A tegnapi tüntetés a Városligetben megmutatta, hogy az alternatív életmód elterjedése nem jár együtt automatikusan a társadalmi tudatosság erősödésével. Rá kell mutatni, hogy a ”menő” városi életmód és a társadalmi tudatosság nem feltétlenül ugyanaz. A street-food blogok világát nem érdekli, hogy ki és hogyan pihenhet a Városligetben. Ők lennének azok, akik elsőként tesztelnék valamelyik “Liget-terasz” egész napos reggelijét.

Mikecz Dániel írása.

fb_ligetvedok.jpg

Kép: Ligetvédők Facebook

Tegnap a Városligetnél rendőrök bilincsbe verve hurcolták el a fákat és a parkot több mint 100 napja védő mozgalmárokat, majd a beruházó cég verőlegényei foglalták el táborukat. Ezek a botrányos események a konfliktus eszkalálódását jelzik, amelynek egyik következménye az, hogy megnő az általános felháborodás és olyanok is csatlakoznak a tüntetőkhöz, akiket egyébként idejük, energiájuk vagy érdeklődésük híján korábban nem lehetett mozgósítani. Végső soron ennek lehettünk tanúi tegnap délután, amikor a ligetvédők melletti szimpátiatüntetés vette kezdetét. A megjelentek száma azonban sajnos jóval alatta maradt annak, amit a konfliktus témája és intenzitása indokolt.

Az élhető városért és környezetért, az egészséges életmódért folyó közösségi küzdelem: a tankönyvi definíció szerint ez egy posztmateriális vagy posztmodern konfliktus, amelyben jellemzően a magasabban képzett városi középosztály szokott részt venni. A posztmodern aktivizmus egyik fő ismérve, hogy a politikai elköteleződés az életmódon keresztül, alternatív fogyasztási minták segítségével is kifejezésre jut. Vásárlói tudatosság, fair-trade kávé, közösségi és kerékpáros közlekedés, kisgazdaságban termelt élelmiszerek előnyben részesítése. Tény, hogy ezeknek a fogyasztási mintáknak a segítségével is lehet politikai változásokat elérni. Gondoljunk a magyar Critical Mass mozgalomra, amely nélkül sokkal döcögősebben indult volna meg a kerékpáros közlekedésről szóló szakpolitikai diskurzus.

Az alternatív fogyasztáson nyugvó aktivizmus azonban elérte korlátait - bár a Városligetért való küzdelem ennél jóval több. A tegnapi tüntetésen lehet kevesebben lesznek, mint ahányan elmennek majd valamelyik piknikre a lezárt Szabadság-hídon. Széles körben elterjedt a városi biciklizés, visszafoglalták a budapestiek a közterületek egy részét és láthatóan átalakultak a fővárosi fogyasztási minták, azonban ez mégsem segít az olyan nagyon is városi, alternatív ügyeknek, mint a Liget megmentése. Az előbbi életmód-politika ugyanis végső soron depolitizál és demobilizál, azon keresztül, hogy esztétizálja az aktivizmust. Nem elsősorban célokat fogalmaz meg, hanem formákat. A formákat azonban könnyen meg lehet fosztani politikai élüktől. Miért lenne fontos tüntetni a Ligetben, ha egy státuszvadász ugyanúgy meg tudja mutatni magát, pózolhat egy függőágyban a Szabadság hídon is? A közösségi média által is támogatott önreprezentáció és a mozgás szabadsága elegendő, hogy nyertes legyen az egyén az “elismerésért folyó harcban” (Axel Honneth).

Korábban már tiltakozott a Levegő Munkacsoport és Lányi András egy közparkban a fakivágások ellen. Ez az esemény azonban nem idén és nem is tavaly történt, hanem 16 évvel ezelőtt az akkori Roosevelt téren. Akkor is ugyanannyian voltak a tüntetésen, mint tegnap. Az alternatív életstílusok fősodrúvá válását nem követte a politikai, de legalábbis a társadalmi tudatosság megerősödése. Természetesen nem hibáztathatóak ezért a korábbi és jelenkori aktivisták, civilek, azonban érdemes átgondolni azt, hogy ezen körülmények között mi lehet a sikeres mozgósítás iránya, eszköze. A politikai cél eléréséhez szükség lehet új határok, ha kell frontvonalak meghúzására. A street-food blogok világát nem érdekli, hogy ki és hogyan pihenhet a Városligetben. Ők lennének azok, akik elsőként tesztelnék valamelyik “Liget-terasz” egész napos reggelijét. Életstílusok helyett testeket kell mozgósítani. Az egyéni élménygazdagodás helyett koncentrálni kell az erőforrásokat egy-egy közösségi cél elérésére. Tömeget kell alkotni, tömegként kell viselkedni.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

http://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr598872756

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikecz Dániel: Függőágy vagy transzparens: aktivizmus az élménypolitikán túl 2016.07.07. 20:39:01

A street-food blogok világát nem érdekli, hogy ki és hogyan pihenhet a Városligetben. Ők lennének azok, akik elsőként tesztelnék valamelyik Liget-terasz egész napos reggelijét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

röf 2016.07.08. 15:14:03

Kapitális hazugság.
A helyszínen agonizáló ál-ligetvédő, lepukkant fazonok azt sem tudják hol vannak, mi ellen lázonganak...
Szóltak nekik, valakinek az ügyét szolgálják, közben jó mazochistaként veretik magukat.
Elég rájuk nézni :)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu