A késő-kapitalista társadalom az élet tagadása, egy olyan tagadás, amely ennek ellenére megalkotja saját vizuális formáját: ez a spektákulum. Ebből az élettelenségből nincs kiút, „a jelen nem kínál menekülési utat.” A jelentől eltérő jövő víziójának meglelését lehetetlenné teszi „a jövő jövőtlensége”, ahol a választás kizárólag a barbarizmusok fajtái között történhet meg. Korunk normálisnak tekintett társadalmi valósága a Tiqqun nevű francia filozófiai csoportosulás szerint egy „totális háború” csatamezője, amit „neurózis, fóbiák, szomatizáció, depresszió és szorongás” jellemez. A spektákulum szorongató jellege öleli körül a vágyak feltűnéseit, amit kiegészít egy, a gyógyászati ismeretek feletti erőszakos biopolitikai monopólium, az egyén kiüresítése és visszabontása egy genetikai programra: végtelen és értelmetlen funkcionalizmus, a viselkedések ellenőrzése és manipulációja. A Tiqqun szerint ez a Birodalom antropotechnikai vállalkozása. Nem ismerünk magunkra, feszélyezve vagyunk azok közelségében, akik elméletileg „a legközelebb állnak hozzánk”, nem találjuk a Másikat, nem látunk magunk előtt Világokat. A Comité Invisible gúnyosan megjegyzi, hogy „évtizedek marketinges konceptjei kellettek ahhoz, hogy a tiszta tautológia állapotához jussunk. Én = Én.

Horváth Márk írása.

tiqqun_image_1.jpg

Kép: selfcombust.wordpress.com

A késő-kapitalista társadalom az élet tagadása, egy olyan tagadás, amely ennek ellenére megalkotja saját vizuális formáját: ez a spektákulum.[1] Ebből az élettelenségből nincs kiút, „a jelen nem kínál menekülési utat.”[2] A jelentől eltérő jövő víziójának meglelését lehetetlenné teszi „a jövő jövőtlensége”, ahol a választás kizárólag a barbarizmusok fajtái között történhet meg.[3] Az út megtalálásának lehetőségét nem fedik fel előttünk, hiszen amit felfednek, az a spektákulum társadalmának visszafordíthatatlan uralma, egy olyan rendszer dominanciája, amely kimondja és egyben követeli is a megjelenések fontosságát, ezzel megjelenéssé degradálva a közösségi életet.[4] Korunk normálisnak tekintett társadalmi valósága a Tiqqun szerint egy „totális háború” csatamezője, amit „neurózis, fóbiák, szomatizáció, depresszió és szorongás” jellemez.[5] A Szituacionisták által leírt élettelen valóság az 50-es, 60-as évek világa, ami csak tovább fokozódott az ezredfordulóra, amire a teljes életidegenség, az élet tagadása vált jellemzővé.

Mi az oka ennek a paradoxikus jelenségnek: a totalitás, a teljesség ellenében való láthatatlanságnak? A Tiqqun nevű francia filozófiai csoportosulás szerint ezen láthatatlanság oka éppen a társadalom ellen folytatott háború totalitása, ami nem a nyílt offenzívákon, hanem a „krónikus megelőző intézkedéseken” és a „kényszerek a mindennapi életben történő molekuláris szétoszlatásán” alapul.[6] A spektákulum szorongató jellege öleli körül a vágyak feltűnéseit, amit kiegészít egy, a gyógyászati ismeretek feletti erőszakos biopolitikai monopólium, az egyén kiüresítése és visszabontása egy genetikai programra: végtelen és értelmetlen funkcionalizmus, a viselkedések ellenőrzése és manipulációja. A Tiqqun szerint ez a Birodalom antropotechnikai vállalkozása.[7] Antropotechnika, mint egy sajátos ’biohatalom’: a megfigyelések, ellenőrzések és a lehallgatások embertelen világa.

