Nelson Mandela 1918 - 2013

Reagan bojkottálta, Thatcher szerint terrorista volt, az angol alsóház jelenlegi elnöke ifjúkonziként egyenesen az akasztását követelte. Mandela, aki nem csak a dél-afrikai, hanem a globális szegénység ellen harcolt. Kaufer Virág írása.

 

 “Küzdöttem a fehér dominancia és a fekete dominancia ellen egyaránt. A demokratikus és szabad társadalom eszméjét dédelgettem, melyben mindenki harmóniában élhet egymással, egyenlő esélyekkel. Ez egy olyan cél számomra amelyért élek, de ha szükséges, ezért a célért meghalni is kész vagyok.”

Két napja otthonában elhunyt Nelson Mandela, a nemzetközi baloldal egyik nagy alakja, Dél-Afrika első fekete elnöke. Mandela pártja az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) egy kimondottan baloldali szerveződés volt. Kiáltványukban többek között földet követeltek a földnélküli gazdálkodóknak, rövidebb munkaidőt és a megélhetéshez elegendő bért a munkásoknak. Érthető ezek után, hogy Reagan és Thatcher nehezményezték Mandela szabadon engedését és a brit miniszeterelnök  az ANC-t terrorista szervezetnek titulálta. Teddy Taylor, Thatcher első embere Mandelát lelövette volna, az angol alsóház jelenlegi elnöke John Belcow pedig fiatal konziként diáktársaival Mandela akasztását követelte. Cameron volt az, aki bocsánatot kért először a brit konzervatívok Mandela-ellenessége miatt.

Az amerikai konzervatívok ennél még messzebbre mentek: az 1986-os apartheid ellenes törvényt Reagan erkölcstelennek és visszataszítónak találta, a keresztény amerikai jobboldal pedig az ANC-t többször is kommunistának titulálta.  Reagan és kormánya sokat fektetett a dél-afrikai kormánnyal folytatott kereskedelem fenntartásába, az apartheid elleni tiltakozásul meghirdetett globális kereskedelmi bojkott ellenére.

Elnökként azonban sokan bírálták Mandelát a baloldalról, mert nem tett meg mindent az egyenlőtlenség és a szegregáció végleges felszámolásáért és mert beilleszkedett az egypólusú, neoliberális világrendbe. Hazájának baloldali radikális fiataljai ma is bírálják, mert szerintük a megbékélés  politikája nem a nincstelen feketék, hanem a fehér elit érdekeit szolgálta. Zizeknek abban biztosan igaza van, hogy lehet tovább haladni a mandelai úton a társadalmi igazságosság felé.

Mandela egyike volt azon vezetőknek, akik számára még a morális mérce a politikai munkásság alapja: a modern Dél-Afrika korrupciós botrányoktól zajos és a társadalom megosztásával operáló politikai elitjére ez már nem jellemző. Nem volt forradalmár, de eszmeiségében kitartó és radikális volt. Igyekezett hazáját a stabil demokrácia útjára segíteni és személyes áldozatokra is képes volt politikai küldetéséért.

Bár Obama az elsők között fejezte ki részvétét, Mandela 2008-ig szerepelt az Egyesült Államok terrorista adatbázisában, és annak idején nyilvánosan tiltakozott az iraki háború ellen. 2005-ben igazságosabb globális gazdasági rendszert, méltányos kereskedelmet követelő beszédében a G8-nak az alábbi szavakat intézte: “Ahol szegénység van, ott nincs igazi szabadság. A világ nem szavakra hanem cselekvésre éhezik. Az új évszázadban még mindig milliók vannak rabszolga sorban, láncra verve, a szegénység börtönében. Itt az idő, hogy kiszabadítsuk őket.”

Öröksége nem csak az apartheid elleni küzdelem, de a társadalmi egyenlőtlenségek elleni fellépés is. Büszke lenne azokra az egyetemistákra, akik nyomdokaiba lépve folytatják a társadalmi igazságosságért folyó harcot és vállalják a generációjukra háruló felelősséget.  

