Gyurcsány Ferenc csütörtökön bemutatta új röpiratát. Ennek kapcsán Bolgár György készített vele interjút, a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorában. Gyurcsány Ferenc a személyére vonatkozó kérdések során nem a kérdést „értette meg”, hanem „lesilányozza” kritikusait. Lejjebb a teljes interjú leiratát olvashatjátok, vannak benne olyan fordulatok, amelyek miatt nem csak azt érthetitek meg, hogy mi mozgatja a DK elnökét, hanem azt is, hogy miért van ott a baloldal egy jelentős része, ahol, miért veszik semmibe kritikusaikait, miért tesznek rájuk azok a politikusok, aki öndefiníciójukat tekintve demokratának tartják magukat, s hogy így velük, miért nem lesz kormányváltás. Meg tudjátok miért silány és középszerű az, aki nem DK-s. Szerénységet és alázatot itt ne keressetek. Aki arra járt, az Gyurcsánytól megkapta. „Egyszerűen senkik vagytok” - már csak ezt nem mondta ránk.

gyurcsany-selfie.jpg

Fotó: 24.hu

Mv: A vonalban pedig Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, jó napot kívánok. 
Gyurcsány Ferenc, elnök, DK: Jó napot kívánok. 
Mv: Aki megint megmozdult és közzétett egy röpiratot, nem is röviden. Úgyhogy a röpnél talán hosszabb, nem röpke, hanem igazán alaposnak látszik, szinte egy kis tanulmány. Sokak Magyarországáért címmel. És ebben a röpiratban, amelyet elolvasva az az érzésem, hogy nagyon sok dolgot nagyon pontosan lát, alaposan elemez, jó következtetésekre jut. Ez itt a dicséret helye.
Gyurcsány Ferenc: Na, már majdnem rendben vagyunk akkor.
Mv: Igen, igen. 
Gyurcsány Ferenc: Ilyenkor szokott jönni a de.
Mv: Igen. Egy alapvető problémám van, de ez valószínűleg sokak problémája, vagy sokakban felvetődik, már megint éppen miért a Gyurcsány? Hát nem ő lesz ezáltal az akadálya annak a szükséges demokratikus összefogásnak, amit ő is ismételten sürget?
Gyurcsány Ferenc: Nézze, be kell önnek valljam, hogy ezt nyafogásnak gondolom. Ellentétes a demokratikus meggyőződésünkkel. Akinek van véleménye, az mondja. Akinek van három támogatója, az jöjjön a fedélzetre. Én nem fogom a középszerhez viszonyítani a saját teljesítményemet. A nyafogósokhoz sem. Azt teszi a Demokratikus Koalíció, meg én is, amit a legjobbnak lát, és ami a teljesítményéből, képességéből kijön. Aztán ha ez valakinek nem tetszik, csináljon jobbat. Senki nem akadályoz meg senkit Magyarországon, hogy megpróbáljon a demokratikus ellenzéknek valamilyen közös politikai platformot teremteni. Senki nem mondta azt senkinek sem, hogy ne ő írjon hasonló dolgozatokat. Én teszem a magamét. Akinek tetszik, az ember örül, akinek meg nem tetszik, az keressen másik dolgozatot, vagy írjon saját maga.
Mv: Igen, ez abszolút logikusan hangzik, ha nem tudnánk, és ön tudja a legjobban, hogy Gyurcsány még a demokratikus ellenzéki pártok között is félig-meddig számkivetett emberré vált, miközben a kimagasló tehetségét elismerik az ellenfelei is, és éppen ezért nincsen valamiféle olyan gyakorlati megfontolás önben, hogy jó, hát én ezt tudom, én ezt én le is írom, hajlandó vagyok képviselni, nem félek, nem nyafogok, bátor vagyok, más nem teszi meg helyettem,úgyhogy előállok. De nem próbálja visszafogni magát valami, vagy valaki? Vagy valakik, hogy de Feri, ne csináld, mert megint magadra vonod a barátaid, vagy lehetséges barátaid haragját is?
Gyurcsány Ferenc: Nézze, a Demokratikus Koalíciónak ma van nagyjából félmillió támogatója. Igen nehéz helyzetben kezdtük mi ezt el nagyjából öt évvel ezelőtt egy platformként, aztán önálló pártként. Én vezetek egy pártot, egy jó pártot. Azt gondolom, hogy ma Orbán legegyértelműbb demokratikus ellenzékének a pártját. Én ebből a felelősségből indulok ki. És azt gondolom, hogy ennek az oldalnak a megújítása igényli azt a versenyhelyzetet, ami itt létrejött. Valahol a papírban írom, hogy az euklideszi geometriában két pont között a legrövidebb út az egyenes. A politikában ez nem mindig van így.
Mv: Hát ez az, én is valami ilyet kérdezek öntől.
Gyurcsány Ferenc: Akkor tessék jobbnak lenni, mint Gyurcsány Ferenc, és a Demokratikus Koalíció, és csókoltatok mindenkit. Aki úgy szeretne győzni, hogy a politikai ellenfelei ha lehet, akkor húzódjanak egy kicsikét hátrébb. Én nem látok olyan olimpiát, és olyan világbajnokságot, nem látok olyan Bundesligát, vagy Európa-bajnokságot, ahol mondjuk azt mondja nekünk az utóbbiban a norvég csapat a pótselejtezőn, hogy nem szeretnénk útjában állni az ősmagyar tehetségnek, meg Puskás Öcsi örökségének. Hát nem is állunk ki, menjenek tovább a magyarok, és nem kell itt kellemetlenkedni, mert a magyarok megérdemlik. Ilyen nincs, kérem szépen. Szóval mindenki egy kicsikét térjen észhez, és az a fajta nyafogás, a mi oldalunkon, hogy átvesszük a Fidesz narratíváját, az nem segíti, hanem éppenséggel széjjel veri az oldalunkat. Ilyen szöveget a magyar jobboldalon nem lehet hallani. És mindenki szálljon egy pillanatra magába, aki ezt a véleményt mondja, képviseli, terjeszti, mert nem azt segíti, hogy egy erős ellenzék legyen, hanem éppen azt segíti, hogy az ellenzék maradjon a maga ügyeivel elfoglalva. Úgyhogy csókoltatok, mondom harmadszor, mindenkit.
Mv: De nem lehet, hogy önnek van abban igaza, vagy abban is igaza, hogy nem a legrövidebb út az egyenes? És éppen ezért önnek sem feltétlenül az egyenes utat kellene, vagy kellett volna választania, hogy egyenesen megmondja mi a baloldal, vagy a demokratikus oldal baja, mik a problémái, mit kellene megcsinálni, hogy kellene megcsinálni? Mert ha ön mondja, akkor csak azért sem vesznek róla tudomást, csak azért is félretolják, csak azért is gyanakvással szemlélik, és nem fognak ön mellé felsorakozni, mert azt mondják, jaj, a Gyurcsánytól félni kell, mint a tűztől. 
Gyurcsány György: Bolgár úr, ne nyafogjon maga is, abból elég sok van.
Mv: Nem, én csak kérdezek. Lehet, hogy nyafogó kérdés ez, de kérdés.
Gyurcsány Ferenc: Nem nyafogó a kérdés. Nem kell a nyafogást kérdésbe álcázni, mert még az lesz. Tehát azt tudom önnek mondani, hogy önnek, és a Klubrádiónak van felelőssége abban, hogy (...). Ha ön nem tesz semmi mást ebben a velem való beszélgetésben, mint a velem kapcsolatos sztereotípiákat erősíti, akkor nem segít nekünk, hanem árt.
Mv: Nem, én fölteszem a kérdést önnek, hogy ezeket a sztereotípiákat próbálja meg szétverni, itt az alkalom.
Gyurcsány Ferenc: Én meg elmondom magának, hogy én megbirkózom a maga kérdéseivel. Azt gondolom, hogy én hat éve nem vagyok miniszterelnök, hat éve. Akiknek hat év után még csak a gyurcsányolás jut az eszébe, ez akkor is így van, hogyha ön ezt kérdésként veti föl, azok én szerintem középszerű emberek, magát nem beleértve, a többséget silánynak is gondolom. A demokratikus versengés lényege, hogy szabad a politikai vita pártok, személyiségek, közéleti szereplők, gondolatok között. Azt üdvözölni kell. Miután korán bekapcsoltak a műsorába, hallottam, hogyan kéri ki magának gondolom, Nógrádi úr egyik tanítványa, hogy itt személyekkel foglalkoznak és nem gondolatokkal. Ha valaki, nekem sok tapasztalatom van 2006 óta, most már 9 éve. Hogyan foglalkoznak én velem, és nem azzal, amit mondok. Nekem ezzel nincsen bajom akkor, hogyha az ellenzék teszi, a mai kormánypárt, az én ellenzékem persze a mai kormánypárt, ami bevallottan karaktergyilkosságra tör. Maga ezekkel a kérdéseivel beszáll a karaktergyilkosságokba.
Mv: Nem, én azt a realitást próbálom önnel szemben...
Gyurcsány Ferenc: Ez nem realitás, ez önépítés.
Mv: De hát, ön is mondja, most független attól, hogy hogy minősíti ezeket az embereket, középszerűnek vagy másnak, de mégis csak nagyon sokak szemében ez a helyzet. Hát akkor ezzel a ténnyel számolnia kell önnek is. 
Gyurcsány Ferenc: Hogyha önről elterjesztik Magyarországon, hogy tisztességtelen ember, amihez van elegendő hatalom, csak el kell dönteni, hogy elég tisztességes-e vagy sem.
Mv: Persze.