A Tiqqun teoretikia megközelítésére erőteljesen hatott Michel Foucault kései munkássága. Foucault a biohatalom kifejezésen a testre, az életre és az emberi produktivitásra történő erőszakos, de sokszor elfedett hatalomgyakorlást érti. Nagyvállalatok és kormányok ellenőrzik és befolyásolják a társadalmakat ezen biohatalmon keresztül: statisztikák, kérdőívek, elemzések és a népesség szabályozása áll e hatalmak eszköztárában. A francia kollektíva aktivitásának idején azonban már a marketingnek és a digitalizációnak köszönhetően ez a biohatalom egyre inkább összeolvadt a spektákulummal.[8] Testünkkel olvad egybe a spektákulum, radikálisan módosítva azt: az életformák a megmozduló, helyzetbe kerülő és létesülő test lehetőségeit szabják meg, de nem kívülről, hanem belülről, belső lényegiségünkből tör elő a spektákulum rendszerének életidegen akarata: az élettelenség külső szisztémájának meghitt közelsége, mikor már nincs mitől elidegenedni, hiszen az elidegenedés bennünk van. Így írja körül korunk agóniáját a Tiqqun: „Az integráció ebbe a rendszerbe, ami már többé nem megkülönböztethető az imperialista »társadalomba« való integrációtól, nem nyugszik semmilyen »objektív« alapzaton, és megköveteli minden személy permanens önértékbecslését. A társadalom szocializációjának végső pontja a Birodalom, egyben az a pillanat is, amikor minden személy úgy hivatkozik magára, mint értékre, tehát a központi mediáció irányított absztrakció-sorozata alapján.”[9]

A hegemón Birodalom nem ismeri a kint fogalmát, nem létezik számára megfoghatatlan és megragadhatatlan: szimulációk egész rendszerén keresztül áldozta fel magát, hogy megalkossa az Azonost, azt az azonosságot, amely a Másik felszámolásából táplálkozik.[10] Az Azonos a Másik áldozatán keresztül kel életre, de ez az áldozat nélkülözi azt a jelentést stabilizáló és egyben a felesleget felszámoló jelleget, amiről Bataille ír La Part Maudite című művében. Az Azonos élete nemcsak a Másik életének kioltásából táplálkozik, hanem ezen áldozati gesztus totális tagadásából is áll.

