A milliószámra felvonuló, a főáramú média által szimulakrumként sokszorosított feministák tömegei azt hiszik magukról, hogy ők valamiféle transzgressziót, lázadást hajtanak végre. A Women’s March résztvevői nem az élet mellett tüntetnek, hanem a kihalás mellett. Van egyáltalán bármi csodálatraméltó a baloldal jövőtlenségében, amikor mint politikai mozgalom az önfelszámolódás és az élő hús technikai elemésztődését tartja támogatandó politikai álláspontnak? Ha jövőt kíván, a baloldalnak vissza kell találnia az élethez, jóllehet egy olyan élethez, amely már nem az ember sajátja.

trump.jpg

Kép: Parmiggiani: Cím nélkül (1975)

Az orgia utáni állapotban vagyunk. Nemcsak szűken vett értelemben, politikai esemény vagy éppenséggel kulturális berobbanás után, hanem az általános ökonómia szempontjából is túl vagyunk a modernitás orgiáján. Az olyan fogalmak, mint a jó, a jel, az ideológia, a gyönyör, a történelem, a növekedés, a szép radikálisan kikoptak és megsemmisültek. Mint Jean Baud­rillard fogalmaz, „minden kategória eljut az általánosítás legfelsőbb fokára, és ezzel elveszíti minden sajátosságát, és beleolvad az összes többibe. Amikor minden politika, akkor már semmi sem politika, és a szónak többé nincs értelme. Amikor minden szexuális, akkor többé már semmi sem szexuális, és a szexualitásról lehullik minden meghatározás. Amikor minden esztétikus, akkor már többé semmi sem szép, és semmi sem csúf, és maga a művészet is megszűnik.”[1] Baudrillard gondolkodásának fontos eleme a homogenitás problematizálása. Szemben az életművét övező félreértésekkel, Baudrillard nem ünnepli a jelek és jelentések totális felbomlását és összekeveredését, hanem éppenséggel ezt a baljós társadalmi jelenséget problematizálja. A sokféleség és látszólagos kulturális pluralizmus mögött a homogenizáció, a valódi különbségeket egyre inkább kirekesztő társadalmi mozgás figyelhető meg, amely az egész bolygónk ökoszisztémájának összeomlásával fenyeget. Úgy tűnhet, mintha példátlanul sokféle életmód, nemi identitás, művészeti irányzat és fogyasztási és politikai lehetőség közül válogathatunk. Ezek a felbomlott, összeomlott dolgok és jelenségek azonban nem állítanak össze valóságos különbségeket és igazi heterogenitást, ezek szimulációk, az identitás foszlányainak ismétlései és véget nem érő, valóságon túli megvalósulásai csupán.[2]

Írásunkban az aktuális amerikai politikai helyzet konzekvenciáit kívánjuk levonni a baloldal számára. Arra a kérdésre kívánunk válaszolni, hogy az újjáépítés reményében a baloldalnak miképpen kellene reagálnia az új politikai jelenségek keltette kihívásokra. Elsősorban azt kell felismerni, hogy az aktuális történelmi helyzet korántsem egyedülálló. Baudrillard gondolkodására rendkívüli hatást gyakorolt Georges Bataille filozófus és esztéta. Az 1930-as évek folyamán mély politikai és gazdasági válságba keveredett a francia Harmadik Köztársaság, és egyre gyakoribbá váltak a különböző előjelű utcai megmozdulások, politikai tömegmozgalmak. Bataille egy 1936-os esszéjében kísérletet tesz arra, hogy felfedje a fasizmus politikai sikerének a kulcsát. Nézetünk szerint a kortárs politikai fejlemények is a Bataille által megfogalmazott heterogenitás–homogenitás fogalompáron keresztül érthetők meg. Nem azt kívánjuk mondani, hogy a politikai helyzet teljesen ugyanaz volna, mint Bataille idejében, csupán arról van szó, hogy az általa kínált értelmezési keret jó kiindulási pont lehet az aktuális folyamatok megértéséhez.