Gyurcsány Ferenc: És utána azt kérik öntől számon, hogy törődjön ebbe bele, akkor azt hiszem, hogy ön sem tenné ezt meg. És ne is akarják. Ma Magyarországon, aki a Fidesszel szembe fordul és felemeli a fejét, azt megpróbálják megölni. A mi oldalunk ebben nem szolidaritást, együttműködést, teljesítményt vár, hanem beáll ebbe a sorba, akkor a Fidesz narratíváját erősíti és tönkre tesz bennünket. És hiába is mondja, hogy a kérdésére lehetőséget teremt arra, hogy én ezeket cáfoljam, azt tudom önnek mondani, mert már én sem vagyok kisfiú, elég régóta veszek részt ebben a történetben, hogy ön akarva-akaratlanul nekem és a mi oldalunknak árt. És. hogyha ártani akar, az lehetséges, csak lehet le fogom leplezni. És, hogyha önnek ez a célja, akkor ön nekem és a demokratikus Magyarországnak nem segítője, hanem ártója, miközben tudom, hogy nem szeret ártani. Figyelmeztetem önt, hogy ez így nincsen rendben! Nagy munkával megpróbálok összerakni egy olyan gondolatsort nagyjából húsz oldalban, amit évek óta nem csinál meg senki a mi oldalunkon, és maga nem arról beszélget én velem, hogy én hogyan látom Magyarországot, hanem ki vagyok én. Én szívesen beszélgetek erről önnel négyszemközt egy pohár bor mellett...
Mv: Én nagyon jól tudom, hogy ki ön, és ön is tudja, épp ez a dolog lényege.
Gyurcsány Ferenc: A dolognak a lényege, hogy a mai magyar demokratikus oldalon a Demokratikus Koalíció elnöke volt az egyetlen, aki ezt képes volt megcsinálni. És nem arról beszélgettünk, hogy mi van ebben a húsz oldalban, hanem arról beszélgettünk, hogy ön szerint én jobban tenném, ha csendben lennék. Ez pedig kérem szépen nem demokratikus alapállás.
Mv: Nem. Azt kérdezem, hogy ön nem gondolta-e ezt egy pillanatra vagy több pillanatra, hogy nem volna-e jobb máshogy előterjeszteni és nem önnek előlépnie ezzel. 
Gyurcsány Ferenc: Nem. Azt gondolom, hogy, amit ön mond, az nagyon rossz reflex. Arra való felhívás, hogy nem szabad embereknek a szabad vitája folyik ebben az országban. Ez azt jelenti, hogy ön bizonytalan saját maga polgári demokratikus szabadelvű meggyőződésében. Én az ön helyében...
Mv: Bocsánat, nem vagyok bizonytalan, mert az ön helyzetértékelés, sőt javaslatait mint ahogy a bevezetőben is mondtam, jónak tartom. Ezeknek a nagy részével én egyet is értek.
Gyurcsány Ferenc: Igen. Csak erről még egy szót nem beszéltünk a most elmúlt tíz percben. Tehát azt tudom önnek mondani, bátorítsa az embereket! Segítsen abban, hogy ebben a fáradt országban, gondolathiányos országban, amelynek a politikai vitái csak a felszínt súrolják az esetek többségében, még több mély gondolat legyen. És üdvözöljön mindenkit, aki elő áll ilyen gondolatokkal, legyen bárki is Magyarországon. Hogy gondolatok (...)ja történjen meg ebben az országban, de pedig személyeskedő, egymás tisztességét, jó szándékát megkérdőjelező viták. De előbbre viszi az országot. Nincsen európai Magyarország azzal a mentalitással, ami mentalitást az ön mostani kérdései sugallnak. És azért nagyon sajnálom, mert ön pontosan tudja, van nekünk személyes viszonyunk is, ha nem rádióban beszélgetnék, akkor tegeződnénk, én sokra tartom önt, de most azt gondolom, hogy vakvágányra tévedt, de velem nem lesz könnyű dolga, úgyhogy folytathatjuk ezután a beszélgetést. 
Mv. És ön azt várja, hogy attól, hogy előállt ezzel a röpirattal, akármilyen jó gondolatokkal, hogy majd az MSZP vezetése azt mondja, hogy köszönjük Gyurcsány úr, megfontoljuk, együttműködünk, igaza van. Szigetvári Viktor, aki önnek közeli munkatársa volt, de most egy rivális pártnak az elnöke azt fogja mondani, hogy igen, Ferinek igaza van! Karácsony Gergely a szintén rivális kis baloldali pártnak az egyik vezetője azt mondja, hogy hát tényleg, Gyurcsánynak együtt kell működnünk Gyurcsánnyal is, és valóban ő az, aki egy alapos elemzését adta a helyzetnek és megmutatta a tennivalókat, Mert, ha ezt gondolja, akkor valószínűleg téved, de lehet, hogy mást gondol, és más módon látja az ön számára kívánatos eredményt.
Gyurcsány Ferenc: Nézze, be kell önnek valljam, hogy amikor ilyeneken töröm a fejemet és én erről írok, akkor egyáltalán nem foglalkoztat azt, hogy Karácsony Gergelynek, Szigetvári Viktornak vagy Tóbiás Józsefnek erről mi a véleménye. A választói, most szólok. Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy nekem az a dolgom, hogy ezekkel az emberekkel itt boltoljak valamit, én meg azt gondoltam, hogy az a dolgom, hogy az Orbán-kormány leváltásában érdekelt demokratikus sokaságnak adjak a kezébe egy iránytűt és segítsem őket egy alternatívához. Úgyhogy egyáltalán nem érdekelnek! Sem egyik pártok politikai vezető, sem a nárcisztikus elemzők és újságírók. A választóim érdekelnek, hogy lássanak ezen az oldalon szerencsétlenkedő palotaforradalom viták mellett és helyett értelmes gondolatot, felelősséget, és lássák a politikának a történelmi mélységét. Ez az én felelősségem. Sokadszor mondom, olyan típusú személyi ambíciók engem nem hajtanak, hogy én valami legyek, mert már voltam. Ha ambícióim vannak, akkor mondom, remélem, nem félreérthető, történelmiek. Hogy rámutassak, hogy Magyarországon a mostani politikai viták hátterében történelmi útválasztás van, és ebben nekünk történelmi szerepünk van. Ehhez képest a perc emberei akár ellenzéki, akár kormányoldalon, akár újságírók között, akár elemzők között nem érdekelnek. A perc emberei foglalkoznak a fecsegéssel. Én foglalkozom a világ sodrásával képességeim szerint, és mindenki másnak pedig jó szórakozást, kellemes futballmérkőzések nézését ajánlom a magyar történelmi sorsfordító kérdésekkel való foglalkozás helyett.
Mv: Akkor kérem, hogy foglalja össze nekem, hogy miben áll ez az iránytű, és mi ez a történelmi perspektíva, amit ebben a röpiratban megírt? 
Gyurcsány Ferenc: Nehéz helyzet elé állít ezután a beszélgetés után, hogy utolsó kérdések egyikében beszélgessünk erről három percig. Hogyha a sok-sok pontból és a sok-sok mondatból ki kell választanom, ez az utolsó pillanat, egy gazdag azt mondaná, hogy sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy parlamentáris jelmezbe öltöztetett, Magyar Bálint szóhasználatát tettem végül sok évi vívódás után magamévá, bűnszövetkezet irányítja az országot. Ezzel a bűnszövetkezettel nem lehet megegyezni, és nincsen kiegyezés velük. Arra kell készülni, hogy nem lehet visszamenni 2010-hez, túlságosan mélyen rombolták le Magyarország polgári, demokratikus, európai talapzatát. Alapvetően új programmal kell előállni. Ezt a programot a most megírt bázison a Demokratikus Koalíció 2016 februárjában fogja bemutatni. Az egészségügytől a nyugdíjig elmondjuk, hogy mi jöjjön azt követően. Azt mondom, hogy Magyarország nem jobboldali, nem az önkényre szavazott, mikor Orbánra szavazott, ez egy tisztességes, jó ország, csak fáradt. De csak ott látok erőt, az emberek az erőre szavaznak, ha márpedig erő kell, akkor ezen az oldalon meg kell szervezni az erős ellenzéket. Az erős ellenzék megszervezésében azé a főszerep, aki mögött a legtöbb támogató van, a éppen a szocialista párt. Ha nem teszi a dolgát a szocialista párt, akkor majd másnál lesz több támogató. Mert nem elég legnagyobbnak lenni, azzal felelősség is jár. Ehhez közös program, közös szervezet, közös vezetés kell. Már tavaly nyáron is ezt írtam, akkor demokrata pártot javasoltam. Láttam, hogy azt nem akarták. Most már látom, hogy Szigetváriék választási pártról is hajlandóak beszélni. Nem lehet napi pártpolitikai ügyekkel elugrani ez elől a történelmi felelősség elől. Aki ezt nem érti a mi oldalunkon és olyan megfontolásokról beszél, mint ön énvelem itt hosszú perceken keresztül, az gyengíti ennek a történelmi alternatívának a megoldására irányuló kísérlet sikerének lehetőségét. Na, milyen jól rendben volt az alany és az állítmány itt a végén. Erről szól a dolgozat, az elmúlt időszak kudarcainak megpróbáltam megérteni a lényegét, az okait, a következményeit, és megmutatni, hogy merre kell továbbmenni ahhoz, hogy ebből siker legyen.
Mv: Köszönöm szépen. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Viszonthallásra.
Gyurcsány Ferenc: Viszonthallásra.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr488016401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.10.24. 10:44:07