A szituacionista és a Guy Debord-i hagyományokon nyugvó politikai és filozófiai aktivista kollektíva a ’90-es évek végén alakult Franciaországban. A Tiqqun teoretikai radikalitása az, ami végső soron a lángokba borult kritika lehetőségét veti fel: a valóság felszámolódása a totálissá és teljessé, kikerülhetetlenné vált spektákulumban erőteljes reakciót vált ki a poszt-szituacionista kollektívából. A munkásságukkal való megismerkedést leginkább a 2008-ban megjelent L'insurrection Qui Vient bemutatása könnyíti meg. A mű a modern kapitalista civilizáció leírhatatlan destrukciójának bemutatásával kezdődik. Hét köre van ezen pusztításnak, ezek az elidegenedés „hét körei”: az egyén, a társadalmi kapcsolatok, a munka, a gazdaság, a városiasodás, a környezet és végül a civilizáció. Korunk politikai és gazdasági valóságát a hét kör krízisének folyamatos menedzselése teszi ki.[11] A kapitalizmus és a piaci nihilizmus két évszázada az elidegenedést egészen az extrémitásig fokozta. Nem ismerünk magunkra, feszélyezve vagyunk azok közelségében, akik elméletileg „a legközelebb állnak hozzánk”, nem találjuk a Másikat, nem látunk magunk előtt Világokat, csupán egy végtelen metropoliszt és a tönkrement vidék romjain szerveződő szánalmas elővárosokat.[12] Az énünktől és a Világtól való elidegenedés jelmondata: „az vagyok, aki vagyok.”[13] Ezen tételen keresztül prezentálja a marketing az összeomlott világot: túl vagyunk már az egyénieskedés és a bizonyos márkákhoz való ragaszkodás korszakain. A Comité Invisible gúnyosan megjegyzi, hogy „évtizedek marketinges konceptjei kellettek ahhoz, hogy a tiszta tautológia állapotához jussunk. Én = Én.”[14] Az uralomnak sohasem volt semmitmondóbb szlogenje, mint ma.[15] A második kör a társadalmi kapcsolatok spektakularizációja: a szórakoztatás mindent körbefonó debilizáló jelensége. Totális elidegenedés során menekültté váltunk saját társas környezetünkben: „az igazság az, hogy teljességgel elszakítottak bennünket bárminemű tartozás és ragaszkodás érzésétől, sehonnan sem valók vagyunk. Ennek az eredménye egyfelől a turizmusra való beteges hajlam és a letagadhatatlan szenvedés. A történelmünk a kolonializációk, a migrációk, a háborúk, és minden társadalmi gyökerünk kiirtásának története. Ez az a történet, ami idegenné tett minket ebben a világban, vendégekké a saját családunkban. Megfosztott saját nyelvünktől minket az oktatás, dalaiktól a TV-s valóságshowk, testünk húsától a tömeges pornográfia (...).”[16] Még ha vissza is tér bármiféle társadalmi kötelék a Birodalom uralma alatt, az nem ugyanaz lesz, „amit elvettek tőlünk”. A harmadik kör a munka szintúgy megszűnőben lévő világa. A Láthatatlan Bizottság korunk munkához való viszonyát totálisan kilátástalannak írja le: nem számíthatunk nyugdíjra, nem gondolhatunk a munkához való jogra, a munkásjogokról nem is beszélve. Nem beszélhetünk többé a prekariátusról, hiszen ez a legalsó, leginkább kizsákmányolt osztály magát még a munka szférájához való viszony alapján határozta meg. Helyzetünk, különösen a mai fiatalok helyzete ennél is kilátástalanabb: nem a munkához, hanem a munka roncsolt világához, a munka lebontódásához és felszámolódásához lehet csak viszonyulni.[17] Az osztályhelyzet meghatározásának és az ellenállás öndefiníciójának problematikájánál sokkal többről van itt szó. A kapitalista kizsákmányolás a spektákulumon keresztül az élet egészére kiterjedt. Már nem a munka az elnyomás helye, hanem az élet egésze: nem éljük az életünket, hanem „eltöltjük az időnket.”[18] A Tiqqunra jellemző kiábrándulás, a negativitásba való radikális elmerülés, az önmegsemmisítés felé tett szuicid gesztus ezen a ponton is fellelhető. Állapotunk nem a kiábrándulás állapota, hiszen ekkor még reményekkel, valamire irányuló reális vagy irreális vágyakkal kell, hogy rendelkezzünk. Már rég túlvagyunk az elköteleződések és a várakozások időszakán. A Comité Invisible egy olyan generációról szól, AMI MÁR SEMMIT SEM REMÉL. Az elidegenedés negyedik köre a metropolisszá degradálódott városi környezet, amely a klasszikus értelemben vett város mellett a vidéket is kivégezte. Így írja körül ezt a környezetnek már nem nevezhető hipervalós zónát a Comité Invisible: „(...) egy teljesen urbánus szövet, minden forma és rend nélkül, teljességgel kopár, végtelen és meghatározhatatlan, globális kontinuuma a múzeum-szerű hypercentereknek és természeti parkoknak, hatalmas külvárosi építőipari projekteknek, ipari zónáknak, vidéki fogadóknak és divatos bároknak: a metropolisz.”[19] Mi marad ezeken a romokon? Szüntelen vándorlás, dzsentrifikáció, kitelepítés, szuburbanizáció. A falvak eltűnése során a leggyökértelenebb városi réteg kolonizálja az elhagyatott, és funkciótlanná váló vidék területeit. A nyomor is tud „marketing kampányokon” keresztül „autentikusságként” tetszelegni: romkocsmák, világörökségként parádézó vasbeton gyárépületek, a Disneylandre jobban hasonlító „rekonstrukciónak” mondott szánalmas restaurációk, amelyek kizárólag a homlokzatra terjednek ki. A metropolisz egyszerre, egyszemélyben a város és a vidék fájdalmas halála.[20] Az elidegenedés ötödik és hatodik köre a gazdaság és a környezet kérdéseivel foglalkozik. Egy perverz és sajátos összefonódás van e két fogalom között. A Láthatatlan Bizottság szerint az új hívószó, amivel az embereket rá lehet venni a gazdaságba, illetve a jelenlegi gazdasági berendezkedés működőképességébe való hitre a környezet. [21] Tömeges munkanélküliség, kizsákmányolás és harminc évnyi „tömör válság” az, ami mögöttünk van: „nem a gazdaság van válságban, hanem a gazdaság maga a válság.”[22] A „környezetet” a Comité Invisible egy olyan fogalomnak tartja, amely a közvetlen és valódi környezet, az érzékelhető életvilág megszűnése után globális szinten igyekszik pótolni mindennemű kötődés lehetetlenségét.[23] Ez a fogalmi és irányultságbeli eltolódás korántsem véletlen. Mindez része „az erőszakos menetelésnek egy globális és modernizált gazdaság felé.”[24] A nagybetűs környezetért csak azok a nagyvállalatok lesznek képesek globális szinten cselekedni, akik éppen a problémát jelentik, a megoldást semmiképpen. Valójában egy kifordult és egyensúlyt vesztett világrend status quo-jának a megőrzéséről van csupán szó. És ehhez a környezethez – amit valójában megélni, átélni, ahol életforma szerűen senki sem létezhet egy-két megfigyelő műholdat és a nemzetközi űrállomást kivéve – valójában már senki sem ragaszkodik. Az elidegenedés végleges állapotáról beszélünk, amikor az általánosságban vett környezetet kívánjuk megóvni. A kapitalizmus mindent megtett, hogy megszüntesse, felszámolja a régi társadalmi kötelékeket, és most a saját globalizált terminusain keresztül kívánja újra kötni ezeket a saját képére.[25] „Jelenlegi közösségi életünk a metropoliszban egy inkubátor” – jegyzi meg a Tiqqun.[26] A környezet, a közvetlenül megélhető életvilág összeomlasztása után egy ellenőrzött és irányított környezet kialakítása történik. Bio-hatalom után elérkeztünk a 'környezethatalom' korszakába. Őrült módon rekonstruálja a környezetet a kapitalizmus. Minél több „irányított környezet”, minél több érzékelő: minél több terület kerüljön a Birodalom térképére. Ez egy valódi „biogazdaság”, ahol a környezet egészét globális szinten a kapitalizmusnak megfelelően szabják újra: a „humántőke”, a „kapcsolatok termelésének” barbarizmusa a természetet sem kíméli.

A 20. század a soha nem látott erőszakok időszaka, amiket gyakran a ma is hangoztatott, de végtelenül elcsépelt jelszavak „védelmében” vívtak: végiggyilkolásztuk az előző évszázadot a demokrácia, a szabadság és a civilizáció nevében, legyen szó az első világháborúról vagy Bush „war on terror”-járól.[27] A 20. század során a Tiqqun szerint ezek az értékek véglegesen koptak értékükből, egyáltalán nem magától értetődőek vagy abszolút értelműek manapság, mint voltak pár évtizeddel ezelőtt. A Nyugat a fent elmondott hat pontot tudja felmutatni, mint saját civilizációja. Az amerikai drón-programok távvezérelt kivégzései, illetve a tömeges kínzások valójában egy szimbolikus és morális ellentmondásokban vergődő, elveszett civilizációt rejtenek. A demokrácia, a szabadság és a civilizáció látszatának fenntartása érdekében látszólag minden út megengedett: a legkevésbé demokratikus, a leginkább szabadságellenes és a legcivilizálatlanabb is.[28] Soha korábban nem éltek emberek ilyen fokú megfigyelés és ellenőrzés, ilyen perverz szabályozottság alatt, aminek ellenére életük mégis kaotikusnak, véletlenszerűnek és zavarosnak tűnik. A civilizációnk mai állapotára a

Tiqqun véleményében a heavy-metalra közel-keleti falvakat szétlövő M1 Abrams tankot meglovagoló katona, a reptereken elveszett és kizárólag a hitelkártyájához ragaszkodó turista, a szexuális szabadságba belefeledkezett spanyolok, a svájci emberi jogi aktivista, a 'fiatal lány' ruhákban és fiúkban boldogságot kereső alakja és azon „művészeti szakértő” a jellemző, aki a művészet „modern géniuszáról” kíván bennünket meggyőzni, miközben az előző évszázad művészete abból állt, hogy „ki tud nagyobbat köpni a civilizációnk arcába.”[29] A Nyugat úgy kerülte el az elkerülhetetlen összeomlását, hogy egy „szinguláris cselfogáson” keresztül egyszerűen megszűnt civilizációként működni.[30] Valójában a mindent megkérdőjelezés, a relativizmus és az individualizmus szemforgató dogmatizmusa számolja fel a társadalmakat világszerte egy sajátos hiperkolonizációs folyamaton keresztül.[31] Egyetlen társadalmi rend sem alapozhatja magát arra az állításra, hogy „semmi sem igaz”, mégis korunkban ez történik, ezt az állapotot hivatottak fenntartani a kibernetika mindent adattá és információvá degradáló folyamatai és az ellenőrzés globálissá válását propagáló nemzetközi egyezmények.[32] Ezen bio-hatalom és bio-gazdaság a válságot választotta kormányzásának módjául.[33]

 

[1] Guy Debord: The Society of the Spectacle, New York: Zone Books, 1994, 14.

[2] The Invisible Committee: The Coming Insurrection, Los Angeles: Semiotext(e), 2009, 23.

[3] Uo.

[4] Debord: The Society of the Spectacle, 15.

[5] Tiqqun: Preliminary Materials…, 11.

[6] Uo.

[7] Tiqqun: Preliminary Materials For a Theory of the Young-Girl, 12.

[8] Adam Morris: ’Drone Warfare: Tiqqun, the Young-Girl and the Imperialism of the Trivial’, In: Los Angeles Review of Books, 30th of September, 2012

[9] Preliminary Materials… 18.

[10] Tiqqun: This is Not a Program, Los Angeles: Semiotext(e), 2011, 37.

[11] Tiqqun: The Coming Insurrection, 10.

[12] Tiqqun: The Coming Insurrection, 16.

[13] Tiqqun: The Coming Insurrection, 29.