A homogenitás nem egy specifikus társadalmi jelenség, hanem egy társadalom általános jellegzetessége. A homogenitás „a produktív társadalom, vagyis a hasznosságon alapuló társadalom. Ebből minden haszontalan elem kirekesztésre kerül. Nem a társadalom egészéből, hanem annak homogén hányadából.”[3] Bataille a homogenitást – meglepő módon – a liberális demokráciákkal köti össze, amelyek, nézete szerint, a gazdasági hasznosságnak alárendelt politikai formák, az önmagáért való cselekvés társadalmai.[4] Egyre népszerűbb az úgynevezett politikai korrektség kritikája. Miközben a liberális társadalom igyekszik a nyelvben tiltásokat, megtisztítási praxisokat bevezetni, a nyelv – heterogén jelenségként – folyamatosan szökésvonalakat keres magának, akárcsak a digitalitás mélyén bug-ok, vírusok és trollok formájában. Már médiaközhellyé vált, annak kimondása, hogy bizonyos blogok és chat-honlapok (lásd pl. a 4Chan blogok) meghatározó ágenciát gyakorolnak a politikai életben. Saját túlélése szempontjából a kapitalista rendszer igyekszik fenntartani a homogenitást, azonban a törvénytelen heterogén elemek folyamatosan újra és újra előtörnek. Bataille szerint a heterogén elemek megfeleltethetők egyfajta kollektív tudattalannak, a „megmagyarázhatatlan különbségnek”.[5] A heterogenitás alapja éppen a megmagyarázhatatlanságban, a fejetlenségben és az erőszakos esztétikai vonzerőben rejlik. Szemben a baloldal gyengültségével és impotenciájával, a jobboldali politikai cselekvés képes – legalábbis Bataille szerint – mozgásba hozni az elnyomott heterogenitást. A fasiszta politizálás, valamint általánosságban a reakciós politika olyan politikai esztétikát képvisel, amely „a magasabb formákhoz tartozik. Olyan érzelmeket szólít meg, amelyeket hagyományosan magasztosnak és nemesnek neveznek”.[6]

Az identitáspolitikák által átfertőződött, ám mélyen homogenizáló, sőt univerzalista baloldal nem tud mit kezdeni az olyan különleges esztétikai jelenségekkel, mint a hírhedté, sőt gyűlöletszimbólummá vált ʻKek’, az amerikai ʻalt-right’ zöld béka mémje. A jobboldal felfedezte az internetes mémek heterogenizáló energiáját. Nem ritkán a béka – miközben alantas, nyirkos élőlény – császárként tűnik fel ezekben a mémekben mint a hierarchia és a magasztos társadalmi rend félig ironizáló restaurációja. Az alantasság és a magasztosság ilyen intenzív ütköztetése felülír bármilyen korlátozott racionalitást és elnyomó homogenitást. Rá kell ébrednie a baloldalnak, hogy ő is betöltheti a hegemón szuverenitás korlátozó szerepét, amely a valóság heterogén elemeit száműzi a társadalmi diskurzusból. Ezek az elemek társadalmi válság esetén megbosszulják magukat, és irányíthatatlan formában, kísértetként térnek vissza. A fasiszta politika másik fontos ismérve Bataille szerint az, hogy az általa megszólított tömegek indulatait egyetlen affektív heterogén dologba, mint egy szent tárgyba összpontosítja.[7]

Miközben a nyelvben és az akadémiai státuszában a baloldali teleológiák univerzális dominanciára törekednek (különösen a globális feminizmus, amely kultúráktól és lokalitásoktól tökéletesen elszakadva hirdeti az ún. ʻnői jogok’ elvont univerzalista eszméjét), homogenizáló jellegük ellenére mégis képtelenek a jobboldalhoz hasonló szimbolikus összpontosításra. A milliószámra felvonuló, a főáramú média által szimulakrumként sokszorosított feministák tömegei azt hiszik magukról, hogy ők valamiféle transzgressziót, lázadást hajtanak végre. Ez radikális hiba, mivel az ő álláspontjuk tekinthető mainstream és homogenizáló tényezőnek. Miközben Hillary Clinton a politikai nyilvánosságot purifikálta volna a különböző ʻszélsőséges’ (deplorables) álláspontoktól, addig Donald Trump transzgresszív módon azt fejtegeti, hogy „a világ rendetlen, és tele van gyűlölettel”.[8] A purifikációval szemben a transzgresszivitás „a szabály egyfajta önmagára való visszahajlását” valósítja meg, „a szabály saját transzgresszív formája általi megkísértéseként”.[9] A fasiszta politikus olyan dolgokat mond ki, amelyek kívül állnak a homogén igazságstruktúrákon. Nem azt mondja ki, amit elvárnak tőle, és nem is azt, amit az illendőség és a politikai érzékenység diktál, hanem azt, amely ebből a rendetlen világból felbukkan. Erre a heterogén, felbomlasztó elem felbukkanására valójában a társadalomban mindenki vár, de nem merik kimondani ezt a várakozást. A baloldal valódi válságának feloldásához először saját elnyomó és rendszerfenntartó szerepének megértésére van szükség. Megint Baudrillardra hivatkozhatunk, aki észrevette, hogy semmi sem tűnik el a befejeződés és a halál révén, hanem a szaporodás, a telítődés és a járvány szimulációs állapotában bukkan föl újra.[10]

A marxizmus is a Szovjetunió bukását követően – szimulációs járványként – hibridizálódott a liberális kapitalizmus akadémiai iparával, és így homogenizáló tendenciává vált. Mi ellen tüntetnek?

Ami Trumpban, mint politikai szimulakrumban rendkívül zavaró a baloldaliak számára, az személyének szuverén jellege. A fasiszta politizálás az erő és a hatalom összpontosítására törekszik, amely „különleges, kollektív affektivitást” eredményez.[11] Az Internet nem semleges infrastruktúra, hanem ágenciával rendelkező poszthumán rendszer.[12] Olyan kommunikációs formák termelődnek ki az Internet révén, amelyek a legalkalmasabbak a terjesztésre. Logikája a viralitás logikája, ezért nem lehet meglepő, hogy olyan politikai formák kerülnek előtérbe, amelyek vírusként terjednek.[13] Kibernetikai kultúránk minden aspektusa virális, és az átfertőződésre törekszik. ʻKek’, a rasszista zöld béka ragályos terjedése nem kerülte el a magyar kommentátorok figyelmét sem.[14] Migrációja a kibernetikai hálózatokban kikezdi a homogén, finomkodáson és tolerancián alapuló nyilvánosság-struktúrákat, ami már csak azért is ironikus, mert követői többnyire ellene vannak a hús-vér emberek szabad mozgásának. Olyan társadalom mellett teszik le a voksukat az ʻalt-right’ követői, amelyben a mémek szabadon keringhetnek, az emberi testek viszont lokalizáltak maradnának. Ellenben a homogenitás és az univerzalizmus védelmezői, a Women’s March résztvevői, a szabad népmozgást és a gyűlöletkeltő mémek korlátozását, valamint baloldali mémek előállítását kívánnák elérni.[15] Mindkét álláspont paradoxon, a társadalmi ágencia valós jellegéről pedig a leghalványabb fogalommal sem rendelkezik. Mára nem az ember van a társadalmi rendszer működésének középpontjában, nem amiatt, mert embertelen, fasiszta elnöke volna Amerikának, hanem a technológiai szféra kibontakozása végérvényesen elválasztotta a társadalmi rendszert az emberi igényektől.[16] A társadalom nem emberek gyűjteménye, emberi igények kiszolgálására szakosodott entitás, vagy – ami mindennek az alja – jótékony nővér, akinek az ember ellátása az elsődleges célja. A modern társadalom komplexitása már felülír bármilyen emberi intencionalitást.[17] Az 1930-as évekhez képest újdonság ennek a körülménynek a társadalomtudományi felismerése. A technológia uralkodik a társadalom felett, és nem fordítva. A feminista tüntetők úgy tesznek, mintha ők nem volnának alávetve az össztársadalmi automatizmusnak és a technológia általi propagandisztikus befolyásolásnak, a jobboldali ellentüntetők pedig úgyszintén hisznek az emberi cselekvőképességben. A Vezér hatalmában bíznak, aki felhúzza a kerítést, és ettől egy csapásra újjáépül Detroit autóipara. Mert ugye a klímaváltozás nem létezik, a tudósok összeesküvése...

