"Még ha a titeket ajnározó nyugati sajtóorgánumok 

olykor megdorgálnak is benneteket, 

bizonyára nem készülnek osztályharcra ellenetek! 

Ha mégis, a régi belháborúról van csak szó (...) Megittasulva a győzelemtől, …és megrészegedve a burzsoá közvélemény érdeklődésétől … félreteszitek az egyetlen valóban veszedelmes fegyvert, amivel harcolhatnátok apáitok ellen: … a kommunizmust a kommunistaforradalmat"

vallegiulia.jpg

Forrás: agenziacomunica.net

 

"A világ valamennyi újságírója … kinyalja … a seggeteket. Én nem, kedveseim. Túlságosan is papa-fiacskája képetek van. Gyűlöllek benneteket, ahogy a papáitokat is gyűlölöm. … Félénkek vagytok, bizonytalanok, elkeseredettek …, 

de tudjátok azt is, hogyan legyetek hatalmaskodók, zsarolók,magabiztosak …: kispolgári tulajdonságok ezek, kedveseim. Amikor tegnap a Valle Giuliában összeverekedtetek a rendőrökkel, én a rendőrökkel rokonszenveztem. Mert a rendőrök a szegények fiai. … Nézzétek, mint öltöztetik őket: mint madárijesztők azzal a durva posztóval, mely hadtáptól bűzlik, körlet- és sokaságszaga van. Mindennél rosszabb persze az a lelkiállapot, amelybe juttatták őket …: … elkülönítve, kivetetten …, 

megalázottan, hogy emberi minőségüket a rendőrére cserélték fel …. Tegnap a Valle Giuliában az osztályharc egy töredéke zajlott le: és ti, kedveseim (habár az igazság oldalán), ti voltatok a gazdagok, míg a rendőrök (az igazságtalanság oldalán) a szegények. … 

Még ha a titeket ajnározó nyugati sajtóorgánumok olykor megdorgálnak is benneteket, 

bizonyára nem készülnek osztályharcra ellenetek! Ha mégis, a régi belháborúról vancsak szó. … A hitleri évek köszönnek vissza nyájasan: a burzsoázia önnön kezétől szereti elnyerni büntetését. … Borzasztó jelszavaitok … a hatalomátvételre irányulnak. … Ne gondoljatok többé a jogaitokra, ne kérjétek többé a hatalmat. 

Egy megváltozott burzsoának le kell mondania valamennyi jogáról, s száműznie lelkéből, egyszer s mindenkorra, a hatalom eszméjét. …Hízelgőitek (a kommunisták is) nem mondják meg nektek a banális igazságot: az akárkista jobboldal egy új, idealista válfaja vagytok, mint az apáitok …. … Megittasulva a győzelemtől, …és megrészegedve a burzsoá közvélemény érdeklődésétől … félreteszitek az egyetlen valóban veszedelmes fegyvert, amivel harcolhatnátok apáitok ellen: … a kommunizmust a kommunistaforradalmat. … Ha a hatalmat akarjátok, ragadjátok magatokhoz legalább egy Párt az OKP hatalmát, amely ellenzéki … és elméleti célja a hatalom szétzúzása. Hogy ez a párt időközben elhatározná magát, hogy szétzúzza mindazt, ami ŐBENNE burzsoá, abban erősen kételkedem; még a ti segítségetekkel sem, mivel … vér nem válik vízzé… Mindenesetre az OKP-t a fiataloknak,nosza!"

 

Forrás: Eretnek empirizmus. Osiris, Budapest, 2007. (Szkárosi Endre fordítása)

 

Háttér: "1968 március 1-én – egy korábbi, diákok általi elfoglalást megszüntető rendőri beavatkozást követően – a tüntetők vissza akarták foglalni, ami a rendőrséggel való komoly konfrontációhoz vezetett: 148 rendőr és 478 diák sérült meg, számos letartóztatás volt, nyolc rendőrautót a tüntetők felgyújtottak. (...) Pier Paolo Pasolini verset – jobban mondva töredékes költői prózát – írt a Valle Giulia-i eseményekről." (forrás: Nagy József: 1968 Olaszországban)

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr1612427147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamás Nagypál 2017.04.16. 19:46:53

"Az OKP-t a fiataloknak" A sztálinista OKP-t, ami az autonomista baloldal helyett inkább a kereszténydemokratákkal kötött szövetséget, hogy megakadályozza a kommunista forradalom kitörését Olaszországban? Pasolini kiváló író és filmrendező volt, de sajnos hajlott egy mai szemmel elképesztően primitív populista demagógiára, amivel a prekapitalista parasztságot fetisizálta (lásd pl. www.imdb.com/title/tt0059741/?ref_=fn_al_tt_1.). Ez a statikus osztályfelfogás, ami proletariátust megtalálni véli a modern társadalom egy fix pontján, ahelyett hogy vállalná a megkonstruálásának munkáját az osztályharc dinamikáján keresztül, alapvetően anti-Marxista és anti-kommunista. A nyomorultakat ugyanis semmilyen természetes érdek nem köti össze, éppen ezért tudják őket jobboldali populisták sikeresen mozgósítani. A baloldal nem veheti át kritikátlanul a jobboldalnak az alul lévőkre használt statikus-esszencialista osztályködösítő kategóriáit ("körúton kívüliek," "vidékiek," "félázsiaiak," "keményen dolgozó kisemberek," "nem politikailag korrektek," "a hagyományos családmodell hívei," "kistulajdonukat a cigánybűnözőktől féltők," "állásukat a migránsoktól féltők" stb.) A 21. században még nincsen globális proletármozgalom, ami azt jelenti, hogy a széles nyilvánosságból hiányzik az a nyelv, ami leírná, mit jelent ma az osztályharc. Éppen ezért osztályként értelmezhető proletariátus sem létezik (még). Egymással háborúzó, magukat kispolgárként azonosító elnyomottak vannak, akiket az uralkodó osztály manipulál, többek között az elmúlt évszázadok letűnt munkáskultúrája iránti nosztalgiával.

A rendőrök éltetéséhez pedig: 444.hu/2017/04/16/de-mit-akar-a-rendoroktol-ez-a-lany-feher-tulipannal.
süti beállítások módosítása