[14] Tiqqun: The Coming Insurrection, 29.

[15] Tiqqun: The Coming Insurrection, 31.

[16] Tiqqun: The Coming Insurrection, 36.

[17] Tiqqun: The Coming Insurrection, 44.

[18] Uo.

[19] Tiqqun: The Coming Insurrection, 52.

[20] Tiqqun: The Coming Insurrection, 54-55.

[21] Tiqqun: The Coming Insurrection, 63.

[22] Uo,

[23] Tiqqun: The Coming Insurrection, 70-71.

[24] Tiqqun: The Coming Insurrection, 70.

[25] Uo.

[26] Uo.

[27] Tiqqun: The Coming Insurrection, 85.

[28] Tiqqun: The Coming Insurrection, 86.

[29] Tiqqun: The Coming Insurrection, 89-91.

[30] Tiqqun: The Coming Insurrection 91.

[31] Tiqqun: The Coming Insurrection, 92-93.

[32] Tiqqun: The Coming Insurrection, 93.

[33] The Invisible Committe: To Our Friends, 8.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr348271408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamás Nagypál 2016.01.14. 20:34:43

Jó és hiánypótló cikk, köszi!

n.n.n. 2016.01.15. 23:52:00

Tikkún és a láthatatlanság? és a megjelenés fontossága és perverz megfigyelés? Khm. Meg az Azonos élete, ami a Másik életének a kioltásából táplálkozik. És a szórakoztatás...

n.n.n. 2016.01.16. 00:09:44

Egy magát marxistának nevező illető jutott eszembe. Egy nő, aki erőszakosan követelte, hogy de őt más nők igenis szórakoztassák olyan internetes tartalmakkal, ami őneki kell - és olyan pornográfiával főleg. És ő azt igenis követeli, hogy de más nőknek igenis legyen olyan szórakoztató és pornográf magánéletük, ami őneki kell! Mert ő azon akar szórakozni. Aztán földühödött, mert nem kapta azt meg. Amikor utoljára "láttam", épp Lugosi Béláért, azaz Drakuláért rajongott, mert a vérszopó kapitalista szimbólumát látta benne, amit ő úgy imád, mert ő marxista, és a marxisták, mint ő is, imádják a kapitalizmust és az olyan vérszopó kapitalistákat.

...

Évek óta zaklatnak és fenyegetnek online. Föltörték a gépem és hozzáfértek egy elvileg "láthatatlan" bloghoz is, ahova én korábbi zaklatásokról és bántalmazó "kapcsolatokról" írtam. (Egy egyetemi évfolyamtársam zaklatott és fenyegetett több éven keresztül.) Amikor a zaklatások és fenyegetések miatt végül megnyitottam a blogot, furcsa anomáliákat tapasztaltam. A statisztika szerint gyakorlatilag senki nem olvasta, és hiába engedélyeztem a keresést a keresőmotoroknak, úgy nézett ki, kihagyják. Nem vágytam közönségre, nem is bántam volna. De néhány, egyébként jelentéktelen bejegyzés címe MÉGIS megjelent meg a keresőkben, olyan címek, amikből mocskosabb fantáziájú emberek valószínűleg azt gondolhatták: pornográf tartalom. A blognak ez az eltorzított megjelenítése a keresőkben biztosan megfelelt a zaklatóim ízlésének.

És valakik állítólag hazudoztak a személyazonosságomról és a magánéletemről is, természetesen azt hazudták, hogy nekem igenis biztosan szexuális kapcsolatom volt mindenkivel, akivel nem, és férjem is volt, az elvált férjemnek tartozom a lakás árával, azt a pénzt kell kiverni belőlem stb. De hazudták állítólag azt is, hogy amit én írtam, azt nem én, hanem szépírók hipermodern regénykísérlete, és állítólag valaki eladta és fizettek érte valakinek (itt konkrét nevek kerültek szóba), engem azért zaklattak és fenyegettek.

A vérszopó attitűd a zaklatóim tevékenységében is erőteljesen jelen volt - úgy is, mint az "Azonosnak" a Másik életének kioltásából táplálkozása. (A blog bejegyzéseit meg véletlenül a szefirák rendje szerint tagoltam, de a Tiqqunhoz nem volt ennek semmi köze. Ezt a zaklatóimnak mondanám. Nehogy azt higgyék.)

Több, mint hat éven át zaklattak és fenyegettek. Tavaly nyáron fizikailag is megtámadtak. Följelentettem a támadót. Ezek után az anyámat bántalmazta. Az anyám tavaly októberben belehalt a bántalmazásba.