Komolyra fordítva a szót, és visszautalva a társadalmi automatizmusra: manapság embernek lenni annyi, mint legyőzöttnek lenni. Nick Land egy 2016-os cikkében arra vállalkozik, hogy a baloldal politikai impotenciájának és cselekvésképtelenségének egy új diagnózisát nyújtsa. A modernitás Land szerint „eredendően krónikusan – és mára esszenciálisan – szerencsétlenség, amelyben mégis bekövetkeznek időleges balesetek.”[18] Trump és az ʻalt-right’ győzelme az Egyesült Államokban egy olyan időszerű és fontos baleset, amely heterogenitást fecskendez a már működőkésképtelen globalizáció szánalmas, rothadó, homogén struktúráiba. A rothadás, az alantasság ateológiai szentsége szétveti a felbomlott univerzalizmus maradványait. Újabban baloldalinak lenni már egyenértékűvé kezd válni a vesztes-léttel, a legyőzöttséggel. Mint fogalmaz Land, „egy nekrotikus kollektivista utópizmus nem képezheti az affirmáció semmilyen területét, és senki sem gondolja így.”[19] A feministák nem az élet mellett tüntetnek, hanem a kihalás mellett. Van egyáltalán bármi csodálatraméltó a baloldal jövőtlenségében, amikor mint politikai mozgalom az önfelszámolódás és az élő hús technikai elemésztődését tartja támogatandó politikai álláspontnak? Ha jövőt kíván, a baloldalnak vissza kell találnia az élethez, jóllehet egy olyan élethez, amely már nem az ember sajátja.

Irodalom:

Barabási Albert László (2013) Behálózva: A hálózatok új tudománya (Budapest: Helikon Könyvkiadó)

Bataille, Georges “The Psychological Structures of Fascism” In: Georges Bataille (1985) Visions of Excess: Selected Writings, 1927-1939 (Minneapolis: University of Minnesota Press)

Baudrillard, Jean (1990) “A rossz transzparenciája” In: Sári László, Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrúd (2002) A posztmodern irodalomtudomány kialakulása: A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig – Szöveggyűjtemény (Budapest: Osiris Könyvkiadó)

Gazics György (2017) Alt-right: Áldassék Kek! itt: http://mandiner.hu/cikk/20170121_gazics_gyorgy_alt_right_aldassek_kek

Land, Nick (2002) Sore Losers, itt: https://www.urbanomic.com/document/sore-losers/

Luhmann, Niklas (2010) A modernség megfigyelései (Budapest, AKTI–Gondolat)

Lyotard, Jean-Francois “A posztmodern állapot” In: Jürgen Habermas, Jean-Francois Lyotard, Richard Rorty (1993) A posztmodern állapot (Budapest: Századvég Kiadó)

O’Gorman, Marcel (2015) Necromedia (Minneapolis: University of Minnesota Press)

Sears, Kelton (2017) Seizing the Memes of Production: Meet the army of young leftists fighting a surreal war of ideas on the Internet, itt: http://www.seattleweekly.com/arts/seizing-the-memes-of-production/

Taussig, Michael (1999) Defacement: Public Secrecy and the Labor of the Negative (Stanford, CA: Stanford University Press)

Trump, Donald (2017) The World Is a Mess : Trump Interview with David Muir | ABC News https://www.youtube.com/watch?v=SKEz7_TlTZA

 

[1] Jean Baudrillard (1990) “A rossz transzparenciája” In: Sári László, Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrúd (2002) A posztmodern irodalomtudomány kialakulása: A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig – Szöveggyűjtemény (Budapest: Osiris Könyvkiadó), 90.

