Szabina írása.

Történelmi esemény részese lehettem novemberben: a rendszerváltás óta először Nőkongresszust szerveztek Magyarországon. Ráadásul mindezt kereken száz évvel a Nők Nemzetközi Választójogi Szövetségének kongresszusa után. Ugyan az általános szavazati jogért ma Magyarországon már nem kell küzdeni, még mindig van elegendő ok arra, hogy hasonló események rendezzenek. Ezek közül a Nőkongresszus margójára most csak egyről szeretnék beszélni. Arról, hogy a nemek közötti viszony nem akkor válik valóban egyenlővé, ha nemzetállami keretek között gondolkodunk, hanem akkor, amikor nem teszünk különbséget férfiak és férfiak, valamint nők és nők között sem hazai, sem globális viszonylatban.

Ugyan még bőven van miről beszélni országos szinten is, nem árt, ha olykor a többi ország és kultúra közti viszonyrendszerrel is foglalkozunk. A politikus-kerekasztal során jutott eszembe – amiről szinte kizárólag a női kvóta nyomán születtek cikkek –, hogy tátong itt még egy hatalmas űr. A Fidesz képviseletében Pelczné dr. Gáll Ildikó, egyben a párt elnökségi tagja, ugyanis tett egy olyan kijelentést, amit nem lehet szó nélkül hagyni, és amivel személyét Sarah Palinhez, az amerikai Republikánus Párt jobbszélre húzó Tea Party csoportosulásának korábbi elhibázott reklámarcához tette hasonlatossá.

A kongresszus délutánján egy amerikai típusú panelbeszélgetés volt, amely során az egyes pártok jelen lévő tagjai több téma, így a női kvóta és a bántalmazás tekintetében is vitába bonyolódtak. Ekkor hangzott el Pelczné szájából az ominózus gondolat. A kvótával kapcsolatos vita során felmerült, hogy Magyarországon a nők parlamenti képviselete mindössze 9 százalék, amivel Európában a sereghajtó címet lehet csak kiérdemelni. Ez az adat számos esetben és több forrásból is megjelent a nap folyamán, viszont ebben a szekcióban kiemelt szerepet kapott. Szabó Tímea (PM) azért hozta fel, hogy az Egyesült Arab Emirátusok 17,5 százalékos adatával és 82. helyezésével bizonyítsa: Európán kívül is lehet ezt jobban, hiszen mi ezen a listán csak a 119-ek vagyunk. Ugyan tény, hogy már ez az összevetés is felvet némi aggályokat a Kelet-Európa–Közép-Európa–Nyugat Európa összehasonlításokra érzékeny hallgatóban, Pelczné reakciója ennél sokkal inkább túlmutat.

Amint a panel során újra hozzá került a szó, indulatosan kijelentette, hogy hiába példálózunk más országokkal, mert szerinte igenis jó Magyarországon élni. Nem utolsósorban azért, mert míg bizonyos országokban a nők bábként és díszletként funkcionálnak a parlamentben, addig neki, mint magyar nőnek legalább van jogosítványa, és szabadon oda vezethet, ahová akar. Nem úgy, mint az Egyesült Arab Emirátusokban élők, ugye.

Érvelése egészen megdöbbentő, hiszen ha megpróbáljuk felfejteni a mondanivaló mélyebb rétegeit, rögtön látható az általa szándékolt rejtett párhuzam. Pelczné szerint ebben az arab országban a nők nem szabadok, nem vezethetnek autót, és politikai képviseletük is csak szimbolikus erejű. Eközben Magyarországon lehet, hogy jelenleg kevés a nő a parlamentben, viszont szerinte senki ne mondja azt, hogy az itteni nők helyzete rosszabb az Emirátusokban élő elnyomott nőkénél. De várjunk csak!