Azért írom ezt ide, mert senkivel nem tudok kapcsolatba lépni. (Erre azt szokták reagálni a zaklatók, hogy azért, mert egy utolsó senki vagyok és dögöljek már meg stb.)

n.n.n. 2016.01.17. 11:50:31

A zaklatóim állítólag feministák. AZÉRT fenyegettek éveken át nemi erőszakkal, veréssel, bántalmazással. És anyagi javakat, pénzt, ingatlanvásárlást és az ingatlant és ajándékokat is azért követeltek és követelnek tőlem. Mert ők feministák.

Állítólag azokat az anyagi javakat követelték/követelik, amit korábban egy egyetemi hallgatótársam követelt tőlem. Azért szemelt ki magának, mert mások állítólag "megígérték" neki, hogy nekem olyan tehetős/ befolyásos szüleim vannak, ami neki kell és én majd megadom azt, ami neki kell. Elsősorban lakást követelt. És meghívásokat olyan menő külföldi utazásokra és menő helyekre, ahova ő menni akart. És kp-t is. És haragudott, mert én nem feleltem meg az ő igényeinek és azt mind nem adtam (pedig ő azt megmondta!. És fenyegetett, verni akart. Több éven át zaklatott, fenyegetett. Én nagyrészt erről írtam jegyzeteket a "láthatatlan" weboldalamon.

Az online zaklatók, akik a gépemet is föltörték, hozzáfértek a jegyzeteimhez, és az oda lejegyzettekkel kapcsolatosan fenyegettek. Ha én arról írtam, hogy az illető vagy más bántalmazók ezt vagy amazt követeltek és sérelmezték, hogy én azt nem adtam és kinyilatkoztatták, hogy én tartozom azzal, nekik azt joguk van követelni és nekem kötelességem lenne azt adni, az online zaklatók elismételték ezeket a követeléseket és fenyegetéseket - és onnantól kezdve ők is követelték azt és fenyegettek. Mert hát az meg is lett mondva.

Egy idő után még hozzá is tettek ahhoz, amiről én írtam. Fölbukkantak a fenyegetőzésekben és a követelésekben olyan részletek, banalitások, amikről én nem írtam, de megtörténtek. Pl. az illető hallgatótársam sérelmezte, hogy én élelmiszert vásároltam magamnak az ösztöndíjamon és nem neki adtam oda. És rendszeresen az váltotta ki az agresszióját, ha tanúja volt vagy tudomást szerzett róla, hogy én élelmiszert vásárolok és fogyasztok. A két dolog, az agressziója és az agresszió triggere ráadásul bizonyos mentális problémákra utaló gépiességgel kapcsolódott össze a viselkedésében. Ezért abszolút kiszámítható is volt: ott, ahol élelmiszer van, őbelőle kitör az agresszió, fizikai támadás, rosszindulat, fenyegetőzés. Ami aztán végül mindig rám irányult. Rendszeresen ez történt pl. tanulmányutakon közös étkezések alkalmával, de olyankor is, ha étkezés vagy élelmiszerek csak szóba kerültek is társaságban. (Kiváltképp a péksütemények és egyéb sütemények, édességek váltották ki az agresszióját; én reggelire akkoriban ilyesmit fogyasztottam.)

Az online zaklatók kb. 2013. őszén kezdtek egyértelműen és agresszíven anyagi javakat követelni. És gyilkossággal fenyegettek és zsidóztak és cigányoztak és azzal fenyegettek, ha nem fizetek, nem adom a pénzt, az ingatlant illetve az ingatlan árát, amit követelnek, nem fizetem ki, nem vásárolom meg az ingatlant, aminek a kifizetését és megvásárlását követelik, fajgyűlölőket uszítanak rám.

Nem lepett meg, hogy ezek után előálltak azzal, hogy ők feministák - és azért zaklatnak és azért fenyegettek nemi erőszakkal, bántalmazással, azért követelnek tőlem anyagi javakat is. Van olyan feminista honlap, amit már évekkel ezelőtt, kb. 2011. magasságában elborított annak a hangoztatása, hogy a feminizmus a pénz akarása és a feminista bezzeg azt akarja, amit akarni kell és a feminista pénzt, az anyagi javakat akarja. Azután ez divattá is vált feminista körökben. Most már többen nyíltan hangoztatják direkt azt: a feministának a pénzt kell akarni - és a pénz akarása a feminizmus.)

Ha így van, akkor bizonyára elismerésreméltón feminista viselkedés lehet bántalmazott nőket zaklatni, fenyegetni anyagi haszonért, pénzt, anyagi javakat követelni tőlük.