[2] Baudrillard [1990] 2002: 89.

[3] Georges Bataille “The Psychological Structures of Fascism” In: Georges Bataille (1985) Visions of Excess: Selected Writings, 1927-1939 (Minneapolis: University of Minnesota Press), 138.

[4] Uo.

[5] Bataille 1985: 141.

[6] Bataille 1985: 145.

[7] Bataille 1985: 147.

[8] Donald Trump (2017) The World Is a Mess : Trump Interview with David Muir | ABC News https://www.youtube.com/watch?v=SKEz7_TlTZA

[9] Michael Taussig (1999) Defacement: Public Secrecy and the Labor of the Negative (Stanford, CA: Stanford University Press), 142.

[10] Baudrillard [1990] 2002: 90.

[11] Bataille 1985: 154.

[12] Marcel O’Gorman (2015) Necromedia (Minneapolis: University of Minnesota Press)

[13] Barabási Albert László (2013) Behálózva: A hálózatok új tudománya (Budapest: Helikon Könyvkiadó)

[14] Gazics György (2017) Alt-right: Áldassék Kek! itt: http://mandiner.hu/cikk/20170121_gazics_gyorgy_alt_right_aldassek_kek

[15] Kelton Sears (2017) Seizing the Memes of Production: Meet the army of young leftists fighting a surreal war of ideas on the Internet, itt: http://www.seattleweekly.com/arts/seizing-the-memes-of-production/

[16] Jean-Francois Lyotard “A posztmodern állapot” In: Jürgen Habermas, Jean-Francois Lyotard, Richard Rorty (1993) A posztmodern állapot (Budapest: Századvég Kiadó)

[17] Niklas Luhmann (2010) A modernség megfigyelései (Budapest, AKTI–Gondolat)

[18] Nick Land (2002) Sore Losers, itt: https://www.urbanomic.com/document/sore-losers/

[19] Uo.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

http://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr2812168390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ricardo 2017.01.30. 15:06:23

Erről a szövegről Kern András „Zenés-táncos Nőnapi Ünnepségének” a szónoka jut az eszembe. Hogyaszongya: „Kérem szépen itt nem segít más, csak a merkantifilista prioritás, a kreaktív tolarens progmatizmus, nem vezet jóra, csak defektizmus! Az innováció kvalifikált, s a gondolatrendszer is originált, csak a polarizáció segíthet át, mint egy szabad szellemi szpartakiád!”

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.01.30. 15:07:56

Ez megint (és újra, és újra, ettől, vagy ezektől a szerzőktől) értelmetlen "posztmodern" halandzsa. Ez pedig azért baj, mert pl. az idióta Trump (Orbán, Putyin, stb.) országlása valóban nagy gond, "jelzésértékű" gond (tehát nem holmi véletlen kis baleset), és foglalkozni kell vele, no meg tenni ellene. De ha egy semleges szemlélő elolvas egy ilyen szöveget, akkor mire fog gondolni? Arra, hogy ez a szerző hülye. Bizony, ezt fogja gondolni. Én, mint balliberális, vagyis olyan aki pártolom a szerző szándékáét, és nagyjából egy oldalon vagyok vele (bár a szélbalosok nagyon hajlanak a tradíció-alapú nyugatellenességre, oda nem követem őket), meg azt gondolom, hogy kár az ilyen szövegekért, amelyek egyszerűen hiteltelenítik a mögöttes szándékot tartalmat, mondanivalót. El kéne már felejteni ezt az értelmetlen posztmodern halandzsázást, ez sehova nem vezet.