Nem szeretem Gyurcsányt. Amikor Gyurcsány még a KISZ egyik magas rangú funkcija volt, akkor engem éppen megfigyelt a rendszerük titkosszolgálata. Erről persze nem közvetlenül Gyurcsány tehet, de hát része volt annak a rendszernek olyankor, amikor már nem kellett volna részének lennie. És erről már tehet. Viszont ez a múlt, és az emberek változhatnak.
Később Gyurcsány minielnök volt. Olyan amilyen. Tanulta, és gyakorolta a szakmát. Azt a szakmát, amit nem lehet eléggé jól csinálni. Ebben az országban még egy zseni sem tudná jól csinálni, mert az országok nem tudják a saját hajuknál fogva kihúzni magukat a mocsárból, és Magyarországnak erre a csodára lenne szüksége. Magyarországon a legjobb minielnöknek is csak annyi lehet a maximálprogramja, hogy biztosítsa a szinten tartást, és esetleg a gyenge fejlődést. Másra, többre nem alkalmas az ország, a lakosság képességei miatt.
Erre Gyurcsány jó volt, és nem volt, azóta sem jelentkezett nála alkalmasabb jelölt. Sőt, egyszer még zárt körben igazat is mondott, amit kár volt megtennie, mert egy, a hatalom árnyékában leselkedő bűnbanda ezt azonnal felkapta, terjesztette, világgá kiabálta, és lekaraktergyilkolta vele az emberünket.
Ez a karaktergyilkosság elképesztően hatásos volt. Annyira, hogy nem csak a baloldaliság hagyományos ellenségei (az agyatlan, zsigeri jobboldaliak), hanem maguk a "lélekben" (Magyarországon alig van racionális baloldali) balosok, és liberálisok is elhitték, hatott rájuk. Tehát az történt, hogy bűnözők egy csoportja (ez természetesen a Fidesz), előre jól kigondolt (és korábban már másokon is kipróbált) taktikával teljesen ellehetetlenítette, hiteltelenítette egy politikai ellenfelét. Mivel a magyar lakosság túlnyomóan nagyobb része értelmi fogyatékosságban szenved (bár ezt ők jól hordják ki lábon) ez a hitelrontás rendkívül jól működött, bevált. Annyira, hogy át is ragadt az egész balliberális oldalra. Ma a magyar lakosság (Gyurcsány ezt nem mondhatja így ki, de én megtehetem) többségben lévő idióta tömegei, azt hiszik, hogy "csak a Fidesz", és más nem képes ezt az országot vezetni. Ennek a hamis hitek az eredete a Fidesz nevű bűnszövetkezet szisztematikus, immáron kb. 20 éve folytatott hitelrontási politikája, amelynek során folyamatosan hazudozik mindenfélét, amivel a politikai ellenfeleit lejárathatja a teljesen beszámíthatatlan lakosság szemében.