Én nem vagyok feminista. Én a feministák gyűlöletének a tárgya vagyok, és - állítólag - az online zaklatóim feministák.

n.n.n. 2016.01.17. 11:56:09

Nemrég írtam az egyik "feministának", aki azt hangoztatja, a feministának a pénzt kell akarni - és azokat a nőket, akiknek nincs pénzük, bántalmazni kell. Arra akartam kérni, ne hangoztasson bizonyos téveszméket. Most látom, itt meg közzétettek egy újabb roppant izgalmas bejegyzést - aminek a témája véletlenül (szintén) korrelál az én feministám érdeklődési körével. Úgy általánosságban meg a hatalom kérdése izgatja őt, a nők teste fölötti hatalom kiváltképpen. Főleg a másik nő teste fölötti hatalom vagy általánosságban és univerzálisan a nők teste fölötti hatalom. És azt a rögeszmét szereti hangoztatni és magyarázni, hogy akinek több pénze van (mint a nőnek), annak joga van bántalmazni, megerőszakolni a nőt. A nézetei lehetnének akár agresszív, militáns anarchista nézetek is, alkalmanként meg is próbálja talán úgy beállítani, de nem azok, az ő eszménye és a világképe szervező elve a despotikus hatalom.

(Én nem vagyok feminista, nem vagyok semmiféle "szélsőbal" sem, anarchista hajlamaim viszont vannak. És nagyjából van arról sejtelmem, mi az és mi nem.)

TamasGM 2016.01.17. 17:44:29

Mind Debord műve, mind "Az eljövendő felkelés" megjelent magyarul. Szokás szerint a műveket vagy az eredetiből (ez esetben franciából), vagy az anyanyelvi (ez esetben magyar) fordításból idézzük, nem harmadik nyelvből (ez esetben angolból).

TamasGM 2016.01.17. 17:45:55

@n.n.n.: Levelezőpartnere antifeminista & anti-anarchista (meg kissé - hogy is mondjam - kiegyensúlyozatlan).

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.01.18. 11:07:30

"Spektákulum", mi? Ezek javarészt teljesen értelmetlen, zavaros, sőt zizzent szövegek. És nem arról van itt szó, hogy Bivalybasznádon, a falu szélén, a háza előtti kispadon üldögélő Mari néne számára értelmetlen szövegek ezek, ó nem, messze nem. Hanem arról, hogy ezek tudományosnak (társadalom persze) álcázott halandzsák. Ugyanaz a posztmodern hülyeség (ezexerint még nem halt ki), amelyről Alan Sokal-ék már 20 éve lerántották a leplet. Az egész nem sokkal jobb a "kiszera méra bávatag"-nál, sőt annyiban még rosszabb is, hogy amarról mindenkinek világos, hogy értelmetlen, míg ez a halandzsa értelmes szövegnek álcázza magát.

És még amikor viszonylag értelmes, és igaz dolgot mond ("nem a gazdaság van válságban, hanem a gazdaság maga a válság."), akkor is bután, félreérthetően, nem informatívan fogalmaz. Hiszen egyrészt a gazdaság is válságban van (vagyogat) néha, másrészt meg hát az egész, kapitalizmusnak nevezett struktúra, szervezési, és működési elv a rossz, hibás. De akkor ezt (a nagy közhelyes büdös igazságot) is kell mondani, és nem ködös, költői, zavaros szólamokat helyette.

Látszik ezeken a jóembereken, hogy, egyrészt jót akarnak. No de ugye, ez még kevés, hát ki nem akar jót ebben az elcseszett világban, még Hitler, Sztálin Jocó, és Orbán vezér is csak jót akar(t) (ha másnak nem, hát a rokonainak legalább). Szóval a jó akarás az még kevés, ha ilyen fokú értelmetlenséggel vegyes hülyeséggel ("spektákulum" - anyád!) párosul. Az is kérdés, hogy ezek a jóemberek vajon csak nem tudják jól kifejezni magukat, vagy tényleg ennyire "homályosak" fejben. Inkább nem tippelek ebben, tartván a lehangoló választól.

Mindegy is. Szélbalosok!: ha valami jót akartok tenni a társadalommal (mert akartok, igaz?), akkor az ahhoz vezető út neve ez: racionalitás. De amíg ilyen értelmetlen halandzsaszövegekért lelkesedtek, addig senki nem fog komolyan venni benneteket. Forduljatok már... no nem fel, hanem a fejetek tetejéről a talpatokra, végre! Én szurkolok nektek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.01.18. 20:14:06

Kedves @n.n.n.: Azért én a te helyedben sürgősen felkeresném orvosomat, gyógyszerészemet. Az lehet, hogy téged "online zaklatnak" a feministák, a transzfóbok, és egyéb bolondos népek, de hogy a te fejedben sincs minden rendben, arra nagy összegű fogadást mernék tenni.

n.n.n. 2016.01.18. 21:44:15

Anti? Ő feministának nevezi magát. (És egy önmeghatározás azért más, mintha mások ufózzák az embert.)