Tamás Nagypál 2017.01.30. 17:58:57

"Úgy tűnhet, mintha példátlanul sokféle életmód, nemi identitás, művészeti irányzat és fogyasztási és politikai lehetőség közül válogathatunk. Ezek a felbomlott, összeomlott dolgok és jelenségek azonban nem állítanak össze valóságos különbségeket és igazi heterogenitást"

Nekem szimpatikusabb az a megközelítés, ami a neoliberális kapitalizmust az abszolút homogenitás és az abszolút heterogenitás ellentmondásos szintéziseként írja le. Egyrészt a sztenderdizáció és a radikálisan antidemokratikus protokolláris kontroll globális dominanciája, másrészt a pont ennek a homogenitásnak való ellenállás legitimálása, sőt, kikényszerítése, normatívvá tétele. A posztmodern liberalizmus ennek az ellentondásnak az ideológiai elfedésére tett kísérletek egyike (volt?), ahol a produktív életformák sokaságát a PC és egyéb identitáspolitikai protokollok voltak hivatva szabályozni és kordában tartani, energiájukat tőkévé változtatni. Én nem gondolom, hogy a liberalizmus által támogatott heterogenitás nem volna "igazi," nem menne elég messzire. Ez a rendszer karolta fel anno az identitáspolitikai hasznosságuk alapján az anti-identitáspolitikai mudzsahedineket, és támogatta Clinton és Obama alatt a dzsihadista terrort a Közel-Keleten mint szabadságharcot, vagy törölte el tavaly a náci paramilitáris csoportok anyagi támogatásának tilalmát a kongresszusban (Ukrajna kapcsán). De (és ezt nem a mozgalom kritikájaként írom) a liberális főideológus Soros György is támogatta a Black Lives Matter-t vagy az Occupy Wall Street-et , amik nagy részt éppen az általa képviselt rendszer ellen jöttek létre. Trump fasizmusa szerintem annyiban más, hogy megszűntetve megőrzi ezt az ellentmondást a fehér férfi neoliberális alapon újradefiniált (rugalmas, hibrid, állandóan változó, "performatív") szuverén testében. Mintha a globális kapitalizmus ellentmondásait a lokális hegemón testének misztériumában akarná feloldani (lehet találgatni, hogy "Mi a fenét akar Trump? Hogy fogja megvalósítani a megvalósíthatatlan programját? Kirobbantja-e a világháborút Kínával?"). De a szuverenitás (tehát a politikai rend önkényes döntésekkel való megalapozása) nem a fasizmus sajátja, hanem ugyanúgy jellemzi a liberalizmust: a szuverén erőszak áll Hillary "deplorables" megjegyzése , vagy éppen a felsőközéposztálybeli liberális komentátorok/komikusok prolizásai mögött (ahol a pl. "fehér szemét" herointúladagolásain rihegnek-röhögnek). És persze ott a liberális Obama, aki szuverén önkénnyel ítélte halálra ártatlan emberek ezreit a kirobbanó sikert aratott drónprogramjával. Trump ezen úgy változtat, hogy nyíltan felvállalja az ellentmondást, amit azért tehet meg (és ez a cikkben is benne van), mert feladja az univerzalitás eszméjét (a liberális birodalomépítés ideógiáját--tehát nem az imperializmust mint olyat).

"A feministák nem az élet mellett tüntetnek, hanem a kihalás mellett."

Ezzel én nem értek egyet. A "feministák" (valójában: a Hillary szavazók utcára vonuló töredéke, akik a tüntetők nagyobb részét, de nem egészét adják) a liberális birodalom eszméje mellett tüntetnek, ami számukra vagy világmegváltó ideál, vagy kisebbik rossz Trumphoz képest. Emellett vannak radikális baloldali tüntetések, taxissztrájkok, polgári engedetlenségi motgalmak Trump konkrét intézkedéseivel szemben (pl. muzulmánok kitiltása), amit azért elég nagy cinizmus volna Hillary jövőképéhez kötni. A cikk legnagyobb problémája, hogy az univerzalizmust valamiféle liberális nihilizmussal azonosítja. Most, hogy ez az ideológia katasztrofális vereséget szenvedett, ideje volna az univerzalizmust leválasztani a liberalizmusról és (újra) összekötni a globális osztályharc gondolatával. Enélkül csak a fasizmus esztétikai heterogenitása iránti irígység marad a baloldalnak.