Gyors egymásutánban három LMP hír, így az uborkaszezon végén, ebből kettő mélyütés a szocialistáknak. Vagy három. És alig meglepő módon némelyik arról szól, hogy mégsem kell, hogy más legyen a politika. Üdv a való világban, LMP.

Youssu N’Dour írása.

Kép: Azonnali

Első. Demeter Márta januárban kilépett az MSZP-frakcióból és a pártból is. Lépését azzal indokolta egy nyilvánosságra került belső levélben, hogy az MSZP-ben vannak személyek és körök, melyek nem a kormányváltásért dolgoznak, számukra inkább a túlélés a fontos. Szép és erős mondatok ezek, legfeljebb a kekeckedő olvasó kérdezhetné, hogy a Tóth Csaba (!) vezette zuglói pártszervezet elnökségi (!) tagjaként miért volt szüksége közel hét évnyi időre ennek felismerésére a politológusi diplomát szerzett képviselőnek. Ugyanebben az interjúban azt is leszögezte, hogy nem tervez átülni másik frakcióba, "független országgyűlési képviselőként fogok tovább dolgozni." Vagy kérdezhetné azt is, hogy miért éppen akkor lép ki, amikor a frissen miniszterelnök-jelöltté avanzsáló Botka László is ugyanerre a következtetésre jut a pártjabeli kollaboránsok kapcsán.

Aztán persze, illusztris elődeihez hasonlóan, a türelmi idő letelte után Demeter Márta is átült: az LMP frakcióban folytatja pályafutását. Ebben az a meglepő, hogy nincs benne semmi meglepő. Ez a pártváltás bevett forgatókönyve Magyarországon és némely friss, kelet-európai demokráciában. A meglepő inkább az tehát, hogy a bevett – és romlottnak minősített – politikai gyakorlattal retorikailag élesen szembenálló LMP ugyanazt a gyakorlatot követi, mellyel legalábbis neve alapján élesen szembenáll: simán, lazán és aggálymentesen bodyshoppingol, ahogyan ezt a többi párt is szokta (elsősorban a Fidesz).

Második. Szél Bernadett bejelenti, hogy ő az LMP miniszterelnök-jelöltje. Ismertsége és népszerűsége alapján joggal teszi. Ami mégis figyelemre méltó, hogy ő az első ellenzéki politikus, aki Botka László bejelentkezése után nevezi meg magát, egyszersmind le is szűkítve azt a kérdést, hogy milyen módon hajlandó az LMP részt venni valamiféle ellenzéki együttműködésben. (Karácsony Gergely évek óta 0-1%-os pártja általi jelölésének merőben taktikai jellegét jól mutatja a zuglói polgármester egyedüli "új pólusos" jelenléte Botka kapitány jéghegyre váró Titanicján a ballib értelmiség által ignorált szegedi találkozón.)

Az üzenet, nem vitás: az LMP, ahogyan korábban is mondta, nem vesz részt az ellenzéki pöcsölésben (aka összefogás), a maga útját járja.

Azért figyeljünk a részletekre is: a miniszterelnök-jelölti bejelentés az ATV-n történt, a baloldali törzsbázis Fox News-án, Ron Werber kampánytanácsadóiként való megnevezése pedig a 168 órának adott interjúban, ugyanezen bázis másik kedvelt orgánumában.

Harmadik. Igen, Ron Werber az LMP tanácsadója lesz a 2018-as kampányban. A három hír közül talán ez a leginkább váratlan és így a legfájóbb a szocialista aktívának. A jobboldali narratívában a gyűlölet karmesterének bélyegzett, a szoci emlékezetben ellenben a 2002-es váratlan győzelem kovácsaként méltatott Ron Werber is átült: a Fideszt és az MSZP-t egyaránt szapuló LMP stratégájául szegődött.

Magyarországon néhai Arthur Finkelstein mellett egyetlen kampánytanácsadó vált politikai ikonná: Ron Werber. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a váltással nem a még pár hónapja Botkát támogató tanácsadó, hanem új gazdája kockáztat inkább, amint erre Böcskei Balázs okosan rámutatott egy Facebook bejegyzésben: „Ron Werberrel egy diskurzust is magukra vesznek, egy hitelességi problémát.”

Távol álljon tőlem, hogy politikai döntéseket moralizáló módon kommentáljak. Az LMP-nek, mint bármelyik más pártnak, szíve joga eldönteni, hogy mennyire ragaszkodik évtizede hirdetett értékeihez és mennyiben tekinti a rugalmas elszakadás politikai stratégiaváltásához illeszkedőnek.

Ezekből a hírekből két dolog rajzolódik ki. Az egyik az, hogy eszközeiben, döntéseiben az LMP is csatlakozik az általa stigmatizált reális politikához, ha érdekei úgy kívánják. A politikai defloráció nem új dolog, minden szűzen induló átesik rajta professzionálissá válásának valamely kritikus pontján.

Az LMP elsődleges cél immár nem a politika megújításának mantrája, hanem a demokratikus ellenzéki térfél domináns szereplőjévé válása. Tegyük hozzá, évek óta erre törekszik, és évek óta csak pont ez nem megy. Ki gondolta volna, hogy a korábban Schiffer András fémjelezte párt vállalja azt a kockázatot, hogy a jobboldalon leginkább oktalanul démonizált tanácsadóval erősítsen?

Az LMP „realista fordulata” lenne az, hogy még a (potenciális) táborában is kétes hírnevű Ron Werberrel húz bele, akárcsak az, hogy éveken át az MSZP világát semmilyen kritikával nem illető ex-mesterházys elnökségi taggal, Demeter Mártával erősít? Vagy éppenséggel mindez „csak” az LMP-ben ciklikusan felbukkanó zavarosság most új szintre emelkedésének jele.