A közelmúltban sokat lehetett olvasni a szaúd-arábiai nők sorsáról, pontosabban arról, hogy október végén tüntetést szerveztek, hogy tiltakozzanak a mozgásszabadságuk korlátozása ellen. Ebben az országban ugyanis máig nem vezethetnek a nők, ráadásul szavazati joguk is csak a 2015-ös választáson lép majd életbe, utolsóként a világ országai között. Szemben az Egyesült Arab Emirátusokkal, amely ugyan Szaud-Arábiával szomszédos ország, és nevében szintén szerepel az „arab” szó, viszont a nők vezethetnek, és noha nem olyan régtől és beépített korlátokkal, de szavazhatnak is. Ilyen körülmények között pedig, ahogy láttuk, a nők jelenleg nagyobb arányban vannak jelen a helyi törvényhozásban, mint Magyarországon.

A nézőtéren hallgatva ezt a félrecsúszott példát akaratlanul is Sarah Palin megnyilvánulása jutott eszembe. A republikánusok 2008-as alelnökjelöltjének külpolitikai ismeretei ugyanis hírhedten csekélyek voltak, és egyik interjújában például Észak-Koreát nevezte meg az USA szövetségeseként. Pelczné ugyan nem pályázik külpolitikai posztra, de ha érvelni szeretne egy példával, ráadásul a Fidesz női tagozatának elnökeként, akkor illene tudnia, hogy melyik ország melyik, és melyikben milyen jogai vannak a nőknek.

Ugyanakkor jelen esetben a tévedés nemcsak a külpolitikai ismeretek hiányáról árulkodik, hanem arról a sokkal nagyobb hiányosságról is, hogy az „arab” (vagy ráadásul „muzulmán” és nem is muszlim) nők egy homogén masszát képeznek számára, akik passzívak, elnyomásban élnek és lefedett testtel (de minimum fejjel) járnak az utcán, ha éppen megengedik nekik. Természetesen az adott régióban élő nők egy jelentős része valamiféle elnyomás áldozata (ahogy nálunk is), számos példát olvashatunk erről nap mint nap. Azt viszont senki sem gondolhatja, hogy ebben a sokszínű közegben (a „mesés közel-keleten”) minden egyformán működik, és minden nő egyformán elnyomott díszlet. Ellenkező esetben kár értetlenkedni, ha külföldről keverik Bukarestet Budapesttel.

Míg Európa középső területein élők érzelmesen reagálnak minden olyan kijelentésre, amely inkább összemossa az itt élő kultúrákat, előszeretettel alkalmazzák a két esszenciális pólust éppúgy a mindennapokban, mint a politikai életben. A „Nyugat” az örök viszonyítási pont, amely kiszipolyoz és uralkodik, a „Kelet” pedig fejlődő országok labirintusa, ami még tőlünk is keletebbre van (jól mutatja ezt az ismert Junkies sláger is, melyben a Kelet „itt” van). Ha pedig a nemi viszonyokat is ilyen lejtőre helyezzük, akkor a keleten élő, fejüket beburkoló nőknek is alacsonyabb státusszal kell rendelkezniük. Annak ellenére, hogy a lecsupaszított kategóriáknak szerepe van a gondolkodásunk stilizálásában, attól ezek a konstrukciók még sekélyesek maradnak. Vagyis valóban van, ahol nem vezethetnek szabadon a nők, de korántsem mindenhol. És van olyan ország is, ahol a ők által is fenntartott macsó politika dívik, de szerencsére a nézőpontot illetően még ott is akadnak kivételek.

A kép pedig akkor válik még bonyolultabbá, amikor Pelczné az egységesen elnyomottnak tekintett közel-keleti nők fölé helyezi a magyar nőket, miközben vélhetően elítéli a „nyugatias” szabados gondolkodást. Orienalizmusával a stilizálás kedvéért egyrészt összemossa az európai (és amerikai) térfelet, megalkotja a keleti pólust, amelyben a férfiaknak sem szán igazán tetszetős szerepet, ezzel egy időben viszont a párt politikáját ismerve azt is látjuk, hogy a nyugatias, antiklerikálisnak és egységesen liberálisnak vélt genderszemléletet is elutasítja. Zárt kategóriákat alkot, amelyek érvelésétől függően relativizálódnak. A nemi egyenjogúságot tekintve azonban úgy tűnik, hogy számára a sláger mégiscsak a régi, „csak újabb változatban”.

fotó: Flickr/ Melissa Brewer