VANNAK "feministák", akikből ki tudom nézni, hogy más nőket fenyegetnek. (A transzokat pláne.) Azt is képes vagyok kinézni belőlük, hogy fenyegetőznek és pénzt követelnek. És annak is abszolút van szerintem realitása, hogy efféle "feministák" összeállnak bántalmazókkal és közösen fenyegetik a bántalmazó "exnőjét" és követelik tőle a pénzt, anyagi javakat. Ebben így aztán minden "feminista" erény benne is volna.(És még a Lugosi Béláért is lehet rajongani. Miközben más nők vérét szívják.)

A zaklatóim (Drakulán kívül még) állítólag Karafiáth Orsolya szexista feminizmusának a rajongói. Neki például szokása többé-kevésbé nyíltan uszítani is a "nem feminista" nők ellen. Épphogy a "nem feminista" nők bántalmazására nem uszított még talán nyíltan. (És irodalmilag még azt is bizonygatta: ha egy nőt zaklatnak, az a nő hibája és azért a nő a felelős.)

n.n.n. 2016.01.18. 21:48:50

@ipartelep: mire alapozod ezt? tudom, hogy nem kellett volna ide írnom mindezt. De volt rá okom. (És sem a korábbi bántalmazóim őrültségeiért, sem az aktuális zaklatóim fenyegetőzéseiért nem vállalom a felelősséget, akkor sem, ha te vagy kedves követelni.) PTSD tüneteim voltak és néha még vannak is.

n.n.n. 2016.01.18. 21:56:28

@ipartelep: a támadóm, aki fizikailag is rám támadt, konkrétan AZÉRT támadt rám, mert ő is úgy gondolta: AZ NEM NORMÁLIS, ha egy nő fél és rosszul érzi magát, ha fenyegetik, bántalmazzák és nem akarja azt megengedni és az se normális, ha egy nő sikoltozik, ha megtámadják és az sem normális, hogy én nem engedtem meg korábban a nemi erőszakot és az se normális, hogy nem akartam szexuális kapcsolatot létesíteni azokkal, akik ezt követelték. (Az online zaklatók állítólag ezért zaklattak/zaklatnak, BOSSZÚBÓL. És azért, mert ők "feministák".)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.01.18. 22:09:22

@n.n.n.: Nagyon tipikusan paranoiásnak tűnsz. De ezt nem velem, és itt kellene megbeszélned, még a végén engem is az "üldözőid" közé sorolsz. Fordulj pszichiáterhez!

n.n.n. 2016.01.18. 22:53:27

@ipartelep: nem sorollak az "üldözőim" közé. Ha ettől tartasz, azt javaslom, nézz utána talán a cyberbullying jelenségnek vagy annak, hogy bántalmazó kapcsolatból kilépő nőket kik hogyan miért szoktak "üldözni". Nem hinném, hogy okom lenne téged az efféle "üldözők" közé sorolni. (Egyébként a bántalmazóim voltak tipikusan paranoiások, de ezt én sem akarom megbeszélni itt.)

Frederick · http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/ 2018.04.02. 15:42:52

@n.n.n.: Ne foglalkozz TamasGM-el. Mint hozzá hasonló oly sok szélsőbalos balfasz, cseszik foglalkozni azzal a kiábrándító ténnyel, hogy ma a feminizmus eladta magát a Tőkének, és igazából immár a Tőke egyik szolgálólánya, semmi több.

Kicsit sajnálom is a marxistákat, a kommunistákat és a balos anarchistákat. Mert míg jobbról kifogta vitorlájukból a szelet a feltámadó jobboldali nacionalizmusok, az un. "trolldemokráciák", addig ugyanezt megtette balról a feminizmus. A feminizmus kiherélte Marxot. Vagyis annak még régebben kifejezetten maszkulin örökségét.

A baloldalon kizárólag három embert ismerek, aki merészeli kritizálni a feminizmust, az un. Gender-kurzust. Ők Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton és Csuzi Attila (az utóbbi a Férfihang megalakítója). Rajtuk kívül az összes balos asszisztál a pusztításhoz és a romboláshoz, a nyugati kultúra és civilizáció öngyilkosságához.

A mai baloldal egyébként inkább jakobinus, mint anarchista.

@TamasGM: Neked van valami hozzáfűznivalód, fajankó? :P