Na most ezt így ugye Gyurcsány messze nem mondta ki. Pedig ez történt, ez az igazság. Gyurcsány egy politikus, akinek moderálnia kell magát, nem mindegy, hogy mennyire élesen mondja az igazat. Sőt, valójában igazat sem kellene neki mondani, hiszen a nagyobb jó ügy érdekében a kisebb súlyú hazugság is megengedett (a cél szentesíti...).

Egy másik kérdés, hogy mi a baj Gyurcsánnyal. Nyilván az egy baj vele, hogy Gyurcsány gazdasági értelemben véve liberális. Vagyis nem akarja a kapitalista világot lebontani. Ez hosszú távon persze tényleg baj, hiszen a kapitalizmus rossz rendszer, szét kell verni. De most és itt? Ahhoz ahogy mondani szokás, "ember kell". Hol van az az ember?

Úgyhogy addig, amíg meg sem tudjátok mondani barátaim, hogy mi a jófene bajotok van Gyurcsánnyal azonkívül, hogy ti is jól beszlopáltátok a bűnszervezet karaktergyilkolászását, addig jobban tennétek, ha hallgatnátok. Ha már nem tudtok semmi értelmeset mondani az ügyben.

kuksi1088 2015.10.24. 19:20:13

Szánalmas egy írás és egyben szomorú, ha tényleg balról (MSZP) jött.

Blogger Géza 2015.10.24. 19:22:58

Gyurcsány egy beképzelt, sértett, frusztrált akarnok ripacs, és ez ebben az interjúban tökéletesen kijött. És egyre jobban elveszíti az önkontrollját, "figyelmezteti" (valójában megfenyegeti) az újságírót, hogy be kell állni sorba, és punktum.

Az, hogy megint miféle "világmegváltó" dolgokat írt le a dolgozatában, valójában keveseket érdekel, de ez a pökhendiség meg fog maradni az emberekben, és vissza fog ütni.

Blogger Géza 2015.10.24. 19:25:25

@kuksi1088: Az írás Gyurcsány és Bolgár beszélgetése (nagyon rövid tényszerű összefoglalóval az elején), és abszolút nem az MSZP-től jött. Végül is pontosan mi a szánalmas a történetben?