Számomra Mandela személyes példakép. Halálhírét megkönnyeztem, és első gondolatom az volt: ismét halványabb lett egy korszak fénye, amelyben a politika nem csak üzleti vállalkozás; amelyben az elvek melletti kitartás, a személyes példamutatás és a személyes áldozat a politikustól még nem volt idegen.

Hamba Kahle Nelson Mandela. Nyugodjék békében.

Kép forrása: http://archives.nelsonmandela.org/home

Kaufer Virág

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr375679872

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dél-Afrikáról 2014.01.12. 11:49:48

Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vír...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zöld_Dani 2013.12.07. 10:36:49

Beszarás, h ilyen szalonképesnek tartott figurák, mint Teacher, Reagen meg a többi így gondolkodtak erről az emberről.

VKaufer 2013.12.07. 10:46:39

ezek után nem lehet csodálkozni, hogy olyan sokáig tartott az apartheid Dél-Afrikában.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2013.12.07. 10:55:26

érdekes írás. ma is tanultam valami érdekeset. köszönöm!

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2013.12.07. 14:21:12

@Zöld_Dani:
Elég érdekes, hogy a Fidesz egy része Reagenből próbál ikont faragni. Pedig Reagen ténylegesen szemkilövető és tüntetőgyilkos volt.
"A kormányzó kabinetfőnöke, korábban az igazságszolgáltatás embere, megyei főügyész, aki a rendcsinálásért felelt, további nyolcszáz rendfenntartót küldött ki azzal, hogy bármilyen eszközt bevethetnek a körülbelül hatezer tüntető ellen. A rendőrök letakarták azonosítójukat, és tonfáikkal nekirontottak a tömegnek. A megyei seriffség vaddisznósöréttel lőtte az egyik közeli épület tetején ülő fiatalokat, emiatt egy ember meghalt, egy pedig megvakult. A kormányzó ezután kihirdette a városban a szükségállapotot, kivezényelte a Nemzeti Gárdát, százakat tartóztattak le."

A bármilyen eszközt megengedő kabinetfőnökéből Reagan később igazságügy-minisztert csinált. A Fidesz Reagen szobrának avatására pedig őt is meghívták beszélni.

Wintermoots (törölt) 2013.12.07. 19:21:43

@eroica:

nekik gondolom elég annyi, hogy reagan jobboldali volt és utálta a kommunistákat. hogy ez mennyire helytálló vagy sem, mekkora relevanciája van 2014 magyarországán, stb. számukra érdektelen, a lényeg, hogy jól hangzik, elvégre világhírű, "nagy" ember volt:)

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.12.08. 06:36:38

"ismét halványabb lett egy korszak fénye, amelyben a politika nem csak üzleti vállalkozás"

nyugi, vannak ma is ilyen "politikusok", róluk majd 30 év múlva fognak ilyen szépeket írni.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.12.08. 06:39:50

@Csiken Disztroly: jelenleg a kommunistaterrorista korszakukat élik...

TamasGM 2013.12.10. 14:54:07

Kedves Virág, azt írod, hogy az amerikai keresztyén jobboldal kommunistának tartotta az ANC-t: jó ideig - ez börtönbüntetésének vége felé változott meg - maga Mandela is kommunista volt, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság híve. Amint erre - sajnálatos módon - Lovas István hívja föl a figyelmet a MAGYAR NEMZETben, Joe Slovo (akinek eredeti teljes nevét is föltünteti, nehogy kétség lehessen Joe Slovo - senki által nem tagadott - zsidó származása felől), az SACP (Dél-Afrika Kommunista Pártja) főtitkára a mozgalom egyik vezetője volt, és a hatalomátvétel után az ANC-kormány minisztere. Mandela és az ANC/SACP forradalmi fölszabadító harcot folytatott, amelyben a szovjet tömb Fidel Castro közvetítésével (valamint az angolai és mozambiki - szintén jócskán kommunista színezetű - mozgalmak közreműködésével) volt a segítségére. Ebben a harcban jelentős szerepe volt a fegyvereknek. mandela szelíden és furfangosan másfelé terelte a fölszabadító mozgalmat, amely ma polgári kormányzó párt (nagy bajban). Az élet bonyolult. Barátsaággal TGM
süti beállítások módosítása