Blogger Géza 2015.10.24. 19:27:33

@ipartelep: Valójában az MSZP Gyurcsány-ellenes szárnya szivárogtatta ki az őszödi beszédet, ezek szerint akkor ők a "bűnözők".

midnight coder 2015.10.24. 20:05:54

@Blogger Géza: Valójában Fletó vagy azzal számolt, hogy nem szivárog ki az öszödi beszéd, és akkor nagyon nem ismerte a tettestársait, vagy azzal számolt, hogy a kiszivárgott beszéd majd őt erősíti. Pár birkánál ez be is jött, ők máig igazságbeszédként emlegetik azt, ahogy Fletó nyílt színen beismerte, hogy úgy verték át a saját szavazóikat a választáson, mint a szart a palánkon.

zaccc 2015.10.24. 20:53:52

@midnight coder: Édes Géza! Ne vergődj, úgysem érted! Menj a békemenetre bayerzsóótival, meg a bencsikszarházival, azok a te szinteden vannak. Utána üldögéljetek az ecsótévében, zsidózzatok, vihogjatok kicsit és imádjátok a kedves vezetőtöket. Focizhattok is kicsit, agyatok megvan hozzá. Gyurcsány sok ennek az alapjában tahó és ostoba népnek. Neked is. Összetett mondatokat használ, europer és igen. LIBELÁRIS! Mint a valódi értelmiség, nem a suttyó, bocskais, fideszes gyökerek, mint nyilván te is, te, szerencsétlen!

BéLóg 2015.10.24. 22:10:31

Isten tartsa meg Gyurcsány Ferencet hosszú ideig, erőben, egészségben!
Szerepeljen minél többet, írjon, beszéljen ami belefér.

Ennél kedvesebb dolgot nem is kívánhatunk neki, ha TÉNYLEG azt szeretnénk, hogy a fidesz 2018-ban 4/5-öddel nyerje a választásokat!

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.10.24. 22:51:09

Becsúszott egy "Gyurcsány György" a leiratba, ami nem nem teszi érthetetlené, de hiba.

LENKICE 2015.10.24. 23:44:40

Arrogáns, pökhendi, öntelt pojáca!!!
A megnyilvánulásai egy önérzetében sértett ember sirámai.
Jó lenne egy erős ellenzéki vezető, de ez a "lény" az utolsó ebben az országban, aki erre alkalmas. Nem a "silány" magyar nép miatt, hanem a tulajdonságai, viselkedése, gondolkodásmódja és mentalitása miatt!!!
Ha itt mindenki "silány", akkor ő jelenti a béka segge alatti szintet...

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2015.10.24. 23:45:01

Ezt a faszfejt és a rajongóit is deportálni kellene jó messzire innen..

Blogger Géza 2015.10.25. 00:35:34

@zaccc: Igen, Gyurcsány Ferenc olyan fantasztikusan összetett mondatokra képes, amit már szerintem ő is megbán, lásd ezt is itt:

"Aki ezt nem érti a mi oldalunkon és olyan megfontolásokról beszél, mint ön énvelem itt hosszú perceken keresztül, az gyengíti ennek a történelmi alternatívának a megoldására irányuló kísérlet sikerének lehetőségét. "

Wilson 2015.10.25. 01:08:54

Isten tartsa meg Fletót egészségben jó sokáig! Remélhetőleg 2017 végén, 2018 elején még aktívabb lesz és talán megint palira veszi és lenullázza az egész baloldali bagázst. Mondom: Isten éltesse még soká! Aranyat ér ez az ember:-)

vNHM 2015.10.25. 01:28:33

@zaccc: mit szedsz öcsém? Aztán van-e az ágy alatt gyurcsányi képed, amire recskázni tudsz? Szerencsétlen!

György Fekete 2015.10.25. 01:36:06

@Blogger Géza: Nem állok be a Gyurcsányt lehurrogók sorába (mert fölötte van Mucsa politikai színvonalának, szebben mondva az Extra Hungariam non est vita "bölcsességnek"), viszont elismerem, mindenképpen elgondolkodtató, ha közéleti ember képtelen frappánsan, tömören fogalmazni.

-JzK- 2015.10.25. 02:24:56

Ne feledjük, hogy 2002 és 2010 között hányszor próbálták átverni a "gyűlöletbeszéd" törvényt, ami ha hatályba lépett volna, ki tudja hány tízezer, százezer magyar lett volna bebörtönözve, mert nem imádják a cigányokat. Gyurcsány ennek az agresszív antinacionalista buzgalomnak a mintapéldánya.

Ésszelteli 2015.10.25. 03:36:43

Azért mert valaki emlékszik a Gy éra minőségére és nem kapott 6 évvel később emlékezés vesztėst az biztosan nem silány.csak politikusi ålom,hogy a marketing politikusok mindent le tudnak nyomni az emberek torkán, mivel már nem kellene emlékezniük semmire.

Ésszelteli 2015.10.25. 03:47:14

Inkább táboroztasson menekülteket a telkén,főzzön bogrács gulyást nekik.Legalább valamit könnyít a lelkiismeretén. Bár azt gondolom,az sem azért volt, hanem így próbálta magát jó szinben feltüntetni.Valahogy ez neki nem megy, olyan átlátszó minden húzåsa.Lehez, hogy nem is volt soha sem politikusi bravúr. Meggy most örülhet.

Ésszelteli 2015.10.25. 03:57:04

Gy politikusi végét a baloldal fogja lezongorázni, végül is nagy vereséget mért rájuk az egyéni ambicióji miatt. De persze adnak lehetőséget neki is, hogy média felületet vásároljon ės költse a pénzét.Az is lehet,hogy tárgyalni is fognak vele és megmondják majd neki, hogy mit csináljon és kinek a szekerėt tolhatja hátulról.Ez lesz a max ami rå vár politikusi körökben.Háttėr táncosnak mėg alkalmazhatják csak ne legyen az előtérben. Én erre számítok az elkövetkezőkben.

Ésszelteli 2015.10.25. 06:10:00

Úgy tűnik Bokoros is kenterbe veri Gy-t.Gy szerintem már kifáradt, jobban állnának neki most az apai teendők.

igazán Borzasztó Károly 2015.10.25. 06:32:07

Gyurcsány egyszerűen csak azokat próbálja megnyerni, akik utálják őt, de Orbánt még jobban.

Ésszelteli 2015.10.25. 06:36:23

Gy-t cserbenhagyta a politikusi érzéke, ez pedig nem sok jót sugall számára !Vessük össze Bokrossal. Azt látjuk, hogy Bokross a nemzet tudat éleszgetéssel és persze saját retorikájával próbál vissza térni.Ellenzékiségét tekintve ilyen értelembe jó nézni.Persze senki sem gondolja, hogy komolyan a nemzet érdekeiért fog ezután kiállni, ez csak retorika. De mi van Gy-nél ? Ilyen teljesen hiányzik, hogy fog ő vissz térni. Sehogy !

Ésszelteli 2015.10.25. 06:48:35

Egyetlen visszatérési lehetősége ha felkarolja a magyarság és a nemzet ügyét.
Hirtelen falkarolja az erdélyi önkormányzatiságot, kideriti, hogy nem is az ördögtől való és nyugat-európában is van ilyen. Vajon ehhez tud vagy akar valamiféle lobbit megmozgatni ?
A honlapja lapján nincs semmi modrn ügy amit felkarolna és cselekvésében már meg is jelenne.

Ésszelteli 2015.10.25. 06:58:03

Úgy cselekedjél másokkal, ahogy akarod, hogy azol cselekdjenek veled- mondja az Írás.
A politika dobot egy utolsó esélyt neki is, de nem biztos, hogy labdába fog rúgni, hiszen jelentős pálfordulatra lenne szüksége.

n3spr3ss0 2015.10.25. 07:19:22

Hogy Gyurcsánynak most is mennyire igaza van,az jól látszik az ország jelenlegi nemzetközi megítélésén,elfogadottságán.A belső helyzet meg rosszabb mint Kádár alatt /Mellár Tamás/.
Akkor miben nincs igaza?

Fekete Pestis 2015.10.25. 07:25:31

@ipartelep:

"hogy mi a jófene bajotok van Gyurcsánnyal"

csak az, hogy ö [meg az mszpsek] nem hagytak engem m.o-n gyarapodni, míg ök gennyesre keresték magukat ;).
Vagyis az, hogy az szja-t még a belga szintnél is magasabban tartották, mondván hogy a plebssel szolidárisnak kell lenni. [Ök persze nem szolidártak, ez más kérdés, ugye]. És kvázi velünk ("gazdagokkal", vagyis az átlagnál jobban keresö fizetésböl élökkel, akik (a) sem nem tudtak vállalkozásba menni (b) sem nem gazdagok, hogy a csatorna szigetekröl offshoreozzanak) vetették meg a közvetkezö választásukra a szavazatjaikat.

Kissé furcsa, hogy amíg ö vállalkozóként az adót csalta, addig miniszterelnökként az adómorált ostorozta.

Úgy látom, hogy ha visszajönne, akkor ugyanott folytatná (mármint a mi agyonadóztatásunkat és az ö zabrálásaikat), ahol abbahagyta.

Orbánék persze éppolyan kommunista'k, mint Gy, csak ök az szja-t csökkentették, így hagyják az embert gyarapodni.

Kelly és a szexi dög 2015.10.25. 07:28:52

Én arra emléxem, hogyan szerezte meg a hatalmat mentora hátba szúrásával és hogyan verette szét a saját népét hatalma megtartása érdekében... Demokrata? Hahaha

Fekete Pestis 2015.10.25. 07:29:39

@zaccc:
szóval européer?
az adócsalás is az?
na és a szám nélküli rendörökkel való lövetés, az mennyire "européer"?

m.o-n nincs "européer" politikus, csak úgy szólok -- a gurecsányok meg a hellerágnesek sem kivételek, természetesen ;)

Sinistroll 2015.10.25. 08:20:56

Allati szerencse, hogy van ez a Fleto. Lehet mindent rafogni, az osszes baloldali gittegylet benasagaval egyutt.

Pedig biztos egy rohadek, hogy nem narad veszteg, es nem turi szo nelkul, hogy basztassak.

Apropo, olyan lesz, hogy egyszer egy elemzonek mas is eszebe jut Gyurcsanyrol, mint hogy "o hallgasson"? Vagy egyaltalan valami kreativ tole fuggetlenul?

Ez a cikk is 2987x megirodott mar...

ob.szerver 2015.10.25. 08:58:03

@ipartelep:

+1, tökéletesen egyetértek.

A rendszerváltáskor több tízezer ember olt olyan pozícióban, hogy a volt állami vagyonból részesülhetett kisebb-nagyobb mértékben, ingyen vagy kedvezményesen. Ezek egyike Gy. F. volt. Lehet őket utálni, de ez önmagában még nem bűncselekmény és nem diszkvalifikálja őket a közéleti szerepvállalásból. Jellemzően, a több tízezerből ezért ezt ma már senki másnak nem róják fel, kizárólag neki. Ezzel szemben Gy. F. miniszterelnökként nem lopott és nem segítette elő mások meggazdagodását sem. A jelenlegi miniszterelnök viszont százmilliárdokat lop, egy maffiaszervezet vezetője, és személyesen dönt a pályázatok, nagyberuházások nyerteseiről (akik többnyire saját spanjai vagy azok kegyvesztése után immáron saját strómanjai) egész szakmák, üzletágak tulajdonosi viszonyainak, piacainak átrendezéséről. És mégis, ha közvéleményt kutatnának ebben a kérdésben, a többség nagy valószínűséggel Gy.F.-et tartaná korruptabbnak. Ez az eredménye annak az évtizede tartó, több milliárd forint közpénzt felemésztő karaktergyilkosságnak és lejárató kampánynak, amit a szervezett bűnözés "fidesz" fedőnév alatt folytat. Ezt bárki visszhangozhatja kritikátlanul, csak éppen büszkének nem kellene lennie arra, hogy sikerrel mosták át az agyát. És ilyenek meglehetősen sokan vannak, sajnálatos módon, még azok közül is, akik a jelenlegi rezsimmel nem is rokonszenveznek.

ob.szerver 2015.10.25. 09:28:39

@ipartelep:

"mi a jófene bajotok van Gyurcsánnyal..."

Akkor mondom:
- benősült az Apró családba, elkonfiskált zsidó tulajdonban lakik, amelyhez vér tapad
- megpuccsolta az elődjét
- tönkretette az országot
- Fittelina, Momentana
- szemeket lövetett ki
- hazudott a választási kampányban
- Hugh Grant-et utánozva táncolt

Nagyjából ennyi.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.25. 09:38:40

A magyarok szerint meg Gyurcsány silány. Szóval kvittek vagyunk.

József Gavallér 2015.10.25. 09:46:59

Van akinek meg az az egyetlen baja,hogy silány!

Tangooo 2015.10.25. 10:20:35

@ipartelep: Nem kellett nevezettnek karaktergyilkosság (de sokan imádják ismételgetni), mert Gy. karakter-öngyilkosságot követett el.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.10.25. 10:41:14

@ob.szerver: Ezt össze lehet foglalni tömörebben is: Gyurcsánnyal az volt (van, lesz) a bajuk ezeknek a szerencsétlen idiótáknak (ezt fontos hozzátenni, a magyar jobboldal szinte kivétel nélkül idiótákból áll), hogy nem az ő oldalukon állt. Hogy "elorozta" előlük a hatalmat, hogy addig se lehetett a bűnbanda hatalmon. Ennyi. A bűnbanda 2002 után mindenkit nehéztüzérséggel (mag papagájkommandóval) támadott, aki nem ő volt, de különösen a "balliberálisokat", hiszen ők voltak az igazi ellenfeleik (nem is a pógári ökörkörös náci Vona).
Szóval, tényleg csak ennyi, és nem kell itt nagy dolgokat keresgélni. Van egy értelmileg, és erkölcsileg fogyatékos, gátlástalan bűnbanda, és van egy hozzá hasonlóan gyagya tábor, akik mindenre támadnak, aki, amely nem olyan mint ők. Az emberiség alja, szemete, vérszívója ez a banda, csak reménykedhetünk benne, hogy a felvilágosodás fénye - mint a vám pírokat - kipusztítja őket.

Húsleves 2015.10.25. 10:56:25

Gyurcsány és a karaktergyilkosság:
velemenyvezer.blog.hu/2010/07/13/kover_laszlo_tulelni_a_karaktergyilkossagot
"„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Gyurcsány szavai Debreczeni József: Az új miniszterelnök c. könyvében"

szebenyi 2015.10.25. 11:52:39

A beszélgetést végig hallgattám. Az én következtetéseim:
1. Gyurcsányt nem kell szeretni.
2. El kell ismerni, hogy az egyetlen politikus, aki ma cselekedni akar és tud.
3. Ha valaki mestere a szabad beszédnek - már pedig Ő az - az a saját gondolatait közli.

4.Ha A DK egyszer meg tud szabadulni az MSZMP-ben nevelkedett tagjaitól, egyedül képes arra, hogy valódi szociáldemokrata párt legyen, miután ha nem vennék észre, Gyurcsány az egyetlen, akiben minden meg van, ami egy mai szociáldemokrata vezetőt jellemez. Nem véletlen. Hogy a rendszeváltás első percétől a jobb és baloldal akarta eltüntetni a szociáldemokráciát a politikai életből,.
5. Mégegyszer Gyurcsány nem liberális, Gyurcsány nem komunista, hanem - bár lehet, hogy ezt Ő sem tudja - Szocialdemokrata.
6. Ja, és még egy. Tizenkét évig hallgattam Bolgár Györgyöt. Nem fog mégegyszer előfordulni.

integrans 2015.10.25. 12:45:02

"Akinek van véleménye, az mondja. Akinek van három támogatója, az jöjjön a fedélzetre."

- Mégis ezek után meg jól kicenzúrázták - spamra átállítva a face oldalukon egy teljesen tárgyilagos hozzászólást...

Alick 2015.10.25. 13:47:18

@szebenyi: "mestere a szabad beszédnek"

Ha rendszeres bérmálkozást, a lecserélendő feleségeket és a többi "gyöngyszemet" veszem alapul, akkor ezt a közelmúltban szalonidiótának, régebben pedig udvari bolondnak nevezték. :)

"Gyurcsány az egyetlen, akiben minden meg van, ami egy mai szociáldemokrata vezetőt jellemez"

Valószínűleg akkor az amerikai republikánusok is szociáldemokraták, csak nem tudnak róla. :)
Kíváncsi lennék, hogy a Motim Kft üzemeiben - amit jó komprádor-burzsoáként birtokol - vajon milyen erős, illetve általa mennyire támogatott a szakszervezeti mozgalom. :)

2015.10.25. 14:10:27

Na, ezek után csak egy lépés, hogy Gyurcsány belépjen a fideszbe. :-D

babbaba 2015.10.25. 14:36:36

gyurcsányi egy karikatúra. 100-ból legalább 90 magyar azt gondolja, gyurcsányi a silány.

n3spr3ss0 2015.10.25. 14:41:10

Szerintem még finoman is fogalmazott.

Proud Mary 2015.10.25. 15:06:39

tök igaza van ferónak, az a kb 1% aki a dk-ra szavaz elég silány

manager2008 2015.10.25. 15:47:00

Van egy apró elletmondás. Az ország gazdasági lehetőségeinek a fejlesztését képviselő politika imertetése olyan banyolult folyamatokra vonatkozna - a támogatás megszerzése érdekébe, amit ha ismertetne egy politikus a nép 90%-a nem képes mgérteni, maximum a közgazdászok - de azt is kétlem átlagosan. Tehát a népnek marhaságokat kell beadni, amiben könnyű csalódni. A "demokácia" ilyen szinten értelmetlen, a szavazóknak lövése sincs miről va szó, bárki hülyítheti őket. Meg is teszik. Amit Gyurcsány vagy Orbán összehord, nem megoldás, csak egy szósz, amit ők sem hisznek, de ha mégis akkor ugyanolyan idióták mint mindenki aki elhiszi. mximum 5%-a zavazóknak az a réteg amelyik képes átlátni ezeket a dolgokat, a többi csak lottózik. Ez van.

manager2008 2015.10.25. 15:54:13

@babbaba: Eltaláltad, a tudósok szerint a 90% agyatlan is. A gondolkodási képesség "hasonlításra" vonatkozik maximum, bonyolultabb dolgokra nem képes, mert nincs is rá szüksége egész életében. Akkor mit vársz el tőle? Aki szimpatikus arra zavaz. A nők meg arra aki közelebb van a férfi ideálhoz. Brad Pitt simán nyerne nálunk :) Ha megtanul 10 mondatot magyarul (csökkentjük az adókat, rendbe tesszük az egészségügyet, emeljük a nyugdíjakat, megszüntetjük a korrupciót, fejlesztjük a rendőrséget és a hadsereget, utakat építünk, az oktatást fejlesztjük, támogatom az innovációt, támogatom a kultúrát, mindeki elmondhatja a véleményét elektronikus szavazások lesznek országos méretben a fontos kérdésekről) Már nyert
is.

György Fekete 2015.10.25. 16:23:42

@ipartelep: Korrekt érvelés, némi indulatossága dacára. Gratula!

Balt 2015.10.25. 16:53:28

@Blogger Géza: Szerint nem az ~ellenes szárnya. Ez saját biznisz volt - megengedem, Gyurcsány maga esetleg nem tudott róla, bár ezt nehezen tudom elképzelni abban a struktúrában.

Balt 2015.10.25. 16:54:59

@zaccc: Le kő váltani a "silán" választókat, mert különben nem jön vissza Fletó. Brühühűűű.

Balt 2015.10.25. 17:05:35

@Blogger Géza: :)) Rendőrségi fogalmazó. :)

@Ésszelteli: Ez finoman szólva nem lenne hiteles a 2004-es nemzetárulás után.

@nespresso: Haha, az a Mellár, akinek leszóltak a pártbizottságtól a JPTE-re, hogy prof. et., készüljön fel, mert prominens et. fog önnél vizsgázni? :)) (Természetesen Mellár kollaborált, mert Fletó tanulmányi életrajzán nincs makula. (Kivéve a fel nem lelt másolt szakdolgozatot, ugye.)

Balt 2015.10.25. 17:09:15

@Sinistroll: Ja. Pl. már itt is. Bár akkor még megkerülhető lett volna a "bal"oldalon, ma már aligha. Elkúrtátok - hogy klasszikussal szóljak.

Balt 2015.10.25. 17:13:28

@Balt: hvg.hu/velemeny/20130208_Aki_nem_birja_abbahagyni

@ob.szerver: "Ezzel szemben Gy. F. miniszterelnökként nem lopott és nem segítette elő mások meggazdagodását sem."
cCöcöcö: Fittelina, Nomentana, Szalay utca, őszödi üdülő stb., igaz ezek egy része sajnos a kormányra kerüléséig elévült. Aztán pl.:
index.hu/gazdasag/magyar/gym080315

Balt 2015.10.25. 17:21:42

@ob.szerver: Az aduászt nem mondtad: utolsó nemzetáruló. Amikor lett volna lehetősége a határon túli magyaroknak az unós csatlakozás alkalmából a kiherélt státusztörvény helyetti 2-ős áp.-ság iránti egyöntetű igényének elébe menni egy bravúros antréval, mintegy lemosva a "pártjáról" a finoman fogalmazva is adekvát "nemzeti kérdésekben kevésbé érzékeny" jelzőt - hogy aztán mondjuk az ellenzékre kenve elszabotálja a törvényalkotást jó magyar parlamenti gyakorlat szerint. Meglett volna erre a lehetősége, még ha internacionalista és őszintén magyarellenes is, helyette egyszerű erőfelméréssé silányított egy nemzeti sorskérdést.

2006-ról most ne is beszéljünk. A tetteivel bőven kiérdemelte az utókor megvetését, de láthatóan a jelenkorét is. Szerencsére.

Balt 2015.10.25. 17:30:44

@Húsleves: Jaja! Ennyit a "karaktergyilkosságról".

@szebenyi: "Gyurcsány az egyetlen, akiben minden meg van, ami egy mai szociáldemokrata vezetőt jellemez."

Hehe. A felkapaszkodott multimilliárdos, aki olyan kicsinyes, hogy a csillárt is céges számlára számoltatja el. Háppersze. :) Hogy is mondta Moldova? (Keresem, nem találom, a Fb-n láttam a bon mot-t, valami ilyesmi: "Nem milliárdosok fogják megváltani a munkásosztályt".

Balt 2015.10.25. 17:37:27

@Blogger Géza: Szerintem meg az, elég ránézni a kis hírhozó fejére (meg a később belezavarodott hazugságaiba). Ha mindenáron az ~ellenesek között kell keresni, én Kiss Péternél keresgéltem volna: végtére is őt közvetlenül a ME-ségtől ütöttel el Fletó és Rózsa Floresszel is jó kapcsolatban volt.

De szerintem simán Gál J./Szigetvári és/vagy Szívásy zseniális ötlete volt. :)

szebenyi 2015.10.25. 20:28:43

Azért Gyurcsánynál Engels jóval gazdagabb volt. Ha tanultok, okosodtok.

ingyenebed 2015.10.25. 23:19:00

@ipartelep:

a kapitalizmust meg kell védeni, a komcsikat kell szétverni. sajnos még mindig nem férnek a bőrükbe.

ingyenebed 2015.10.25. 23:24:32

sztem Gyurcsánynak tök igaza van.
végre valaki helyrerakta ezt a vén fszfejet.
amiben Gy téved, hogy a magyar nép "fáradt". a magyar nép nem fáradt, hanem hülye és alkalmatlan.
ezért úgy általában mint társadalom nem is képviselhető, mert nem létezik olyan politika ami a hülyék és alkalmatlanok igényeit kielégítheti.
a magyar népnek van egy használható része, azt kell képviselni.
azt viszont baloldali politikával nem lehet.
az Gyurcsány történelmi tévedése, hogy baloldali politikus lett. liberálisnak kéne lennie.

Balt 2015.10.26. 07:16:24

@szebenyi: Ja. Csak ő nem tetszelgett "baloldali vezető" szerepkörben, csak mint remek ötletadó.

Balt 2015.10.26. 10:15:52

@Balt: //indavideo.hu/video/April_Foley_Gyurcsany_Ferencrol

2015.11.11. 13:18:50

Mind a Gyurcsány-, mind az Orbán-féle vonulat silány. Mindegyik kikiáltja magát valamelyik oldal felkent képviselőjének, aztán egy halom seggnyalóval körbevéve lesilányozza a többieket. Lőni kellene ezekre a faszokra, politikai oldalak figyelembe vétele nélkül.
süti beállítások módosítása